Dunántúli Napló, 1982. március (39. évfolyam, 59-89. szám)
1982-03-14 / 72. szám
1982. március 14., vasárnap Dunántúlt napló Meghonosodott Pécsett a bőrdíszműves szakmunkásképzés Egykor talon tervezők, modellezők lesznek Amikor tavaly bőrdíszműves tanulókkal beszélgettem, mesélte az egyikük, hogy a nyolcadik osztály után a Művészeti Szak- középiskolába jelentkezett, és amikor az elutasító választ meg. kapta, nagyon elkeseredett. Elhatározta, nem is tanul tovább, elmegy inkább segédmunkásnak Aztán meghallotta, hogy bőrdíszműves tanulókat vesznek fel. Pár nap gondolkodás, éjszakai tépelődés utón úgy dön. tött, megpróbálja. Egy év után már csak nevetett azon, hogy segédmunkás akart lenni, és boldog, hogy így döntött. Három éve Három éve indult Pécsett a bőrdíszműves szakmunkásképzés, a legelső fecskék most harmadévesek. Őket még úgy kellett toborozni, ma már ötszörös a túljelentkezés. Pedig nem volt zökkenőmentes a kezdet. A Kesztyűgyárban 1976-ban indult bőrdíszműves tevékenység, összesen 6 emberrel, és azzal a feladattal, hogy a bőrruházati részleg által termelt hulladékot hasznosan feldolgozzák Pénz- és levéltárcákat, kisebb táskákat készítettek. Ahogy nőtt a gyakorlatuk, úgy készültek egyre szebb, és kiforrottabb munkák, és később a maradék feldolgozása mellett — a piacon kelendő női divattáskákat is gyártottak, önálló ágazattá nőtte ki magát a bőrdíszműves üzem, és egy idő után már gondoskodni kellett a szakember-utánpótlásról. — A tanulóképzés megindulásakor az oktatás mininmális feltételeivel rendelkeztünk csak. Terem volt, de gépek nem, oktatásra alkalmas, megfelelő végzettséggel rendelkező dolgozónk csak egy — meséli Molnár László, a részleg vezetője. — Aztán írtunk a tanulóképzésről egy pályamunkát. Kollektív mű volt, díjat nyertünk vele, és a pályadíjból vásároltunk négy darab speciális varrógépet A bőrdíszműves üzem Pécsbá- nyatelepen az egykor a szénbányákhoz tartozó épületben van. A tanműhely tágas és világos, középen magas munkaasztal húzódik, melynek két oldalán a 13 elsőéves állva dolgozik. Az asztal végén a négy varrógép. Hatalmas vitrinben állították ki az eddigi legszebb munkákat, a falon tablókon láthatók a női pénztárca és férfi levéltárca készítésének egyes munkafázisai. Szép munka Nem csoda, hogy a gyerekek gyorsan megszeretik a szakmáL Csak valódi bőrrel dolgoznak és rövid idő alatt megtanulják, mi a szép, miből mit lehet csinálni. Ezen a napon férfi levéltárcák készültek és most az oktató előtt sorakozva várják, milyen lesz a minősítés. A tanár aprólékosan átvizsgálja egyenleles-e a varrás, a szélek egyenesen vannak-e behajtva, a sarkok el. dolgozása milyen és hogyan simul a bélés. Pfiszter Eszter és Hadnagy Diána jeles osztályzatot érdemeltek, szép munkát vé. geztek. Diána bizonytalankodás nélkül, tudatosan választotta ezt a szakmát, annak ellenére, hogy szülei középiskolára akarták rábeszélni. — Majd akkor tanulok tovább, ha szakma lesz a kezemben, elvégzem a közép-, később a felsőbb szintű bőripari iskolát is — mondja felnőtt komolysággal a tinik divatja szerint féloldalasra font frizúrájú igazi kamaszlány. A tanműhely első oktatója Chrapó Lászlóné, aki 1977-től dolgozik itt a bőrdíszműveseknél, 74-ben munka mellett fejezte be a bőripari középiskolát. Mivel egyedül ő rendelkezett érettségivel és mellette szakmunkási képesítéssel, őt