Dunántúli Napló, 1987. október (44. évfolyam, 270-300. szám)

1987-10-26 / 295. szám

jüfT't ity1« fnPmi«! 111.»^ f Értékes pont Diósgyőrből DVTK—Komlói Bányász 0-0 AZ NB II. ÁLLASA Diósgyőr, 1000 néző. V.: Szi­lágyi. Diósgyőr: Veréb — Szlif- ka, Leskó, Mida, Takács J., — Huszák, Fükő, Farkas, Szeme­re, — Lengyel, (Molnár a 74. percben), Kölln. Edző: Száger György. Komló: Tábit — Ham­mer, Vukmann, Schulteisz, And- reidesz, — Jurin, (Klonfár a szünetben), — Hüber, (Stem- ler a 88. percben), Varga, Gajlai — Takács Z., Réfi. Ed­ző: Rónai. István. Az első félidőben nyomasztó fölényben volt a Diósgyőr, a Komló ritkán lépte át a félvo­nalat. A Diósgyőr nagy fölé­nye ellenére mégsem jelentett komolyabb veszélyt Tábit ka­pujára, igaz, ebben megha­tározó volt az is, hogy a Komló nagyon fegyelmezetten véde­kezett. A vizes, csúszós talajon nem alakult ki folyamatos já­ték, sok volt a hiba. Szünet után sem változtatott taktikáján, a Komló, megszáll­ta kapujának előterét, de a mérkőzésnek ebben a részé­ben már ellentámadásokkal is kísérletezett. A Diósgyőr vezető gólja végig a levegőben lógott, a vendégcsapat azonban jól tartotta magát. Jók: Takács J., Kölln, ill. Vukmann, Gallai, Varga. Száger György: — Első ha­zai pontvesztésünk azért kö­vetkezett be, mert „szögletre” futballoztunk. Rónai István: — A védeke­zést jól oldottuk meg, értékes pontot szereztünk egy kitűnő csapat ellen. További eredmények Eger—Ganz-MAVAG 1-0 (0-0). Eger, 1000 néző. V.: Lója. G.: Tatár (11-esből). A nagyon alacsony színvo­nalú találkozón a szerencsé­sebb csapat győzött. Veszprém—Bp. Volán 3-1 (2-1). Czabán Samu tér, 3000 né­ző. V.: Lázin. G.: Rugovics (2), Csík, illet­ve Kovalik. Kiállítva Baranyi (Veszprém, 70. p.). A vendégek végig jobban játszottak, s megérdemelten nyertek. Metripond—Ózd 0-0. Hódmezővásárhely, 3000 né­ző. V.: Varga S. A Metripond többet táma­dott, de az Ózd szervezetten, jól védekezett. Csepel—Szekszárd 0-0. Csepel, 800 néző. V.: Karáth. Jóiramú mérkőzésen a ha­zaiak. az első játékrészben büntetőt is hibáztak. A dön­tetlen igazságos. Salgótarján—Nyíregyháza 4-1 (1-U. Salgótarján, 1000 néző. V.: Adóm. G.: Sváb (2), Skoda, Zimo- nyi, illetve Gere. Kiállítva: Váczi (Nyíregyhá­za, 72. p.). A Salgótarján győzelme ilyen arányban is megérde­melt. Nagykanizsa—Kecskemét 2-1 (1-1). Nagykanizsa, 1500 néző. V.: Kaibás. G.: Mózsi, Skublics, illetve Kiss. Kiállítva: Malik (Kecskemét, 80. p.). A kecskemétiek 2-1-es ál­lásnál 11-est hibáztak. A ha­zaiak rászolgáltak a két pont­ra. Szolnok—III. kér. TTVE 2-2 (2-2). Szolnok, 3000 néző. V.: Sze­keres. G.: Tóth, Katona, illetve Lu­kács, Muraközi. A vendégek a 8. percben már 2-0-ra vezettek, így a ha­zaiak örülhettek az egyik pont megmentésének is. Ajka—Szeged 1-1 (0-0). Ajka, 1600 néző. V.: Vágner. G.: Kántor (öngól), illetve Deák. Az ajkaiak továbbra is hadi­lábon állnak a góllövéssel. Dunaújváros—Kazincbarcika 1-1 (0-0). Dunaújváros, 1500 néző. V.: Horváth O. G.: Szauer, illetve Búza. A kontratámadásokkal pró­bálkozó barcikaiak közelebb álltak a győzelemhez. A duna­újvárosiakat utoljára irányítot­ta az MLSZ főtitkárának kine­vezett Török Péter. Helyét Pus­kás Lajos foglalja el, a klub kétéves