Dunántúli Napló, 1988. október (45. évfolyam, 273-303. szám)

1988-10-05 / 277. szám

1988. október 5., szerda

Dunántúli napló

3

Honismeret

Pécsi utcák - híres emberek

Hol nyugosznak az aradi vértanúk?

A pécsi tanítóképzés ünnepsége elé

Pedagógusok dicsérete magyar írók által

Amikor 1849. október 6-án reggel tél hatkor elérkezett a 'kivégzés ideje, Poeltenberg, aki elsőként került sorra, végignézett társain, s ezt mondta: „Szép kis deputáció megy az Úristenhez, hogy a magyarok ügyét képviselje". Az utolsó tábornok Vécsey gróf volt, aki már nem tudott senkitől sem elbúcsúzni, ezért az előtte kivégzett Damjanich holttestéhez lépett, és megcsókolta a 'kezét.

Mayer, a brünni hóhér, gyors munkát végzett. Az agyonlőt- teket a főporkoláb emberei a sáncárokban, a levetkőztetett és felakasztott hősöket a hóhér és legényei a vesztőhelyen földelték el. De vajon a kivégzések helyén maradtak-e a vértanúk holttetemei?

1932 májusában az aradi vesztőhely telepén földmunkások dolgoztak: a Maros áradása ellen védőgátat építettek. Munka közben csontvázak nyomára akadtak. Kara Győző aradi főgimnáziumi tanár, a mártírhalált haltak kutatója, nagy szakértelemmel vizsgálta meg a földben talált csontokat, és több adat alapján arra a meggyőződésre jutott, hogy a vértanúkat ott végezték ki, ahol a csontvázakat találták: több bitófát és azok cölöpjeit csaknem teljes épségben ásták 'ki a munkások. Ekként ráakadtak Nagysándor József, Knézity Károly, Poeltenberg Ernő és Török Ignácz tábornokok földi maradványaira is. Hosszas huzavona után e vértanúk csontjait az aradi Steiner-család 'kriptájában helyezték el.

A vértanúk közül csak Len- key Jánosnak van a sírja Magyarországon, szülővárosában, Égerben. A többiek sorsáról forrásaink alapján rövid tájékoztatást nyújtunk.

Csernovics Péternek, Temes megye volt főispánjának, aki Damjanich feleségének rokona volt, 100 arany átadásával sikerült a hóhértól megvásárolni Damjanich, Láhner, Lei- ninger és Vécsey holttestét. Leiningen felesége férjének földi maradványait Urbán Gyula birtokára, Monyoródra vitette, Vécseyné pedig dr. Rósa aradi családi sírboltjában helyezte el férje csontjait.

Október 6-ánok estéjén - Rátky Frigyes mácsai gazdatiszt visszaemlékezései szerint- egy gyékénnyel leborított kocsiban Csernovics Péter Má- csára szállíttatta Damjanich és Láhner holttestét. Október 8- án a mácsai parkban többek jelenlétében 'közös sírba temették el a forradalom két legkiválóbb hősét.

Dessewffy Arisztid 1850. év tavaszáig feküdt az aradi vár sáncaiban megásott sírban. Ekkor - az Alföld című újság

1890. szeptember 24-i száma szerint — egy osztrák őrnagy megvesztegetésével sikerült egy ládában (a 'koporsó szemet szúrt volna) a holttetemet kicsempészni, és Margo- nyára szállítani, ahol alig ismertek ró a holttestre, mert 'kettévágva feküdt a szűk ládában. Végül is egy kihúzott fog helyének felismerésével kétségtelenné vált a tetem azonossága.

Kiss Ernő temetetlen holttestét a kivégzés éjszakáján a sánc árkából Gyuri nevű huszárja és mostohatestvére valósággal ellopta, majd a szétlőtt fejet összerakva, s a tetemet koporsóba téve a temetőcsősz gondjaira bízták.

