Új Dunántúli Napló, 1993. július (4. évfolyam, 177-207. szám)
1993-07-26 / 202. szám
1993. július 26., hétfő qj Dunántúli napiö 15 Augusztus 13-22. között lesz Hol lesz Elpártolt ismét egy válogatott Stuttgart készülődik az atlétikai világbajnokságra A tagországok közül egyedül Bhután hiányzik Németország az idén világ- versenyek sokaságának ad otthont. Nemrég ért véget Essen- ben a 49. vívó világbajnokság, A férfi súlylökés esélyese: az amerikai Mike Stulce augusztus 5. és 8. között Darms- tadtban találkoznak a világ legjobb férfi és női öttusázói, majd augusztus 13-tól 22-ig az atlétavilág randevúzik Stuttgartban. A negyedik atlétikai világ- bajnokságra eddig 149 ország 2739 sportoló nevezését küldte Bemutatta a sajtó képviselőinek a Magyar Dunai Yachtki- kötők Egyesülete a „Sporthajósok kézikönyve a Duna magyarországi szakaszáról” című kiadványát. Varga István, az egyesület elnöke elmondta, hogy tavaly alakultak, kizárólag vállalkozók, szálloda- és vendéglátóipari szakemberek kezdeményezésére. Akkor 29-en léptek be az egyesületbe, jelenleg 44 tagjuk van. Az egyesület elsődleges célja, hogy a Duna - Rajna - Majna csatorna megnyitásával várhatóan megnövekvő magyarországi yacht- és motorcsónak-forgalomnak komoly háttérbázist (kikötőket, tanko- lási lehetőséget, vendéglátást el, amint azt August Kirsch, az esemény szervező bizottságának elnöke, a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség (IAAF) Tanácsának német tagja egy sajtótájékoztatón bejelentette. A hivatalos személyekkel, kísérőkkel együtt a vendégek létszáma a jelenlegi állás szerint meghaladja a 3600-at.-A népes „sereg” elhelyezése nem okoz gondot a sportfaluban, az előkészületek rendben haladnak - nyugtatott meg mindenkit Kirsch. Ugyanakkor a szervezők arra számítanak, hogy az előzetes nevezési létszám mintegy 20 százalékkal csökkenni fog. Egyes számokban ugyanis már annyi az induló, hogy szinte veszélybe kerülne a menetrend- szerű lebonyolítás: 100 méteres férfi síkfutásban 114, távolugrásban 88, tízpróbában pedig 60 versenyző részvételi szándékát regisztrálták. Érdekesség, hogy az IAAF 204 tagországa közül eddig egyedül Bhután mondta le a vb-szereplést. A jegyeladás is örömmel tölti el a rendezőket: 11 ezer bérlet már elkelt, s a 450 ezer belépőből 270 ezret már sikerült elés szállást) adjon. A magyar Duna-szakaszon pillanatnyilag 28 ilyen működő vagy épülő yachtkikötő és bázis létezik. A sporthajósok kézikönyve elsősorban ezeket mutatja be. Legfőbb értéke emellett a még soha közzé nem tett térképmelléklet, amelynek közhasznú kinyomtatását csupán az idők változása tette lehetővé. A több mint négy évtizeden át szigorúan titkos katonai vizitérképekre ugyanis nagy pontossággal tudták felvinni a különböző parti jelzéseket, a kikötőket és egyéb fontos, a tájékozódáshoz szükséges pontokat. A kiadványt a yachtkikötőkben, a térképboltokban és a különadni. Az 53 ezer férőhelyes stadionban -a az 1986-os Eu- rópa-bajnokság színhelyén - naponta 35 ezer szurkoló nézheti meg a sztárok csatáit, a többi helyet fenntartják a sportolóknak, a szponzoroknak, a díszvendégeknek és a sajtó munkatársainak. Az atlétikai vb-t egyébként felhasználják