szerződést kötött vele. Isaszegi és Álvics döntős Tamperében, az elődöntők­kel folytatódott a nemzetközi ökölvívótorna. Isaszegi Róbert (48 kg) 4-1-es pontozással győzött a finn Karkkainen el­len, s így a fináléban a dél­koreai Dong Bu Csó ellen lép­het szorítóba. Ugyancsak si­kerrel vette ezt az akadályt a komlói Alvics Gyula (91 kg). ő a finn Kyllonent verte 5-0 arányú pontozással. Ebben a súlycsoportban a másik ágon az NDK-beli Heydeck jutott a döntőbe. Hranek Sándor (75 kg) vi­szont 5-0-ás pontozásos vere­séget szenvedett a bolgár Sztojanovtól, igy a harmadik helyen zárt. hogy vá megv Értesítjük gyfeíeinket, ltunknál az alábbi hívószámok znak, 1987. október 26-tól: Központ, Sörház u. 36. Bőrruházati és 2. sz. Gyár (Vadász u. 83.) Bőrdíszmű Üzem Pécsbányatelep, Kórház tér 1. Szolnok 15 • 4 3 26-17 20 2. Veszprém 15 9 2 4 20-11 20 3. Óid 15 é 7 2 22-14 1« 4. Diósgyőr 15 1 2 5 19-17 18 5. Dunaújváros 15 7 5 5 23-16 17 6. Sieged 15 6 4 5 20-13 1« 7. Komló 15 é 4 5 22-19 16 1. Csepel 15 7 2 é 22-20 lé •. Kecskemét 15 7 2 é 22-21 lé 19. Bp. Volán 15 7 2 é 23-23 lé 1t. Eger 15 4 7 4 22-21 15 12. Nyíregyháza 15 • 3 • 21-23 15 13. Ajka 15 S • 4 14-14 14 14. Nagykanizsa 15 é 2 7 15-23 14 15. Salgótarján 15 4 5 « 10-20 13 lé. Metri pond 15 5 3 7 22-25 13 17. III. kér. TTVE 15 2 9 4 15-21 13 18. Szekszárd 15 4 3 8 12-25 11 1f. Kazincbarcika 15 2 é 7 9-14 10 20. G.-MAVAO 15 3 2 10 14-25 • Steinmetz SE-Újpetre 2-1 (1-1). Újpetre, 200 néző. V.: Kovács N. A katonacsapat szerencsés győzelmet aratott. G.: Szabó, Wagner, ill. Kuru- csai (11-esből). Beremend-Villány 3-0 (1-0). Beremend, 200 néző. V.: Sör. Megérdemelt győzelem. G.: Horváh, Pluzsár, Dudás. P. Gázmű-Somberek 2-1 (1-0). Gázmű-pálya, 150 néző. V.: Szinger. Jó játékával a forduló meglepetését okozta a hazai csapat. G.: Papp, Kiss, ill. Pauska II. Szombaton játszották: U. PEAC-Sásd 2-0, P. Kinizsi- Szigetvár 0-1, P. Postás-Ge- resdlak 2-0, Vasasi B.—Harkány 3-1, P. Zsolnay—Szentlőrinc 0-0. Szombaton és vasárnap szépszámú közönség előtt zajlott le a pécsi MHSZ motocross verse­nye a Csertetőn. Felvételünkön a verseny egy pillanata látható. Fotó: Läufer László Siklós—Boly 2-2 (0-0). Sik­lós, 400 néző. V.: Pauer. Sik­lós: Pál — Molnár, Burai, Sza­bó, Kapitány - Petrétei, Ko­vács, Mim — Kolompár (Bíró), Szrimácz (Weiner), Keresztes. Edző: Botos Antal. Boly: Puch — Papsity (Nagy E.), Fitt, Mar- kovics, Virágh — Pál, Schnei­der (Pirkhoffer), Macsi, Dará­nyi - Szabó, Bohner. Edző: Weiszbart József. Alacsony színvonalú első félidő után iz­galmasan alakult a második játékrész. A hazaiakat meg- zcvarta két kulcsjátékosuk - Szrimácz és Kolompár - sé­rülése. A pontosztozkodás igaz­ságos. Szrimáczot hasfalrepe­déssel kórházba szállították. G.: Burai, Weiner, ill. Dará­nyi, Schneider. Paksi SE-Mohács 2-2 (1-2). Paks, 1300 néző. V.: Dunkler. Paks: Németh — Kun, Blatt, Prancz, Héregi — Izsák (Gye- nis), Kovács, Kolarics, Horváth — Balogh (Tóth), Rácz. Edző: Márkus József. Mohács: Antal — Kófiás, Katona, Rumszauer, dr. Papp - Kovács, Óbert - Lőrincz — Csibi, Hrotkó (Ben- des), Martina. Edző: Bözsöny János. Jó iramú, küzdelmes mérkőzésen, a hazai csapat kétszer is vesztes állásból