Új Dunántúli Napló, 1995. május (6. évfolyam, 118-147. szám)
1995-05-23 / 139. szám
Sörhab HTO-utalvány helyett Huminsav-termékek és cigarettafüst kérdőjelek Sellyéről (3. oldal) (5. oldal) (9. oldal) Napirend előtti pengeváltások Baka Sára igazgatónő boldogan mutalja, hogy a felvonulási munkálatok megkezdődtek fotó: Tóth László / Épül a reformátusok első pécsi gimnáziuma Soha nem volt Pécsett a reformátusoknak önálló gimnáziuma, ezért különösen nagy az öröm: a néhány héttel ezelőtti alapkőletétel után megkezdődtek a kivitelezési munkálatok. Mint azt a gimnázium igazgatónője, Baka Sára említette, a szükség törvényt bont alapon, két ütemben valósul majd meg az álom. Első ütemben a jelenlegi kollégium tetőterének beépítésével nyernek négy tantermet, s ebben az idén ősszel, végre mint saját otthonukban folytathatják az oktatást. (Megköszönve a Kodály Gimnáziumnak az átmeneti, kölcsönkapott osztálytermeket.) A másik ütemben a vadonatúj, 1100 négyzetméter alapterületű új iskola épül meg az Engel János úti kollégium udvari részén: a kivitelezés a nyáron kezdődik. A tetőtér beépítése 15 millió forintba kerül, az új iskolaépület pedig várhatóan 42 milliós beruházás lesz. K. F. Közös érettségi-felvételi írásbeli vizsgák Nemzetközi energiafórum Az Energiahatékonyság javítása az épített környezetben címmel az angol Newcastle, a holland Schiedam és Pécs város vezető szakemberei tartanak közös tájékoztatót május 24-én 11 órakor Pécsett a Nemzetközi Angol Centrumban. Az Európai Únió támogatásával megvalósuló energetikai partnervárosi program keretében rendezett fórum házigazdája Papp Béla alpolgármester lesz, a szervezők szakmai közönség mellett minden érdeklődőt szívesen látnak. Lech Walesa Budapestre jön Göncz Árpád magyar államfő meghívására Lech Walesa, a Lengyel Köztársaság elnöke hivatalos látogatást tesz Magyarországon május 25-26-án - jelentette be hétfőn a köztársasági elnök Sajtóirodája. Lech Walesa kíséretében Budapestre érkezik a lengyel diplomácia irányítója, Wladyslaw Bartoszewski. A lengyel államfőt útjára elkíséri felesége. Lech Walesa részt vesz a közép-európai államfők hétvégi keszthelyi találkozóján. Földrengés Szlovéniában Két kisebb erejű földrengés rázta meg hétfő délután Szlovéniát - jelentette a ljubljanai geofizikai intézet közlésére hivatkozva a Reuter. A Richter-skála szerinti 4-es, illetve 4,2-es erősségű rengések epicentruma Ljubljanától hatvan kilométerre délnyugatra Ilirska Bistrica város mellett volt. A második rengést az egész országban érezni lehetett, de csak kisebb károkról érkeztek jelentések. Az Országgyűlés éles napirend előtti pengeváltásokkal kezdte meg hétfői munkanapját. Isépy Tamás (KDNP) azt kifogásolta, hogy a kormánypártok obstruk- cióval vádolták meg az ellenzéket, amiért a Bokros-csomag részletes vitájában sokan kértek szót közülük. A KDNP frakcióvezetője rámutatott, hogy hiába tartott reggelig a vita, az idő így is kevés volt az összes álláspont kifejtésére. Szekeres Imre (MSZP) cáfolta a KDNP-s honatyát; felszólalásából kiderült, hogy a Ház 50 óránál is több időt szánt a megszigorító intézkedések megtárgyalására. A Népjóléti Minisztériumban egyelőre egyetlen kórház bezárásáról, illetve átalakításáról sem döntöttek; konkrét javaslatok legkorábban június végére várhatók. Ezt Pankucsi Márta, a tárca szóvivője nyilatkozta az MTI-nek hétfőn azzal kapcsolatban, hogy egyre több településen tiltakoznak, illetve a minisztert is mind több polgár- mester keresi meg a tervezett intézménybezárások miatt. A szóvivő elismerte: különféle listák, tervezetek már kéA magyar gazdaság iránti beruházói érdeklődés változatlanul jelentős - mondotta ötnapos kaliforniai útjáról hazatérve Soós Károly Attila, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium államtitkára hétfőn Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. Beszámolójában elmondta: Magyarországon jelenleg négy nagy jelentőségű kaliforniai vegyes vállalat működik, és a mostani tárgyalásain szó volt további jelentős tőkebefektetéTorgyán József (FKGP) ügyrendi javaslatot tett arra, hogy a magyar-szlovák alapszerződés ügyében csak a miniszteri expozéra kerüljön sor az Országgyűlés keddi ülésén, a ratifikálást a Ház halassza el mindaddig, amíg a pozsonyi törvényhozás nem adja áldását a dokumentumra. Heves vita után a parlament többsége elvetette a javaslatot. Az Országgyűlés ezt követően folytatta az idei pótköltségvetés általános vitáját, majd két felszólalás után a vitát elnapolták. Az Országgyűlés ezek után szültek