Dunántúli Napló, 1990. február (47. évfolyam, 31-58. szám)

1990-02-24 / 54. szám

a Dunúntüit napló 1990. február 24., szombat ■Cepivíselöfelöltek a megyei listán Magyarországi Szociáldemokrata Párt 1. NYITRAI BÉLA 43 éves, nős, két felnőtt gyermek édes­apja vagyok. Tősgyökeres pécsi, felsőfo­kú 'kereskedel­mi végzettség­gel irodaveze­tő. Az elmúlt esztendőig párttól függetlenül kísértem fi­gyelemmel a politikai életet. A szocdem párt baranyai szervezetének alapítótagja va­gyok, korábban a lel nőké, most ügyvezető titkára. A nép fel- emelkedését tűzve ki célul elkötelezetten és meggyőző­déssel vallom: a haladás el­képzelhető szociáldemokrata párt nélkül, de nem képzel­hető el szociáldemokrácia nélkül, mert az emberi jólét megteremtésének és megtartá­sának nélkülözhetetlen esz­köze. 2. SZILVASI SÁNDOR Pécsett szü­lettem 1953- ban. Munka mellett végez­tem főiskolai tanulmányai­mat. távköz­lési üzem­mérnöki diplo­mát szereztem. Jelenleg a Pé­csi Távközlési Igazgatóságon dolgozom fejlesztési előadóként. Korábban nem voltam párt­nak tagja. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt újjá­alakításában tevékenyen részt vettem, abban bízva, hogy ily módon részem lehet egy de­mokratikus jogállam 'létreho­zásában, ahol gyermekeink életkörülményei jobbak lesz­nek, mint a mi nemzedékün­ké. Bízom abban, hogy a je­lenlegi, egyre rohamosabban romló gazdasági helyzet, az infláció megfékezésének leg­jobb útja a szociáldemok­rácia. 3. DR. ANGYAL OTTÓ 40 éves va­gyok, Pécsett születtem munkásszülők gyermekeként. A felsőfokú posta műszaki végzettséget követően 1984- ben kaptam meg a jogi diplomát. A múlt év novem­berében választották a Ma­gyarországi Szociáldemokrata Párt országos elnökének. Ko­rábban nem voltam párttag. Vallom: pártomnak, mintáz iparvidék meghatározó pártjá­nak, hangsúlyozott feladata a mecseki urán. és szénbányá­szok érdekeinek képviselete. Politizálni azért kezdtem, mert megfogalmazódott bennem: lehet ezt a 'korábbi gyakor­lattól eltérően csinálni, elég volt már az elvek és a gya­korlat közötti ellentmondásból. 4. PATAKI GYÖRGY Simontornyai bőrgyári mun­kások a szü­leim, 34 éves vagyok. Az áltanos iskola után a helyi áfésznél kap­tam munkát. 1973-ban be­vonultam a Néphadsereg tiszthelyettesi is­kolájára, 'két év múlva avat­tak. 1983-ig maradtam a had­sereg kötelékében, akkor sa­ját kérésemre, tartalékállo­mányba helyeztek. Azóta Pé­csett dolgozom a Hőerőmű Vállalatnál segédberendezés­kezelőként. Pártnak korábban tagja nem voltam, de a szoc­dem ek közé már a múlt év áprilisában beléptem. Hiszek ebben a pártban, bízom a szociáldemokráciában - szerte a világon bizonyított már. 5. KOVÁCS MÓZES 1942 január­jában szület­tem Baján, ti­zenkét gyer­mekes pa­rasztcsaládban. 1958-tól kötő­döm a bányá­szokhoz, a Me­cseki Szénbá­nyáknál dol­gozom. Föld alatt, föld felett, bányamentőként, szakszerveze­tisként — jól megismertem ezt a világot. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt orszá­gos pártvezetősége tagjaként számos feladatot tűztem ma­gam elé: bérreform és nyug­díjreform, lakás a fiatalok-- nak, a hibákért a vétőket felelősségre kell vonni, a bü­rokráciát és a korrupciót meg kell szüntetni, a tanácsi ap­parátusi létszámot csökkente­ni... Mindezekre a szociál­demokrácia jelenti az egyedüli gyógyszert. 6. SZABÓ JÓZSEF 38 éves va­gyok, 1980 óta élek Komlón, a bányánál dolgozom. A szocdemek vá­rosi szervezete elnökévé vá­lasztott. Prog­ramomat a pártunk orszá­gos irányelvei határozzák meg. A piacelvű gazdaság híve va­gyok, ez az egyetlen lehető­ség gazdaságunk fellendítésé­re. Ugyanakkor követelem a szociálpolitikai intézkedések olyan halmazát, mely az elesett, lépést tartani nem tu­dó polgártársaink sorsát em­berivé teszi. Nem tudom el­fogadni azt a nézetet, hogy a társadalmi rostán bárki és vé­letlenül is áteshet. Tudom, so­kaknak milyen nehéz ma a helyzete. Tudom, mert egye­dül nevelem három kislányo­mat. 7. BUCZÓ ZOLTÁN 32 éves va­gyok, s már sokat próbál­tam. Taná­csoltak el is­kolából, tettek keresztbe előt­tem felvételin, ma már letet­tem eredeti álmomról, hogy grafikus legyek. Most judoedzőként dolgozom, a fia­talabbak jobban tudhatják, mit jelent: 2 dános fokozatom van. Gitározom. Úgy vélem, tisztában vagyok az ifjúság gondjaival, a magyar fiatalok lehetetlen helyzetével. Termé­szetes része hát programom­nak a rajtuk való segítés, a megoldások 'közös keresése, a sportolási lehetőségeik biztosí­tása — szélesebb értelemben az egészséges társadalom megteremtése. 8. SCHÖN ANTAL 1926-'ban szü­lettem, édes­apám kántor- tanító volt. öten nevel­kedtünk a családban, Bácsbokodon. Ötödéves ta­nítóképzősként közmunkára adtak ki a szovjet csapatok­nak. 1948-ig dolgoztam szén­bányáikban, erdőirtásokon, mi­re hazatérhettem. Elvégeztem a pedagógiai főiskolát, 1948- tól dolgoztam tanárként 1986- os nyugdíjazásomig. Nagyhcr- sónyban voltam iskolaigazga­tó. Két gyermek édesapja va­gyok. Boldog életünket 1951- bén az ÁV'H zavarta meg: a Hortobágyra internáltak bennünket. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt tagja most lettem, mert ez a párt bizonyította már: a jólét tár­sadalmát ki tudja harcolni. 9. SZABÓNÉ KÉKI IBOLYA Négy gyerme­kem van. Ezt boldogan és büszkén val­lom. Szegények vagyunk - ez viszont elszo­morít. Férjem­mel együtt let­tünk a múlt évben a szoc­dem párt tagjai, a 'bükkösdi alapszervezefben tevékenyke­dünk. Most, amikor már is­mertek lettek a különböző pártok programjai, látom iga­zoltnak döntésünk helyességét. Mivel nő vagyok, elsősorban a nők érdekeinek képviseletére válla'lkozhatom, a valóságos esélyegyenlőséqért kívánok a közéletben dolgozni. A másik alaptételem: a nők a családi élet letéteményesei. A rende­zett családi élet és a rende­zett jövő: a kettő nálam azo­nos. 10. VISZLÓI SÁNDOR A baranyai szocdemek 'kor­elnöke Diós- viszlón szüle­tett 1920-ban. Több mint fél évszázada tag­ja a pártnak, most az or­szágos vezető­ség számviteli és pénzügyi bizottságában dol- aozik. „A szociális piacgazda­ság révén jóléti államot aka­rok, szép, gondtalan öregkort biztosító, értékálló nyuqdíjat. Az ifjúságot képessé kell ten­ni arra, hogy életét maga formálja. A falu és a város közötti különbség megszünte­tését szorgalmazom, az inflá­ciót gerjesztő jogszabályok fe­lülvizsgálatát. Röviden: éqv boldogabb Magyarországot akarok.” 