Dunántúli Napló, 1982. szeptember (39. évfolyam, 239-268. szám)
1982-09-04 / 242. szám
Kelle Sándor bányásztémái Kelle Sándor festőművész évtizedek óta Pécsett él és alkot. Művei számos hazai és külföldi kiállításon szerepeltek, s hetvenedik évéhez közeledve ma is termékeny fantáziával és alkotó lendülettel dolgozik új művein. Témáiban soha nem szakad el a hétköznapok emberétől és a szűkebb pátria hegyes-lankás tájaitól. Ennek a tájnak szerves részeivé vájtak immár két évszázad során a Mecsek-vi- dék bányái. így szinte belső igényként fogalmazódott meg1 különböző változatokban Kelle Sándor tájfestészetében a Mecseki bánya c. alkotás témája. Számos vázlat, majd a mű egy korábbi változata után — amit horizontális vonalaiban és néhány részletében lágyabb megfogalmazásban készített el újra — a végleges formájában megkomponált Mecseki bánya c. festményt adjuk közre e he- helyen olvasóinknak, a bányásznap alkalmából. Kelle Sándor: Mecseki bánya. (A Magyar Nepizeti Galéria tulajdona.) A fotót Szepsy Szűcs Levente készítette. A NÉPMŰVÉSZET IFJÚ MESTERE BELESZÜLETETT A SÁRKÖZI MOTÍVUMVILÁGBA Életútja épp úgy eltér az átlagostól, miként a faragás népművészetében is egyedi, eltér a hagyományostól az, amit csinál. Budapesten született, a fővárosból indult. Édesapja gépészmérnök, de a családban a legkülönbözőbb iparosszakmák képviselői is előfordultak, innen származtatja vonzódását, érzékét a famegmunkálás iránt. Tanult mestersége: kirakatrendező, de miveP egy budapesti múzeumban kapott munkalehetőséget, azóta eljegyezte magát a restaurátor szakmával. Fa- és bútorrestaurátor, immár 15 éve, hosszabb ideje a Janus Pannonius Múzeum alkalmazásában. Kezdetben a képzőművészeti és iparművészeti osztályon dolgozott, majd a néprajzi osztályra került. S ekkor találkozott életre szólóan a faragó művészettel. Régi paraszti bútorok naiv szépsége, formaviláguk egyszerűsége, tisztasága indított el benne valamit. Jelesül azt a gondolat, mi lenne, ha megpróbálná mindezt saját magának is megörökíteni? Paraszti ülőbútorokat javított éppen, s az első sikeres másolatot szép lassan követte a többi. Nem tanult asztalos, következésül mindent tapasztalati úton: önképzéssel és századokon ót csiszolódó ősi szakmai fogások megismerésével sajátított el. Innen az a hajlama, hogy minden népi használati eszköz vagy a faragási technika legapróbb részletét is törekszik felkutatni, hogy az anyag és használhatóság; népélet és motívumkincs minden összefüggését megismerje. így bármilyen paradoxon is hangzik: tudatos művész. Jóllehet az, amit csinál, eredeti népművészet a faragás, a tórgyalkotás minden ösztönös szépségével. A természeti anyagok felhasználásának zseniális céltudatosságát, népi találékonyságát megőrizve, tovább éltetve. . Valahogyan így születtek újjá pár éve keze alatt az ún. kéregedények is. Valaha őseink (a finn-ugor népek közül jó néhányon ma is) számos eszközüket, használati tárgyukat el tudták készíteni nyírfakéregből, a sótartótól a tálaló edényekig. Ezek a magas hegyek lakóinak pl. Erdélyben Hajda Zsigmond mai is jellegzetes használati tárgyai. Északon például sört is érlelnek, tárolnak hatalmas nyírfakéreg-edényekben. Hajda Zsigmond Székelyudvarhe- 'lyen látott meg egy ilyen sótartót, s nem sokkal utána Moszkvában járva is, hasonló edényeket „szuvenírként". Hármat is megvásárolt belőlük. Az egyiket apró darabokra szedte, hogy ezen tanulmányozhassa az elkészítés technikáját. így sajátította el a kéregedények készítését, nagyon is tudatosan újjáélesztve egy több évezredes technikát — Ennek az a lényege — mondja —, hogy a nyírfa külső, ún. halott kérgét tavasszal, rügyfakadáskor könnyen ■ le lehet fejteni. A könnyen formálható börszerű anyag kiválóan alkalmas a legkülönbözőbb tárolóedények készítésére. Ezek általában díszítés nélküliek, ha mégis, akkor a múzeumi tárgyakról levett motivikát alkalmazom, karcolással, a kéregfelületen. De készítek cseiesz- nye-, dió- vagy más gyümölcsfából fatálakat is. Mindig a még nedves nyersfóból, mivel a fa idővel zsugorodik. Kedvenc darabom? Itt van például ez a saroktéka. Régi erdélyi bútortípus rekonstrukciója. Eredetije többszáz éves. Megvan a szászoknál, a székelyeknél egyaránt. Festése sajátos technikával: ún. „turóenywel” készül1, (sovány tehéntúró és oltott mész keveréke), s