Dunántúli Napló, 1983. május (40. évfolyam, 119-149. szám)
1983-05-21 / 139. szám
Hogyan tehetnének többet a fiatal mérnökök? Teret a lendülethez! Kockázatos a pályamódosítás, hiányzik az oldalirányú, feladatcentrikus mozgás-----------------------*------------------------Eg yre több szó esik manapság a műszakiak, mérnökök helyzetéről, hisz a mind nehezebb gazdasági helyzethez való alkalmazkodást a termelés, a gazdasági élet legkülönbözőbb pontjain elsősorban tőlük várjuk. Kezdeményezéseik nélkülözhetetlenek már azért is, mert ők állnak legközvetlenebb kapcsolatban a fizikai munkásokkal. Minden harmadik felsőfokú végzettségű műszaki-gazdasági szakember fiatal, 35 éven aluli. Kerekasztalszerű formában hat képviselőjükkel — pécsi vállalatok mérnökei, újítók, pályázatok nyertesei — beszélgettünk arról, hogyan tudnak szakemberekként kibontakozni, hogyan, miben látják műszaki, gazdasági haladásunk menetét, feltételeit.----------------------------* Bo na Péter építőmérnök: — Jót és rosszat egyaránt látok a mai helyzetben. Jónak tartom, hogy bár a műszaki haladás mindig fontos volt, napjainkra általános, elsőrangú társadalmi kérdéssé vált. Rossznak azt tartom, hogy a köztudottan legfogékonyabbak, legmozgékonyabbak: a fiatalok megbecsülése még mindig nem kielégítő, a rangos megbízatás is kevesebb, s növekszik a pályát elhagyók száma. A kellő megbecsülés hiánya már a főiskolai, egyetemi jelentkezéseknél elérhető: egy-két intézményben már a pótfelvétel pótfelvételét is meg kellett hirdetni. A szakmunkáspályák vonzóbbak: az áprilisban megszervezett V. Építőipari Konferencián elhangzottak szerint ma már 45 éves korára éri utol fizetésben egy átlagos műszaki értelmiségi az átlagos szakmunkást. Bobula András villamos- és gazdasági mérnök: — Egy mérnöktől természetesen joggal elvárható, hogy a szakmája" ne csupán kenyérkereső foglalkozás legyen, hanem a hivatása, kedvtelése is. Egy fiatalnak ráadásul minél előbb naprakész, átfogó ismereteket kell szereznie a területről, amellyel foglalkozik. Indul,, mondjuk, 25 évesen, alacsony jövedelemmel, két gyerekkel, lakás- problémával, s ha elvárjuk tőle, hogy „hobbyja" legyen a munkája, ez igen nagy igény. Egyrészük biztosan megteszi, de a többség számára a szakma a 8 és fél óra után befejeződik, s keresi a lehetőséget, ahol pótolni tudja a jövedelmét. Azaz: néhány százezersműszaki ember közül egy Rubik Ernő lett, bár lehetne száz, vagy akár tízezer is, ha a feltételek kedvezőbbek volnának a Rubik Ernővé váláshoz . . . Ez persze a pályakezdés feltételeivel is összefügg. Egy kezdő orvos akkor lesz kiemelkedő a szakterületén, ha egy nagy tudású kolléga mellett kezdi el munkáját. Ezzel szemben, ha valaki kellő információk, ismeretek híján dönt első munkahelyéről, olyan helyre, légkörbe kerülhet, amely őt nem kreativitásra szoktatja, hanem sablonok ismételgetésére. Sajnos, a zökkenőmentes pályamódosításra nincs mód. Nemegyszer még ami jó — teszem azt, a lakáshoz jutás —, az is diszfunkcionálissá, akadályozó tényezővé válik. Zákány Gábor oki. villamosmérnök és szakmérnök: — Helyzetem némileg speciális, mert erősáramú környezetben dolgozom „gyengeáramúként”. Munkámat ez nehezíti, mert szakmai tanácsot nehezebb szereznem, de könnyíti is, mert az átlagosnál nagyobb szakmai szabadságot biztosítanak számomra, így a munkaidő nagyobbik felét alkotó jellegű