Új Dunántúli Napló, 1994. október (5. évfolyam, 270-300. szám)

1994-10-30 / 299. szám

Siker Frigyesi Andrást a szek­szárdi Német Színház igazgató­ját a Magyar Köztársasági Ér­demrend kiskeresztjével tüntet­ték ki a magyarországi német színjátszás magas színvonalra emelésében játszott szerepéért.- Nagyon örültem a kitünte­tésnek, ez nem az én szemé­lyemnek, hanem az ügynek szól, amit képviselek - mondja Frigyesi András két próba kö­zötti szünetben, Lessing: Bölcs Nathan című darabját ő ren­dezi. - Mindig azt mondtam, nem panaszkodni kell, hanem tenni a dolgunkat, és az előbb, utóbb eredményhez vezet. A legjobb pillanatban jött ez a ki­tüntetés, elkészült a színház épülete és premier előtt állunk. Kicsit megint az érdeklődés középpontjába kerültünk. Nem Tesszük a dolgunkat, ennyi az egész A Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje a színigazgatónak véletlen, hogy Göncz Árpád köztársasági elnök is a kitünte­tés átadásakor az előttünk álló további feladatokról szólt. Frigyesi András életében mindig is fontos helyet töltött be a színház. Amikor más gye­reket az ágyba parancsolt, ők a testvérével előadáson ültek. Természetes velejárója lett az életüknek ez a világ.- Otthon is csináltam ma­gamnak papírszínházat. Dara­bokat, jeleneteket írtam, amit eljátszottam. Az egész gyerek­koromat, ifjúságomat végigkí­sérte a színház. Középiskolás­ként a pesti Madách Színház­ban voltam rendező asszisz­tens. Szabadtéri produkciókban vettem részt. A Margit-szige­ten bemutatott produkciókban vettem részt, nem egy esetben több jelenetet önállóan rendez­tem, így nagyon sok mester­ségbeli fogást megtanultam. Az érettségi után az ELTE magyar-német szakán folytatja tanulmányait, amit félbeszakít és rendezést tanul. Aztán azt mégis abbahagyja, és meg­szerzi a bölcsész diplomát. Egyetemistaként többször is kint jár az NDK-ban, hogy gyakorolja a nyelvet és szín­házba járjon. Figyelemmel kí­séri a német színházi életet, két hónapig a DEFA filmstúdióban is dolgozik mindenesként. En­nek ellenére a diploma meg­szerzése után gimnáziumban kezd tanítani és ideig úgy néz ki, hogy magyar szakos tanár lesz. Később az ELTE Idegen Nyelvi Továbbképző Intézetbe kerül, majd éles fordulatot vesz az élete.- Bármibe fogtam, bárhol dolgoztam egyszer csak szín­ház teremtődött körülöttem. Már az Idegen Nyelvi Intézet­ben dolgoztam, amikor felhív­ták a figyelmemet egy pályá­zatra, amit a grazi Színházi Akadémia írt ki. Megpályáz­tam, és hamarosan már ott taní­tottam a rendező szakos hallga­tókat. Elkezdtem magyar drá­mákat fordítani, és színpadra állítani. Innen a barátság Gör­gey Gábor íróval is, aki jelen­leg a Német Színház művészeti tanácsadója, ugyanis az ő da­rabját A komám asszony, hol a stukker? címűt is bemutattuk. Szerveztem egy csoportot ma­gam köré, akikkel jártuk Auszt­riát, fesztiválokon vettünk részt, magyar darabokat ját­szottunk német nyelven. Né- hánnyal külföldre is eljutot­tunk. Mindig azt kerestem, hogy mi köti össze az embere­ket. Egyre jobban kirajzolódik bennem, hogy mindenhol ugyanazok a problémák csak a megoldási módok különböznek egymástól, de ettől érdekes a világ. Ausztriában a magyar, itt meg a német kultúra megismer­tetése a célom. Szekszárd is egy kihívás: hidat kell terem­teni a német és a magyar kul­túra között. Már van saját szín­Frigyesi András házunk, de még nincs színész­házunk, amire nagy szükség lenne. A német színészek éj­jel-nappal bent vannak a szín­házban, mert nem érzik jól ma­gukat a szállodai szobájukban. Az út elején vagyunk, nekünk kell azt kitaposni... Sz. K. Ki fogja helyreállítani a Pécsi Bányászati Múzeumot? Pusztuló ipartörténeti értékek Négy hónapja szakadt be a Káptalan utcában a sportpálya, az­óta minden változatlan Fotó: Löffler Gábor A múltidéző név utazást és