Dunántúli Napló, 1986. október (43. évfolyam, 270-300. szám)
1986-10-23 / 292. szám
© Dunántúli napló 1986. október 23., csiitörtö ^ Információk ^ szerkesztőség postájából Az Állami Biztosító József Attila szocialista brigádja ismét a rendetlenségre hívja fel a figyelmet. Pécsett több olyan elárusitó pavilon található, amelyek hónapok óta zárva vannak. Mi célt szolgálnak így? Mi lesz velük? Felvételeik a Nagy Jenő utcai parkolóban és a Kun Béla tér déli oldalán készültek. Válaszol áz illetékes A mohácsi Emlékparkról Országos diaporáma vitafórum lesz Pécsett Két év után ismét Pécsre érkeznek a hazai és a nemzetközi diaporáma művelői, hogy a hét végén országos vitafórumon cseréljék ki tapasztalataikat. Találkozójuk színhelye a pécsi Ifjúsági Ház, ahol pénteken este 7 órakor nyilvános bemutatót tartanak a idei Budapesti Tavaszi Fesztiválon levetített programokból. Tizenkét alkotó műsorát láthatja ekkor a közönség, a fővárosi, a szegedi, a makói, a miskolci és a pécsi diaporámások mellett Francinorszáqból, Belgiumból és az NSZK-ból érkezett művészek mutatják be programjaikat. Másnap, szombaton Í5 órakor kezdődnek a szakmai tanácskozások, majd 19 órakor ismét nyilvános programon zajlik az „Aranybárd" pályázatra érkezett alkotások vetítése és az eredményhirdetés. • A rendőrség kérése A Baranya Megyei Rendőr-főkapi- tánysáq bűnüldözési osztálya vizsgálatot folytat ismeretlen férfi holttestének azonosítása céljából. Az ismeretlen holttestet 1986. október 20-án a délutáni órákban találták Pécs-Györgytelep mellett lévő erdős-bokres területen. Személy- leírása: 173 cm magas, közepes testalkatú, rövid, barna hátrafésült hajú, hiányos fogazató férfi. Feltalálásakor viselt ruházata: sötétszürke, önmagában kockás, mellényes öltöny, halvány zöld színű hosszú ujjú ing, piros-fekete csíkos nyakkendő, fekete félcipő. Különös ismertető jele: bal alkar külső felén „Ibolya" feliratú tetoválás, valamint a bal felkar külső felén hosszúhajú női fej tetoválás van. Kérjük, hogy akik a személyleírás, valamint a ruházat és a tetoválás alapján az ismeretlen holttesttel kapcsolatban bármilyen felvilágosítást tudnak adni, jelentkezzenek a Baranya Megyei Rendőr-főkapitány- sáq bűnüldözési osztályán (Pécs, Kilián Gy. u. 1. sz.) vagy bármely rendőri szervnél, illetve a 11-666 14-27-es telefonon. KORHÁZI FELVÉTELES UGYELETEK Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére Pécs város: POTE Gyermekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermek- kórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház. Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat: I. kerület: II. sz. Belgyógvászati Klinika. II. kerület: Megyei Kórház Belgyógyászat. III. kerület: I. sz. Belgyógyászati Klinika. Sebészet, baleseti sebészet: I. sz. Sebészeti Klinika. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponva- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek ideg- és elmebeteqei részére: POTE Ideg- és Elmeklinika. Szemészeti betegek: POTE Szemészeti Klinika. Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül- Orr-Gégeklinika. ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Pécs város . felnőtt lakossága részére egy helyen, a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben, minden este 7 órától más- nap reggel 7 óráig. Telefon: 14-347. Rendezvények — Folytatja tevékenységét o pécsi Sógvári Művelődési Ház képzőművészeti műhelye. Hétfőnként a, rajzolás, festés, kedden a szövés és grafika, szerdán a tűzzománc-készítés iránt érdeklődőket várják. * — Nagy Bandó András lép fel csütörtökön 18 és 20 órakor Siklóson a művelődési központban. A műsor bevételét oz SOS-gyermekfalu javára ajánlják fel. * — Tanár úr