Dunántúli Napló, 1986. június (43. évfolyam, 149-178. szám)

1986-06-21 / 169. szám

Röviden Szombaton eldőlf ki nyeri a vb-t Santana: óvakodom a jövendölésektől Interjúsarok Cesar Luis Menotti Az újságírók nemcsak a já­tékosokkal, s a jelenlegi szak­vezetőkkel készítenek szívesen interjút, gyakran kérnek egy­kori szövetségi kapitányoktól is nyilatkozatot. Az 1978-as világbajnok argentin váloga­tott akkori szakvezetőjétől, Cesar Luis Menottitól először azt kérdezte a DPA munka­társa, milyennek ítéli a nyol- caddöntők színvonalát. — A csoportmérkőzésekhez képest sokkal jobb a játék — vélekedett. — A szerdai Ang­lia—Paraguay és a Dánia— Spanyolország találkozó kife­jezetten jó volt, de tetszett a Rranciaország—Olaszország összecsapás is. Melyik együttes okozta a legkellemesebb meglepetést, illetve a legnagyobb csaló­dást? — Számomra a legváratla­nabb negatív szenzációt a Szovjetunió veresége jelentet­te, igaz, Belgium sikeréhez a biró tevékeny közreműködésé­re is szükség volt. A meglepe­tések sorában mégis a dánok kiütéses veresége áll az élen. Ez is bizonyítja, hogy az egye­nes kieséses rendszer nem megfelelő. Egy olyan váloga­tott bukott el, amely korábban remek játékot mutatott, s egy olyan jutott tovább, amely egyálalán nem meggyőző. A Mundial nyitánya előtt még abban sem bízott, hogy Mexikó a legjobb 16 közé jut, most pedig már a negyed­döntőben szerepelnek a házi­gazdák. . . — A mexikóiak formája fel­felé ível, kellemesen meglep­tek játékukkal. Azt nem sza­bad feledni, hogy a nyolcad- döntőben az igencsak gyenge Bulgáriát juttatta nekik a sor­solás szeszélye. Az igazi tűz­keresztséget majd az NSZK elleni összecsapás jelenti szá­mukra. Úgy gondolom, ezen a találkozón a nyugatnéme­tek az esélyesebbek, 60 száza­lékos esélyt látok továbbjutá­sukra. Mit tippel a negyeddöntők­re? — Mondom az eredménye­ket: Brazília—Franciaország 2-1; NSZK—Mexikó 2-0; Ar­gentína—Anglia 1-0; Spanyol- ország—Belgium 3-1. A döntőbe jutásért? — Brazília—NSZK 2-0; Ar­gentína—Spanyolország 1-0. Ezek után a következő kér­dés: ki lesz a világbajnok? — Az általam „megálmo­dott" Brazília—Argentína . dön­tő eredményének megjóslásá­ra már nem vállalkozom. Va­lószínűnek tartom, hogy Bra­zília megszerzi negyedik vi­lágbajnoki címét is. . . A legjobb 4 közé jutásért; Brazília—Franciaország, Gua­dalajara, 20.00. NSZK—Mexi­kó, Monterrey, 24.00. **Ág/<3 Magyar Televízió l-es csa­torna: 20.00: Brazília—Fran­ciaország. 24.00: NSZK—Me­xikó. Kossuth Rádió: 5.12, 6.12, 7.12: Mundial '86. 20.00: Bra­zília—Franciaország. 