Lenkey János tábornok a várfogságban megőrült, ezért az aradiakkal nem végezték ki. 1850. február 7-én halt meg egy fűtetlen, ablak nélküli szobában, sebesülten, ruha és minden ápolás nélkül. Lenkey Károly honvéd ezredes az aradi temetőben temettette el. Szülővárosa, Eger azonban magának követelte, és hazahozta a vértanú földi maradványát.

Az Aradi Közlöny 1913. október 21-i száma jelentette, hogy a katonai vár 6-os számú kapuja mellett megtalálták két agyonlőtt vértanúnak - 'Lázár Vilmosnak és Schwei- del Józsefnek - csontjait, amelyeket Lenhossék Mihály és Bartucz Lajos antropológusok azonosítottak. A két vértanúval kapcsolatosan ezeket írta a Magyarság 1930. október

5-én: „Tizenhét éve már, hogy az aradi ereklyemúzeumban pihennek, ma is hiába várják, hogy a nemzet kegyelete ünnepélyesen eltemesse őket."

Becske Bálint, Kazinczy Lajos unokaöccse ezt jegyezte fel a kivégzésről: „Kazinczy

Lajos, e hazának és nemzetnek vértanúja, vitéz katonához illően, bátran halt meg az aradi várnak két éjszaki sáncában." Midőn agyonlövetése előtt szemét fekete kendővel bekötötték, harsány hangon, magyar nyelven ezt kiáltotta kivégzőinek: „Jobb is, ha bekötik szemeimet, legalább életem végpillanatában nem kell látnom hazám hóhérjait." A sortűz eldördülése előtt utolsó szavai voltak: „Isten, ne hagyd el szerencsétlen hazámat!"

Az aradi várfal tövében földelték el. Teteme jeltelen sírban azóta is ott nyugoszik. Pásztor Emil szerint téves az a felfogás, hogy sírja Széphalmon, a mauzóleum közelében lévő szobra alatt van.

Kazinczy Lajos 1849. október 25-én történt kivégzésével utolsó vértanúja volt a magyar szabadságharcnak.

Dr. T. I.

Október végén a Magyar Pedagógiai Társaság Baranya megyei tagozata — több más rendezvény között — kegyelettel emlékezik meg majd a Széchenyi Gimnázium épületében működött Püspöki, majd Állami Tanítóképző Intézetről, erről az egykori patinás intézményről, amely a néptanítók százait bocsátotta ki két évszázad alatt, ünnepi eseményekkel, emléktáblával, kiállítással emlékezik meg a régi tanárokról és tanítványokról, akik a művelődés előharcosai voltak az elmúlt időkben.

Köcsey mondotta, hogy „keressétek az alkalmat a hojdanra visszanézhetni és érte melengülni”. E sorok írója, ki az államosítás utáni egyik igazgatója volt ennek az azóta megszűnt intézetnek, kegyelettel idézi föl az egykor volt püspöki tanítóképző kiváló tudós tanári korának alakjait: Fekete Jánost, Kádár Lajost, Klug. K. Györgyöt, Kisbán Lászlót, Somogyi Gézát, Széki Pált és a többieket. Közülük az első hárommal megtisztelő szerencsém volt együttműködni. Ha a régi tanítványokot megkérdezem, hogy milyen volt az a régi tanári kar, mindig azt a lelkes választ kapom, hogy „azok voltak ám az igazi tanárok, a tanítók tanítói, olyanok, amilyenek ma már nincsenek, vagy alig találhatók".

Milyenek voltak ők, a régi pedagógusok? Ügy vélem, azzal állíthatok nekik emléket, akiket még én is ismertem, és a feljenyzésekből ismert régmúltbeli „képezdei tanároknak", hogy fellapozom egyes magyor írók írásait, akik visszaemlékeznek néhai nevelőikre, és így ennek alapján mutatom be, hogy milyenek voltak ők, a régiek.

