Új Dunántúli Napló, 2000. február (11. évfolyam, 31-58. szám)
2000-02-23 / 53. szám
16. oldal - Új Dunántúli Napló SPORT 2000. Február 23., szerda ffe Meghívó két evezősnek Mohács Lakatos Tamás, az MTE evezőseinek vezetőedzője tegnap délelőtt boldogan lobogtatott egy levelet a mohácsi polgármesteri hivatalban. A levél egy meghívót tartalmazott Verőczi Lídia és Bencsik Gábor részére. Az MTE két evezősét a Magyar Olimpiai Bizottság várja, az Athén 2000 olimpiai tehetségmenedzselési program 2000. évi ünnepélyes megnyitójára, amely pénteken 16.00-kor Budapesten, a Testnevelési Egyetem aulájában lesz. A meghívás értékét növeli, hogy az ünnepségre csak négy fiatal tehetséges evezőst hívtak meg, egy MTK-st, egy csepelit és a két mohácsit. ________________hl Ne m spóroltak a gólokkal Komló A hét végén, a szigetvári Takarékszövetkezet-kupán, ahol a négy baranyai NB I-es gárda mellett az NB II. két első helyezettje vett részt, a Komlói Bányász együttese veretlenül végzett az élen. A KBSK eredményei: Harkány - Komló 16-35, Komló - Pécsvárad 37-23, Komló - Szigetvár 36-19. A győzelem mellett Komlóra került a legjobb játékosnak járó cím, amelyet Papp László érdemelt ki. iszz) Egy amerikai is a mezőnyben Harkány Nemzetközi sakkverseny zajlik a fürdővárosban. Ezen 10-en indultak, köztük egy-egy román, orosz és amerikai sportoló. Eddig négy forduló ment le a harkányi Platán Hotelben, négy játéknap után az élcsoport állása: 1. Papp Gábor (Paks) 3, 2. Krutti (Nagykanizsa) 2,5, 3. Csonka (Szombathely) 2,5, 4. Nanu (román) 2,5, 5. Flumbort (Nagykanizsa) 2,5 pont. Papp Gábor 12 éves sakkozó, Pécsett él, de paksi színekben áll rajthoz. A verseny február 26-án ér véget. ____________________in) Ma i sportműsor LABDARÚGÁS. Dunántúli Napló-kupa, B-csoport. PVSK - Kaposvár, Vasút-pálya, 15.30. __________________________________I«ZZ) Al apszakasz - felső fokon MiZo-Pécsi VSK - DKSK Borsodchem 57-51 (34-28) Pécs, Lauber Dezső sportcsarnok Kosárlabda NB I., A-csoport, nők. 3000 néző. V.: dr. Valovics, Kiss L. MiZo-Pécsi VSK: ÚJVÁRI 11/3, IVÁNY1 9, CSÁK 9, Tuvics 9, VILUTYTE 13. Cs.: Anitics 6, Zsakula, Keller, Darida. Edző: Rátgéber László. Diósgyőr: BALOGH 9/3, Csávás 3, Bajkusa 10, Perovics 7, Andó 6. Cs.: BROSOVSZKY 12/3, Bellovai 4. Edző: Áron Balázsné. Az eredmény alakulása: 4. p.: 7-4,7. p.: 15-4,10. p.: 21-13,.15. p.: 3-21,18. p.: 28-26, 24. p.: 36-30,29. p.: 43-40,34. p.: 48-49,37. p.: 55,49. Ha erre alkalmas decibelmérő-készülék egyáltalán létezik, tegnap este biztosan kimutatta volna, hogy a fanatikus szurkolók még a máskor szokásosnál is kétszer erősebb hangorkánnal köszöntötték a kosár- történeti bravúrra készülő csapatot a parkettre lépéskor. A buzdítás láthatóan hatott MIZO-PÉCSI VSK w Kettes dobás Hármas dobás Büntető Személyi hiba Lepattanó Játékidő (perc) Újvári Eszter 8/4 2/1 0/0 1/1 1/0 34 Iványi Dalma 9/4 1/0 2/1 3/1 3/0 37 Csák Magdolna 8/3 1/0 3/3 2/6 2/1 24 Szlobodanka Tuvics 5/3 0/0 4/3 2/3 6/4 35 Vilutyite Jolanta 10/5 1/0 6/3 0/4 0/0 36 Anitics Lívia 6/2 1/0 2/2 4/1 6/1 22 Dragoszlava Zsakula 0/0 0/0 0/0 1/0 0/0 4 Keller Annamária 0/0 0/0 0/0 