24.00: NSZK—Mexikó. A mexikói lapok áradoznak a spanyolok váratlan, nagy gólarónyú győzelméről. Min­denütt a gólzsák Butragueno és a szövetségi kapitány Mu­noz fényképei láthatók, nyilat­kozatai olvashatók. Az El Diario Deportes sze­rint „Spanyolország az új igénylő a világbajnoki címre". Az Esto című sportláp úgy vé­li, hogy Munoznak hívják a végső győztes csapat szakve­zetőjét, és Butragueno lesz a szupersztár. Munoz csak annyit nyilatko­zik a közeli jövőről, hogy „hi­szem, életem legszebb pilla­natai most következnek." But­ragueno szerény, rokonszen­ves, s több mondatával cáfol­ja, hogy négy gólja után ő lenne most a spanyol király János Károly helyett. Mialatt Mexikó zengi a spa­nyol válogatott dicsőségét, nem szűnik meg áradozni a Brazília—Franciaország mér­kőzésről sem, amely általános vélemény szerint a Mundial előrehozott döntője lesz szom­baton Guadalajarában. A várostól mintegy 40 kilo­méterre levő egyetem akár zarándokhelynek is beillik. Eszményi körülmények között itt laknak, itt edzenek a brazi­lok. Guadalajara uralkodó szine most a sárga. Minden harma­dik ember sárga trikóban fe­szít, rajta „brasil” felirattal. A dél-amerikaiak csütörtöki edzésére valósággal besárgult az egyetem környéke, ötezer brazil szurkoló leste a drótke­rítésen kívül Socrates és tár­sai gyakorlását, az imádott játékosok egy-egy pillantását. A szurkolók előtt szigorúan bezárták a kapukat, de a saj­tó munkatársai előtt szélesre tárták. Tele Santana szövet­ségi kapitány szokásos sajtó- értekezletén a döntő jelentő­ségű Franciaország elleni mér­kőzés előtt is így kezdte: — Kérdezzenek, nincs titok. Kérdezzék a játékosokat is. Záporoztak a kérdések; Mit tart a franciák elleni találkozóról? — Azt hiszem, a két legjobb csapat méri össze erejét. Szombaton eldől, melyik válo­gatott nyeri a világbajnoksá­got. Brazília esélyei kedvezőb­bek? — Óvakodom a jövendölé­sektől. Emlékezzenek, hol van­nak azok a csapatok, amelyek idlilágbajnoknak kiáltották ki magukat - például Dánia, Uruguay és Olaszország? Milyen a Irancia válogatott? — Erős. Végre egy olyan csapat próbál a csúcsra jutni, amely játssza, és nem „ve- rekszi" a labdarúgást. Erejé­ről annyit, hogy a kimagasló tudású Piatini már nem emel­kedik ki annyira társai közül, pedig ő tényleg a legkiválób­bak egyike. Vannak gondjai?- Zico és újra Zico. Még mindig nincs teljesen rend­ben. Nagy kockázat kezdőnek beállítani. Esetleg elveszíthet­jük az egész világbajnoksá­got. Sérüléssel bajlódik Junior is. Remélem, ő játszhat. Zico is készségesen állt az újságírók rendelkezésére. Csak arról nem beszélt, hogy az edzés után elég hosszú időt töltött az orvosi rendelőben. Ráadásul dr. Vivacqua, a bra­zil válogatott orvosa sem mon­dott igent vagy nemet játé­kával kapcsolatban.- Fraciaország legyőzte a világbajnokot, óriási a tekin­télye - mondotta Zico. - Olaszország azonban tálcán kínálta nekik a sikert, mert csak védekezett és nem táma­dott. Nálunk erről szó sem le­het: mi kezdeményezünk és nem az történik majd a pá­lyán, amit ők akarnak. Most kit tart a világbajnoki cim esélyesének?