Új Dunántúli Napló, 1993. október (4. évfolyam, 268-297. szám)
1993-10-06 / 273. szám
1993. október 6., szerda uj Dunántúlt napló 11 ült az emlékezetben Az aradi vértanúkra csaknem másfél évszázada emlékszik a nemzet. 1849. október 6-án a szabadságharc tizenhárom főtisztjét lőtték agyon, akasztották fel. Vajon a puszta tényen kívül mit tudunk a mártírokról? Ismerjük-e életük utolsó perceit? Özvegyeik, árváik sorsát? Az évek egybemosták személyiségüket, fogalommá váltak, ők az aradi tizenhárom. Korabeli visszaemlékezések, történészek kutatásai nyomán próbálunk közreadni néhány érdekes tényt a kivégzés előtti perceikről és hátramaradt hozzátartozóik sorsáról. Az aradi kivégzés előtt és után Azon a baljós napon, 144 esztendővel ezelőtt láncra verve vezették őket a vesztőhelyre. A kivégzések sorát azokkal kezdték, akiket golyó általi halálra ítéltek. Lázár Vilmos volt a legelső. Élete utolsó perceit egy minorita szerzetessel osztotta meg a börtönben. Mást nem jegyeztek fel róla. Dessewffy Arisztid pompás egyenruhában jelent meg a vesztőhelyen. Valószínűleg ifjú feleségére gondolt, akinek október 6-án volt a születésnpja. Szinnyei Merse Emma három hónappal korábban esküdött örök hűséget a tábornoknak. Az ifjú félj a lipótvárosi templomból egyenesen hadtestéhez indult. Frigyük beteljesítésére valószínűleg nem maradt idejük. Első felesége öt gyeremeket szült és temetett el, majd a tüdővész őt is elvitte. Második hitvese 1850-ben kilopatta a tábornok földi maradványait Aradról. A tetemet, hogy a koporsó fel ne tűnjön, ketté fűrészelték, és ládákba rejtve Mar- gonyára vitték. Az agnoszká- lásnál rémülten sikoltott az özvegy: „Ez nem az én féljem!” - Dessewffy világos haja a földben töltött idő alatt ugyanis besötétedett. Végül egy hiányzó fogról azonosították a földi maradványokat. A tragikus sorsú tábornok azóta is Margonyán alussza örök álmát. Amikor 1856-ban Erzsébet királyné világra hozta Gizellát, Ferenc József - felesége unszolására - amnesztiát adott a politikai foglyoknak. Máriássy János honvéd ezredes is kiszabadult, és Dessewffynek tett ígéretéhez híven, miszerint gondoskodik az özvegyről, elment Margo- nyára, és megkérte Emma asz- szony kezét. Schweidel József halála előtti utolsó napon is Dumas „A három testőr”-ét olvasta. A szintén az aradi várban raboskodó fiának utolsó üzenetként egy feszületet küldött. Kiss Ernő viszont nem engedte meg, hogy kendőt tegyenek arcára, látni akarta hóhérait. Tetemét hűséges katonái a várból az aradi temetőbe vitték. Félve a megtorlástól hamis sírfelirat alatt nyugodott az altábornagy, egészen addig míg a család Elemérben található sírboltjába nem temették. Ma is ott pihen. A többi kilenc tábornoknak épületfa gerendából állítottak bitót. A siralomházból jól hallották az ácsok szorgos kopá- csolását. Talán nem is figyeltek rá, levelet írtak. Poeltenberg Ernő feleségétől búcsúzott: „Örökre istenhozzá- dot kell hát mondanom neked, megáldva téged mind azért a boldogságért, mellyel gazdagon megajándékoztál, és szívemből köszönve mindazt a szeretetet, amit tőled kaptam ...” Az osztrák állampolgárságú, egykor a császárra felesküdött, majd a magyar szabadságért harcoló tábornoknak n^m kellett végignéznie bajtársai kivégzését, korábbi érdemei „elismeréséül”, elsőnek akasztották föl. Három árva maradt utána. Török Ignác, a maga 52 évével az idősebb tábornokok közé tartozott. Láhner György pontosan 51 esztendőt élt, születésnapján végezték ki. Knezic Károly a siralomházban fuvolán játszotta Donizetti Lammermoori Lucia című operájából Edgar búcsúdalát. A bitófához menet híresen szép feleségét és kislányát foglalta imádságba. Nagysándor József szivarozva várta, hogy sorra kerüljön, latinul mondta a kivégzést vezetőnek: Hódié mihi, eras tibi! - Ma nekem, holnap neked! Menyasszonya gyászolta. Leiningen-Westerburg Károly egy levelet küldött feleségének, amelyben megerősítette, hogy Damjanich tábornoknak 1400 forinttal tartozik, s kérte özvegyét, fizesse ki a kártyaadósságot Damjanichnénak. A főtiszt engedélyt kapott, hogy