Dunántúli Napló, 1988. november (45. évfolyam, 304-333. szám)

1988-11-08 / 312. szám

1988. november 9., szerda

Punantűii napló

5

_ H«s«éWe. kinduönysoro»nt

Társadalom, politika, nemzetiségi kérdés

Megjelent a Baranyai Helytörténetírás

Levéltárosok, muzeológusok; történészek és tudományos kutatók; középiskolai és egyetemi tanárok egyaránt munkatársai annak a jókora vaskos kötetnek, amely a napokban hagyta el a nyomdát és korlátozott példányszámban máris hozzáférhető a .levéltárban.

Megjelent a Baranyai Hely- történetírás, a Baranya Megyei Levéltár évkönvve; Pécs, 1983 jelzettel, ami azért fontos, mivel kerek évfordulóhoz érkezett a megyei történetírás e pillanatnyilag is egyedüli sorozat-kiadványa. Húsz évvel ezelőtt, 1968 őszén indult el, hogy az első években (az I—II. kötetnél) Szinkovich Márta és dr. Kopasz Gábor, majd dr. Szita László kandidátus, a levéltár igazgatója szerkesztésében helyet adjon a megyében dolgozó történészek helytörténeti vagy országos kitekintésű tanulmányainak.

Az alkalom arra ösztönzött, hogy érdeklődjünk dr. Szita Lászlónál a sorozat előzményeiről, rámutatva a jelentőségére is.

Mindenekelőtt: 1968-ig levéltári kiadványok nem voltak. Az évtized végén, az 'egyéb területen is megmutatkozó friss áramlatok sodrában előtérbe kerülhettek a tudomány- politika regionális törekvései. A decentralizáció jegyében a korábbi városi levéltárak megyeivé váltak; a városi tanácsok egyik segédhivatalaként működő levéltárakat fokozatosan tudományos intézetté szervezték át. S mint ilyenek, már kiadványok gondozását is feladatuknak tekinhették. Ekkortájt indultak el a Somogy megye múltjá bál, a Fejér megye története, a Tolna megye múltjából c. sorozatok is.

E mintegy 20 év alatt - sok-sok tízezer tartalmi és lábjegyzetben közölt adattal, forrásjelöléssel — megközelítően 400 történelmi tanulmány jelent, meg a Baranyai Helytörténetírás sorozatában. Mindez, a Baranyai Monográfia eddigi s ezután megjelenő köteteivel együtt lehetővé tesz egy majdani szintézist: Baranya—Pécs történetének megírását, a közeledő ezredforduló igénye és követelményei szerint.

A szakfolyóiratokban publikált írások 3—5 éves átfutási ideje már-már legendás méreteket ölt, míg az itteni szerkesztés évente megjelenő köteteivel viszonylag friss tud maradni immár 20 éve tisztán históriai profilú kiadványsorozatában, amelynek most adták ki a 17. kötetét.

*

A könyv két részben ad közre tanulmányokat és forrásközleményeket. Az első rész Baranya társadalmi és politikai történetéről közöl tudományos dolgozatokat a 16- 20. századból. Rajczi Péter egy érdekes középkori újsághírt ismertet, amely egy augs- burgi nyomtatványban látott napvilágot. Az újságcikk tudósításokat tartalmaz Szigetről és Gyuláról; egészében véve az 1566-os magyarországi hadieseményeket mutatja be igen hitelesen. Béli Gábor A vármegyei önkormányzat újjáéledéséről Baranyában, a török kiűzése után (1693-1703); Móró Mária Anna Pécs város polgárairól (1697-1707); Rozs András A sellyei uradalom javai 1747-ben címmel írt tanul- má nyt.

Szélesebb érdeklődésre tarthat számot Kiss Z. Géza Az ormánsági települések változásai a 18-19. században c. értekezése. Szó esik benne az ormánsági falvak keletkezéséről: az itt élő jobbágyság életmódjáról, szociális helyzetéről, építkezéséről, templomépítési sajátosságairól, különös tekintettel a II. József tüújabb kötete

relmi rendelete előtti kb. fél évszázadra (Jobbágyporták - jobbágyházak). Végül átfogó, elemző tanulmányrészben foglalkozik a szerző az ormánsági faluképben oly fontos szerepet játszó református templomok születésének és átalakulásának korában azok festésének sokat vitatott kérdéseivel.

Ódor Imre A magyar nemesi leikelés a kései feudalizmus korában; Vonyó József Ideológiai elemek a Nemzeti Egység Párt országos központjának kiadványaiban; Vargha Dezső: A pécsi munkaerőhelyzet és a városi inségmun- karendszer (1929-1940) címmel jegyzi tanulmányát; Tegzes Ferenc több részes dolgozatát kezdi meg a vármegye közigazgatási bizottságának „különleges alakulatai"-ként elnevezett kisebb egységeiről (albizottságok, küldöttségek), a dualizmus korában.