- Ha legyőzzük Franciaor­szágot, akkor mi nyerjük a világbajnokságot. Az esetle­ges következő ellenfelek az NSZK, Mexikó, Anglia vagy Spanyolország már nem kép­viselnek ilyen erőt. A többi brazil játékos is vé­leményt nyilvánított. Carlos kapus, aki az eddigi négy mérkőzésen még egyet­len gólt sem kapott, közölte, hogy a két nagy küzdelmében a szerencsésebb csapat lesz a győztes, apró momentumok döntenek majd. Socrates sze­rint Piatini a vezér, s méltó társai is vannak. Ám Brazília válogatottjában akadnak hoz­zájuk hasonló, esetleg jobb játékosok. Branco úgy véleke­dett, hogy Brazília napról napra jobb formába lendül. Ki lesz a győztes? - hang­zott a kérdés. Mire Branco íqy felelt:- Ki tudja előre? Egy biz­tos: az igazi győztes a gua- dalajarai közönség lesz. A Brazília—Franciaország mérkőzés iránt az érdeklődés minden képzeletet felülmúl. Már nemcsak a brazil szurko­lók hemzsegnek Guadalajará­ban, megérkeztek a trikolort lobogtató franciák is. Az ut­cákon már békés „előcsatáro- zások" zajlanak a br.azil és a francia szurkolók között. Tel­jesen benépesült a guadala- jarai nemzetközi sajtóközpont is, az eddig Mexikóvárosban dolgozó újságírók is ide tet­ték át székhelyüket. Nem kétséges, hogy szom­baton a Jalisco-stadionban talán az egész világbajnokság legnagyobb összecsapása kö­vetkezik. .. Építkezők, építtetők figyelmébe ajánljuk Lenin téri mintatermünket, ahol # ÉTI 25, 35, 45-ös gázkazánok, R FC 21 és FC 40 lakásfütö-készülékek, # 4 és 6 KW-os hőtárolós kályhák kaphatók. CÍMÜNK: PÉCS, LENIN TÉR 6. Telefon: 13-051 Nyitvatartás: hétfőtől péntekig 8-16 óráig, szombaton 8-12 óráig. VARJUK SZIVES ÉRDEKLŐDÉSÜKET! Úttörő­olimpia Tudósítónk telelonjelentése: Tegnap este látványos záró- ünnepséggel véget ért Zala­egerszegen a XXII. nyári út­törőolimpia. A zárónapon is született baranyai aranyérem. A pécsi TASI leány kézilabda­csapata nagyszerűen hajrá­zott, 16-5-re nyert Dunakeszi ellen, ezzel aranyérmes lett. Jól zárták a napot a pécsi kosárlabdázó lányok is. Fölé­nyesen verték 88-26-ra a szol­noki csapatot, s ezzel a má­sodik helyet szerezték meg. Bajnokot avattak tornában és tollaslabdában is. Ezekben a sportágakban nem került ba­ranyai versenyző a legjobb nyolc közé. A XXII. nyári út­törőolimpia baranyai gyors­mérlege: 3 arany- és 2 ezüst­érem. E. E. Atlétika. Baranya Megye nyílt, ser­dülő ,,A'' bajnokságának győztesei. Fiúk, 100 m: Tursics 11,7, 400 m: Horváth 53,1 (mindkettő PMSC), 1500 m: Hilbert (Szekszárd) 4:10,8, 110 gát: Altvater (Bonyhád) 16,9, súly­lökés és gerelyhajítás: • Schwartz (Bonyhád), távolugrás: Lukács 582 cm (PMSC). Lányok, 100 m: Kővári 13,0, 400 és 800 m: Keresztes 2:24,9, ill. 63,1 mp, 1500 m: Sziklai 4:59,6, 100 m gát: Baumgartner 16,6, távolugrás: Lend- vai K. (mind PMSC). Súlylökés: Óno­di (Bonyhád) 10,28 m, gerelyhajítás: Guth (Boly) 33,00 m. Kézilabda. Megyebajnokság ered­ményei, nők: PBFSE—PBTC II. 22-9, PMSC II.—PBFSE 13-12, férfiak: PMSC II.—Mecseknádasd I. 38-26, Mecseknádasd II.—U. PEAC I. 25-51, PBFSE II.