Dunántúli Napló, 1989. szeptember (46. évfolyam, 241-270. szám)

1989-09-22 / 262. szám

Rajt a kosárlabda NB l-ben Szombaton kezdődik az új l bajnokság o kosárlabda NB l-ben. Hónapokig nem patto­gott a 'lobda a palónkok kö­rül, így volt idejük a csapa­toknak fákészülrri az új idény­re. A sportág pécsi hívei ket­tős mérkőzést láthatnak mind­járt a legelején. Vasárnap Pécsett, a városi sportcsarnok­ban először 15 órakor a iPVSK- férfiok a DEKO-val, majd utá­na fél 5-kor a vasutas inők a Bp. Spartacusszal játszanak. A női csapat nagyon átala­kult. Kieler Szarvasra, Pong- rá ez és Szakács Nagykanizsá­ra, Hollós Finnországba iga­zolt, jött viszont Balogh Nagy­kanizsáról, Tolna Győrből és — most jön a szenzáció — két litván kosaras a Szovjet­unióból. Utóbbiak 'hazájukban sokszoros válogatottak voltak. Az ezután Sigita és Rupsi né­ven szereplő játékosoktól so­kat várnak a PVSK-nál. — Tanácstalan vagyok, nem tudom, hogy mire lesz képes a csapatom — nyilatkozta Var­ga Ferenc edző. — A litvánok rövid ideje érkeztek, a játék- engedélyüket is csak most, a héten kapták meg. íEgy biztos: gyors, sokmozgásos, rengeteg futásra épülő kosárlabdát kell játszanunk. Tizennyolcas keret áll a rendelkezésemre, eb­ben benne Van Sztojkovics is, aki azonban a sérülése után csak novemberben kezdhet el kosarazni. A Spori élleni kez­dő ötösre még alszom egyet, az öt helyre nyolc jelölt van: Sigita, Rupsi, Nedoba, Veres, Balázs, Horváth, Loczházi, Áb­rahám E. A vasutas férfiak az NB I. újoncát, a DEKO-t fogadják. A debreceni csapatban játszik a sokszoros csehszlovák válo­gatott, Brabenec és egy iráni kosaras is. A PVSK az első négybe szeretne kerülni a B- csoportban, és ezzel jogot sze­rezni a rájátszásra, amelynek tétje az A-csoportba jutás. Új­ság a pécsieknél, hogy Peredi abbahagyta a játékot, egy évig csak a tanulással akar törődni. A többiek viszont ma­radtak, és sok tonnán vettek részt az alapozás során. Ti­zenhat előkészületi meccset játszottak, de még nem állt össze az új csapat. Rab <Gyu- ila, az NB l-ben most debü­táló új edző a DEKO ellen a következőkből állítja össze a kezdő ötöst: Szamosi, Nagy, Marijanovics, Hollmann, Füzy, Káldy, Bozi, Varasdi. A gon­dot csak az jelenti, hogy az új szerzemény, iBozi sérült, a játéka kérdéses. H. L. Ablak Trapp nap ma délután Ma délután 16 órától lehet nevezni a Szent István téren a Kioszk kerthelyisége előtt felállított sátorban a Trapp- nap versenyszámaima. Informá­cióink szerint a versenyről a péntek délutáni Ablak közve­títést ad, így a 'három számon induló vállalkozó kedvű sport­emberéket ismerőseik a tévén is figyelemmel kísérhetik. A verseny bevételét a ren­dezők — a Melitta SE, az Ab­lak szerkesztősége, a Vasutas Műv. Ház és a VISO - a rák- alapítvány javára ajánlják fel. A 30 forintos nevezési dijak tehát jó helyre kerülnek, s ennek befizetése fejében a versenyeken bárki részt vehet. A rajt és a cél a Szent István térnél, nevezni 16-tól 17.45-ig lehet. A távok: 3,4 km (1 kör), 6,8 km (2 kör), 20,4 km (3 kör). A futás ideje alatt, 18 órától az alábbi úWonalon for­galomkorlátozás lesz: Szent István tér—Janus P. u.