Dunántúli Napló, 1984. október (41. évfolyam, 270-300. szám)

1984-10-28 / 297. szám

Vasárnapi magazin Vasárnapi magazin Rádió Beváltak-e a gyorsjáratok? Az október hónap néhány eseményére tekint vissza a ma délelőtti VASÁRNAPI MAGA­ZIN. A szerkesztő, cfr. Nádor Tamás felidézi a Pécsi Neve­lők Háza kamarakórusa — hangversenyének néhány szép pillanatát, amikor Assisiben bemutatott, „Szerelem a ma­gyar népköltészetben" című programjukat ismételték meg a pécsi Liszt Teremben. Ez alka­lommal Czine Mihály iroda­lomtörténész mondta el költői­en megfogalmazott gondolata­it — ebből is hallható lesz né­hány mondat. Majd a múze­umi és műemléki hónap So­mogy, Tolna és Zala megyei eseményeinek ismertetése mel­lett beszélgetés ismerteti meg a rádióhallgatókat néhány ba­ranyai rendezvénnyel, különö­sen dr. G. Sándor Mária és dr. Gerő Győző ásatásaival. Meqszólal Péchy Blanka is, aki férjére, Maqyar Lajosra emlé­kezik. A ma délelőtti program második részében Lenk Irén teljesíti a hallgatók zenés kéréseit, közben új soro­zat első riportját konferálja: a színházi évad végéiq havonta eqy alkalommal a színház azon látható vagy láthatatlan mun­kásairól lesz szó, akikről ritkán beszélünk, mégis mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a színházi előadás élmény le­gyen. A hónap utolsó hétfőién szo­kás szerint a KÖZLEKEDÉSI ŐRJÁRAT jelentkezik, melyről a szerkesztő-műsorvezető So- mogyvári Valéria tájékoztatott: — Az állandóan visszatérő témáinkon kívül, ezúttal arról hangzik majd el sok jótanács, hogy milyen módon óvhatjuk 31-én, szerdán 20.05-kor a 3. műsorban Garami Józseffel, a pécsi Pollack Mihály Műsza­ki Főiskola igazgatóhelyette­meg a rendellenes kopástól a járművek kerekeinek gumijait. Elkísértük a munkájukat vég­ző rendőrjárőröket az egyik közúti ellenőrzésre, a most zajló Közlekedésbiztonsági Hó­nap kapcsán, amikor a szoká­sosnál is fokozottabb figyelmet fordítanak a közutak rendje el­len vétőkre. A műsorban foly­tatjuk, a még januárban indí­tott rejtvénysorozatunkat, me­lyet a Pécsi Volán Vállalattal közösen rendezünk és ugyan­csak Volános-téma összeállítá­sunkból: hogyan váltak be Pé­csett a gyorsjáratok? Szerdán Borsos József szer­keszti a HÉTKÖZBEN című ak­tuális magazint, csütörtökön pedig a RÁDIÓTÜKÖR c. gaz­daságpolitikai magazinban Balogh Zoltán többek között beszámol arról, hogy milyen volt a borhelyzet ötven éve — és napjainkban; egykorú újsá­gok cikkeit ismerteti és veti össze a tapasztalatokat a mai borpiac kilátásaival. Sellye hétköznapjait mutat­ja be hétfőn a szerb-horvát nyelvű műsorban Klaics Mili­ca, majd a drávasztárai asz- szonyok énekelnek. A keddi or­szágosan hallható adásban Kricskovics Antal, a Győr-Sop- ron megyei Horvátkimle nem­zetiségi lakóinak életét tárja a rádióhallgatók elé. — A né­met nyelvű műsorban hétfőn hangzik el Szomszédolás cím­mel a pécsi stúdió német szer- kesztőséqe és az ORF Landes- stúdió Steiermark okt. 20.-Í köflachi műsorának első része. Kedden az iskolarádió jelentke­zik, csütörtökön Fata Márta beszélgetéséből megtudható, milyen az anyanyelvoktatás Pel- lérden. sével beszélget Kovács Imre. November 4-én, vasárnap 22.30- kor a Petőfi rádióban Marczis Demeter nótákat énekel. Televízió ízlések és pofonok Pécsett Bár szórakoztató jellegű mű­sorokban gazdag a jövő hét, néhány műsorszámra hívjuk fel olvasóink figyelmét, amely ta­nulságos, hasznos, fontos isme­reteket közöl, s némi elmélye­dést kíván — reméljük, megéri maid a ráfordított időt. Kedden, október 30-án este a Magyar tudósok sorozatban a Tőkei Fe­renc akadémikusról készült portréfilmet láthatjuk, a neves filozófus