Dunántúli Napló, 1988. december (45. évfolyam, 334-363. szám)

1988-12-08 / 341. szám

1988. december 8., csütörtök Dunántúlt napló 3 Vita a pedagógusokról és az iskoláról Szeretjük tanítványainkat Megyei közoktatási díj: Mányó Mihály Siker az oktató-nevelő munkában „A pedagógusok és a sztrájk" címmel Czuczor Jó­zsef. a Baranya Megyei Peda­gógiai Intézet osztályvezetője írt cikket a november 23-i Du­nántúli Naplóban. A pécsi Ko­marov Gimnázium és Szakkö­zépiskola tantestülete értetle­nül olvasta a sorokat. Nem tudjuk eldönteni, hogy értünk vagy ellenünk íródott-e ez a cikk. Van, aki azt mondja, hogy az utóbbi időben külön­böző újságokban megjelent Írásokból való egy-egy monda­ta, illusztrálva, hogy mi min­dent írnak mostanában az is­koláról, pedagógusról. Hi­szen olvashatunk a pedagógus társadalom évek óta tartó „munkalassító sztrájkjáról" éppúgy, mint arról, hogy a pedagógus réteg minden értel­mes feladatra megnyerhető, s orról, hogy meg kell teremteni azokat a körülményeket, ame­lyek a legjobban vonzzák a felkészülteket. Kétértelmű ez az írás, né­hány bekezdés sértő: „Az iga­Biztatást várunk A cikk megjelenését követő napon a nevelők többsége fel­háborodott kérdéssel fordult a másikhoz: Olvastad? Mit szólsz hozzá? Forrtak az indulatok, s egymás szavába vágva tájé­koztattuk azokat a kollégákat, akik kezébe nem került az írás. A kialakult vélemény egy­öntetű volt: nem értünk egyet a cikk első felének megálla­pításával, mélységesen sértve érezzük magunkat a benne foglaltak miatt. A munkájukat becsületesen, s a nehéz kö­rülmények ellenére lelkiisme­retesen végző pedagógusok nevében kikérjük magunknak ezt a hangot! Biztos, hogy vannak olyan „kollégák" (mint ahogyan vannak munkájukat tessék-lássék végző hivatalno­kok, eladók, taxisofőrök, szere­lők — elnézést a nem közéjük sorolandóktól I), akik valóban csak bemennek az óráikra, de ezt nem lehet általánosítani, mint ahogyan a cikkben tör­tént. A többség még ma is az óráira készülő, tisztessége­sen dolgozó, korrepetáló, szakkört . vezető, társadalmi munkában „mindenes" peda­gógus, aki sokszor teherbírá­sán lelül is bekapcsolódik a község életébe, előadásokat szervez, versenyekre készít lel, gyakran szabad szombatjait is feláldozva. zi lassító az órára pontosan járó nagy tömeg, aki ott pasz- szív, félmondatokkal sejtet vagy teljesít valamit, amiben maga sem hisz^ .." A Pedagógiai Intézet mun­katársának nyilván nagy az áttekintése, tapasztalata, de a gyakorló tanárok többsége nem vállalja ezt a sommás Ítéle­tet. Mindez ellenére szeretjük annyira a tanítványainkat és a szakmánkat, hogy még min­dig legjobb tudásunk szerint tanítjuk a magyart, a mate­matikát, a biológiát, a ké­miát és a szakmai tárgyakat és a többit, és adódnak alkal­mak, amikor más középiskolák munkájába is betekinthetünk, s tudjuk, a többség másutt is tisztességesen dolgozik. Legszebb a cikk befejezése, amely arra szólít fel, hogy milyen legyen az iskola? Az előzmények alapján azt kér­dezzük: hogyan legyen olyan? A Komarov Gimnázium tantestülete Nem kérünk a cikkben em­lített sajnálkozásból, ez a mai légkörben igazán nem használ a közvélemény formálásának, hanem megerősítést, biztatást, határozott kiállást várunk, üd­vözöljük a dombóváriak bátor­ságát (s