Új Dunántúli Napló, 1990. június (1. évfolyam, 58-87. szám)

1990-06-05 / 62. szám

Az autóverseny pillanatai Szombaton és vasárnap a versenyautóké volt az Aboli- geti út, ott bonyolították le a 29. Bosch Mecsek-Ponnon autós hegyiversenyt, az Európa-bajnokság magyarországi futamát Bőven akadt látnivaló a zsúfolt depóbon Uj színfolt: Keszler Mátyás, aki eddig Wartburggal nyerte bajnok­ságait, Suzuki Swifttel állt rojthoz Viiorino, a ssiguldó katalán, o vizes pályán biztosan gyizátt Fotó; Kuniéi Pál A pálya széléről Csak az NB ll-ben húzták le a rolót Lehúzták a rolót vasárnap a labdarúgó NB ll-ben, és ha nem is fejeződött be a baj­nokság, lefutottá vált a pont- vadászat az NB III-ban és a megyei I. osztályban is. Az NB ll-ben a baranyai csapatok számára a zárás nem sikeredett fényesre, hi­szen a komlóiak szalonremi­vel adták döntetlenre a Du- naferr elleni találkozót, a mohácsiak pedig kikaptak Oroszányban. így a tabellán a Komlói Bányász a 6., az Üj Barázda pedig a 10. helyen végzett. (Szereplésüket későb­bi számunkban külön értékel­jük.) Két fordulóval a vége előtt már feljutott az NB 11 - be a Paksi Atomerőmű együttese. A tabellán középen nem sokat, hátul viszont még változhat a helyzet. Nem menekült még meg a kieséstől a Szigetvár, rá a hátralévő meccseken ne­héz percek várnak. Bajnok lett a megyei I. osztályban, és ezzel eggyel feljebb lépett a PVSK. A baj­nokság azonban még folyta­tódik itt is, ott is. Labdarugó Magyar Kupa Lutz: „A maiak nagy lehetőség előtt állnak" A Pécsi Postás játssza az előmérkőzést Harmadszor került a PMSC labdarúgó-csapata a Magyar Kupa (korábban MNK) dön­tőjébe. Korábban a fináléban egyszer az FTC^től (hosszabbí­tás után), egyszer pedig - éppen tavalyelőtt - az Ú. Dó­zsától kaptak ki a pécsiek. A-.nak a legutóbbi mérkőzés­nek Lutz Jakab volt a leg­jobbja. Meg is kapta érte ak­kor az MLSZ különdíját, egy díszes vázát. — Csak gyógyír volt ez szá­momra, mert a többi játékos­társammal együtt nagyon csa­lódott voltam. Kétszer egyen­lítettünk, de harmadszor már nem sikerült. Pedig megnyer­hettük volna a meccset. Ugyan két gólt rúgtam, ám éppen a vereség miatt nem túlzottan szívesen emlékszem vissza ar­ra a székesfehérvári 90 perc­re. A mostani PMSC-labdarú‘ gók nagy lehetőség előtt áll­nak. Jobbak, mint a Honvéd, csakhogy ennek a pályán ki kell jönnie. Ráadásul a Hon­védnek ott van néhány nap múlva az osztályozó, amitől a további NB l-es tagsága függ. Az még nehezebb lesz szá­mára, mint az MK-döntö. Egy­értelműen a PMSC-t tartom esélyesebbnek. Remélem, ezt ki is használja. Az idei kupadöntő Tatabá­nyán lesz. az ottani pálya és Lutz Jakab az akkor nye.t vázával a közönség mindig is szimpa­tikus volt a pécsiek számára, ezért nyugodtan mennek most is oda a piros-feketék. Keve­sebben biztosan nem biztatják őket, mint a kispestiekét. Már csak azért sem, mert a finá­léra különbuszok indulnak Pécsről. Tele bizakodó szur­kolókkal. Akik felkészültek ar­ra, hogy sokáig tudják teli to­rokkal kiabálni: „Kupagyőz­tes! Kupagyőztes!" Csak már ott tartanánk . . . A Magyar Kupa döntőjének előmérkőzésén is játszik pécsi csapat, a P. Postás, amely a Szabad Föld Kupa fináléjában a Sajóbábonyi Vegyész SC-vel mérkőzik. Ide azok a maximum megyebajnoksógban szereplő együttesek 'kerültek, bmelyek legtovább jutottak a Magyar Kupában. A Postás 8 mécs­esét nyert meg, túljutott egye­bek