Új Dunántúli Napló, 1999. június (10. évfolyam, 148-177. szám)
1999-06-17 / 164. szám
Verseny vagy kooperáció? Tf hetedik oldal A Dél-Dunántúl jövőképéről szóló, több hete tartó sorozatunkban ezúttal Pálné dr. Kovács Ilona a regionalitás történetéből kiindulva úgy véli, Magyarországon éppen a régió számít a leggyengébb láncszemnek. Veszekedős, elegánsabban fogalmazva versenydemokratikus viszonyaink között az utóbbi időben a régió fogalma is viták kereszttüzébe került. Magyarországon a politikai hatalomgyakorlás térbeli keretéül soha nem szolgáltak a régiók. Ennek ellenére a magyar történelem során gyakran a megyéket megreformálni akaró mozgalmak, koncepciók a modernizáció és/vagy a decentralizáció üzenetét hordozták, gondoljunk Eötvösék és Kossuthék vitájára, Erdei és Bibó városmegye modelljére. A helyi hatalmak egyenjogúsításának lázában a területi, azaz megyei szint kisodródott az érdeklődés homlokteréből. A feleslegesség tudatával és legitimációs válsággal küszködő megyei önkormányzatok évente megrendezett harkányi konferenciái nem tudták meggyőzni sem a politikusokat, se a közvéleményt arról, hogy területi szintű demokratikus ön- kormányzatok nélkül, államosított bürokratikus területi igazgatással nehéz lesz a „Régiók Európájába” jutnunk. A csatlakozás látótávolságba kerülésével egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a 3200 települési önkormányzat területi, integrációs szint nélkül alulmarad az uniós forrásokért induló versenyben. Ha úgy tetszik, a regionális összefogás sokkal inkább a modernizáció, mintsem a decentralizáció, a demokratizálás eszközeként nyert elfogadást. Nyitva maradt azonban a kérdés, milyen térbeli keretek felelnek meg a modernizációs céloknak? Ezt a bizonytalanságot tükrözte a területfejlesztésről szóló törvény. A kistérségi, megyei és regionális szinten kialakult területfejlesztési társulások, tanácsok mintegy hároméves működése bizonyította, hogy igenis létezik a helyi szereplők között együttműködési készség, szolidaritás, az egy asztal köré terelt gazdasági, önkormányzati, munkavállalói kormányzati szereplők képesek a térségek komplex fejlesztési irányait kijelölni, a legfontosabb feladatokat meghatározni. Az utóbbi évek tapasztalatai azonban azt is bizonyították, hetedik oldal M iMli H holnap Interjú Farkas Bertalan húsz év után is hős maradt. Magyarország egyetlen űrhajósával a szombati Napló Napon beszélgettünk. „Megérintettük egymást, hogy vajon mi történt, de Kubaszov sem tudta megmondani, pedig ő már harmadszor repült. ” Portré Szőke Éva, a megyei ön- kormányzatok társulásának hivatalvezetője. „Nem éreztem jól magam az átpolitizálódott légkörben. Ettől igyekszem ma is távol maradni. ” hogy különösen abban a térbeli keretben van a leginkább szükség az összefogásra, amelyik a területfejlesztési rendszer leggyengébb láncszeme a régióban. 1996-ban még a törvényhozó sem hitt abban, hogy a régiók lesznek az elsődleges kedvezményezettjei az uniós támogatásoknak. Persze az is nehezítette a regionalizálást, hogy nálunk nem létezik még regionális tudat, nincsenek történelmi tradíciók, korábban létező földrajzi határok, amelyek alapjául szolgálhattak volna a régiók határainak a kijelöléséhez. Ennyi bizonytalanság mellett nem látszott célszerűnek regionális szintre a törvény erejénél fogva hatásköröket és pénzforrásokat telepíteni. A megyék önkéntes együttműködésére épülő régiók többsége azonban bizonyította életképességét. Mint Horváth Gyula korábbi cikkéből megtudhattuk a Dél- Dunántúl például az a régió, ahol már a törvényt megelőzően, helyi felismerés alapján (ehhez volt némi köze a mi intézetünknek is) fogtak össze a megyék, s olyan fejlesztési koncepciót fogadtak el, amely a versenyképességet és a helyi kezdeményezések erejét állította a középpontba. Nem