nem „fenyegetőzé­sét”), s bízunk sikerükben, hisz a mi sikerünk, 72 ezer elkeseredett pedagógus sikere lenne! Nem szeretnénk, ha mi is hasonlatossá válnánk a máig aktuális (sajnos) nemrég látott Sőtér-darab tanítójához, akiknek zsákkal kell végigjár­nia a falut, hogy behajtsa já­randóságát! Hogy végre igaz legyen a Köznevelés című lap egy cikkének megjegyzése: ,,Ne a pedagógus áldozatvál­lalásáról beszéljünk I Teremt­senek végre olyan körülménye­ket, hogy ne legyen szükség áldozatra!" Hogy taníthassuk nyugodt szívvel tanítványaink­nak: érték a tudás, és azt erkölcsileg s végre anyagilag is megbecsülik! Biztos vagyok benne, hogy ezeket a sorokat sok iskola pedagógusai írhatták volna, sokkal többen, mint akikre a cikkben foglaltak jellemzők fennének! A Nagynyárádi Általános Iskola tantestülete, Nyulné Révfalvi Ildikó munka közösség-vezető megégett bőr, ha simogatják is, nagyon fáj. Tudomásul kell venni: ma­gas színvonalú képzés nélkül nincs elfogadható haladás. Mi­nél nehezebb körülményekből kell kilábalni, annál magasabb színvonalúvá kötelező emelni az oktatás színvonalát. Enélkül továbbra is csak szó marad a szándék, s elmarad a kibon­takozás. Lehetőségeink vége­sek: és most már a tartalé­kaink is végesek. Nekünk már nem lila Ígéretek, magyaráz­kodások, hanem erős valósá­gok kellenek. Takarékoskodni kell. De pazarlás az, ahol a takarékosság nagyobb károk­kal jár, mint haszonnal, mert a nemzet jövőjének pazarlása. Czuczor József gondolatai közül hiányolhatom a pozitív példákat, de hiszen veszély miatti aggódásból Íródott! Mór a 17. században így fi­gyelmeztetett Apáczai Csere János: „...az iskolára olyan nagy szükség van, és olyan sokléle a haszon, mely az is­kolából származik, hogy vak­nak, sőt érzéktelennek kell len­nie annak, aki ezt magától löl nem lógja, be nem látja." Horn Péter akadémikus az 1987-es keszthelyi tanévnyitó­jához mondta: „Tapasztalati tény, hogy századunkban azok az országok voltak képesek az átlagosnál jóval lendületeseb­ben fejlődni, esetenkint törté­nelmi léptékű hátrányt behoz­ni, ahol a lakosság műveltségi és szakképzettségi szintjének jelentős emelése készítette elő és alapozta meg a nemzetgaz­daság erősödését." A Tudomá­nyos Akadémia közgyűlésén Berend T. Ivón akadémikus bizonyította: „minden, a tu­dományba fektetett forint éven­te - a legszolidabb számítás szerint - 7 forintot eredményez. A tudomány fejlesztése tehát a legkedvezőbb beruházási te­rületek közé tartozik." Amikor Finnországban jelentkeztek a gazdasági gondok, azonnal 20 százalékkal emelték az okta­tásra fordítható juttatásokat. Adtak, nem pedig elvettek az iskolától. Tessék meggondolni, honnan indult és hol tart ma Finnország! És tessék körül­nézni: mit mond és mit cse­lekszik ma Magyarország? Czuczor József is erről ír az iskola, az oktatás érdekében: „Miért kell harcban születnie annak, ami 10 millió magyar érdeke, amit már annyi fel- emelkedett és gazdaságilag meglehetősen gyorsan fejlődő ország példája mutat: minden, oktatásra lordított forint meg­sokszorozza önmagát, ez a'leg­jobb beruházás. Igaz, hosszú távon I" Eszméinket és azok követ­kezetes véghezvitelét ne kever­jük össze egy Turner-képpel! Ne higyjük, hogy a magyar nemzetkarakter csak a „mi mindig mindenről