Új Dunántúli Napló, 1993. december (4. évfolyam, 328-356. szám)
1993-12-18 / 345. szám
1993. december 18., szombat Riport aj Dunántúli napló 15 Az erdő nem mozdul Ernő szerint kevés szebb helye van a Mecseknek, mint a Malomárkot körülvevő dombkaréj. Bíztat, majd meglátom a saját szememmel is. Hegyhátból egy karéj. A Tófű, Szárász és Egyhá- zaskozár háromszögében elterülő, ligetes erdőkkel, rétekkel, szántókkal, patakkal megszórt tájegység a környékbeli vadászok felségterülete, s ha igaz, éjszakai lesre visz bennünket az erdő hótalaját vastagon fölvágó, sárral telefröcskölő, dülöngélő dzsip. A négy kerék keservesen birkózik a hirtelen jött enyhülésben latyakossá vált, amúgy is laza erdei talajjal, de csakhamar odaérünk a vadászház elé. Látszik: vendéglátóink fölkészültek a fogadásra, megfelelően letisztították a hótól a bejáratot, s már begyújtottak a ház alsó szintjén a cserépkályhába. Az deszkaasztalon a harapnivaló, a lóca mellett demizson. ® A kétszintes vadászházat néhány esztendeje építették a helybéliek a maguk és barátaik örömére. Hiszem, messze a környéken nincs hozzá fogható. Nem csak a vadászok melegedője, ahhoz túl nagy lenne. Itt tartanak néha családos baráti összejöveteleket, - korábban brigádtalálkozóknak hívtuk ezeket -, s amolyan kulcsosházként is funkcionál alkalom- adtán a természet szerelmesei számára. Jól berendezett, lócá- val-asztallal, kényelmes heve- rőkkel. A földszinten konyha és társalgó, az emeleten hálószobák. A vendégkönyvbéli beírások szavatolják; itt ritka látogató, aki ne érezné jól magát. Matyi másodszor fordul az öreg terepjáróval, de mi nem váijuk meg, míg az újabb vendéggel visszaér. Magunkhoz veszünk némi lélekmelegítőt, s az alkalomhoz mackómódra beöltözve megindulunk a magaslesre. Délután négy óra van, már így is jókora késésben. Szürkületkor indul a vad esti élelmiszerszerző portyára, s mi akarva-akaratlanul elég nagy zajt verünk: félő, hogy más útvonalat választanak. De hát ez van. A mély hóban eléggé nehéz a lépés: az alja puha, a teteje fagyott. Ropog, mint a tojáshéj, ha törik. Fölkapaszkodva a lesre, először amilyen csöndben csak tudjuk, megpróbálunk elhelyezkedni. Minden hideg és nedves. Az ülőkére nejlont terítünk, arra valami melegebbet. Ernő a két kesztyűjét igazítja egymás mellé, engem egy használaton kívüli sállal kisegít. A csönd fenyegető. Lassan sötétedik, de a szem megszokja, s a hótakaró szépen világít. Még a távcsövet is lehet használni, pedig nincs telihold. Ahogyan azt ilyenkor lehet, Ernő suttogva elmagyarázza a látnivalókat. A tetőn, az erdőszélen vagyunk. Szemben, a domb túloldalán a szántóföldek sziluettje; hosszan futó, hullámos kerítésként jelenik meg a töretlen kukoricatábla fehért festő szürkesége. Mint a Lantos-grafikákon. Fekvő, álló, s dőlt vonalkák milliója. Alatta a völgy, kopasz füzesben a Malomárok vonulata. A gerincen a Kozár és Szárász közötti út, időnként egy futó, parányi fénnyel. Amott néhány hektár szőlő: Ernő szerint a múltban virágzó szőlőhegyen nemrégiben éledt újra a régi mesterség, új lendülettel, új telepítésekkel. Talán az út hozta meg a kedvet, amit a nyolcvanas években adtak át. (Korábban a földút jelentett alkalmi kapcsolatot