Új Dunántúli Napló, 1994. augusztus (5. évfolyam, 210-239. szám)
1994-08-02 / 211. szám
10 új Dunántúli napló 1994. augusztus 2., kedd Az olvasó véleménye Kerékpározzunk! - de hol? A két megszállott kerékpáros túrázó Válaszol az illetékes Segítséget kérek Kisnyugdíjas, 26 éve mozgáskorlátozott, egyedül élő idős asszony vagyok. Tönkre ment a tűzhelyem, újat venni nem tudok - pedig közeledik az ősz, a tél. Azt szeretném kérni, ha valakinek van használaton kívüli teatűzhelye és méltányos áron el tudná adni nekem, értesítsen a szerkesztőségen keresztül. (Név és cím a szerkesztőségben) Jólelkű emberek Pécsett, a Király utcában a „Boszorkány Konyha” étkezdében elfogyasztottam egy kávét. Amikor fizetésre került a sor, a vezető azt mondta, hogy idős embereket többször megvendégel egy-egy kávéval és váljék egészségemre, az árát nem fogadta el. A mellettem ülő házaspár felajánlotta, hogy ők kifizetik, de nekik sem engedte. Ezt a pár sort nem csak a kávépénz el nem fogadása miatt írom, hanem azért is, hogy a mai rohanó, szeretet nélküli világban azért vannak még jólelkű, segítő szándékú emberek. Köszönet nekik. L. I. Elnézést kér az alapítvány A június 19-i VDN-ben megjelent „A neve: Széchenyi híd” című írást szeretnénk pontosítani: Az EXPO gyalogos híd kizárólagos tervezője dr. Sigrai Tibor főmérnök, az UVATERVRt. Tervező Iroda igazgatója. Az említett híd sehol Európában (így Barcelonában az Ebro folyón), nem épült meg. Elnézést kérünk dr. Sigrai Tibortól, az olvasóktól és a cikk írójától. Mohácsi Duna Híd Alapítvány Kitüntetés az Alkoholmentes Klubnak Az AE. Klubok Országos Szövetsége „Mozgalmi zászló” kitüntetésben részesítette szervezetünket eredményes működéséért. A kitüntetést augusztus 5-én a szövetség főtitkára, Fe- kécs Imre adja át. Alkoholmentes Klub Pécsi Szervezetének tagjai A meszesiek kérése Levelet kaptunk Meszesről, a Corvin utcából. Az a kérésük a Városgondnokságtól, hogy kaszáltassák le a lábon száradó füvet. Szóvá teszik azt is hogy az utca elején esténként fiatalok egy csoportja kiabálva fut- kározik az úttesten, ami nagyon zavarja a lakók nyugalmát. Ha már a saját testi épségüket nem féltik, legalább a mi idegeinket kíméljék meg azzal, hogy kicsit csendesebben szórakoznak. Például Magyarországon is lehetne, ha lenne elég kerékpárút, vagy ha a közutakon nem tiltaná tábla, vagy egyszerűen, ha embernek vennék az autósok a biciklist is (tisztelet a kivételnek). Sajnos gyakran jut a kerékpáros olyan helyre, ahonnan csak szabálytalankodva tud továbbhaladni. Ezért valami olyanra szeretnénk felhívni az érdeklődők figyelmét, ami mindenki számára elérhető, biztonságos túralehetőség, csak sokan nem tudnak róla. Ma már a vonaton is lehet kerékpárral együtt utazni, természetesen kerékpárj egyet kell váltani. így eljuthatunk addig, illetve oda, ahonnan érdemes elkezdeni a túrázást. Mi például tavaly a Fertő tó körül kerekeztünk, idén a Duna mentén kezdtük túránkat, már másodszor. Arra próbálom bíztatni a kerékpárrajongókat, hogy induljanak Ausztriába, és róják ott a kilométereket, ahol annak hagyományai vannak. Tapasztalni fogják, hogy szeretik őket és nem dudálják le az utakról. Már Tisztaszívű, nyitott emberek a vajszlóiak. Ez volt az egyik kedvező tapasztalatunk a Vajsz- lón rendezett Ormánság-Kalo- taszeg diáktáborban, amelyben 31 erdélyi és 15 vajszlói gyermek töltött el hét napot. Végigénekeltük és táncoltuk ezt a hetet, önfeledt barátkozá- sok közepette. Közben megismertük az itt élő emberek élet- körülményeit, szokásait, hagyományait. A foglalkozások után pedig egyre másra kapta a tábor a meghívásokat a közeli „Pom-Pom” fagyizóba, dinnyepartikra, Majláth-pusztára, a Dráva holtág melletti horgászparadicsomba, Kémesre, ahol az iskola hagyományőrző csoportjának fellépésében gyöcsak azért sem, mert a kerékpárút már