Új Dunántúli Napló, 1996. január (7. évfolyam, 1-30. szám)

1996-01-18 / 17. szám

12 Dtinántúli Napló Sport 1996. január 18., csütörtök Hét magyar súlyemelő utazhat az olimpiára A főtitkár legfeljebb két érmet vár- Mivel a nemzetek rangsorá­ban Magyarország a 10. he­lyen végzett, az olimpián hét versenyzőnk vehet részt. Nincs meghatározva, hogy melyik súlycsoportokban indulhat súlyemelőnk, súlycsoporto­konként viszont legfeljebb két sportoló nevezhető országon­ként - kezdte Duska Emil, a Magyar Súlyemelő Szövetség főtitkára, aki nem azért látoga­tott tegnap Pécsre, mert vala­melyik helyi versenyzőnek is esélye lenne az olimpiai sze­replésre. Duska Emil Dolovai Ta­mással, a szövetség elnökhe­lyettesével, a Magyar Olim­piai Bizottság tagjával együtt érkezett Pécsre és találkozott a város és a megye vezetőivel. Megbeszéléseket folytattak a Pécsi Súlyemelő Egyesület el­helyezésének jövőjéről és a helyi önkormányzatok esetle­ges támogatási formáiról. A jövő dönti el, milyen sikerrel.- Járom az országot, hogy megpróbáljak segítséget adni a megyei szövetségeknek. Pécs átlagos helynek számít. A sze­rény körülményeket ellensú­lyozza Viczay Alajos áldozatos munkája. A főtitkár elmondta, hogy az olimpián két éremmel már rendkívül elégedett lenne. Kü­lönös tekintettel arra, hogy At­lantában is csak az összetett eredmény számít a pontver­senyben. (Tehát hiába mon­daná valaki, hogy „könnyű volt a szakítás”, ha a másik fogásnemben nem ér el hason­lóan jó eredményt.)- Az olimpiai résztvevőkre a szövetségi kapitány tesz javas­latot, az elnökség jóváhagyása után pedig a Magyar Olimpia Bizottság dönt a kiutazók név­soráról.-A legnagyobb esélye az éremszerzésre a szintén Ro­mániából érkezett Czanka At­tila mellett Feri Attilának lehet az atlantai olimpián ...-Igen. Am mivel Feri ro­mán színekben szerepelt a barcelonai olimpián, egyez­tetnünk kell indulási jogának körülményeit a román olim­piai bizottsággal is. Remélem, eredményre vezetnek ezek a tárgyalások.- Hét versenyző utazik ..- Pontosítanék. Maximum hét. Csak olyan 'súlyemelőket küldünk ki, akiknek esélyük le­het arra, hogy összetettben az első nyolc hely valamelyikén végezzenek. Bozsik László Négy asztaliteniszezőnk Atlantában Elővételben A nagy érdeklődésre való tekin­tettel elővételben vásárolhatók jegyek Pécsett a vasárnap este 6 órakor kezdődő PVSK-Dália - GYSEV-Sopron NB I-es női kosárlabda rangadóra. Ahol venni lehet a belépőket: a Bari­bal sportboltban (a Fordán Cen­ter bejárata mellett) csütörtö­kön és pénteken 9-12, 13-17, szombaton pedig 9-12 óra kö­zött, valamint a városi sport­csarnokban szombaton 16-18 és vasárnap 12-14 óra között. A sportcsarnokban a kapukat va­sárnap 17 órakor nyitják ki. Aczél Tamás lett a gyorskorcsolyázó válogatott edzője Hajdú Kupa, rövidpályás nemzetközi