arra is, hogy híveket szerezzenek a 2000-re tervezett berlini olimpiának. Helmut Diegel, a Német Atlétikai Szövetség (DLV) elnöke és Axel Nawrocki, az ezredforduló olimpiájának propagandamunkáját végző „Olympia GmbH” vezetője elmondta, hogy a vb-n be akarják bizonyítani: Németország jó olimpiai házigazda lenne, nem kell tartani a idegengyűlölettől. Az, hogy ,jobb képet” mutassanak fel az országról, különösen fontos lehet a németek számára egy hónappal a döntés előtt. Mint ismert, szeptember 23-án Monte-Carlóban dönt a NOB a 2000. évi nyári ötkarikásjátékok helyszínéről. A vb-n mintegy 30 NOB-tag lesz jelen, élén Juan Antonio Samaranch elnökkel. böző műszaki könyvüzletekben lehet megvásárolni. Amennyit lökött a Duna - Rajna - Majna csatorna megnyitása a nagyhajós víziturizmuson, annyit vissza is fogott rajta a Jugoszlávia elleni ENSZ-embargó. Ennek következtében lehetetlenné vált ugyanis a Duna alsó szakaszának bejárása. Ezért vesztegel több német hajó is már több mint egy éve a szentendrei yachtkikötőben. A nem versenyszerű sportolás egyik szép, bár nem olcsó megnyilvánulási formája a yachttúrázás. Ausztriában jelenleg 60 ezer, Magyarországon viszont legfeljebb ha 100 yacht van magántulajdonban. • •• /f jovore a kajak-kenu vb? A síkvízi világbajnokságok házigazdáit illetően nincsenek irigylésre méltó helyzetben a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség irányítói. Idén a svédországi helyszínt kellett dániaira cserélni, jövőre pedig a zágrábiak helyett „beugró” mexikóvárosiakkal vannak gondok. Mik a legfrissebb hírek a mexikói világbajnoksággal kapcsolatban? - kérdezte az MTI munkatársa Jakubovics Pétert, a hazai szövetség elnökét.-Nagyon komoly gondok vannak, egyre többet hallani arról, hogy Mexikóban jövőre nem lesz világbajnokság. A szervezők sem haladnak megfelelő ütemben az előkészületekkel, számtalan nem várt gonddal kellene megbirkózniuk. A csapatok is élesen ellenzik ezt a döntést, nem szívesen mennének versenyezni magaslatra. Úgy néz ki, a nemzetközi szövetség vezetői szintén változtattak korábbi álláspontjukon, ők is hajlanak az újabb helyszíncserére.- Mikor születik végleges döntés a mexikóiakról?-Július végéig mindenképpen végleges választ kell adniuk, meg tudnak-e felelni a szigorú követelményeknek. Ha nemleges a válaszuk, akkor sürgősen ki kell jelölni az újabb helyszínt. Ezzel a kérdéssel nem is a közgyűlés, hanem az igazgatótanács foglalkozik majd - legkésőbb valamikor augusztusban.-Az a hír járja, a magyarok szívesen vállalnák a beugrást.-Csak megerősíteni tudom az információkat. S miért is lenne másképpen, hiszen mi pályáztunk az 1995-ös világbajnokság rendezési jogára is, de a németekkel, a duisburgiakkal szemben alulmaradtunk. Most váratlanul kínálkozik egy újabb lehetőség. Szóban már jeleztük is szándékunkat, s a nemzetközi szövetség vezetői örömmel fogadták bejelentésünket.- Vajon akadnának ellenfelek is, vagy a nagyon rövid előkészületi idő riasztólag hat?