Pozsonytól indul és tart Bécsen, Linzen keresztül egészen Passauig. A Duna két partján szinte végig aszfaltozott út van - csak a sok látnivaló határozza meg, hogy melyik parton haladjunk. Átkelésre igénybevehetők a hidak, a vízi erőművek és helyenként komphajók. Folytathatjuk az utat München felé, ugyanis az Isaar partján folytatódik a kerékpárút. Ha kevés a pénzünk, vigyünk magunkkal konzervet. Ivóvizet kaphatunk mindenhol, például éttermekben, vagy akár benzinkutaknál is. Kempingje van szinte minden településnek és megfizethető áron. Számoljunk két biciklist egy sátorral: így összesen 100-150 ATS, vagy 15 DM körüli árral kell számolni, vécé és melegvíz használattal, ez napi 5-800 forint/fő. A Duna mellett sík a terep, tele szervizekkel, információs központokkal és kölcsönzőkkel. A kölcsönzött járművet bármelyik egységnél visszaadhatja a nyörködhettünk. Nemcsak a vendéglátók tettek ki magukért - a Szivárvány Gyermekház, a Vajszlói Általános Iskola és a szállásadó családok -, hanem a község majd minden intézménye kedveskedett valamivel, így a Ganz Művek Vajszlói Üzeme, a Közraktár Kft. Burgonyafeldolgozó Üzeme, az Ormánság Panzió, a Mecseki Erdészeti Rt. Vajszlói Üzemegysége és a majláthpusztai délutánok házigazdái, az Ormánsági Dolgozók Horgász Egyesülete. Köszönet a Baranya Megyei Közgyűlésnek, a Szentlőrinci és a vajszlói Ormánság Takarék- szövetkezetnek és a Garabonciás Alapítványnak az anyagi Duna-parton, nemcsak ott, ahol kölcsönözte. Ha valakinek a sík terep nem elég jó, mint ahogy nekünk sem volt az, folytathatjuk München után délre az Alpokban. De ide már csak a bátrabbak, vagy a felkészültebbek merészkedjenek! Ez a túraszakasz csodálatosan szép, de elég nagy kihívás leküzdeni Ausztria legmagasabb hágóját, a Grossglockner Hochalpenstrasset. Nehéz leküzdeni a 2505 méteres magasságot, de megéri! Ameny- nyiben valaki feljut, akkor Klagenfurton keresztül szinte egészen Letenyéig'lejt az út Szlovénián és Horvátországon át a Dráva mellett. Ne féljünk nekivágni a felkészültségünknek megfelelő túrának. Nem kerül sokkal többe, mintha otthon, vagy a strandon ülnek, de sokkal több élményben lesz részünk. Sokan kerekeznek „drót- szamarainkon” az 5-6 évestől a 70-80 évesig, mert szeretik a mozgást, a természetet. Dékány Zsolt és Roszprim Attila támogatásért, amivel a táborozás feltételeit megteremtették. A jövő évben Kalotaszegen folytatjuk azt a munkát, amit itt megkezdtünk. Addigra talán a közös tábor nagy felfedezettje - a vajszlói Zakor Róbert, aki bámulatos módon tanulta el a kalotaszegi Kovács Danitól a fafaragást - is szert tud tenni fafaragó eszközökre és akkor ő is bemutatkozhat a kalotaszegi vi- szonttáborban önálló faragásaival. Kalotaszegen váijuk az ormánsági gyerekeket ugyanolyan meleg szeretettel, mint amilyennek ők fogadtak bennünket. Bunea Borbála Olga alelnök Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Az Új DN-ben megjelent „Nyári kellemetlenségek” című írást a következőkkel szeretném kiegészíteni: A Dunántúli Naplóhoz írt panaszos levél megjelenését megelőzően (VI. 26. előtt) mi is tapasztaltuk, hogy a Szentlőrinc állomásról 6 óra 25-kor induló és Pécs állomásra 6.40-kor érkező személyvonat zsúfoltan közlekedik, ezért június 27-től ezt a vonatot egy 80 férőhelyes 2. osztályú kocsival megerősítettük. Az újságcikk megjelenése után két esetben is, így július 5-én és 6-án utas számlálást végeztünk, melynek eredménye, hogy a 380 ülőhelyet július 5-én 324 utas, 6-án 344 utas vette igénybe. Tehát mindkét napon szabad ülőhely volt a vonaton. Tervezzük, hogy augusztus 29-től a nagyobb létszámú diák Pécsett a 31-es helyijáratú autóbuszon történt a következő eset a közelmúltban: A késő délutáni órákban a belvárosból kifelé tartó buszra felszállt egy-egy kisgyerekkel két fiatalaszony. Az ülőhelyek nagy része szabad