feladatok megoldására fordíthatom. „Passzióból" igyekszik az ember újat, jobbat kitalálni, mert ösztönzési rendszerünk nem mindig és és nem megfelelő mértékben dotálja a többlet-teljesítményt, bár meg kell hagyni: ez nehezen is mérhető. Hegedűs Ferenc gépészrendszerszervező mérnök: — Az ismertetett problémák mellett a műszaki értelmiség számára még egy „kihívás” jelentkezik. A „második gazdaság" — mint a viszonylag szerény anyagi lehetőségekkel rendelkező műszakiak jövedelem-kiegészítő fonása — időrabló tényező. A mai fizetések mellett nem biztos, hogy elvárható, hogy a munkahelyen felhasználandó műszaki ismeretek fejlesztése szabad időben történjen, amikor a kiegészítő tevékenységek folytatása elismerten társadalmi érdek is. Az értelmiséggé válás folyamatában fontos tényező az önképzés, de ha nem szorítható keretek — esetleg a munkaidő keretei — közé, további érdekellentéteket szülhet. Bóna Péter: — A differen. ciálás elveit többé-kevésbé tisztáztuk, ám ezek gyakorlati megvalósításában képződik egy olyan rács, amin az elvek nem tudnak keresztülhatolni. Ki méri azt, hogy kinek a teljesítménye jó vagy jobb, és mivel méri? Lehet, hogy aki dönt, szakmailag nem ért hozzá, vagy ha igen, személyes okokból, például szakmai féltékenységből dönt rosszul. A mérőeszközök sem mindig pontosak: valaminek a magas vagy alacsony ára, az ennek nyomán képződő bevétel sem mindig egyértelmű. Hiába talál ki például egy tervező olcsó megoldást: a kivitelező legszívesebben aranyból csinálná a csatornát is, mert az nagyon drága, fajlagosan kevesebb munkát igényel, hajlítható, meg még szép is — de nép- gazdasági szempontból biz. tos, hogy nem helyes! Ezzel arra célozok, hogy az érdekeltséggel népgazdasági és vállalati szinten egyaránt bajok vannak. Ez a két sík determinálja az egyéni, családi döntéseket: hogy mit tartok, mit kell, hogy tartsak fontosabbnak. A harmadik „jreresztút”, konfliktusforrás mindenképp az emberben van, s míg a másik kettő között nem lesz összhang, gd- dig nem a legcélszerűbb irányba mozdulok én, az egyén sem. Tombi Lajos gázipari mérnök: — Vannak olyan, viszonylag új szakmák, területek — az enyém is ilyen —, amiről a cégek nemigen tudják, mire képesítenek, mire alkalmazható az ott szerzett diploma. Amikor a vállalatomhoz kerültem és eltöl- töttem egy bizonyos ismerkedési időt, vezetőimnek komoly gondot okozott elhelyezésem. Végül olyan helyre kerültem, ahol nem is volt szükség rám, mivel nem kaptam megfelelő feladatokat. Ha a pályázati rendszer nem kötött volna, biztos, hogy állást változtatok. Szerencsére, másképp alakult. . . Bobula András: — Ez visszavezet a pályakorrekció kérdéséhez. Egy szakma elsajátítása — a betanulástól a magas szintű művelésen át a rutinná válásig — kisebb-nagyobb periódusokban történik. Meg kellene adni rá a lehetőséget, hogy az ember a rutin-időszakban, vagy esetleg még azelőtt, valamilyen irányba mozdulhasson, most még ugyanis nem elismert az azonos szinten történő mozgás. Ma még csupán az előretartó mozgást értékeli a társadalom, csak ezt ítéli sikeresnek a környezet. A rutin-időszakban azonban a kreativitás és az innovációs készség már csökken, előkerülnek a sablonok, de ha az ilyen szakembert áthe-. lyeznék más területre, azonos szintre, az újból képes lenne újat alkotni. Egy szűk szakterület művelése a gyakorlatban 5—10 év után rendszerint rutinná