Dunántúli Napló, 1988. június (45. évfolyam, 151-180. szám)
1988-06-08 / 158 szám
1988. június 8., szerda Dunántúli napló 3 Repertórium az alkotó pedagógusok pályamunkáiból Megyénk pedagógusai élen járnak a fejlesztő, alkotó pedagógiai munkában. Jellemző volt az új iránti fogékonyságuk a tantervi változások előtt is. Az 1970-es évek elején 30 iskolai kísérlet folyt a megyében, melynek túlnyomó része az új nevelési és oktatási tervek előkészítését szolgálta. Míg korábban az alkotó munka területeit főleg az irányítás által vezérelt kísérletek jelentették, ma a pedagógusoknak egyre több lehetőségük nyílik szakmai önállóságuk érvényesítésére. Jelentős az a tény, hogy az iskolák egyedi lehetőségeihez illeszkedő alkotó jellegű fejlesztő tevékenység a megye mintegy 70 intézményében folyik, megcélozva egy eredményesebb, a tanulók genetikai, környezeti, érdeklődési eltéréseit, a szülők igényeit is szem előtt tartó tevékenységrendszer kialakítását. A megye pedagógusainak Ikb. 10°n-a kapcsolódik különböző részterületeken a pedagógiai munka megújításának folyamatához. A helyi innovációs törekvéseket az irányítás is szorgalmazza és különböző eszközökkel segíti. Az alkotó pedagógusok műhelytitkaiba többek között a pedagógiai pályázatokon keresztül nyerhetünk bepillantást. 1970 óta a pályázati felhívások ösztönzésére 573 pályamű született. A fejlesztő munkainspirálósa szempontjából nagyra értékelhető, hogy a megyei tanács innovációs alapot hozott létre 1987- ben a helyi kezdeményezések fellendítése érdekében. Márciusban tartott megyei tanácsülés elismerve a megye pedagógusainak ez irányú munkáját és kifejezve az intézmények tartalmi fejlesztésének szükségességét, határozatot hozott az innovációs alap folyamatos növeléséről is. Egy-egy pedagógus, iskola, óvoda ötlete nagy érték más iskolák, óvodák számára is, hiszen azt átvehetik, módosíthatják, továbbfejleszthetik, hogy a jó kezdeményezések széles körben ismertté váljanak, ahhoz a tájékozódási lehetőséget biztosítani kell a pedagógusok részére. Ezt a célt kívánja szolgálni a Megyei Pedagógiai Intézet napokban megjelent — Alkotó pedagógusok című — kiadványa dr. Nagy Gyuláné szerkesztésében. A repertórium jelleggel összeállított gyűjtemény az elmúlt tíz évben készült 217 díjazott és jutalmazott pályamunka tartalmával ismerteti meg az érdeklődő olvasót témakörök szerinti csoportosításban. örömmel és bizakodva küldi meg az intézet a gyűjteményt a megye valamennyi oktatási, nevelési intézményébe azzal a szándékkal, hogy minden nevelő, aki az újra fogékony, megismerhesse az alkotók törekvéseit és azokkal gazdagíthassa saját eszköztárát. Bízunk továbbá abban is, hogy a széles skálán mozgó nevelői kezdeményezések felvillantása ösztönzően hat •mindazokra, akik tudást, tehetséget, kedvet éreznek magukban újszerű gondolataik leírására. Kallós Miklósné Ha könyvheti kiadvány lennék Ha könyvheti kiadvány lennék, nem lepődnék meg semmin. Tisztában lennék azzal, hol a helyem az érdeklődők listáján. Eme merész nagyképűségből következő helyzetemet sokszor megfigyelésre fordítanám. Látnám, mi a helyzet a többiekkel. Sokszor irigykedve pillantanék azon sorstársaimra, akiket elkapkodnak és persze, azokra is, akiket még érdeklődésből sem lapoznak fel a könyvesboltokban vagy a pavilonokban. Ha könyvheti kiadvány lennék, csak sajátmagammal törődnék. Jobb lenne így nekem. Nem foglalkoznék, szerzővel, kiadóval, nyomdával, terjesztővel, olvasóval és recenzenssel. Nem törődnék különbözőnél is különbözőbb érdekeikkel sem. Nem untatna a terjesztő évek óta tartó siráma sem. Tudniillik, hogy neki egy jó évvel korábban kell a kiadványokat megrendelnie, amikor még arról sincs fogalma, hogy a könyvhétre jön-e ki a mű vagy máskor. Nem beszélve az átkozottnak is ítélhető, legalábbis ilyen szempontból nemcsak dicsért, de összevont szemöldököt is produkáló tömegkommunikáció kiszámíthatatlan reklámairól. Ha könyvhéti kiadvány lennék, nem foglalkoznék azzal, hogy a nyomdák