Füst Milán szerint az oktató-nevelő munka nem hivatás, hanem életmód. Aki a pedagógusi pályát választja csak azért, hogy pénzt kapjon érte, az ne menjen annak. „A tanári pályához túláradó szeretet kell az ifjúság iránt. Továbbá bizalom, hit abban, hogy minden hiábavaló munka ellenére hatni akarjon, nemesíteni tudjon. És emlékezni tudjon a saját ifjúságára, arra, hogy mi az, ami neki örömet okozott valaha, és mi az, ami fájt."

Juhász Ferenc Fáklya című versében ezt írja az irodalmat tanító pedagógusról: „Ö verset olvas, hangja hogy árad! / a huszonhat copfos, csitri lánynak / a szerelemről, a szabadságról, amit Júliának mondott egykor Sándor. / S lángban a terem, tavaszi lángban / mé- hektől koppan az ablaktábla, Már nem is ö, egy fáklya áll ott / lobogni jövőt, ifjúságot. . ."

Gyergyai Albert mondja: „A tanári pólya minden más pályánál fényesebb, határtalanabb, mint a termékeny Nílus vize, túlárad saját partjain. A jó tanár nemcsak pedagógus, hanem kertész, filozófus, esztétikus, lélekbúvár, művész és mesterember egy személyben. Jellemet formál, ültet, gyomlál, olt és szemez, mint a kertész, életet visz a könyvekbe.”

A pedagógus munkája láthatatlan, és csak hosszú évek múlva mutatkozik meg az eredménye. Tömörkény István egy városi hivatalnokot említ, oki a tanyák között járva egy birkát őrző gyereket pillant meg hason- fekve a földön, és krajcáros festékkel papírra festegetett. - Hát te mit csinálsz? — Hát ezt e’! - Hol tanultál festeni? - Hát - mondja a gyerek - arra messze, ahol az a három jegenyefa van, az iskolában! - „A gyermek ma Münchenben végzi a festőművészeti iskolát, szépreményű fiatalember,” - írja Tömörkény.

Kosztolányi Dezső büszkén mondja e című versében: „Tanár az én apám.” - „Az én édesapám az emberek apja, s én az emberek testvére vagyok."

Kassák Lajosné úgy érzi, hogy milyen múló alkotás a pedagógus életműve, hiszen a tanítványok százai visznek magukkal a világba az életműből egy-egy töredéket.”

Arany János hajdani mesterének ezt írja levelében: „Nem felejtem el azokat a jótéteményeket, melyeket közlöttél velem, mikor hűséges tanítóm valói, csak nem feledhetem el azokat a drága ajándékokat. Alázatos szolgája, egyszersmind tanítványa, Arany János."

Móricz Zsigmond szerint „jobb volt az iskolában lenni, mint otthon."

Tersánszky Józsi Jenő megdicséri tanárát, aki kitűnőt írt be neki a noteszába, amiért ő a tonóri magyarázatot hibátlanul tudta elmondani az óra végén. Megdicséri a pedagógust, amiért meg merte törni a hivatalosan merev, bürokratikus módszert, és egyénileg merte kezelni tanítványait.

Németh László matematikai számításokat végez, hogy mit ér egy jó tonár, ha egy 30-as létszámú osztályban osztogatja magát. „Ha egy tanár évi 800—1000 órát tart, és közben 30-40 emberen dolgozik, ez 35 év alatt egymillió emberóra. Egy író megír 20 könyvet, ezt kiadják 5-5000 példányban, a 20 könyvet elolvassa 200 ezer ember. Mennyivel ki- adósabban formálja a lelkeket egy tanár!"

Illyés Gyula hálával tartozik első nevelőjének, Honák bácsinak. Ő volt az első, aki nem tudni milyen jel alapján szellemi képességeket fedezett fel benne. „Csodálatos! — kiáltott fel a tanító. Csodagyerek lettem, mint minden gyerek, akire odafigyelnek."