volt, mivel elmúlt a csúcsforgalmi idő. Az egyik dupla ülésen két iskolás korú gyerek ült. A fiatalasszonyok durva, követelőző hangnemben felszólították a gyerekeket az ülőhelyük átadására. Az egyik utas védelmébe vette őket azzal, hogy a buszon a közvetlen közelben számtalan üres hely van, ne zaklassák a gyerekeket. Bár ne tette volna, mert ezután elszabadult a pokol. Ami trágár szó létezik a magyar nyelvben, azt mind rázúdították a megszólalóra. Ez így ment mindaddig, amíg le nem szálltak. Leszállás előtt még egy jól Július 5-én közel háromhetes olaszországi nyaralás után érkeztünk meg Villa Opilinához, a déli órákban. Két család két autóval nyaralt együtt. Lubljana felé indultunk egy jó, de elég keskeny főúton nagy kamion- forgalommal. Mi az idősebb házaspár egy kamion mögött haladtunk kilométereken át. Végre lehetőség nyílt annak szabályos előzésére. Az előzés- szaggatott vonallal biztosítva- megtörtént a záróvonal túllépése nélkül. Egy csendőrautó jött utánunk, piros tárcsával leállítottak bennünket. Közölték, hogy a záróvonal szabálytalan átlépése miatt 2500 tolart kell büntetésül fizetnünk. Szótár segítségével tudattuk, hogy csak forintunk van, valuta nincs és minden benzinünket betankoltuk. Ezután utazás miatt további egy 1. osztályú, és egy 2. osztályú kocsival, vagyis 140 ülőhellyel ezt a vonatot meg fogjuk erősíteni. A cikkben is megjelent, hogy szeptember 26-tól a Szentlő- rincről induló és Pécsre 6.28-kor érkező vonat közlekedni fog. Várhatóan ezzel a bővítéssel az utazási igényeket megfelelően ki tudjuk elégíteni. Elvégeztük a Szentlőrincről 6.25-kor induló és Pécsre 6.40-kor érkező vonat menetrendszerűségének vizsgálatát is. Május 29. és július 6-a között ez a vonat összesen két alkalommal késett kisebb mértékben. A vonatok menetrendszerűségét a jövőben is biztosítani kívánjuk. Hardi Emil osztájyvezető-helyettes MÁV Rt. Üzletigazgatósága Pécs irányzott rúgással is megtetézték az átkaikat. Mindez történt a többi utas szemeláttára és a gépkocsivezető fülehallatára, mert a nagy meleg miatt nyitva volt a vezetőfülke ajtaja. Az utas megfizeti a bérletet, vagy a jegyárat, ennek következtében joggal elvárhatja, hogy épségben a célállomásra szállítsák. Egyre gyakoribb, amikor az utast olyan inzultusok, tettlegességig fajuló támadások érik az autóbuszon, hogy a vállalat képviseletében jelenlévő autóbuszvezetetőtői várnák el az utas megvédését. De ennek az elvárásnak hogyan is tudna eleget tenni, hiszen számára a gépjármű balesetmentes vezetése is éppen elég figyelmet igényel! Mi lehet hát a megoldás? T. F. - Pécs okmányellenőrzések következtek, műszaki ellenőrzéssel együtt. (Még a zöld-kártyát is kérték!) Az ellenőrzés a gorombaság határát súroló módon történt, de minden rendben volt, jogosítványom, útlevelem náluk volt. Közölték, hogy mivel pénzünk nincs, „bírságot fizetni nem tudunk”, visszatoloncolnak bennünket Olaszországba! Ez meg is történt, a közben előkerült családtagjainkkal együtt. Visszafelé mintegy 30 kilométert megtéve visszaküldték bennünket az olasz határra, ahol visszakaptam útlevelemet és jogosítványomat. Az olasz vámosok, határőrök jót mulattak a történteken, és további jó utat kívánva Koperen keresztül hazatértünk! Peitl Imre, Pécs Esztergár L. u. 5/a. VI. 1. Ormánság-Kalotaszeg diáktábor Vajszlón Ki védi meg az utasokat? Kitoloncoltak Szlovéniából N. A. kérdezi, hogy gyermekgondozási díj kinek és milyen feltételekkel jár. A többször módosított 1975. évi II. törvény 25/A §-a szerint gyermekgondozási díj a gyermek kétéves koráig annak a biztosítottnak jár, aki a. / terhességi-gyermekágyi segélyben részesült, vagy ennek hiányában rendelkezik a terhességi-gyermekágyi segélyhez szükséges jogosultsági feltételekkel; és b. / ha munkaviszonyban, szövetkezeti tagsági viszonyban áll, a gyermekgondozás