érdekes, fehéres fényt kap tőle a bútor felülete. — Általában mire törekszik népművészeti munkásságában? — Arra, hogy — ellentétben a szuvenír-iparral — eredeti technikával elkészített míves használati tárgyakat alkossgk. A pályázatok is arra ösztönöznek, hogy elfeledett ősi technikák felújításával használati értékű faragott tárgyakkal tegyük széppé, meghitté a környezetünket. De m£ még sajnos a csicsás jobban elkél... Hajda Zsigmond 1981-ben kapta meg A népművészet ifjú mestere címet pályamunkái: kéregedények és faragott faedények alapján. Vasárnap a Dunántúli Napló vendége lesz a sétatéri sajtóutcában. W. E. Farkas Lászlóné Sárköz — a Duna mentén, Szekszárdtól északra elteí ülő néprajzi tájegység — viszonylag nincs messze tőlünk, mégis, bizony nem sokat tudunk mai értékeiről, megőrzött hagyományairól. Decs amolyan „főváros"-féle ezen a tájon: a rengeteg színes virágtól ékes eredeti sárközi motívumkincs hazája. Népművészeti szövetkezete sok-sok európai országba, sőt, még a tengeren túlra is eljuttatja a hiteles sárközi szőtteseket, hímzéseket, festett tányérokat, hímes tojásokat és sok-sok más népművészeti és népi iparművészeti tárgyat. Másik nevezetessége a lakodalmas. A Decsi lakodalmas — általában a kétévenkénti folklórfesztivál egyik eseményeként —, ami nem műsorszám, nem színpadi tánc, hanem egy ötezer lelkes nagyközség egy napja. Egy teljes falu tarka népviseletében, dalaival, tón caival, muzsikájával és hetedhét országra szóló lakodalmi főztjeivel minden házban. Általában ennyit tudunk Decsről. Farkas Lászlóné népművész most, a bányásznap Dunántúli Napló-pavilonjában egy kicsit közelebbről is bepillantani enged Sárköz és Decs különleges szépségű világába. Beleszületett ebbe a motívumvilágba. Decsen járt iskolába, kislányként sárközi hímzésekkel foglalkozott. Jó kézügyességét nyilván örökölte, majd amikor 17 évesen férjhez ment Bátá- ra, a hímzéseket bedolgozóként készítette hosszú éveken át a decsi szövetkezetnek. Volt ott egy nagyon öreg néni, Dér Jó- zsefné Treszka néni, aki mesz- sz? földön híres volt a bótai hímes tojások megmintázásában. A szokást is tartották itt: húsvét hétfőjén a keresztgyerekeket szőttes kendőbe bugyo- lált hímes tojásokkal ajándékozták meg. S hogy Treszka néni nehogy magával vigye a tudományát, megkérték, vegye át tőle a szinte egyedülálló szépségű mintázás mesterségét. Tíz évig bedolgozóként tojást festett, exportra. Majd áttért a bútorfestésre. Festett sárközi tulipános ládát, saiok- padot, széket, asztalt, tékát, tálast, tükröst és sok minden mást is. Közben tányért, lopótököt, sőt falat is pingált már' sárközi motívumokkal. A bútorok mintáit a decsi református templomban levő padokról, illetve régi házaknál, tanyáknál még meglévő eredeti paraszt- bútorok motívumanyagáról vették le. De végzett mór bútorokon restauráló munkát is. Három évvel ezelőtt abbahagyta a sorozatgyártásra kényszerítő állandó munkát; azóta a községi pártbizottság gondnokaként dolgozik, szabad idejében pedig festeget, mindig azt és annyit, amihez és amennyihez kedve, ihlete van. Mivel Decsen a tojásfestés-, nek nem volt különösebb hagyománya — ma is egyedül ő hímez tojásokat —, utódról is gondoskodott. Be is mutatta: Ballér Éva I. gimnazista diáklány, aki ugyanúgy beleszületett a sárközi motívumvilágba, mint ő. ügyes kezű, nagyon szépen rajzol; az általános iskolai szövő szakkörben o szőttesek titkaival ismerkedett, Farkas Lászlóné pedig megtanította a tojásfestésre. Amikor találkoztunk és beszélgettünk, Farkas Lászlóné decsi népművész éppen tányérokat festett, vagyis a kész mázas tányérra fehér színnel virágmintákat vitt fel, rajzolás nélkül. Szívesen festi ma is a tojásokat, mintegy százfélét tud elkészíteni előrajzolós nélkül, de talán a legszívesebben a bútorfestésre emlékszik. Amikor elkészült egy-egy szép darab, egész nap arra gondolt. Este, ha elcsöndesedett a ház, bement a festett parasztbútorhoz, s el nézeg ette egy darabig. Hadd lássa egy kicsit, amíg el nem viszik — örökre... Festett és pingált meghívásra Franciaországban, az NSZK- ban; a budapesti Ipari Vásárokon rendszeresen és Pakson, Szekszárdon, meg sokfelé, ahová meghívták. Szeptember 5- én, vasárnap pedig Teze nyomán a pécsi sétatéren csodálhatjuk meg, hogyan születik a népművészet sárközi motívumvilága — a szemünk előtt.