nyereségérdekeltsége miatt elsősorban és legszívesebben borosüvegcím- két gyártanának. És nem hatna meg az sem, hogy néhány mű esetében csodával határos határidőkre is képesek, máskor pedig elfogadják az irracionálisnak ható papírkontingenst és kiadókat késztetnek politikai felügyeletükkel mély egyetértésben fontos művek visszautasítására. Ha könyveti kiadvány lennék, szerényen csak azt szeretném, hogy tudjanak rólam és érdeklődjenek irántam, hogy ne úgy tekintsenek, mint elefántot a porcelánboltban, hogy szeresség, hogy vagyunk. Dobogna a szívem és mindenem az önbizalomtól, hogy kapós vagyok és nem szidnék semmit és senkit semmiért, mert idősebb kiadvány-testvéreimmel beszélgetve tisztában lennék olyan fogalmokkal, mint hiánycikk, mint „más terjesztő, más választék", mint papírhiány, mint késés .. . Könyvheti kiadványként figyelembe venném, és a terjesztők figyelmébe is ajánlanám a hiánycikkeket, a mindenkori sikerkiadványokat. Tudnám, hogy siker akkor is kreálható, ha rossz a tervezés, ha nem annyi a példányszám, ha nagyobb az a csúnya érdeklődés a vártnál, leaalábbis az illetékesek nyilatkozata szerint. Megérteném újságíró barátomat, aki most engem is megszólaltatott (elfogult vagyok tehát), hogy e könyvhét egyetlen kiadványát sem ajánlotta nyomtatásban a nagyérdeműnek cím szerint. Sem azt, ami majd úgyis fogy, sem azt, amit a terjesztő most úgymond, érdemesnek tart erre. Könyvheti kiadványként tehát nagyon furcsa lenne a helyzetem. Itt Baranyában — ahova lehet, hogy véletlenül vetődtem — felhívnám a figyelmet a megyei kiadványokra. Csorba Győző most megjelent szép verseskötetére, Várkonyi Nándor Elveszett paradicsom című munkájának részletére, Karay Ilona egykori fiatal, nagyon- nagyon fiatal költőnő verseire, amiből dramatizált műsor is készült, a Szép versekre, az egyre szaporodó számú antológiák egyikére, amelyben örvendetesen sok baranyai költő kapott helyet. Ha könyvheti kiadvány lennék, tudnám, körülményeim behatároltak, így csak vázlatosan közölném véleményemet mindenről, nehogy még rosz- szabbul járjak. És nagyon jó olvasást kívánnék mindenkinek — hozzánk, könyvhéten vagy máskor megjelenő művekhez. Bozsik László Tablók Hát persze, a tablók. Ha létezik protekció ebben a szép országban, ókkor valamennyi formátumát megpróbálták felhasználni ellenünk, velünk, érdekünkben és érdekükben azok a középiskolás diákok és tanárok, akik neveztek a városi tanács, a városi KISZ és a Dunántúli Napló közös tablóversenyére. Pedig ebben az esetben tényleg nem volt szükség jogos és jogtalan előnyökre. A tablókat elbíráló zsűri tagjaként, jdbb sorsra érdemes, hasonló cipőben járó szakember kollégáimmal együtt egyszerűen nagyon nehezen tudtuk eldönteni, minek alapján alkossuk meg a sorrendet. Az is megfordult a fejünkben, hogy hagyjuk az egészet. mert úgyis mindenki megfelelően törődött azzal, hogy az övé a legjobb legyen, mert az ízlések úgyis különböznek: von, akinek az avantgarde, van, akinek a régies konzervatív fényképaláírás, semmi más stílus, van, akinek a viták, a színek, az ötletek, de milyen ötletek! Nem angol tagozatos osztály angol nyelvű felírással, más gimnáziumi osztály élénk színű, szellemes grafikákkal, de konkrét, egyenkénti névaláírások nélkül. És a karosszéria! összeszámoltam: pontosan egy autóra való „külső" állítható össze a különböző tablókból. Annak külön örültünk, hogy egyre több esti tagozatos osztály rukkolt elő igényes tablóval, és azt sem bánnánk a jövőben, ha a felsőiskolások is bevezetnének hasonló jellegű emléket tanulmányaik végén, úgy, ahogy a PMMF egyik osztálya tette. Lezárult egy újabb tablóverseny, a végeredménnyel lehet vitatkozni, mi is ezt tettük. Jövőre mások végeznek, a következő évfolyam. Törődjenek ők is tablóikkal, és ne feltétlen (csak) a tablóversenyünk miatt. Bozsik L. Szocializacios iskola Fogd meg a kezem... Dr. Jahn Ernő Apáczai-díjas Több mint három évtized az oktatásügy egy különleges területén, a gyógypedagógiában: ez dr. lohn Ernő életműve, amelyet az idei pedagógusnapon Apáczai Csere János-díj- jal minősített a kulturális kormányzat. A véletlen hozta közel a jogi végzettségű — eleinte képesítés nélküliként tanító — pécsi fiatalembert e nehéz munkához, hogy aztán itt tanárként, iskolavezetőként és elméleti szakemberként segíthesse a gyógypedagógiai intézményhálózat kialakulását, működését Komlón, Pécsett, Pécsváradon. 