céljából fizetés „díjazás” nélküli szabadságot vesz igénybe. Gyermekgondozási díjra a gyermek egyéves koráig csak az anya (egyedülálló apa), ezt követően a szülők bármelyike jogosult. Az apának a gyermekgondozási díjra jogosultság feltételeivel az igénybevétel első napján kell rendelkeznie. A jogszabályi előírások értelmében a gyermekgondozási díj az örökbefogadó, a mostoha- és a nevelőszülőnek is jár. A jogosultsághoz a szükséges feltételeknek az örökbefogadás, illetőleg a gondozásba vétel időpontjában kell fennállniuk. A gyermekgondozási díjra, ha eltérő rendelkezés nincs, a táppénzre vonatkozó rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni. A gyermekgondozási díj folyósításának időtartama a társadalombiztosítási jogok és kötelezettségek szempontjából a táppénz folyósításának időtartamával esik egy tekintet alá. A gyermekgondozási díj napi összege a terhességi-gyermekágyi segély alapját képező - ennek hiányában a T. 25. §-a I7J-I7>I bekezdésének alkalmazásával megállapított - naptári napi átlagkeresetnek Jogi tanácsadó kétévi folyamatos biztosítási idő esetén hetvenöt, egyéb esetben hatvanöt százaléka, de az öregségi nyugdíj legkisebb összegének harmincad részénél kevesebb nem lehet. Ha azonban a kereset napi átlaga az öregségi nyugdíj legkisebb összege harmincad részénél kevesebb, gyermekgondozási díj címén ez az összeg jár. Balogi L. kérdezi, hogy a tulajdonos jogosult-e a haszonélvezet gyakorlását ellenőrizni. A Polgári Törvénykönyv 161. §-ában meghatározottak szerint a tulajdonos jogosult a haszonélvezet gyakorlását ellenőrizni. Ha a haszonélvező a dolgot rendeltetésének nem megfelelő módon használja, rongálja, vagy a dolognak a haszonélvezet megszűntével való visszaadását egyébként veszélyezteti, és a tulajdonos tiltakozása nem vezetett eredményre, a tulajdonos biztosítékot követelhet. Ha a haszonélvező nem ad biztosítékot, a bíróság a tulajdonos kérelmére a haszonélvezeti jog gyakorlását biztosíték adásáig felfüggesztheti. A tulajdonost ezek a jogok azzal szemben is megilletik, akinek a haszonélvező a haszonélvezet gyakorlását átengedte. Horváth I. kérdése, hogy a gyermek elhelyezéséről ki dönt és mit tartalmaz a jogszabályi előírás. A többször módosított 1952. évi IV. törvény 76. §-a szerint a gyermek elhelyezéséről a szülők döntenek. Megegyezésük hiányában a bíróság a gyermeket annál a szülőnél helyezi el, akinél a kedvezőbb testi, értelmi és erkölcsi fejlődése biztosított. Ha a szülőnél történő elhelyezés a gyermek érdekeit veszélyezteti, a bíróság a gyermeket másnál is elhelyezheti, feltéve, hogy ez a személy a nála történő elhelyezést maga is kéri. A gyermek elhelyezése iránt a szülő, a gyámhatóság, illetőleg az ügyész indíthat pert. A gyermek elhelyezésének megváltoztatását abban az esetben lehet kérni, ha azok a körülmények, amelyekre a bíróság döntését alapította, utóbb lényegesen megváltoztak, és a gyermek fejlődése addigi környezetében már nincs biztosítva. A törvényi előírás szerint, ha a gyermek elhelyezése érdekében azonnali intézkedésre van szükség, a bíróság soron kívül, ideiglenes intézkedéssel határoz. A szülői felügyeletet gyakorló szülő, illetőleg a gyámhatóság a gyermek kiadását követelheti attól, aki a gyermeket jogtalanul tartja magánál. Antal G. pécsi olvasónk kérdezi, hogy munkaviszony létesítésekor lehet-e kikötni próbaidőt, s az meddig tart? A Munka Törvénykönyvének 81. §-a szerint a munka- szerződésben, a munkaviszony létesítésekor próbaidő is kiköthető. A próbaidő tartama harminc nap. A kollektív szerződés, illetve a felek ennél rö- videbb vagy hosszabb, de legfeljebb három hónapig terjedő próbaidőt is megállapíthatnak. A próbaidő meghosszabbítása tilos, ettől érvényesen eltérni nem lehet. A próbaidő alatt a munkaviszonyt bármelyik fél azonnali hatállyal megszüntetheti. S. Á.