—U. PEAC II. 24-40. Komlói Bányász II.—Nagyharsány 38-15, Hosz- szúhetény—Bólyi MEDOSZ 23-26, Me­cseknádasd I.—Mecseknádasd II. 34-20. Száztízen a Pannon Nagydíj rajtiánál A Pedrazza-csapat Forma—2-es versenyautóin az utolsó simítá­sokat végzik a depóban Forma-2-es rakéták az abaligeti úton Ranga László F. Easterben Szombaton délben a műszaki gépátvétellel megkezdődött a 23. Nemzetközi Pannon Nagydíj autós hegyi gyorsasági verseny eseménysorozata, amelynek keretében bonyolitják le az orszá­gos bajnokság II. és III. futamát, valamint a Duna-Alpok Kupa IV. magyarországi futamát. A rajtlistát végignézve, min­den túlzás nélkül leírhatjuk: ilyen nagyszabású hegyi verseny még nem volt Pécsett. Kezd­jük az indulók számával: 110- en neveztek a versenyre, itt van a teljes magyar élmezőny, Kiss Dezsővel, Tóth Jánossal, Cserkúti Józsefiéi, Kesjár Csa­bával az élen. De alig találni olyan géposztályt, ahol nincs külföldi induló. Persze a leg­több osztrák és nyugatnémet versenyzőt az „izmosobb" ka­tegóriákban találjuk. Megérke­zett Walter Pedrazza és Stein- gruber a Forma—2-es March BMW-kel, rajtuk kívül még Paul Steindl és Erich Höhmann indul Forma—2-es autóval. Helmuth Achatz, aki már ko­rábban járt itt F-2-es kocsi­jával, most Forma—3-as March Toyotával érkezett a verseny­re. Kiss Dezső és Tóth János sem lesz kénytelen párharcot A fiatalon elhunyt bólyi — több­szörös országos ifjúsági, junior és vidékbajnok: tízpróbózó és gerelyho- jító — Dittrich Tamás tiszteletére rendezett tizedik emlékversennyel egyidőben emlékeztek meg a bóiyi atlétika elmúlt fél évszázadáról. A szakosztályt ötven évvel ezelőtt meg­alakító Abái Ferenc ma 70 évesen még mindig aktív versenyzőként ott volt a versenyen. A bólyi atlétika je­lenlegi „mindenese", Rogányi Miklós az elmúlt két évtized alatt, vagy tu­catnyi országosan is ismert verseny­zőt nevelt ki a bólyi pályán. Mind­ez az emlékversenyt követő ünnepi szakosztályülésen hangzott el, amikor az egyesület vezetői felidézték az el­múlt évtizedek sikereit. Az emlékversenyen tíz egyesület 155 atlétája állt rajthoz, közöttük az vívni. Az ő géposztályukban is hat induló szerepel, köztük Herbert Stenger háromszoros Európa-bajnok, a tavalyi Pan­non Nagydíj győztese. Kesjár Csaba a pécsi pályán mutat­ja be új Forrnia Ford autóját, amellyel -más sikeresen szere­pelt Ausztriában, a pécsi Ran­ga László pedig a Forma Eas- terek között próbál szerencsét. A Hungaroringen elégett a hengerfejtömítése, fel kellett adnia a versenyt. Itt a hegyen reméljük sikerül bizonyítania, hogy ebben a géposztályban is átlagon felülit képes nyúj­tani. Aligha kell mindehhez bár­mit hozzátenni. Nagyszerű ver­senyt várhatunk ma és holnap az abaligeti úton! A mai ver­senynap 9 órakor az edzéssel kezdődik. K. P. ifjúsági Európa-bajnok aranyérmese, a szekszárdi Sárközi György, p PMSC válogatott futója, Szabó Ta­más, míg a nők között a PVSK