Új Dunántúli Napló, 1992. április (3. évfolyam, 91-119. szám)
1992-04-25 / 114. szám
1992. április 25., szombat üj Dunántúli napló 9 A Jelenkor áprilisi számából A Pécsett szerkesztett jelenkor áprilisi számának élén Bohumil Hrabal Mesüge Stunde című elbeszélésével, Bállá Zsófia és Kalász Márton verseivel, Túrái Tamás Kertész Imréről írt esszéjével, Márton László januárban kezdett regényének negyedik részével találkozik az olvasó. Az áprilisi szám szépirodalmi anyagában kapott helyet Szép Ernő két elbeszélése; a novellák felfedezésének körülményeiről a két közreadó, Márványi Judit és Benedek Mihály írt rövid jegyzetet. A két Szép Emő-novellát egészíti ki Tandori Dezső Szabadiskola című esszésorozatának soron következő darabja, mely Szép Ernőről szól. Makay Ida és Bisztray Adám versei mellet az áprilisi számban található András Sándor Jovánovics György művészetéről írt öszszefoglaló igényű tanulmánya. Borbándi Gyula Jászt Oszkár 1945 utáni, ún. „második” emigrációjának indítékait, a politikus pályájának, életének befejező szakaszát mutatja be. Károlyi Csaba Vas István önéletrajzának utlsó kötete felől tekinti át a műfajt, s a költő monumentális vállakózását. Ezekhez az írásokhoz kapcsolódik további két szépirodalmi jellegű munka is: Bogdán László verse, valamint Keresztury Dezső önéletrajzi regényének rövidebb részlete. A szám kritikai rovatában olyan írások találhatók, melyek életrajz és irodalom, valóság és fikció viszonyát boncolgatják: Láng Zsolt Bogdán László regényéről írt, Györffy Miklós Békés Pál legutóbbi könyvét bírálja, Mohai V. Lajos pedig Polcz Alaine életrajzi regényét mutatja be. Kalász Márton versei A zérópont múzsája A zérópont múzsája lefelé jön a vers fagyos fehér burkában ránk sötétedik a szív zord, mint úri láda mélyén vadak feje a zérópont múzsája láthatatlan máris volna lehelleted el nem képzelhetnénk vándorló ingét hamván hozzánk evező inait a zérópont múzsája ablakodra tapad, nyár-hasznú lepke, itt-ott bekopog a lényt védelmező zúzos lapot érzed, ma lyukasztja rejtett szeme Majd jól van, majd ne engedj beszélnem de juttatnék valami elégikusat némán, mint a teve a kezesség homokhatárán feketéllve, mérlek az igazad felől tartalékom ugyan még zsarolt kis reményre tapadó régi frissesség, akár az ínyek langyosuló illattal, szememnek vékonyan világít az irányt, merre fodrozódunk, lelkemnek, mint rejtegessünk valamit a többletből, hogy a megtisztulás éhkoppjain lehűlve, a falakon belül még csak elérjük s ott roggyannék, ahol nem is lehetne, neved garádjára Mészhéj hozná a szót, pettyes tojást melyik nyelv homályából borzongnánk, mint kikre távolodóban tolvajt kiáltoz a kiserdő a szarkák, mézfosztók, kakukkok sértett zavarát suttogás verselte túl, ahogy most álmodod eddig rész, mire a kesergés kényelmeskedik árnyból valaki sárgát menekítsz még inged alatt, bent a szeretet mészhéja tört újra, fiú Fönt körözni, köröket leírni fönt, anélkül hogy végül lecsapnék, te, aki látsz úgyis lecsaptál ma régen magadban lelked, minden érzékszerved most emészti a zsákmányt én csak a stílust adjam meg e némasággal a nélkülözhetetlen borzongást a vijjogással kérdések mindezek, akár a címer ártatlan kékjét, árassza el környezetedet mocskom, a vér mi volnék én, álarcod bizonyosan nem, ha volnál bátor duzzadt profilod nyíltan csak idemutatni a többi sem