Dunántúli Napló, 1986. október (43. évfolyam, 270-300. szám)

1986-10-08 / 277. szám

e Információk Dunántúli napló 1986. október 8., szerda Hagyomány Királyi kívánságra A „Szigetvár" nevű hadihajó Keresik a hajó avatási szalagját Otven éve történt Az aradi vértanúk emlékének megünneplése Pécsért 1936-ban Szerzői jog Tudományos műszaki alko­tások és a szerzői jog - ez­zel a címmel tart előadást Pécsett, a Pannónia Innová­ciós Klubban (Zólyom u. 2.) dr. Pálos György, a Szerzői Jogvédő Hivatal munkatársa pénteken 'délelőtt tíz órakor. A tájékoztatóra és az azt kö­vető konzultációra elsősorban a számítógépes programok tervezésével, fölhasználásával, valamint az ipari formaterve­zéssel foglalkozó szakembere­ket várják. A múzeumi hónap mai rendezvényei Csuhébábok, terménybábok készí­tésére tanítja a gyerekeket Bozóné Sárközi Márta azon a kiállításon, omit a maga készítette játékokból rendeztek a Néprajzi Múzeumbon. A foglalkozás kezdete 10.30, és előzetes bejelentkezéssel fogadnak résztvevőket. Csütörtökön 15.30-kor és szombaton 10.30-kor is tartanak gyermek foglalkozásokat, továbbá 15, 1«, 22, 25-én 10.30-kor. 16-án, 23-án 15.30-kor, ugyancsak a Nép­rajzi Múzeum Rákóczi út 15. számú épületében. Rendezvények Amatőr pop-rock gála lesz ma este hat órakor Pécsett, az Ifjúsági Házban. A fellépő négy pécsi együttes között szerepel az idei országos verseny első helyezettje, az Új Menüett, és másik döntőse, az S. K. együttes is. * Táncos lábúak kerestetnek. A Ki­szór Pannónia Táncegyüttese után­pótlás és felnőtt csoportjaiba tán­cos lábú ifjakat keres. A meg­mérettetés október 13-án 16 órakor tesz a Steinmetz Miklós Művelődési Házban, a Megye u* 20-ban. •Se Pécsett, a Nevelési Központ műve­lődési házában ma 18.00-kor tartja foglalkozását a Biometod Kertbarát Klub. Az előadó ezúttal dr. Veze- kényi Ernő, a program címe pedig: Telepítésre ajánlott szőlőfajták. KÓRHÁZI FELVÉTELES UGYELETEK Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére Pécs város: POTE Gyermekklinika, Sziget­vár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermek- kórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti be­tegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: Me­gyei Gyermekkórház, Pécs és a me­gye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat: I. kerület: II. sz. Belgyógyászati Klinika. II. kerület: Megyei Kórház (belgyógyá­szat). III. kerület: I. sz. Belgyógyá­szati Klinika. Sebészet, baleseti se­bészet, Megyei Kórház. Égési sé­rülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek ideg- és elmebetegei részére: POTE Ideg- és Elmekklinika. Szemészeti bete­gek: POTE Szemészeti Klinika. Fel­nőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül- Orr-Gégeklinika. ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Pécs város felnőtt lakossága ré­szére egy helyen, a Lánc utcai ren­delőintézet földszinti ügyeleti helyi­ségeiben, minden este 7 órától más­Városok és megyék helyzete Városok, megyék — köztük Pécs és Baranya — helyzetét bemutató munkán dolgozik a Statisztikai Hivatal. A két­évente megjelenő kiadványt ezúttal is a vállalatvezetőknek juttatják majd el. Kiállítes Cziglényi Adám grafikusművész munkáiból nyílik bélyeggrafikai' kiállítás 9-én, csütörtökön a POTE aulájának előcsarnokában. A meg­nyitó után, 15-től 18 óráig alkalmi posta működik a helyszínen, emlék­bélyegzés lesz, és filatéliai doku­mentumok is kaphatók. A