Dunántúli Napló, 1987. augusztus (44. évfolyam, 210-239. szám)
1987-08-29 / 237. szám
Dunántúli napló 3 1987. augusztus 29., szombat Kozarmislenyben jártunk Megyeszerte száz és száz család munkálkodik a saját otthon megteremtésén. Szebbnél szebb házak, jobbnál jobb lakások születnek, városok és falvak arculata formálódik újjá lassan, alig észrevehetően, miközben a szemünk láttára foszlik semmivé a hagyományos magyar — számunkra közelebbről: baranyai — falukép. Több évtizedes a folyamat, amely talán a leglátványosabb kísérőjelensége a város és a falu közti különbségek felszámolásának. Száz és száz - család teremt új otthont. Kívülről még befejezetlen a ház, a falak között már megvalósult az álom: az albérlet, a szükséglakás, a panellakás távolodó emlék. A ház építője számára biztosan er az év lakóháza. Lehet, hogy díjat nem nyerne, mert ezernyi a kifogás ellene, de a tulajdonos minden másnál szebbnek, jobbnak tartja, hiszen a ház biztonságot, nyugalmat adó kerete élete következő évtizedeinek. * Kozármislenybe indultunk Dénesi Ödön Ybl-díjas építésszel ezen a Pécs-közeli erőteljesen fejlődő településen keresni az év lakóházát. A tanácson a fiatal műszaki előadó, Szabó Miklós, aki csak pár hónapja van itt, segítőkészen tájékoztat. Megtudjuk, hogy 13 község elsőfokú építési hatósága működik itt Ko- zármislenyben, s hogy mind közül a székhelykozségben épül a legtöbb új ház, évente közelíti az 50-et, s mindjárt utána következik Nagykozár, 25—30 új házzal. Épülnek a többiben is, de közel sem ilyen mértékben. S hogy milyenek? Zavarban van, mert a minősítéshez nincs még elegendő tapasztalata. Kozór- misleny északnyugati területét ajánlja megtekinteni. Ez az a terület, ahol a tanács pár éve az OTP-vel együttműködve alakította ki a DTV-nél Zámbó Teréz által kidolgozott rendezési terv alapján a lakótelkek tucatjait, ahol a csatorna kivételével minden közmű — a gáz is! — rendelkezésre áll, s ahol nagyon sok ház áll már, lés ezek legtöbbjét lakják is. Ámbár csak kevés az, amelyik formailag is indulhatna „Az év lakóháza" pályázaton, mert kívül-belül kész. Szabó Miklós nem titkolja: olyan házhoz kísér, ami szerinte... Lelkendezése azt a városi tanácselnököt juttatja eszembe, aki hasonló módon vitte megyei vendégeit egy általa szépnek tartott új, iker- családi házhoz, ahol aztán pillanatok alatt leforrázták, s az egyébként valóban mutatós házról egy-két szóval bebizonyították, hogy rombolja a környezetét. Pedig szinte észrevétlen húzódik meg a ház egy félreeső mellékutcában A lágy ívelésű utcákat járva közelítünk a célunkhoz, s közben meg-megállunk. Rögtön szembetűnik, hogy a nem túl nagy építési telkeken nem mindegyik építtető találta meg a helyes arányt: a házak nagyocskák, emiatt túl közel kerültek egymáshoz, amelyik pedig nem tévesztette szem elől az objektív helyzetet, az látszatra kicsi házat épített. Az egyik ház, aminél megállunk, Gulyás Istváné. Tetszenek az arányai, az alkalmazott jó minőségű anyagok hasznára •Voltak az épületnek. Az építész „ezt azért nem kellett volna" megjegyzés kíséretében két apróbb hibára figyelmeztet. Az egyik, hogy a garázsajtó feletti ablak indokolatlanul szélesedik ki, a másik pedig az, hogy a bejárati ajtó valamivel alacsonyabb a mellette lévő két ablaknál. Utóbb a községházán kiderül, hogy a Vizsoly nevű ajánlott terven (adaptálója Horváth András), a kifogásolt dolgok bizony nem így vannak. íme: a tervtől eltérés nincs mindig a ház előnyére. A Széchenyi utca végén járjuk körbe az „ígért” házat. A sok félkész, még rendezetlen környezetű épület után, ez felsőfokú megjegyzéseket vált ki belőlünk, s ez az alaposabb ismerkedés után sem változik. A hosszúkás saroktelek végén van maga az erősen kontyolt, tetőtérbeépítéses (ez a legtöbb, nyíltan kétszintes házat nem engedélyeznek) családi ház, ettől 5—6 méterre van a falusias hangulatú, kis mellék- épület a „kocsiszínnel”, vagyis a garázzsal és egy félig nyitott fészerrel. A kettőt egy csöppnyi, emelt szintű udvarnyúlvány köti össze, a szomszéd felé cserépfedésű téglafallal lezárva. A ház asszonya, Holtmann Györgyné büszkén mutatja