életéről, munkájáról beszél. (21.55, tv. 2.) Szerdán pusztuló műemlékeink nyomába szegődött a kamera (22.05), csütörtökön 17.20-kor a Peda­gógusok fóruma az európai szocialista országok oktatás­ügyeinek érdekességeit ismerte­ti. A második műsorban 19.20- kor megismétlik a Sorstársak tegnapi adását, 20.00-kor pedig a qyermekmentő Sztehlo Gábor­ról szóló dokumentumfilmet. Pénteken A magyar nép tudó­sa címmel láthatunk portréfil­met Györffy Istvánról, a kiváló néprajztudósról (21.00, tv. 2.). Szombaton az ízlések és pofo­nok című műsor (16.00, tv. 1.), a formatervezett áruk pécsi boltjába látogat el — bizonyá­ra a pécsiek számára is mond néhány újdonságot erről az új boltról. A szombat gazdag ér­dekes látnivalókban: 20.05-kor a Kígyóstratégia című francia tv-film ígér szórakozást, 21.55- kor a Hosszú hétvége című spa­nyol film — rendezte Juan An­tonio Bardem — szórakozást és gondolkodnivalót. A második programban 19.30-kor megis­métlik Bernstein március 14-i budapesti hangversenyét, 21.45-kor pedig emlékműsort láthatunk Mezei Máriáról. Va­sárnap (20.05-kor kezdődik Az elnök emberei című amerikai film Dustin Hoffmannal, Robert Redforddal és Martin Balsam- mal a főbb szerepekben: a tör­ténet a híres Watergate-ügyet dolgozza fel. G. T. A felszabadító hadműveletek A debreceni hadművelet A debreceni páncélos csatában több mint ezer harckocsi vett részt. Az óráról órára változó küzdelem október 9-től 20-ig tom­bolt, az erők teljes megfeszítésével. A 2, Ukrán Front csapatai a tervezett német támadást meg­előzve 1944. október 5-én es­tére befejezték fölkészülésüket, és másnap kora reggel táma­dásba lendültek a Máramaro- si-havasoktól az Al-Dunáig ter­jedő 850 km-es arcvonalon. Megelőzve a német „Cigány­báró" vállalkozást, megkezdő­dött a debreceni hadművelet. Plijev tábornok lovas-gépesí­tett csoportja a támadás első napján áttörte a 3. magyar hadsereg hevenyészett védel­mét, és október 8-án elérte a Hajdúszoboszló—Nádudvar— Püspökladány— Karcag—Kisúj­szállás terepszakaszt. Az 53. hadsereg és az 1. román had­sereg erőinek egy része Csong- rádtól délre és Szegedtől észak­ra átkelt a Tiszán, és hídfőt vett birtokba a folyó nyugati partján. A 46. hadsereg Zen- ta—Óbecse szakaszon kelt át és létesített hídfőt a Tiszán. A 6. gárda-harckocsihadsereg tá­madásának kibontakozását azonban akadályozta az ellen­ség páncélos túlerejű nagyvá­radi csoportosításának heves ellenállása. Ebben a helyzetben Malinovszkij marsall elhatároz­ta, hogy Plijev tábornok főerőit délkeletnek fordítva csapást mér a naqyváradi ellenséges erők hátába, és a város alá csoportosítja át Gorskov tábor­nok lovas-gépesített csoportját, valamint a 7. gárdahadsereget is. A német Dél hadseregcso­port vezetését különösen ag­gasztotta Plijev tábornok csa­patainak gyors előretörése, amely nyugatról mélyen átka­rolta a 6. hadsereg Nagyvá­rad—Debrecen körzetében összpontosított erőit, és elvá- aással fenyegette a Debrecen— Szolnok fő összeköttetési és utánpótlási útvonalat. Ennek megakadályozása érdekében el­rendelte, hogy Breith tábornok az 1. és 13. páncélos-, a Feld- herrnhalle páncélgránátos- és a 46. gyaloghadosztályból ké­pezett csoportosítással mérjen csapást a lovas-gépesített cso­port jobb szárnyára, vágja el utánpótlási vonalait, és zúzza szét a Debrecen alá kijutott erőit. Ennek következtében alakult ki a debreceni páncélos csata, amely több mint 1000 harckocsi részvételével, esetenként órá­ról órára változó, bonyolult helyzetben október 9-től 20-ig az erők teljes megfeszítésével tombolt. Október 9-én a Plijev- csoport 4, gárda-lovas- és 7. gépesített hadteste megkezdte az előnyomulást