pénzt jelent Oxford Orchestra da Camera Kedden ülésezik az Alkotmánybíróság Az Alkotmánybíróság ked­den folytatja az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről szóló törvény, közismertebb nevén az ügynök- törvény alkotmányossági vizs­gálatát. Az Alkotmánybíróság közleménye szerint a bírák tel­jes ülésükön megvitatják azt az indítványt is, amely a polgár- mesteri és az országgyűlési képviselői tisztség összeférhe­tetlenségének megszüntetését kifogásolja. A testület előző nap, hétfőn foglalkozik azzal az indítvány­nyal, amely szerint alkotmá­nyellenes, hogy a szövetkezet tagjai és alkalmazottai csak kö­zösen alakíthatnak szakszerve­zetet. Napirenden lesz az az in­dítvány is, amely azt kifogá­solja, hogy miért nem nyújthat be az ügyvéd a terhelt javára felülvizsgálati kérelmet akkor is, ha azt védence nem akarja. Faluház a 25 lakosú Iborfián Zala megye harmadik leg­apróbb településén, a mind­össze 25 lakosú Iborfián ünnep­nap volt pénteken: fel vatták a kis falu 3,8 millió forintos költ­séggel épült közösségi házát. Az önkormányzati pénzből és sok-sok önkéntes munkával lét­rehozott épületben több célú kultúrterem, orvosi tanácsadó és polgármesteri iroda kapott helyet. Kállay-mellszobor Nyíregyházán Kállay Miklós, egykori ma­gyar miniszterelnök emléke előtt tisztelegve mellszobrot emelt szülővárosa, Nyíregyháza és a Kállay Alapítvány. A köz­téri alkotást szombaton avatták fel a megyeszékhely központjá­ban, a Bessenyei téren. Pécsett június eleje óta nem látogatható a földalatti Bányá­szati Múzeum, mert csőtörés következtében víz alá került a kiállításnak helyet adó pince- rendszer. Felette, a Káptalan ut­cában megrokkant a Mátyás ki­rály úti általános iskola sportpá­lyája. Azóta eltelt négy hónap és minden áll változatlanul. Az ipartörténeti emlékeket őrző múzeum sorsa ma még teljesen bizonytalan. Csete András, a Mecseki Bá­nyavagyon Hasznosító RT. szakági főmérnöke elmondta, jelenleg iszapban állnak gépek és a berendezések. A múzeumot a nyolcvanas évek közepén ala­kította ki és rendezte be a szén- és az ércbánya, valamint az ak­namélyítő vállalat, az üzemelte­tést is magukra vállalva. A Má­ria utcai bányászati kiállítás már megszűnt, s kár lenne, ha a Káp­talan utcai múzeum is hasonló sorsra jutna. Igaz, a város jele­néhez már nem, de a múltjához kitörölhetetlenül hozzátartozik a bányászat. Az ipartörténeti értékek megmentéséről beszélt Varga Mihály, a Mecseki Ércbányá­szati Vállalat igazgatóhelyet­tese is, de erre a bányák egyedül képtelenek, ezért az elmúlt idő­szakban már több konzultációt szerveztek az ügyben az ön- kormányzat, a megyei múzeu­mok igazgatósága és a vízmű részvételével. Az eltelt négy hónap azonban nem volt elég a tulajdonos kilétének tisztázá­sára. Az üzemeltető bányáé, vagy az önkormányzaté a pince, netán az államé, mert a Baranya Megyei Múzeumok Igazgató­sága területén található a bányá­szati múzeum lejárata? A megbeszélések mindeddig eredménytelen vitákba torkoll­tak. Egy alkalommal olyan tisztviselő képviselte az önkor­mányzatot, aki akkor találkozott először ezzel a problémával. Sokat vitatkoztak a felelősség­ről, ki milyen mértékben káro­sult és tulajdonképpen kinek járna a biztosítási összeg, amely ha a helyreállításra nem is, de az úgynevezett tűzoltó munkákra talán elég lenne. A múzeum sorsa az elmúlt négy hónapban nem került a vá­ros közgyűlésének napirend­jére. A kialakult helyzetről Ta­kács Györgyöt, a Pécsi Közü­zemi Rt. műszaki igazgatóját kérdeztük. - Nem közömbös­ségről, hanem pénztelenség okozta tehetetlenségről van szó. Szeretnénk megtartani a múze­umot, de ma még azt sem tudjuk pontosan, mennyibe kerülne a helyreállítás, és ki legyen a munkák koordinátora. A mű­szaki szakember egy 1976-os MT rendelet alapján annak a vé­lekedésének adott