Dunántúli Napló, 1984. október (41. évfolyam, 270-300. szám)
1984-10-06 / 275. szám
Az aradi vértanúk emlékére T egnap tartottam előadást Az aradi vértanúk, a folklórban címmel Mohácson, a pécs-baranyai múzeumi és műemléki hónap keretében, s ma, az aradi gyásznap 135. évfordulóján újra mártírjainkra emlékezem. Amikor kiderült, hogy Lévay József Az aradi nap c. versét országszerte népdalként éneklik, folklorisztikai felfedezés volt, melynek fontos láncszemei voltak az aradi nótát tartalmazó baranyai daloskönyvek, s a Dunántúli Napló hasábjain megjelent felhívásra érkezett adatok. Ezeknek feldolgozása során az is kiderült, hogy egy baranyai faragópásztor, Bagói András (a századforduló táján Botykán élt és alkotott) egyik faragványán szerepelt „Gróf Batthyány Lajos 48-as vértanú" is (a bot részletrajza egyébként megjelent a lap hasábjain is)... A véletlenek különös összejátszása, hogy amikor eljutott hozzám a Bagol-faragvány, ugyanakkor jelentkezett egy régi ismerősöm, aki egy rokona tulajdonában lévő pásztorbotot hozott megmutatni — „Érdemes megnézni, hat évig készült...!1' 88 arc szerepel Nagypál Mihály 1927-ben elkészült, Máriabesnyőn faragott (sajnos, szintén törött) görbe botján, melynek alsó részén szintén megtaláljuk a vértanúk arcmásait is. KE52 í/S>oT>^r András remeket — mert oz volt: készült Botykán — s most itt bemutatom olvasóinknak azzal a részlettel együtt, melyen ismét szerepel a Pesten kivégzett miniszterelnök, Batthyány Lajos és neje is. Amikor a kiegyezés után mór nem .üldözték a volt honvédeket, amikor a szabadságharc és az aradi gyásznap megünneplése nem volt tilos, sorra jelentek meg az em'lékalbu- mok, képekkel illusztrált apró nyomtatványok, falra rakható olajnyomatok, melyek — többek között — az aradi tizenhárom vértanú emlékét is segítettek megőrizni. Lám, nemcsak puszta létükkel, hanem a népművészetre gyakorolt hatásukkal is! Ápoljuk hőseink emlékét mi is, idézzük fel a népdallá is vált Lévay-vers azon strófáját, amely felsorolja vértanúinkat: Jer, Kis Ernő, Aulich, Schweidel, Jer, Nagy Sándor, Hős Damjanich, Török, Lahner, Knézits Károly, Vécsey, Pöltenberg, Lázár, és Dezsőli, S gróf Leningen, hír s dicsőség Ismerősit E versnek, amely helyenként a helyesírási gyakorlatot is mellőzi (Dezsőfi = Dessewffy), emlékezetünkbe kell juttatnia azt, hogy a magyar szabadságharc vértanúi közt magyar gróf és kurtanemes mellett erdélyi örmény családok tagja (Kiss Ernő), magyarul egy szót sem tudó német gróf (Leinin- gen-Westerburg Károly) mellett szerb generális (Damjanich) is található. Mándoki László Száz híres festmény A múzeumi hónap alkalmából több művészet- történeti, muzeológiai és műemlékvédelmi témával foglalkozó műsor kerül a képernyőre. Száz híres festmény címmel kezdődött október elején az az új filmsorozat, amely a nagy külföldi múzeumok és magángyűjtemények anyagából mutat be alkalmon- j ként egy-egy világhírű műalkotást. „A hét műtárgya” mellett, annak kiegészítéseként vetített, egyenként tízperces sorozatban — amelyet a BBC készített — neves angol művészettörténészek beszélnek egy-egv műről, illetve alkotójáról. egyszersmind elhelyezvén az alkotást a művészettörténet egészében. Az új sorozat Kokoschka A vihar című alkotásával kezdődik, majd többek között Dürer, Gauguin, Van Gogh és Picasso egy-egy művét ismerhetik meg