szárnyaimon, karmodon titkolódzó ragadék Az érzékeny ember Képzeljenek el egy sündisznót, akinek befelé nőtt a tüskéje! Hiába van.sündisznóállásban - a gyönge fuvallat is fájdalmat okoz neki... A környezet persze, nem érti. (Ki láthatná a befelé nőtt tüskéket?) A hétköznapi nyelv egyszerűen „túlérzékeny ember”-nek nevezi a jelenséget. Igen ám, de ha sündisznónk történetesen művészféle, aki ezt a túlérzékenységet parádésan kamatoztatja, zavarba jövünk előítéleteinkkel. Ilyen zavarbaejtően tehetséges ember Papp Zoltán zeneszerző. Folyvást duzzog, s közben ontja magából a legintellektuálisabb zenei humort. Igazán akkor van elemében, ha eredeti témákat „szabad feldolgozásban” tálalhat. Mintha meg akarná fricskázni a világhírű elődöket, amiért azok nem kényszerültek „néger munkára”, nem névtelen kovácsai voltak egy-egy sikeres produkciónak. Persze, ezek a zenei tréfák sohasem öncélúak, mindig valaminek a szolgálatában születnek. Többnyire egy-egy jó színházi produkció hatásos elemei. Az elmúlt hónapokban hihetetlen sikerrel játszotta a Pécsi Kisszínház Jevgenyij Svarc: Hétköznapi csoda c. mesejátékát. A fenti mondat pontatlan. A J.Svarc miatt az. A hiteles története az előadott darabnak a következő: Svarc tündérien költői, de tajgányi szélességben elfolyó mesejátékát a rendező Bagossy László meghúzta derekasan, majd azt mondta házi zeneszerzőjének: írj számokat az összehúzott jelenetek közé, a szövegben legyen benn tömören, amit kihúztunk, a zene ne nyújtsa, hanem tömörítse a darabot. így aztán Papp Zoltán csendes társszerzője lett Svamnak, (svarcolt neki). Brahi szövegei négy-öt oldalt sűrítettek egy dalba a szövegkönyvből. Még Petőfi-idézet is került az Ügyvezető miniszter szájába: „Kis szobámba toppanék, s repült felém” ... S minden szám opera stílparódia, de olyan, hogy az előadásokon visított a publikum. Feledhetetlen volt a „kivégzési jelenet”, amit stílusosan opera buffóra vett a szerző. Chopin gyászindulójával indít, majd Papagena belépőjét Sarastro nagyáriája követi az újabb halálraítélt szájából, hogy a My fair Lady dallamai csendüljenek fel Schubert: Rémkirálya előtt, amit a kuplésított Őrömóda követ. E jelenetbe sikerült ki- illetve befordítani egy Trubadúr részletet, s a Don Carlosból nemcsak a dallamot, de Fülöp király szövegét is: majd Papp Zoltán munka közben alszom én ... ha kivégeztek. Mindebből a színlap annyit jelez: „Zene: Papp Zoltán”. : Mégsem írhatták ki, hogy: Svarc-Papp-Petőfi-Verdi-Beethoven stb ... - mondja a Caflisban, ahova azért hívtam, hátha megtudok valami újat róla.- Ne írj rólam. Most biztos nem tesz az jót nekem - dörmög.- Miért?-Nagyon szeretem a színházi munkámat. Jól érzem ma-Fotó: Proksza László gam a PNSZ-ban, de a szellemi kapacitásomat alig kötik le. Ha mélyponton vagyok, mindig a Kisszínház dob mentőövet egy-egy érdekesebb feladattal. Dehát azt szeretném, ha eredeti zenés darabjaimat bemutatnák ebben a városban, ahol élek.