verseny, Debre­cen. A pécsi Szivárvány JSC versenyzőinek eredmé­nyei: Telegdi Csaba ezer méteren 3., ötszázon és eze­rötszázon 4. lett. Knoch Ba­lázs 500 és ezer méteren is megnyerte a versenyt. A 3 ezer méteres váltóban a Te­legdi Cs, Knoch, Lakatos G., Telegdi A. összeállítású csapat a 2. lett. Knoch Balázs kijutott a junior világbajnokságra. A magyar válogatott edzőjé­nek a pécsi Szivárvány JSC trénerét, Aczél Tamást kér­ték fel. A vb-t a hétvégén rendezik Olaszországban. Megegyeztek Néhány milliós pénzbüntetés lerovása után várhatóan hama­rosan beszüntetik az eljárást az adócsalással gyanúsított Steffi Graf ellen. Német sajtóértesülések sze­rint a világ első számú tenisze­zőnőjének mintegy ötmillió márka pénzbüntetéssel sikerül megúsznia, de az adóhátralékot és kamatait is ki kell fizetnie. A tartozást mintegy 25 millió márkára becsülik, A mannheimi ügyészség azért kívánja beszüntetni a ta­valy július óta tartó eljárást Steffi Graf ellen, mert elfogadja a teniszezőnő azon védekezé­sét, hogy pénzügyeit teljes egé­szében az apja intézte, a befek­tetési és az adózási kérdések­ben ő teljesen tájékozatlan volt és semmiről sem tudott. PVTC-teniszbál A hagyományos PVTC-tenisz­bál február 3-án lesz Pécsett, a Palatínus szálloda Bartók-ter- mében. Ezen osztják ki a Pécs Városi Tenisz Club bajnokcsa­patainak aranyérmeit is. Minden várakozást felülmúló teljesítménnyel rukkolt elő Németh Károly, Bátorfi Zoltán és Tóth Krisztina. Talán senki nem számított arra, hogy a szi­getországba elutazott ötösfo­gatból (Varga Zoltán és Ellő Vivien harcolt még az atlantai részvétel jogáért) , (tárom ma­gyarnak is sikerül megváltania a repülőjegyet. Amint az a drámai küzdelmek után végül is kiderült: a hétszeres Európa- bajnok Bátorfi Csilla ezúttal nem árválkodik majd egyedül az olimpiai mezőnyben, amint azt négy évvel korábban tette Barcelonában. Az örömteli pillanatokról, a háttérről kérdezte az egyik fő­hőst, Németh Károlyt, a Postás SE asztaliteniszezőjét az MTI munkatársa:- A barcelonai olimpiai játé­kokat megelőző selejtező bizo­nyára rossz emlékeket ébreszt még most is Önben. Felvillant az akkori kép Manchesterben?-Sajnos, azt már soha nem fogom elfeledni. Az utolsó pil­lanatban megsérültem, így a si­ker kapujában szertefoszlott az álmom. Az igazat megvallva, a me­zőny ismeretében már a kezdet kezdetén nem sók esélyt jósol­tam magamnak. Azért azt hozzá kell tennem, hogy ez nem befolyásolta a hozzáállá­somat, minden erőmmel a győ­zelemre összpontosítottam. így utólag talán furcsa kijelenteni, de a szerencsével kissé hadilá­bon álltam. A német Fetzner például a lehető legrosszabb pillanatban mondott csődöt, ezért kerültem a vigaszágra. A mindent eldöntő csatában pedig megint utolért a balszerencse, a négy évvel ezelőtti emlék kísér­tett. A holland Keen ellen mind­végig