volt ez ugyan mindenütt így, jöttek létre olyan regionális tanácsok is, amelyeket csak a fejlesztési forrásszerzés rövid távú céljai motiváltak, nem gondolták többnek és másnak a régiót, mint egy alkalmi érdekszövetség ösz- szetákolt keretének. Az alapvetően pozitív trendek azonban az utóbbi időben megtorpantak, a szolidaritást verseny, a partnerséget bizalmatlanság kezdi felváltani. A jelenség ellentmondása az, hogy a kormány - csak üdvözölhetően - határozottabban foglalt állást a régiók mellett, mégis az alapvetően jó szándék negatív jelenségek kiváltójává vált. A törvényhozás előtt van már a területfejlesztési törvény módosításijavaslata, amely szerint a regionális fejlesztési tanácsok kötelesek a parlament által meghatározott hét ún. tervezési-statisztikai régióban megalakulni, illetve működni. Ez nyilvánvalóan feltétele annak, hogy már állandó határú, törvényben rögzített feladatokkal rendelkező régiók teljes jogú szereplőkké váljanak az európai régiók sorában. A felülről „elrendelt” regionalizálás azonban kiváltotta néhány, a regionális együttműködésben eddig is kételkedő megye ellenállását, azokét, amelyek regionális hovatartozása sem objektíve, sem érzelmileg nem szilárd, nem ellentmondásmentes. Kétségtelenül fennáll továbbá a veszélye annak is, hogy a régiók a megyék rovására erősödnek meg. A törvényjavaslat néhány eleme kifejezetten barátságtalannak tekinthető. Nehezen indokolható például, hogy a kamarák nem kapnak a regionális tanácsban képviseletet, vagy hogy a kistérségi társulások részvételi lehetősége is csökken, átbillentve a mérleg nyelvét a kormányzati oldal javára. A kormányjavaslattal szembeni ellenállás mellett megjelent a megyék közötti rivalizálás is. Amióta a regionalizálás „élesben megy” minden szereplő saját közvetlen hasznát keresi, eddigi partnerét riválisnak, a régiók határát pedig béklyónak tartja, sorolja az érveket újabb és újabb regionális konstellációk mellett vagy, mint Szabolcs-Szatmár, nem kíván egyik szomszéddal sem társulni. Ez csak a helyi szereplők hozzáállásán múlik. Ha képesek legyőzni pártpolitikai, és személyi ellenszenveiket, ha képesek kompromisszumokat kötni lemondva esetenként saját érdekeikről a közös célok javára, ha képesek a belső rivalizálást kooperációkra szelídíteni, akkor képesek lesznek sikereket felmutatni, s ezzel meggyőzni önmagukat és környezetüket is az együttműködés előnyeiről. Az évekig lebegni látszó kérdés Zala megye hovatartozásáról eldőlni látszik, Zala belső megosztottsága, az általános Nyugatorientáció elszakítja a Dél-Du- nántúltól. A három megye azonban jó esélyekkel indul a magyar és nemzetközi regionális versenyben, mert: 1) megyéink között az együttműködésnek már hagyományai vannak, fellelhetőek a regionális identitás nyomai; 2) geopolitikai helyzetünk eddigi hátrányos volta idővel előnnyé válhat, amire jó alapul szolgál a Duna-Dráva-Száva regionális együttműködés; 3) a térség természeti erőforrásai, szellemi kapacitásai alkalmasak egy helyi erőforrásokra épülő fejlesztési stratégia megvalósítására; 4) rendelkezünk olyan regionális központtal, Péccsel, amelyik képes a regionális funkciók befogadására, a régió imázsának erősítésére; 5) megjelent térségünkben a külföldi tőke, amely továbbiakat képes idevonzani, feltéve ha kedvező tapasztalatokat szerez működése során. Ugyanakkor fennáll a veszélye annak, hogy a széthúzás, a rivalizálás rontja az esélyeinket, hiszen: 1) közlekedési problémáink megoldása csak kormányzati és nemzetközi segítséggel történhet, erre akkor van reményünk, ha egységesen lépünk fel; 2) ha az együttműködési készség eltűnik, akkor a forrásszerzésben egymással szembe kerülhetnek a térség megyéi, kistérségei, városai, maguk idézve elő a források szétforgácsolását, a valódi elrugaszkodást segítő nagyobb programok