közelebbről a magyar tévénézők. A pécsi Ságvári Endre Művelődési Ház kisgrafikai barátok klubja ex libriseiből kiállítást rendeztünk a Dunántúli Napló kisgalériájában. Három a gyűjteményből: Andruskó Károly jugoszláviai magyar, Peter Upitis litván és Johann Naha nyugatnémet művész munkája. Az író legyen krónikás w Beszélgetés Kertész Ákossal Pécs vendége volt nemrég Kertész Ákos, Családias beszélgetés résztvevői lehettek a Helyőrségi Művelődési Otthonban azok, akik a „40 év — 40 könyv" pályázatra jelentkeztek. A találkozót az is érdekessé tette, hoav Kertész Ákos regényeinek részleteit testvére, Mikes Lilla tolmácsolta művészi gonddal. Kertész Ákos szemérmes író. A művek keletkezéséről szólva mindig arra hivatkozik, hogy másokról mintázta regényhőseit. Saját élményeit nem szokta feldolgozni regényeiben? Sohasem toporgott úgy, mint „lúd a jégen", sohasem gyű- rögette zavarában a kalapját, mint regénybeli hősei? — Mint mindenkinek, nekem is voltak ilyen nehéz pillanataim. De ezt a szólást és b kalapgyűrögetést Fazekas Géza barátomnál figyeltem meg, akivel együtt dolgoztam a lemezgyárban, akinek sorsát regényeimben megírtam. Én csak olyan élményanyagot tudok feldolgozni, amelynek va- lósáqalapja van. Ha részese vagy szemtanúja vagyok egy- egv eseménynek, azt úgy tekintem, mint egy-eqy téglát, élménydarabkát, amelyet aztán másként építek bele írásaimba. — Ha a barátja nem lett volna öngyilkos, nevezetes regényhőse, Makra sorsa is másképpen alakult volna? — Egyáltalán nem. Akkor én olyannak láttam a világot, benne az ilyen erkölcsi érzék* kel megáldott embert, hogy öngyilkossága törvényszerű volt. — Azóta sem talált receptet arra hogyan lehet az önmegvalósításuk előtt megtorpanó embereket megváltani? — Az írónak nem az a feladata. hogy receptet adjon. Az író nem próféta, nem vallásalapító és nem politikus. De fel kell emelnie a szavát, kell hogy ne vesszen kárba az a humánus és morális aranytartalék, melyet a korábbi írók felhalmoztak. — Hogyan ítéli meg a regényeiben vissza-visszatérő etikus hősöket, akik saját erkölcsi tartalékaikat kivánják megmenteni, de belebuknak ebbe a kilátástalan próbálkozásba? — Az írónak az én véleményem szerint nem szabad ítélkeznie, csupán a krónikás sze. repét kell vállalnia. Regényeim etikus hőseit a régebbi korok embereihez hasonlítanám, akik még a szolgálat-etika hívei voltak: másokat szolgálva érezték azt. hoqy megvalósítják önmagukat. "Ma már csak az önmeqvalósítás-etika létezik. Ezek az elbukó figurák szélmalomharcot vívnak. De Cervantes is tisztelte Don Quijotét, miközben nevetségessé tette ... — Ugye, nem véletlen, hogy évtizedeken át kitartott a munkástémánál, még akkor is, amikor a sematizmus alaptalan vádjával illették ezért? — Valóban, ma már nem divat, a munkástéma. írok én másfajta emberekről, értelmiségiekről, művészekről is, de nem tudok és nem is akarok túllépni azokon az élményeken amelyeket akkor éltem át, amikor tizenöt éves fejjel gyárba mentem dolgozni. — Regényeiben különös gonddal mutatja be a női lelket. gondoskodást, a nők szemszögéből ábrázolja az eseményeket. Jól ismeri a nőket? — Gyakran érnek csalódások. tehát egyáltalán nem di- csekedhetem azzal, hogy ismerném őket. De szeretek a kedvükbe járni. Egyszer például színész barátnőim arról panaszkodtak, hogy kevés szerepet írtak eddig- nekik. Erre