válik, ha azonban az „oldalirányú” átirányítás zökkenőmentes és társadalmilag is megbecsült lenne, el lehetne kerülni a horizont beszűkülésének veszélyét, ami gyakran passzivitáshoz, a problémaérzékeny-' ség, fogékonyság csökkenéséhez vezet. A lényeg: mozgatni az emberekét, s ezáltal az improduktív időszakot minél jobban lerövidíteni. A vezetők pályázati rendszere ma már nagyrészt ezt szolgálja, és valószínű, hogy kiterjed majd alsóbb szintekre is. Az ideális az lenne, ha nem beosztásokhoz, hanem feladatokhoz kötődnének a megbízatások, a pályázatok. Szakmai vállalkozási lehetőség nyílna erre vállalaton belül és kívül egyaránt, rövi- debb-hosszabb időtartamra. Ne hívják a pályázót se osztályvezetőnek, se igazgatónak, nevezzék el magáról a feladatról, és annak teljesítése után, ha jól csinálta, dicsérjék meg, de ismét nyissanak a számára tiszta lapot, új lehetőséget. Más szóval: ne a szervezeti hierarchia, az abbéli hely legyen az elismerés forrása, hanem a feladatok. Tombi Lajos: — Valóban sok múlik azon: kapjon többet az, aki produkál, s aki tenni akar, az kapjon lehetőséget is. Anélkül, hogy eltúloznám a mérnöki hivatás jelentőségét, meggyőződésem, hogy gazdasági helyzetünk, a technikai fejlődés attól függ majd, hogyan becsülik meg ezt a réteget, hiszen a technikai haladásnak ez a mozgatója. Az említett kérdésekben ezért országos szinten is előbbre kell lépni, hiszen például a bérarányokat, a mindenkire kötelező bér- kategóriákat is a felsőbb szervek döntik el. Azt hiszem, a műszakiak döntő többsége csak valóban nagyobb munkáért, több felelősségért vár nagyobb megbecsülést. Varga János A tavaszi BNV-ről jelentjük A Mecseki Szénbányák rangot szerzett a vásáron Bemutatkozik a Mecsek-pajzs, a TH-beemelő, a metánriasztó - Ellopták a Carborobot nagydíját - Idén már 1500 darabot gyártanak az új fűtőberendezésekből A Carborobot, a nagydíjas meleg vizes kazán A Budapesti Nemzetközi Vásár valóban kitűnő érzékelő műszerként működik gazdasági életünkben. Hosszú évek jellegtelen bányászati bemutatói után ■most sejteni engedi, hogy a szén szerepe milyen óriási mértékben felértékelődött a világ és hazánk energiamérlegében. Persze elsősorban nem arra gondolok, hogy miként a labdarúgó világbajnoki Rimet-ku- pát ellopták, most a vásár első napján eltűnt a Carborobot széntüzelésű kazán jól kiérdemelt BNV-nagydíja. Sokkal inkább érdekes, hogy míg a Mecseki Szénbányák szakemberei évről évre kíváncsian és reménykedve figyelték, hogy a bányagépgyártó vállalatok talán konstruálnak olyan berendezéséket, amelyeket hasznosítani tudnak ezúttal immár másodszor a vállalat Í500 fős műszaki gárdájának, az oly sokszor kifogásolt szellemi kapacitásnak produktumaival maguk is bemutatkoztak. Jóleső érzés nézni minden bizonnyal (különösen a fizikai erejüket, egészségüket feláldozó bányászoknak) a hófehér Me- csék-pajzsot, amelyet az angol Dowty cég és a Mecseki Szénbányák közösen fejlesztett ki. A kiállításon is értékelhető, hogy a hidraulikus, pajzsos biztosító berendezés a mecseki szénmedence meredek dőlésű telepeiben is az évtizedes kutatás eddigi legnagyobb eredménye! Pécsett, Pécs-Bányaüzemben egy fejtés egyik szakaszában beépítették már ezéket a biztosító berendezéseket. más szerkezetekkel kombinálva. Az idei BNV első napján a három érdekelt vállalat megegyezett abban, hogy egy fejtéshez szükséqes összes