a két település között.) Egyházaskozár fényeiből sem látszik több, mint a csöpp szárászi falucskából; a domb erősen takar. Csupán a víztorony kiáltójele mutatja, no meg valami tompa, alig hallható moraj: arra népesebb település van. Az erdő nem mozdul. Egyetlen eseményként értékelhetjük: a hátunk megetti, tarra nyírt területen, feltehetően egy róka megrisztotta a fácánokat. Másutt - gondolom én -, két óra, meglehetősen hosszú idő a várakozáshoz. Itt, bár eléggé meggémberedtek a tagjaink, hamar elfutott. Lassan szede- lőzködünk, nyilvánvaló szándékkal: megpihenünk a vadászházban, harapunk valamit, s majd éjfél körül ismét teszünk egy sétát. Más úton, más helyre, talán több sikerrel járva. Hiszen feltett szándék, hogy puskavégre kapjunk valamit. (Az újságíró, aki meglehetősen vad-párti ebben a vadász-vad csatában, megkönnyebüléssel konstatálja: eddig nem dörrent fegyver másutt sem e koraesten. Ernő szerint kitünően hallottuk volna, a völgytányér visszhangozza azt.) ® A melegedőben ismerőseink: ők sem jártak több sikerrel. Nem láttak se disznót, se szarvast. Matyi szerint ennek a legfőbb oka: hiába etettek be, a vad nem éhes. Mindenütt a környéken sok a lábon álló kukorica, s akad, ahol, még zöld a lucerna a hó alatt. S az állatok valahogy jobban szeretik azt a táplálékot, amit maguk cserkésznek be annál, amit az erdész kirak. Mások mást mondanak. Állandó útitársam, Ernő szerint a vad is kevés. Jó pár éve már, hogy a két vadásztársaságot, a szászvárit és a bikalit összecsapták, s a korábbi huszonhét vadász helyett, most hetvenöt jut erre a területre is. Mindegyik hozhat öt-öt vendégvadászt, az már közel négyszáz ember. Egyre több a rapsic is. Ugyanakkor vadgazdálkodásról az utóbbi időkben nem igen beszélhetünk. Nincs összetartás, barátkozás, mint régen. Megváltozott a világ: kerülik egymást az emberek. Ha az egyik vadász észre veszi a másikat, ellenkező irányba kanyarít. Ki tudja miért? Azt hiszem, hihetek neki. Harmincöt éve vállán a fegyver. Később, amint zsörtölődésé- ben megenyhül, harsány, szívderítő történetekkel traktál bennünket. Különben felvidéki ember, német névvel, erre e vidékre vagonban érkeztek: szülei inkább a magyarságukat választották annakidején. A szászvári bányától ment nyugdíjba, de a kor nem látszik rajta. (Eveket tagadhat le.) Két lányt nevelt föl, s ma is a nagy család - benne két unokája -, a legfontosabb számára. Vadászni is ritkábban jön ki: kényelmesebb néha a fotelből a tv-t nézni. Pedig annakidején egyáltalán nem volt lustálkodó. Nyaranta a megdőlt búzát, a bányabeli műszak után kaszával vágta sötétedésig. A megélhetésért? Mert talán többre vágyott, mint más, s ezért meg is próbált valamit tenni? ® Éjjel Matyival indulunk ki, a Tófű felöli keresztút mellé. A magasles nem tákolt torony: egy terebélyes fa ölét használták ki jó érzékkel a vadászok amikor a korlátokat s az egymással szemközti ülőkéket fölszögezték. Igaz, két embernek eléggé szűkös a hely, mo- corgásra sincs nagyon mód, de kibírjuk. (S én, a botcsinálta vendég lassan hozzászokom a pisszenéstelen vigyázzüléshez: csak a lábujjaim mozognak szabadon a két számmal nagyobb csizmában.) Matyi a fegyver végére szerelt elemlámpával egyszer, a hirtelen jött zajra bevilágít a fák közé, - csak egy mókus huppant le a hóra -, majd szó nélkül kémleljük a környéket. Van mód mindent kiértékelni. A közeli község fényei áttünnnek az erdő fái között, néha-néha a kutyák vonítása töri meg a csendet. Vagy a magasból a szűnni nem akaró moraj: propelleres teherszállító repülőgépek útvonala mostanában a fejünk felett, az egykori Jugoszlávia felé. Majdnem elbóbiskolok, amikor hirtelen kifut elénk az útra az őzcsapat. Kecses, gyönyörű jószágok, minden porcikájuk- ban a figyelem, (a rettegés?). Mindenesetre átvágtak a tisztáson, - egyikük percekig el- ácsorgott a célkeresztben, - majd hasonlóképpen nagy zajt csapva és még nagyobb csöndet maguk után hagyva befutottak a bozótosba. Mintha tudták volna: őzre januárig nem szabad lőni. Hajnalban ismét megpróbáljuk: Ernővel jókora utat megteszünk az erdőben, mire eléljük a lest. Érzem rajta, ő sem a vad miatt gyalogol elsődlegesen: a havas hegyháti hajnal vonzza. Figyelni az égen a felhők gyors rohanását, ahogy időről-időre előtűnik a Hold vékony sarlója, beszívni a friss, oxigéndús levegőt, hallgatni a csöndet. Idegeket megnyugtató, kellemes időtöltés ez. A ráérés ritkán ízlelhető öröméé. Ide nem ér el a nagyvilág baja, s nincsenek mesterséges, embert gyötrő-bántó viszonylatok. Gondok sincsenek talán. Itt minden olyan világos, tiszta és egyszerű. Nem tudom, mi járhat Ernő fejében: én az otthon alvókra, vagy éppen ébredezőkre gondolok. Kozma Ferenc Cégetáblák a pécsi Király utcából Fotó: Vincze Barbara Nevet kap a cég V alamikor bevett és általános szokás volt közérthető - vagyis nem ún. fantázia - nevet adni a cégnek, s ez legtöbbször a tulajdonos büszkén hirdetett neve volt. Emlékezzünk csak: Weiss Manfréd, Ganz, Mauth- ner, Stühmer, Dreher, vagy Singer és Wolfner, Lampel és Wodiáner .. . Mindhez még ma is élő fogalmak társulnak. Avagy ugyancsak közérthetően, a cég tevékenységét megcélozva születet a név, mint pl., a MÁV, a MÁVAG, a Posta, az OMTK (Országos Magyar Tejszövetkezeti Központ)... És minő csoda, egész jól elboldogultak, mi több, prosperáltak is e cégek a nem köntörfalazó, inkább felvilágosító, mintsem elhomályosító értelmű nevekkel. Egészen addig, amíg a nagy többséget merő államérdekből ki nem söprűzték, és a sokévtizedes, jól hangzó neveket új kreatúrákkal váltották fel. Most új cégkeresztelők idejét éljük, leginkább születő újaknak a névadóját, s nem a régieknek a visszakeresztelőjét. Nem tudom, a keresztszülők koccitanak-e az újszülött egészségére, de mindenesetre egy kissé ósdi dal e néhány szavát eldalolhatnák örömükben: „ .. .és nemzetközivé-hé-hé-hé lesz holnapra a világ...” No persze nem úgy, ahogy hajdanán éne- keltük-tátogtuk, hanem másképp, és majdnem valóságosan. Tessék csak végigmenni a Király utcán! Bizony ma már akárhol lehetne a világon, úgy virítanak mindenfelé az idegennyelvű feliratok. A nemzetközivé-hé-hé-hé válást jelen esetben számomra az jelenti, hogy veszedelmesen és nyelvpusztítóan hódítanak tért a mai cégkeresztelési korszakban az idegen kifejezések. Ami nem lenne olyan nagy baj - már dehogyis nem lenne! -, ha rímelne a cég tevékenységére. De nem teszi. Nem is