értem? címmel Koltai Róbert mutatja be műsorát október 24-én 18 órakor a Nevelési Központ színháztermében. Közreműködik Farkasházi Tivadar. * — A Neoton együttes dedikálja legújabb nagylemezét október 31-én a Mecsek Aruház bútorosztályán. * — Kívánságműsor Pécsről. Kettőtől hatig az OTP Rákóczi úti székházának nagyterméből jelentkezik a Petőfi Rádió népszerű adása október 27-én. •2c — A Do-Zso nagytermében mutatja be új nagylemezét a KFT együttes október 23-án és 24-én. — A Pécsi Nevelők Háza nyugdíjas klubja október 26-án 17 órakor tartja .Következő összejövetelét. A programban dr. Pálffy Györgyné ja- páni vetítettképes útiélmény-beszámólóját nézhetik, hallgathatják meg az! érdeklődők. * — fró-olvasó találkozó a MÉV-nél. Nemere István íróval találkozhatnak az érdeklődők ma délután fél 5-kor a MÉV munkásszálló C-épületének negyedik emeleti klubhelyiségében (Hajnóczy u. 35.). * — Holland írók-költők Pécsett. A Magyar írók Szövetsége irodalmi délutánt rendez október 24-én a Corsó kávéház galériájában. A holland alkotókat bemutató műsorban fellép: Moravecz Levente és Sólyom Katalin, a Pécsi Nemzeti Színház művészei. * — A HNF Pécs, Körösi Csorna Sándor utcai lakóterületi klubjában ma, csütörtökön 17 órakor a „Turizmussal a békéért" rendezvénysorozat keretében Rozvány György, a Baranya Megyei Állami Épitőipari Vállalat főtechnológusa vetítettképes előadást tart Kínáról. Lvov-Kertváros felnőtt lakosságának minden éjszaka este 7 órától másnap reggel 7 óráig a járóbetegek részére a Testvérvárosok terei körzeti rendelő egységben orvosi ellátást biztosítunk. A kertvárosi hívásokat továbbra is a Lánc utcai rendelőintézetben kell bejelenteni. Telefon: 14-347. Fogászati ügyelet minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig a Lánc utcai rendelőintézet földszinti fogászati ügyeleti helyiségeiben - gyermekek részére is. Gyermeklakosság részére: a Gyermekklinikán. Pécs, József A. u. 7. fbejárat a Bajnok u. felől) este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-938. Ha a megadott telefonszámok nem jelentkeznek, a beteghez hívást a 09-nek (posta) is be tehet jelenteni. ÉJSZAKAI UGYFLETES GYÓGYSZERTÁRÁK Pécs, Kossuth L. u. 81. sz. 10/8. sz. gyógyszertár, Pécs, Bajcsy-Zs. u. 23. 10/14. sz. gyógyszertár. SOS—ELET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 12-390-es számon, este 7-től másnap reggel 7 óráig. Köszönöm — Kérem Köszönöm a szigetvári Gimnázium volt tanárainak és harminc éve végzett hallgatóinak, hogy felejthetetlen férjemről, dr. Lukács Sándorról kegyelettel megemlékeztek. Dr. Lukácsné Hodossy Irma Szigetvár * Szombaton este veszítettem el az autóstáskámat és vasárnap reggel kellemes meglepetés ért, mert egy fiatalember a lakásomra hozta a benne lévő 800 forinttal együtt. Időm sem maradt megköszönni a becsületes megtalálónak. Hetyei Gábor Pécs, Szigeti út 21. * Rokkantnyugdíjas vagyok, három gyerekemet egyedül nevelem. Nagyon szeretném nagyobbik kislányom régi vágyát teljesíteni, aki zongorázni szeretne tanulni. Sajnos nincs lehetőségem a drága hangszert mégvásárolni. Ezért remélem, ha van , valakinek régi, nélkülözhető zongorája, vagy pianí- nóia és jutányos áron felajánlaná, nagyon nagy örömet szerezne nekünk. Rolotainé Szinger Ilona Pécs, Földes F. u. 1. * Névnapomra való tekintettel engedélyt kaptam édesanyámtól, hogy iskolába menet édességet vásároljak. Betértem a pécsi Kodály úti ABC-be, és a pultra raktam sporttáskámat a benne lévő könyvekkel, füzetekkel és 100 forinttal együtt, melyen német tankönyvet kellett volna vennem. A pénztár után hiába kerestem a táskámat, a bolt dolgozói sem látták, hogy ki vitte el. Kérem az illetőt, aki bizonyára tévedésből vitte magával a táskám, iuttassa vissza, mert nélkülözhetetlenek az iskolai felszereléseim. Graf Orsolya VI. osztályos tanuló Pécs, Aradi vértanúk útja 26. A Dunántúli Napló 1986. szeptember 1-i számában Bo- dó László tollából megjelent egy glossza a Történelmi Emlékparkban történtekről. Ennek során tesz rosszalló megjegyzést a parkot fenntartó „ter- mészetvédelmisek"-nek címezve, hogy „miért nem cserélik, ami eltörött, nem pótolják, ami hiányzik”. Gyakorlatilag az újságíró bizonyos berendezési tárgyak, tereptárgyak állapotát kifogásolta — nem alaptalanul. Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal igazgatójának válasza megjelent a Dunántúli Napló 1986. október 2-i, csütörtöki, számában. Többek között azt írta, hogy ,,Felügyelőségünk évente nagyobb összegeket fordít az emlékhely fenntartására, melyet szerződés alapján a Mohácsi Városgazdálkodási Vállalatnak kellene elvégezni. Ez sok eset—i-------------------------------------------------- * M iért kevés a belsőség? Nem is olyan régen még tábla hirdette a vásárcsarnok bejáratánál: „Belsőség állandóan kapható!" Most üres pultok ásítanak a vevőkre, még a 76 Ft-os sertésmájból sem folyamatos az ellátás. Ha néha-néha egy kisebb mennyiségű belsőség érkezik, tumultuózus jeleneteknek lehetünk tanúi. Az ingerült és ideges vásárlók a vétlen eladókat hibáztatják a hiányért. Az alacsony árfekvésű — ennélfogva igen keresett — lép- ből és tüdőből pedig alig-alíg jut valami a vevők kosarába. Toll Iván Pécs, Szalai u. 12. ben nem történt maradéktalanul meg”. Ezzel kapcsolatban a következőket jegyzem meg. A megjelent válaszból az olvasható ki, hogy a Mohácsi Városgazdálkodási Vállalatnak kellene cf teljes parkot tereptárgyaival, műtárgyaival, épületegyüttesével együtt jó karban tartania. Ez azonban a valóságban nem így van, mert állandó szerződésünk alapján a mi feladatunk csak és kizárólag a park- fenntartási, kertészeti tevékenység ellátása. Ezt bizonyítja maga a szerződés is, s az idei évre 1986. január 31-én elkészített költségvetés-tervezet, mely kerekítve 450 490 Ft értékű munkáról szól, mely teljes egészében kertészeti, zöldfelületfenntartási munkákat tartalmaz, mégpedig az elvégzendő munkákat havi bontásban. Nagy Tibor, a Mohácsi Városgazdálkodási Vállalat igazgatója Üröm az örömben Lapunk október 11-i számában adtunk hírt arról, hogy 10-én végre megnyílt az Alkotmány u. 2. sz. alatt a felújított élelmiszerbolt. A kivitelező neve és a kivitelezés időtartama tévesen jelent meg a tudósításban. Tehát a méltán dicsért csinos épület felújítói a Pécsváradi Építőipari Szövetkezeti Közös Vállalat dolgozói. A munkát nem két év alatt, hanem 14 hónap alatt végezték el. Tájékoztató Állattartás Pécsett Az állattartóssal kapcsolati kérdéseket tett föl több olvr sónk az elmúlt hetekben, omi lyekre a városi tanács mez< gazdasági és élelmezésüg osztályától kaptunk választ. Az 1982. évi 3. sz. tanácsrei delet értelmében Pécset ép tési övezetekre osztották. Aj hogy melyik övezetben, milye állatot lehet tartani, általábc a közmű kiépítettség foka h< tározza meg. Arról, hogy eg egy utca melyik építési övi zethez tartozik, a városi te nács vb hivatalának műszál illetve az építési és közlekedi si osztálya ad részletes felv lágosítást. A zártkertek közül a vasa (Porcsin), a kerékhegyi, a hi di (Vöröshegy, Ámor) a muri mi, a szabolcsi, az újhegyi, homoktetői, a káponyai, a ha mási, a nagyárpádi, a mécséi szentkúti, a magyarürögi, patacsi, a Kodó-dűlői és cserkúti zártkertekben a de rabszámra és a melléképüli tekre vonatkozó előírások a kalmazásával bármely kisálla \lletve közepes vagy nagy szc mosállat tartható. A külterületek közül az A pád-tetői, az István-aknai, józsefházai, a Rücker-aknai, Petőfi-aknai, a