1981 óta mint címzetes igazgató a foglalkoztató iskolák regionális szakfelügyelője, szaktanácsadója. — A fogyatékosok társadalmát az egészségesek társadalma bizonyos tartózkodással, meg nem értéssel figyeli: ez különben nem magyar sajátosság - mondja dr. Jahn Ernő.- Nehezíti a helyzetet, hogy sok újabbkori előítélet következményeit nem tudtuk felszámolni. 1945 után pl. a politikai vezetés deklarálta (ekkoriban a genetika is burzsoá tudománynak számított), hogy az értelmi fogyatékosság a régi polgári társadalom maradványa, és majd megszűnik. Kevés pénzt költöttek rá, és azt is rosszul. Az ötvenes években Bárczy Gusztáv, a kiváló gyógypedagógus régi kastélyokban rendezte be iskoláinkat: ez akkor áldás volt, ma átok - nincs pénz kijönni belőlük és újat építeni. Azóta sokat korszerűsödött, differenciálódott a gyógypedagógia elmélete is, gyakorlata is, bár a vita fel-fel Iá ngol: szociálpolitikai vagy pedagógiai feladat-e az értelmi fogyatékosokkal való foglalkozás. Ma mór nem rehabilitációról beszélünk, mely szerint a gyermeket iskolaköteles korban a szülői ház közreműködése nélkül „felkészítették az életre”, majd „visszaadták a társadalomnak". Sokkal inkább integrációról vagy nor- malizációról, amikor a gyereke egyéni képességeit figyelembe véve, arra építve segítik a beilleszkedést a társadalomba. Ez az iskola nyitottságát is feltételezi.- Ezért szívesebben nevezzük iskoláinkat szocializációs iskolának. Az értelmi fogyatékosokat is megilletik az oktatással, a munkavállalással, a művelődéssel és a szabadidővel kapcsolatos jogok: minderre - s nemcsak iskolai értelembe vett tananyagra - meg kell tanítani őket. Ez volt az egyik sarkpontja dr. Jahn Ernő pedagógiai-elméleti munkásságának. Tanulmányozni kezdte a magyar, német, angol, szovjet szakirodalmat, s úgy látta, a hazai elmélet hat-nyolc évvel elmaradt az európai élvonaltól. Amikor 1968-ban az eddig egységes gyógypedagógiát szétválasztották a kisegítő és foglalkoztató (az enyhe és közepesen súlyos értelmi fogyatékosokat tanító-nevelő) intézményekre, Jahn Ernő az utóbbi területen folytatta munkáját. Előbb cikkeket írt a szaksajtóba, majd tankönyvek, módszertani útmutatók kidolgozására kapott megbízatást. Foglalkozott az önkiszolgálásra való nevelés, a 4—5. osztályosok számolás és mérés tanításának, a zenei mozgásnak a fejlesztésével, a cigánytanulók nyelvi felkészítésével, a szabadidős foglalkozások tervezésével, a munkába állás problémáival. A kitüntetési javaslat mellett hosszú lista tartalmazza e munkáknak a címét, témáját.- Korábban a pszichológusok tesztek segítségével megállapítottak egy szintet: aki alatta volt, azt fogyatékosnak minősítették. Holott a szellemi fogyatékos gyerekek nem egyszerűen gyengébb képességűek valamiben, hanem mások is. Ezt a más-ságot kell észrevenni és fejleszteni tudni. Ha azt kérdezi, mi vonzza és mi tartja ezen a pályán a pedagógusokat, csak ilyen általánosságot tudok mondani: a gyerekek szeretete. Ez a szeretet számos más tulajdonságot is megkövetel: nagyfokú érzelmi töltést a munkában, beleérző képességet, az oktatói-nevelői folyamat apró lépésekre való felbontását. Végtelen türelmet. És természetesen a hitet meg az akaratot, hogy a tanitványaik megtalálják a helyüket a társadalomban. Ahogy az ,lépek társadalma" elfogadja a rokkantat, az infarktusból felépültet. Sajnos, a szellemi fogyatékosok munkába állitása ma hazánkban egyre nehezebb. Pedig világszerte erre törekszenek a társadalmak nem kis anyagi áldozattal, és a pedagógusnak az a dolga, hogy segítse beilleszkedésüket. Tavaly Zágrábban jártam, az értelmi fogyatékosok