tárlat október 27-én zárul, addig 8 és 17 óra között látogatható. Közlemény A Pécsi Nemzeti Színház igaz­gatósága közli, hogy a kamara- színház nyitó díszelőadására — mely­re október 10-én, pénteken 17.30- kor kerül sor - a Premier bérletek nem érvényesek. Ezekkel a bérletek­kel a 11-én 19.00 órakor kezdődő előadás látogatható. Pályaválasztási tájékoztátó Kiegészítő pályaválasztási tájékoztatót jelentetett meg a Baranya Megyei Pedagógiai Intézet pályaválasztási-nevelé­si osztálya. A kiadvány tar­talmazza az 1987/88-as tanév beiskolázási, továbbtanulási lehetőségeit, a megyei gim­náziumok, technikusképző és egyéb szakközépiskolák, szak­munkásképzők, valamint a szakiskolák részletes fölsoro­lását és létszámterveit. nap reggél 7 óráig. Telefon: 14-347. Lvov-Kertváros felnőtt lakosságá­nak minden éjszaka este 7 órától másnap reggel 7 óráig a járóbete­gek részére a Testvérvárosok terei körzeti rendelő egységben orvosi ügyeletet biztosítunk. A kertvárosi hívásokat továbbra is a Lánc utcai rendelőintézetben kell bejelenteni. Telefon: 14-347. Fogászati ügyelet minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig a Lánc utcai rendelőintézet földszinti fo­gászati ügyeleti helyiségeiben - gyermekek részére is. Gyermeklakosság részére: a Gyer­mekklinikán. Pécs, József A. u. 7. (bejárat a Bajnok u. felől) este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Tele­fon: 10-938. Ha a megadott telefonszámok nem jelentkeznek, a beteghez hí­vást a 09-nek (posta) is be lehet jelenteni. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK Pécs, Kossuth L. u. 81. 10 8. sz. gyógyszertár, Pécs, Bajcsy-Zs. u. 23. 10 14. sz. gyógyszertár. SOS-ÉLET telefonszolgálat díj­mentesen hívható a 12-390-es szá­mon, este 7-től másnap reggel 7 óráig. Értékes műtárggyal gazdago­dott a Szigetvári Várbaráti Kör gyűjteménye: Horváth Ödön budapesti lakos a körnek aján­dékozta az Osztrák—Magyar Monarchia hadiflottájának egyik reprezentáns egységéből, a „Szigetvár” nevű torpedóha­jóból származó műtárgyat, a kormánykerék középponti sár­garéz-foglalatát. A 15 cm átmérőjű 1250 gramm súlyú köralakú plakett a tenger hullámain ábrázolja a csatahajót. A szépen meg­munkált domborművű képet mentőöv fogja közre, melynek felirata: S. M. SCHIFF SZIGET­VÁR STAPELLAUF (vízrebocsá- tós) AM 29. OCTOBER 1900. A hajó az isztriai félsziget legnagyobb hajógyárában ké­szült. Éjítési anyaga acél és fa. Hossza 92 méter, szélessége 12 méter, merülési mélysége 4,3 méter, rakodó tartalma 7200 tonna, póneélborításának vas­tagsága 50 milliméter. A hajó torpedó-kilövőhellyel is rendel­kezett. Volt 8 Skoda-gyártmá­nyú nagyágyúja, 20 gyorstüzelő ágyúja és 4 kisebb ágyúja. Ki­szolgáló személyzete 250 fő. A hadihajót 1900. október 29-én bocsátották vízre a polai hadikikötőben nagy ünnepségek közepette. Nem tudjuk, hogy Ferenc József osztrák császár és magyar király figyelmét mi­lyen körülmények fordították Szigetvárra, de tény, hogy a monarchia hadiflottájában már szolgált egy Zrínyiről elnevezett „korvetta" (gyorsjáratú vitorlás hadihajó). Budapest fővárosnak is ajándékozott egy Zrínyi-szob­rot (Róna József szobrászmű­vész alkotását), amely ma is áll a Köröndön. Az újonnan elké­szült hadihajó is az ő határo­zott kívánságára kapta a „SZI­GETVÁR” nevet. A vízrebocsátási ünnepségre Szigetvárról Hegyessy János fő­szolgabíró vezetésével egy 12 főből álló küldöttség utazott Pólóba. A