elkésünk”. „Úgysem tehetünk semmit" men­talitás béklyóiban vergődik. Aki nem akkor akar, amikor tehet is, semmire sem megy majd akkor, ha későn akar. Tihanyi József tanár, a JPTE 1. Sz. Gyakorló Iskolája Nem tudom, Mányó Mihály­nak melyik arcát látják gyak­rabban a munkatársai és a ta­nítványai: a racionálisan gon­dolkodót, a megfontoltat, a szigorút vagy a meghatódat, elgyengültet, az emelkedett hangulatút. Mi'kor igazán ő? Amikor ingerülten nagyot üt a levegőbe, mondván: „nem az iskola a hibás, az intézmény- rendszer rossz: az iskola hoz­zászokott a külső behatárolás­hoz, már ha teheti, sem tud önállóan gondolkodni", vagy Okkor, amikor a gyerekekről, a diákokról beszél: „ha rosz- szul szólítod meg, rideg, tá­mad és nem őszinte, ha meg­találod a hangot, hálás, és mindenben a partnered lesz". Mindenesetre Mányó Mihály szeret látszólag ellentétes jel­zőkkel fogalmazni: „ma az is­kolákban radikálisan megfon­tolt gazdálkodásra van szük­ség". Minden jellemzésében benne van, hogy „érzékeny”. És mondják róla: nehezen ke­zelhető. Pécsszabolcson, a Bányate­lepen nőtt föl, elvégezte a műszaki egyetemet, 1955-től egyik legfiatalabb vezetője a pécsi bányának. 1971-ig dol­gozott a bányánál, közben el­végezte a Miskolci Nehézipari Egyetemet, bejárt néhány ha­sonló üzemet Európában, de mert ötletei, javaslatai nem találkoztak a gazdasági-poli­tikai vezetők elképzeléseivel, eljött a bányától a pécsi Vegyipari Szakközépiskola igaz­gatójának.- Nem hiányzott a bánya? — De. Évekig lelkibeteg vol­tam. Még most is felpattan­tam a lencsehegyi robbanás hírére, mintha mennem kelle­ne. — És mi volt az, ami kár­pótolta? — A gyerekek. Imádnivaló kedves, nyers kamaszok ezek, ha az ember ért a nyelvükön. A bányászattal nem szakadt ímeg a kapcsolata. Egyrészt hi­vatalból, hiszen vegyésztech­nikusok mellett bányagépész-, bányavillamos technikus és bá­nyaművelő technikust is képez­nek az iskolában: a Mecseki ^Szénbányák, a MÉV, az Ak­namélyítők pénzzel, szakmai tanácsokkal segítik az iskolát. Azonkívül régi barátok és kol­légák ma is gyakran felkere­sik ötleteikkel — tanácsot kér­ve. A megyei oktatási díj in­doklásában az oktató-nevelő munkában elért siker szere­pelt. Az iskola bővülése, gaz­dagodása és Mányó Mihály szakmai munkája: a bánya- művelő szak tantervi koncep­ciójának kidolgozása például. „Jó hátterem van a tantestü­letben, mondja, nélkülük mind­ez a siker nem lett volna." Mányó Mihály 57 éves, ed­dig a múltról beszélgettünk, llcérdés nélkül tér át a jövőre. — Dolgom még az iskolá­ban: előkészíteni az utódlást, segíteni, felnevelni azokat, akik majd utánam jönnek. Én ugyanis nem értek egyet az igazgatói pályázati rendszer­rel. Izgalommal, reménykedés­sel figyelem a mai fiatalok út. ját, diákjaink jöyőjét, okik ne­héz helyzetben vannak, mert az ígért, a felvázolt lehetősé­geket a társadalom nem adta meg. Igen, mi is felelősek va­gyunk ezért. Ami pedig a leg­személyesebb dolgaimat illeti: ■készülök a nyuadíira, van egy kis szőlőm a Makár-tetőn. G. T, Mit cselekszik ma Magyarországi Szinte könnyeztünk, néha be­le is vakultunk sugárzó esz­méinkbe, s most fennen han­goztatott „igazságaink" vé­gén ott maradt a gyakorlat kérdőjele, üresen kongnak, ha a megvalósítás hitelesítő pe­csétje hiányzik