szólhasson a jelenlévőkhöz: „Életem utolsó pillanatában, közvetlenül azelőtt, hogy az örök bíró elé lépnénk, gyalázatnak tartom, amit ellenem elkövetnek.” A német származású tábornok holttestét egyik rokona Monyoróra vitte, majd Borosjenőre, a templom kriptájába, és csak 1974-ben került vissza Aradra. Aulich Lajos utolsó perceiről, aki egy hónapig hadügyminiszter is volt, semmit nem jegyeztek fel. A tábornok 56 évesen a vértanuk korelnöke volt. Damjanich János a „vadrác”, ahogy a szerb származású tábornokot katonái hívták, mankóval bicegett a kivégzéshez. Imáját már október 5-ről 6-ra virradóra elmondta: „Oltalmazd meg, Mindenható az én különben is szerencsétlen hazámat a további veszedelemtől! Hajlítsd az uralkodó szívét kegyességre a hátramaradó bajtársak iránt, és vezéreld akaratát a népek javára! Adj erőt, ó Atyám, az én szegény Emíliámnak, hogy beválthassa nekem adott ígéretét: hogy sorsát hitének erejével fogja elviselni”. Csemovics Emilia hatvan évvel élte túl férjét, egy időben egy másik aradi özveggyel, Láhner Györgyné- vel lakott közös lakásban. A két asszony akkoriban elképesztően magas összegért - 100 aranyért - Vitethette el a tetemeket Aradról. A két tábornok sírját 125 évig ápolták kegyelettel a má- csai kastély parkjában, földi maradványaikat 1974-ben szállították Aradra. Vécsey Károlyt azért akasztották fel utoljára, mert a császár csapatait ő verte ki az aradi várból. Végig kellett néznie a többiek halálát. Mielőtt a bitófához lépett, kezetcsókolt az előtte kivégzett Damjanichnak, akivel a szolnoki csatát követően „egy életre” összeveszett. Holttestét özvegyének sikerült az aradi köztemetőben elhantol- tatnia. Onnan került csaknem húsz évvel ezelőtt az aradi emlékmű alatti kriptába, ahol így már tizenegy tábornok pihen együtt. Kiss Ernő Elemérben, Dessewffy Arisztid Margonyán alussza örök álmát. Batthyány Lajost, az első független magyar kormány elnökét kötél általi halálra Ítélték. A 43 éves politikus a siralomházban öngyilkos akart lenni, sebei miatt, a korábban kihirdetett ítéletet megváltoztatva, Pestre szállították és ott lőtték agyon. Holttestét a ferencesek templomának kriptájába vitték, és csak 1870-ben szállították a Kerepesi-temetőben emelt mauzóleumba. Örökmécsese néhány percre a Parlamenttől hirdeti emlékét. Szabó Margit Maradt-e esély? A legnagyobb tragédia abban, ami már történt Moszkvában az, hogy senki sem tudhatja, mi jöhet még. Van-e bárki a világon, aki választ adhat arra - kérdezi döbbent aggodalommal a New York Times -, hogy milyen következményekkel jár az oroszok és a világ számára az a konfliktus, amibe Moszkva belesodródott? Paul Albert Scherer, a német katonai hírszerzés volt főnöke szerint Oroszország e pillanatban a diktatúra vagy anarchia altemativája előtt áll, mivel a tények drámaian bizonyítják, hogy „demokratikus út e pillanatban nem létezik”. Lehetnek viszont „egymással küzdő tábornokok”, sőt „alulról jövő robbanások” amelyek „ forradalmi helyzetet teremthetnek”, ami együtt járhat „különböző körzetek leszakadásával, ez pedig nagyszabású polgárháború nyitánya lehet”. Kiknek van valóságos hatalmuk pillanatnyilag Moszkvában? Van-e bárkinek tényleges befolyása a hadsereg és a rendőrség egészére, vagy a fegyveres erők a látszatok ellenére igazában még várakoznak? Hiszen jelentkeztek már tábornokok,akik semlegesnek vallották magukat? Meddig teljed a Moszkva hatalma a fővároson túl? 14 régió már megfenyegette a nagypolitikai póker hatalmasságait, hogy elvágják a Csendes-óceánt Európával összekötő vasútvonalat; az orosz föderáció 60 régiója önálló hatalmi szerv megteremtésének vízióját láttatja. Ez már polgárháború? Talán még nem. De páncélosok és desszantosok bevetése ellenére jogosnak látszik a kérdés: van-e ma Oroszországnak olyan erős embere, aki elvezeti a demokráciába? Kocsis Tamás Damjanich János szobra (Trischler Ferenc alkotása) Pécsett, az Aradi Vértanúk útján Fotó: Läufer ^ J-HJfJ ÖE’RFG 13 HAZAFELE TART. ÚTJB.-AÜ ÁLLUAKME& RWEjJUL "ATTILA ÖZEMET MEGAKAD EGY BÜSZKE TATfT-AöU Asszouyou. i £ k