küldöttség a sziget­vári várból, Zrínyi és társai hő­si küzdelmének színhelyéről egy díszes urnában földet vitt ma­gával. Ezt az urnát a vízrebo- csátás előtt fényes papi segéd­lettel tartott istentisztelet kere­tei között megszentelték. A mi­se után Hinke ellentengernagy német nyelven nagy beszédet mondott, melyben párhuzamot vont Szigetvár hősi múltja és a Szigetvárról elnevezett torpedó­hajó személyzetének kötelessé­gei között, majd a hajóhoz for­dulva ezekkel a szavakkal fe­jezte be beszédét: „Indulj a tengerre, járd azt be a legszél­ső határig, mindenkor a bátor szigetvári csapat hőstettére emlékezve!” A báró Tegethoff Vilmos tengernagy szobránál elhangzott beszédre a szigetvá­ri küldöttség vezetője válaszolt. Ö is azt hangoztatta, hogy a szigetvári hősök nyomdokain haladva tanuljuk a kötelesség­teljesítés erényét, és merítsünk erőt a szigeti hősök példájából a hazaszeretetre. Felszólalt az ünnepségen még báró Biedermann Imre, szentegáti földbirtokos is, aki a hajóra, mint a legszebb tör­ténelmi * tradíciók szimbólumá­ra mondott pohárköszöntőjében szerencsét kívánt a hajónak a haza javóra és a haditengeré­szet dicsőségére. A felavatás alkalmával a hajó ormáról le­csüngő 3 méter hosszú piros- fehér-zöld szegéllyel ellátott ér­tékes szalagot díszdobozba he­lyezve Szigetvár város kapta meg ajándékként. Viszonzás­képpen a következő évben Szi­getvár város megfestette a ha­jó számára Székely Bertalan . Zrínyi kirohanása" című képé­nek a másolatát, és Pofa város tanácsának kérésére elküldték Szigetvár címerét is Pólóba. Bizonyosra vesszük, hogy a díszdobozba helyezett szalag nem pusztult el, hanem valahol itt lappang Szigetváron vagy környékén. Jó lenne, ha e cikk nyomán az is előkerülne. Molnár Imre a várbaráti kör tiszteletbeli elnöke Az ötven évvel ezelőtti ün­nepséget a Magyar Nemzeti Szövetség rendezte. Mivel ek­kor a városban kellemetlenül esős idő volt, az ünnepélyt a városháza nagy közgyűlési termében tartották meg, dél­után fél hat órai kezdettel. A zsúfolásig megtöltött teremben kürtjellel vette kezdetét az ün­nepség, majd a Himnusz kö­vetkezett, melyet a Városi If­júsági Zenekar adott elő Gor- rieri Ferenc vezényletével. Pi- kéthy: Fohász című kórusmű­vét adta elő a Bőrgyári Da­lárda Tóth Aladár vezetésé­vel, majd Schumann László orvostanhallgató szavalt. Az ün­nepély szónoka a Magyar Nemzeti Szövetség Pécs-bara- nyai Köre ügyésze, dr. So- mogyvári László volt. Szónoklatát Kossuth egy be­szédének idézésével kezdte, melyet 1848 tavaszán mon­dott: „Egy világot borít már a szabadság fája lombjaival, tavaszod kinyitó Uram az év­századokon át fogamzott bim­bókat!” Ezt követően a követ­kezőket mondotta: ,,Az abszo­lutizmus, mely ellensége volt a népi mozgalmaknak, mely népeket, nemzeteket birkanyáj módjára terelt és megtaga­dott mindent, amely az egyén szellemi és politikai sza­badságát jelentette, döntő és leigázó lépésekre határozta el magát... Hiába volt minden áldozat, hiába csapott fel az égig a magyar honvédség lelkesedése, hiába küzdöttek mint titánok, a túlerővel szem­ben el kellett bukniuk. 1849. augusztus 13-án az orosz had­sereg vezére, Paskievics tábor­nok jelentette a cárnak, ’Ma­gyarország felséged lábai előtt fekszik*. Ezután elkövet­kezett Magyarország történeté­nek egyik legvéresebb, leg- szégyenteljesebb korszaka, amikor nem harcokban, nem a csaták mezején, hanem bör­tönökben és bitókon veszett el a magyarság szine-java. Az aradi vésztörvényszék legfel­sőbb jóváhagyással halálra ítélte és kivégertette a ma­gyar szabadságharc vezérlő tábornokait. 