Bernics Ferenc nagyobb lélegzetű pedagógiai, történeti munkán dolgozik. Baranya 1945 utáni közoktatásának történetét tekinti át a tárgyBfiRANYAI

HELYTÖRTÉNETiRflS

■ / #***

1987/1988

■ 'V. '

Zzf- í

szerűség és az őszinteség, a történelmi hitelesség igényével. E munka előtanulmányának tekinthető Pécs város elemi népoktatása a neoabszolutizmus korában c. írása.

Az egyesülési törvény megalkotása előtt különösképp érdekes és aktuális lehet Márfi Attila munkája, amely Baranya megye egyesületeinek vizsgálatával foglalkozik 1915— 1950 között. Áttekinti voltaképp a század első felében létrejött és működő egyházi, társadalmi, politikai s egyéb egyesületek típusait, jellegét, tartalmát: különös tekintettel a Baranyábán is nagy számban élő svábság jelentős részének politikai tömörülésére, az 1939-től országosan is legálisan működő Magyarországi Németek Szövetségének (Volksbund) tevékenységére. (Kár, hogy a szerző a Volksbund-tö- rekvésekkel szemben álló társulások és szervezetek között a legjelentősebbet, a svábság Hűséggel a hazához elnevezésű antináci politikai mozgalmát, amelynek Baranyában is számos mártírját, elhurcolt, agyonvert vagy deportált vezetőjét és tagját ismerjük, nem is említi. Jóllehet e témakörnek Komanovics József és Fehér István kutatásai révén meglehetősen széles körű irodalma van.)

A szerző függelékében közölt adatai: az egyesületek szám szerinti létezése, típusai, majd Baranya megye egyesületei jegyzékének és adattárának ismertetése a baranyai falvakban és községekben (296 helységben!) semmivel nem pótolható információanyagot nyújt a téma kutatóinak vagy esetleg a majdan újra alakuló társulások folytonosságtudatához (pl. olvasókör, gazdakör, dalárda, önkéntes' tűzoltók stb.).

*

A II. rész a 19—20. században nemzetiségi kérdésként ismert problémakörökben tartalmaz forrósközleményeket és tanulmányokat. Közülük néhány, mint Tímár György: A Duna-Drávaszög népesedéstörténete; Sarosácz György: Földesúr, robot, jobbógyterhek, jobbágysorsok a Pécs környéki bosnyákoknál; Nagy Imre Gábor: Adalékok Mohács nemze- tiség: nyelvhasználatához a 19. század második leiében; vagy Tilkovszky Lóránt: Viták a Területvédő Liga nemzetiségi bizottságában 1920 júliusában (jegyzőkönyvi dokumentumok); s a kötet záró tanulmánya, Füzes Miklós: A népesség anyanyelv szerint összetételét befolyásoló tényezők Délkelet- Dunántúlon 1941-1949 között (II. rész) jobbára a hasonló témakörökben kutató szakemberek számára nyújthat izgalmasan érdekes újdonságokat.

Akad ellenben itt is olyan munka, amely főképp a történelem iránt behatóbban érdeklődő emberek, diákfiatalok; az egykori székely telepesközségek s a hajdani sváb falvak lakossága számára egyaránt fontos; nemzeti önismeretünk, azonosságtudatunk

szempontjából kulcsfontosságú történelmi olvasmányt, ha úgy tetszik, nem hivatalos „tananyagot" jelenthet.

Solymár Imre-Szőts Zoltán: Források a bukovinai székelyek történetének tanulmányozásához c. terjedelmesebb munkájának első részét a Baranyai Helytörténet korábbi, 16. számában közölték. A II. rész a bukovinaiak történetének újabb dokumentumait tárja fel 1848 és 1849 között. Bevezető tanulmányuk Buko- . \ vinával, mint hadszíntérrel és felvonulási területtel, illetve az itteni székelységnek a forradalomban és a szabadságharcban való részvételével, majd helyzetükkel, további sorsukkal foglalkozik, az 1850-es években. A közölt dokumentumok közt több korabeli újságcikkrészlet, szociográfikuj és néprajzi gyűjtés interjúrészlete s levélek, visszaemlékezések olvashatok. . Megragüdóan szól önmagáért a 8. és 9. számú dokumentumközlés témaleírása : „Az istensegitsiek levele a Szent István Társulathoz. Leírják helyzetüket. Magyar könyveket, magyar szót, gyermekeik közül kitanittatott papokat, kántortanitókat szeretnének. 1857." - Majd: ,;lstense- gits bukovinai község levelének logadtatása a Szent István Társulatnál. Nécv ifjú ki- tonittatását vállaljál A kán- tortanitói állásra jelentkezőket könyvvel megrakodva indítják Bukovinába, 1857."

hasonlóképpen bizonyára nemcsak történészeket érdekel a II. világháború utáni zavaros helyzetben a hazai németség kitelepítéséről szóló kormány- rendelet végrehajtása. Illetve az, hogyan érvényesült az egyes országok gyakorlatában a potsdami konferencia állás- foglalása (s az egyes országok kormányainak döntése) a német nemzetiség kollektív fe- lelősségrevonásáról; akkor is, ha ez utóbbi a konferenciának alapjában véve nem állt szándékában.

