Új Dunántúli Napló, 1993. július (4. évfolyam, 177-207. szám)

1993-07-12 / 188. szám

1993. július 12., hétfő új Dunántúli napiö 15 Általában az amerikaiak „belügye” Egy korty tej és egymillió dollár a díj A híres-hírhedt indianapolisi verseny kulisszatitkai Egy korty tej a győztes ha­gyományos jutalma. No, meg egymillió dollár. Egy hónapig tartanak az edzések, és még az egykori Forma-l-es világbaj­nokoknak is részt kell venniük a kezdők tanfolyamán. A döntő futamon harminchármán indul­hatnak, lélegzetelállító szágul­dásukat 300 000 néző kíséri fi­gyelemmel a helyszínen és más­fél milliárdnál többen a világ sok országában, a tévéképer­nyők előtt. Igen, Indianapolisról van szó, a híres-hírhedt 500 mérföldes autóversenyről. A legendák el- gendájáról, a legnagyobb sike­rek és a legborzalmasabb tragé­diák futamáról.-Soha többet Indianapolist! - mondta Jochen Rindt 1967-ben. És a következő esz­tendőben megint ott volt! A le­hetőség, hogy három óra alatt dollármilliomos lehet, nem hagyta nyugodni. Jackie Ste- wartot viszont nem fogta meg a „Nagy Robogás”: 1966-ban in­dult, hatodik lett, nyert egy ka­lap pénzt. „Számomra az Indy nem az autósport Mount Eve­rest-je! Engem nem izgat ez a „Fordulj balra! diliverseny" - mondta ennek ellenére. Az „Indy 500” nem bonyolult vonalvezetése miatt lett az, ami. A téglalap alakú pálya négy, nagyjából hasonló, derékszögű kanyarból és az azokat össze­kötő egyenesekből áll. Éppen egyszerűsége miatt veszélyes. Iszonyatos sebességgel szágul­danak a pilóták, és bátorságuk a vakmerőséggel határos. Rick Mears, az 1991. évi győztes ke­véssel a célba futás előtt 354 kmló átlagsebességgel (!) telje­sítette legjobb körét! A négy kilométeres verseny- pálya alapkőletételére 1908-ban került sor, egy Carl Fischer nevű úr jóvoltából. Aztán 1909. február 9-én megnyitotta az „Indianapolis Motor Speed­way”-!, de az első 500 mérföl­des versenyre 1911-ig kellett várni. A győztes Ray Harroun- nak hívták, és 119,3 km/ó átla­got futott. 1945. november 14-én Tony Hulman vette meg a pályát és ő tette az 500 mérföl­dest a világ legnagyobb, leglát­ványosabb autóversenyévé. Az ő szavait ismétli minden évben az indítóbíró, amikor rajthoz szólítja a résztvevőket: „Gent­lemen, start your engines!” - magyarul: Uraim, indítsák be motorjaikat! Az akkor 90 925 dollár pénz­díj ma már jóval meghaladja a másfél milliót, és nemcsak a győztes részesül belőle, hanem mind az a harminchárom pilóta is, ki ott lehet a rajtnál, ám dí­jazzák a leggyorsabb kört és minden körben az élen robogót is. Néhány európai volánmű­vész is nyert Indy 500-ast, de a verseny általában az amerikaiak „belügye”, ők intézik el egymás között az elsőséget. Macedónia felvétele a NOB-ba A NOB VB-ülésen elfogad­ták Macedónia felvételi kérel­mét a tagok sorába, így az egy­koron Jugoszláviához tartozó országrész 1994-ben már a lil- lehammeri téli ötkarikás játé­kokra is nevezheti sportolóit. Macedónia a 186. a tagállamok sorában. Három „túlkoros” Az Atlantában