elsikkadását. Intézetünk nemrég nemzetközi konferenciát szervezett „A régiók szerepe a bővülő Európában” címmel. A cél az volt, hogy nyugat-, kelet- és közép-európai előadók véleménye alapján vessük össze a regionalizálás azonosságait és eltéréseit. A konklúzió, illetve a jövőben beigazolódó vagy cáfolható hipotézis az volt, hogy míg Nyugaton a regionalizálás egyértelműen a hatalom decentralizálását, erősebb legitimálását, társadalmi beágyazódását szolgálja, addig nálunk és közvetlen szomszédainknál fennáll a veszély, hogy a regionalizálás a központosítás eszköze lesz. A kormányon és a helyi szereplőkön egyaránt múlik, hogy melyik irányt követjük. A türelmetlen, erőszakos, centralizációs szándékú regionalizálás nem csak a társadalmi ellenállást válthatja ki, hanem ronthatja a modernizáció hatékonyságát. Az elsietett igazgatási, politikai regionalizálás (a jelenlegi politikai kultúrát és a regionáüs identitás hiányát figyelembe véve) kudarcra van ítélve, nem véletlen, hogy Nyugat-Európában is hosz- szabb idő alatt zajlanak/zajlottak a területi reformok. Ugyanakkor a területfejlesztési régiók létrehozása és helyzetbe hozása azonnali kényszer, kár lenne kicsinyes huzakodással, hatalomféltéssel az ország és a régiók fejlődési esélyeit veszélyeztemi. A területfejlesztési régiók azonban csak akkor lesznek sikeresek, ha forrásaik és hatalmuk nem a megyék rovására növekszik, ha a kormány belátja, hogy a régiókat nem eszközöknek, hanem partnereknek kell tekintenie, amelyek alkalmasak a kormányzati források és kompetenciák hatékony felhasználására. Pálné dr. Kovács Ilona, MTA RKK Dunántúli Tudományos Intézet, igazgató Jegyzet Kóla és kutya Luc Van den Bossche belga egészségügyi miniszter a napokban úgy döntött, hogy a Coca- Cola valamennyi termékét ki kell vonni az ottani piacról. A kólafogyasztók körében a múlt héten ütötte fel a fejét a rejtélyes betegségsorozat, közel száz - főleg iskolás korú - gyermeken mutatkoztak a rosszullét jelei. Ugyanakkor a világ egyetlen más tájáról sem érkezett a belgiumihoz hasonló „Coca Cola mérgezésről” szóló jelentés - közölte a Coca-Cola magyarországi szóvivője, és nálunk óránként történik szigorú vizsgálat a gyártás során. Szerencsétlen ország ez a Belgium. Nem elég, hogy elszaporodtak pedofiljai, hogy ott „alkot” Pándy András lelkész, hogy a csirkék és disznók dioxinmámorban úsznak, most itt vannak a kólaivók is, akik kénytelenek lesznek áttérni pálinkára, amely legalább fertőtlenít. Ha ez így megy tovább, a belgáktól szép lassan mindenki elhúzódik, hamarosan kizárják őket az EU-ból, mert csak a baj van velük. Ez nekünk, magyaroknak nem jön rosszul. A megüresedett helyre benyomulunk, Budapest átveszi Brüsszel szerepét, s tejben-vajban, jó hazai kólában fürdünk máris. Egy tervezett alkotmány- módosítás szerint azonban az EU-hoz való csatlakozásról népszavazás útján kell majd dönteni. Mi lesz akkor, ha a nép nemmel szavaz, mert tart a Nyugattól, s úgy véli, szerencsésebb lenne inkább az Ázsiai Unióhoz tartozni. Ez bizony könnyen előfordulhat, bár megjegyzem, arrafelé is akadnak gondok, idén például 93-an, tavaly 235-en haltak meg Újdelhiben veszettség miatt. Ä városban ugyanis 250 000 kóbor kutya él, amelyek kiirtását bírósági végzés tiltja. Mit tehetünk tehát? A legjobb lenne magunkban maradni. Rizst és gyapotot termelni, esetleg cukornádat, vagy kóbor kutyákat exportálni. Újdelhiben, úgy tűnik, nagy a keletje. Cseri László Lakás-helyzet Lizbekistan néven saját országot alapított párizsi lakásán Liz Sterling ausztrál festőnő. Magát hercegnővé nevezte ki, kormányt állított, az államot pedig mindenes- " tül felrakta az internetre (www.lizbekistan.com - hogy világos legyek). Mi több, útleveleket gyártott, sőt ezeket még árusította is - hogy azoknak is legyen hazájuk, akik