11. DR. KOVESI BÉLA 1937-ben szü­lettem Pécsett, s itt szereztem meq orvosi diplomámat is 1962-ben. öt évig sebész­ként dolgoz­tam a szek­szárdi kórház­ban, majd Me- cseknódasdra költöztem, ahol körzeti orvos vagyok. Két leányom közül a nagyobbik jogász, a fiatalabb még kö­zépiskolás. Édesapám régióm még ma is nagyon aktív szo­ciáldemokrata. Ezt a pártot választottam én is, mert bí­zom abban, hogy ez a 100 éves párt ioléti társadalmat, többpártrendszeren alapuló demokráciát, népeinek a féle­lemtől mentes életet biztosítja. 12. KLENCSAR DEZSŐ Pécsett szü­lettem, 32 éves vagyok. Érettségi után három év mun­ka következett, majd a Ta­nárképző Fő­iskolán a ma- tematika-te st- nevélés szakot végeztem el. Ebből már követ­kezik: életemnek meghatáro­zója a sport, a sporttal való foglalkozás - most is a Ne­velési Központ karateedzője, ii'etve — elismeréseként eddi­gi eredményeimnek - a Ma­gyar Shotokan Karate Egyesü­let országos vezetőségi tagja vagyok. Egy gyermek édesap­ja, gyeden is én vagyok vele. A szocdem mellett hosszas ke'esgélés után kötöttem ki - a párt reális programjá­ban a jövő zálogát látom. Magyar Szocialista Párt 1. DR. ORMOS MARIA Történész, egyetemi ta­nár, a Janus Pannonius Tu­dományegye­tem rektora. Két gyerme­ke és öt uno­kája van. Munkássága zömét a 80- as évekig könyvek és tanul­mányok írása alkotta. Legismertebb a Padovától Trianonig (1982) és a „Mus­solini” (1987) c. műve. 1985­től rektorként azon dolgozott, hogy Pécsett teljes körű, szín­vonalas, országosan és nem­zetközileg elismert egyetem jöjjön létre, a Dunántúl egyik fontos szellemi központjaként. Az egyetem tudományos ered­ményességének növekedését jelzi, hogy ez évben öt okta­tóját jelölték akadémiai tag­ságra. A politikában 1988-óta vesz részt, 1989. október óta a Szocialista Párt Országos Elnökségének tagja. Elsősor­ban az oktatási, kulturális és tudományos kérdésekkel fog­lalkozik. 2. DR. TÓTH SÁNDOR 41 éves ag­rárközgazdász vagyok. Fele­ségemmel, ki szintén agrár­mérnök négy gyermeket ne­velünk. Eddigi munkámmal szorosan kö­tődtem az agrárágazathoz, a megyei ál­lamigazgatáshoz. Jelenleg egyik fontos feladatom a baranyai válsághelyzet távla­tos megoldását szolgáló Re­gionális Egyeztető Fórum mun­kájának irányítása. Meggyő­ződésem, hogy a jövőt formá­ló politika kialakításakor nem lehet figyelmen kívül hagyni a működőképes átmenet ér­dekében a szakértelmet. A szociális piacgazdaság csak a szerves fejlődés eredménye le­het. 3. DR. BARICS ERNŐ 44 éves va­gyok, nős, két gyermek apja. A Janus Pannonius Tu­dományegye­tem Pécsi Ta­nárképző Ka­ra horvátszerb tanszékén dol­gozom, ad­junktusi minőségben. A Szocialista Pórt program­jáért szállók síkra, amely a gyökeres fordulat végrehajtá­sával bebizonyította, hogy a hatalomnál fontosabbnak tart­ja a nemzet sorsát. Mint hor- vát nemzetiségű e párttól vá­rom, hogy a demokrácia és a tolerancia szellemében, az egyéni kezdeményezés és ön- kormányzat hathatós támoga­tósával megteremtse a külön­böző világnézetű, vallású és nemzetiségű magyar állampol­gárok egyenrangú, harmoni­kus viszonyát. 