olimpiájának idején rendezeti konferencián, ahol megismertem a portugál küldöttség programadó dalát, amelynek ez a refrénje: „Gyere, fogd a kezem, és én megmutatom, hogy a világnak szüksége van rád." ^ Dr. Jahn Ernő 61 éves, az idén nyugdíjba megy. — Visz magával munkát a nyugdíjas évekre? — De mennyitI Szeptember 30-ig országos helyzetképet vázolok lel a nyolcadik osztályt végzettek elhelyezkedési nehézségeiről. Szervezem 1 a hasonló eszéki intézménnyel a találkozót. Volt munkatársaimmal teamet hozunk létre a szabadidő hasznosításának lehetőségeiről tervezett tanulmányunk megírására. Kecskemétre szervezek magyar, lengyel, szovjet, jugoszláv, csehszlovák, svájci, osztrák és NDK-beli kollégák részvételével egy tanácskozást a fogyatékosok kommunikációs képességeinek fejlesztéséről. — És aztán? Valami hobbi? Kiskert vagy efféle? — Látja, ez nincs, és baj, hogy nincs. De erre felkészülni valahogy nem volt időm. Hiszen még ma is napi 2-3 órára szükségem van, hogy lépést tarthassak a szak irodalommal. G. T. Képem ró lliÜi I Tempó Az elmúlt hét a Magyar Televízióban a gyorsítás jegyében telt el. A hét derekán két olyan program is szerepelt a műsorban, amelyek a tempó rendkívüliségére utaltak. Az egyik ördögh Szilveszter Gyorsított eljárás című tévéjátéka volt (Szegvári Menyhért rendezésében), a Kortársaink képernyője sorozatban a másik A leggyorsabbak a világon című grúz tévéfilm, mely a radzsinokról szólt. Érdekes azonban, hogy noha a címben mindkét film a gyorsaságra utalt, a bemutatott történetek, illetve hősök éppen tempójuk lassúságával tűntek ki a környezetükből. A rendőrjárőrt leütő Fekete Lázár a hatóság gyorsított eljárásával és a városi lét felgyorsult ritmusával szemben őrizte meg magában az élő, organikus időt; a grúz filmben bemutatott radzsinok pedig már legendásan lomhák és lassúak, de azt is mondhatnánk, megfontoltak voltak. Jó néhány évtizede része az életfelfogásunknak, világképünknek az a hit, hogy az idő felgyorsult. A gyorsuló idő gondolata olyannyira általánossá vált, hogy amikor Bródy András közgazdász néhány éve megjelentette Lassuló idő című könyvét, az a szellemi élet bizonyos köreiben bombaként robbant. A két tévéjátékban is azt láthattuk, hogy az időhöz való viszony alapvetően határozza meg az ember életét. Bizonyára sokakban felvetődött a kérdés, hogy amikor amúgyis olyan zaklatott tempójú az életünk (általában), és amikor az emberek többsége időzavarral küszködik, akkor miért kell meghirdetni a gyorsítás programját. De itt különbséget kell tennünk az egyéni életvezetés és munkatempó és az intézmények, társadalmi szervezetek működésének gyorsasága között. Nemcsak isten malmai őrölnek lassan, hanem a hivataléi is. Ha a helyzet megfordulna, és az általunk eltartott és fenntartott intézmények működnének flottul, s a mi időnket takarítanák meg a gyorsaságukkal, akkor az átlagember is lehetne olyan megfontolt, alapos, elmélyült, mint a két tévéjáték hősei. Jelenleg azonban véges életünk idejét azok a végtelen létű hivatalok falják fel,' amelyek ahelyett, hogy kiszolgálnának bennünket, uralkodnak felettünk. A sorban állás, egyik ajtótól-ablaktól a másikhoz küldözgetés, az intézmények közötti tili-toli és csiki-csuki, mind az egyén idejét rabolja. A radzsinok és Fekete Lázár persze, anakronisztikus figurák a mi világunkban. Ez azonban nem az ő hibájuk, hanem a miénk. A mi világunk és életformánk elszomorító látlelete az, hogy a megélt, kiélvezett és maradéktalanul elsajátított idő — azaz az élet — a mi szemünkben már komikusnak vagy idejétmúltnak tetszhet. Idő van - applikálhatjuk a közismert, bár jelöletlen vendégszöveget a tévéjegyzetbe. Nincs idő — idézhetjük a közhelyszótárt. Mindkettő igaz, és egyik sem. Arra már nincs idő, hogy az önmagát erején fölül kizsákmányoló polgár életében tovább gyorsuljon a tempó. De arra van idő, sőt. most mór idő van!, hogy a hivatalok, intézmények, szervezetek lépést váltsanak. Biztatásul csak annyit: tempói, tempó! M. P.
