Dunántúli Napló, 1988. április (45. évfolyam, 91-119. szám)
1988-04-30 / 119. szám
IO DunQntau napló 1988. április 30., szombat Szerényen a munkáról Schlitt Ernő egyetlen hobbija . Szabadkozik Ernő: „Miért pont rólam akarsz írni, nem csináltam én semmit, nem vagyok senki. írjál inkább a szekcsői úttörőzenekarról... " Mondaná tovább, sorolná az érveket, melyekkel a szerény emberek tiltakozni szoktak. Mert, úgymond, az újságba csak szenzációval lehet bekerülni. Ha valaki csupán a dolgát teszi, az kevés, nem érdekel senkit. A kaposszekcsői Schlitt Ernőről, azonban már régóta szeretnék írni. Hivatkozhatnék szubjektív okra, hogy gyerekkori barátom — bár húsz év óta, most sikerült először hosz- szabban beszélgetnünk —, hivatkozhatnék arra, hogy a munka ünnepéhez közeledvén illik munkásportrét írni, de mipdkét indok sántít. Tán megbocsátja az olvasó, ha nem részletezem, miért. Gyerekkori történeteket elevenítünk fel. Amikor megkutattuk a Leányvárat, a dombóvári Kapos-hídnál, keresvén a Gólyavártól idáig húzódó török alagutat, vagy „tudományosan” előkészített expedíciót szerveztünk, az alig két kilométerre lévő Nyergesi-erdőbe. Vesszőből font kunyhónkba Ernő vezette be a villanyt, egy zseblámpa alkatrészeit felhasználva. Ernő mindig bütykölős gyerek volt. A rádió csövei közt matatott, s nyolcadikos korában már hegesztőtrafót szerkesztett. Manapság, amikor a rafinált riasztóberendezésekről olvasok, Schlitt Ernő gyerekfejjel gyártott vészcsengője jut az eszembe, ami tökéletesen jelezte, ha idegen lépett a házba. Persze, hogy villanyszerelő lett. Igaz, előbb a finomabb régiókat, a rádiószervizelést célozta meg, de akkortájt tették kötelezővé e szakmához az érettségit, s Ernő szakmunkásképzőbe járt. — A DÉDÁSZ-hoz jártam gyakorlatra. Akkoriban mérj nem féltették annyira az inasokat, mint manapság. Azt mondták: „Gyerek, holnap Páléba megyünk dolgozni!" Pálé tudod mennyire van Dombóvártól .. . Hogy mivel, hogyan jutsz el oda, senkit sem érdekelt. Máskor meg a vállunkra akasztottak egy létrát, fűrészt: „Vágjátok le a vezetékre hajló ágakat!" Az elromlott utcalámpákat is állandóan mi szereltük. Feszültség alatt voltak, nem érdekelt senkit. „Vigyázzatok magatokra!" Ma az oktató maga köré gyűjti a tanulókat, mint a kotlós a csirkéket... — Tovább maradnak iskolások. Ez talán nem baj.- Nem baj, ha többet tanulnak. De nagyobb önállóságra kellene szoktatni őket. A mi szakmánkban ez alapkövetelmény. Szabadegyházától Komlóig miénk a terület — Ernő, a MÁV Vontatási Főnökségének dombóvári villamosműhelyében dolgozik —, a gépek javításától kezdve, az épület- villamosságig mindennel kell foglalkoznunk. Tizenketten vagyunk a műhelyben, hogyan lehetne elképzelni, hogy mindenki mellé külön tanácsadó kerüljön? Ernő persze könnyen beszél. Húsz éve dolgozik a cégnél, ismeri a szakma csínjót-bínját. Otthoni szereléseit, a ház körül használt, saját „fejlesztésű" gépeit, traktorait látva, nem túlzás ezt mondani: igazi ezermester.- Mesélj a munkanapodról.- Fél hétre járok dolgozni, télen-nyáron motorral. Na, amikor az első hó leesik, akkor két napig nem motorozok. Megvárom, míg rendeződik a forgalom. Délután fél négykor végzek, hazajövök, s a ház körül dolgozgatok. Bérelek a tsz-től egy kis földet, édes- apáméknál hizlaljuk a disznót. Négyet-ötöt évente, csak magunknak. Időnként egyik beleugrik a hűtőládába, s egy darabig nincs gond a húsra. Időnként a szomszédoknak bütykölgetek valamit.- Vagy a harangokat szereled . . .