Új Dunántúli Napló, 1991. június (2. évfolyam, 148-177. szám)
1991-06-10 / 157. szám
René André a kormány tanácsadója: Az oktatás, az ismeretszerzés, a kulturális tájékozottság döntő jelentőségű (3. oldal) Marylandiek Pécsett, a VOSZ-nál Szerdán a VOSZ Baranya Megyei Szervezete vendégeként Pécsre látogat az USA Maryland államából 12 (költségvetési hivatalvezető, egyetemi tanár) szakember, hogy ismerkedjék a pécs-baranyai vállalkozásokkal. A megbeszéléseket követően vállalkozókat is felkeresnek. A magyar rockszínpad csillagai a Nemzeti Alapítványért A magyar rockszínpad csillagai címmel gálaestsorozat kezdődik a Nemzeti Alapítvány javára. A gálaműsorban részletek hangzanak el a Rockszínház legsikeresebb produkcióiból, valamint Szörényi Levente— Bródy János István, a király és Kőműves Kelemen című műveiből. A sorozat keretében kilenc nagyvárosban lépnek fel. A nyitó előadás ma, délután hét órakor lesz a pécsi Városi Sportcsarnokban. Török nemzetgyűlési küldöttség érkezett A héten Pécsre is ellátogatnak KÖZÉLETI NAPILAP Oj Dunántúli napló II. évfolyam, 157. szám 1991. június 10., hétfő Ara: 7,90 Ft Antall József miniszterelnök: A mezőgazdaság Magyarország létkérdése Tanácskozást tartottak a gazdakörök Az agrárszektor fenntartása és megfelelő működtetése Magyarország létkérdése, egyben stratégiai célja, és elemi érdeke a kormánynak - hangsúlyozta Antall József miniszterelnök szombaton Kiskunmajsán, a Gazdakörök IV. országos tanácskozásán. A miniszterelnök a magyar mezőgazdaság fontosságáról szólva kiemelte: hazánkban a megtermelt összes termék egy negyede mezőgazdasági eredetű; ebben az ágazatban dolgozik a keresőképes lakosság 22 százaléka, s a mező gazdaságból származó export adja az összkivitel 30 százalékát. Mind az élelmiszerkivitel, mind a mezőgazdasági lakos ság megtartása szempontjából tehát alapvető feladat intenzívebbé és minél kifizetődőbbé tenni a mezőgazdasági termelést. A miniszterelnök cáfolta, hogy a kormány az Európai Közösséghez való csatlakozás érdekében feláldozta volna, vagy feláldozni kívánja a magyar mezőgazdaságot. A csatlakozással kapcsolatos tárgya(Folytatás a 2. oldalon) Kayo Erdern, a Török Nagy Nemzetgyűlés elnöke delegáció élén hivatalos látogatásra vasárnap Budapestre érikezett. A magyar Országgyűlés meghíváséira' haza nlkba látogató török képviselők magyarországi tartózkodásuk során a' magyar parlament törvényhozó 'mankó jóval ismerkednek, találkoznak a parlamenti pártok képviselőivel, és megbeszélést folytatnak a két parlament közötti szorosabb együttműködés kialalkn'itáisáirol. A vendégeket fogadja Göncz Árpád köztársasági elnök és Antall József miniszterelnök is. A Ferihegyi repülőtéren a török képviselőket vendéglátójuk Szábad György, az Ország- gyűlés elnöke fogadtai. Jelen volt Bedreltin Tuindbas, a Török Köztársaság budapesti nagykövete. A küldöttség szerdán és csütörtökön Pécsre látogat. Mindennap Falutévé Hétfőtől mindennap jelentkezik a Fa l ötévé adása. Az 5 óra 50 (perctől 6 óráig tartó műsor, elsősorban a vidéken élőknék készül az agrárágazat, a falu, s az ott élők sorsáról számol be. A Manager Produceri Irodáihoz csatlakozó stáb a napi adáson kívül minden szombatra háromnegyed árás színes, magazinjeillegű műsort ígér a nézőknék. Az FKgP baranyai nagyválasztmányán Torgyán és Nagy Ferenc József összecsapása Pécsett Kimarad a névből a „polgári” jelző? — Torgyán szerint gazdasági csőd előtt áll az FKgP Két nap után visszatekintve a Kisgazdapárt szombati, baranyai nagyválasztmányára, megállapítható, hogyha a június 29-i országos nagyválasztmányon esetleg kettészakad a párt, az nem kis mértékben a baranyai ülésen elhangzottaknak (is) köszön- ihető. A pécsi városházán megrendezett gyűlésen ugyanis — bár a jelenlévők többsége valószínűleg nem ezt akarta —, nemcsak hogy ösz- szecsapott a párt mérsékelt irányvonalát képviselő Nagy Ferenc József elnök és a radikális jobboldali politikussá lett dr. Torgyán József, de személyeskedéstől sem mentes vitájuk (mely, tegyük hozzá: nem az elnöknek volt köszönhető) két teljesen összeférhetetlen stílus végső ütközetét vetítette elő. Az események sorrendjében haladva: elsőként az elnök mondta el higgadt, mértéktartó értékelését a hazai helyzetről, s az FiKgiP eredményeiről, problémáiról, majd Torgyán József lépett a mikrofonhoz, aki, miután bejelentette, hogy — egy életveszélyes fenyegetés miatt — személyes biztonságát vigyázó kísérőkkel érkezett, hozzákezdett a jelenlegi pártvezetés munkájának értékeléséhez. Mint elmondta, az, hogy az iFKgP-t gazdasági csőd fenyegeti, Nagy Ferenc Józse- féknék köszönhető, és sejtetni engedte, hogy a IJI/IH-as ügynöklistára is egy kisgazda- párti, de legalábbis koalíciós politikus csempészte fel a ne(Folytatás a 2. oldalon) Jótékonysági hangverseny Jótékonysági hangversenyt adott tegnap este a pécsi Székesegyházban Szabó Antónia orgonaművész és Szabó Pál Barna fagottművész. A jótékony célú koncertet a Világ Világossága Alapítvány által létrehozott, látássérült gyermekek rehabilitációs központja javára szervezték. A cél támogatói voltak az önért Discont Áruház, a Nyugati Autóház Kereskedelmi Kft. és Farkas Lászlóné komlói kereskedő. Július 1-jén fogadja a vendégeket a nemrég elkészült Hotel Mediterrán Szálló Pécsett, a Dö- morkapunál, ahol a MÁV Pécsi Igazgatósága felújította a Dömörkapu, a Mecsek Gyöngye és a Kakukk nevű régi egységeket. Az új létesítmény telefonját is bekapcsolták, száma: 15-987. Fotó: Kóródi Gábor XII. Országos Kisplasztikái Biennálé Tegnap a zsúfolásig megtelt Pécsi Galériában ünnepélyesen megnyitották a XII. Országos Kisplasztikái Biennálét, a megnyitó beszédet Pataki Gábor művészettörténész, az MTA Művészettörténeti Kutatócsoportja igazgatóhelyettese mondta. A számos kiállító közül a biennálé I. díját Bohus Zoltán, a II. dijat Tornay Endre András, a III. díjat pedig Várnagy Ildikó nyerte meg. A kiállítás augusztus 25-ig látogatható mindennap, kedd kivételével 10 és 18 óra között. fl ledöntött politikai emlékművek helyére A bazilika előtt kézművesek kínálták portékájukat Fotó: Szundi György Japán—magyar szobrász-szimpózium Az önkormányzatok ingyen kapják a műalkotásokat Az ország hat helyén a ledöntött politikai emlékművek helyére a baranyai afkotótele- pekről származó szobrokat fognak felállítani az önkormányzatok. A pécsi és a komlói Lenin-szobor helyére is a baranyai alkotótelepekről kerül szobor. A műalkotásokat négy japán és négy magyar szobrász fogja elkészíteni, a pécsit Bencsik István, a komlóit pedig Bocz Gyula. Az alkotásokat július 31-ig fogják elkészíteni a művészek egy japán-magyar szobrász- szimpózium keretében, amelyet vasárnap nyitott meg a Villányi Szoborparkban dr. Andrásfalvy Bertalan művelődés- és közoktatásügyi miniszter. A szobrokat az önkormányzatok ingyen fogják megkapni, csupán az elszállítás és a felállítás kerül számukra pénzbe. A szimpóziumot fele részben japán, fele részben pedig magyar szponzorok támogatják. Köztük a legnagyobb mértékben az Okayasu Steel Co. Ltd., a Képző- és Iparművészeti Lektorátus, valamint a Mega- mor. A megnyitón részt vett Kazuo Okayasu és Morva? Ferenc is, a két patronáló cég vezetője, de ott volt René André, a Közös Piac miniszteri rangú budapesti irodavezetője is. A szimpózium ötletgazdája a Baranyai Alkotótelepek - Siklós által létrehozott Művészet a társadalomért Alapítvány. Sz. J.