sorra kerülő nyári olimpia labdarúgó-torná­ján minden csapatban három 23 éven felüli játékos is pályára léphetne a Nemzetközi Labda­rúgó Szövetség (FIFA) javas­lata szerint. Joseph Blat tér fő­titkár elmondta, a NOB-bal várhatóan hamarosan megszüle­tik a megegyezés. A selejtezőkben minden vá­logatott csak 23 éven aluli játé­kosokat szerepeltethet, az idő­sebbek majd csak az ötkarikás fináléban juthatna szóhoz. A FIFA ezzel a határozatával azt is szeretné elérni, hogy a NOB „cserébe” felvegye már a következő ötkarikás játékok programjába a női labdarúgást.-A női futball is van olyan népszerű, mint a női gyeplabda vagy a kézilabda - mondta Blat­ter. Megkerült a Világ Kupa Sao Pauloban, a klub egyik helyiségében, egy szeméttáro­lóban megtalálták a labdarúgó Világ Kupát, amely a közel­múltban a brazil Sao Paulo vit­rinjéből tűnt el. A trófea, amit egy takarítómunkás lelt meg, egy csomagban hevert. A tolva­jok valószínűleg nem jutottak megfelelő alkalomhoz a serleg kicsempészésére. A brazil Piquet bóbiskolással készül az „Indi 500” rajtjára A labdarúgó NB I. őszi sorsolása Az MLSZ-ben elkészítették a labdarúgó NB I. őszi és tavaszi fordulóinak sorsolását. A bajnokság augusztus 14-én kezdődik. A bajnoki csatározásokat megelőzik Magyar Kupa-összecsapá­sok, augusztus 7-én a legjobb 64 közé kerülésért mérik össze tudásukat a csapatok. Az első bajnoki forduló után, augusztus 25-én a Népstadionban 19 órától játsszák le a Szuper Kupa döntőjét, amelyben a bajnok Kispest-Honvéd FC a Magyar Kupát őrző Ferencvárossal méri össze tudását. Az ősz során egyelőre csak két válogatott összecsapás szere­pel a szövetségi műsorban: szeptember 8-án magyar-orosz, majd október 27-én magyar-luxemburgi világbajnoki selejtező lesz idehaza. Az őszi bajnoki fordulók november 20-án zárulnak, akkor játsszák le a 15. forduló összecsapásait. Augusztus 7., Magyar Kupa: 64 közé kerülésért. Augusztus 14., NB I. 1. for­duló: Siófok - Békéscsaba, Kispest-Honvéd FC - Vác FC- Samsung, MTK - Pécsi MSC, Vasas SC - Rába ETO, Sopron- Újpesti TE, Haladás VSE - Csepel SC, BVSC - FTC, Deb­recen - Videoton-Waltham FC. Augusztus 21., NB I. 2. for­duló: Videoton-Waltham - BVSC, FTC - Haladás VSE, Csepel - Sopron, Újpesti TE - Vasas Rába ETO - MTK, Pécsi MSC - Kispest-HFC, Vác FC- Samsung - Siófok, Békéscsaba- Debrecen. Augusztus 25., Szuper Kupa, Népstadion, 19 óra: Kis­pest-Honvéd FC - FTC. Augusztus 28., NB I. 3. for­duló: Siófok - Pécsi MSC, Kis- pest-HFC - Rába ETO, MTK - Újpesti TE, Vasas - Csepel, Sopron - FTC, Haladás VSE - Videoton-Waltham, BVSC - Debrecen, Békéscsaba - Vác FC-Samsung. Szeptember 4., NB I. 4. for­duló: BVSC - Békéscsaba, Debrecen - Haladás VSE, Vi­deoton-Waltham - Sopron FTC- Vasas, Csepel - MTK, ÚTÉ - Kispest HFC, Rába ETO - Sió­fok, Pécsi MSC- Vác FC-Sam- sung. Szeptember 7.: Magyaror­szag - Oroszország utánpótlás EB-selejtező. Szeptember 8.: Magyaror­szág - Oroszország világbaj­noki selejtező. Szeptember 11., NB I. 5. forduló: Siófok - ÚTÉ, Kispest HFC - Csepel, MTK - FTC, Vasas - Videoton-Waltham, Sopron - Debrecen, Haladás - BVSC, Vác FC-Samsung - Rába ETO, Békéscsaba - Pécsi MSC. Szeptember 15.: nemzetközi kupanap. Szeptember 18., NB I. 6. forduló: Haladás - Békéscsaba, BVSC - Sopron, Debrecen - Vasas SC, Videoton - MTK, FTC - Kispest HFC, Csepel - Siófok, ÚTÉ - Vác, Rába ETO- Pécsi MSC. Szeptember 22., Magyar Kupa: 32 közé kerülésért. Szeptember 25., NB I. 7. forduló: Siófok - FTC, Kispest HFC - Videoton-Waltham MTK - Debrecen, Vasas - BVSC, Sopron - Haladás, Pécsi MSC - ÚTÉ, Vác FC-Samsung- Csepel, Békéscsaba - Rába ETO. Szeptember 29.: nemzetközi kupanap. Október 2., NB I. 8. forduló: Sopron - Békéscsaba, Haladás- Vasas, BVSC - MTK, Debre­cen - Kispest HFC, Video­ton-Waltham - Siófok, FTC - Vác FC-Samsung, Csepel - Pé­csi MSC, ÚTÉ - Rába ETO. Október 9., NB I. 9. forduló: Siófok - Debrecen, Kispest HFC - BVSC, MTK - Haladás, Vasas - Sopron, Rába ETO - Csepel, PMSC - FTC, Vác FC-Samsung - Videoton-Walt­ham, Békéscsaba - ÚTÉ. Október 13., Magyar Kupa: 16 közé kerülésért. Október 16., NB I. 10. for­duló: Vasas - Békéscsaba, Sop­ron - MTK, Haladás - Kispest HFC, BVSC - Siófok, Debre­cen - Vác FC-Samsung, Video­ton-Waltham - PMSC, FTC - Rába ETO, Csepel - ÚTÉ. Október 20.: nemzetközi kupanap. Október 23., NB I. 11. for­duló: Siófok - Haladás, Kispest HFC - Sopron, MTK - Vasas, ÚTÉ - FTC, Rába ETO - Vide­oton-Waltham, PMSC - Debre­cen, Vác FC-Samsung - BVSC, Békéscsaba - Csepel. Október 26.: Magyarország- Luxemburg utánpótlás EB-se­lejtező. Október 27.: Magyarország- Luxemburg világbajnoki se­lejtező. Október 30., NB I. 12. for­duló: MTK - Békéscsaba, Va­sas - Kispest HFC, Sopron - Siófok, Haladás - Vác FC-Samsung, BVSC - PMSC, Debrecen - Rába ETO, Video­ton-Waltham - ÚTÉ, FTC - Csepel. November 3.: nemzetközi kupanap. November 6., NB I. 13. for­duló: Siófok - Vasas, Kispest HFC - MTK, Csepel - Video­ton-Waltham, ÚTÉ - Debrecen, Rába ETO - BVSC, PMSC - Haladás, Vác FC-Samsung - Sopron, Békéscsaba - FTC. November 13., NB I. 14. forduló: Kispest HFC - Békés­csaba, MTK - Siófok, Vasas - Vác FC-Samsung, Sopron - PMSC, Haladás - Rába ETO, BVSC - ÚTÉ, Debrecen - Cse­pel, Videoton-Waltham - FTC. November 20., NB I. 15. forduló: Siófok - Kispest HFC, FTC - Debrecen, Csepel - BVSC, ÚTÉ - Haladás, Rába ETO - Sopron, PMSC - Vasas, Vác FC-Samsung - MTK, Bé­késcsaba - Videoton-Waltham. November 24.: nemzetközi kupanap. November 27., Magyar Kupa: 8 közé jutásért, 1. for­duló. December 4., Magyar Kupa: 8 közé jutásért, 2. for­duló. December 8.: nemzetközi kupanap. A tavaszi fordulók párosítása megegyezik az ősziekével, tehát például az első fordulóéval azo­nos a 16. „kör”. Tavaszi NB I-es játékna­pok: 16. forduló: március 5., 17. forduló: március 12., 18. for­duló: március 19., 19. forduló: március 26., 20. forduló: április 2., 21. forduló: április 9., 22. forduló: április 16., 23. forduló: április 23., 24. forduló: április 30., 25. forduló: május 7., 26. forduló: május 14., 27. forduló: május 21., 28. forduló: május 28., 29. forduló: június 4., 30. forduló: június 11. Osztályozok: június 18. és 25. A tavaszi nemzetközi ku­panapok: március 2., március 16., március 30., április 13. április 27., UEFA Kupa-döntő, 1. mérkőzés, május 4., KEK-döntő, május 11., UÉFA Kupa-döntő, 2. mérkőzés, május 18., BEK-döntő. Magyar Kupa-műsor. Már­cius 9.: négy közé jutásért, 1. mérkőzés. Március 23.: négy közé jutásért, 2. mérkőzés. Áp­rilis 27., elődöntő, 1. mérkőzés május 11.: elődöntő, 2. mérkő­zés. Június L: döntő, 1. mérkő­zés. Június 15.: döntő, 2. mér­kőzés. Waldner ismét a csúcson Jan-Ove Waldner, az olim­piai bajnok és többszörös világ­bajnok svéd asztaliteniszező a májusban Göteborgban rende­zett vb-n csalódást okozott egyéni szereplésével, noha ő volt a skandinávok elsőszámú reménysége, a verseny nagy fa- voritja. Waldner nem jutott a döntőbe, így csak a csapat arannyal kellett megelégednie. Nem véletlenül tartják azon­ban a „pókerarcú” sportolót a világ legjobb asztaliteniszező­jének - függetlenül a vb-kisik- lástól hamar magára talált, s ő nyerte a 100 ezer dollárral díja­zott német Grand Prix döntőjét. Ezen a versenyen 12 híres játé­kos indult, s a legjobbak Glad- beckben 1300 néző előtt vívták a döntőt. Az elsőségért Waldner ját­szott honfitársa, Lindh ellen és magabiztos teljesítménnyel 3-1-re győzött. A németek az Európa-bajnoki címvédő Ross- kopftól vártak jó szereplést, de ez a döntő viadalon elmaradt, mivel már az első fordulóban 2-0-ra kikapott a volt egyéni vi­lágbajnok svéd Perssontól. Bunda a szextelefon Egyre több az erotikusnak nevezett telefonálási lehető­ség. A napokban, a Nemzeti Sport egyik hirdetésében ol­vashattuk azt az állítást, hogy egy kedves hölgy lefeküdt egy focicsapattal. Megpróbáltuk a részleteket megtudni, hisz köztudott, hogy lapunk mindent megtesz annak érdekében, hogy az eredmények beszerzése mel­lett gondot fordítson labdarú­góink lélektanának megisme­résére is. Tárcsáztuk is a szá­mot, félpercenként kilencven forintot számláltak. Az eredmény knock out, azaz k. o. No, nem azért, mintha ökölvívó került volna az édes hangú, magnóra vett mondandóját olvasó, álsiko­lyokat is hallató hölgy bűvkö­rébe, hanem, mert ugyanazo­kat a kedves maszlagokat hallhattuk, mint bármelyik ilyen telefonálásra megadott szám esetében. Pedig milyen hatásos le­hetne neki is egy jól mozgó beállós vagy egy előretolt csa­tár, nem szólva a szélekről behúzódó játékosokról. De nem. Semmit sem szólt a fociról a vonal végén szava­ival vonagló hölgy, inkább maradék erejét arra fordította, hogy megadjon egy titkos te­lefonszámot, olyat, amit csak tőle tudhat meg mindenki. Gondoltam, most jön a fo­cicsapatról szóló szexsztori. Hogy kemény a kispad, hogy a tartalékoknak is lehetőséget kell adni, hogy ki kell pró­bálni a fiatalokat. De nem. Itt is a szokott szövegek arról, hogy én, mint ember, a vonal másik végén mennyire kellek, és, hogy hogyan. Kiszúrtak velünk. Mondhatnám: bunda. Ez