1849. október 6- ári reggel a felhők közül elő­törő napsugár 13 magyar hős feje fölé vonta a mártírok dicskoronáját. A magyar nem­zet nem maradt hűtlen em­lékeihez, az elnyomás éveiben ■titkon siratta, 1867 óta pedig nyíltan, kegyelettel üli meg emléküket. . .” Kedvező idő esetén tervbe volt véve egy nagyobb sza­bású megemlékezés a mai 48- as téren állt Országzószlónál, ahova a társadalmi egyesü­letek és a tanuló ifjúság vo­nult volna ki, délelőtt 10-től díszőrséget adtak volna a ter­vek szerint az ünnepség vé­gezetéig. Az elmaradt cere­mónia helyett időtállóbb volt a beszéd eme megállapítá­sa: „A föld, amelyet az aradi vértanúk vérükkel szenteltek meg, példájuk nyomán ter­mékeny lett hazaszeretetben I” Vargha Dezső levéltáros Kődíszek a Parlamentnek A debreceni Üvegipari Szövetkezet kőfaragó szakemberei is dol­goznak az Országházat díszítő kövek felújításán. A díszítő ele­meket az eredetinél időt állóbb süttői mészkőből készítik. Ebben az évben a kőszobrászok mintegy 12 ezer órányi munkát fordí­tanak a Parlament ködiszeinek újra faragására. jnjjijjjj] MAI MŰSOR Piramis „SOS" gyorsszolgálat a lakosság és közületek részére: ▼ vízvezeték-szerelés, ▼ villanyszerelés, ▼ központifűtés-szerelés és javítás, ▼ szobafestés és mázolás munkákban. Bejelentés személyesen: PÉCS, MEGYERI ÜT 3. TELEFON: 12-521 TELEX: 12-619 SZÍNHÁZ Bóbita Bábszínház: Ki t/ön ve­lünk . . . (de. 10 óra), Május 35. (du. 3 óra.). PLANETÁRIUM Planetárium! előadás: Hazánk csil­lagos égboltja (15.30 óra). FILM Petőfi: Szerelem és galambok (f4, fő, Í8). Kossuth: Macskafogó (10, 12, 6), Aszjl szerelmese (2, 4), Találkoz­tam boldog cigányokkal is (8). Park: Macskafogó (f4, fő, f8). Komló, Zrínyi: Az ember, aki túlsó­kat tudott (4, 6, 8). Mohács:. iKép- vadászök (6, 8). Mázaszászvár: Vér- testvérek (6). Vajszló: Solyomlady (6). RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 4.30: Jó réggé It I Zenés műsorw 8.05: Műsorismertetés. Kb. 8.15: Mai kulturális programok. 8.20: Gazda­sági magazin. 8.50: Kis ima gyár néprajz. 8.55: Ope rét td álolk. 9.18: ■VHágablek. 9.47: Muzsika, gyerekek­nek. 10.05: Az árnyak — hangjáték. 11.01: Mi ez a gyönyörű? 11.18: Az Állami Népi Együttes felvételei bői. 12.45: Törvénykönyv. 13.00: Három Bach-toccata. 13.30: Vili. csárda je­lenet. >13.40: Az apóldai harangok. Összeállítás. 14.09: A magyar szép­próza századai. 14.25: Operasláge­rek. 15.00: Népzenei Hangos Újság. 15.40: A Bojtorján együttes felvéte­leiből. 16.05: MR 10—14. 17.00: Számvetés. Riport. J17.25: Népek da­laiból. 17.40: Világhírű művészek Budapesten. 13.02: Kritikusok fóru­ma. 18.15: 'Hol volt, hol nem volt . . . 18.25: Könyvújdonságok. 18.30: Esti magazin. 19.15: Egy öreg­ember feljegyzései. Rádiójáték. 20.3:1: Diszkotéka. 21.30: Világgazda­sági magazin. 22.20: Tíz perc kül­politika. '22.30: Olasz madrigálok. 22.43: Akitől Európa rettegett . . . 22.58: ‘Nagy mesterek, világhírű elő­adóiművészek. 0.15: Éjfél után . . . PETŐFI RADIO 4.30: A Petőfi Rádió reggeli zenés műsora. 8.05: idősebbek hullámhosz- szán. 8.50: Tíz perc külpolitika. 9.05: Napközben. Zenés délelőtt. 12.10: filmzene. 12.25: Útikalauz üdülők­nek. 12.30: Népdalok. 13.10: A teg­nap slágereiből. 14.00: Gólok, mé­terek, történetek . . . 115.05: Zenélő filmkockáik. 