- Rajtunk kívül a franciák, a lengyelek és a belgák is szívesen lennének az 1994-es világ- bajnokság házigazdái. Kézikönyv a dunai sporthajósoknak A labdarúgó NB I. őszi órarendje Augusztus 13-14-15-16., 1. forduló. Péntek: Vasas - Rába ETO (17.00), Haladás - Csepel (19.30.). Szombat: Siófok - Békéscsaba (19.00), Sopron - Újpesti TE (17.00), BVSC - FTC (Népstadion - 19.00), Debrecen - Videoton-Waltham FC (17.00). Vasárnap: MTK - PMSC-Fordan (17.00). Hétfő: Kispest-HFC - Vác (tv-közvetí- tés- 19.30) Augusztus 21-22-23., 2. forduló. Szombat: Videoton-Waltham - BVSC (19.00), FTC - Haladás VSE (19.00), Csepel - Sopron (19.00), Újpesti TE - Vasas (11.00), Pécsi MSC-Fordan - Kispest-HFC (17.00) , Békéscsaba - Debrecen (17.00) . Vasárnap: Vác-FC Samsung - Siófok (17.00). Hétfő: Rába ETO - MTK (tv-közvetítés - 19.30). Augusztus 27-28-29-30., 3. forduló. Péntek: Vasas - Csepel (17.00). Szombat: Siófok - PMSC-Fordan (19.00), Kispest-HFC - Rába ETO (19.00), MTK - Újpesti TE (17.00), Sopron - FTC (17.00), Békéscsaba - Vác (17.00). Vasárnap: BVSC - Debrecen (17.00) . Hétfő: Haladás - Videoton (tv-közvetítés -19.30). Szeptember 4., 4. forduló: BVSC - Békéscsaba (16.30), Debrecen - Haladás VSE (16.30), Videoton-Waltham - Sopron FTC (19.00). FTC - Vasas (19.00), Csepel - MTK (19.00) , ÚTÉ - Kispest HFC (11.00) , Rába ETO - Siófok (19.00) , PMSC-Fordan - Vác FC-Samsung (16.30). Szeptember 10-11., 5. forduló. Péntek: Vác - Rába ETO (16.30) , Haladás - BVSC (19.00) . Szombat: Siófok - ÚTÉ (18.00), Kispest HFC - Csepel (19.00), MTK - FTC ((tv-közvetítés - 11.00), Vasas - Videoton-Waltham (15.00), Sopron - Debrecen (16.30), Békéscsaba - PMSC-Fordan (16.30) . Szeptember 17-18-19-20., 6. forduló. Péntek: Haladás - Békéscsaba (19.00). Szombat: Debrecen - Vasas SC (16.00), Csepel - Siófok (18.00), ÚTÉ - Vác (18.00), Rába ETO - PMSC-Fordan (19.00). Vasárnap: BVSC - Sopron (15.00), Videoton - MTK (16.00). Hétfő: FTC - Kispest-HFC (tv-közvetítés - 19.30). Szeptember 24-25., 7. forduló. Péntek: Vác - Csepel (16.00) , Vasas - BVSC (16.00), MTK - Debrecen (18.30). Szombat: Siófok - FTC (18.30) , Kispest HFC - Videoton-Waltham (tv-közvetítés - 11.00), Sopron - Haladás (16.00) , Pécsi MSC - ÚTÉ (16.00) , Békéscsaba - Rába ETO (16.00). Október 1-2.-3-4, 8. forduló. Péntek: Haladás - Vasas (18.00) . Szombat: Sopron - Békéscsaba (14.00), Videoton-Waltham - Siófok (18.00), Csepel - Pécsi MSC (17.00), ÚTÉ - Rába ETO (18.00). Vasárnap: BVSC - MTK (14.00), Debrecen - Kispest-HFC (14.00) . Hétfő: FTC - Vác (tv-közvetítés - 19.30). Október 9-10., 9. forduló. Szombat: Siófok - Debrecen (17.00) , Kispest HFC - BVSC (18.00) , Vasas - Sopron (14.00) , Rába ETO - Csepel (18.00) , PMSC - FTC (14.00), Vác FC-Samsung - Videoton-Waltham (tv-közvetítés - 11.00), Békéscsaba - ÚTÉ (14.00) . Vasáenap: MTK - Haladás (11.00). Október 16., 10. forduló: Vasas - Békéscsaba (17.00), Sopron - MTK (13.30), Haladás - Kispest HFC (18.00), BVSC - Siófok (13.30), Debrecen - Vác (13.30), Videoton-Waltham - PMSC (17.00), FTC - Rába ETO (tv-közvetítés- 11.00), Csepel - ÚTÉ (17.00). Október 23., 11. forduló: Siófok - Haladás (16.00), Kispest HFC - Sopron (13.30), MTK - Vasas (13.30), ÚTÉ - FTC (16.00), Rába ETO - Videoton-Waltham (tv-közvetítés- 11.00), PMSC - Debrecen (13.30), Vác FC-Samsung - BVSC (13.30), Békéscsaba - Csepel (13.30). Október 29-30-31., 12. forduló. Péntek: Haladás - Vác ((17.00). Szombat: MTK - Békéscsaba (13.30), Vasas - Kispest HFC (tv-közvetítés - 11.00), Sopron - Siófok (13.30) , Debrecen - Rába ETO (13.30) , Videoton-Waltham - ÚTÉ (16.00) FTC - Csepel (17.00) . Vasárnap: BVSC - PMSC (13.30). November 6-7-8., 13. forduló. Szombat: Siófok - Vasas (13.00) , Csepel - Videoton-Waltham (15.30), ÚTÉ - Debrecen (15.30), Rába ETO - BVSC (17.00), Békéscsaba - FTC (13.00), PMSC - Haladás (13.00) . Vasárnap: Vác FC-Samsung - Sopron (13.00). Hétfő: Kispest-HFC - MTK (tv-közvetítés - 19.30). November 12-13-14-15., 14. forduló. Péntek: Haladás - Rába ETO (17.00). Szombat: Kispest HFC - Békéscsaba (13.00) , Vasas - Vác FC-Samsung (15.30), Sopron - PMSC (13.00) , BVSC - ÚTÉ (13.00), Debrecen - Csepel (13.00). Vasárnap: MTK - Siófok (11.00). Hérfő: Videoton - FFC (tv-közvetítés -19.30). November 20., a 15., azaz az őszi záróforduló: Siófoki Bányász - Kispest HFC (tv-közvetítés - 11.00), Ferencváros - Debrecen (16.00), Csepel - BVSC (13.00), Újpesti TE - Haladás VSE (16.00), Rába ETO - Sopron (16.00), PMSC- Vasas (13.00), Vác FC-Samsung - MTK (13.00), Békéscsaba - Videoton-Waltham (13.00) . Mozgássérültek, jelentkezzenek! Sajnos, megyénk nem büszkélkedhet több olimpiát, EB-t, vb-t megjárt versenyzőkkel. A mozgássérült sportolókat képviselő Budai Sándor, az ülőröplabda válogatott oszlopos tagja, már számos ilyen rendezvényen vehetett részt. Elismerésre méltó ez a teljesítmény, ha a mozgáskorlátozott sportolók nehéz helyzetére gondolunk. Megyénk ilyen szempontból nagyon rosszul áll az országban. Rendszeresen látogatom ezeket a rendezvényeket, mint edző és mint érdeklődő egyaránt. Elképesztő a mozgássérült társaink maguk iránti érdektelensége (az ülőröplabda csapat kiöregedett, így utánpótlás hiányában Budai is nagykanizsai csapatnál folytatja. Persze, kivételek is akadnak, akik hosszú éve rendszeresen sportolnak. Gondoljunk a kis számú úszókra, asztaliteniszezőkre és sakkozókra. A taglétszám növelése érdekében más sportágak bevezetését is megpróbálják - sikertelenül. A többszörösen meghirdetett to- borzókra két év alatt egy hölgy jelentkezett. Szerencsére a mozgást választó további embereknek ez nem szegte a kedvét. De mi lesz az utánpótlással? Rengeteg mozgássérült autót látni az utcán. A vezetőik közül sokakat hiányolok ott, ahol sportolni lehet. Miért egyszerűbb a televízió összes műsorát naponta végignézni otthon? Talán lesznek olyanok, akik lejönnek az uszodába abból a célból, hogy bármely, nálunk működő sportághoz kedvet kapjanak. Keressenek kedden és csütörtökön 19.00-től Pécsett, a Hullámfürdőben. Birtha Károly Ömlik a pénz a német futballba 35 millió a mezeken Hiába beszélnek sokan a Bundesliga válságáról, a német futballba továbbra is ömlik a pénz. Az első osztály tizennyolc csapata a következő idényben már mintegy 35 millió márkát vehet fel csak a mezreklámok fejében. (Az előző szezonban ugyanezért még csak 30 milliót vághattak zsebre.) A listát továbbra is a Bayern München vezeti, ötmillió márkát kap az Opeltől. Bár a konkrét összegek nem ismertek, beavatottak úgy tudják, hogy a dobogóra még a Bayer Le- verku- sen (Talcid) és az Eintracht Frankfurt (Tetra Pak) fér fel. Utánuk következik a Hamburg (Sharp - 2,75 millió), a Schalke (Müllemilch - 2,6) és az FC Köln, amelynek helyezése függvényében 2,2-2,8 millió jár a Pepsi Colától. Hiába végzett a Werder Bremen a bajnoki vetélkedésben az első helyen, ezen a listán szerény kétmillióval csak a hetedik, a DBV biztosító társasággal érvényben lévő szerződés köti a kezét. A lista legvégén az egyik feljutó, a VfB Leipzig áll, a csapat az Axtmann építési vállalkozásnak csak 400 000 márkát ért. Végül egy különleges eset, a Trigemáé, amely egyszerre két csapat játékosainak mezén virít majd: a Mönchengladbachot 1,2, a Nürnberget pedig 1,1 millióért vásárolta meg. Ha egymás ellen játszanak, a Trigema mindenképpen nyertes lesz, meg persze vesztes is. Hacsak nem döntetlen a végeredmény. A vírus galibát okozott A A Magyar Sport Évkönyve A két fiatal újságíró, Harle Tamás és Ládonyi László nevével fémjelzett Trio Budapest Bt. ebben az évben már a harmadik kiadvánnyal lepi meg az olvasókat: a „Föld ’92-93” és az „Egerszegi” című kötetek után bemutatták a Magyar Sport Évkönyvét is. Másodszor jelentették meg ezt az összefoglaló munkát, amely teljes képet ad 1992 sport vonatkozású történéseiről. Szerettek volna hamarabb piacra kerülni, de egy számítógépes vírus nagy galibát okozott, s emiatt újra át kellett fésülni az anyagokat. A hét fejezetben előbb nap- ról-napra végigveszik a tavalyi év legfontosabb eseményeit, aztán a legnagyobb sztorikat adják közre, majd következnek a hazai és külföldi eredmények. A negyedik részt teljes egészében a barcelonai nyári olimpiának szentelték, egy újabb fejezetben írnak az elmúlt esztendő legjobbjairól, utána bemutatják a hazai sportági szakszövetségeket és a Magyar Olimpiai Bizottságot. A könyv utolsó lapjain az 1993-as versenynaptárt közlik, majd megemlékeznek az idei eseményekről is, a sort a május 30-án Marseille-ben lejátszott férfi kézilabda KEK-döntő zárja. A több mint 300 oldalas, igen szép kivitelű munka megalkotásában félszáznál többen vettek részt, s nagy segítséget nyújtott az Országos Testnevelési és Sporthivatal, valamint a Magyar Olimpiai Bizottság is. A későbbi tervekről szólva Harle Tamás megemlítette, hogy megjelentetik Dénes Tamás Milan-könyvét, s foglalkoznak a Szeles-témával is. Elképzeléseik között szerepel, hogy havi színes sportlapot adnak ki. Sok minden függ az anyagiaktól. Pénzügyekben nem állnak valami rózsásan, mert a Föld-kiadványuk nem hozta meg a várt sikert. Az 599 forintos Magyar Sport Évkönyvéből első nekifutásra 10 ezer példányt nyomtatnak ki, de remélik, elérik a 25 ezres határt is. Feldkamp török állampolgár lesz? Karl-Heinz Feldkamp 59 éves labdarúgó edző két évvel ezelőtt a Kaiserslautern csapatával német bajnokságot nyert, 1988-ban pedig az Eintracht Frankfurttal lett kupagyőztes. Két éve Törökországba szerződött, s a Galatasaray-jal bajnok és kupagyőztes lett. Rendkívül aggódik a hazáját elárasztó idegengyűlölet miatt, amely elsősorban a Németországban élő törökök ellen irányul. Ezért úgy határozott, hogy feleségével együtt fölveszi a török állampolgárságot, így demonstrálandó szolidaritását a Németországban élő külföldiekkel. y é f t