róluk. Múlha­tatlan károkat, elviselhetetlen feszültségeket okoz, ha a szándék és a tett egymástól is messze lemaradva kullog egy elodázhatatlan szükség nyomában. Indulatokat kavart tantestületekben s azon kí- --vül is Czuczor József cikke: a T ermészettudományos és műszaki ki, kicsoda Egy, az USA-ban készült tanul­mány szerint a világ természet- tudományi, műszaki és kulturális életét meghatározó XX. száradi száz legnagyobb egyéniség 'közül hat magyar volt. S ha már így van, a Magyarok Világszövetsége néhány éve elhatározto, hogy legalább egy alkalommal meg­próbálják ezt a szellemi erőt — beleértve a külföldön élőket is — összehozni. A ,, Magyarok a világ termé­szettudományos és műszoki hala­dásáért” címmel Budapesten tar­tott kongresszusra 1986-bon meg­hívták mindazokat, akik e témá­ban érintettek. Az alkalomra az Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár dicséretes vállalkozással 'lépett elő; egy kö­tetbe gyűjtötte azokat a magya­rokat, akik a természettudomá­nyi és műszaki életben komoly eredményeket tettek már le az asztalra. A ,,Természettudományos és műszaki ki, kicsoda” címmel megjelenő kötetben több mint há­romezer név olvasható. Az első kötet háromezer pél­dánya hamar elfogyott, így után­nyomás is szükséges volt. Most a második kötet megjelenésének közeledtéröl kaptunk hírt. Vágó Pálnét, az OMIKK értékesítési osztályvezetőjét orról kérdeztük, különbözik-e ez a már ismert el­ső kötettől: — Szerkesztése és o megjelen­tetés célja változatlan. Ez a kö­tet lényegében az első kiegészí­tésének tekinthető. Már omeny- nyiben az újabb kétezer sremély bemutatása kiegészítésnek fogható fel. Ezenkívül — lévén, hogy az első könyvet példátlan gyorsaság­gal sikerült megjelentetnünk, ab­ban néhány téves adatközlés is előfordult. Most módunk nyílik a helyesbítésekre. A természettudományos és mű­szaki ki, kicsoda számos dél-du­nántúli személyiséget is bemuta­tó második kötete november kö­zepétől lesz kapható. Aki teheti, bővítse könyvtárát ezzel o kiad­vánnyal, hiszen már af első kö­tetből is nem egy érdekesség ki­derült. Például megtudhattuk, hogy a FfSITA-nak, az Autó­konstruktőrök Nemzetközi Szövet­ségének magyar al elnöke van; dr. Michelberger Pál, a Buda­pesti Műszaki Egyetem Közieke désmérnöki Karának dékánja. Ki gondolta volna? Balog N. Akadémiai szakvélemény a radioaktív hulladéktemetőről A radioaktív hulladékok vég­leges elhelyezésének vizsgála­tára alakított akadémiai bizott­ság december 20-ig összegzi eddigi tapasztalatait, majd imórcius végéig az Akadémia elnöksége elé terjeszti állás­foglalását. Ebben válaszol a testület a radioaktív hulladék­temető létesítésével kapcsola­tos tudományos kérdésekre. Miként Nemecz Ernő akadémi­kus, a bizottság vezetője az MTI munkatársának elmondta, az MTA elnöksége néhány hét­tel ezelőtt hívta életre ezt a bizottságot, miután elfogadta a szociális és egészségügyi, az építésügyi és városfejlesz­tési miniszter, valamint az Atomerőművi Kormánybizottsá. g a elnökének erre vonatkozó felkérését. Az akadémiai állásfoglalás azéri vált szükségessé, mert a Paksi Atomerőmű négy bio' kiában keletkező kis- és közepes aktivitású radioaktív hulladékok végleges elhelyezé­sére adott szakvélemények el­lentmondóak. A Földmérő és Talajvizsgáló