akar! Sőt, mintha iparkodna minél nagyobb távolságot tartani, nehogy véletlenül is rá lehessen jönni, hogy - mondjuk - egy Glorex, egy Na-We, egy Triviál, egy Hale x-Hungary elnvezésű cég mivel is foglalkozik. Elárulom: e négy nevet többedmagával a Pécsi Extra utóbbi számainak „A cégbíróság bejegyezte" rovatából ragadtam ki. 46 közül 22 idegenhangzású, s az égvilágon semmit nem árul el a cég tevékenységi köréről, vagy ha igen, hát nagyon jól leplezi. Mosolygásra késztet a már említett Triviál. A keresztszülők komolyan gondolták az „elcsépelt, pórias, köznapi, lapos, szellemtelen, parlagi, útszéli, közönséges” értelmű elnevezést? És vajon hogyan bukkantak rá az Assistenza névre, ami még elmenne egy biztosító társaságnál, de egy kereskedelmi és mezőgazdasági kft-nél? ... Ti. az olasz szótár tanúsága szerint segédletet, segítséget, támogatást, gondozást, felügyeletet jelent. És csak épülésünkre még néhányat: Brunotti, Besso- service, Únivia, Italia Due, Star-Car, Provizor, Leonardo. É rthetetlen, miből táplálkozik a cégalapítók legalább a felének a hite, hogy jobban megy majd az üzlet, ha angol, német, olasz nyelvű, vagy több nyelvből összetákolt nevet kreálnak. Úgy vélik, hogy így talán nagyobb a bizalom? Vagy megtéveszteni vélik ezáltal az ügyfelet, aki nem lehet biztos abban, nem valamely külföldi cég hazai megjelenésével áll-e szemben? Vagy úgy vélik, az itt „tolongó” - valóban így vélnék? - külföldi vevőjelöltek jobban megértik, mit is kínálnak (ugyan mit hihetne egy olasz az Assistenza-ról?) és tódulnak oda, vagy egyszerűen csak arról van szó, hogy a magyar elnevezést Trivial-nak, vagyis közönségesnek, szellemtelennek tartják? Igazán elszomorító lenne! Hársfai István Eszelős gyilkosok Az utóbbi hetek egyik legszörnyűbb horror drámája Nógrádban játszódott le. Egy fiú halálra szurkálta az édesanyját, mert meggyőződése volt: boszorkány lett. Mikor a rendőrségre került, már nyugodt volt. „Megoldódott minden - mondta - most már úgy élhetek Anyuval, mint régen”. A fiú - úgy vélik - nem épelméjű. Ha az orvosi szak- vélemény is ezt mondja ki, akkor a bíróság - ahogy ilyen esetekben a törvény előírja - elrendeli a fiú kényszergyógykezelését. * Sajnos, nem csak hazai, hanem világjelenség, hogy az életellenes bűncselekmények elkövetői között mindig található elmebeteg vagy rendszeres ideggyógyászati kezelés alatt álló személy. Nőtt-e a számuk vagy sem, milyenek a nemzetközi tendenciák - nos, erre a kérdésre nem tud érdemben válaszolni senki, mert hazai statisztikai adatokat ebben a témakörben nem gyűjtöttek. Az ideggyógyászati kezelés alatt álló Bálint József augusztusban hasba lőtte valutázó társát, golyót küldött testvére karjába. Pár nap múlva felkereste sógornőjét, akit kivégzéssze- rűen agyonlőtt, majd mikor a kommandósok körülzárták, főbe lőtte magát is. Borzongást keltenek az Egyesült Államokból érkező hírek arról az emberről, aki válogatás nélkül eresztett golyót 17 ismeretlen járókelőbe, mielőtt a mesterlövészek leterítették. Napjainkban Münchenben Helmut T.