toqtam magam és írtam egy olyan darabot, amelyben csak nők játszanak. Címe: Az özve- ayek. — Mivel magyarázható az a szatirikus-ironikus felhang, ami legújabb munkáira jellemző? — Rájöttem, hoqy a dolgok o fonákjukról közelíthetők meg. Már mindent hallottunk, és mindennek az ellenkezőjét is ugyanolyan hévvel bizonygatták. így már gyanakvóik lettünk és azt hiszem, ezt az életérzést leginkább az irónia fejezi ki. — Legújabb regényének címe: A világ rendje. Milyennek tartja a mai világ rendjét? — Az a véleményem, hogy nem csekély az az út, amelyet eddiq megtettünk. Azért kell a hibák ellen kiabálni, hogy el ne rontsuk azt, amit eddig felépítettünk. Ha nem alakítjuk ki a világ mai rendjét, ha nem találunk a gyakorlatnak megfelelő formát, nem tudunk tiszta lelkiismerettél élni, mindent csak pusztítunk magunk körül, ahelyett, hogy segítenénk, építenénk egymást. Ma az emberek azzal áltatják ma. qukat. hogv elég, ha a ha- avománvos formákat érzelemmel töltik meg, pedig óriási szakadék tátong az együttélés bevett formái és az érzelmek között. Ez az aszinkronitás aztán mindenre rányomja bélye. qét. — A kritikusok szexuálcent- rikusnak nevezik legújabb Írásait. Mit szól ehhez? — Eqyrészt hálás vagyok érte mert ez a legjobb reklám, másrészt azonban bosz- szankodom, hoqv nem veszik észre: a magánélet, a férfi-nő viszony az emberek legalapvetőbb kapcsolata. Marx sze-* rint is ezen a viszonyrendszeren mérhető le egy-egy társadalom fejlettségi foka. Nem véletlen, hogy a művészet évezredek óta annyit foglalkozik a szerelemmel. Számomra ez a téma nem öncélú szenzációvadászat. Modellhely- zetnek tekintem, az eqész társadalmat érintő kérdésnek. Szily Éva Mi lesz veled amatőrmozgalom? E mbere válogatja — és a szűkebb meg a szélesebb tásadalmi környezet kultúrájától is fügq J—, milyen módon próbálunk a hétköznapok és önmagunk fölé emelkedni. Élményéhségünk csillapítására időtlen idők óta élünk a művészet gyümölcseivel. Vagy pontosabb jelképpel élve: kenyerével, melyet megvásárolhatunk, de akár magunk is süthetünk magunknak. Csak a polgárosodás — más szóval az egyre tömegesebbé váló árutermelés — folyományaként kezdtünk leszokni mind testi, mind szellemi táplálékunknak, mind pedig tárgyi környezetünknek saját kezünkkel való formálgatásáról. A mi társadalmunk — céljait tekintve — emberközpontú árutermelő tár. sodalom, ezért legjobb törekvései arra irányulnak, hogy mindinkább visszahelyezzék az embert örömszerző és önfej- lesztő-önkiteljesítő képességeinek birtokába. Ezért támogatja többek között az amatőr művészeti tevékenységet. Ez a támogatás elsősorban abban nyilvánul meg, hogy a művelődési otthonok alap- tevékenységi körébe tartozik amatőr művészeti csoportok, közösséqek fenntartása (helyiség, fűtés, világítás, tárgyi kellékek, szakvezetők és fellépé- sj-bemutatkozási lehetőségek biztosítása). A közoktatás területén kisebb hangsúlyt (és támogatást) kap a rendszeres munka, inkább néhány hagyományos — évenkénti vagy kétévenkénti — országos rendezvény ösztönzi a művészeti tevékenységhez vonzódó gye. rekeket és pedagógusokat. 