15.40: Versek. '16.01: örökzöld dallamok. 16.48: Diákfoci. 17.08: fényes Szabolcs szerzemé­nyeiből. 17.30: Köztársaság tér, 1956. Dokumentumjáték. 18.15: Ba­ranyai Zsolt felvételeiből. 18.30: Rit­mus! 19.05: Nóták. 19.30: Melis György operettfelvételeiből. 20.00: Mit olvashatunk a ‘Pártélet októberi számában? 20.05: Rockföldről érke­zett. 20.50: Bajcsy-Zsilinszky Endre. ,.írások tőle és róla”. 21.05: Közkí­vánatra! 23.20: Régi 'magyar tánc- daillamok. 23.35: Slágerek Madrid­ból. 0.15r Éjfél után . . . HARMADIK MŰSOR 9.06: Szimfonikus zene. 10.37: Új lemezeinkből. 11.22: Siklósi várfesz­tivál — 1986. 11.59: Zenekari mu­zsika. 13.05: Szonda. 13.35: Opera­házi portrék — Birkás Lilian. 14.06: Magyar fúvósmuzsika. (14.25: Mag­nóról 'magnóra. 15.05: A Madeus vonósnégyes játszik. 15.46: Zenekari ■muzsika. 17.00: Iskolarádió. 17.30: Operaár iá'k. 18.10: Holnap közvetít­jük. 18.30: Az MR szlovák nyelvű nemzetiségi műsora. 19.05: Iskolará­dió. 19.35: Historikus értékű bil­lentyűs hangszerek az NDK kasté­lyaiban — VI. rész. 20.15: Külföldi tudósoké a szó. 20.30: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Kb. 21.30: Szimfonikus táncok. 22.00: Modern íróik portréi. 22.18: Operaáriák. 22.55: Helsinki nemzetközi rockfesztivál. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Sportmagazin. 18.00: Dél-dunántúli híradó — lap­előzetes — hírek. 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 19.00: Nemzeti­ségeink zenéjéből. 19.05: Német nemzetiségi műsor. 19.35: Műsorzá­rás. TELEVÍZIÓ MAGYAR TELEVÍZIÓ 8.53: Műsorismertetés. 8.55: Tévé- toirna. 9.00: Delta. 9.25: A barokk világa. Osztrák ismeretterjesztő film­sorozat. 10.10: Starsky és Hutch. Amerjkai bűnügyi tévéfilmsorozat (ism.). 11.00: Képújság. 16.43: Mű­sorismertetés. 16.45: Hírek. 16.55: 20 a csúcson. A Magyar Televízió S'lágerl istája >(ism.). 17.25: A nyelv világa. 18.05: Képújság. 18.10: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 18.15: ‘Reklám. 18.25: Kovács Andor gitározik. 16.55: Reklám. 19.00: Esti mese. 19.30: Híradó. 20.00: Reklám. 20.05: Philemon és Baucis. Tévé­film. 20.55: Betűreklám. 21.00: Para­bola. 21.30: Néha a tenger a győz­tes. Holland dokumentumfilm. 22.15: Híradó 3. 22.25: Himnusz. MÁSODIK MŰSOR 17.33: Műsorismertetés. 17.35: lá- nyok-fiúk (ism.). 18.15: Kis Pék Peti. Bábjáték (ism.). 19_00: Képújság. 19.05: A szegedi körzeti stúdió szlovák nyelvű nemzetiségi műsora. 19.25: Haydn: D-dúr szimfónia. Angol ba­lettfilm i(ism.). 19.55: Álca felügye­lő. Jugoszláv rajzfilm. 20.00: Édeni kertek. Francia rövidf ilmsorozat. 20.25: Beethoven: D-dúr szonáta. 20.50: Híradó 2. 21.10: Ernst Thäl­mann. NDK tévéfilm. 23.05: Képúj­ság. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 16.00: Jó na pot I Tá jékoztató-mo­zaik adás. 17.00: Magyar nyelvű tv-napló. 17.25: Krónika. 17.45: Hosszú, fehér nyom — filmsorozat gyerekeknek. 18.15: Művelődési adás. 18.45: Tv-kalendárium. T8.55: Számok és betűk. Vetélkedő. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv- napló. 20.00: Játékfilm. 22.30: Tv- napló. MÁSODIK MŰSOR 16.55: Jugoszlá v kézi labda-bajnok­ság (nők). 18.30: Zágrábi körkép. 19.00: A zászló alatt. 19.27: Ma es­te. 19.30: Tv-napló. 20.00: BEMUS 86. Komolyzenei adás. 20.45: Teg­nap, ma, holnap. 21.00: Spanyolor­szági harcosok talál közéi. Dokumen- tumadás. 21.45: Jó reggelt, dzsessz- zené széki. 22.30: Dokumentumadás.

Next

/
Oldalképek
Tartalom