—Déryné u.—Nagy F. u.—Lyceum *u.—Tí­már u.—Kossuth tér—Bem u.- Jákai tér—Sállai u.—Alkotmány u.—Attila u.—Báthori u.—Esze T. u.-Szent István tér. P. Zs. Polgár-lányok-Dánia I0-5 FIDE X-es kategóriájú, 2495 átlag Élő-pontszámú sakkvia­dalon vettek részt a Polgár­nővérek Dániában. A verseny érdekessége, hogy Judit, Zsu­zsa és Zsófia szembekerült a dán férfi olimpiai válogatott öt legjobb játékosával, s a három magyar sakkozónő a le­hetséges 15 pontból 10-et megszerzett. A világranglistát vezető Judit mindössze fél ponttal maradt el a férfi nem­zetközi nagymesteri normától, Zsófia pedig immár negyed­szer teljesítette a férfi nem­zetközi mesteri szintet. A verseny végeredménye: 1. C. Hansen (dán, 2555 Élő­pont) 6,5 pont, 2—3. Polgár Judit (2555) és Rogers (ausztrál, 247Ó) 5,5-5,5, 4. Pol­gár Zsuzsa (2520) 5, 5. Polgár Zsófia (2335) 4,5, 6-8. L. B. Hansen (dán, 2525), Morten- sen (dán, 2475), Sandorf (dán, 2455) 4-4, 9. Schüssler (svéd, 2540) 3,5, 10. Hói (dán, 2510) 2,5. A férfi résztvevők közül C. Hansen, Rogers és Schüssler nemzetközi nagymesteri, a töb­biek nemzetközi mesteri cím­mel rendelkeznek. A „király" legyőzte e trónkövetelőt A tilburgi Interpolis sakk­torna 5. fordulójában a szov­jet világbajnok Garri Kaszpa- rov (26) és a trónkövetelőnek kikiáltott ugyancsak szovjet Vaszilij Ivancsuk (21) játsz­mája volt a fénypont. Kasz- parov bebizonyította, hogy egyelőre még joggal viseli a koronát, 41 lépésben győ­zött. Ezzel a svájci Korcsnoj- ja! holtversenyben vezeti a mezőnyt. Korcsnoj' sötéttel verte a holland Piketet, Sax Gyula - szintén sötéttel - remizett a jugoszláv Ljuboje- viccsel, akárcsak a norvég Agdestein az izlandi Hjartar- sonnol. Az állás: Kaszparov és Korcsnoj 4-4, Hjartarson és Ivancsuk 3-3, Agdestein és 5ax 2-2, Ljubojevics 1,5, Pi­ket 0,5 pont. Az 50 ezer dollárral díja­zott versenyen két teljes kört, azaz 14 fordulót játszanak a résztvevők. Lazaroni „kémkedik” Miután Brazília a Ghile elle­ni nem mindennapi izgalmakat hozó versenyfutásban helyet biztosított magának a jövő nyári, Olaszországban soíra- kerülő labdarúgó világbajnoki döntőben, érthető, hogy a dél- amerikai válogatott szövetségi kapitánya, Sebastiano Lazaroni már javában dolgozik azon, miként készíthetné fel a leg­eredményesebben csapatát a 24-es finálé erőpróbáira. Lazaroni az 1990 tavaszára érvényes elképzeléseit is kidol­gozta. Olyannyira, hogy közöl­te: a jövő év késő tavaszán brazil földön alapoz a brazil válogatott. Az itt eltöltött 3 hét után előbb az Egyesült Ál­lamokba. utazik, majd onnan már Olaszországba tart a dél­amerikai legénység. Lazaroni szerint az is elképzelhető, hogy az Egyesült