Dunántúli Napló, 1982. október (39. évfolyam, 269-299. szám)

1982-10-25 / 293. szám

1982. OKTÓBER kronikaI 25. HÉTFŐ Blanka NAPJA AZ ÉV 43. HETE HÉTFŐ: Huszonöt éve ezen a nopon kezdődött o KISZ I. Országos érte­kezlete a parlament kong­resszusi termében megvi­tatta a szervező bizottság beszámolóját, majd a szak- szervezeti szabályzatról tár­gyalt, végü| megválasztot­ták a KISZ központi szer­veit. KEDD: Az Osztrák Köz­társaság nemzeti ünnepe. 1955. május 15-én aláírták az osztrák államszerződést, ezzel önálló, egyenjogú ál­lam lett az ország. 1955. október 20-án a Nemzeti Tanács elfogadta az örökös semlegességről szóló alkot- mánytörvényt, amely rögzí­tette, hogy Ausztria nem lép be semmiféle katonai szövetségbe és nem enge­délyezi területén idegen tá­maszpontok felállítását. 1955. október 26-án szö­vetségi törvényt hoztak az örökös semlegességről. SZERDA: Saint Vincent nemzeti ünnepe — a Kis- Antillák dél-keleti részén fékvő ország ezen a na­pon nyerte el függetlensé­gét. Nyolcvan éve született mmm m Sei ja Hurrí I Rovaniemi népviseletben jelent meg a pécsi Nevelők Házában szerdán este Seija Í Hurrí, hogy megtartsa soka­kat vonzó előadását „Az emlékezetesen szép linnor­I szögi terítésről szavakban és képekben". Szememmel a tolmácsot kerestem, de min­denki legnagyobb meglepe­tésére Seija Hurrinak nem volt erre szüksége: magyarul I tartotta meg előadását, amit diavetítés, majd gyakorlati bemutató követett. Seija Hurri tanárnő; emel­I lett a Finn—Magyar Társa­ság rovaniemi alapszerveze­tének elnöke, s a finn nők I MARTTA Szövetségének or­szágos alelnöke. Már több ízben járt Magyarországon, ■ hosszabb időt is eltöltött I nálunk, innen nyelvtudása. S hogy a téma sokakat ér­dekelt, nem is csoda: a finn I lakáskultúra Európa-szerte nevezetes és csodálatot kel­tő. S a lakáskultúrához szer­vesen hozzátartozik az étkei I zési kultúra is, az, hogy hogyan terítjük meg az asz­talt, mikor mit teszünk rá, hogy egyszerű hétköznapo­I kon is igényesek legyünk önmagunkkal szemben is. (Persze mindehhez hozzá- , tartozik, ami Finnországban magától értetődik: az egy­szerű, szép és mégis ele­gáns, formatervezeti edények bőséges választéka.) Mit mond minderről — a terí­tésről és étkezésről — Seija Hurrí? — A terítés kitalálása és megkomponálása igen kel­lemes kirakós-összerakás já­ték, s a szép és gondos hét­köznapi terítés egyáltalán nem lényegtelen! Főként ak­kor nem, ha "meggondoljuk: életünk során legalább száz­ezer alkalommal ülünk le te­rített asztalhoz vagy csalá­di körben, vagy barátaink társaságában. S az ízléssel megalkotott teríték mintegy a nyitánya a jól sikerült ét­kezésnek: nemcsak esztétikai élményt nyújt egy szép asz­tal, de kellemes beszélge­tésre is ösztönöz. S még egy fontos dolog, ami terítés közben talán eszünkbe sem jut: a kisgyerekek esztétikai ízlését is formáljuk, már egészen kis korban megis­merhetik, a szépnek az egyik fajtáját. — Mik a szép terítés leg- lontosabb alapszabályai? — Igen lényeges, hogy egyszerre háromnál több alapszint ne használjunk. Persze