A szerző érinti, hogyan zajlott le ez az akció Romániában, Csehszlovákiában és Len- gyelorszában, s miben különbözött ezektől a kitelepítés magyarországi gyakorlata? Hiányérzetet okozhat viszont az olvasóban az, hogy a szerző csak a magyarországi globális helyzetet vázolja, s nem szán legalább egy bekezdést annak, milyen arányban érintette a mintegy 200 000 hazai sváb kitelepítése 1946-1948 között (és az 1945- ös szovjet deportálás) a Dél- Dunántúlt, illetve a sűrűn lakott nemzetiségi megyét, Baranyát.

Komanovics József írásának címe: A német nemzetiségi kisebbségek és a kollektiv lele- lősségrevonás kérdése a II. világháború után.

W. E.

Kínálati piac halból

Halászati nagyüzem a Dombóvár és Mágocs közötti Béka-tón. A halakat értékesítésig a bikali egység tározóiba szállítják.

Őszi lehalászás Baranyában

Bizonyára kevesen irigylik ezekben a napokban a halászokat. A tél - legalábbis a hideg — ugyanis néhány héttel előbb köszöntött be a szokásosnál. így 5—6 fokos, a tavak szélén már nem egy helyen jegesedő vízbe kell nap mint nap gumiruhájukban begázolniuk, mert ezt kívánja a halászati tevékenység szezonális jellege. Október és november hónap az őszi lehalászások ideje. Ilyenkor dől el, hogy mekkora jövedelmet biztosít a halászati ágazat a gazdaságok számára, no és az is, hogy jut-e elegendő hal az ünnepi asztalokra.

A legnagyobb baranyai termelőnél, a Bikali Állami Gazdaságban egyidőben több helyen is dolgoznak a halászok. Atalán, Pellérden, a bikali egységnél, a sumonyi nagyhalastónál, valamint a Dombóvár és Mágocs között elterülő Béka-tónál. Mi ez utóbbinál lehettünk szemtanúi a nagyüzemi „betakarításnak”, s bár békát egyet sem Játtunk, halat annál bőségésebben.

— Reggel nyolc órakor kezdtük a húzást - tájékoztatott Wohlschein Tibor halászati ágazatvezető. — Ebbe a 88 hektáros tóba két éve telepítettük az ivadékokat, s szűrőhalászattal ez év májusában kezdtük a kitermelést. Az őszi lehalászásig mintegy 40 tonna első osztályú pontyot értékesítettünk a tóból, most a teljes lehalászás során pedig 130 tonnás eredményt várunk.

Mint megtudtuk, májusban még csak egy kilogrammos volt a halak átlagsúlya. Kedden viszont ez az átlag - s erről szemünkkel is meggyőződhettünk — három kiló körül alakult. De nemcsak ponty „akad meg a hálóban”. Mintegy 13 mázsa amúrra és 15— 20 mázsa süllőre is számíthatnak a halászok.

Hogy a hidegnek milyen káros hatásai vannak, arról talán a vízből kikecmergő Szabó János tudott volna közelebbit mondani. A gumiruha látszólag megvédi a halászt, de amikor a gépi szákba merte a halakat, ő is kapott ruhája ujján keresztül a néhány fokos frissítőből:

A lehalászás november végén fejeződik be, a szállítások azonban egészen szilveszterig eltartanak Bikaion. A Halértnek 200 tonnát, a Ha- linno Vállalatnak 100 tonnát adnak el, míg további 200 tonna külföldön jut el a végső felhasználóhoz. Lengyelországba 80—100 tonna busa, nyugatra — elsősorban az NSZK- ba — pedig 100 tonna ponty indul útnak a megrendelők kamionjaiban. A halászati fő- ágazatvezetőtől kapott értékelés szerint jó közepes „haltermésről” beszélhetünk az idén. Annak ellenére, hogy vízszegény volt az idei szezon. Áruhalból több lett mint tavaly, így most egyértelműen kínálati piacról lehet beszélni. Emiatt a termelők árengedményre kényszerülnek.

Mindennek a boltokban valószínűleg nem lesz nyoma, már ami a termelői áresést illeti. Viszont legalább nem emelkednek az ünnepek előtt az árak, s örvendetes, hogy a kínálat mind minőségben, mind mennyiségben kielégítőnek mutatkozik.