sok­oldalú i osztályú versenyzője, Szik­szómé. A verseny győztesei: férfi 100 m: Gelencsér (PMSC) 11,02, 400 m: Freier (Komlói Bányász) 52,05, 1500 m: Sárközi (Szekszárdi Dózsa) 3:49,00, 3000 m: Szabó T. (PMSC) 8:23,03, távolugrás: Gelencsér (PMSC) 679 cm, súlylökés: Fehér (PMSC) 15,48 m, gerelyhajítás: Zát- rok (PMSC) 63,04 m. Nők: 100 m: Figura (Boly) 12,08, 1500 m: Szitkai (PMSC) 4:59,06, távolugrás Szik­szómé (PVSK) 556, súlylökés: Szik­szómé 11,32 m, gerelyhajítás: Mes­tyán (PMSC) 46,06 m. Villányi Nándor A hétvége sportműsora Június 21., szombat: AUTÓSPORT. 23. Pannon Nagydij, OB futam, Remeterét—Lapis, 12.00. TENISZ. Felszabadulási Kupa, DÉDÁSZ-pálya, 8.00. ATLÉTIKA. Tehetségkutató és senior megyei bajnokság. PVSK-pálya, 15.00. KÉZILABDA. NB II. nők: PBTC— Balaton Bútor, Bőrgyári pálya, 16.00. férfiak: Győri Universitas—Pé­csi BFSE, Győr, 15.00, NB-s ifjúsá­giak, fiúk: Dunaújvárosi Volán—Kom­lói Bányász, Dunaújváros, 11.30. BÚVÁRÚSZÁS. Vidékbajnokság az MHSZ pécsi klubja rendezésében. Gyékényes, 10.00. LABDARÚGÁS. Barátságos, nem­zetközi mérkőzés: Szigetvár—Motos Schwerin, Szigetvár, 16.30. TÖMEGSPORT. Falusi Spartakiád Baranya Megyei döntője, PVSK-pá­lya, 9.00. LOVASSPORT: Területi lovasbaj­nokság, Uszögpuszta, 8.00. ÖKÖLVÍVÁS. Csapatbajnoki mér­kőzés: Komlói Bányász—Újpesti Dózsa, Komló Városi Sportcsarnok, 17.00. SAKK. Sport AID, szimultán-ver­seny, Ércbányászati Vállalat központ­ja, (39-es dandár u. 19.), kezdés: 9.30. Június 22., vasárnap: AUTÓSPORT. Mecsek hegyi ver­seny és Duna Kupa gyorsasági ver­seny, Remeterét—Lapis, 9.30. TENISZ. Felszabadulás«'^ Kupa, Pécs, DÉDÁSZ-pálya, 8.00. ^ ATLÉTIKA. Tehetségkutató és se­nior Baranya Megyei bajnokság. PVSK-pálya, 9.30. KÉZILABDA. NB ll-es női mérkő­zés: Universitas PEAC—Herend, Ta­nárképző Kar, 11.00. BÚVÁRÚSZÁS. Vidékbajnokság az MHSZ pécsi klubja rendezésében, Gyékényes, 10.00. LOVASSPORT. Területi lovasbaj­nokság, Uszögpuszta, 8.00. TÁJFUTÁS. Országos csapatbajnok­ság, Veszprém környéke, 8.00. LABDARÚGÁS. NB ll-es osztályo­zó: Kaposvári Rákóczi—Győri MÁV DAC, Kaposvár, 17.00. VITORLÁZÁS. ÉVIG Kupa, Balaton- füred, 9.00, Tengerész Kupa, Bala­ton, Boglárlelle, 9.00. Tenisz 1986. június 21-én, szombaton 9 órától a megyei tanács tenisz tö­megsport rendezvényt tart a balo- kányligeti sportpályán. Dunántúlt napló Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jenő Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kjadó telex: 12-320 Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177. 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti 43 Magyar Posta Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor téri., — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43.— Ft negyedévre 129.— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007 egy évre 516,- ct A bólyi atlétika ötven éve Emlékversennyel ünnepeltek

Next

/
Oldalképek
Tartalom