között az NB 111 -as Csur­gón, Miskén és a Paksi Atom­erőművön is. A Videoton állí­totta meg. Az útjuk addig el­ismerésre méíló volt. Biztosan a döntőben sem vallanak szé­gyent. H. L. Zópor ii volt. Stvngvr »gr lókor« «rnyóvol vcdckvivo várakozik a rajtjára. Idegtépő kosárlabda- meccs lesz a mai Játszik a szurkolói idegei­vel a PVSK férfi kosárlabda­csapata. Miután kikapott Nagykőrösön, a mai, 18 óra­kor a pécsi városi sportcsar­nokban kezdődő meccsen dől el, hogy kiesik, vagy sem? Ahogy Dinnyés József techni­kai vezető elmondta, Nagykő­rösön a hazaiak végig vezet­tek, már 14 ponttal is. Egé­szen szoros az eredmény csak 2 másodperccel a lefújás előtt, Varasdi triplájával lett. Ami még baj: Füzy combizomhúzó- dást szenvedett, lehet, hogy nem léphet pályára ma.- Csak akkor nyerünk, ha lefutjuk őket. Sokkal fiata­labb a csapatunk, meg jobb erőben is van. Ezt kell érvény­re juttatni. Remélem, a fiúk felfogják a. mérkőzés jelentő­ségét. Ennek abban is kifeje­zésre kell jutnia, hogy ha meg­nyugtató előnyük lesz, nem állnak neki szórakozni, kön y- nyelműsködni — latolgatta az esélyeket Varga Ferenc, a vasutasok szakosztályigazgató­ja­Ha valamikor, hát most el­kel majd a biztatás a PVSK- nak. A sorsdöntő találkozó vesztese ugyanis a lefújás pil­lanatában már NB Il-es lesz. Ez pedig senkinek sem jó. Se szurkolónak, se játékosnak, se sportvezetőnek. H. L. Nemzetközi Springer-verseny Háromszoros esélyünk van arra, hogy elmondhassuk: Európa leg­jobb autóvezetője magyar I És ez bizony, pestiesen szólva, nem sem­mi, hiszen esélyegyenlőségi alapon ugyan, de igen komoly konkuren­cia veszélyezteti ezt a kitüntető címet. Arról van szó ugyanis, hogy a hamburgi Axel Springer kiadó Auto Bild nevű hetilapja nemzetközi ver­senyt hirdetett testvérlapjainak ol­vasói között. Jó tudni. Olaszország­ban az Auto Oggi, Franciaország­ban az Auto Plus, Angliában az Auto Express, Norvégiában az Auto Nytt gyarapítja a Bild-családot, ha­zánkban pedig, egyetlen keleti test­vérként, az Auto Extra növeli a famíliát. Nálunk huszonhaton indultak, a vezetéstechnikai, gyakorlati—műsza­ki ismereteket feltérképező, két napig tartó budapesti versenyen. Nem is akármivel álltak sorompó­ba: öt egyforma Ford Fiestával. Az autókat az Auto Extra szpon­zora, a kölni Ford-művek szállítot­ta Budapestre, bocsátotta a ver­senyzők rendelkezésére. Közülük hárman, Csala József, dr. Véssey Tamás, Borsányi Imre bizonyult a legjobbnak, így azután szeptem­térben ők utaznak a nemzetközi döntőre, az NSZK-ba. A nemzeti bajnokok tudniillik ott ismét összemérik tudásukat — ter­mészetesen nem csupán a meg­tisztelő, Európa legjobb autóveze­tője címért. A fődij egy autó lesz. Nálunk ráadásként a verseny véd­nökei, az Állami Biztosító, az Or­szágos Közlekedésbiztonsági Ta­nács, a Mon-X, a Slick 50 — va­lamint a Pollux értékes küiöndi- jakkal is jutalmazta az indulókat. Totónyeremények A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság tájékoztatása szerint a totó 22. játékhetére 6 729 105 darab szelvény érkezett be. A nyeremények: 13 plusz egy találatos szelvény 20 darab, nyereményük egyenként 287 791 forint; 13 találatos szelvény 30 darab, nyereményük egyenként 130 814 forint; 12 találatos szelvény 1144 da­rab, nyereményük egyenként 4574 forint; 11 találatos szelvény 11 692 da­rab, nyereményük egyenként 448 forint; 10 találatos szelvény 71 712 