Vállalat, a Víz­ügyi Tudományos Kutatóintézet, az MTA Izotópkutató Intézete, a veszprémi Vegyipari Egye­tem, a Magyar Állami Eötvös Lorónd Geofizikai Intézet, a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem szakembereinek meg­ítélése szerint Öfalu térsége alkalmas a kis- és közepesek, tivitású radioaktív hulladékok végleges elhelyezésére. A füg­getlen szakértők bizottsága, amelynek tagjai közt van geo. lógus, geofizikus, hidrológus, villamos- és építőmérnök, köz­gazdász, s amelyet a helyi ta­nácsi szervek kértek fel dön­tésük megalapozására, arra a megállapításra jutott, hogy ez a terület nem alkalmas erre a célra. Következésképpen o szakhatóság nem engedélyez­te, hogy Ófalu térségében radioaktív hulladéktemetőt lé­tesítsenek. Az akadémiai szakértő bi­zottság tagjai a föld-, a fizi­kai, a biológiai, a műszaki, a szeizmológiai, az állam- és jogtudomány, valamint a szo­ciológia képviselői. Nem vesz­nék részt a bizottságban azok a szakemberek, akik korábban áttekintették a radioaktív hul­ladékok elhelyezésének terveit. Az alkalmi bizottság jelenleg tanulmányozza a korábban fel­kért szakemberek sok kötetnyi szakvéleményét csakúgy, mint Ófalu térségét a helyszínen. Vizsgálják többek között a ki­jelölt terület geológiai adott­ságait, tektonikai, hidrogeoló­giai viszonyait. Ezeket megis­merve mondhatnak véleményt arról, hogy a jövőben — 500— 600 éven belül - az erózió le­pusztíthatja-e a térség felszí­nét olyan mértékben, hogy a földbe temetett radioaktív hul­ladékok felszínre kerülnének. Az esetleges lejtőmozgásök, ■netán földrengés következmé­nyeként feltárulhatnak-e ezek a hulladékok, amelyeket spe­ciális acélhordókba zárva, vas* betonfalú földüregekbe helyez, nének el. Amennyiben szüksé­ges, külföldi szakemberekkel is konzultálnak majd. A független szakértői bizott­ság szerint ugyanis az illeté­kesek nem végezték el mind­azokat a vizsgálatokat, ame­lyek szükségesek ahhoz, hogy számos fontos kérdésre vála­szolhassanak, prognosztizálhas­sák a térség természeti viszo­nyainak alakulását. Felhívta a figyelmet, hogy a hulladék- temetőt szeizmikusán aktív te­rületre jelölték ki, a tőle egy kilométer távolságon belül hú. zódó tektonikus övben az utób­bi néhány ezer évben intenzív kéregmozgások voltak. Az akadémiai bizottság vizs­gálja azt is, hogy a hulladék­temetőnek kijelölt terület köze­lében található-e forrás. A független szakértői bizottság szerint a kijelölt telephelytől 300 méterre - a megengedett­nél közelebb — több forrás van. A beruházások szakértői viszont azzal érvelnek, hogy ezek nem források, hanem időszakos vizek, közvetlen kö­zelből, a talajba szivárgott csapadékból, és nem a tároló területéről származnak. A füg­getlen bizottság rámutatott ar­ra is, hogy a talajnedvesség- vizsgálatok eredményei egy- Imásnak ellentmondóak. Az egyik értékelés szerint a szi­várgó víz 79 év alatt, a má­sik szerint 720 év alatt jut a felszínre. Az akadémiai bizottság kizá­rólag az e konkrét problémá­val összefüggő tudományos kérdésekben foglal állást, ugyanakkor jelzi: a hulladék- temető létesítésével kapcsola­tos eljárás, illetve döntés ál­lamigazgatási mechanizmusa nincs kidolgozva — hangsú­lyozta az akadémikus.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom