Dunántúli Napló, 1986. április (43. évfolyam, 89-118. szám)
1986-04-05 / 93. szám
1986. ÁPRILIS 5., SZOMBAT Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából VINCE nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 6.16 — nyugszik 19.1t órakor. A Hold kél 5.13 — nyugszik 15.05 órakor. Olvasószolgálat Hirefc, tudósítások, információk, események közölhetők 14—18 óráig a 15-000 telefonszámon Ügyeletes újságíró: FERENCI DEMETER Rendezvények Nagykanizsán a Hevesi Sándor Művelődési Központban megnyílt Wein- trager Adolf bajai festőművész kiállítása, amely május 1-ig tekinthető meg. A Városi Képtárban (Vasember ház) nyílt ,,125 éves a déli vasút" kiállítás keddtől csütörtökig 10.00— 14.00, míg péntektől vasárnapig 14.00—18.00 óra között látogatható. * Nagykanizsán, a Móricz Művelődési Ház rendezésében az Úttöröházban április 7-én tartják a ,,Szól a nóta" műsort. A 20.30 órakor kezdődő rendezvényen fellép Jákó Vera, Tárnái Kiss László, Hatvani Kiss Gyöngyi, Csányi János, Fehérvári Márta, valamint ifj. Oláh Kálmán népi zenekara. ☆ Nagykanizsán, a Hevesi Művelődési Központban április 9-én 19 órakor kezdődik az Első emelet együttes koncertje. * Baranyaker klub. Az öt év után újjáéledő klub ma 19 órakor tartja első nyilvános estjét Pécsett, a Rákóczi út 11. szám alatt. A rendezvény vendége: Révész Sándor énekes. Tavaszköszöntő bált rendez a pécsi Nevelési Központ az intézmény szabadidő klubjában, ma délután 5 órától. A táncesten a Melody együttes játszik. Időjárás Szombaton nyugat felől lassan csökken a felhőzet és fokozatosan megszűnik a csapadék. A szél országszerte északnyugatira fordul. Éléok, időnként erős lesz. A legalacsonyabb öiszakai hőmérséklet nyugaton 4, keleten 9 fok körül lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14, 18 fok között alakul. * Péntek reggeli vízállások: Mohács 520 cm, apadó,. 7,5 fok, örtilos 156 cm, áradó, 6,4 fok, Barcs 160 cm, apadó, 6,0 fok, Drávaszabolcs 258 cm, apadó, 6,6 fok. O Nagykanizsán a 7-es főút Vár utcai vasúti átjáró szakaszát — az úttest burkolatépítése miatt — fél szélességben lezárják április 7-én 7.30 órától a 17-én du. 4 óráig tartó munkálatok időszakára. O A nagykanizsai Vöröskereszt városi vezetősége sikeres véradóbált rendezett, amelynek 27 000 forintos bevételét a mozgássérült gyerekek nyári táboroztatására és a berhidai földrengéskárosultak javára ajánlották fel. O Gólyacsalogatót alakított ki egy majd tíz méter magas kecskefűz tetejében Pécsett. Melinda utcai kiskertjében Mu- hari Sándor és Papp János. A két nyugdíjas bányász több mint két mázsa rozsét helyezett el a mesterséges fészekben, tetejébe nádat tett. Minap egy gólyapár feltűnt és hosszasan körözött. Ha megtelepedik, ez lesz Pécs első gólyapárja. O Az őszi vetésű mák már levelesedik a Ivov-kertvárosi kiskertekben. A legtöbb helyen most egyelik. *----------—------------■ A közismert mondás szerint egy fecske nem csinál nyarat. A képen látható madár viszont tegnap került lencsevégre Zo- bákpusz.án, ragyogó napsütésben, amikor a hőmérő higanyszála 30 Celsius-fokot mutatott. TAVASZ (Tóth László felvétele) 04-05-07 Avartüzek, a nádas és a szárazfü égése, a tűz elharapózása miatt késő délutánig a baranyai tűzoltók kapták a legtöbb hívást. Többek között például Cserkúton, a Szamár- kútnál, a Malomvölgyben, Komlón a sikondai városrészben és Kossuth-ak- nán akadt dolguk. A nap legjelentősebb eseménye is Komlón történt, ahol a Gorkij utcában egy garázsban keletkezett tűz. Bár a tűzoltók gyorsan a helyszínre érkeztek, az épületben benne égett egy Skoda személygépkocsi, egy Da- nuvia motorkerékpár, valamint különféle festékek, faanyagok és egy rádió. A becsült kár értéke mintegy 40 000 forint, ami könnyen lehetett volna több is, ha a lángokat nem tudják megfékezni és a tűz tovább terjed a garázssoron. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Budapesten megtartott 14. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 16, 23, 26, 62, 88 Mai névnap Vince A mai VINCE nevünk alapszava a latin „vince- re" ige, melynek „győzni" a jelentése. Belőle származik a „vincens", ugyanaz, mint a „victor", azaz jelentésük: „győző”. Ezekből négy latin személynév, a Victor, Victoria, Victorin és Vincontius keletkezett. Ez utóbbiból aztán a nyugateurópai nyelvek az „ius" végződést elhagyták, nyelvünk továbbment a csonkításban, öt betűt vágott le belőle, bár jóidéig még a csonkítatlan alak volt nálunk használatban, mert pl. Faludi Ferenc a Téli éjszakák egyik elbeszélésében hősét felváltva Vincontius- nak, hol pedig Vincének nevezi. Vince valaha a szőlősgazdák, a vincellérek védőszentje volt, rigmus is maradt a mai napról: „Ha fénylik a Vince, Megtelik minden pince". Dr. K. A. Témák Végre benne vagyunk j tavasz közepében - itt-ott már az időjárás is megfelelő — és nagyjából beválta minisztériumi szintű nyilatkozat is, miszerint széphazámban az ünnepi ellátás is megfelelő lesz. Tényleg az lett. Befejeztem a tojásevést is — bár ebből némi zavarom támadt. Ugyanis — sok egyéb mellett - az egy főre jutó tojásfogyasztás — szintén fokmérője lehet egy ország életszínvonalának. A rádióból hallottam, hogy lám, nálunk már évi 320 tojás a fogyasztás szintje és ez már elfogadható meny- nyiség. Gondolom húsvét- kor a grafikon görbéje megugrott, ám a rádiónak nyilatkozó orvosok azt mondták, ne együnk sok tojást, mert megnöveli a koleszterint szervezetünkben, ugyanis 10 deka (két darab) tojásban 200 milligramm a koleszterin mennyisége. Ha jól hallottam. A dróqa fogyasztó azonban - Pesten! — nem rest betelefonálni a rádióhoz és elpanaszolja, hogy az egészséges táplálkozás jegyében ugyan rég megjelent már a csökkentett zsírtartalmú - 1,5 százalékos - sovány tej és a sovány tejföl, és sikerüket mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy csak a kora reggeli órákban juthat az ember e remek portékákhoz. Elkapkodják és utána marad a zsíros dömping. Megnyugtatom a pestieket —, nálunk is így van, erre lent délen . . . Jó kollégám is örömmel mondja a napokban, hogy azért jó az élet nálunk, mindenből megfelelő az ellátás, ha csak nem állunk elő meglepetésszerűen valami „különleges” kívánsággal. „No persze" - jegyzem meg neki szokásos bölcse- ségemmel, mire azt kérdi: „Tudod-e mi lehet nálunk különleges kívánság?" Gyanakodva nézek rá. „Hát ha valaki kék színű nadrágot akar vásárolni ..." — mondja. Vagyis egyszerű, de jó minőségű sötétkék férfi pantallót. Benézett néhány pécsi boltba, „ . . . sajnos nincs, de van barna!" — tüsténkedik az udvarias és leleményes eladó. De neki nem barna, hanem sötétkék kell. és nem öltöny, hanem csak nadrág. „...És mit szólna ehhez a szép szürkéhez?”, unszolja az udvarias eladó, de barátom nem tágít, erre az udvarias eladó felháborodottan kiált fel: „Jha, ha magának ilyen különleges kívánsága van...!" Tudják mikor lesz kék nadrágja a havernak? Soha; megutál- tatták vele a kék színt. Nem is csoda. Ha az ember fejébe módszeresen és szüntelenül belesulykolnak valamit, a téma iránti korábbi lelkesedése elsorvad, megszűnik és megutálja. Ludasak vagyunk ebben mi újságírók is. Karácsony tájékán a rádió, tévé és a pesti lapok annyit írtak a rendetlen kenyérárusításról, hogy azt hittem, éheznek a pestiek. Aztán a kenyérügy után lihegve csépelték a fővárosi közlekedési vállalatot, a kezelhetetlen metrójegyek miatt. Ma sem tudom pontosan, mi bajuk volt a jegygyei, de valami nem stimmelt. Ahogy kitavaszodott, megkezdődött a paradicsomháború. Miért kerül ennyibe és miért nem any- nyiba, egyáltalán mi az, hogy március elején ilyen drága a paradicsom, mert a maszek termesztő, a maszek kereskedő lenyúzza a vásárló bőrét, vagy fordítva, mit dühöng a vásárló, talán 20 forintért akar primőrlecsót enni olyan időben, amikor hómunkások felvételét hirdeti az illetékes szerv...?! De hála a mittudom-én- minek, ez is lezajlott: a hét elején még egyik pesti lap visszatért a témára, ezzel a címmel: „Tájkép, paradicsomcsata után!" Épületes ötlet. Na mindegy. Vége a pénztárcát apasztó nagy- zabálós-ünnepeknek. Várom az újabb fejleményeket, az új „örökzöld témákat". Mert jön a nyár, vonatok, üdülés balatoni kereskedelem, szennyezett vizek, mit szólnak a külföldiek . . . satöbbi, satöbbi. Nem unatkozunk. JLX ©vasárnapi O Barátkozik a macskabagoly pár Pécsett Papp János kertvárosi kiskertjében, ahol a kis fészer tetején fészket raktak. A tojó most költ, míg a hím őrködik a közeli fákon. Még nappal is huhog, ha idegen ember, vagy állat közeledik. Egyedül a telektulajdonost és családját tűri meg. A gazda még meg is simogathatja a költő tojót. * O Unser Bildschirm. Ma, 8,30-kor kezdődik az első programban az Unser Bildschirm, a pécsi tévéstúdió német nyelvű nemzetiségi magazinja. Megemlékezik a műsor Kretzer József nagymányoki citerásról, aki nemrég hunyt el: felidézik az első UB-ben nyolc évvel ezelőtt róla készült portréfilm egy részletét. — Bemutatja a szerkesztő <i pécsi Úttörőház kiállítását, amely a Grimm mesékhez készült kétszáz rajzot ismertet meg az érdéklődőkkel, és tudósítást ad a mecseknádasdí népfőiskola megnyitójáról. — Portrét láthatunk Vida Jánosáéról, a Tolna Megyei Tanács művelődési osztályának helyettes vezetőjéről, és a nagynyá- rádi Márton-napi búcsú részletével az érdeklődők figyelmébe ajánlja a szerkesztő a Magyarországi németek néprajza most megjelent hatodik kötetét. Mit? Hol? Olcsóbban! Mecsek Aruház: műszaki osztályunkon MTC autós rádiómagnó 4950 forint helyett 4000 forintért, NZC 160- as lemezjátszó 6300 forint helyett 4736 forintért, asztalilámpa 2370 forint helyett 1500 forintért, 1 literes lopó 113 forint helyett 67,80 forintért, kézi permetező kanna 12 literes 1390 forint helyett 973 forintért. Kultúrcikk- osztályunkon papucsok 35—40-es méretig 180 forint helyett 90 forintért. Amíg a készlet tart. * Centrum hétfő keretében április 7- én 20 százalékkal olcsóbban kapható a pécsi Mini Centrumban: Zit szőkítő sampon (18 forint), Londeston hajszínező 19.50 Ft, Exotic pumpás dezodor (barna) 45 Ft, műanyag cumisüveg 58 Ft, etetős műanyag cumisüveg 98 Ft. Konzum Aruház: Konfekció osztályon, áprilft 6-tól 12-ig bakfis és női kosztümök, blézerek 40 százalékos engedménnyel, továbbá női trapper vászonfarmer pantalló 766 Ft helyett 460 Ft-ért. Fax bakfis bársony pantalló 650 Ft helyett 390 Ft-ért, bakfis fehér vászonpantalló 400 Ft helyett 240 Ft-ért, gyermek farmer dzseki 580 Ft helyett 348 Ft-ért vásárolhatók. Bakfis méretű pólókat 80 Ft-os reklámáron kínál a divatáru osztály. A vasosztályon 200 literes vízellátó 8310 Ft helyett 5820 Ft-ért, a szabadidő osztályon összecsukható ruhaszárító 708 Ft helyett 588 Ft-ért, felfújható gumicsónak 3900 Ft helyett 2800 Ft-ért kapható. A műszaki osztályon Sharp magnódecket 10 500 Ft-ért, vagy Philips magnódecket 12 700 Ftért vásárol, 10 db Schneider C—60- as magnókazettát kap ajándékba. Közlemény A DDGáz értesíti a lakosságot, hogy 1986. április 7-től, hétfőtől a Rákóczi út. Nagy Lajos utca és Felsőmalom u. közötti szakaszán a gázvezeték építése miatt forgalomkorlátozásra kerül sor. Kérjük a gépjárművezetőket, hogy a kihelyezett jelzőlámpák alapján az útszakaszon óvatosan közlekedjenek. MAI MŰSOR SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Vértestvérek (15.00 és 19.00 órakor). PLANETÁRIUM Planetáriumi előadás: Tavaszi csillagképek (15.30 órakor). FILM Petőfi: Suli-buli (f4). Jöjj és lásd (f6). Kossuth: Napóra (10). Vitorlás a láthatáron (12, 2, 4). Hideglelés (6. 8). Park: Tiszteletbeli konzul (f 4, f6, f8). Ságvári: Szerelem első vérig (4, 6). Fekete Gyémánt: A szavanna fia (61. Jószerencsét: Poszeidón katasztrófa (4, 6). Mohács: 101 kiskutya (4). Élet, könnyek, szerelem (6, 8). Komló, Zrínyi: Ágyúgolyó futam (2, 4. 6, 8). Komló, Május 1.: Földrengés Tokióban (f5, f7). Szigetvár: A sah táncosnője (4). Gonosz Lady (61. Siklós: Nős agglegény (3). A smaragd románca (5, 7). Harkány: Embriók (5, 7). Sellye: A lator (6, 8). Mázaszászvár: Piedone Afrikában (6). Beremend: Kék hegyek (f6). Vajszló: Jöjj és lásd! (6). TELEVÍZIÓ MAGYAR TELEVÍZIÓ 8.23: Műsorismertetés. 8.25: Tévétorna. 