kérték meg három évvel ezelőtt, vállalja az oktatást. Szívesen tettem — mondja — nagyon szeretem csinálni A tanulókat először mindig a szerszámokkal ismertetjük meg, utána a bőrraktárban meg kell ismerniük valamennyi bőrtípust, azok jellemzőit, tulajdonságait. Csak ezután kerülhet sor munkadarabok készítésére. Sajnos, a szakrajzkönyv, amiből a modelleket kell másolni, régi, di-_ vatjamúlt, csúnya táskákat hoz példának, ez pedig egyáltalán nem hat lelkesítőén a gyerekekre. Épp ezért, ha csak lehet, mi szebb, modernebb darabokon tanítjuk meg ugyanazokat a munkafolyamatokat. — Kritikus pontja ez a bőripari képzésnek — szól közbe Molnár László. — Nincs megfelelő szakirodalom, nemcsak itt a szakmunkásképzés szintjén, hanem középszinten sem. Jó lenne ezen sürgősen változtatni, mert így a bőripari szakmában nem tudunk előbbre lépni. Jó keresetek Az „első fecskék" a tizenkét harmadéves már a felnőttek között a műhelyben dolgoznak. Többségük a terem végében, a számukra elkülönített munkaasztaloknál, az öt leojobb azonban február 1-től teljesítménybérben a termelésben. A most bevezetett új tanítási rend — egy hét gyakorlat, egy hét elmélet — lehetővé teszi, hogy az elkezdett munkákat be is fejezhessék. — Épp az előbb számoltam össze, hogy mennyit is kerestek. Tíz nap alatt elértek 1000—1100 forintos teljesítményt — mondja Chrapó Lászlóné. — Most még fárasztó nekik a 8 órai folyamatos termelés, de így legalább megvan az átmenet az iskola 93 millió forint nyereség jól gazdálkodott a MEFAG Eredményes gazdálkodásról adott számot Csanádi Béla igazgató, a Mecseki Erdő- és Fa- feldolgozó Gazdaság 1981. évi mérlegzáró ülésén tartott beszámolójában. Az erdőgazdaság 283 ezer köbméter fa kitermelésével túlteljesítette az 1981. évi fakitermelési tervét és közel 93 millió forint vállalati nyereséget ért el. A gazdaság fűrészüzemeiben 59 000 köbméter gömbfát dolgoztak fel fűrészárunak, talpfának, bányadeszkának és közel 1000 köbméter bútorlécet és bútoralkatrészt adtak át a hazai bútoriparnak, illetve exportáltak. A vállalat export árbevétele 98 millió forint volt. A kitermelt erdők helyén mintegy 800 hektáron telepítettek új erdőt és nyolcmillió erdei facsemetét adtak át mezőgazdasági nagyüzemek részére erdősítési célra. Eredményesnek mondható a vállalat energiagazdálkodás terén elért eredménye is. Tavaly 12 új KAMAZ gépkocsi üzembe állításával tovább csökkent a vállalat benzinüzemű gépkocsijainak a száma és a dízelesítési program eredményeként 1980. évhez viszonyítva 300 000 literrel csökkent a benzinfelhaszná- iás. Szociálpolitikai célra 32 millió forintot fordítottak. Újabb 11 munkásszállító gépjármű beszerzésével már 48 gépjármű szállít naponta 973 dolgozót munkahelyére. Tovább emelkedett az év fölyomán a dolgozók személyi jövedelrrte és a jó gazdálkodás eredményeként 17 napi nyereségrészesedést fizetett dolgozóinak a gazdaság. és a termelés között, nem egyszerre szakad a nyakukba a terhelés. A harmadéves Szentes Gyöngyi is már a felnőttek között dolgozik, és mint mondja itt jobban érzi magát, mint az iskolában. Ezek a gyerekek képesek arra — még az elsőévesek is — hogy ha úgy adódik, nincra termeljenek. Egyelőre csuk másolói az eléjük rakott munkának, mégis lehet, hogy egykor a tehetségesebbek tervezői, modellezői is lehetnek e divatos szakma divatos termékeinek. Sarok