1980-ban országos konferenciát tartottak három amatőrművészeti ág képviselői, megfogalmazták a következő évek feladatait és országos tanácsokat választottak, melyek a színjátszókat, képzőművészeket és táncosokat képviselvén igyekeztek részt venni a mozgalom irányításában. Idén. négy év elteltével újabb országos konferenciák dolga lesz az elvégzett munka, az újabb feladatok és lehetőségek felmérése. A fent említett művészeti ágakhoz ezúttal a bábosok is csatlakoznak. Az idei tanácskozásokat különösen érdekessé teszik az utóbbi néhány esztendő gazdasá- qi-társadalmi folyamatai, változásai. Legalábbis erre enged következtetni a színjátszók konferenciája, amely már le is zajlott. Legfőbb gond a fenntartók, kai (elsősorban a tanácsi művelődési otthonokkal) való viszony feszültebbé válása. A gazdálkodás új szabályozói, a bevételi tervek kényszere egyre csökkenti a csoportok anyagi támogatását, bizonyos helyeken még a próbaterméket is bevételes szolgáltatások javára kell átengedniük: A piaci törvények érvényesítése a közművelődés területén már első pillantásra óhatatlanul fölveti az amatőr művészet társadalmi hasznosságának kérdését. Szerencsére vannak olyan színjátszó együttesek, amelyek állandó és lelkes közönséget mondhatnak magukénak, sőt olyan példa is akad, hogy több — különböző műfajú — amatőr csoport egyesületbe tömörülve szakadt el a fenntartó emlőjéről. Mégsem tekinthetjük a gazdasági életképességet oz amatőr együttesek egyetlen jogcímének az életben maradáshoz. Nem lenne célravezető a hivatásos színházak állami dotációjával példálózni, hisz az amatőr együtteseknek sem mindeqyike vállalkozik irodalmi (dráma- és színháztörténeti) értékek közvetítésére, sőt sokuk megvalósításában még a vitathatatlan értékek is jócskán veszítenek eredeti (vagy lehetséges) fényükből. Mégsem lenne helyes színjátszásra szerveződött közösségek felbomlását elősegíteni — vagy egvütt maradását nem segíteni. Az efféle közösségek tagjai az emberhez méltó lét lehetőségeit keresik, s az általuk választott út , helyes irányba vezet. Hogy ki meddig jut rajta, az sok mindenen múlik. Mindig lesznek csoportok, amelyek legföljebb önmagukat szórakoztathatják, de az érdeklődők köre csoportonként különböző nagyságú, sa művészi fejlődéssel párhuzamosan növekedhet is. A piaci törvényeket valóban figyelembe kell vennünk: nem erőltethetünk gyönge produkciókat a szabadon válogató közönségre — de nem szabad ezt tennünk a gyanútlanabb közönségréteggel sem. A jó produkciók forgalmazásában azonban nagyobb részt vállalhatnának a közművelődési intézmények. Nyárra elkészül a rendelet, amely ennek anyaqi lehetőségeit is szabályozza. Vannak azonban olyan vonatkozásai is az ámatőr művészetnek — nevezetesen a színjátszásnak is —, amelyeket a szocialista közművelődésnek meg kell óvnia a „piaci áringadozástól”. Elsősorban a művészeti vezetők, rendezők — s lehetőség szerint a színjátszók — képzéséről-tovább- képzéséről van szó. S úgy látszik, e területen nem olyan borúsak a kilátásaink, mint a tárgyi feltételek alakulását illetően. A februári konferencián több (de még mindig nem eléq) egyetem és főiskola kezdeményezéseiről hallottunk, melyek a leendő pedagógusok ilyen irányú felkészítését célozzák. Kísérje kellő figyelem és siker e kezdeményezéseket! T. I. Nemrégiben, amikor a rajzszakos tanulmányi felügyelők országos találkozójának résztvevőit kísértem egy ormánsági templomnéző kiránduláson, egyikük elmesélte, hogy van egy (sajnos, törött) díszbotja, melyen az aradi tizenhárom képmása szerepel. Elkértem !e- rajzoltatásra az újabb Bagói