4. GRAF JÓZSEF 1946-ban születtem Me- csekszabol- cson. A sza­badszentkirályi termelőszövet­kezet ösztön­díjasaként sze­reztem 1968- ban Körmen­den mezőgaz­dasági gépész üzemmérnöki diplomát. Ezt követően hét évig a szövetkezetben dolgoz­tam különböző szakmai be­osztásokban. A hetvenes évek második felében kerültem po­litikai pályára, amikor a szak­mai területek irányítására sok fiatal, képzett „technokratá­val” frissítették fel az appa­rátust. Mindvégig a mezőgaz­dasági terület gondjaival fog­lalkoztam. 1984 nyarán kerül­tem Szigetvárra gazdaságpo­litikai, majd első titkárnak. Aktív részese voltam a párt megújításának - májusi párt­értekezlet, kongresszus —, így alapítótagja vagyok a Szoci­alista Pártnak. 1989 nyarától eredeti munkahelyemen, a szabadszentkirályi tsz-ben dol­goztam, mint termelésvezető, majd ez év február 9-én a szövetkezet elnökévé válasz­tottak. 5. CZIGLER JÁNOS 37 éves va­gyok. Évszáza­dok óta Vil­lány környékén élő, szegény­sorsú sváb fa­míliából szár­mazom. Édes­apám a há­borús évek és hosszú hadi­fogság után korán elhunyt. Tisztességet, szorgalmat és emberséget a három apró gyermekét egyedül nevelő édesanyámtól tanultam. Gyer­mekkoromtól a villányi terme­lőszövetkezetben dolgozom. Fi­zikai dolgozóként kezdtem, közben elvégeztem a Keszthe­lyi Agrártudományi Egyetem állattenyésztési szakát és je­lenleg a tsz elnökhelyettese vagyok. Feleségemmel és kis­lányommal Villányban élünk. Háztáji gazdaságunkban sző­lőműveléssel és állattartással foglalkozunk. 6. DR. CSEH SÁNDOR A Veszprém megyei Csőt községben szü­lettem 1936. október 28-án, háromgyerme­kes paraszti családban ne­velkedtem fel. Iskoláimat Pá­pán, Keszthe­lyen (Mezőgazdasági Techni­kumban) és Prágában végez­tem, Csehszlovákiában állami ösztöndíjasként jártam az Ag­rártudományi Egyetemre. 1961- ben kezdtem dogozni a Bólyi Állami Gazdaságban, ahol 9 évig ágazatvezetői, majd igaz­gatóhelyettesi beosztásban vol­tam. Több mint 25 éves bólyi munkálkodás után 1986 no­vemberétől a Baranya Megyei Tanács V. B. mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályát ve­zetem. Megyénk mezőgazda­ságát szolgálom közel három évtizede, ezért az agrárágazat­hoz szorosan és sok szállal kötődöm. 7. HAGENTHURN JÓZSEF 1956. októ­ber 16-án szü­lettem Pécsett, ahol most is élek. Család­nevem ponto­san tükrözi származáso­mat, sváb va­gyok, bár saj­nos csak né­metül beszélek. Az érettségi után uránbányásznak álltam, azóta is a MÉV-nél dolgozom, vájár vagyok. Feleségemmel együtt neveljük iskolás gyer­mekeinket, egy fiút és egy kislányt. A mai magyar valóságot a már említett felszámolás előtt álló vállalat dolgozójaként és építkezőként is tapasztalom. Politikailag az MSZMP-ből az MSZP-be való átlépésemet tartom a számomra legfonto­sabbnak az utóbbi időben. 