0/0 0/0 3 Darida Csilla 0/0 1/0 0/0 1/0 0/1 5 A dobásoknál a kísérletek mellett a sikeresek, személyi hibánál az elkövetett után az elszenvedettek, a lepattanónál a védők után a támadók számát olvashatják is, hiszen Vilutyte már a feldobást követő 3. másodpercben megszerezte a vezetést, amelyet az első 6 perc lendületes MiZo- támadásai végén, 15-4-es állásnál csak időkéréssel tudott megállítani Áron Balázsné. A játékrész közepén majd négy percre megtört a hazai iram: miközben Újvári és Iványi több dobása végén is kifelé pördült a labda a gyűrűről, sőt, hiába érkezett ekkor a visszatérő Vilutyte mellett frissítésként Keller is a pályára, a vendégek lassan araszolva, Brosovszky triplájával a minimális egy pontra közelítették meg a MiZo-t. A DKSK fölénye ekkor főként a középtávoli dobások terén mutatkozott meg, hiszen e mutatójuk a szünetig 52 %-os volt a pécsiek 16-jával szemben, bár a ziccereket is 75 %-ban értékesítették a másik oldalon mért 64-hez képest - miközben a triplakísérleteknek egyaránt a harmada landolt a gyűrűben. A fordulást követő megújuló hazai len___________ dületet ismét csak túlontúl hamar fogta vissza az ekkor sikeresebb palánk alatti játékot produkáló BorsodChem, aminek következtében hosszú percek fej fej melletti menetelése után a 34. percben a találkozó során először a vezetést is magához ragadta a borsodi gárda. Ám, mert Pécsett a veretlenség megőrzésének tulajdonképpen szimbolikus jelentősége is kis híján a bajnoki döntő megnyerésének fontosságával bírt, ez az állapot csak pillanatokig tartott. Az utolsó percekre a Vasút ismét a már annyiszor megcsodált fináléprogramját hozta - amelyből ezúttal Vilutyte vette ki a legerősebben a részét az addig ponterős Brosovszky hatástalanításával -, és kemény, harcos védekezéssel, a döntő pillanatokban bombabiztosán célozva iskolázta le riválisát, százszázalékos teljesítménynyel várva a rájátszásban a ZalaVolán elleni folytatást. Rátgéber László: - Újból történelmet írtunk az alapszakasz veretlen megnyerésével. Ám a mai mérkőzésen is látszott, hogy rengeteg problémával küszködünk, és még nagyon sok verejték, munka és szerencse választ el bennünket a bajnoki aranytól. Áron Balázsné: - Nagyszerű játékáért csak dicsérni tudom a csapatomat, de a végjátékban, és főként a támadásokban ezúttal is jobb volt a Pécs. Talán, ha amikor átvettük a vezetést, egy picit jobban összpontosítva valamivel még növelni tudtuk volna az előnyünket, lett volna esélyünk a győzelemre. Újvári Bajkusa mellett tör kosárra Az utolsó forduló további eredményei: BSE-ESMA - Soproni Postás- Tabán Trafik 58-61, GYSEV-Ringa - Zala Volán TE 85-43, Cofinec- Petőfi Nyomda KKC - Szolnoki MÁV Coop SE 73-53, KSC Szek- szárd - OSC 70-52. A rájátszásban a három győzelemig tartó páros mérkőzések beosztása az alapszakaszban elért helyezés szerint (mindig az elöl állók kezdenek otthon): MiZo- Pécsi VSK - Zala Volán, GYSEV Ringa - BSE, Soproni Postás - Kecskemét, Diósgyőr - FTC. SZŰCS ZSOLT AZ ALAPSZAKASZ VÉGEREDMÉNYE 1. MiZo-Pécsi VSK 20 201580-1080 1.000 2. GYSEV 20 15 5 1491-1172 0.875 3. S. Postás 20 14 6 1373-1165 0.850 