Móra Ferenc dicséri őzt a pedagógust, aki „fűt-fát megmozgat a szegény deákért, akiben megsejti a lángelmét”, s örül annok, hogy megismerhette Hertelendy tanító úrbon azt o típust, aki egy tehetséges lelencgyerek továbbtanulásáért magát nem kímélve, fáradhatatlanul hadakozott.

Íme egy csokor a pedagógusok dicséretéről íróink tollából. Ha egy-egy tulajdonság mozzanat, jellemvonás kicsit is emlékezteti egy-egy jeles tanárára a pécsi tanítóképzőben járt hajdani növendékeket — akik e sorokot olvassák —, akkor érdemes lesz felidézni és ünnepelni ezt. az intézetet, amely nem egy vagy két generációié volt, hanem egész népünké, az egész országé a két évszázad folyamán.

Dr. Szántó Károly

őtv^n éVv©l ezelőtt

A Szent Jobb Pécsen

A Szent Jobb közelgő októberi pécsi látogatása előtt érdekes felidézni, hogy 50 évvel ezelőtt, 1938 júniusában is Pécsre hozták országjáró körútja során Szent István király jobbját, amellyel csaknem ezer esztendővel korábban a pécsi püspökség alapitó levelét aláírta.

Mindkét korabeli napilap, a Dunántúl és o Pécsi Napló, már jó előre beharangozta a programot, a fogadás rendjét, a menetben részt vevő iskolák, egyesületek, testületek, intézmények névsorát, a felvonulás útvonalát, melyen a rendőrség megtiltotta o járművek forgalmát.

Június 13-án, hétfőn már reggel 8 órakor ünnepi közgyűlést tartott Pécs város és

Baranya vármegye törvényhatósági bizottsága, majd ennek tagjai, a város és vármegye diszmagyarba öltözött vezetői is a főjályaudvarra siettek. Ott már több ezres tömeg várta az ereklyét hozó Aranyvonatot. Hangszórókon értesülhetett az útvonal közönsége pontosan mindarról, ami a pályaudvari peronon történt. Tíz óra után néhány perccel érkezett meg a harmadik vágányra a Szent Jobbot rejtő, üvegfalú, díszes vagon, és pontosan ott állt meg, ahonnon bíborszínű szőnyeg vezetett ki a téren felsorakozott fogadóbizottság elé. A díszszázad tisztelgése és a Himnusz hangjai után négy szerzetes emelte le a Szent Jobbot, majd vállra véve elindult a menet a városba. Kétoldalt a papság, az egyetem tanácsa, a koronaőrség és a helyőrség díszszázada kísérte. A Pécsi Napló azt is hírül adta, hogy a nemesfémből készült, művészi ötvözetű szekrény súlya 140 kg volt, ezért 50 lépésenként váltották egymást a nehéz aranyhímzésű dalmatikába öltözött, a nagy melegben izzadó szerzetesek.

„Megindult az áradat..." - olvasható a Dunántúl jún. 14-i számában, a több oldalas, „Közel százezer ember hódolt Pécsett a Szent Jobb előtt" című beszámolóban - végig az

I. Ferenc József úton (mai Szabadság út), a Rákóczi, Izgalmasok (ma: Bem) utcán, a Széchenyi téren, valamint a Kardos Kálmán (ma: Janus Pannonius) utcán. A menet lassú méltósággal, folytonos harangzúgás és zeneszó mellett, a járdákon sorakozó, ünneplőruhás tömeg között haladva érkezett a Székesegyházba. Rövid ájtatosság után visszakísérték a Szent Jobbot a Széchenyi térre. Ott díszes emelvényre helyezték, hogy a nagy- közönség elvonulhasson előtte. A környező falvakból is bezarándokolt ezrek menete a déli harongszókor kezdődött. Vonulásuk alatt a ciszterci gimnázium zenekara és az énekiskola növendékei Szent István- énekeket adtak elő.

Negyed 3-kor elérkezett az idő, hogy az ereklyét visszavigyék a pályaudvarra. Rövid búcsúztatás után a vonat kigördült a pályaudvarról, és Pécsről Bajára vitte Szent István jobbját.