8.30: A pécsi körzeti stúdió német nyelvű nemzetiségi műsora. 8.50: óvodások filmműsora. 9.40: Tízen Túliak Társasága. 10.20: Hírek. 10.25: A pármai kolostor. NSZK —olasz—francia tévéf i I msorozat. 11.20: Autó-motorsport. A Telesport technikai magazinja. 13.32: Műsor- ismertetés. 13.35: Képújság. 13.40: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 13.45: Déryné útján. Puskás Sándor műsora. 14.25: Nézzük együtt — Ka- posy Miklóssal. 14.50: Zene-bona. 15.35: A fűszerek világa, a világ fűszerei. Bors. Angol ismeretterjesztő rövidfilm. 16.00: Legyen szerencsénk. Rózsa György műsora. 16.45: Képújság. 16.50: Reklám. 16.55: Mestersége: színész. Módi Szabó Gábor. 17.55: Hírek. 18.00: Delta. Tudományos híradó. 18.25: Reklám» 18.40: Tévétorna. 18.45: Esti mese. 19.00: A HÉT. 20.00: Hírek. 20.05: Vers — mindenkinek. 20.10: Derrick. NSZK bűnügyi tévéfilmsorozat. Végzetes találkozás. 21.10: Tutti-frutti. Könnyűzene nem csak fiataloknak! 21.40: Áruházak ajánlata. 21.45: Telesport. Teniszbemutató. Taróczy, Günthardt—Westphall, Stozil mérkőzés. Közvetítés a Budapest Sport- csarnokból. 23.05: Hírek. 23.10: Himnusz. MÁSODIK MŰSOR 15.18: Műsorismertetés. 15.20: Képújság. . 15.25: Angol nyelv. 15.40: Francia nyelv. 15.55: MAFILM-ma- gazin. 16.05: Tessék választani! Sző- nyi G. Sándor tévéfilmjeiből. 1. írott malaszt. — Telefonszám: 174-000. Tévéjáték két részben. 2. Jó estét nyár, jó estét szerelem. Telefonszám: 383-122. Tévéfilm. 3. Az a szép, fényes nap. Telefonszám: 177-055. A dráma televíziós változata. 19.05: A bolygó hollandi. Holland ismeretterjesztő film. 19.55: Képújság. 20.00: Száz híres festmény. Angol rövidfilm. 20.10: Krétakör. Tévéjáték. (18 éven felülieknek!) 21.40: Reklám. 21.45: A HÉT. 22.45: Képújság. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 8.45: Hírek. 8.50: Videooldalak. 9.00: Művelődési műsor. 13.25: Jugoszláv labdarúgó-bajnokság. 15.45: Hét tv-nap. 16.15: Az ember ajándékai .— adás népszokásokról. 16.45: Hírek. 16.50: Tv-naptár. 17.00: Kézilabda. 18.30: Dokumentumsorozat. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Játékfilm. 21.45: Tv-napló. 22.00: Hét végén. 23.30: Hírek. MÁSODIK MŰSOR ■13.15: Játékfilm. 15.00: Mítoszok és legendák. 15.30: Előadás gyermekeknek, felvételről. 16.30: Játékfilm. 18.00: Nikola Te^la — drámasorozat. 19.00: Népi muzsika. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Zenei adás. 20.30: Dokumentumadás. 21.15: Hírek. 21.25: Sportszombat. 21.45: Znnés műsor. A „Baranya” Kereskedelmi Vállalat felvesz: ♦ nagykereskedelmi gyakorlattal rendelkező áruforgalmi előadót, ♦ nagykereskedelmi gyakorlattal rendelkező raktárvezetőt, valamint raktárost, ♦ hálózati ellenőrt (férfi, iparcikk gyakorlattal rendelkező előnyben), ♦ reklámgrafikust, ♦ gyors- és gépírót, illetve gépíró adminisztrátort, ♦ bolti pénztárost és ♦ karbantartó műhelyünkhöz műszaki ismeretekkel rendelkező' raktár adminisztrátort, ♦ kirakatrendezőt. JELENTKEZÉS: A VÁLLALAT MUNKAÜGYI OSZTÁLYÁN: Pécs, Rákóczi út 11.