4. Diósgyőr 20 14 6 1450-1299 0.850 5. FTC 20 13 7 1501-1175 0.825 6. Kecskemét 20 9 11 1247-1289 0.725 7. BSE 20 9 11 1277-1287 0.725 8. Zala Volán 20 7 13 1251-1594 0.675 9. Szekszárd 20 6 14 1275-1444 0.650 10. Szolnok 20 '3 17 1115-1356 0.575 11. OSC 2020 982-1680 0.500 Az Ikarus Kodolányi KC csapata visszalépett. * A vonal feletti együttesek bejutottak a rájátszás legjobb nyolc csapata közé. Horváthnak egyedül nem megy DunaferrSE- V. Tabac-Pécsi KK 31-17 (15-9) Dunaújváros Kézilabda NB L, férfiak. 500 néző. V.: Szemes, Varga. Dunaferr: Zsembery - KERTÉSZ 4, Mocsai 3/1, KUZMICSEV 3, Rosta M. 1, MARTINCEVICIUS 4, Bene 2. Cs.: FERNANDEZ (kapus), Kemény, Károlyfi 1, Gál 3, Tóth E. 2, TOMBOR 8/5, Törő. Edző: Skaliczky László. V. TABAC Pécsi KK: SZENTE - Mátyás, Szögi 1, Bajics 1, HORVÁTH P. (képünkön) 8/2, Bognár 4, Erdei. Cs.: Kálóczy (kapus), Kovács L„ Kovács Zs„ Lévay 2, Serfel, Katzirz 1/1, Szappanos. Edző: Füzesi Ferenc. Hétméteresek: 7/6, illetve 8/3. Kiállítások: 4, illetve 8 perc. Az eredmény alakulása: 15. p.: 8-1, 20. p.: 8-5, 39. p.: 20-11, 44. p.: 21-13, 50. p.: 26-14. Kísértetiesen emlékeztetett a legutóbbi szegedi találkozóra az első negyedóra. A pécsiek el- gyávultak a dunaújvárosi fal előtt, mindössze egyszer találtak Zsembery hálójába. Utána viszont Horváth P. vezérletével három gólra faragták hátrányukat, ehhez az is kellett, hogy Szögi lépjen jobb átlövőbe, és Lévay vállalja a beállós feladatát. Gyakorlatilag a mérkőzésnek ez az egyetlen pozitív periódusa volt a vendégek részéről, utána a mecsekaljaiak kishitűségéhez a hazaiak jó helyzetkihasználása és nagyobb játékereje társult, így gyakorlatilag már a második félidő elején eldőlt a mérkőzés kimenetele, az utolsó húsz perc pusztán formalitás volt. A Dunaferrnél minden játékos pályára léphetett, hiszen a fölény egyértelmű volt - igaz, a pécsieknél is, de nekik ez úgysem számított. Az biztos, hogy szélsőjáték nélkül és öt kihagyott hetessel még csak nagyobb erőkifejtésre sem kellett sarkallniuk a vendéglátókat. Skaliczky László: - Úgy érzem, hogy a taktikusan játszó Pécs ellen kicsit nehezen találtuk a ritmust, de utána kipörögtük magunkat és megérdemelten nyertünk. Füzesi Ferenc: -Ez a reális különbség, a bajnokság felső és alsó háza között. MÓCZÁN ZOLTÁN Bódog az auszik ellen Budapest-Ulm-Pécs Bicskei Bertalan szövetségi kapitány a tegnap délutáni edzés után kijelölte azt a 11 játékost, aki ma 20.15-kor az ausztrálok ellen először pályára léphet. Ebben helyet kapott Bódog Tamás is. Nem mindennapi karriert futott be az elmúlt hat évben Bódog Tamás (képünkön), a PMFC egykori játékosa. Számtalan hazai társához hasonlóan került 1994-ben akkori német harmadosztályba, ám az Ulm menet közben előbb a második vonalba, majd a Bundesliga élvonalába jutott, ahol Bódog ma is a csapat meghatározó labdarúgója. Játékára - és két hét előtti, pontot mentő bombagóljára - nemcsak a német média figyel egyre erőteljesebben, hanem Bicskei Bertalan szövetségi kapitány is úgy gondolta, épp itt az ideje, hogy az idén 30 esztendős fiatalembert a nemzeti tizenegyben is kipróbálja. A hátvéd leplezetlen