Zsuzsa Doktorrá avatási ünnepség volt tegnap délelőtt a Janus Pannonius Tudományegyetem aulájában. Összesen 65 jogász és 4 közgazdász hallgatót avattak doktorrá. Közülük négyen: dr. Horváth Ágnes, dr. Kása Zsuzsanna, dr. Mudráné, Láng Erzsébet és dr. Várszegi Ernő az állam- és jogtudományi kar; dr. Gyúró Béla a közgazdaságtudományi kar hallgatójaként ,,Summa cum laude” minősítéssé, doktorált. Verseny két keréken Fiúk, lányok közlekedésbiztonsági vetélkedője Egy kékdzsekis fiú bámulatos ügyességgel szlalomozik kerékpárjával az akadályok közt, odébb segédmotorral igyekszik átjutni a libikókán egy leány, a műhelyben többen kereket szerelnek, a termekben lázas izgalommal töltik ki a tesztlapokat. A Nemzetközi Balesetmeg- elczési Szervezet (PRI) minden évben megrendezi a Nemzetközi Iskolás Kupa kerékpáros és az Ifjúsági Közlekedésbiz- tosági Kupa segédmotorkerékpáros vetélkedőt, melynek döntőjén minden tagországból a legjobbak vesznek részt. Szob- baton Pécsett, az ATI bázisán, a Baranya megyei Közlekedés- biztonsági Tanács szervezésében e sorozat, valamint a KGST közlekedésbiztonsági versenyének megyei döntőjére került sor. Ezt megelőzően Baranyában mintegy 10 000 fiatal csatározott a továbbjutásért az iskolai, területi, városi, járási vetélkedőkön, így a legfelkészültebb és legügyesebb fiúk és lányok, szám szerint hetvenhaton versenyeztek tegnap az országos döntőbe kerülésért. A rendezvényen a kerékpárosok a KRESZ ismeretéből, an. ff nak gyakorlati alkalmazásából adtak számot játékos formában, a segédmotorosok pedig ezenkívül a Tettyén, terepen is bizonyították ügyességüket. Az ATI épületében és tanpályáján kísérők és gyerekek izgatottan beszélték meg a már letudott feladatokat, néhányon szomorúan mesélték, hogy hol hibáztak. Szopori István, aki Komlóról, a Fürst Sándor utcai Általános Iskolából jött, lehan- goltan mondja: — A szerelésnél leejtettem egy csavart, annyira izgultam, s ezzel értékes másodperceket vesztettem. A szlalomozás volt a legnehezebb, de úgy érzem, sikerült. Szeretnék az első öt közé kerülni... A szigetvári Keppler Attila a segédmotorkerékpáros kategóriában versenyez. — Nagyon készültem, főleg a KRESZ-könyvet bújtam, de megérte, mert azt hiszem, jól töltöttem ki a feladatlapot. Segédmotorom még nincs, de hamarosan lesz, s akkor a gyakorlatban is hasznosíthatom a tanultakat. A versenysorozat célja a közlekedés alapismereteinek elsajátítása, a tanult anyag játékos formában történő felidézése, a biztonságos közlekedésre nevelés. Dicséret illeti az MKBT és a Pécs városi KBT aktívaháló- zatót a verseny remek lebonyolításáért, a tanulók felkészítéséért. Jól sikerült vetélkedő volt — s minden közlekedő számára roppant hasznos. R. N. A Forradalmi Ifjúsági Kapok programja március 15-től 22-ig Március 15. 15.00 órakor: koszorúzás és ünnepi megemlékezés 1848. március 15-ről. Helye: Pécs, Kossuth-szobor. Koszorúzás és ünnepélyes Ifjú Gárda-fogadalomtétef. Helye: Pécsvárad, Kossuth-szobor. 16.00 órakor: koszorúzás és ünnepi megemlékezés 1848. március 15-ról. Helye: Pécs,. Petőfi-szobor. Koszorúzási ünnepség. Helye: Mohács, Petőfi-dombormű. Koszorúzási ünnepség. Helye: Beremend, 1848-as emlékmű. 