hosszú éveket várnak az állampolgárságra. Meglehetősen jól sikerültek az okmányok, mert minden további nélkül elfogadták őket a kanadai, az amerikai és a francia határon is. Ez nálunk teljességgel kizárt. Nem azért, mert a vörös útlevélen virító ötágú fehér csillag már-már majdhogynem önkényuralmi jelképnek számít, s nem is azért, mert errefelé az éber határőröknek valószínűleg feltűnne, hogy kelet-európai kavarodás ide, kavarodás oda, ilyen állam talán mégsincsen, hanem azért, mert Párizsból gyaníthatóan a kutya se akar ide emigrálni. Ez persze nem baj. Az ötlet hazai megvalósításán viszont érdemes komolyan elgondolkodni. Itt van mindjárt ez a sok párt. Obstruálnak, feljelentget- nek, egymásra fognak - hogy csak a legkedvesebb szokásaikat említsem. Mi lenne, ha mindegyik kapna egy jó nagy összkomfortos lakást (persze közpénzen, több milliós fürdőszobával és konditeremmel), lenne külön Polgária, Maszopia és Torgyánia, az menne oda, aki akar. Ami egy sor előnnyel járna. Nem kéne négyévenként választani, állandóan új minisztériumokat létrehozni, parlamentileg ülésezni, bizottságokban egymásra acsarkodni; el lenne mindenki a saját vackában, legföljebb azon vitatkoznának magukban, hogy ki csináljon szódát, és kinek kell levinnie a szemetet. Amikor pedig valamelyik lakó véletlenül államtitkot sértene, a házkutatáshoz még csak ki sem kellene mozdulni otthonról. Lendvai Dávid Portré A polgármester és meteorológus Szent Páltól idézi: „Mindenkinek mindenkije lettem.” S ezzel a jelenben is vagyunk, a polgármesterségnél. Egyszer a faluba pár éve beköltözött lakó azt mondta neki: Boldog a lelkem, hogy pogányi vagyok. „Nagyon jólesett!” - szögezi le. Az égre néz, felhők súrolják a horizontot. 25 éve meteorológus. Itt is született, Pogányban. A településen az 1700-as évektől ismert a Dragovácz név. A pécsi középiskola után műtőssegéd lett a megyei kórházban, majd 26 hónapot húzott le a katonaságnál. Taszáron szolgált, iránymérő volt.- Időnként még mindig megdobban a szívem, ha repülőt látok - jelzi mély kötődéseit. Azután megint a kórház.- Úgy gondoltam, ez nem lehet életcél. - Egy ismerőse hívta a meteorológusok közé.- Szigorú főnököm volt. Nem engedte például a zseb- számológépet használni, mert - mondta elbutulunk. Közben népfronttitkár lett a faluban, a művelődési ház vezetője, mozgékony, közéleti ember.- Akartam a polgármesterséget. Egy feltételem volt, hogy az elődöm helyett nem vállalom. Ő visszavonult, 1994-ben pedig engem választottak meg.-Nem tudunk mindig jól élni a demokráciával - sűríti a tapasztalatait. - A demokratikus döntések gyakran rosszak. Egy vélemény szerint az első szítésébe került a szervezett szemétszállítás elfogadtatása a faluban. Ha népszavazás dönt, nem biztos, hogy sikerül.- A reptér a jövő - néz fel megint az égre. Most csendes az „airport”, de - mondja - egyre több külföldi landol. Utasai közül sokan a faluban szállnak Dragovácz Márk 1950-ben született Pogányban. Őszülő' szakállú, mokány ember, akiről lerí, hogy ha a célt megfogalmazta, el is fogja érni. A helyi meteorológiai állomás vezetője második ciklusban polgármestere szülőfalujának. Elvált. Vele élő két fia közül Marko egyetemista, Zlatko főiskolás. demokratikus döntés Jézus halálra ítélése volt! Képviselő- testületünknék is nagy erőfemeg, erre a pogá- nyiak felkészültek.-Egy osztrák is volt közöttük, azt mondta, olyan ez a település, mintha Ausztriában lenne.- Propagálni a falut? - kérdez vissza. - Nem kell. Harminc éve készül folyamatosan Pogányról egy tv-film. Hamarosan bemutatják a harmadik részt. Ebből az anyagból csodafilmet lehetne összeállítani. Pedig véletlen volt. A rendező a térképre bökött.- Előrelátás a polgármesteri székből? Mint a meteorológusé, a sűrű ködben. M. A. Vita Pécs, Baranya és a régió jövője (10.)