borzasztó fájdalom gyö­tört, ugyanis begörcsölt a combhajlító izmom. Ezen per­sze már csak nevetek, de akkor nem voltam ilyen vidám. Teremfoci Pécsett Szombat-vasárnap Pécsett, a városi sportcsarnokban a Sza- lon-Mecsek Kupa nemzetközi pénzdíjas teremlabdarúgó torna lesz. Ezen három csoportban ] 2 együttes vesz részt. A mezőny­ben két-két NB I-es (PMFC. Haladás VFC), illetve NB 11-es (Rákóczi-Kaposcukor, Siófoki Bányász) van. A többiek NB III-asok, horvátok, öregfiúk és amatőrök. Szombaton reggel 9-kor lesz az első meccs, este negyed 9- kor az utolsó. Vasárnap a dön­tőt fél 4-kor tartják, előtte 14.20-kor a 3. helyet döntik el.. Kártérítés Lennox Lewis profi nehézsúlyú Ökölvívó mérkőzészervező- menedzsere, Panos Eliados bí­rósági keresetet nyújtott be a WBC ellen azt sérelmezvén, hogy a szervezet a Mike Tyson - Frank Bruno összecsapást je­lölte ki a világbajnoki cím sor­sának eldöntésére. A figyelem­reméltó előterjesztésről meg­oszlanak a vélemények. Eliades szerint a brit Lewis- nak joga van megmérkőzni címvédő honfitársával, Brúnó­val.- A WBC csalt, sportszerűt­len határozatot hozott. Elkép­zelhető, hogy nem tudom meg­akadályozni a találkozót, de ha így lesz, akkor sem hagyom magam, súlyos kártérítést köve­telek, körülbelül 50 millió dol­lárt. Ezzel pedig tönkreteszem a szervezetet! - szögezte le Elia­dos. Totóttppek Telesport Sp.Plusz Új DN 1. Cagliari - Udinese lx 1 1 2. Cremonese - Juventus 2 x2 2 3. Milan - Padova 1 1 1 4. Napoli - Bari xl 1 1 5. Parma - Atalanta 1 xl 1 6. Roma - Sampdoria xl lx X 7. Torino - Fiorentina lx xl 2 8. Vicenza - Inter xl X X 9. Avellino - Venezia X xl X 10. Brescia - Pescara lx 1 2 11. Chievo - Lucchese X lx 1 12. Foggia - Perugia lx X 1 13. Genoa-Verona 1 xl 1 +1 14. Palermo - Reggiana X 1 1 Vagy a mérce magas, vagy . .. Kevés a jó tanuló, jó sportoló Baranyában Pécs az oktatás egyik felleg­vára az országban. Ehhez ké­pest meghökkentően alacsony számban részesültek tavaly a „Jó tanuló, jó sportoló” orszá­gos kitüntető címben. Vagy a mérce magas, vagy más térségekben veszik lazáb­ban az értékelést, de nagy a szakadék a megyék között. Először a Baranya Megyei Diáksport Tanács elnökét, dr. Temesy Tündét kérdeztük meg az ügyről.- A közoktatásban tevé­kenykedő pedagógusok - 6-tól 18 évesig terjed a korhatár - a Művelődési Közlönyből, és a Nemzeti Sport című napilap­ból értesülhettek a lehetősé­gekről. Egy ponttáblázat hatá­rozza meg, ki érdemes a kitün­tető címre. Minden sport­eredménynek más-más értéke van, de a feltételeknek azono­saknak kellene lenni. Az elkép­zelhető, hogy valamelyik in­tézményben elfelejtettek pá­lyázni, így nem is tudunk egy elveszett lehetőségről. A felsőoktatásban sem to­longanak a jutalmazottak. Az Orvostudományi Egye­temen éveken át mindig volt jelölt, aki meg is kapta az el­ismerést. Ebben az esztendő­ben azonban nem akadt olyan, aki az új pontrendszer szerint kiérdemelte volna a címet. A város legnagyobb lét­számú egyeteme a JPTE. Az ottani helyzetről dr. Pásztory Attila docens tájékoztatott.