voksai, a fos: tó'iölgyi, a reménypusztai, péterpusztai és a zrínyipusz tai külterületeken ugyancsa bármely kisállat, illetve köze pes vagy nagy számosaik tartható a Harabszámokra é a melléképületekre vonatkoz előírások betartásával. Valamennyi állat tartásár irányadó közös, főbb szabó lyok: Minden állattartó kötele gondoskodni arról, hogy állat tartása következtében máso ioqai sérelmet ne szenvedje nek. Az állatok tartására szolgál melléképületekre megépítés előtt építési engedélyt kell kér ni Pécs Megyei Város Tanácsi Véqrehajtó Bizottság Hivatalá nak műszaki osztályától. A melléképületeket, a trá gya- és trágyalétórolókat mos ható, tisztítható padozattal, il letve szivárgásmentes zárhatr módon (fedlappal) kell meg építeni, gondoskodni kell i rendszeres takarításról, a trá gya elhordásáról, a fertőtleni tésről, a rágcsálók irtásáról. Az állatok tartására engedé lyezett területrészek felsorolás: egyúttal annyit is jelent, hog a város fel nem sorolt terület részein (pl.: I. sz. építési öve zet, ipartsrületek, vízgyűjtő t3 rületek stb.) kisállatok és szó mosállatok tartása tilos. MINDENBŐL A LEGJOBBAT, „C”, november 7-én, a pellérdr Potyka étteremben műsoros est lesz. Fellépnek: Horváth István, Csűri Edith, Poor Péter, Sikora Jenő, Fábián János. Asztalfoglalás: az üzletvezetőnél. Férfiaknak ajánljuk a Széchenyi téri CSONGOR árukészletéből: divatingek 32Í—530 Ft-ig, flanellingek 190-329 Ft-ig, pulóverek <11—11SO Ft-ig. férfikalapok 211—4IS Ft-ig, diplomatatálkák 350-616 Ft-ip vásárolhatók. ŐSZI DIVATCIKKEINK MEGTEKINTÉSE SEGÍT A VALASZTASBANI li::::!:í::j MAI MŰSOR mm SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Hawaii rózsája (este 7 órakor) Előbemutató PLANETÁRIUM Planetáriumi ea.: idegen égboltok (15.30 órakor) FILM Petőfi: l.utra (f4, fö) Törvényes esküvő (f8). Kossuth: Megbilincseltek (10, 12, 6, 8). Alsino és a kondorkeselyű (2, 4). Park: Foglalkozása: mesterlövész (f4. hnó, 8). Jószerencsét: Szerelem és galambok (4, 6). Fekete Gyémánt: Hajókkal a bástyák el Ten (6). Komló, Zrínyi: Aladdin és a csodalámpa (4). Lövöldözés (6, 81. Mohács: Lenni vagy nem lenni (6, 8). Szigetvár: Nászút féláron (6). Párbaj (8). Siklós: Macskafogó (7). Beremend: Újra szól a hatlövetű (6). Boly : ""Jorgensen a zsaru (7). Dunaszekcső: Abigél (7). Harkány: A láthatatlan ember (7). Pécsvárad: Orvosnők (7). Sásd: Break (7). Sellye: Hülyeség nem akadály (7). Szentlőrinc: A Saolin templom szent köntöse (7). Villány: Tűzvonalban (7). RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 4.30: Zenés műsor. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Mai kulturális program. 8.20: A példa ereje. Tóth Benedek . írása. 8.30: Händel: Imeneo — opera két részben. 9.29: Dokumentumműsor Orosz Nándor születésének 100. évfordulóján. 10.05: Diákfélóra. 10.35: Labirintus. 10.50: Verbunkosok, nóták. 11.34: Gösta Berling. Rádiójáték. 11.54: Reklám. 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Reklám. 12.45: A koppenhágai világtalálkozóról. Riport. 13-00: Kamaramuzsika. 13.40: Kapcsoljuk a győri körzeti stúdiót. 14.05: Műsorismertetés. 14.09: A magyar széppróza századai. 14.25: Zenei Tükör. 15.00: Olvasókör. 15.30: Nóták. 16.05: Révkalauz. 17.09: Egy nap a sebészeten. Rádiójáték. 17.51: Operettkeringök. 18.25: Könyvújdonságok.- 18.28: Műsorismertetés. 18.30: Esti magazin. 19.15: Koszorú a kapu alatt. 20.20: Zenekari operarészietek. 20.59: Félóra népzene. 21.40: Elektronika és társadalom. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Ik’b. 23.30: Szimfonikus táncok. 0.10: Himnusz. 0.15: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. 8.05: Ci- terafelvételek. 8.20: A Szabó család. 8.50: Tíz perc külpolitika. 