élénkítő, frissítő szí­nekkel élhetünk a terítésnél, de ezt úgy kell alkalmazni, hogy ezek ne váljanak ural­kodóvá, mert végül ízlés­telenné, tarkabarkává vál­toztatnák az asztalt. Minden­nap van rá lehetőségünk, hogy egy-egy apró változ­tatással újabb és újabb legyen asztalunk. Olyan egy­szerű dolgokra gondolok, mint vadvirágcsokor, egy- egy gally vagy gyertya — a gyertya egyébként nagy di­vat Finnországban — s a színes, különböző formára hajtogatott szalvéta. Talán nem is kell külön hangsú­lyozni, hogy mindennek, amit az asztalra helyezünk, a térítőtől a tányérokon, po­harakon át a szalvétáig, harmonikus, összeillő együt­test kell alkotniuk. — Ha ünnepi terítékei szeretnénk készíteni, mire kell vigyázni? , — Az ilyen alkalomra szóló teríték megtervezése külön öröm. ünnepi alkal­makkor még arra sem árt vi­gyázni, hogy az ételek színe milyen; az igazán tökéletes asztalon még az ételek ösz- szességéből is színharmónia kerekedik ki! Utóételek, gyü­mölcsök, édességek, vagy a kávé szervírozásakor, ha mó­dunk van rá, akár újabb terítéket is tehetünk az asz­talra. Egyébként Finnor­szágban a terítésmód telje­sen szabad, kötetlen, leszá­mítva persze a kifejezetten hivatalos alkalmakat. Ez a kötetlenség egyben azt is - jelenti, hogy az ünnepi terí­ték elrendezésekor igen nagy szükség van képzelő­erőre, legalábbis akkor, ha valóban alkotni akarunk. Mert az igazán esztétikus terítés, a használati tár­gyak, a díszek, színek és az ízek harmonikus összetétele valódi alkotómunkát igényel. D. Cs. Erdey Grúz Tibor (+1976) Kossuth-díjas kémikus, aka­démikus. CSÜTÖRTÖK: Hatvan­négy éve kiáltották ki a Csehszlovák Köztársaságot Prágában. 1968. október 28-án aláírták a cseh— szlovák föderációról szóló alkotmány törvényt. PÉNTEK: 59 évvel ez­előtt a Török Köztársaságot kiáltották ki. A Komszomol' Napja 64 éve, a munkás és paraszt fiatalok első összoroszor- szági konferenciáján meg­alakult az össz-szövetségi Lenini Kommunista Ifjúsági Szövetség. Jelenleg több mint 35 millió tagja van. SZOMBAT: 100 éve szü­letett: Bölöni György (+1959) Kossuth-díjas író, újságíró. A Tanácsköztársa­ság idején diplomata volt, majd Bécsben vezette az emigránsok könyvkiadóját és szerkesztette a Bécsi Magyar kJjságot. Fran­ciaország német megszálL lása idején a Magyar Füg­getlenségi Mozgalom egyik vezetője. Fő műve Az igazi Ady című könyv, amely az Ady-irodalom együk legér­tékesebb darabja. VASÁRNAP: 350 éve szü­letett Jan Vermeer van Delft (+1675) holland festő, a XVII. századi holland fes­tészet nagy alakja. Gépkocsiátvételi sorszámok Trabant Lim. (Bp.) 10 749 Trabant Lim. (Győr) 8 592 Trabant Lim. Hycomat 12 807 Trabant Combi Hycomat 50 Trabant Combi (Bp.) 4 272 Trabant Combi (Győr) 3 406 Wartburg Lim. (Bp.) 7 468 Wartburg Lim. (Győr) 4 136 Wartburg de Luxe (Bp.) 9 148 Wartburg de Luxe (Győr) 5 030 Wartburg de Luxe tolótetős 1943 Wartburg Lim. tolótetős 1350 Wartburg Tourist (Bp.) 3 943 Wartburg Tourist (Győr) 1 $12 Skoda 105 S (Bp.) 6 310 Skoda 105 S (Győr) 5 547 Skoda 120 L (Bp.) 10 608 Skoda 120 L (Győr) 