az átalakítandó kórházakról, ám - mint fogalmazott - „az aggodalom még korai”, mivel jelenleg is tart a „műhelymunka”, s nem titok, hogy az eddig ismertté vált elképzeléseknél merőben más prioritásokra épülő koncepció is készül. A minisztérium egyébként - hangsúlyozta - egyetlen kórház sorsáról sem dönt addig, amíg a terveket meg nem vitatja a tulajdonos önkormányzatokkal, a finanszírozó egészségbiztosítóval, illetve az örvösekről. Az MVM és a MÓL, valamint a gázszolgáltatók privatizálásában több kaliforniai nagyvállalat jelentette be érdekeltségét. Alumínium keréktárcsák magyarországi gyártására egy zöldmezős beruházás előkészítése kezdődött meg a Superior vállalattal, amely e téren az USA legnagyobb gyártója. Ugyancsak kaliforniai cég vásárolja meg a Csepel Autógyárat, amelyre az előleget már kifizették. Polgári kisrepülőgémegkezdte, s egy hozzászóló meghallgatása után le is zárta a hírközlési alapról szóló törvényjavaslat részletes vitáját. A plénum a továbbiakban lefolytatta a vízgazdálkodásról szóló törvényjavaslat részletes vitáját. A törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványokról a jövő héten dönt a Ház. Az Országgyűlés kevéssel 21 óra előtt berekesztette hétfői plenáris ülését. A képviselők - utolsó napirendi pontként - folytatták az idei pótköltségvetés általános vitáját. A Ház kedden 9 órakor ül össze ismét. sok és szakdolgozók érdekképviseleti szerveivel. Pankucsi Márta rámutatott: a fekvőbeteg-intézmények átalakítását nem a pénzügyi kényszer, sokkal inkább az egészségügy hatékonyságának fokozása indokolja. Az egészségügy jelenlegi struktúrája ugyanis - az alacsony színvonalú alapellátás és a túldimenzionált fekvőbeteg-ellátás - nem hozott kedvező változást az ország lakosságának egészségi állapotában. pék karosszéria elemeinek magyártásában jelezte érdekeltségét a Falcon cég, amely vegyes vállalatot szándékozik alakítani a Duna Repülőgépgyár Rt.-vel. Különleges szilárdságú, mező- gazdasági felhasználású műanyag tartályok magyarországi gyártását tervezi zöldmezős beruházás keretében a kaliforniai Carson-Brooks és Milhous Group cég magyarországi műgyanta nyersanyagbázisra épülve. Hétfőtől szerdáig több mint 56 ezer diák ír közös érettségi-felvételi írásbelit. A legtöbben, csaknem 12-ezren matematikából, ennél kevesebben, 10 és félezren fizikából, biológiából pedig körülbelül 8 ezren vesznek részt a közös írásbelin. Az idegennyelvek - az angol, a német és a francia - között 6500 résztvevővel magasan az angol vezet. Az említett tárgyakból a feladatok eredményeit a vizsga napján este ismerteti a televízió Repeta című műsora. Magyar-amerikai tárgyalások Barátságok születése Nagynyárádon Nagy volt a sürgés-forgás tegnap délután a nagynyárádi művelődési ház portáján. A szép fekvésű, hangulatos, baranyai falu egy 150 fős, a németországi Schleswig-Holsteinből érkező delegációt látott vendégül. Mint azt a csoport vezetőjétől, Helmut Lamptól, a szövetségi parlament képviselőjétől, a német-magyar parlamenti munkabizottság tagjától megtudtuk, látogatásuk fő célja, hogy információkat gyűjtsenek a mai, magyarországi német kisebbség helyzetéről, személyes kapcsolatokat építsenek ki családokkal, megismerhessék mindennapjaikat, életüket. Véleményük szerint az egymásra való kölcsönös figyelés új utakat nyithat az országok, népek közötti barátságok erősítésében, a gazdasági segítségnyújtásban, a turizmus fejlesztésében . .. A német csoportot Kincses Imre nagynyárádi alpolgármester, valamint dr. Hargitai János a Baranya Megyei Közgyűlés alelnöke köszöntötte. A helyi általános iskola tanulói versekkel, dalokkal, táncokkal varázsoltak felejthetetlen hangulatot a zsúfolásig megtelt kultúrterembe. Az apróságok értékes ajándékokat vehettek át a vendégektől. Három számítógépet, két nyomtatót köszöntek az örömtől sugárzó gyermekarcok. Müller Andrea Új számítógépeknek örülhettek a nagynyárádi gyerekek Faihas Bertalan előléptetése A Magyar Köztársaság elnöke - a honvédelmi miniszter javaslatára - Farkas Bertalan mérnök ezredest 1995. május 26-i hatállyal dandártábornokká kinevezte. A kinevezési okmányt Göncz Árpád hétfőn délután a Parlament Nándo- fehérvári-termében nyújtotta át. Az átadáson jelent volt Keleti György honvédelmi miniszter. * Tizenöt évvel ezelőtt, 1980. május 26-án indult útnak Farkas Bertalan százados, az első - és azóta is egyetlen - magyar űrhajós a Szojuz 36 fedélzetén. A szovjet űrhajó parancsnoka Valerij Kubaszov, a Szovjetunió kétszeres hőse volt. Még nincs döntés a kórházakról