- A pályázati feltételekről egyetemünkön mindenki tud­hatott, a határidő december 10-e volt. Itt azonban nem egy tömegversenyről van szó. A pályázó hallgatóknak forma- nyomtatványt kellett kitölte­niük, mi az indexek alapján tanulmányi eredményükről igazolást adtunk. Ezek után a minisztérium döntötte el kik azok, akik a mércét megütik. Jelen állás szerint tehát ott tartunk - bár szomorú dolog vele szembesülni -, hogy va­lóban kevés azok száma, akik a kettős próbatételnek mara­déktalanul megfelelnek. Ab­ban azonban bízni kell, hogy senkit sem a tájékozatlanság fosztott meg az elismeréstől. P. P. SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: A Kékszakállú her­ceg vára. A csodálatos mandarin (este 7 órakor) József A. b. Bóbita Bábszínház, kamaraterem: Mesék Mátyás királyról (de. 10 és du. 3 órakor). Park: Jade (fsz: David Caruso, erotikus thriller - f4, hnö, 8). Apolló: Pár lépés a mennyország (fsz: Keanu Reeves - f4, hnó, 8). Apolló klub: Ponyvaregény - Pulp fiction (rend: Quentin Tarantino - fő, f8). Uránia: Mortal Kombat (fsz: Linden Ashbí, akciófilm - f4, hnó, 8). Mohács: Die Hard - Az élet mindig drága (6, 8). KOSSUTH RÁDIÓ 4.30 Reggeli Krónika. 4.40 Határok nélkül. 5.40 Falurádió. 8.10 Műsor­szemle. 8.30 Mindennapi tudomány. 8.40 Paragrafus - Jogálom. 8.50 Gyors- fénykép a kultúráról. 9.05 Napközben. 11.05 Zenés játékokból. Liza Minnelli énekel. 11.35 Mészöly Miklós meséi. 12.00 Déli Krónika. 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Törvénykönyv. 12.50 Külpoliti­kai figyelő. 13.05 Vendég a háznál. 13.20 Árpád-házi Szent Margit zenei portréja. 13.30 A római katolikus egy­ház félórája. 14.05 Klasszikusok min­denkinek. 14.55 Első közlés. 15.05 Be­széljük meg! 15.55 Biztonsági öv. 16.00 Déli Krónika. 16.10 Mindennapi gazdaság. 16.20 Forró drót a rendőrség­hez. 16.25 A hét muzsikusa. A 70 éves Lukin László. 17.05 Magyarországról jövök. 18.00 Esti Krónika. 18.30 Rá­adás. 19.05 Sportvilág. 19.30 Jó éjsza­kát, gyerekek! 19.40 Tagjai vagyunk egymásnak. 20.05 Hagyományápolók. 20.30 Határok nélkül. 21.05 Muzsikáló nagyvilág. 22.00 Késő esti Krónika. 22.30 A jóléti állam jobblétre szende- rül. 23.05 Egy énekes - több szerep. Gyurkovics Mária. URH-adón: 6.55 Körzeti magazinok. 18.30 Nemzetiségi műsorok. 21.00 Az Amerika Hangja magyar műsora. 23.00 A BBC magyar műsora. PETŐFI RÁDIÓ 4.33 Hajnali dallamok. 6.03 Reggeli csúcs. 7.45 Sportreggel. 8.00 Állomás- kereső. 8.10 Helykereső. 8.25 Rivalda­fényben. 9.00 Hírpercek. Lapszemle. Sport. Időjárás. 9.10 Háló. Villám né­met öt percben. 9.15 Sok hűhó (ism.) 10.00 Zene-szó. 11.00 Hírek. Időjárás. 