7 470 Polski FIAT 1500 3 532 Polski FIAT 126 (Bp.) 13 901 Polski FIAT 126 (Győr) 4 432 Lada 1200 (Bp.) 17 266 Lada 1200 (Győr) 5 363 Lada Combi (Bp.) 3 964 Lada 1300 (Bp.) 8 830 Lada 1300 (Győr) 1767 Lada 1500 (3p.) 8 277 Lada 1500 (Győr) 2 116 Lada 1600 (Bp.) 3 413 Dacia (Bp.) 8 302 Moszkvics 11 452 Zastava 1 161 O Tolnán az idén hozott elő­ször termést egy magról ülte­tett narancsfa Máté Istvánná Lehet utcai házában. Az egy­szer beoltott fácska szépen te­rebélyesedett, az elmúlt tél vé­gén tele volt virággal. Termé­seit azonban egyetlen kivételé­vel elhullatta. Az egyetlen tol­nai narancsot most szedték le és kóstolták meg. Remélik, jö­vőre már több narancs marad a kis fán, melyet nyáron az ud­varon, ősszei és télen a lakás­ban gondoznak. A Pécsi Dohánygyár felvesz és betanít dohányipari gépek üzemeltetésére + gépész szakembereket, technikusokat + női és férfi munkásokat Felvesz továbbá férfi segédmunkásokat + takarítókat ^ W. C.-takaritókat Vidékieknek autóbuszbérlethez 80%-os hozzájárulást téritünk. JELENTKEZÉS: PÉCSI DOHÁNYGYÁR, PÉCS, DOHÁNY U. 2-8. DOHÁNYGYÁR O Líbia ismét jelentkezett. Líbiában ötezer anyás nyúlfarm építésére kapott megbízást és írt alá már korábban szerző­dést a fogadó partnerrel a Bikali Állami Gazdaság. A közbejött események miatt a nyúlfarm export halasztást szen­vedett, de a szerződés él. A líbiai fél most ismét jelentkezett s így 1983-ban a bikaliak meg­kezdhetik Líbiában a nyúlfarm építését, a technológiai, az élőtenyésznyúj és a nyúltápok exportját. O A moldvai csángók jele­néről és múltjáról tart előadást ma, hétfőn 18.00 órakor a dom­bóvári művelődési központban dr. Domokos Pél Péter néprajz- tudós, nyugalmazott egyetemi tanár. A csiksomlyói születésű 81 éves kutatónak több könyve és cikke jelent meg a Romá­niában élő magyar népcsopor­tok néprajzáról, kultúrájáról. A székelyek kultúrájáról előadást tart kedden este hat órakor a bonyhádi Vörösmarty Mihály Művelődési Központban is. O Pécsett a Dundo Maroje. A klasszikus horvát vígjátékot eredetiben élvezheti a közön­ség szerdán este 7 órakor a Pécsi Nemzeti Színházban, ahol Marjon Drzic: Dundo Maroje című komédiájának 'musical­változatát mutatja be az Eszé­ki Horvát Nemzeti Színház. O Rejtvényspartakiádot ren­deztek szombaton a bonyhádi Vörösmarty Mihály Művelődési Központban. Ugyanott vendég­szerepeit a Neoton együttes. Tamásiban szüreti bált rende­zett a járási művelődési köz­pont a helyi Dám Szálló étter­mében az Omnia együttes köz­reműködésével. O Az idősek nemzetközi éve jegyében műsoros estet rendez­tek szombaton Székszándon. A Babits Mihály megyei Művelő­dési Központban tartott esten a budapesti Semmelweis-kórus, a szekszárdi Jazz-trió és szavalok léptek fel1. A rendezvény bevé­telét a megyebeli szociális ott­honok fejlesztésére ajánlották fel a rendezők és szereplők. O Háromszázötvenezer ter­mőtalaj-, takarmány- és nö­vényvizsgálatot végeztek az idén a Tolna megyei állami gazdaságok szekszárdi szakszol­gálati állomásán a megye me­zőgazdasági üzemef részére az eredményesebb