- Az nem nagy munka — mondja Ernő, szerintem megint csak szerénységből. Mert ő c környék mindenese, nemigen lehet kérni tőle valamit, amit ne tenne meg szívesen, és magától értetődően — ingyen. Tavaly avatták fel a község új tornatermét, ami egyben bálok rendezésére is alkalmas. A teljes villamoshálózat kiépítését Schlitt Ernő végezte, társadalmi munkában. (Miniszteri Dicséret — Köpeczi Béla aláírásával, — és Kiváló Társadalmi Munkáért, ez a két oklevél lapul a családi irattárban, a négy vállalati Kiváló Dolgozó kitüntetés mellett.) Ez a munka volt Ernő eddigi legnagyobb „dobása" a faluban, a kisebbeket aligha lehet számon tartani. És a pihenés, kikapcsolódás? Rámnéz, mintha azt kérdezné: az mi? — Az itthoni munka a kikapcsolódás. A feleségem minden nyáron elmegy a Balatonra a két lánnyal. Az iskolánknak van ott üdülője; konyhai kisegítőnek el-elküldik, mivel Szek- csőn is ez a foglalkozása. Aztán fölmennek Sopronba, a Béláékhoz. — Vagyis Ernő testvéréhez, aki iskolás éveiben ügyesen birkózott a dombóvári sportkörben. Most a fúvószenekarra terelődik a szó. A kaposszekcsői úttörőzenekarra, amelyet c semmiből teremtett meg Habich Konrád bácsi, s amelyik most az ötvenedik szereplés felé tart. Már képzett tanáruk van, Balaskó János, és igazi menedzserük — gondnokuk, hogy megint a szerényebb titulusnál maradjunk: —, Schlitt Ernő. Nyolcadikos nagylánya és a negyedikes kicsi, oszlopos tagja a zenekarnak. Ernő pedig a kottatáros, a rendfenntartó, az ügyintéző, a műsorszervező, a kottamásoló egy- személyben. Saját készítésű, kemény fedelű kottafüzeteit mutatja, s elámulok, miért nem jöttek még rá ezekre a hasznos újításokra a profi zenekarok. Miközben Ernő meséli, hogy négy—nyolc órákat ül végig egy-egy próba alkalmával a gyerekek közt, csöndesen a tudományos konferenciák „komplex közművelődési szemléletet" sürgető előadóira gondolok. Lám, milyen egyszerű ez. Csak éppen nem beszélni kell róla . . . Havasi János A kertvárosi emeleti lakás olyan, mint a háziasszony maga: hűvösen elegáns, pedáns, enyhén parfümillatú. Finom fehér szövetből készült nadrágot visel, fekete pulóvert, szőke haja csillog, a frizurája ... iMilyen is . ..? — Kacsafarok a neve ... — segít ki. Dr. Rédey Tiborné, de szívesebben említem ismert becenevét: Dudi. Nem kéne zavarban lennem - elvégre 30 éve ismerem, azóta, hogy belépett a „Nádor művekhez", ahol a kávéházi gépen főzi talán a város legjobb kávéját —, de hát így „civilben" még soha nem találkoztunk, miután meghívottam magamat otthonába. Nem volt könnyű. — Délután már a sírás is szorongatta a torkomat. - Miért kell kipellengérezni engem? — Szó sincs róla . . . Csák beszélgetünk. Ha valaki három évtizedet lehúz egy munkahelyen, történetesen egy kávé- hóiban —, amit akár kirakatnak is nevezhetnénk —, már önmagában is tiszteletreméltó. Nehezen hiszem, hogy a sírás környékezte, mert - lekopogom —, még csak szomorúnak sem láttam soha: ha beléptünk az ajtón, intettünk neki, ő visszaintett mosolyogva, aztán húzta le a gép karjait, sustorgott a gőz és már küldte is a kávét a pincértől, vágy éppen a sört, kinek-kinek szokása szerint. Egyszer egy kollégám azt mondta, ha valaki gondját- baját elűzendő, betér egy kávéra, elég, ha csak csendesen nézi a gépnél álló csinos, szőke asszonyt és megnyugszik. — Most már megmondhatom, még szerelmesek is voltunk beléd, legalábbis haveri körben ezt bevallottuk egymás, nak . .. — És ezt csak most mondod?! — szólal meg tettetett szigorral. — Ezért a kései vallomásodért most megkínállak egy itallal. Mit kérsz? Dudi nagyszülei: Anzil Domonkos, Risotti Angello. Olaszok. „Apám még őrizte olasz eredetének jegyeit, jóképű, sűrű feketehajú férfi volt..." — Édesanyám nyolcvanhét esztendős, jó egészségnek örvend, itt lakik ő is KertvárosDudi ban. Rita Ipnyom, az unokámmal szintén.