11.10 Háló - Mai tipp. 11.52 Gordiusz plusz. 12.00 Nótakedvelőknek. 12.50 Korkérdés. 13.00 Hírpercek. Időjárás. Sport. Közlekedési információk. 13.10 Háló - magánklinika. 13.15 Örökzöld dallamok. 14.00 Kabarécsütörtök. 17.00 Hírpercek. Időjárás. Sport. Gaz­dasági információk. 17.10 Háló - A pénz beszél... 17.15 Mágnes - Hullám­vasút. 18.00 Észkerék. 18.30 Helykere­ső. 19.00 Hírek. Időjárás. 19.03 Füst a víz felett... 19.30 Jazzlista. 20.00 A Deep Purple együttes összes lemeze. 21.00 Hírpercek. Időjárás. Sport. 21.10 Manapság... Jegyzet. 21.15 Gyurkovics-szalon a Rátkay klubban. 22.15 Sok hűhó. Hogyan legyünk...? 23.00 Hírek. 23.03 Sporthíradó. 23.10 Ennyi... 0.15 Éjszaka. Jazz-show. 1.04 Ügyeletben... 2.00 Hírek. Időjárás. 3.04 Zene. DRÁVA RÁDIÓ 6.00 Műsorkezdés. 6.05 A tegnap hírei, időjárás. 6.30, 7.30 BBC hírek. 7.00, 9.00, 11.00, 13.00, 15.00, 16.00 Hírek, időjárás. 7.05 Lapszemle. 8.00, 10.00, 12.00, 14.00 Magyar és horvát hírek, időjárás. 8.30, 17.30 Gazdasági hírek. 9.15.14.15 Programajánló. 9.30 Sport­hírek. 10.45 Valuta árfolyamok. 12.03 Rock klasszikusok. 13.30,15.30,16.30 BBC világhíradó. 15.15 Tőzsdehírek. 17.00 Pop-rock hírek. 17.50 Hírössze­foglaló, időjárás. 18.00 Műsorzárás. PÉCSI RÁDIÓ 5.55-9.00 Hajnaltól reggelig - zenés hír­magazin. 12.00 Szerb nyelvű nemzeti­ségi műsor. 13.30 Horvát nyelvű nem­zetiségi műsor. 15.00 A Pécsi Rádió zenés közszolgálati magazinműsora. 18.00 Regionális német anyanyelvű műsor. 19.30 A MR német anyanyelvi műsora Pécsről. 20.00 A MR horvát anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30 A MR szerb anyanyelvi műsora Pécsről. TELEVÍZIÓ TV 1 5.40 Gazdatévé. 6.00 Napkelte. 9.00 Tízórai. 9.10 Tarzan. Kanadai-ffancia- mexikói tévéfilmsorozat. Roger emlék­iratai. 9.35 Tízórai. 9.50 Játék. 10.00 Ezüstkor. Kultúrszelet. 10.40 Játék. 10.50 Hírek. Időjárás. 11.00 Marienhof. Német tévéfilmsorozat. Gessner visszajön. 12.00 Déli harangszó. 12.55 Telepakk. 16.00 Hírek. Időjárás. 16.05 Virtuális kávézó, avagy barátságos szá­guldás az Infosztrádán. 16.30 Topmo­dell. Brazil tévéfilmsorozat. 16.55 Mű­sorajánlat. 17.00 Mizujs? 17.30 Kormányváró. 17.55 Prohászka Ottokár emlékére. 18.15 Üzlet. 18.30 Hogy is van ez? Vitray Tamás műsora. 18.55 Barbapapa. Rajzfilmsorozat. Hápháp Vili kalandjai. Rajzfilmsoro­zat. 19.15 Klip-mix. 19.30 Híradó. Idő­járás. 20.05 Múlt és jövő. A millecentenáriumi év ünnepi nyitó- hangversenye a Magyar Állami Opera­házban. 22.15 Ütköző. Aktuális politi­kai vitaműsor. 23.00 Híradó. 23.10 BBC-híradó. TV 2 16.05 Repeta. Kötelező olvasmány. Ke­resztények. A keresztény Európa szüle­tése (ism.) 17.00 Alfa szolgálat. Men­tálhigiénés magazin. 17.30 Salty, a fóka. Ausztrál rövidjátékfilm-sorozat. 17.55 Műsorajánlat. Időjárás. 