az új otthont. Egy roppant racionálisan megcsinált, kétszintes lakást szemlélünk meg, ahol sem fölöslegeset, sem hivalkodót nem találni. A földszint egyetlen összefüggő tér (nem számítva a mellékhelyiségeket és a tévéadásrendező férj dolgozószobáját), ami nagyobbnak tűnik, mint amekkora valójában, mert a szalon egyik csupaüveg fala az udvarra nyílik. Az emelet már osztott tér, itt vannak a hálószobák (szám szerint három: egy a szülőké, egy-egy a gyerekeké), s a gyerekek közös nappalija. Amikor vendéglátónk bevezet egy két ajtón át megközelíthető helyiségbe, értjük meg, miért nem láttunk eddig sehol sem „igazi” más lakásokat megtöltő szekrényeket. A gardrób a család nagy szekrénye, ahol vasalni is, varrni iis lehet, bár a fiatalasszony intim hangulatú kis varrófülkét rendezett be magának a földszinten, a lépcső alatt. Voltaképpen ez az a ház - fogalmazódik meg bennem —, amit valóban mutogatni kellene az év lakóházaként, hiszen kívül-belül alkalmas példa lehet bárki építtetőnek. Az idevágó kérdésre Hoffmann-né nevetve válaszol: nem is gondoltak rá, hogy pályázzanak, s alig valószínű, hogy megteszik. Kár! Ki tervezte? A meghökkentő felelet: „Mi...” No persze később kiderül a valóság: ők, a Hoffmann házaspár „testreszabottan" lerajzolták minden elképzelésüket, s ebből készített megvalósításra kész tervet Alacker Gotthard. A tanácson aztán erről is kiderül, hogy más a terv és más a ház. De itt a ház előnyére szolgált a tervtől való eltérés és érthető, hogy a hatóság sem ragaszkodott szőrösszívűén a rajzhoz. Ez az a kivételes eset — alakul ki bennünk a meggyőződés —, amikor méltányolható az effajta „szabálytalanság". Mert általában egyet lehet érteni azzal, ha a bírságolásig menve ragaszkodik a hatóság az engedélyezett terv megvalósításához, hiszen a rögtönzések többnyire oda vezetnek, hogy a jó tervből rossz ház születik. Tovább nézelődünk, s egy meglehetősen vegyes arcú településrész kialakulásának a folyamatát figyeljük meg, ahol nem ritkák az öncélú, ezért az építtetőt fölösleges többlet- költséggel terhelő megoldások, vagy a „majd én megmutatom, mire telik” című építészeti színielőadások. De hát hol nincs ez így? Hársfai István Tovább fejlődik a kisipar Beszélgetés Molnár Bélával, a KIOSZ elnökhelyettesével A kisipar egyre jelentősebb helyet foglal el a magyar gazdaságban, s persze leginkább az iparban. Természetesen a Kisiparosok Országos Szervezetének vezetői egy pillanatig sem hiszik, hogy a magyar gazdaság gondjait a kisiparosok oldják meg. Ám abban bizonyosak, hogy a kisiparosoknak is szerepet kell vállalniuk, sőt a saját érdekükben jövőjük miatt is nélkülözhetetlen, hogy lépést tartsanak a szerkezet- átalakítással, műszaki fejlődéssel. — Nagyon fontos volt számunkra a Politikai Bizottság, majd később az Állami Tervbizottság állásfoglalása, amely a jövőben politikai és erkölcsi hátteret biztosít - mondja Molnár György, a KIOSZ elnökhelyettese. — Hosszú távon is szükség van a kisiparosok: munkájára és számítanak is rájuk. Különösen a kis és közepes községekben fontos u jelenlétük és nemcsak a munkaalkalom miatt. Tanácsadó szolgálat Az ország 600 többszörösen elmaradott településének fejlődése például elképzelhetetlen szolgáltatásaik nélkül, így a helyi tanácsok is támogatják működésüket. És az is fölöttébb fontos, hogy mindez állami befektetés nélkül, a lakosság pénzéből történik. A magánfuvarozók például az utóbbi öt esztendőben hárommilliárd forintot költöttek gépjárművekre, tehát a tulajdonképpeni munkaeszközükre, s ugyanakkor 30 ezer munkahely is teremtődött. — ön egy beszélgetésben már említette, hogy a KIOSZ s maguk a kisiparosok is örülnek az adóreformnak, támogatják azt, ami első hallásra kissé meglepő . . . — Az eddigi helyzet nem, volt éppen szerencsés a kisiparosoknak, hiszen ők adóztak, míg az állampolgárok többsége nem, s így ez felért egy negatív kiváltsággal. Mintha minden kisiparos vagyonokat keresne, pedig ez nem igaz. A legutóbbi felmérés szerint például a kisiparosok 70 százalékának az adóalapja nerrj haladja meg a hetvenezer forintot. Természetesen van egy réteg, akik nagyon