Új Dunántúli Napló, 1995. december (6. évfolyam, 328-356. szám)
1995-12-04 / 331. szám
1995. december 4., hétfő A Mai Nap Dünántúli Napló 3 Terry gyermekként Churchillnek is énekelt Az angol énekesnő, Terry Bosshard férjével fotó: löffler Gábor Különleges zenei élményben lehetett részük szombat este a pécsi Barbakán étterem vendégeinek. Az egyik asztaltól felállt egy vendég, a zenekarhoz lépett, és gyönyörű hangon angolul énekelni kezdett. A hölgy fellépését a közönség lelkes tapssal köszönte meg, egy űr pedig virágcsokrot adott át neki hódolata jeléül. Az angol énekesnőt Terry Bosshard-nak hívják, férje Magyarországon, többek között Pécsett köt üzleteket. Először idén szeptemberben vacsoráztak a Barbakánban. Terry-nek annyira megtetszett a kéttagú zenekar muzsikája, hogy kedvet kapott az éneklésre. El is határozta, ha megteheti, megismétli a fellépést.- Gyerekkoromban az egyik legnevesebb angol gyermekkórusnak, az Orpington Junior Singers szólistája voltam - nyilatkozott lapunknak. - Egy-egy évben közel ötvenszer szerepeltünk a rádióban és televízióban. Felléptünk a királyi család előtt és még Churchillnek is énekeltünk. Miután férjhez mentem, elszakadtam Angliától, követtem férjemet a Távol-Keletre, mindazon országokba, ahol vállalata érdekeit képviselte. így nem lett belőlem hivatásos énekes, de akkoriban nem is szerettem volna az lenni. Az éneklést azonban sohasem adtam fel. Több, mint két éve híres énekesektől veszek órákat, Marjorie Thomas oratórium- és Karl Kemper operaénekes a mesterem. Főként operett dalokat adok elő, népdalokat, musical-részleteket énekelek angliai klubokban, jótékonysági koncerteken, esküvőkön, temetéseken. Külön örülök, hogy felléphettem Anglia híres katedrá- lisaiban. Remélem, ezentúl Magyarországon is minél többet énekelhetek. U. G. Hisz a törvény erejében A vádbeszéd-kategória győztese, Takács Róbert fotó: löffler Hírek Könyvvizsgálói klubnap Az adózásról, valamint az adórendtartás jövő évi várható változásairól hallhatnak tájékoztatást a könyv- vizsgálók klubjának tagjai december 5-én. A Business Centerben 16.30 órakor kezdődő ösz- szejövetelen a fent említett témáról az APEH két megyei szakértője, Nagypál Imre és Orosz Bertalan tart ' előadást, akik természetesen válaszolnak az ezzel kapcsolatban feltett kérdésekre is. AIDS-betegek házi gondozása Az AIDS-betegek házi gondozására is felkészült a pécsi AIDS Anonym Tanácsadó Szolgálat. A tanácsadó, a MATAV hálózatán díjtalanul hívható 72/413-303-as segély-telefonvonalán, így a speciális védelmet kívánó HÍV-fertőzöttek otthoni ápolásával kapcsolatos kérdéseket, illetőleg kéréseket is fogadják. Az AIDS-szel kapcsolatban felmerülő bármely kérdéssel egyúttal a Plusz Egyesület 60/343- 773-as telefonszámának 0-tól 24 óráig hívható szolgálatát is tárcsázhatják az érdeklődők. Országos perbeszédversenyt rendeztek Pécsett, amelyen a házigazda Janus Pannonius Tudományegyetem diákjai mellett a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Miskolci Egyetem és a szegedi József Attila Tudományegyetem tíz jogászjelöltje indult. A vádbeszéd-kategória győztese Takács Róbert, a pécsi jogtudományi kar hallgatója lett, s ő kapta a közönség különdíját is. A jogi egyetemen találkoztunk, a verseny másnapján. Már kicsit kipihentebb volt, de még látszottak rajta az előző napi izgalom nyomai.- Már a gimnáziumba is azért mentem, mert a jogi pályára készültem, aminek a sze- retetét otthonról hoztam - kezdi beszélgetésünket Takács Róbert. - Még hiszek a törvények erejében, igazságában, de azt még most nem tudom, hogy tizenöt év múlva is így lesz-e. Ügyésznek készülök, a büntetőjogi rész érdekel, ezért is indultam a vádbeszéd-kategóriában. A verseny előestéjén kapták meg a résztvevők a peranyagot, amelyből egy éjszaka alatt kellett elkészíteniük a vád- és véd- beszédüket.