a hongkongi szám nem jó a labdarúgók lelki életének megismeréséhez. Bár végül is egy focista sem biztos, hogy másként csinálja. Bozsik László Tenisz világranglista Agassi zuhanása a leglátványosabb Alighogy befejeződött a wimbledoni teniszverseny, a nemzetközi szövetség máris közzétette a férfiak és nők leg­újabb világranglistáját. Eszerint a férfiaknál az első négy között megmaradt a sorrend, az egyet­len „változás”, hogy a győztes Pete Sampras megerősítette első helyét, már több mint 300 ponttal vezet döntőbeli ellen­fele, Jim Courier előtt. A nagy vesztesek élén a horvát Goran Ivanisevics áll, a tavalyi fina- lista négy helyet esett vissza, je­lenleg a tizedik. A múlt évi első, az amerikai Andre Agassi zuha­nása még látványosabb, ő ki­lenc hellyel került hátrább, s je­lenleg csak a huszonkettedik. A nőknél a német Steffi Graj változatlanul a „királynő”, a második helyen pedig továbbra is a jugoszláv Szeles Mónika áll, aki az ellene elkövetett merény­letet még nem heverte ki, s tá­volmaradt Wimbledontól. A döntőbe jutott cseh Jana No­votna előbbrerukkolt, most a 8. az elit mezőnyben. Mindent a környezetvédelemért Lillehammer, a „zöld” olimpia A Lillehammerben jövőre megrendezésre kerülő 17. téli olimpia valószinűleg egy új fe­jezetet nyit a játékok történeté­ben. Norvégiában minden eddi­ginél nagyobb gondot fordíta­nak a környezetvédelemre. A legutóbbi, albertville-i téli olimpiai játékok maradandó ká­rokat okoztak a természetben. A La Plagne hegy oldalában készí­tették el a betonozott bob- és szánkópályákat, amiket az olimpia elmúltával alig hasz­nálnak. A lillehammeri versenyek előkészítői viszont gondoskod­nak arról, hogy ez ne fordulhas­son elő. A tervek szerint az olimpiai lángot úgynevezett öko-gázzal táplálnák, a szállítá­soknál pedig elektromos-autó­kat vennének igénybe. A nor­végok be akarják bizonyítani a világnak, hogy a sport ünnepét jégen és havon a természettel összhangban is le lehet bonyolí­tani. Még egy indulót is kom­ponáltak ennek alátámasztására. A környezetvédelmi szem­pontokat érdemes a 2000-ben sorra kerülő nyári olimpiai játé­kok pályázóinak is szem előtt tartani, hiszen ez döntő lehet a helyszín kiválasztásában. Az 1994-ben Párizsban rendezendő olimpiai kongresszuson például a négy főtéma egyike a „Sport és környezet” címet viseli. Sydney pedig - a pályázók egyike - máris dolgozik egy tervezeten, miszerint az olim­piai falu világítását napenergiá­val oldanák meg. * A Sara Lee Corp., amely fő­ként sportfelszereléseket árusít, 40 millió dolláros szponzori támogatással sorakozik fel az 1996-os nyári olimpiát szerve­zők mögév A Sara Lee Corp. az Egyesült Államok Olimpiai Bi­zottságának (USOC) is átutal pénzt az amerikai sportemberek minél eredményesebb, sikere­sebb felkészülésére. Cserébe a Sara Lee Corp. jogot szerzett arra, hogy mind Atlantában, mind az 1994-es lillehammeri téli játékokon ötkarikás emb­lémákkal ellátott trikókat és más termékeket árusíthasson.

Next

/
Oldalképek
Tartalom