tu­dott egyenlíteni a rangadón. G.: Horváth, Gyenis, ill. Hrot­kó, Kovács. Csurgó-P. BTC 4-1 (2-0). Csurgó, 800 néző. V.: Lubas- csik. Csurgó: Belovári - Pus­kás, Deme, Kovács, Beke — Bódis, Markek (Novák), Hosz- szú, Posta — Csalás, Bántó (Vékony). Edző: Készéi Ferenc. P. BTC: Teszlár — Gruber, Ba­ri, Pánczél L., Getto — Sza­kács, Mikolics, dr. Zsolt (Mato- riz), Bodró — Pánczél A. (Har­matos), Jelenő. Edző: Vincze György. Nagyszerűen indult a hazai csapat részéről a mér­kőzés. A 12. percben már 3 gólos előnyre tettek szert. A folytatás azonban elmaradt, mert a lelkes vendégek meg­lepően jól játszottak a me­zőnyben. A mérkőzés hajrájá­ban ismét jól játszott a Csur­gó, ami újabb gólokat ered­ményezett. Hosszú mesterné­gyesével kiemelkedett a me­zőnyből. Kiállítva: Bari (PBTC 50. p.). G.: Hosszú 4, (1-et 11-esből), ill. Bodró 11-esből. Sellye-Mázaszászvár 3-2 (3-1). Sellye, 200 néző. V.: Fodor. Sellye: Simon — Golu- bics, Vas, Labricz (Nies), Ki­rály - Kiss, Kuti, Goják - Karhesz, Pál, Kovács (Bíró). Edző: Amigya Pál. Mázaszász- vár: Szabó - Czárt, König, Sztoics, Komáromi - Orsós (Agócs), Csoboth, Incze (He­rold) - Dunai, Beke, Róth. Edző: Róth Antal. Hatalmas küzdelemben megérdemelt győ­zelmet aratott a javuló játékot mutató Sellye. Góllövők: Go­ják 2, Karhesz, ill. Agócs (11-esből), Beke. Dombóvári Vasas- Paksi Atomerőmű SE 3-2 (3-1). Dombóvár, 400 néző. V.: Ra- dó. Dombóvár: Foki - Banai, Varbóczki, Karászi (Engert), Farkas - Tóth-Bagi (Kovács), Fazekas, Barta — Lamm, Szie- ber, Luczek. Edző: Fenyvesi József. Paksi Atom SE: Lesko (Szabó) - Nagy, Debreczeni, Somodi, Vajer — Fritz, Klop- csik, Junkuncz, Fodor — Far­sang (Gyöngyösi), Vörös. Edző: Vábró József. A már 3-1-re vezető Vasas szünet után több helyzetet elhibázott, és önma­ga számára tette nehézzé a mérkőzés kimenetelét. G.: Ver- bóczki 2, Fazekas, ill. Vörös, Junkuncz. Dombóvári VMSE-Bonyhád 4-2 (1-1). Bonyhád, 400 néző. V.: Dr. Rákóczi. DVMSE: Bien- Vészi, Banai, Mács, Barka — Gyurkó (Herbst), Magyar, Urbán, Iván — Bencze, (Ko­vács), Jakab. Edző: Tresch Fe­renc. Bonyhád: Mucska — Ju­hász, Hüber, László, Beke — Joó, dr. Sebestyén, Darabos (Vendég), Pfeifer — György (Suba), Bulla. Edző: Kovács István. Közepes iramú, válto­zatos mérkőzésen a helyzeteit jobban kihasználó Dombóvár rászolgált győzelmére. G.: Ja­kab 2, Bencze, Iván, ill. Pfei­fer, dr. Sebestyén. Szombaton játszották: MÁV NTE—Marcali 1-1, H. Táncsics -PVSK 1-0. AZ NB III. ALLASA: 1. Mohács 11 7 4 _ 23- 9 18 2. Paksi SE 11 7 2 2 20- 8 16 3. Csurgó 11 6 1 4 26-12 15 4. H. Táncsics 11 6 3 2 12- 6 15 5. DVMSE 11 6 2 3 18-11 14 6. Mázaszászv. 11 5 2 4 15-19 12 7. Marcali 11 3 5 3 15-13 11 8. MÁV NTE 11 3 5 3 7- 7 11 9. Paksi Atom 11 4 3 4 11-14 11 10. PVSK 11 4 2 5 12-11 10 11. Siklós 11 3 3 5 12-14 9 12. Bonyhád 11 2 3 6 13-17 7 13. Boly 11 3 1 7 12-16 7 14. Sellye • 11 2 3 6 11-23 7 15. PBTC 11 2 3 6 10-23 7 16. D. Vasas 11 2 2 7 9-23 6 A MEGYEI 1. OSZTÁLY ALLASA 1. Somberek 11 7 3 1 22- 7 17 2. Vasasi B. 11 é 4 1 19- 9 16 3. Szigetvár 11 é 3 2 19- 8 15 4. Geresdlak 11 5 3 3 22-12 13 5. P. Postás 11 5 2 4 20-13 12 é. Beremend 11 4 4 3 15-14 12 7. Steinmetz SE 11 4 3 4 14-15 11 8. P. Kinizsi 