18.00 Körzeti híradók 18.15 Körzeti magazi­nok. 19.00 A vasmacska kölykei. Ame­rikai film. 20.50 Telesport. 21.00 Hír­adó. 21.10 Környezetünk hírei. 21.15 Kriminális. Bűnügyi magazin. 21.45 Múzsa. Kulturális hírműsor. 22.00 Ob­jektív. 22.25 Időjárás. 22.30 Mi újság? 22.35 A Gyeribaszovszkaján szép idő van, avagy Brighton Beachen esik az eső. Orosz-amerikai film. DUNA TV 8.00 Képes Krónika. 14.00 Lapozó. 14.15 Emlékképek - régi híradók (ism.) 14.30 Régiók (ism.) 15.15 Szent Péter esernyője. Magyar film. 16.40 Disznó­tor. Magyar ismeretteijesztő film. 17.05 Horgásztanyán. 17.25 Csodakörhinta. Ness család. 17.55 Műsorismertetés. 18.00 Híradó. 18.15 A Forsyte Saga. Angol játékfilmsorozat. 19.05 B. B. King-koncert Rick mulatójában. Ame­rikai koncertfilm. 20.00 Váltó. Gazda­sági magazin. 20.45 Esti kérdés. 21.00 Híradó. 21.15 Az első száz év. A nap vége. Svéd film. 22.45 Starting Busi­ness English (ism.) 23.10 Szécsi Margit: A kivirágzott kéz. HBO 16.30 Taz-mánia. 17.00 Alf. Am. sor. 17.30 Hosszú az út hazáig. Am. film. 19.10 Falcon Crest. Am. filmsorozat. 20.00 Áldozat vagy gyilkos. Am. film. 21.50 Ügynökök és terroristák. Am. ak­ciófilm. 23.15 Őrült majom. Am. film. 1.00 Jelige: Vörös cipellők. SZÍV TV 19.00 Műsorajánló. 19.10 Gyermekmozi. 19.30 Príma torna. 19.55 Seiko-shpp. 20.00 Különjárat. 20.30 Pénzvilág. Gazdasági magazin. 21.00 Szív TV- mozi: Kegyetlen terv. Am. film. 22.50 Seiko-shop. SPEKTRUM TV 18.00 Az ezredfordulón túl. Dók. film. 19.00 A mi természetünk. Támadás a fák ellen. 20.00 A múlt nyomában. Dók. film. Kőbe vésett nyomok. 20.30 Hív a tenger. Dók. film. Az érintetlen tenger. 21.30 Az élő tenger. A sarkvidék gyer­mekei. PÉCSI VÁROSI TELEVÍZIÓ 14.00 P.M.J.V. Önkormányzatának Közgyűlése. Napirenden: Helyi vízdí­jakról és táv-hőszolgáltatásokról. 18.10 Centromédia Képújság. 18.40 Aktuális stúdió: VTV válogatás A HÉT FŐ NAPJA - magazinműsorból: Taszáron jártunk az amarikai katonáknál. ínyenc percek az Arizona Pubból. Beugrató - az aerobikos bajnokkal. , Mese: Bórembukk az ellenkalóz. 19.30 FELE­MÁS - magazinból: Vendég: Faludi László és Gráf Csilla a PNSZ művészei 20.25 Házasság szabadnappal (magyar vígjáték) 22.00 Centromédia Képújság. BARANYA TV 19.00-től Baranya TV Magazinműsora. A tartalomból: Áruk, árak, védjegyek - hogyan dolgozott értünk 1995-ben a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség? Rendhagyó árverés a Szigeti úton - 1996. január 26-án építési anyagokat árverez az APEH. Egy kis sport a nagy­világból - Granada-Dakar rallye. Hét­végi rangadó a női kosárlabdában. Régi családok kutatása - családfák és gyöke­rek. Híres arcok a múltból - színészport­rék a Várostörténeti Múzeumban. Had­üzenet Hollywoodnak - új otthonában a Huszárik mozi. Rock and Roll Múzeum - újabb folytatás a kezdetekről. 1 Duska Emil fotó: Müller

Next

/
Oldalképek
Tartalom