16.30 órakor: koszorúzás és ünnepi megemlékezés 1848. március 15-ről. Helye: Szigetvár, Kossuth tér. 17.00 órakor: a KISZ zászló- bontásának 25. évfordulója alkalmából meghirdetett „KISZ és az ifjúság" pályázat díjkiosztó ünnepsége. Helye: Pécs, Ifjúsági Ház. Ifjúságmozgalmi történeti kiállítás a KISZ zászlóbontásának 25. évfordulója tiszteletére. Helye: Pécs, Ifjúsági Ház. Baranya megye Tanácsának székháza. (Megtekinthető: 1982. március 15.—április 4.) „Helyünk a világban" — kiállítás. Helye: Mohács, Ifjúsági Ház. (Megtekinthető: 1982. március 15.—április 4.) 19.00 órakor: megemlékezés 1848. március 15-ről. Helye: Siklós, Táncsics-szobor. Fáklyás felvonulás, Süttő Ignác sírjának megkoszorúzása. Helye: Sellye. 20.00 órakor: nyitott disco — fellép az Antropo Irodalmi Színpad. Helye: Siklós, Művelődési Központ. Március 17. 16.00 órakor: nemzedéki találkozó. Helye: Komló, Juhász Gyula klub. Március 18. 19.00 órakor: a „Kun Béla napok" megnyitása. Helye: Komló, Kun Béla Gimnázium. Fáklyás felvonulás, békenagygyűlés. Helye: Komló, Lenin tér. Március 19. 14.00 órakor: a direktóriumi emléktábla megkoszorúzása. Helye: Sásd. Ifjúsági nap. Helye: Pécs, Gorkij Művelődési Ház. 16.00 órakor: politikai vetélkedő. Helye: Beremendi Cementművek munkásszállója. 17.00 órakor: régi és mai KISZ-vezetők találkozója. Helye: Mohács, Csele Hotel. Március 20. 9.00 órakor: a Bólyi Mező- gazdasági Kombinát ünnepi KISZ-küldöttgyűlése. Helye: Bólyi Mezőgazdasági Kombinát központja. 10.00 órakor: nemzedéki találkozó, kitüntetési ünnepség, kiállítás a KISZ zászlóbontásának 25. évfordulója tiszteletére. Helye: Szigetvár, Rendezvényterem. „FIN-fesztivál”. Helye: Bikái, Ifjúsági Ház. 13.00 órakor: fórum — Komló város vezetőivel. Helye: Komló, Úttörő- és Ifjúsáqi Ház. „25 éves a KISZ” — fotó- es plakátkiállítás. Helye: Komló, Úttörő- és Ifjúsági Ház. 14.00 órakor: nemzedéki találkozó. Helye: Pécs, Ifjúsági Ház. „Tanácsköztársaság Kupa" — mezei futóverseny. Helye: Harkány. 15.00 órakor: koszorúzási ünnepség Hajdú Imre és id. Kréth Imre emléktáblájánál. Helye: Siklós. 16.C0 órakor: kctonai tiszteletadással egybekötött koszorúzási ünnepség és KlSZ-foga- dalomtétel. Helye: Pécs, Köztársaság tér. 17.30 órakor: ifjúsági nagygyűlés és kulturális gála. Helye: Pécs, Nemzeti Színház. Március 21. 9.00 órakor: „Tavaszköszöntő" — gyermek- és ifjúsági műsor. Helye: Pécs, Vásárcsarnok. Középiskolai „Évfordulós játék" — megyei döntő. Helye: Pécs. Leöwey Klára Gimnázium. „Vörös Őrség Kupa” — városi-járási honvédelmi verseny. Helye: Villány. „Három tavasz" — vetélkedő. Helye: Mázaszászvár, bányászklub. Ifjú Gárda-, Úttörő Gárda- fogadalomtételi ünnepség. Helye: Mohács. Széchenyi tér. Ifjúsági nap. Helye: Mohács, Bartók Béla Művelődési Központ. összetett honvédelmi verseny. Helye: Mohács, MHSZ- lőtér. Nyolcadik osztályosok KISZ- éietre történő felkészítése — városi záróvetélkedő. Helye, Komló, Úttörő- és Ifjúsági Ház. 10.00 órakor: „Évfordulós vetélkedő” — dolgozói KlSZ-szer- vezetek részére. Helye: Pécs, Mozgalmi Ház. KlSZ-fogadalomtéteJi ünnepség. Helye: Sellye. 11.00 órakor: nemzedéki találkozó. Helye: Villány, Villány —Mecsekaljai Borgazdasági Kombinát. 14.30 órakor: a KISZ Mohács városi Bizottságának ünnepsége a zászlóbontás 25. évfordulója tiszteletére. Helye: Mohács, Kisegítő Ált. Iskola aulája16.00 órakor: „A KISZ 25 éve városunkban” — kiállítás. Helye: Mohács, Szék- és Kárpitosipari Vállalat ifjúsági klubja. (Megtekinthető: 1982. március 21.—április 4.)