-Nemrég játszották a Sírkő és kakaót a te zenéddel! Grimaszt vág. - Neked még panaszkodni sem érdemes! Mindenre emlékszel - mondja, s belekortyol a kávéba. Bükkösdi László Huszonkét év után egyszerre lett elegük az egészből. Sós kegyetlen gúnnyal dörgölte a felesége orra alá, hogy öregszik, s bűnként hánytorgatta fel, hogy legalább tíz kilóval nehezebb lett az utóbbi időben. Minduntalan elfeledkezett arról, hogy ő maga ötvenkét esztendős, hogy ő is elnehezedett, asztmásán lélegzik, és haja, bajusza erősen szürkül. Mint egy hűtőgépjavító vállalat műszerésze, sok lakásban megfordult, és nem mulasztotta el, hogy beszámoljon a feleségének azokról a csinos asszonyokról, akik egyik-másik helyen fogadták. A beszámolást belső harag fűtötte alá, amiatt, hogy neki Julival kell megelégednie, s hogy ő csakis pénzért, vagy ajándékokért kaphatna szép, fiatal nőket. Költekezni pedig nem akart, minden fillértől fájt volna megválnia. Feleségével is a pénz miatt veszekedtek legtöbbször. Az asszony az elő nem adott borravalókat emlegette, Sós meg a felesége silánynak csúfolt keresetét. A pénz körüli harcokba untak bele mind a ketten, s ezen keresztül utálták meg egymást. Ez a párviadal azonban nem befolyásolta éjszakai életüket. Csupán annyiban módosította, hogy kiszikkadt belőle minden kedvesség, és a szavakban, kedvébresztő játékokban jelentkező vágy. A szerelem hetenként kétszer szükséges, de némán gyakorolt műveletté vált, s utána megkönnyebbülten, de hála nélkül gördültek vissza a helyükre, és háttal fordultak egymásnak. Amikor megállapodtak abban, hogy megszüntetik az együttélést, egyikük sem tett említést a válásról. A végleges döntést bizonytalan időre elhalasztották, már csak azért is, mert nem akarták viselni a bontóper költségeit. Sósné visszaköltözött az anyjához, azzal a kárörömmel, hogy az ura ezután kénytelen lesz többet költeni a kényelmére, az otthonára, az étkezésre, mint eddig. Hiszen hiányozni fog neki a megszokott pontos kiszolgálás, és azt a munkát, amit ő cselédként elvégzett, most meg kell fizetnie, s az idege helyettessel nem lehet filléreskedni. Sós az első napokban nagyon jól érezte magát. Megszűntek az óránként kitörő veszekedések, és az ezek nyomában fellépő szívtáji szorítások, a kínzó fejfájások, s nem kellett a felesége mogorva arcát néznie. Nemsokára a szükség, meg a mindig is benne motozó kívánság arra ösztökélte, hogy egy nőt, méghozzá egy fiatal nőt keressen magának. A huszonnyolc éves Gizivel egy kisvendéglőben ismerkedett meg, ahová sört inni és körülnézni tért be. A nagy keblű, formás elvált asszony mindjárt megtetszett neki, felhívó és ígérő mosolya arra biztatta, hogy odaülhet az asztalához. Amint megtudta, hogy külön él az urától, mindjárt két korsó sört rendelt. A következő kettőnél már meg is egyeztek.- Egyedül él? - kérdezte Gizi, amint körülnézett a férfi lakásában.- Hála Istennek, egyedül - mondta Sós. Magához rántotta, és megszorongatta az asszonyt. - Vetkezz már, minek húzzuk az időt. Gizi odaadó volt és szófogadó, Sósnak régen nem volt hasonló élménye. De nemcsak a vágy tüzelte, hanem az a természete szerint mindig érvényesített igény is, hogy a pénzéért bőven megkapja az ellenértéket. Meglepetésére a fiatal nő akkor sem akart elmenni, amikor már fölöslegessé vált, azt mondta, szívesen maradna reggelig. Később pedig, amikor Sós már pihenni és aludni kívánt volna, hízelegve hozzátaptadt, mintha újra akarná kezdeni a dolgot, és ezt suttogta, miközben ujjaival a férfi arcát, mellét becézte:- Az a nyomorult uram nem fizet tartásdíjat. A lakás is az övé maradt, engem kidobott, a testvéremnél lakok harmadmagammal egy szobában. De jó lenne itt élni veled ... Minthogy Sós már megkapta, amit akart, felajzottsága elmúlt, és így pontosan felfogta a zsebe és otthona ellen indított támadást. Lehűtötte, hogy nem önmagáért szeretik. S bár nagyon jó volt Gizivel együtt lenni, gyanakvóvá és óvatossá vált. Annál is inkább, mert mielőtt becsukta volna mögötte az ajtót, a fiatalasszony kedveskedő csókok között ismét szívesen megjegyezte:- Szívesen ellaknék itt veled ... Gizit még kétszer hívta el Sós. De mert kiszámította, hogy havonként mennyibe kerülne a szerelem, még akkor is, ha a heti egyik éjszakát megtakarítaná, véglegesen szakított vele. Belátta azt is, hogy szép, fiatal nőt csak pénzáldozat árán kaphat. A szerelem az ő korában már kemény anyagi ügylet, ráadásul még a lakása is veszélybe kerülhet. Ezért nem is kérte meg Gizit, hogy takarítson, mossa ki a szennyes ruhát, és mosogassa el a piszkos edényeket, nehogy túlságosan is otthon érezze magát. A lemondás azonban már nemsokára gonddá tette a férfiszükséglet kielégítését. Új, fiatal nővel meg - aki szintén nála akarna maradni - nem akart kezdeni. Néhány napi töprengés után új, kigondolt terve szerint írt a feleségének, hogy elviheti az osztozkodás után bosszantásul visszatartott holmikat. Az asszony a kitűzött nap estéjén meg is jelent, és látható elégedettséggel nézte az asztallapon végighúzott tenyerén a port, a köröskörül megbomlott rendet, az összegyűlt piszkos edényeket.- Mondanék én neked valamit - kezdte Sós, miután figyelmesen végignézte, hogyan helyez el az átengedett tárgyakat nagy szatyrában a felesége -, vagyis ajánlatot teszek, olyat, amivel te se járnál rosszul. - Hogy megfelelő hullámhosszra hangolja a feleségét, s hogy érzékeltesse az ajánlat természetét, félredöntött fejjel kacsintott. - Gyere ide hetenként kétszer éjszakára tudom, neked is jó tenne. Sósné rideg arcán végigfutott a győzelem, a diadalmas elégtétel mosolya. Hát mégis csak hiányzik az urának, szüksége van rá. Igaz, ilyen tekintetben neik is hiányzik az ura, de nem lesz bolond, hogy ezt bevallja. A győzelem még keményebbé, biztosabbá tette. Néhány pillanatig némán nézett az ura várakozó arcába, csak azután szólalt meg:- Ingyen?- Hát hiszen a feleségem vagy - próbálkozott Sós.-Ha nem tudnád, külön élünk. Én már nem vagyok köteles téged kielégíteni. De ha éjszakánként háromszáz forintot adsz, rendelkezésedre állok. Sós elnézett a levegőbe, számolt, és felmérte a viszontajánlatból származó hasznot. Hiszen idegen nővel ennél jóval többe kerülne a szerelem, és Juli azáltal, hogy meghatározott összegért vállalta el a szolgáltatást, semmiféle egyéb jogot nem szerzett. De a haszon még ennél is több lehet. Most ő tekintett mereven a felesége szemébe:-Jól van, megadom, amit kértél. Avval a feltétellel, hogy ki is takarítasz, a konyhát is rendbe teszed, és kimosod, amit kell. A z asszony is számolt, s úgy döntött, hogy belemegy a dologba, a ráfordítás és a nyereség kiegyenlíti egymást. Mindenesetre jól jön egy kis mellékes, amit majd feljebb is lehet nyomni, és ráadásul mint nőnek sem kell nélkülöznie. Már indult is kifelé a konyhába, másfél óra alatt nagyjából kinn és benn rendet teremtett, azután megágyazott.- Legközelebb mosni fogok - mondta az urának. És mint akit az eddigi munkaütem tovább hajt, gyorsan kikapcsolta és lehúzta derekáról a szoknyát, hogy kilépjen belőle, miközben odaszólt az urának, és áliával az ágy felé intett:- Vetkezzél. Bihari Klára A haszon