- Hol születtél? — Pécsett, Gyárvárosban, öten vagyunk testvérek, négy lány és egy fiú, a bátyám. Muszáj mindent megírnod? — Persze ...- A dohánygyár volt az első munkahelyem, de aztán átjöttem a Nádorba, végül is ez a második munkahelyem.- A múltkor próbáltam számolgatni, mennyi kávét főzhettél le harminc év alatt és kijött vagy ötszázezer.. . Elgondolkozik: — Sokkal több, talán egymillió is. Ma például kétszáz duplát főztem le, de gyakori az öt-hatszáz, sőt, egyik szilveszter éjszakáján kétezernégyszáz feketét adtam ki a pultnál, záróra után, halál- íóradtan megcsókoltam a gépemet.- Milyennek tartod a munkádat? — Szépnek. Minden munka szép, ha kedvvel csinálja az ember. A szakmában gyakori ellenőrzés soha nem talált nála kifogásolni valót. Kevés ember mondhatja el magáról: sóha nem késett el munkahelyéről. Fél hétkor kezd, de hatkor már bent van, félfűti a gépet, jól zárható helyről előszedi a kávét, a különféle Italokat —, külön készlete van, mint a délutános váltótársának - aztán lefőzi az első duplákat többnyire a korán érkező, reggeliző vendégeknek. A nap különböző szakában változik- fordul a vendégsereg. Kora délelőtt átfutó vendégek jönnek, köztük néhány „lyukas, órás" tanár, aztán a presszós fiatalember, aki itt issza meg nyitás előtt a kávéját -, néha a sörét —, aztán bevásárlást végző asszonyok ülnek be egy-egy tortaszeletre — amely fölött esküdöznek a fogyókúra eredményességére ... — délben, dél körül már a törzsvendégek foglalják el megszokott asztalaikat: társalgás, ebéd, kávé, aztán elvonulnak: orvos, sportoló, kereskedő, tanár, ügyvéd, építész, osztályvezető, és sokan nyugdíjasok. Kedden - minden héten biztos nap. - négy -öt középkorú h'ölgy, egy hollandi kockára, somlói galuskára adnak találkozót egymásnak. Szombaton délelőtt jugoszláv vendégek, délután — főleg meccs után - a sport- rajongók. Este fiatalok: Nádor (kocsonya. És ez így megy napról napra, hetek, hónapok, évek, folyamán . . . — Nem unalmas? — Nem. A vendégeknek leg. alább hetven százalékát ismerem. Tudom előre, ki mit kér, milyen tálalásban. Van, aki üvegpohárban, van, aki porceláncsészében kéri a kávét. Aztán tudom, ki kéri a somlóit, vagy a kocsonyát — ez nem változott, mór úgy értve, hogy a minősége — harminc év alatt. A kocsonyát még Szabó Dezső mesterszakács vezette be. Sok jó kollégával dolgozok és dolgoztam együtt. Kis Karcsi, Szőke Karcsi, aztán Nagy Karcsi ma is itt dolgozik, és a régi jó pincérek, a Rókus, a Csepeli Jancsi, Szélig Rudi bácsi, Szeifert Feri, Kokas Béla. . . Néhányuk már elment örökre. .. Volt a kávéháznak egy jellegzetes alakja. Mindenki csak így ismerte, a nagydarab, öblös hangú öreget: Tonyó bácsi, vagy csak egyszerűen Tonyó úr. Valamikor „textilben utazott", azaz házalt és mindent tudott, mindenkit ismert. Szép kort élt meg. Amikor meghalt, Dudi és Nagy Karcsi — most a kávéház „főúra” — kísérték utolsó útjára. Az öregnek mozgalmas élete volt —, temetésén alig egy-két ember. Elszaladt az idő, összecsukom a jegyzetfüzetemet, Dudi megkérdezi:- Muszáj volt veled leülnöm beszélgetni? Kell hogy írjál rólam?