8. PAPP GÁBOR 1952-ben, Békés megyé­ben, Gyulán születtem. Édesapám a bányához került, és vele a csa­lád is. Pécsett nőttem fel. Nős vagyok, két gyermekem van, egy fiam, egy lányom. A város életében mint állampol­gár idáig is részt vettem ta­nácstagként a tanácskozási központok kialakításában, Így van némi tapasztalatom az önkormányzati rendszerek mű­ködésével kapcsolatos gondok­ról, teendőkről. A Szocialista Párt programját megismertem, elfogadtam. Ügy érzem, hogy ez a program tudja csak azo­kat a gondokat, problémákat megoldani, amelyek ma az or­szág előtt állnak. 9. DR. BERNÁTH JÓZSEF 33 éve dol­gozom a pe­dagóguspá­lyán: különbö­ző munka­körökben, de mindig azzal az igyekezet­tel, hogy az oktatás járul­jon hozzá az értelmes egyéni léthez és a közjóhoz. Egy szakmai műhely, a Baranya Megyei Pedagógiai Intézet vezetőjeként úgy vé­lem, hogy a magyar iskola- rendszer akkor közeledik Eu­rópához, ha — erőteljes, óm türelmes társadalmi támoga­tással - továbbhalad a '80- as évek közepén megkezdett, de távolról sem kiteljesedő re­formok útján: tartalmában és szerkezetében demokratizáló­dik, szellemiségében humani- zálódik, működésében rugal­massá, szakmaiságában (érték­szocializációjában és képes­ségfejlesztésében) elmélyültté válik. 10. DR. MENCZER GABOR 1951-ben születtem Ba­ján, a Duna partján. Angol­szakosként 1969-ben érettségiztem a bajai III. Béla Gimnó- zimuban. 1975- ben avattak orvossá a Pécsi Orvostudomá­nyi Egyetemen. 8 évig a POTE-n dolgoztam, 4 évig az Igazságügyi Orvostani Intézet­ben, ugyanennyi ideig a Szü­lészeti Klinikán. Igazságügyi orvostanból és szülészet-nőgyó- gyászatból szereztem szakképe­sítést. 1983 óta Pécsváradon dolgozom körzeti orvosként. 2 éve szereztem szakképesítést általános orvostanból. 8 éve dolgozom az egészségügy első vonalában, nap mint nap testközelből észlelem a „vi­dék" magyar valóságot. Ta­valy, karácsonyi ajándékként — teljesen váratlanul és felké­születlenül — ért a megtisztel­tetés; a Szocialista Pórt pécs- baranyai elnökének választot­tak meg. 11. VAS ISTVÁN 1935-ben születtem Bu­dapesten, ér­telmiségi csa­ládból. Édes­apám gépész- mérnök volt, 1983-ban halt meg. Hárman voltunk testvé­rek, húgom belgyógyász szakorvos, öcsém villamosmérnök volt. 1939-ben édesapám szülővárosába, Ba­jára költöztünk, itt végeztem iskoláimat. Egyetemi tanulmá­nyaimat az Eötvös Loránd Tu­dományegyetemen végeztem, magyar—történelem szakos kö­zépiskolai tanári oklevelet sze­reztem. 35 éve tanítok Bara­nyában. 1970-től vagyok a szigetvári Zrínyi Miklós Gim­názium és Szakközépiskola igazgatója. 12. DR. KISBAN GÁBOR A veszprémi Vegyipari Egyetem el­végzése óta — huszonkét éve —, tanítok Pécs város fel­sőoktatási in­tézményeiben. A történelmi változások sodrában, 1988 decemberé­ben a párttagság akarata a párt egyik városi vezetőjévé emelt. Részt vettem a Szoci­alista Párt alakuló kongresz- szusán, jelenleg a párt váro­si elnöke vagyok. * r #

Next

/
Oldalképek
Tartalom