- Alig három órát aludtam ezen az éjszakán, mert nem volt egyszerű az ügy minősítését megtalálni, és még meg is kellett tanulni a vádbeszédet, mert az is feladat volt, hogy papír nélkül, fejből mondjuk el - folytatja. - Nem volt könnyű a verseny, hiszen csak a kari előzte meg, amit megnyertem, így még nagyobb súly nehezedett rám a hazai pályán. A zsűriben is professzorok, gyakorló ügyvédek, ügyészek, bírók ültek. Amikor bementem, mindenem remegett, de aztán, amikor elkezdtem beszélni, megnyugodtam. S mikor mindennek vége lett, s kiderült, hogy nyertem és a közönség dija is az enyém, nagyon boldog voltam, s csak arra vártam, hogy mikor mehetek már haza aludni. Mint mondja: rendszeresen kellene rendezni ilyen versenyeket, nem csak kari, hanem országos szinten is. E nemes vetélkedés összehozza a diákokat, miközben a gyakorlat megszerzését segíti és az elhelyezkedésnél is jelentősége lehet. Jelenleg az ügyvédi irodákhoz, ügyészségekhez csupa egyforma pályázat érkezik be, igazán nem tudni, minek alapján döntenek: kit vesznek fel. Jó lenne, ha ezekre a versenyekre eljönnének az ügyészségek és a bíróságok képviselői is. Sz. K. A túronyi lemondós játszma Az ötből négy képviselő távozott A nagypolitika manőverei sokszor emlékeztetnek a sakkjátékra. Ha ő ezt lépi, én azt, ha annak az oldalnak a bástyája kidől, annak ez, meg az lesz a következménye. A kispolitika pedig követi a nagy mozgását. Túronyban szeptemberben az öt tagú önkormányzati testületből négyen: Szarkándi Lajos, Gazsi János alpolgármester, Szakó Lajos, a pénzügyi bizottság elnöke és Hartmann László lemondott. Előbb a polgármesterrel, Nyírfás Ágnessel, majd a három távozóval beszélgettünk.- A képviselők egyik kifogása az volt, hogy a Szervezeti és Működési Szabályzatot későn alkottuk meg. Nos, az határidőn belül elkészült. Az alpolgármester a jegyzőkönyvekre aláírási jogot kért. Kiderült, hogy ez törvény- sértő. Felróják, hogy a pénzügyi bizottság munkáját akadályoztuk. Mikor ellenőrzést akartak tartani, én is, a jegyző is táppénzen voltunk, utána pedig nem jelentkeztek emiatt. A másik ügy Garé. Az előző testület 1994-ben állást foglalt az égető építése ellen. Mi a használatbavételi engedély kiadása ellen már nem kardoskodtunk, s ezért Garé- tól infrastrukturális célra kaptunk pénzt. A 3,2 milliót útépítésre használtuk, illetve a bolt és kocsma rendbetételére. A volt AFESZ-bolt és kocsma idén visszakerült hozzánk. Szakértővel megvizsgáltattuk, veszélyesnek minősítették, szerkezetileg meg kellett erősíteni. Az üzemeltető viszont közfalat akart átépítem. Ebben is, úgymond, akadékoskodtunk - szól Nyírfás Ágnes. A három képviselő azt mondja: a testület határozatokat hozott, amelyek nem valósultak meg. Az ülések jegyzőkönyveinek nem volt hitelesítője, az alpolgármestert az önkormányzati testület kötelezte erre, vagyis a hitelesítésre. A pénzügyi ellenőrzést azelőtt jelezték, hogy a két vezető táppénzre ment volna. A garéi égetővel kapcsolatban kérték, hogy foglaljon állást a falu is, ez nem történt meg. Azt a pénzt pedig mire is kapta Túrony? Ami a boltot és kocsmát illeti: a testület hosszútávú koncepcióban határozott az épületegyüttes kihasználásáról. Most majd' egymilliót költöttek a födém rendbetételére, holott ennyi pénzből sokkal több dolgot el lehetett volna végezni. Szerintük itt pazarlás folyt. A játszma a lemondások után sem ért véget. A távozók helyére a listán következő négy kerül. Tízből hárman vállalkoztak a feladatra, azóta fel is esküdtek. A lemondot- takkal szimpatizálók nem nyugodtak. 90 aláírás összegyűlt, hogy falugyűlést akarnak. A lemondok mondják: november 22-én a falugyűlésen megfogalmazódott, a falu új választást akar. Ekkor a polgármesterasszonyt egyértelműen lemondásra szólították fel. Nyírfás Ágnes egy nap gondolkodást kért. Meg akarta tudni, törvényesen jártak-e el. Pécsre ment, a területi választási bizottsághoz, amely másnapi ülésén megerősítette az új választás jogosságát. Hogy a négy képviselő most vesztett, annak egy téves információ is oka volt. Azt a tájékoztatást kapták ugyanis, hogy ha egy testület ötven százaléka lemond, az egész feloszlik. S akkor a polgár- mesternek