11 3 5 3 12-15 11 9. P. Zsolnay 11 3 4 4 9-11 10 10. Újpetre 11 2 5 4 10-12 9 11. U. PEAC 11 4 1 6 10-15 9 12. P. Gázmű 11 4 1 6 14-26 9 13. Villány* 11 4 2 5 13-16 8 14. Harkány* 11 2 5 4 12-16 7 15. Szentlőrinc 11 2 3 6 10-22 7 lé. Sásd 11 2 2 7 7-17 é • = két büntetőpont levonva. Tornász vb Vasárnap a szerenkénti dön­tőkkel fejeződtek be a vb küz­delmei. Eredmények: Férfiak, talaj, világbajnok: 1. Lou Jün 19,875 pont, 2. Artyemov 19,675, 3. Geraszkov 19,650, ...8. Guczoghy 19,250. Nők, ugrás, világbajnok: 1. Susunova 19,894 pont, 2. Golea 19,857, 3. Dobre 19,844. Felemáskorlát, világbajnok: 1. Silivas és Thümmler (NDK) 19,925-19,925 pont, 3. Susunova 19,913. Férfiak, gyűrű, világbajnok: 1. Koroljov 19,875 pont, 2. Bilozercsev és Li Ning 19,825- 19,825. Ugrás, világbajnok: 1. Lou Jün és Kroll 19,938- 19,938 pont, 3. Kolev 19,838, ...6. Borkai 19,613, ...8. Gu­czoghy 19,575. Kosárlabda: győztek a szovjetek Szombaton folytatódott Mil- waukee-ban a profi—amatőr nemzetközi férfi kosárlabda csúcstalálkozó. A második já­téknapon az amatőröket képvi­selő szovjet válogatott 135-108 (33-21, 30-24, 25-34, 47-29) arányban legyőzte a Világ Ku­pa- és BEK-győztes olasz Tra­cer Milant. A torna a szovjet válogatott és a házigazda, a Milwaukee Bucks összecsapásával zárult. Mai sportműsor Labdarúgás. Országos Középisko­lás Bajnokság, megyei döntő. Ko- marov—Gépipari, Pécsújhegy, 14. BÉCS: Az osztrák labdarú­gó-bajnokság vasárnapi ered­ménye: Austria Wien-Sturm Graz 2-0. A bécsieknél Nyila­si a csatársorban kapott he­lyet, végig játszotta a 90 per­cet, de ezúttal nem volt ered­ményes. Az Austria Wien győ­zelmével előrelépett a 3. hely­re. Az élcsoport a 17. fordu­ló után: 1. Rapid Wien 31 pont, 2. Grazer AK 23, 3. Austria Wien 21. OTÖ 1. Videoton—Ferencváros 2-2 X 2. Bp. Honvéd-rRába ETO 1-0 1 3. Zalaegerszeg—Pécsi MSC 0-1 2 4. Debrecen-Vasas 2-1 1 5. Róma—Napoli 1-1 X 6. Internazionale—Juventus 2-1 1 7. Pescara—Sampdoria 0-0 X 8. Verona-Milan 0-1 2 9. Tori no— Fiorenti na 2-1 1 10. Padova—Lecce 1-1 X 11. Messina—Cremonese 0-1 2 12. Ta ra nto—Ca ta n za r o 0-1 2 13. Piacenza—Lazio i j 0-0 X 14. MTK-VM—Haladás 3-2 1 Kiskerttulajdonosok, figyelem! Bérleti dijak befizetése a Pécsi ÁFÉSZ Nagyárpádi úti telepén 8-15 óráig a következő napokon esedékes: Lőtér I—IV-ig október 26., 27., 28-án, Lőtér V. és Keszűi út, október 29 és 30-án, Szigeti tanya november 2-án, Füzes-dűlő november 3-án, Megyeri út november 4-én, Nagyárpádi telepi kertek november 5-én. Dunántúli napló Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jenő Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: dr. Jádi János Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős -vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, •a hírlapkézbesítőknél, u Posta hírlapüzleteiben és a Hírlaoelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIRl Budapest, V., József nádor tér 1. — 1900 —. közvetlenül vagy •postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámc. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft, negyedévre 129,— Ft, egy évre 516,— Ft Indexszám : 25 054 ISSN 0133—2007 lUlegyebainoksog Labdarúgö MB HL

Next

/
Oldalképek
Tartalom