Nagyvárad fe­lé, a 6. gárda-lovashadtest pe­dig Debrecen ellen támadt. Másnap azonban a 13. és 1. német páncélos hadosztály Bi- hartorda—Nagyrábé, illetve Szolnok térségéből Püspökla­dány irányában napok óta erőltetett előnyomulása sikerrel járt. A két páncéloshadosztály a 6. gárda-lovashadtestet el­vágta Plijev tábornok főerőitől, s így a Breith-csoport annak hátába került. A heves és mindkét fél részéről veszteség­teljes harcokban Breith tábor­nok csapatai nagy erőfeszíté­sekkel igyekeztek megakadá­lyozni Nagyvárad elfoglalását. Erőfeszítéseik nem jártak siker­rel, a pliievisták október 12-én teljesítették feladatukat. Másnap a Plijev-csoport a 6. gárda-harckocsihadsereggel és a Gorskov-csoporttal együtt mér ismét a debreceni irány­ban támadt. E csapatok októ­ber 15-ig tartó harcokban szét­zúzták Breith tábornok főerőit o Sebes-Körös és a Berettyó közén, majd tovább nyomultak előre, és megkezdték a küz­delmet Debrecen felszabadítá­sáért. A küzdelem kimenetelét a IV. német páncéloshadtesf október 19-én Szolnok körzeté­ből Debrecen irányában mért csapása nem tudta befolyásol­ni, 20-án reggelre a szovjet csapatok befejezték a város teljes megtisztítását az ellen­ségtől. A Plijev tábornok vezetése alatt egyesített két lovas-gépe­sített csoport új feladata Nyír­egyháza elfoglalása, s ezzel a Wöhler-csoport visszavonulási útvonalának elvágása volt. Pli­jev erői október 21-én benyo­multak a városba, és Raka- maznál elérték a Tiszát. A 2. Ukrán Front az október 28-ig tartó debreceni hadmű­veletben felszabadította Észak- Erdélyt, és a Tiszántúl csaknem eaész területét, ezáltal kedvező feltételeket teremtett a táma­dás kiterjesztésére Budapest irányában. A debreceni hadmű­veletben elért sikerek október 16-a után meggyorsították a 4. Ukrán Front támadásának ki­bontakozását, ami a hónap végéig Ungvár—Munkács—• Huszt körzetének felszabadítá­sát eredményezte. Mindezt jól egészítette ki a 3. Ukrán Front belarádi hadművelete, amely a juqoszláv főváros felszabadítá­sával ért véget október 20-án. Tóth Sándor alezredes „A tolvaj vámpír” Sok mindent látott már a lon­doni Old Bailey bírósága. Az a per azonban, amely most azzal végződött, hogy bűnösnek mondtak ki egy kiváló brit or­vost, még ennek a tiszteletre­méltó bíróságnak is különle­gesség: James Miskin bíró ab­ban mondta ki bűnösnek a szak­körökben jónevű haematoló- gust, dr. Mark Pattersont, hogy éveken keresztül lopta a londo­ni szívklinikáról a vért. A „tolvaj vámpír” aztán jelentős nyere­séggel adta el külföldön. Dr. Patterson — cinkosai is voltak a kórházban — sötét ügyleteiben egyszerű trükköt al­kalmazott: valahányszor egy vérkonzervet nem használtak fel és a megengedett tárolási idő túlhaladása miatt „lejárt", be­indított egy „visszanyerési eljá­rást”, ahelyett, hogy visszaküld­te volna a vérbanknak. Lecent­rifugálta a vérplazmát, aztán eladta Dániába. Ólomlevél A fekete-tengeri Beresan szi­getén, egy ókori település fel­tárása során talált gyufásdoboz nagyságú ólomlapocskáról kö­zelebbi vizsgálat során kiderült, hogy az időszámításunk előtti VI, század második feléből szár­mazó, ógörög szöveget tartal­mazó „levél". Az ólomlapok akkoriban a nagy távolságokra történő levelezésre szolgáltak, és megőrzésre szánták azokat. Kőkorszaki vér az eszközökön A régészek eddig úgy vélték: nincs értelme kőkorszaki fegy­vereken és eszközökön vérnyo­mokat keresni, mert a vér gyor­san elbomlik. A kanadai Victo- riában a Provincial Museum ré­gészének, Th. H. Loynak most egy kórházakban rutinszerűen alkalmazott eljárás segítségével sikerült a vér alkotórészeit és vörös vértestecskéket kimutatnia 1000—6000 éves tárgyakon. A vérszínezék, a haemoglobin kris­tályainak nagyságából és for­májából arra következtetett, hogy a vér különböző állatoktól, többek között kaliforniai orosz­lánfókáktól és grizzly-medvétől származik. Az emberi vér né­hány fiatalabb darabon szer­számkészítőktől származhatott. A vérnyomok váratlan fennma­radását a régész arra vezeti vissza, hogy a tárgyak a napon megszáradtak, majd a földbe kerültek. Ke^ásztrejtv ény H székely szegénység írója Az erdélyi magyar iro­dalomnak kivételes fon­tosságú alakja volt Aszta­los István, két Állami-díj­jal kitüntetett író, aki 75 éve, 1909-ben született. Négy műve szerepel rejt­vényünkben. VÍZSZINTES: 1. Fővárosa: Algír. 8. Olcsó, gyengébb cér­na. 14. 1939-ben megjelent regénye, mely az erdélyi ki­adással egyidőben nálunk is megjelent és elismerést keltett. 15. Várat magára. 17. Fiatal­ember. 19. Lólengésben két­szeres olimpiai bajnok jugo­szláv tornász. 21. Program. 22. 47-szeres válogatott labdarú­gó, a régi idők kiváló sporto­lója. 24. Levegő, népiesen. 26. Direkttermő szőlőfajta. 27. Madridi napilap. 28. Az őskor és a közéokor közé eső sza­kasz. 30. Előjegyzési napló (la­tin szó). 32. Egykor valamivel ügynökölő személy. 34. Verdi- opera címe (fölös ékezet). 36. A lóerő rövidítése. 38. Méhek laknak benne. 39. Pírban ég az arca. 41. Dél-afrikai folyó. 43. Kártyalap. 45. Az Etna ré­sze! 46. Dunántúli gyógyfürdő­hely. 50. Manó egynemű be­tűi. 51. Katonai rövidítése. 53. Mesebeli lények. 55. Opera­énekes. drámai szoprán (Má­ria). 57. Súlyarány rövidítve. 59. T. H. L. 60. Híres arboré­tum Szombathely mellett. 62. Portéka, 63. Folyton csak múlik! 65. Kezdetleges szerve­zetű, pókféle állat. 67. Ugyan­csak. 69. Patak, partok nélkül! 71. Szerencsejáték. 73. Elhul­lat. 76. Japán és norvég autó­jelzések. 77. Első elbeszélése, 1938-ban jelent meg a kolozs­vári Ellenzék című folyóiratban. 80. Ki..., valamit kitaláló. 81. Török város. 82. Lollobrigida személyneve. FÜGGŐLEGES: 2. Könnye­dén járja a táncot. 3. Szőlőcu­kor. 4. Fejetlen rém! 5. A ro­hamcsónak beceneve. 6. Olasz, norvég és spanyol autók jele. 7. Hallgat a szavára (két szó). 9. Feszítésre használják. 10. Kaszáló. 11. Némaság. 12. Sopron patakja. 13. Kis Pista! 16. 1946-ban megjelent riport- könyve, ebben a háborús évek tényeit rögzítette. 18. A falusi osztályharcról szóló regényét 1952-ben irta. (Zárt betű: S.) 20. Királyi haszonbér volt. 23. Hibáztat. 25. A vese orvosi neve. 29, Francia város. 31. Színvonal. 33. Vívócsörte. 35. Szó nélkül rág. 37. Fennsík. 40. Jelző berendezést más hely­zetbe kapcsol. 42. Európai fő­város. 44. Rqdió- és tévéállo­mások szervezete (rövidítés). 47. Rendetlen, gyér haj. 48. Aki szelet vet, ...arat! 49. Valaki ellen ingerelte. 52. A csalán rossz tulajdonsága. 54. Félkész! 56. Zárni kezd! 58. Ez a szó kötelez. 61. Olasz étel, 64. Ez a „jog” önbíráskodás. 66. Régi népi megszólítás. 68. Francia aprópénz. 70. Magyar és cseh királyné, 1740-től 1780-ig ural­kodott. 72. Energia. 74. Lengyel folyó. 75. Röntgen rövidítése. 78. Évad egynemű betűi. 79. Római szám és annak század­része. H. J. Beküldendő: a vízszintes 14., 77. és a függőleges 16., 18. számú sorok megfejtése, leg­később november 5-én déli 12 óráig beérkezőleg, LEVELEZŐ­LAPON 7601. Pf.: 134, Dunán­túli Napló Szerkesztősége, Pécs, Hunyadi út 11. címre. Az október 14-j lapban kö­zölt rejtvény megfejtése: Va­sas Károly egyik műve az „Esz­mélő" Uránvárosban, az Építők útján található. Az egy db értékes könyvju­talmat Pataki Dezső. Pécs, Mártírok útja 42. 1/11, 8. nyerte. A könyvet postán küldjük el. Pécsiek a rádióban

Next

/
Oldalképek
Tartalom