örömmel vallotta be, mennyire büszke arra, hogy az ifjúsági és az olimpiai válogatott után a „nagy csapat” nemzeti színű mezét is magára öltheti. Külön öröm számára, hogy edzője, Martin Andermatt is Budapestre látogat a kedvéért. Kis híja volt, hogy a mester dilemma elé kerüljön, kinek is Szurkoljon, de Bódog ulmi csapattársa, az ausztrál válogatott David Zdritics az utolsó pillanatban sérülés miatt kimaradt a keretből. (További részletek a mérkőzésről a 15. oldalon) SZŰCS zs. Dunántúli Napló-előfizetéssel DOMINO-csomagot nyerhet! A Dunántúli Napló előfizetői között január 17-től március 27-ig tíz héten át hetente egy Westel 900 DOMINO-egység- csomagot sorsolunk ki. A csomagban telefon és kártya is van, így Önnek már csak beszélnie kell. Ha előfizeti a Dunántúli Naplót, akkor lesz miről. Ráadásul, ha DOMINO-csomag vásárlásakor a pécsi Westel 900 üzle- tekben ezt a hirdetést felmutatja, a Westel 900 három hónapos Dunán- in{jlniy túli Napló-előfizetéstajándékoz Önnek! Westel 900 üzletek: Pécs, Rákóczi út 19. • Pécs, Ű| Forrás Özíetház ■ 230 kontra 160 millió PÉCS, VÁROSHÁZA Két klub beszámolója mellett a sportköltségvetés koncepciójának előzetes tárgyalása szerepelt a Sportbizottság tegnapi ülésének napirendjén. Mint kiderült, az előterjesztés 160 milliójával szemben az egyesületek 230 millióval lennének elégedettek. A Pécsi Súlyemelő Egyesület gondjaival nyílt az ülés. A városatyák szíve a panaszok hallatán meglágyult, így a határozat szerint március 31-ig a bizottság megvizsgálja, hogyan mentheti meg a már a legelemibb igényeknek sem megfelelő edzőteremmel, és súlyos anyagi problémákkal küszködő, ám jobb sorsra érdemes sportágat. Kissé árnyalja a képet, hogy a város egyik reményteli súlyemelője, Gyurkovics Ferenc egy sor botrány után ma már Szekszár- don edz, bár a PSE nem járult hozzá az átigazolásához. Mint azt Bödő László, a bizottság elnöke elmondta, a második pont, a kézilabdzók helyzetének tárgyalásakor a fő hangsúly az utánpótlás megerősítésére került, de legalább ilyen fontosnak tartják, hogy a V. Tabac-Pécsi KK NB I. A-csoportos klub megerősödve minél jobb eredményeket érjen el az elkövetkező években. Ehhez a tavalyinál pár millióval nagyobb támogatással járulna a bizottság - ha a soros közgyűlés elfogadja azt a 160 milliós beterjesztést, amely a grémium szerint Pécs sportéletének a támogatására szükségeltetik a város részéről. Ez húszmillióval több a tavalyinál, ám az igények összesítése szerint kerek hetvennel kevesebb a klubok által elégséges- nek tartott összegnél. _____«.zs. Du nántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Felelős szerkesztők: GÁRDONYI TAMÁS, DR. GRÜNWALD GÉZA, BALOGH ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Felelős kiadó az AS-M ügyvezető igazgatója. A kiadó képviselője: LOMBOSI JENŐ Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi,.az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 2000. január 1-jétől egy hónapra 925 forint, negyed évre 2775 forint, fél évre 5550 forint, egy évre 11.100 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. ISSN 0865-9133 A A ^/ÁATESZ tagja Á