Dunántúli Napló, 1983. június (40. évfolyam, 150-179. szám)
1983-06-11 / 160. szám
Képzőművészet, néprajz, népművészet A képzőművészeti kiadványok, kiváltképp a sok képet, reprodukciót, illusztrációt tartalmazó drágább könyvek, albumok ritkán kerülnek a könyvhét slágerlistájára. Az idén sem kapkodták szét őket a gyűjtők, olvasók. — Némelyikből karácsonyig is eltart még a készlet mondják érdeklődésemre egyik könyvesboltban; s ebben nincs is sem mi csodálatos, még kevésbé elszomorító. Ezek a kiadványok a szűkebb körű szakmai érdeklődésen túl valóban nemes ünnepi ajándékok, nem pedig könyvheti csemegék. A Corvina és a Képzőművészeti Kiadó 2—2 művet ajánlott a könyvhétre, vegyük számba őket, kiegészítve egy- egy korábbi, illetve későbbi könyvvel. ARADI NÓRA Mednyánsz- ny-aíbuma valóban reprezentatív Corvina-kiadvány. Med- nyánszky László (1852—1919), a századforduló kiváló festője nem elhanyagolt alakja sem a művészettörténetnek, sem a könyvkiadásnak, a 80 színes illusztrációval kiadott nagyalbum méqis némi adósságtörlesztés. Mednyánszky művészetét nem kisebb műtörténész és esztéta elemezte és értékelte, mint Kállai Ernő, még 1943-ban megjelent könyvében, s a felszabadulás után is több kisebb-nagyobb monográfia és album látott róla napvilágot. Aradi Nóra tanulmánya az eddigi kutatások tömör összefoglalását nyújtja, a szakképzetlen olvasót is jól tájékoztatja egy különleges festői világról. A képmellékletek Med- nyánszkynak a Janus Pannonius Múzeum tulajdonában lévő műveiből is bemutatnak néhányat. Ugyancsak a Corvina szép ajándéka JANKOVICH JÚLIA Ferenczy Noémi- könyve. A nagy képzőművész-dinasztia gobelin-művész tagjának életét (1890—1957) és művészetét Jankovich Júlia kiváló tanulmánya foglalja össze, számos szép fényképdokumentumot is közöl a művészről, emellett először jelenik meg a kötetben Ferenczy Noémi naplója, amely kevés személyes életrajzi adalékot tartalmaz ugyan, annál többet szól azonban szép mesterségéről, a gobelinről. A kötet képanyaga 160 illusztrációval mutatja be a művész falikárpitjait, kartonjait, vázlatait és rajzait. Könyvhét múltán jelent meg a Corvina kiadásában KUNT ERNŐ: Temetők népművészete c. könyvecskéje. Igen alapos tanulmányt, sőt kismonográfiát írt a szerző, részletes értékelés helyett csak néhány fejezetcímet sorolok a könyvből: A népi temetkezés hagyományai; Élő és halott falu; A temető, a sír, a sírjelek; A sírjel a hiedelmekben; A faragók és művészetük; A temetőkultúra változása. A szöveget rajzok és több mint félszáz, részben Színes fényképfelvétel illusztrálják. A szép kivitelű könyv aligha csak a néprajzos szakembereket érdekli, nem hiszem, hogy megéri a halottak napját a könyvesboltokban. A Képzőművészeti Kiadó könyvhét előtti jeles kiadványa HEGYI LÓRÁND Korniss Dezsó'-monográfiája. Ez aztán tudós mű; disszertáció a javából, sőt egyben a fiatalabb magyar művészettörténész nemzedék egyik nagy erőpróbája. Arról a nemzedékről van szó, amely Németh Lajos professzor körül csoportosul a budapesti egyetemen — a a szerző is neki ajánlotta könyvét, tanítványi tisztelettel. A vállalkozás nagyságát és nehézségét Korniss Dezső nagyszerű életműve minősíti. Igaza van a szerzőnek: „Korniss Dezső eddigi életműve a modern magyar művészetnek mindmáig feltáratlan területe volt, noha jelentősége, kimagasló eredményei és esztétikai értékei mindvégiq benne voltak a szakmai köztudat- ! ban. Sajátos helyzet alakult ki: Korniss némely festménye egy-egy művészi korszak rep- ! rezentatív alkotásai között ■ szerepelt, művészek és művé- : szettörténészek hivatkoztak rá- | juk; e kimagasló értékű és vitathatatlanul korszakos jelen- \ tőségű műalkotások szellemi j környezete és a kornissi élet- • műben elfoglalt helye azonban többnyire teljesen rejtve í maradt." A monográfia egészében s koncepciózus