- Kell a fenét. Ha tiltakozol, nincs riport.. . összecsapja a kezét:- Nahát, most bevettem a csöcsöt! Hiszen én mondtam . . . Legalább áruld el, mi lesz a címe? — Dudi . . . Rab Ferenc Segítség az idegenforgalom működtetéséhez Üdülőhelyi díj Pécsett A kiemelt üdülőhely területe Fonók a helyzet, de így van: nálunk az idegenforgalom hasznából az részesedik a legkevésbé, akitől úgyszólván mindent elvárnak annak érdekében, hogy ez az ágazat a lehető legjobban működjék. Ez pedig természetesen a terület gazdája, a tanács, amelynek egyébként magától értetődő feladata az általa igazgatott település lehető legjobb működtetése. A kétféle „lehető legjobb" között azonban van némi többletbeli különbség, a többletet pedig az idegenforgalom igényli. Csakhogy a többletre — lényegében — nem adódik külön fedezet. És ezzel a kör be is zárult. Bezárult? Némi szerény fedezetet jelenthet a többletkiadásokra az ún. üdülőhelyi díj, ami természetesen nem az utóbbi évtizedek találmánya. A kurtaxa réges-rég létező „adózás" az üdülőhely színvonalas fenntartása érdekében. Most — más hazai nagyvárosok példájára — Pécs is bevezeti az üdülőhelyi díjat, ennek a szedésére a tanács legutóbbi rendelete szerint ez év májusától kezdve lesz mód. A dolog egy nagyobb lélegzetű — azaz nagyobb városi területre kiterjedő — elképzeléssel indult, ám a felettes szerv — a megyei tanács építési-vízügyi osztálya - okszerű érveléssel szerényebb mederbe terelte az ügyet, a tanácsrendeletet ennek q figyelembevételével fogalmazták meg. Az •eredetileg kijelölt kiemelt üdülőhelyi terület környezeti minőségre vonatkozó, az átlagosnál magasabb színvonalat biztosító feltételei ugyanis nem állnak fenn. Az idei 3. sz. pécsi tanács- rendelet szerint az üdülőhelyi díj szedésére kijelölt kiemelt üdülőhely területét az itt látható térképen ábrázoltuk. Ezenkívül egyedileg kijelölt idegenforgalmi intézmények tartoznak ide, mindenekelőtt a négy szálloda, a Pannónia, a Nádor, a Palatínus, a Hunyor, valamint a nyári hónapokban hat kollégium, a Kodály Zoltán úti középiskolai kollégium, a PMMF kollégiuma, a JPTE Főiskola utcai, Jakabhegyi úti és Universitas utcai, tqvábbá a POTE Jakabhegyi úti kollégiuma. üdülőhelyi díjat azok a magánszemélyek fizetnek, akik nem állandó lakosként' laknak a kijelölt területen, illetve a szállodák vendégei, díjátalány fizetésére pedig azokat kötelezik, akiknek. üdülő van a tulajdonukban, haszonélvezetükben vagy állandó használatukban az üdülőhelyi területen. Az üdülőhelyi díj mértéke személyenként és naponta: külföldi állampolgároknál 20 forint, magyar állampolgároknál 8 forint, szervezett üdülésben részt vevőknél 4 forint, a díjátalány évente 300 forint. A díjfizetés kötelezettsége alól mentesek a szálláshelyet nem igénylő kirándulók és látogatók, a 14 éven aluliak, az oktatási intézmények nappali tagozatos tanulói, hallgatói, az oktatási idényben a diákszállásokon lakók, nyugdíjasok, sorkatonák, a területen munkavégzéssel összefüggő kötelezettség alapján tartózkodó, a három- és több gyermekes családok együttes tartózkodás esetén, gyógykezelés céljából fekvőbeteg-gyógyintézményben tartózkodók, önálló keresettel nem rendelkező szellemi, ill. testi fogyatékosok, a településrész állandó lakosainak és a díjátalány fizetésére kötelezettek közeli hozzátartozóinak. A díjátalány fizetését - a kötelezettek kérelmére — jövedelmi, vagyoni, szociális helyzetükre való tekintettel mérsékelheti, indokolt esetben el is engedheti a tanács végrehajtó bizottsága, pl. ha az egy főre jutó havi jövedelem nem éri el a 3600 forintot, ill. három vagy több gyermeket nevelő család esetében a 4600 forintot. A törlésnél természetesen kizáró ok az üdülő idegenforgalmi hasznosítása. A tanács rendelete intézkedik az üdülőhelyi díj, ill. díjátalány beszedésének, befizetésének a módjáról. Megjegyzendő, hogy ezek köztartozásnak minősülnek, s tanácsi bevételként teljes egészében az idegenforgalommal összefüggő fejlesztési, felújítási, üzemeltetési célokra fordítják. H. I.