gazdálkodásuk elősegítésére, szaktanácsokat adtak műszaki fejlesztéshez is. Ebben az évben tizenötezer ta­lajmintát, körülbelül hatezer ta­karmány- és másfél ezer nö- vértymintát dolgoztak fel kor­szerű laboratóriumukban, ame­lyet az elmúlt héten Baranya megyei, pécsi kémikusok is megtekintettek. O Szekszárdon ma nyílik meg az új hangversenyévad. Az or­szágos filharmónia bérletsoro­zatában a szekszárdi Liszt Fe­renc Állami Zeneiskola művész­tanárai adnak hatan hangver­senyt. -A műsorban Beethoven, Schubert- és Liszt-művek hang­zanak el. Az évadnyitó hang­versenyt este fél nyolc órakor kezdik a Babits Mihály Művelő­dési Központ színháztermében. A bűnelkövetők tévhite: „Nem bukunk le" Zavaros fejű, szökött kamaszok csinálnak ilyet Miért? Miért? Miért? — sorra előjön a kérdés az autósok egyik új ellenségéről. Leveszik csuklójáról a bilincset, kinyitják az aktákat: szeptember 30-án este kilenc tájban valaki felnyi­totta a Szigeti út egyik parkoló kocsiját. Utána egy hét alatt még hatot. Kulccsal. Elment ko­csizni. Ha tudott. Mert régen az volt a lókötők legnagyobb mérge, ha sánta volt a ló, nem szólva arról, ha még kehes is. A kocsi ma akkor kehes, ha pél­dául nincs a tankban jó sok benzin. Így hát a „valaki” a hét kocsifelnyitás révén mindössze kétszer autózhatott nagyobbat, egyszer Paksra, egyszer meg Görcsönybe. Ebbe a szomszédos faluba is benzinért kocsizott volna, ám még a töltőállomásra sem ért el, máris leállt a motor. A beszélgetés odabent a rendőrségen kínosan indul: az ügyet tisztázták már, kocsifel­törések beismerve, s az írott iog szerint ez még csak vétség, nem bűntett. De eltűnt némely autó­ból sok minden: japán autó­rádió, két és fél ezret ér, hor­gászfelszerelés kilencezerért, meg ilyesmi. Mutatják a fotó­kat. Vagyis a játszma még nem zárult le, a „valakinek" van miért védekeznie. De a kocsi­felnyitások ... Azt mondták a rendőrségen: zavaros fejű, szö­kött kamaszgyerekek csinálnak ilyet. Hadd kérdezzem hát a tettest: — Miért? — Nem tudom ... — Tudja, hogy a szüleit, a családját ezzel tönkreteheti? — Tudom ... • — Hát akkor miért? — Nem tudom ... Az első felnyitás sikerült, ettől megnyu­godtam ... — Eljutottunk tehát a bűn­ügyi lélektan egyik sarkalatos kérdéséhez: a büntetéstől való félelem helyett a hit uralkodik el a tettesben, hogy nem bukik le. Ez persze — tévhit. Erről a fiú­ról is most vették le a bilin­cset ... így hát az intelligens tettest is eléri a végzet. Mert intelligens ez a fiatalember, immár a húsz esztendő fölött, érettségi után értelmiségi pá­lyán. Csakhogy szaporodnak a ko­csifeltörések, a rendőrség tehát most különösen keményen fogja a dolgot, új technikai eljárá­sokkal és persze sorozatos le- buktatással. De mit mond mind­ezekről dr.. Bárdi László, a Ba­ranya megyei Tanács oktatási csoportjának vezetője: — Növekszik a diákok között a vagyon elleni cselekmények száma, mert egyre növekszik az iskolán kívüli befolyásoló té­nyezők hatása is: néha a tö­megtájékoztatási szerveké, a szülők egyre jelentősebb részé­nek — kényszerű, vagy oktalan — pénzhajszolása, és más isko­lán kívüli tényezők. Fontos vi­szont tudni: a diákok többsége változatlanul rendesen él. A vagyon elleni sérelmeket elkö­vetők kicsi, de sajnos növekvő része a közvélemény előtt ref­lektorfénybe kerül. Kocsifelnyitás 7 alkalommal, húsz éven felüli életkorban. Vé­gig nem gondolt napok. Bi­lincs. : Földessy Dénes ma este A PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZ HETI MŰSORA: HÉTFŐ: A sevillai borbély, 7 óra, Egyetem l.-bérlet. KEDD: Szünnap. SZERDA: Dundo Maroje — az Eszéki Népszínház vendégjátéka, bérletszünet. Bóbita Bábszínház: Hófehérke és a hét törpe, 3 óra. CSÜTÖRTÖK: Az ördöglovas, 7 óra, bérletszünet. PÉNTEK: A sevillai borbély, 7 óra. Bajor-bérlet. Kamaraszínház — a MÉV Ságvári Művelődési Házban: Királyasszony lovagja, 7 óra, a be­mutató bérletek nem érvényesek. SZOMBAT: Nyilvános társulati ülés Illyés Gyula 80. születésnapja alkal­mából, 4 órakor. Az ördöglovas, 7 óra, Somlay-bérlet. VASÁRNAP: Cseresnyéskert, 7 óra, Uray-bérlet. Bóbita Bábszínház: Hó­fehérke és a hét törpe, de. 10 óra. MOZI Petőfi: Szuperzsaru (f4, fő, f8). Kossuth: Az éjszakai utazók (10, 12, f7). Bronco Billy (2, n5). Kons­tans (f9). Park: A Birodalom visszavág (3, fé, 8). Tanárképző: Éretlenek (5), Szan- dakán 8 (f8). Rákóczi: Szeleburdi család (5, 7). Fekete Gyémánt: Mephisto (6). Jószerencsét: Ez Amerika (4, 6). Vasas, Május 1.: Szerelmeim (fő). Mohács: Seriff és az Idegenek (6, 8). Komló, Zrínyi: Pucéran és szabadon (4, 6, 8). Komló, Május 1.: Szamurájok és banditák (f5). Szigetvár: Kéjutazás Las Palmasba (6, 8). Siklós: Ro­hanj velem (7). Dunaszekcső: Mez­telenek és bolondok (7). Harkány: Tigriscsapáson (7). Boly: Egy zseni, két haver, egy balek (7). Pécsvárad: Hárman a slamasztikában (7).Sásd: Szicíliai védelem (7). Szentlőrinc: Fehér telefonok (7). Villány: Éjjel­nappal énekelek (7). SOMOGY MEGYE Kaposvár, Vörös Csillag: Suli-buli (5), Hová tűnt Agatha Christie? (7). Szabad Ifjúság: Félénk vagyok, de hódítani akarok (4, 6, 8). Dallos Ida Mozi: Majmok bolygója (6). Mozi Múzeum: Filmbarátok köre: Egy rózsafüzér szemei (fő). Siófok: A Fekete Kalóz (7). Marcali: Az élet szép (7). Barcs: Én és Cate- rina (7). JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 16.40: Videooldalak (Zg), 16.50: Beszélgetünk az íróval (Zg). 17.00: Magyar nyelvű tv-napló (Bg). 17.10: A modern afrikai irodalom (Zg). 17.40: Hírek (Zg). 17.45: Hősök Is­kolája — ’ tv-sorozat gyermekeknek (Bg). 18.00: Tv-sorozat gyermekek­nek (Bg). 18.15: Tv-naptár (Zg). 18.45: Ifjú tehetségekkel — ifjúsági adás. 19.15: Rajzfilm (Zg). 19.21: Reklám (Zg). 19.27: Ma este (Zg). 19.30: Tv-napló. 19.55: Reklám (Zg). 20.00: Dráma (Zg). 21.10: Reklám (Zg). 21.15: Kiválasztott pillanat. 21.20: Párhuzamosok — külpolitikai adás. 21.50: Tv-napló. MÁSODIK MŰSOR 19.00: Sportgrafikon. 19.27: Ma este (Zg). 19.30: Tv-napló. 19.55: Reklám (Zg). 20.00: A tudomány ideje (Bg). 20.45: Zágrábi körkép (Zg). 21.00: Reklám (Zg). 21.05: Jugoszláv könnyűzene — ismétlés (Zg).

Next

/
Oldalképek
Tartalom