-ről beszélnek, aki 1971-ben mint kalapcásos gyilkos vált ismertté, mert azzal verte szét egy 65 éves asszony és egy 24 éves lány fejét. Mint elmebeteg, zárt gyógyintézetbe került. Ott semmi baj nem volt vele, kitanulta az asztalosszakmát is. Idén gyógyultnak nyilvánították. Dolgozni is kezdett. Néhány hét múlva azonban újra előkerült a kalapács: lakására hívott egy titkárnőt, akit úgy ölt meg, mint 22 éve az előző kettőt. Balajcza Tibomé dr. rendőr alezredes, a Pest megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályának vezetője erről így vélekedik:-Ebben a témakörben nem készültek átfogó elemzések. Eddigi pályafutásom alatt 250 életellenes ügyet vizsgáltam. Statisztikát nem vezettem, de jó megközelítéssel az ügyek - emberölés vagy annak kísérlete - 10%-ában rendelte el a bíróság a kényszergyógykezelést. Rendőri szempontból az a tapasztalat, hogy a különböző elmebetegségekben szenvedő emberek elsősorban saját környeztükre, ismeretségi körükre veszélyesek. Mint újságolvasó persze én is ismerem a kádjában feltrancsirozott komlói nő esetét és az elmebeteg tettes utáni nyomozást, de szerintem az ilyen eset a kivétel. Ha elmebeteg a gyilkos, az esetek többségében a nyomozás nem ismeretlen tettes ellen indul meg. Fontos jellemzőnek tartom, hogy a motivációk közül hiányzik a nyereségvágy. Ilyesmivel saját praxisomban csak egyszer találkoztam, de akkor az elmebeteg azért ölt, mert nagyon is beszámítható tettestársa vele akarta elvégeztetni a piszkos munkát.-Teljesen kiszámíthatatlan a dolog?- Elmebetegek esetében is fontos tényező az indulati elem. Ám amíg ezek az indulatok normális embernél kiszámíthatók, de legalábbis érthetők, náluk kiszámíthatatlan, mi váltja ki a gyilkos dühöt. Egy férfi szódásüveggel teljesen szétverte 80 éves apja fejét, csak azért, mert az ágyon ülve ló- bálta a lábát és böfögött. A fiú a kihallgatáson teljesen normálisnak tűnt, csak amikor megkérdeztem, miért tette, akkor kérdezett vissza értetlenül: hát nem érti? Lóbálta a lábát és böfögött. Indulatot vált ki a féltékenység is. De ez az érzelem akkor is gyilkos dühhé válik, ha a szerelmi kapcsolat csak a zavart elmében létezik, a «valóságban nem. Ilyenkor azért öl, vagy próbál ölni a beteg ember, hogy szerelme tárgya másé se legyen, ha már az övé nem lehet. így lett a Sugár áruház egyik fiatal pénztárosnőjébe szerelmes annak tudta nélkül egy jó harmincas férfi, s miután a lány visszautasította a felajánlott randevút, vett egy bicskát, és másnap megszúrta a lányt. Szerencsére csak kis sebet ejtett, bár a férfi büszkén vállalta: megölte a hűtlent.- Kigyógyítható-e az eszelős gyilkos?- Visszaesők is vannak, sajnos. Egy férfi ügye került hozzám. Az illető kalapáccsal verte agyon az élettársát. Elmebeteg lévén kényszergyógykezelésre került. Jó 3 esztendő múltán gyógyultnak nyílvánították. Hat-nyolc év telt el zavartalanul, meg is nősült. Aztán egyszer, ki tudja miért, felkapott egy hegedűfaragó kést, és megölte új asszonyát is. Most ismét kényszergyógykezelését rendelték el.- Mennyire gyakori az elmebetegek közt a gyilkosságra való hajlam?-Az ideg- és elmebetegeknek csak kis része ön- és közveszélyes. Elhiszem az orvosoknak, hogy több a remény a gyógyulásukra, ha be tudnak illeszkedni a társadalomba. A baj az, hogy kiszámíthatatlan, ki mikor válik veszélyessé. Megoldást én sem tudok. Némethy Gyula