elemet legyártják (több tízmilliós költség, az anyagi terhek többségét az angol cég állítja), egy ilyen kísérlet nyújthat ugyanis biztos értékelési lehetőséget az eddigi nagyon kedvező tapasztalatok mellett. A pajzsba épített lépcsők, kapaszkodó korlátok, a főtét és a szénfal homlokát biztosító szerkezetek olyan biztonságot nyújtanak a bányászok számára, mint amilyen talán még a napszinten sincs. Nem beszélve arról hogy az egyik legnehezebb bányabeli fizikai munkát a fej- tésbiztosftás könnyíti meg. Biztosítós! Dr. Kecskés József, a Mecseki Szénbányák iparjog- védelmi osztályának helyettes vezetője a Mecseki Szénbányák kiállításának házigazdája mutatja meg, hogy az a bizonyos szellemi kapacitás milyen hihetetlen mértékben megmozdult. Egy acéibiztosítású vágatba építették be például azt a berendezést, amely minimális fizikai erő igénybevételével segíti a bányászokat az acél TH- ívek beépítésében. Ez á szerkezet önállóan is kitűnően alkalmazható a 4 méternél nagyobb átmérőjű vágatokban, de szerves része a tervezett vágathajtó gépsornak. A központi újítási műhelyben gyártott kísérleti típus eddig is nagy érdeklődést keltett. Ugyancsak a Mecsekben szólaltatták meg először a sipító hangú fürjet. A BNV sok látogatója ijedten kapta fel fejét, amikor megszólalt. A vállalat kutatási osztályán szerkesztették ezt a munkahelyi riasztóberendezést. Amikor az érzékelő szerkezet veszélyes metánkoncentrációt észlel riasztja a bányászokat, akik időben elmenekülhetnek. Ugyancsak mecseki termék az energiatakarékos BK szivattyú (a „BK" az újítók, Ba- ricz—Kapuvári nevét jelzi), amely egy beállított vízszintet képes állandóan tartani, önmagát ki- és bekapcsolja a víz- szint emelkedésétől vagy csökkenésétől füaqően. A bányászati kiállítás természetesen nagyon sok érdekességgel, újdonsággal szolgál, Magyarország valamennyi szén- bányászati vállalata, a gépgyártók bemutatják legújabb, vagy megújított termékeiket. Ezúttal azonban ezek közül csak a BNV-nagydíjjal kitüntetett Carborobot-családot mutatjuk be. Schermiczki Imre, a Szénforgalmi Iroda műszaki vevő- szolgálati osztályának vezetője azonban csak egyik nagydíjat tudta csütörtökön megmutatni, amelyet az AK 165—M típus kapott, mert a KOMÉP—32-es nagydíját ellopták. Persze, az elismerést tanúsító okirat meg maradt. Ezek az ország bármelyik szénféleségével működtethető, alsóégésü, folytonégő, automatikus vezérlésű, forgó- rostélyú melegvizes kazánok az egylakásos családi házaktól a tízlakasos társasházig vagy kisebb iskolák, óvodák, bölcsődék, mezőgazdasági létesítmények fűtésére egyaránt alkalmasak. Mint az osztályvezető elmon 'dotta, 1982-ben 200 darabot gyártottak belőlük, az idén 1500-ra van megrendelés. Az áruk 28 ezer és 142 ezer forint között,- a mérettől függően változik. Biró Ernő és ifj. Biró Ernő szabadalmaztatott találmánya. A fiatalabb feltalálóval beszélgettem, felhívta a figyelmem az egyik működő kazánra. Semmi külc-nöset nem vettem észre — ez is egyik óriási előnye a Carborobot kazáncsaládnak. Ugyanis a kéményből any- nyi füst, égéstermék sem jött ki mint egy kismotor kipufogójából. Hatásfoka 80 százalék. A feltaláló egyébként repülőtéri irányító apja pedig géplakatos. A fantázianevet is ők találták ki, találóbbat aligha gondolhattak, találhattak, mint a Carborobot. Lombosi Jenő A Mecseki Szénbányák dönthető pajzsa Fotó: Erb János