és sikeres munka, itt-ott döcögő, egyenetlen stílusa ellenére is jó eligazítást nyújt nem csupán Korniss Dezső életművében, de az egész modern festészetben. Talán épp az utóbbi jelzi az iskola erejét és a fiatalabb generáció felkészültségét. CSAPÓ GYÖRGY: Közelképek c. interjú-kötetét a könyvhétre bocsátotta ki a Képzőművészeti Kiadó. Harmincöt kortárs magyar képzőművésszel folytatott beszélgetést olvashatunk benne. Aki tapasztalta már, milyen nehéz a képek világát alkotóikkal j szóra fordítani, fogalmakkal megközelíteni, az megbecsüli a kötet viszonylag rövid interjúinak információs hasznát, j Egy-egy művészről nem tudunk meg túl sokat, de majd_ ! nem mindegyikről valami jel- j lemzőt és mindenképpen jel- | lemző a részletekből kibonta- j kozó összkép: hogyan, milyen színvonalon gondolkodnak a- j képzőművészek munkájáról, I világukról. RÁCZ ISTVÁN: A vikingek öröksége c. könyve a Képzőművészet másik könyvheti kötete. A szerző Finnországban él és neve, munkássága nem ismeretlen: megjelent már több fotóalbuma, s néhány éve kitűnő Kalevala-fordítása. Mostani könyve elsősorban régészeti jellegű. Röviden összefoglalja a vikingek történetét, majd művészetüket mutatja be részletesebben a régészeti leletek alapján. Könyvét gazdagítja a csaknem kétszáz — részben színes — reprodukció. Szederkényi Ervin SZÜLETÉSNAPI LÁTOGATÁS MARTYN FERENCNÉL Arckép — önarckép A Martyn-ház előcsarnokában jó ideje már a bronzba öntött Hangya fogadja a látogatókat. Mostanában festményekből látható kiállítás. Készül a kertre néző üvegkapu helyébe kerülő színes üvegablak is. Fent, az emeleten az idős művész pedig ezekben a napokban ünnepi nyolcvannegyedik születésnapját. ünnepli? Ez nem a megfelelő kifejezés. Barátok, tisztelők köszöntik ebből az alkalomból, de maga Mar- tyn Ferenc — mondván: az öregség nem érdem —, szívesebben ironizál. — Hát igen, látom, elég nagy a forgalom odalent. A múltkor egy turistatcsoportból egy hölgy azonban kijelentette: ez az egész nem ér meg három forintot. Erzsiké ezen fölháborodott, és visszaadta a hölgynek a három forintot. Mit szól ehhez? Jó történet, mi? A műteremben ott van a Martyn-rajzokra készülő film forgatókönyve, néhány vázlat. Az ecsetek mostanában pihennek, de a ceruzák, tollak olykor munkába állnak. Az idős mester az utóbbi év rajzaiból egytucatnyit nemrégiben átadott a múzeumnak. A falon, 'mondhatni „szerényen meghúzódva” egy egészen fiatalkori önarckép. Mohó, kíváncsi fiatal arc, a képen a fiatalember kezében jámbor házinyúl. — Ez csak azért érdekes, mert már nincs benne semmi Rippl-Rónai — mondja Martyn Ferenc. — Azokat a 15. századi, vagy még régebbi, jórészt szintén fiatal embereket ábrázoló kitűnő önarcképeket szemlélve én is igyekeztem pontosan és kissé időtlenül fogalmazni. Vagyis nagyképűen. Próbáltam mellébeszélni. Meg még az az érdekessége ennek a képnek, hogy évekig összegöngyölve hevert, és mégis megmaradt. — Kevés önarcképet készített, azokat is régen. Az utóbbi években egyet se. Miért? — Keveset, mert tulajdonképpen rendkívül tartózkodó vagyok, emberi mivoltomban, szokásaimban. Nem írok emlékiratokat. Inkább szemlélődni szeretek. A gondolat, amit az ember egy életen át szolgál, kizárja, hogy önmagával foglalkozzék. Párizsban még más volt a helyzet. Amikor hazajöttem, főleq a felszabadulást követő években nagy meggyőződéssel a közösségért kezdtem dolgozni. Talán abban, ami itt negyven év alatt létrejött, egy kevés szerepem nekem is van. Talán megmarad valami. Névtelenül, legalább nyomokban. — Mégis, ahogy egy időskori önarcképről sok minden leolvasható: honnan hová jutott el a művész . . . — Az én önarcképeim a festmények, itt a falakon és másutt. Talán nem egészen pontosak..,. Szoktam mondani mostanában, hogy a két kezemen meg tudom számolni azokat a műveket, főleg a rajzokat, ami „kész", ami talán megmarad. . . Ezek nehéz kérdések. Régebben azt hittem, hogy lehet csinálni epilógust. Aztán kitudódott, hogy nem lehet. Ma már úgy látom, nem is kell. Voltak nagy művészek, akik megszólaltak, és aztán mindvégig ugyanazon a hangon, ugyanazon a hullámhosszon voltak képesek alkotni. Ez nagyon ritka. Mások, akik sokáig éltek, megkísérelték a lehetetlent: összefoglalni, betetőzni. De régen nem volt az, mint ma, hogy figyelünk: ja, ez már az öregkor. Nem, én már tudom, hogy nem is kell az epilógus. Az élet, amilyen hirtelen jön, olyan hirtelen el is múlik. Sem. .mit sem lehet befejezni. Azem. ber születik és meghal, közben van az az életnek nevezett állapot, amiben történnek vele a dolgok, rúgdalják, de talán helytáll, és talán — kivételes szerencse ez — sikerül jelt adnia. Művész, vagy nem művész, bármi a mestersége, az esélyek ugyanazok. Martyn Ferenc azután egy középkori festményeket tartal- imazó albumot nyit ki, ott hever az asztalon, nyilván már napok ótat, és a hajdani mesterek tévedhetetlen ösztöneiről, önfeledt „szakmai tudásáról” tart afféle rögtönzött művészettörténeti órát. — Régebben azt hittem, ha valaki fel tudja ismerni a lényeget,. ha fel tydja venni a megfelelő hullámhosszot, az képes is arra, hogy... de többnyire csak szemlélni képes. Ehhez több kell. Ez a vak maga- biztosság — ez a halhatatlanság. A kételyek, a szomorúság feloldó áldása az irónia. Martyn Ferenc is becsukja a könyvet, rezzenéstelen arccal, ami mögött a mosolygást csak éppen sejteni lehet, azt mondja: — Van egy> barátom, aki nagy szorgalommal másolja a dolgokat és közben azt szokta mondani nekem: Ferikém, ha csak egyszer tudnék olyat csinálni...! Sose mondja meg, milyet. Hát tulajdonképpen én is így vagyok evvel. — Az utóbbi hónapokban mégis elkészült az a néhány rajz. — Csak firkálok, firkálgatok. Bár egyébként lehefséges, hogy ilyenkor nagyon fontos és a lényeget érintő dolgokkal foglalkozik az ember. Néha sokkal inkább, mint amikor a koturnust magára veszi. — Egyszóval az öregségnek nincs jelentősége? — No, hát az egészség azért determinál. És az öregség amúgy sem vidám dolog. — Rákérdezhetnék arra, hogy végső soron optimista-e? — Hát persze! Én mérhetetlen tiszteletben tartöm a jó festéket, a lenolajat... a kad- miumsárgát, a jó sörteecsete- ket. Ez maga az optimizmus. Hát micsoda dolog is az: veszel egy kis csomó sörtét, egy darabka fát nyélnek, egy kis gyantát, egy darab vacak bádogot, összeilleszted, így ni. és tessék! És ezt a képet is ezzel festették — nyílik ki valahol ismét a középkori festmények albuma. S a hajdan csak gipszből elkészült emlékműtervek közül bronzöntőben már a Fauré francia muzsikus emlékére komponált szobor, az Alföldi emlék és a Madarak emlékműve — a Művelődési Minisztérium biztosította hozzá a szükséges összeget. A Hangyából kis bronzmásolatok is készülnek, a múzeum fogja árusítani őket, végre hozzáférhetővé téve a Martyn-plasztikákat a gyűjtőknek is. Egyik festményből gobelin készítését tervezik. Kismányoki Károly dolgozik a már említett filmen. Martyn Ferenc maga által válogatott rajzaiból hamarosan egy nagy grafikai album áll össze, és jelenik meg. Nemsokára kaphatók lesznek festményeinek képeslap-változatai, Sőt, a mes> tér egyik régi vágya is valóra válik: a ház oldalsó — se stílusában, se állapotában nem méltó — kapuját az ő elképzelései, tervei . alapjául újjal cserélik fel, a műemlékesek már dolgoznak rajta. Hallania E. HÉTVÉGE 9. ARATÓ KÁROLY Homlokom fölött... Igaztalan ellen a gyűlölet: a gombóc bennem kitüskésedett, sündisznóként jár talpamtól fejemig, bök, szúr bőröm alatt hol ott, hol itt. Történik álmaim aláztatása, csodáikat kivégzik: húzzák nyársra — Homlokom fölött hinta helyett leng pontos órainga. Martyn Ferenc rajzai a Petöfj és a Berzsenyi sorozatból.