9.05: Napközben. Zenés délelőtt. Közben: 10.20: A 04. 05. 07 jelenti. 10.45: Láttuk, hatottuk. 11.25: Világújság. 12.10: Fúvóskeringők. 12.25: Útikalauz üdülőknek. 12.30: Énekeltem érr: Ambrus Sándorné. 12.45: Palóc népdalkörök énekelnek. 12.58: Műsorismertetés. 13.05: Nosztalgiahullám. 14.00: Boldog születésnapot. 15.05: Néhány perc tudomány. 15.10: Operaslágerek. 15.45: Törvénykönyv. 16.00: Edith és Marlene. Zenés töredékek egy színházi előadásból. 16.41: Filmdalok. 16.58: Műsorismertetés. 17.08: A Z'Z-labor nagylemezéről. 17.30: Tanakodó. 18.30: Slágerlista. 19.05: Közvetítés a kötöttfogású birkózó vb-ről. 19.15: Operettkedvelőknek. 20.05: Reklámparádé. 20.08: A Poptarisznya dalaiból. 21.05: Hanus mester — hangiáték. 21.42: Böngészde a Zenei Antikváriumban. 23.20: Könnyűzene. 0.15: Éjfél után. HARMADIK MŰSOR 9.03: Műsorismertetés. 9.05: A kiállítótermek programjából. 9.08: Magyarán szólva. 9.23: Zenekari muzsika. 10.39: Az MRT énekkara énekel. 11.05: Pillanatkép. 11.10: Kamarazene. 12.05: Orff. Carmina burana. 13.03: Műsorismertetés. 13.05: Szinr tézis. 13.35: Operettkettősök. 14.13: Csemiczky Miklós műveiből. 15.00: Pophullám. 16.00: Bemutatjuk új felvételünket. 16.42: Salvatore Accar- do Paganini-caprice-eket játszik. 17.00: Diák'élóra. 17.30: Orosz muzsika. 18.30: Az MR román nyelvű nemzetiségi műsora. 19.C3: Műsorismertetés. 19.05: Rádióhangversenyekről. 19.35: Magyar előadóművéhzek felvételeiből. 20.20: Kilátó. 21.05- A Berlini Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye. 22.22: Napjaink zenéje. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Szerviz csütörtök. 18.00: Dél-dunántúli híradó — lapelőzetes — hírek. 18.30: Szerb- horvát nemzetiségi műsor. 19.00: Nemzetiségeink zenéjéből. 19.05: Német nemzetiség^ műsor. 19.35: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ MAGYAR TELEVÍZIÓ 8.53: Műsorismertetés. 8.55: Tévétorna. 9.00: Az élet ilyen is meg olyan is. NSZK tévéfilm. I. rész. 10.10: Dixieland Drezdában. NDK zenés film. 11.10: Képújság. 15.58: Műsorismertetés. 16.00: Hírek. 16.05: Egészségünkért. 16.15: Perpentuum mobile. 16.50: Betűreklám. 16.55: Kapcsolatok. Műsor a nézők levelei alapján. 17.25: Képújság. 17.30: Rek'ám. 17.35: Sárqa tengeralattjáró. Popzenei magazin. 18.25: Az Or- száqházbői jelentjük. 18.55: Reklám. 19.05: Tévétorna. 19.10: Esti mese. 19.20: Reklám. 19.30: Híradó. 20.00 Reklám. '’0 05- A velünk élő törté nelem. Akié a fegyver, azé a ható lom 21.00: Betűreklám. 21.05: Szín házról néhány percben. Siker Műn chenben. 21.20: Telesport. Labdarú gó-kupanap. 22.10: Híradó 3. 22.20 Himnusz. MÁSODIK MŰSOR 17.13: Műsorismertetés. 17.15: Kép újság. 17.20: Kerék világ. 17.35: Meseiskola. NDK bábfilm. 17.50: Szói híres festmény. Angol rövidfilm. i8.00: Történetek a kiskertekről: NDK tévéfilmsorozat .VII/2. rész.. 19.00 Kisfilm összeállítás. Kezek, agyag csövek. Angol rövidfilm. 19.30: Mun ka és ün»nep a pakisztáni halacsok nál. Pakisztáni kisfilm. 20.00: önért mindent meqteszünk. NDK tévéfiln*. 21.00: Híradó 2. 21.20: Reklám 21.25: Mozgásban a világ. A küTpo litikai szerkesztőség műsora. 22.00: Képújság. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 13.40: Elmulasztották — nézzél* mea. 14.50: Művelődési adás. 15.10: Az eriedés az iparban. 15.30: Természetvédelem. 16.00: Jónapot. — tá jéköztató-mozaik adás. 17.0Ó: Magyar nyelvű tv-rfapló. 17.25: Krónika. 17.45: A kis lázadó — adás gyerekeknek. 18.15: Tudomány. 18.45: Tv kalendárium. 18/55: Számok és betűk — vetélkedő 19.15: Riport. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.Ó0: Po litikai magazin. 21.00: Kiválasztott pillanat. 21.10: Út a tudás középé ben — vetélkedő. 22.15: Tv-napló.