hangot, hogy a pince azé, aki helyreállította, vagyis a bányáké. Az országos pinceprogramot felügyelő tárcaközi bizottságnál az önkormányzat még a nyáron jelezte a kialakult állapotot, de kiegészítő támogatást már csak a jövő évi keretből remélhetnek. Takács György véleménye sze­rint a károsultaknak: a bányá­nak, a városi önkormányzatnak, esetleg a megyei közgyűlést is bevonva, közösen kellene meg­szerezniük a helyreállításhoz szükséges pénzt. (Nagyságáról azonban csak becslések van­nak.) Ha tehát sikerül összefog­niuk, jövőre helyreállítják a múzeumot. Ha nem, betömedé- kelik? Gépekkel együtt? Porth Etelka- Oxfordban, a híres angliai egyetemvárosban, ahol a lakos­ság fele diák, természetesen szükség van a jó zenekarokra. Nemcsak a fiatalság miatt. A helybéliek sem szeretnének több órát utazni Londonba egy-egy koncert kedvéért - me­sélt az Oxford Orchestra da Camera-ról Patricia Bavaud hegedűs, a zenekar igazgatója. Az elmúlt hetekben a kama­razenekar Magyarországon Bu­dapesten, Pécsett, Győrben és Szegeden lépett fel. Händel, El­gar, Malcom Williamson és Purcell műveit adták elő. Patrícia Bavaud több nyelven beszél, talán ezért keresték meg oxfordi zenészbarátai, hogy alakítsanak saját zenekart, ami­vel járhatnák a világot. A zene­kar különlegessége, hogy saját magát irányítja. Azt, hogy ki zenélhet benne, maguk a zené­szek választják ki. A zenekari tagok egymás mellé rendeltsége abban is kifejeződik, hogy kar­mester nélkül adják elő a műve­ket. Az Oxford Orchestra da Ca­mera nem rendelkezik olyan Pécsett a Ciszterci rend Nagy Lajos Gimnáziumában tegnap sem álltak üresen a padok. Reg­gel nyolckor, mint a hét minden napján megszólalt a csengő, megkezdődött a tanítás. Nem szomorkodott sem tanár, sem diák, mert a rendkívüli tanítási nap oka nem volt semmi más, minthogy hétfőtől egy héten át zárva tart az intézmény, meg­kezdődik az őszi szünet. messzire nyúló hagyományok­kal, mint maga Oxford. Két éve alakultak meg. Azóta három CD-lemezük jelent meg, sőt, a királyi udvarban is muzsikáltak. Terveik között szerepel, hogy 1996-ban, a magyar honfoglalás 1100-ik évfordulójára szerve­zett ünnepségeken Kodály mű­veiből játszanak a Budapesti Rádió kórusával együtt. Az ENSZ ötven éves fennállásának évfordulóján pedig Genfben és Bécsben is fel fognak lépni. Az Oxford Orchestra da Ca­mera magyarországi útjának több millió forintos költségeit igen neves cégek támogatták. Hogy a bőkezűség a zenekar tu­dásának vagy az elnevezésének szól-e, nehéz lenne eldönteni. Az azonban biztos, Oxford jól hangzik a névben, erről a zene­karról fel lehet tenni, koncertje­iket sok ember fogja látogatni. Míg egy magyarországi, vidéki, nagy múlttal nem rendelkező városról elnevezett zenekar kö­rül lehetetlen ekkora hírverést csapni. Játszanak akár ugyan­olyan jól is, mint az egyetemvá­ros zenészei. U. G. November elsején minden, egyház által fenntartott intéz­ményben szünetet tartanak, ezért az iskola vezetése úgy döntött, hogy a hétfői órákat szombaton tartják meg, ugyanis sok a vidéki diák, akiknek egy napért vissza kellene jönniük. Az őszi szünetet a legtöbben pi­henésre szánják, azonban az egyik negyedikes osztály ezt a hetet Rómában tölti. Rendkívüli tanítási nap Rádió mellett... Nem is tudom, hogy hol kezdjem. Először is legjobb, ha mindjárt a címzettel: „Állami Biztosító Rt. Pécs, Király utca 42.” És van még egy név is (?) ÁB-Aegon. Előre kérem vala­mennyi dolgozójától elnézésü­ket és meg is esküszöm -, egyáltalán nem akarok kötöz- ködni. Különben is, fönnállá­som óta - bizisten - rajtam csak segített a biztosító, gyakori kór­házi ügyekből kifolyólag. Évek óta. Mert CSÉB tag vagyok. Valamikor az ötvenessel, majd a nyolcvan forintos, később - kb. 10 éve a 150 forintos tagdíj fizetéssel. Most kaptam egy le­velet, amelyben - nagyon udva­rias bevezetéssel - felkínálnak egy megváltási lehetőségi: amennyiben óhajtom, felmond­hatom a tagságomat és akkor 4 Új VDN mindjárt helyben, a fióknál, ki­fizetnek részemre 15 ezer forin­tot. Utána elbúcsúzunk szépen, semmiféle követeléssel-kötele- zettséggel nem tartozunk egy­másnak. Nem vagyok gyanakvó ter­mészet (fene eszi...) de azért előkaptam a CSÉB könyvemet, mik a további kilátások. Az mindjárt kiderült, hogy a 15 ezer forint nagyjából annyi, amennyit évek hosszú során be­fizettem. Tiszta ügy. Csak hát, gyakori rosszulléteim sajnos, figyelmeztetnek: meddig aka­rok még élni? Elvégre hatvan­hetet töltöttem be a napokban. Szóval fellapoztam a könyvecs­két, hogy az ötödik oldalon „Biztosítási Szolgáltatások” címszó alatt megtudjam, meny­nyi dohányt kap a fiam, ha majd ugye, itt az idő ... Mert ahogy hallom, a temetkezés is költsé­ges dolog (és mi nem az, ma­napság?). A paragrafust elolvas­tam egyszer, kétszer, egyre dü- hödtebben, de ezt a szakzsar­gont meg nem értettem. Vélet­lenül éppen találkoztam két biz­paragrafus alatti utolsó mondat, azért fölöttébb jókedve derített. Az ember örökké tanul, és néha elképesztő dolgokra jön rá. Az volt odaírva: „A meghalt tag korát a halál és a születés év­számának különbsége határozza meg ..Hitte volna a rossebb. ugye, inflálódzik, következés­képpen nehéz anyagi helyzetbe került a biztosító, de: ha átirat­koznék a CSÉB-M-re, akkor havi 500 forintos díj mellett már 150 ezer forintot kapnék, azaz, a leszármazottam, ám ... ajaj! ne örüljek tovább, csak hatva­Rekviem - magamért tosítós kislánnyal, igaz, ők hun- gáriások, tehát konkurensek, és lefordították nekem a szöveget: Ebből kiderült: ha 56-65 éves korom között, esetleg számítás­ból elhunyok, utódom 120 ezer! forintot kapott volna. De mert pofátlanul és eléggé meg nem engedett módon merészeltem immár belépni a hatvannyolca­dik évembe, a nekünk járó do­hány, mindössze - 50 ezer fo­rint. (Közbevetőleg: mennyibe kerül manapság egy temetés?) Nagyon elszomorodtam, de a Az említett levelet és még hozzá egy másik - egyébként a szerkesztőségbe küldött ha­sonló tartalmú levelet akkor kaptam meg, amikor a kórházba feküdtem, lábadoztam. Megint a véletlenek következnek. Ami­kor először elhagyhattam az ágyat és sétálhattam a folyosón, a fali tábláról elloptam egy CSÉB-es, propaganda röplapot, igaz, tavalyi keltezéssel. Címe: Kösse újra! CSÉB-M. „Aztán: .Értékálló biztonság!” Aztán ír­ják ugyan, hogy a dohány, néves koromig, utána ismét csak 50 ezer forintot. Nem tudom, az olvasók tud- nak-e követni fejtegetésemben, mert megint a szakzsargon teszi nehézkessé az ügyet. De talán nem tévedtem. Szóval rosszul megy a biztosítónak. Nem csak nekik. Manapság a rádióból is értesülhetünk pénzintézmények tönkremeneteléről, de eddig mindig csak megmosolyogtam az ilyen híreket. Most azon tűnődöm, hogy ha netán szemtelen módon megér­ném a hetvenedik életévemet, akkor mi lesz? Talán már az öt­venezret sem utalják ki, legföl­jebb vigasztalódhatok azzal, hogy a buszon ingyen utazha­tok. (Nagy dolog! Tini korom­ban is utaztam ingyen, amíg el nem kaptak a szigorú ellenőrök. Eszembe jutott Sánta Ferenc­nek sok-sok évvel ezelőtt írt fájdalmas gyönyörű novellája, „Sokan voltunk” címmel, ami­kor a népes család ifjú tagja a hátán vitte fel egy erdélyi bü­dös-kénes barlang bejáratáig a nagyapót, aki meghalni készült, de előtte az összes rongyos göncét levetette, összahajto- gatta és visszaküldte a család­nak, netalán az még hasznukra válik... Embertelen a történet és em­bertelen e fenti paragrafus ere­deti megfogalmazója is, aki sze­rint az idősebb ember már csak ötvenezer forintot ér. Ha ér annyit is, egyáltalán. 1994. OKTÓBER 30., VASÁRNAP » > t > 1

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom