Dunántúli Napló, 1986. május (43. évfolyam, 119-148. szám)

1986-05-17 / 134. szám

12 Dunántúli napló 1986. május 17., szombat A pálya belesimul a tájba, mintha együtt alkotta volna őket a természet... Látogatóban a magyar Forma-l-e$ pályán Derek Ongaro, a FISA pá­lyainspektora mondta ittjárta- kor, hogy ez lesz a világ leg­szebb Forma—1-es pályája. Nem hiszem, hogy Ongaro úr túloz. A fekete aszfaltgyűrű együtt él a tájjal, a főépület fehér tömege sem hivalkodó monstrum, a szembenlevő — a helybeliek által kis Badacsony­ként emlegetett — dombról in­kább tűnhet hangulatos villá­nak, semmint komor üzemépü­letnek. A pálya közepén érin­tetlenül maradt az üdezöld er- dőcske és augusztusig a föld­munkák nyomón keletkezett rézsűk és töltések oldalát is zöld gyep borítja majd, hogy még megejtőbb legyen a táj varázsa. Költészet? Az is. Papp István, a Hungaroring mérnölc-közgaz- dász-esztéta tervezője költő is, A legszebb a világén? P7 ff ury Mér körbeér az aszfal Állnak az épületek^ épül a Selátó — Egy hónap múlva a közönség is „tesztelhet" festő is. Képeinek fő motívumai a végtelen táj és az út har­monikus összhangja. Ars poeti­cája: az útnak úgy kell belesi­mulni a tájba, mintha együtt alkotta volna őket a természet. A Hungaroring ilyen! Persze, vajmi keveset érne egy versenypálya szépsége, ha nem párosulna hasznos tulaj­donságokkal is. Nos, a mogyo­ródi kör sokat nyújt a nézőnek. A finischerek az utolsó aszfaltréteget terítik a pályára. Háttérben a főépület. Épül a box-utca A vonalvezetése és a kedvező terepadottságok folytán jobb a beláthatósága, mint a többi pályáké. A D szektorból leg­alább 75 százaléka szemmel ta rtható. A versenyzők számára külön­leges, más pályákon nem talál­ható kanyarkombinációt tarto­gat a mi ringünk. A célegye­nest követő hajtűkanyar után lefut a völgybe az út. A har­mincméteres szintkülönbséget egy bal—jobb—balos kanyar- kombináció teszi egyedivé. A kanyarívek itt húszméteresek. Aki a technikáját kívánja itt csillogtatni, megteheti. Ha ne­tán kicsúszna egy vagy több kocsi a pályáról, megfogja majd a jó. fékhatású, süppedős finom sóder a biztonsági zóná­ban. A csütörtöki sajtótájékoztató résztvevői tehettek egy tisztelet- köri is a pálya aszfaltján — autóbusszal. Járhattunk a fő­épület legfelső szintjén, a „to- ronyban", ahol majd a verseny agyközpontja székel, bekuk­kanthattunk a boxokba. Lát­hattuk: a magyar Forma—1-es versenypálya gyakorlatilag el­készült, valóban az utolsó si­mításokat végzik már rajta. A pálya burkolatára már az utol­só aszfaltréteget terítik a fini- sherek. A földgépeket a terep- rendezésre csoportosították ót. Készül a főlelátó nézőtere, az épületekben mindenütt a sze­relőiparosok dolgoznak. Kovács István, a Forma—1- es pálya létesítményfelelőse mindehhez még hozzáteszi, hogy a külső vasbetonkerítés 70 százaléka is elkészült, és éppen csütörtökön kezdtek hoz­zá az első bejárat építéséhez. Az első WC-blokk is elkészült, további kettőben a gépészeti szerelés folyik és alapozzák a főlelátó toilette-blokkját is. Ki- lencszáz „férőhely" lesz az il­lemhelyeken. A maga nemé­ben ez is rekord. Csupán a WC-blokkok és a csatlakozó szennyvíztározók építése 80 000 HUNGARORING Hungaroring adatok A pólya területe: 73 hektár. A kivitelezés kezdete: 1985. október 10. Földmunka : 570 000 m3. A pálya alapjába bedolgozott beton mennyisége: 9000 m:!. A felhasznált aszfalt mennyi­sége: 18 000 tonna. A főépület hosza: 200 méter. A legmagasabb töltés: 9 mé­ter. A szalagkorlát hossza: 17 000 méter. Csőátereszek hossza: 245 mé­ter. A legnagyobb szennyviztározó térfogata: 170 m. A célegyenes. Balról az épülő lelátó, jobbról a főépület és a boxok. Kulturális ajanlo FÉlItt mmm Flint m m m Flint m m m A romantikus történetek kedvelőinek ajánljuk kubai felkelők szól az hőstetteiről A PART ELPIDIO VALDES című, kétrészes, szovjet filmet, amelyet Alekszandr Alov és Vlagyimir Naumov rendezett. A történet: Nyikityin, a sikeres író, először látogat német földre a háború óta. Felrém­lik benne mindaz, amit át­élt, csaták, vér, s egy nagy szerelem. Vendéglátójában ráismer akkori kedvesére, Em­mára, s a két korosodó em­ber fellobbanó érzésekkel fi­gyeli és hallgatja egymást. . . A mambik, azaz a spanyol gyarmatosítók ellen harcoló című kubai rajzfilm. A törté­net főszereplőit A sziget lo­vasai című filmből ismerhetik a nézők, akik most újabb ka- landoknaik lehetnek szemtanúi. Az EGY MARÉKNYI DOLLÁRÉRT című olasz westernt, amelyben két vetélytárs csempészbanda harcol egymás ellen, nem ajánljuk senkinek. Úgyis ren­getegen megnézik. Kubai felkelők a fronton (Elpidio Valdes) Rádió Bfiiántlakodalom Szekszárdi! A szombati Jó pihenés című műsor szerkesztője Somogyvá- ri Valéria a következő témákat ajánlja a hallgatóknak: a több lehetőség közül általában mi­lyen nevet használnak az asz- szonyok? Mit főz a hétvégén, aki sokezer asztalra kerülő ételt főz naponta? Ellátoga­tunk a pécsi Gasztrofol üzem­be. Aztán egy másik munkahe­lyen megtudjuk, milyen különös feladat a felújításra kerülő épületek eredeti állapotának visszaállítása. Beszélgetés hangzik el a miskolci televíziós fesztivál után, egy másik a lab­darugó világbajnokságról szól. Jelentkezik „Tetszett, nem tet­szett" rovatunk is. Baranyán kí­vül munkálkodó kollégáink úgy­szintén elmondanak területükről több érdekességet. A műsor művészvendége ezúttal Dobos Attila. Gyémántlakodalomra szólt a meghívó: Szekszárdon 60 éves házasság után megújította el­határozását Blatt Jakab és fe­Színházélmény - Komlón Két érdekes előadás is kí­nálja magát a héten a kom­lói Színház- és Hangverseny- teremben: 18-án, vasárnap este Csurka István Nagyta­karítás című vígjátékét adja elő a budapesti Játékszín tár­sulata Újréti Lászlóval és Tordai Terivel a főszerepben. A Wiener Gemeindehoft- heater vendégjátéka első­sorban a németül értők szá­mára jelent majd élményt, hiszen Peter Turrininek, A kocsmárosné című vígjátékát természetesen tolmács nélkül adja elő a bécsi társulat. (Komló, május 22-e, 19 óra). Firm plakátok A finn formatervezés és ipar­művészet remek minőségét is­merve nem kell nagy merész­ség ahhoz, hogy jó szívvel ajánljuk megtekintésre a lahti plakátmúzeumból szár­származó finn plakátok meg­tekintését május 23-a és júni­us 2-a között a Pécsi Kisga- lériában. Rovatszerkesztő: HAVASI JÁNOS lesége, Bea Erzsébet, hogy mindvégig kitartanak egymás mellett. A fehér asztal mellett találkozott a nagy család is, amely immár 30 tagot számlál. Három országból érkeztek, hogy évtizedek múlva e szép öröm­teljes esemény kapcsán ismét együtt lehessenek. Erről szá­mol be vasárnapi magazinjában a szerkesztő, László Lajos. Pécsiek a rádióban 19-én, hétfőn 15.30-kor a Kossuth rádió „Kóruspódium" c. műsorában a Mecseki Szénbányák Kodály férfi­kara is énekel, vezényel: Ivasivka Mátyás. 22-én, csütörtökön 13.40-kor a Kossuth rádióban a pécsi körzeti stúdió bemutatja a várossá avatott Boglárlellét. 22-én 21.40-kor a Kossuth adón „Fájdalom és agyátültetés" címmel Csillik Bertalan szegedi professzor és Buzsáki György pécsi adjunktus beszél kutatásairól. Televízió 1936-ban, a Zala megyei Bá- zakerettye határában, Budafa- pusztánál fúrták le az első ma­gyar olajkutat, amely még ma is működik. Az MTV Pécsi Kör­zeti Stúdiójának stábja (Jósfay György szerkesztő-rendező, Há- da Sándor operatőr, Nagy István gyártásvezető) riportfilmjében e kúttól indulva rajzolja fel a magyar olajbányászat ötvenéves [ történetét, megszólaltatva az egykori munkásokat, mérnököket, akik közül jó néhányon még ma is az ágazatban dolgoznak. A Budafa 2-es naplója 21-én, szer­dán 16.50-kor látható a Tv 1-es programjában. Táncospalánták vizsgaelőadása Talán a jövő neves prima­donnáit, magántáncosait lát­juk majd, ha 18-án, vasárnap délelőtt 11 órakor megtekint­jük a Pécsi Művészeti Szakkö­zépiskola tánctagozatán vég­zett fiatal táncosok vizsgaelő­adását az újjáalakítás előtti utolsó perceit élő Pécsi Nem­zeti Színházban. köbméter föld megmozgatásá­val járt. Az augusztusi Forma—1-es versenyre elkészül az M 3 autó­pályát a Hungaroringgei össze­kötő két csatlakozó út is. Ak­korra a mogyoródi tsz is bizto­sítja, hogy a pálya közelében rendelkezésre álljon a 35— 40 000 autót befogadó parkoló és a mintegy 5000 személyt be­fogadó kemping. A lakókocsi­val érkezőknek a kőbányai vá­sárvárosban biztosítanak kultu­rált elhelyezést. A főpróbának számító június 13—15-i Béke—Barátság Kupa autós és motoros pályaverseny idejére vendégfogadóképes lesz a Hungaroring. Ám akkor csak az E, f és a D szektort nyitják meg a nézők előtt. Leg­főképp azért, hogy a friss fü­vesítést kíméljék, de a várható 60—70 000 néző ezekben a szektorokban kényelmesen el­helyezhető, nem volna érdemes a teljes nézőtéri személyzetet foglalkoztatni. Egyébként meg­tudtuk, hogy a BBK jegyeit a jövő héten kezdik árusítani. A FISA pályainspektorát jú­nius elejére várják újabb pá­lyaellenőrzésre. Reméljük, De­rek Ongaro ismét elégedetten távozik. . . Kurucz Pál

Next

/
Oldalképek
Tartalom