Államok helyett Portugáliában '„élesítik a for­mákat” Romario és társai. A világbajnoki fináléban pályára lépő brazil keret tagjait ápri­lis 16-án jelöli ki a szakem­ber. Amint az szokás, ilyen fon­tos világverseny előtt szinte va­lamennyi érdekelt orszáq szak­vezetői igyekeznek tájékozódni arról, mi várható a legna­gyobb riválisok részéről. Laza­roni merész dologra vállalko­zott: október 14-re barátságos mérkőzésre kért lehetőséget az Olasz Labdarúgó Szövetség il­letékeseitől. A vb-házigazda itáliaiak válasza nem sokat ké­sett, Azeglio Vicini szövetségi kapitánynak is kapóra jönne egy olasz-brazil előkészületi 90 perc. Még azon vitáznak, október 12. vagy 14. legyen a véqleqes időoont. Könnyen el­képzelhető, hogy ezen az ok­tóberi napon a jövő nyári „aranymérkőzés” résztvevői néznek farkasszemet egymás­sal. Az említett, olaszok elleni felmérő jellegű erőpróba után Sebastiano Lazaroni nem utazik vissza hazájába. Elképzelései szerint legalább 6 olyan vb- selejtezőt kíván megnézni az öreg kontinensen, amelyek ta­pasztalatai alapján képet for­málhatna az európai labdarú­gás mai igazi játékerejéről. Röviden Kosárlabda. Nyugat-Európában tú­rázott a PVSk férfi csapata. A vasutasok Franciaországban az ASPTT Nancyt 85-80-ra, a Bata Mousseyt 114-86-ra verték, Bécsben viszont 98-76-ra kikaptak az ABC Welstől. Mai sportműsor Labdarúgás. NB I.: Csepeli— PMSC, Csepel, 18.00 Torta lékbaj- noksóg: Csepel—PMSC, Csepél, 16.00. Kézilabda. NB I., nőik: PMSC— Vasas, Pécs, városi sportcsarnok, 17.00. Kosárlabda. NB II., férfiok: PEAC —P. Postás, műszaki faiskola, 1-8.00. Szabadidősport. Ablak Trapp nap, Szent István tér, 18.00. A számok tükrében 55. Csepel—PMSC tolőlkoxó Az eddig lejátszott mérkőzések eredménye a PMSC szemszögéből: 54 15 17 22 52-61 47 Csak Csepelen: 28 6 8 14 25-38 20 Az eddig lejátszott mérkőzések eredményéiből. 1980/81: 1-1, 1981/82: 0-1, 1982/83: 0-t, 1983/84: 0-3, 1984/85 : 0-1, 1985/86 : 0-0. A PMSC az utolsó győzelmét 1973. augusztus 19-én a következő összeállításban érte el: Rapp — Hernádi, Kocsis, Kon rád I., Kincses II. — Tóth J., Bálin*, Zomboni — Rónai (Kovács), iühász, Berrcsik. Gólszerzők: Juhász, Bálint (2). Cse­pelen a következő játékosok sze­reztek gólt: 3 gólos: Dárdoi P., 2 gólos: Dunai dr., Török, Csupák, Máté, Bálint (öngól), 1 gólos: Kresz, Rádi, Opova, Győrikő, Dunai ,11.., Vári, Jánosi, Zombori, Juhász, Kardos. A :két csapat legutóbbi hazai, illetve idegenbeli eredményeiből: Csepel (otthon) : Mohács 1-0, ESMTK 1-0, Dorog 3-0, Bp. Honvéd 0-0, Rábo ETO 1-1, Vasas 0-5. PMSC (idegenben) : Veszprém 0-11». Váci Izzó 0-0, Ú. Dózsa 1-2, Váci Izzó 2-2. DVSC 0-1. Siófok 2-2. A két csapat jelenlegi hazai, (Illetve idegenbeli mérlege. A Cse­pel jelenlegi hazai mérlege: 3 — 2 1 1-6 2 A PMSC jelenlegi 'idegenbeli mérlege: 3—214-52 3. Mohács—III. kér. TTVE találkozó Az eddlig lejátszott mérkőzések összesített