Dr. Nádor Tamás

Bornemissza

Gergely

Gárdonyi Géza születésének 125. évfordulójáról emlékezve, írnunk illik legismertebb regénye egyik kedves hőséről, Bornemissza Gergelyről is, aki méltán kapott Pécsett utcanevet: városunk szülötte, egy szegény pécsi kovócsmester fia volt. Alakját mór Tinódi Sebestyén döcögős pennájával megverselte, az Eger vár viadaljáról való énekben, ahol többek között, ekképp írt róla: Oly szép sereg fenn, külső várban vala,

Kétszáznyolcvan legén benne jó vala,

Gondviselő, előttük járó vala Bornemissza jó Gergői deák vala.

(II. 514-517)

Köztudott, hogy Bornemissza néven régebben több nemesi család élt. Közülük a reneszánsz korban kiemelkedett írói, szónoki, térítői működésével Bornemisza Péter, aki nevét egy sz-szel írta. Kalandos élete során elvetődött Zólyomba is, ahol egyideig Balassi Bálint nevelője voll.

A mi Gergelyünk is magasabb tanulmányokat végzett, ezért nevezték deáknak. Gárdonyinak alakja megformálására történeti adatokra volt szüksége, s 1897. november

13-án kelt levelében arra kérte Pécs város polgármesterét, Majorossy Imrét, hogy ha a föld alól is (kétszer aláhúzva) szerezzen számára olyan oklevelet, vagy könyvet, amelyben adatokat találhatna Gergő gyerek múltjára vonatkozóan. Mivel Pécsett ilyen adatokat nem találtak, Gárdonyi másfelé volt kénytelen kutatgatni: ,,Amit nem oldott meg Pécs, megoldotta Bécs."

Többszöri szerkezetváltoztatás után 1899 karácsonyán a Pesti Hírlap szerkesztősége az. zal lepte meg olvasóit, hogy megkezdte az Egri csillagok közlését. Az első közleményből megtudjuk, hogy Gergő gyereknek az apja kovács volt Pécsett, de már meghalt. Az anyja Keresztesfalvára húzódott vissza az apjával, egy ősz paraszttal, aki még harcolt Dózsa György seregében. Ezért is talált menedéket a falu uránál, Ceceynél. Az alig ötesztendős Cecey Éva a regény elején együtt fürdött a Mecsek egyik kis patakjában a hétesztendős Gergővel, ami. kor török lovas csapott le rájuk ...

Mindannyian ismerjük a regény cselekményét. Ma is egyik legtöbbször kiadott, legolvasottabb ifjúsági regényünk. A regény főhőse, Bornemissza Gergely, aki Eger vár viadalá. ban mindig a legnehezebb helyeken viharzik elő. Példamutató bátorság, kitartó helytállás, a haditudományokban való leleményesség, elszántság teszi alakiát vonzóvá. Cecev- nek irányító eszméje: a török gyűlölete és az izzó hazaszeretet. Amikor Tinódi Sebestyén megkérdi Gergelytől, mit írjon jelszóként kardjára, ezt feleli: „Hazámért!"

A nép hazaszeretetével kivi. vott győzelem után Dobó csak ennyit mondott: „Kötelességünket teljesítettük, bár mások is teljesítették volna!"

Érdekes megemlítenünk, hogy amíg Dobó István vasruháját Gárdonyi édesapjára, Ziegler Sándorra szíjazta, addig Gergely deák alakját Horváth Béla egri városi tanácsos jóbarátjáról mintázta.

Még pár szót hősünkről! Eger vár ostrománál tanúsított vitézségéért egy évvel később a vár főkapitányává nevezte ki a király. Egyik török elleni portyázás alkalmával elfogták, Törökországba vitték, ahol Ahmed pasa, oki ellen Egert Dobóval védelmezte, bosszúból felakasztotta.

Dr. Tóth István