— Jelenleg is és az ünnepek alatt is minden igényt ki tudunk elégíteni. — erősít meg ebbéli hitünkben Balázs András, a Halértékesítő Vállalat pécsi kirendeltségének fiókvezető helyettese. - A ponty mellé várhatóan busát és kárászt is kapunk. Túrakocsijainkkal pedig a vidéki elárusítóhelyek ellátásáról is gondoskodunk.

Balog Nándor

„Mi a hivatásunkból szeretnénk megélni”

Ami a gyógypedagógusokat foglalkoztatja

Félve írom a pedagógusok súlyos helyzetéről szóló • tudósításokat, hisz mivel sok szó esik erről, máris hallani kérdéseket: mit akarnak már megint a pedagógusok? Ki fogja megtermelni • eltartásukra a követelt pénzeket? Szomorú állapota társadalmunknak, amely a tudás tekintélyét és fontosságát hirdeti, hogy egyáltalán feltehető egy-egy ilyen kérdés.

Nemrég a pécsi Kisegítő és Foglalkoztató Iskola szakszervezete összegezte az itteni gondokat. Ezekről beszélgettünk most Für Kovács Istvánná igazgatóval és három pedagógussal.

— Jó ideje nem tudok megélni a munkabéremből — mondja az egyik fiatal tanár, Hegedűs Tibor. — Nős vagyok, egy gyermek apja, a feleségem gyeden van. Ahhoz elég magas volt a jövedelmem, hogy csak OTP-lakósra tarthassak igényt, ám a törlesztésre, a rezsire most 7000 forint, vagyis a teljes fizetésem -az OTP-be vándorol. A gyedből persze nem lehet megélni, így a múlt évben még én voltam az iskola fűtője. Ehhez hajnalonta háromnegyed ötkor kellett felkelnem. Nem ment tovább. Tegnap óta az Állami Biztosító ügynöke vagyok, továbbá beszálltam egy könyvelő gimk-ba. Vagyis most az estéim mennek rá, hogy megélhessünk. A családommal alig tudok foglalkozni, és a munkám, a felkészülés sínyli meg ezt az állapotot.

Az iskolai szakszervezet továbbította a bérkövetelést, és azt a kívánságot, válhassanak ki a városi szakszervezetből. Maradhassanak náluk a tagdíjak, így segélyezhessék magukat, hiszen ami visszacsorog a közösből, az már az év első hónapjaiban elfogy az 500—500 forintos segélyekre. A gyűlés végül azzal az elhatározással zárult, ha az iskola kéréseit nem teljesítik, egynapos figyelmeztető sztrájkot ta r- tanak. A figyelmeztetés azoknak szól, akik a pedagógusok, az értelmiség helyzetét a most látható módon tartósították.

A gyógypedagógia valaha a jobban fizetett pedagóguspályák közé számított. 1977-ben kerültek hátrányos helyzetbe, amikor eltörölték a mindenkinek járó 10 százalék pótlékot. 'Adható lett a pótlék 200—600 forint között, és kell-e mondani, hogy az iskolák olyan helyzetben voltak, hogy csak a minimumot tudták adni. Most, január 1-től ezt a 200 forintot is az alapbérbe építették, és az iskola képtelen pótlékot adni az alapbéren felül. Mindezt tetézi, hogy a pedagógus óráinak 50 százalékában kötelezhető túlórára — az iskolák szegénységük miatt pedig inkább túlóráztatják tanáraikat, mert ez olcsóbb, mint új munkaerőt alkalmazni a meglevő feladatokra. A 45—60 forintos túlórák abszurd módon alacsonyabbak az iskolákban, mint a főmunkabér. Sokan, főleg a nyugdíj előtt állók mégis kérik a helyettesítést, a túlórákat, fillérekért is.

— A pécsi televízióban múltkor azt kérdezte egy névtelen levélíró, mit akarnak a pedagógusok — mondja Csonkáné Csordás Ágota. — Mi a hivatásunkból szeretnénk megélni. Nem tudom, meddig leszek képes éjszakánként varrni, kötni a családomnak, és másnap lelkiismeretfurdalással, fáradtan bemenni egy olyan osztályba, amelyben háromszoros energiára volna szükség.

— Egyikünk sem a nagy pén- |zek reményében jött el erre a pólyára - mondja Máténé Sej Jolán, aki 12 éve tanít. Most végzi a gyógypedagógiai főiskolát. Két gyermeke van, építkeznek. — Szüntelenül fáradt vagyok, és egyik problémámra sem találom a megoldást.

Végül a 3000, 6000 forintos

— ugye, tudjuk, milyen magas

— jutalmakról beszélünk, melyékből az adó folytán 1298, 3200 forintot kapnak kézhez a megjutalmazottak. Méltatlan, pedagógushoz, szellemi emberhez, emberhez méltatlan állapot ez.

Gállos Orsolya