is mennie kellett volna. Nyírfás Ágnes nem érti, miért nem szóltak: nem tudnak vele együtt dolgozni. A képviselők azt nem értik, miért nem vette ezt észre. A meg nem történt beszélgetés után kezdődött el a mérkőzés. Véget ért? Szabó Anikó Pécsi kézművesek Grazban (Folytatás az L oldalról) A megnyitó zenei keretprogramjában a Pécsi Művészeti Iskola tanárainak kamaraegyüttese működött közre. Szombaton délután a Graz főterén felállított sátorban folytatódtak a rendezvények. Pécsi részről dr. Révész Mária alpolgármester, a testvérváros képviseletében Alfred Stingl polgár- mester köszöntötte a résztvevőket. Ekkor énekelt először a belvárosi templomban a Stadtpfarr- kirchében Mayer Mihály megyéspüspök által celebrált szentmisén a pécsi Püspöki Énekiskola Jobbágy Valér vezette fiúkórusa. A hétvégéken fellép az eseményeken a pécsi Német Iskolaközpont színjátszóköre és a Márku Bábszínház. A pécs-baranyai részvétel költségeiből jelentős részt vállaltak a kamarák és a vállalkozói központ. A Tourinform a karácsonyváró grazi rendezvény egész időtartamára megszervezte megyénk idegenforgalmi propagálását. Végh József • ADÓKEDVEZMÉNY 10%-OS LAKÁSVÁSÁRLÁS KEDVEZMÉNY INGYENES TŐKESZÁMLA 5 . v&yí/(x\<£ / Jegyzési helyek: flj A Quaestor Értékpapír Kft. irodát, a KSH Brókerh WBmtl'í': ff J0£0^'-' I szervezésében o Kereskedelmi Bank Rt, országos bt ta es az (busz Bank Rt. országos hólozota: a Corvit Rt. országos hálózata valamint a Konzumbank Rt, t «■ ’ t ék gos hálózata és a Takarékszövetkezetek kijelölt fi 127 BUDAPEST BEM RKP. 33-34 • T.: 201-6090. 201 6017 . F.: 201-9525 • 4025 DEBRECEN. KOSSUTH U. i • t: 1521-430-740, 43! ÁíffiOR IMRÉD, 1 • T.: Í36S-428-410. 4T2-7W* 9021 GYŐR, JEDLIK ÁNYOS U, 9, * I: (961-324-324, 312-434 . 7621 PÉCS, JÓKAI >49.335-477 • 6720 SZEGED, DEÁK FERENC U.34. * T.: {á2)-312-260,312« * 8200 VESZPRÉM, RÁKÓCZI U. 7. > t: (881-420-298 * E: Í8SK Magyar siker a világűrben Deme Sándor, a budapesti KFKF Atomenergia Kutató Intézet szakembere. Az ő irányításával készült el az a sugárzásmérő eszköz, a Pille, amit jelenleg az Európai Űrügynökség űrhajósa a Mir űrállomáson használ. A fizikus Pécsett, a Nagy Lajos Gimnáziumban 1954-ben érettségizett. Deme Sándor lapunknak nyilatkozott.-Az űrkutatás a fantasztikum határán jár. Nagyon nehéz azt elképzelni, hogy az űrhajó tízezer kilométeres óránkénti sebességnél gyorsabban száguld több millió kilométerre a Földtől. És az űrhajót olyan pontosan kell irányítani, mintha egy Forma 1-es versenyzőnek kellene teljes sebességgel áthajtania a kocsijánál csak egy ez- redmilliméterrel szélesebb célkapun érintés nélkül. • - Mióta létezik magyar űrkutatás?- Már harminc éve szerepelünk a világűr meghódításában, de ez a szerep főként műszakitudományos jellegű volt.-A Pillét mire használják?- Az űrhajózásánál a kozmikus sugárzás elleni védelemre alig van lehetőség. Az űrhajósokat érő sugárzás ezért igen jelentős, a földi körülményekre szabott Korlátot jelentősen meghaladja. Farkas Bertalan repülése előtt az űrhajósok dózisát a Földön utólag kiértékelt dózismérővel határozták meg. A Pille fedélzeti dózismérő műszerünk volt az első, amely- lyel az űrállomáson, menet közben is mód volt a mérésre. Farkas Bertalan repülésekor így kerültem ki egy hétre a Moszkva közelében fekvő repülésirányító központba szakértőként. Ilyen műszer működött sokáig a Szaljut és a Mir űrállomáson, a NÄSA is kipróbálta. Két évvel ezelőtt lehetőség nyílt arra, hogy az Európai Űrügynökség emberes űrrepülésénél a korábbi műszer továbbfejlesztett változatával szerepeljünk. A fejlesztést végző csapat műszaki vezetője Apáthy István űrelektronikus. Az én szerepem az, hogy a műszer iránti követelményeket kidolgozzam, a mérési programot egyeztessem, kiértékeljem a mérési eredményeket. A műszer legújabb változatát egy év múlva a NASA űrhajósa fogja alkalmazni. Az amerikaiak értesítettek bennünket: a műszernek egy összetettebb változata lesz az Alfa űrállomás fedélzeti dózismérője. U. G. K > t i f