jól keresnek, s közöttük olyanok is,'akik jövedelmük, adóalapjuk egy részét eltitkolják, de nem ez a jellemző. Az adóreform egyébként is tisztább képet ad majd az árakról. Ma ugyanis azt . mondja nekünk az árhatóság, hogy a kisiparos érvényesítse áraiban a költséget, de hát egy sarkalásért soha nem fog a megrendelő 100 forintot fizetni, azért csak húsz forintot lehet kérni. — A következő esztendőkben a magyar gazdaság szerkezete megváltozik, s ehhez majd a kisiparosoknak is alkalmazkodniuk kell. A KIOSZ hogyan készül e változásra? — Több elgondolásunk* is van, amit a közeli jövőben már a gyakorlatban is megvalósítunk. Többek között szolgáltató jellegű intézményeket, egységeket működtetünk, amelyek közgazdasági és jogi tanácsot; adnak, s felállítunk egy ipar- jogvédelmi, találmányi tanácsadó szolgálatot is. Közös vállalkozások — Közös vállalkozási formában képzeljük az anyag-, alkatrész, gépbeszerzést. Kereskedelmi vállalatokkal kívánunk összefogni, s természetesen anyagi áldozatra is hajlandók vagyunk, tehát tőkével is be- szállnónk. Jelenleg ugyanis fölöttébb hátrányos az iparosok helyzete, ugyanannyit fizetnek egy gépért, mint a lakosság. Egy köszörűgép óra például vállalatoknak 20, szövetkezeteknek 25, míg az iparosoknak 35 ezer forint. A hitelfelvétel is nagyon bonyolult, s az OTP ma még csak nagyon kevés kockázatot képes vállalni, hiszen túl sok a másirányú kötelezettsége. Tárgyalunk is több kereskedelmi bankkal, amely hitelezne iparosainknak. — Ugyancsak szeretnénk együttműködésre lépni a Mező- gazdasági és Élelmezésügyi Minisztériummal, valamint a Termelőszöv^'kezetek Országos Tanácsával, hiszen több lehetőség kínálkozik a mezőgazdasági üzemekkel való együttműködésre is. Többek között a szövetkezeti kisboltokban kisiparosokat is ajánlhatnak, sőt felvehetnék a rendelést, s így a települések százaiban javulhatnának a szolgáltatások. — Ipari vállalatokkal sikerült-e már együttműködési megállapodásokat kötni, s egyáltalán milyen a kapcsolatuk az Ipari Minisztériummal? — A minisztériummal nagyon jó a kapcsolatunk. A közelmúltban volt egy aktívaértekezletünk, ahol száz termelő kisiparos és a minisztérium képviselői beszéltek az iparszerkezet átalakításáról és természetesen szó volf a kis- és nagyvállalatokkal való vállalkozásokról. Az iparnak is érdeke, hogy megszabaduljon a ráfizetéses alkatrészek, részegységek gyártásától, valamint minél több importanyagot, alkatrészt helyettesítsen. Tudunk ebben segíteni, persze az egész háttéripart aligha vállalhatjuk • fel, de az eddiginél sokkal jobban bedolgozhatunk. u . Összefognak a vállalatokkal — Az adóreform ebben is segít majd, hiszen többek között a hosszú távú befektetésre is ösztönzi majd az iparost, ami legalább ilyen fontos, a műszaki fejlesztést is támogatja majd. A foglalkoztatáspolitikában is komolyabb szerepe lehet a kisiparnak, hiszen a nagyvállalatoknak kevesebb munkaerőre lesz szükségük, de azért ehhez ösztönzést is kellene adni, hogy többen vállalkozzanak. És egyébként is sok még a tartalék, hiszen érdemes volna például a tudományos parkok kutatási programjaiba is bevonni, hiszen sok iparos egyben feltaláló, újító is, tehát szellemi muníció is volna még. — Hogy a másik kérdésére is feleljek, mór jelenleg is több vállalat dolgoztat rendszeresen az iparosainkkal. A Pécsi Bőrgyár kedvezményes áron adja át a hulladék bőrt, a Tisza Cipőgyár több kisiparossal szerződött a garanciális hibák javítására. A Hungária Biztosító pedig egy éve úgy döntött, hogy Budapesten tíz autószerelő a kárfelvételtől az autó javításáig mindent elvégezhet, s ez a kezdeményezés oly sikeres volt, annyira elégedettek voltak velük, hogy vidéken is szeretnék ezt bevezetni. Most kértük fel a megyei titkárainkat, hogy ajánljanak alkalmas autószerelőket. És több iparos gyárt részegységeket a Ganz Mávagnak, a Met- ripondnak és más vállalatoknak. Tehát nem most kezdjük az együttműködést, vannak már jó példák, de ezek persze egyelőre kivételek, s azon dolgozunk, hogy ez a helyz'et megváltozzon. Dalia László Keressük az év lakóházát Amikor megbocsátható a tervtől való eltérés