eredménye a Mohács szemszögéből: 2 2 — — 5-1 6 Csak Mohácson: 1 1 — — 3-0 3 A Mohács a győzelmét 1989. április 9-én a következő összeállí­tásban érte el: Lukács — Kófiás, Katona, Becker, Újvári — Kovács L., Gilítsch, Hxotkó (Ratting), Bíró — Csllbi, Martina. Góllövők: Ko­vács L., Ratting és öngól. A két csapat legutóbbi hazai, il­letve idegenbeli eredményeiből: Mohács (oUhon) : Komló 1-1, BVSC 3-2, Csurqó 2-0, Rákóczii FC 3-0, Ajka 0-0, Dorog 1-0. III. kér TTVE (idegenben) : Do­rog 0-0, Komló 1-0, BVSC 1-0. Do­rog 2-2, Nagykanizsa 3-1, Keszt­hely 0-0. A két csapat jelenlegi hazai, il­letve idegenbeli mérlege. A Mo­hács jelenlegi hazai mérlege: 2 11—1-04 A III- kér. TTVE jelenlegi ide­genbeli mérlege: 3 1 % 2 — 5-3.5 23. BMTE-Törley—Komló találkozó Az edd:g lejátszott mérkőzések összesített eredménye a Komló szemszögéből: 22 9 5 8 47-38 13 Csak Budafokon: U 2 4 5 14-23 8 Az eddig lejátszott mérkőzések eredményeiből. 1973/74 : 0-3,1974/75: 0- 0, 1975/76: 1-7, 1976/77 : 2-3, 1977/78 : 0-0, 1986/87 : 0-0, 1986/87: 1- 2. A Komló az utolsó győzelmét (3-1) 1968. március 17-én a követ­kező összeállításban értő el: Buús — La zári disz, Zimonyi, Csordás — Bánfalvi, Pataki — Bordács, Ta­kács, Kerkai, Korom (Pintér), Soly- mosi II- Gólszerzők: Takács, Sóly­most II. (2). Budafokon a követ­kező játékosok szoroztak gólt: 2 gólos: Bordács, Solymosi, 1 gó­los: Kiss, Cziráldi, Porényi, Molnár I., Sós. Takács, Rodlcs. Hohmonn, Róth, Réfl. A két csapot legutóbbi hazai, il­letve idegenbeli eredményeiből. BMTE-Törley (otthon): Péti MTE 2-8, Dömsöd 2-2. Érdi VSE 2-3, Volán 0-0, ZTE 0-2, Nagykanizsa 2-2. Komló (idegenben): Mohács 1-1. ESMTK 3-2, Dorog 0-5, Sopron 1-1 Szakszó rd 1-1. A két csapat jelenlegi hazai, il­letve idegenbeli mérlege: A BMTE-Törley jelenlegi hazai mérlege: 3—212-42 A Komló jelenlegi idegenbeli mér lieg»: 2-2-2-22 Lehel Jenőnó AZ MSZMP BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Főszerkesztő: MITZKI ERVIN. Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF és LOMBOSI JENŐ Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BODÓ LÁSZLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Hunyadi út 11. Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőség telex: 12-421. Telefax: 22-301. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János u. 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármelyik hírlapkézbesítö postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 105,- forint, negyedévre 315,- forint, egy évre 1260,- forint. , Indexszám: 25054. ISSM 0133-2007. Czéhre ezúttal is komoly szerep vár Csepelen Garami óvatosságra int A labdarúgó NB I. hétvégi, 7. fordulója ezúttal is három­napos szurkolást lehetőséget 'kínál. Pénteken este 18 óra­kor a gyári szigeten (játék­vezető: Szilágyi S.) különösen szurkolhatnak a hazaiakért, a Csepelért, mert a papírforma nem sok jót ígér számukra ... Ezen a találkozón ugyanis a legutóbbi fordulóban az addig százszázalékos teljesítményt nyújtó Ú. Dózsát 4-0-lal haza. küldő Pécsi MSC látogat el a csepeli stadionba, és úgy tű­nik, komoly leckét kíván adni az élvonalban újonc piros-ké­keknek. — Pertze, szép lenne egy újabb győzelem, de sajnos elég régóta vagyok idehaza edző ahhoz, hogy lássam a veszélyt: egy ilyen jelentős si­ker után könnyen jöhet várat­lan formahanyatlás - nyilat­kozta Garami József, a bara­nyai csapat vezetőedzője. — Papíron mi vagyunk az erő­sebbek. Én igazán jól emléke­zem, hogy a csepeliek a me­zőnyben ügyes dolgokat mutat, tak be ezen az őszön, de az ellenfél kapuja előtt rendre kudarcot vallottak játékosaik. Attól tartok, nehogy gólokban most „pótolják” azt, amit ed­dig kihagytak . . . Garami József mindössze egy dologban bizonytalan: nem tudja, Kónya sérülése rendbe- jön-e? A tervezett pécsi csa­pat: Bodnár — Kónya (Márton vagy Tomka), Bódog, Braun, Palaczky - Megyeri, Bérczy, Túri, Czéh - Lovász, Lehota. A csepelieknél kezdőember­ként is bemutatkozik az ifjú Hamar, akit nagy tehetségnek tartanak. Szabó K. sérült, az újjáformált középpályás sor­ban ezúttal Tompos kezébe ke­rül a karmesteri pálca, Csepel: Szieben — Gyimesi, Tyukodi, Nagy, Horváth — Varga, Tom­pos, Rixer - Stefanov, Iva- nics, Hamar. A csepeliek eddig mindössze 3 pontot gyűjtöttek, s 540 baj­noki perc alatt csak egy gólt rúgtak . . . Kifütyülték a spanyolokat A labdarúgóidény kezdeté­nek megfelelő formát mutat­tak a spanyol válogatott já­tékosai a lengyelek elleni, szerda esti előkészületi talál­kozón (1-0). A hazai bajnok­ság előrehaladtával egyre nagyobb ritmus jellemzi játé­kukat. „Októberre, november­re és decemberre már igazán jó formába lendülnek jelölt­jeim” — mondta Luis Suarez spanyol szövetségi kapitány. A szákvezető a spanyol—len­gyel barátságos mérkőzés után nyilatkozott, és közölte, nem valószínű, hogy ugyan­azok a játékosok lépnek pá­lyára október 11-én, a ma­gyarok ellen, akik szerdán a La Coruna-i stadionban ját­szottak. Vélhetően más le;z a támadásépítés is. SuareZ kifejtette, a magyarok ellen az .első perctől kezdve a győ­zelemre fognak törekedni, hi­szen sem neki, sem a játé­kosainak nem tetszik a véde­kezés. „Támadófelfogással már nyugalmat szerezhetünk, és elérhetjük a világbajnoki döntőbe való eljutáshoz szük­séges egyetlen pontot" — tette hozzá Saurez. A spanyol sportlapok egyértelműen ní- vótlannak minősítik a barát­ságos mérkőzést. A Morca bő­ségesen elemzi, miért fü­tyültek a nézők La Coruná- ban. A lap tapintatosan csu­pán annyit jegyez meg, hogy valóban hiányzott az izgalom a játékból. Áz As szerint a spanyol nemzeti válogatott csak az első félidőben mu­tatott minősíthető játékot, a második játékrészben ideges 'kapkodás jelezte, hogy az idény elején tart az ibériai nemzeti tizenegy. i.ynI ~illfii Sporthetuege

Next

/
Oldalképek
Tartalom