da­rab, nyereményük egyenként 109 forint. A kifizetés időpontja: 20 000 fo­rint alatt június 9-től; 20 000 fo­rint felett június 13-tól. Felhiuös Szerdán 17 órakor lesz Kapos­váron a Kaposvár válogatott—Er­dély válogatott labdarúgó-mérkő­zés. A rendezők kérik azokat a Baranyában élő erdélyi labdarúgó­kat, akik játszani szeretnének a válogatottjukban, hogy szerdán 16 órakor jelentkezzenek a Kaposvári Építők pályáján. Mai sportműsor Tenisz. Levi’s Kupa Satellit ver­seny, Balokány-liget, 8.00. DÉDASZ- pálya, 8.00. Sakk. Flesch János emlékverseny. Olimpia étterem, 9.00. Kosárlabda. NB I. férfiak, kiesési rangodó: PVSK—Nagykőrös, Pécs. városi sportcsarnok, 18.00. Eredmények röviden KOSÁRLABDA IV. korcsoportos diákolimpia, Pécs. Fiúk. Eredmények: Zala­egerszeg—Pécs 108-51, Pécs—Buda­pest 76-78, Pécs—Körmend 59-60. A pécsi színeket képviselő Széchenyi G. a 4. helyen végzett, ezzel nem jutott az országos döntőbe. KÉZILABDA PBTC—Sz. Tanárképző 22-21 (11­9). NB II. nők. Szombathely. Leg­jobb pécsi góldobók: Balogh (13), Barbarics (4). Kellemes meglepetés a bőrgyáriak győzelme. CSELGÁNCS Magyar Kupa, Kecskemét. Súly­csoportjában a férfiaknál Szigetvári a 3., iá nőknél Szabados az 1., Vészi (mind PVSK) a 3. helyen végzett. ÚSZÁS MHB Kupa nemzetközi utánpótlás verseny, Pécs. Pontverseny: 1. Ne­velési Központ, 2. Zrenjanin (jugo­szláv), 3. TASI. A 'legeredménye­sebben szerepelt pécsi úszók: a fi­úknál Glöckler, a lányoknál Pet­rov, Óvári, Tóth (mind Név. Közp.), Gebhardt (TASI). LABDARÚGÁS A Pécsi Agroker Kupa női kispá­lyás torna végeredménye: 1. Agro­ker Pécs, 2. ÁFÉSZ Szekszárd, 3. APEH Pécs. Végrehajtok az MLSZ ben? Mint ismert, a Bicskei Bertalan kontra MLSZ-ügy legutóbbi fejle­ménye ax volt, Hogy Bicskei Ber­talan volt (?) labdarúgó szövetségi kapitány a Fővárosi Munkaügyi Bí­róságnál beperelte az MLSZ-t, és a pert meg is nyerte. Azóta itt az újabb fejlemény: hétfőn az MLSZ-be levél érkezett a Fővárosi Munkaügyi Bíróságtól, amelyben az áll, hogy a szövet­ségnek öt napon belül be kell fizetnie 18 ezer forintot. Ha ezt nem teljesíti, az MLSZ-ben meg­jelennek a végrehajtók. Mindez azért történt, mert Bicskeit nem helyezték vissza munkakörébe. Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Budapest Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja: az AS-B Kft Baranya Megyei Irodája, felelős az irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Hunyadi út 11. Pf : 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 22-301. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János út 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesitőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 105,-forint, negyedévre 315,-forint, egy évre 1260,-forint. ISSN 0865-9133 LAKÁS - LA KÄS - LAKÁS A Siklósi Városgazdálkodási Vállalat Siklóson, a Szt. István tér és Váralja u. által határolt területen. 12. lakásos társasházakban 35-77 m2 alapterületűű villamos padlófűtéses lakásokat értékesít az érvényben lévő lakásvásárlási hitelfelvételekkel, (szoc. pol. stb.)-1990. évi irányárak: kulcsrakész állapotban: 32.710 Ft/m2 - 34.01 OFt/m2, szerkezetkész állapotban: 18.350 Ft/m2 - 19.050 Ft/m2.- Beköltözést lehetőség: 1991. októberétől.- A lakásár a telekárat nem tartalmazza. Jellemzői: alakások: 1,1 +2 fél, 1 +3 fél és 2+2 fél szobásak, garázsépftési lehetőséggel. (2239)

Next

/
Oldalképek
Tartalom