Dunántúli Napló, 1981. június (38. évfolyam, 148-177. szám)
1981-06-28 / 175. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúlt nanio XXXVIII. évfolyam, 175. szám 1981. június 28., vasárnap Ara: 1,80 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja A tartalomból: Meghiúsult puccskísérlet Bolíviában Garancialevél az új lakásokhoz Szója a töltött káposztában É Gyermekszínjátszó-fesztivál Pécsett, az Ifjúsági Házban Elutazott a szovjet űiiiajóshííldöttség Szombaton elutazott a Vlagyimir Satalov altábornagy, a szovjet légierő főparancsnokának űrhajózási Helyettese vezette szovjet űrhajósküldöttség, amely hivatalos látogatást tett hazánkban. A küldöttség tagjai voltak Leonyid Popov és Valerij Rjumin űrhajósok, akik a Szaljut-6 űrállomáson a ■szovjet—magyar közös űrrepülés részvevőit is fogadták. A Ferihegyi repülőtéren a szovjet űrhajós vendégek búcsúztatásánál ott voltak: Korom Mihály, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Borbán- di János, a Minisztertanács elnökhelyettese, Csémi Károly vezérezredes, honvédelmi államtitkár, Pál Lénárd akadémikus, az MTA Interkozmosz Tanácsának elnöke, Farkas Bertalan űrhajós és Magyari Béla kiképzett űrhajós, továbbá ott volt politikai, társadalmi életünk számos más vezető személyisége. Jelen volt Vlagyimir Pavlov, a Szovjetunió magyarországi nagykövete. A szovjet, magyar és vörös zászlókkal díszített repülőtéren az úttörők virágcsokrokat adtak át a búcsúzoknak. A vendégeket Korom Mihály kísérte a repülőgéphez, nem sokkal ezután (Folytatás a 2. oldalon) Szombaton elutazott hazánkból a szovjet űrhajósküldöttség. A delegációt a Ferihegyi repülőtéren Korom Mihály, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára, Borbándi János, a Minisztertanács elnökhelyettese és politikai, társadalmi életünk számos más személyisége búcsúztatta. A képen: Korom Mihály búcsúzik Vlagyimir Satalov altábornagytól, a szovjet légierő főparancsnokának űrhajózási helyettesétől, Leonyid Popov és Valerij Rjumin űrhajósoktól. Az őszi árpa 40 százaléka kész a z országban elsőként Baranyában indult meg az ősziárpa-aratás. A nagy árpatermelök közül a Pécsi Aliami Gazdaságban már június 16-án megkezdték a 487 hektár betakaritását. A mozsgói Zrínyi Termelőszövetkezetben . 539 hektáron termelik ezt a fontos takarmánynövényt. Az aratást itt is időben megkezdték, de a hét végéig csak 200 hektárral birkóztak meg. Viszonylag nagy árpatermelő a villányi tsz is, ahol a 330 hektárból 80-at takarítottak be, Nagydobszán a 250 hektáros terület aratását péntekig meg sem kezdték. A szeszélyes időjárás — a gyakori esők és viharok — szinte a munka megkezdése óta zavarja az aratókat. A kombájnoknak gyakran kell leáll- niuk s aztán csak napok múlva tudnak visszatérni a sáros, felázott talajú táblákra. Tegnap délelőtt hiába sütött ragyogóan a nap, csendes és néptelen volt a határ. Péntekről szombatra virradó éjszaka ismét nagy mennyiségű eső zúdult le. A megye déli részén, különösen a siklósi járásban, az árpatáblák mélyebb részein tavakban állt a víz. A viharos széllel érkezett eső nemcsak a talajt áztatta fel, de nagy területeken döntötte meg, fektette valósággal a földre az érett gabonát. Mindez tovább nehezíti a kombájnosok dolgát. Fel kell szerelni a kalászemelőket, s mindent elkövetni, hogy a dőlt gabonák szemveszteségét csökkentsék. Késésről azért még nem lehet beszélni. Őszi árpát ugyan elég sok üzem, 42 tsz és 3 állami gazdaság termel a megyében, de többségük igen kis területen. A sásdi tsz-ben 184 hektáron, a szentlőrinciben 125 hektáron, a majsi tsz-ben 110 hektáron aratták le az árpát, s ezzel be is fejezték. A hét végéig végeztek az ősziárpa-be- takarítással a véméndi, a sikJövő héten indul a búza aratása Sok a dúlt gabona, kevés az alkatrész Szárítani kell a termést lósi, a szajki és a reménypusztai tsz-ekben is. A megye 5552 hektáros ősziárpa-területé- nek kb. 40 százalékáról takarították be a szemet. A termés eddig nem ad panaszra okot, bár az általános vélemény szerint a tavalyit nem éri el. A legjobb eredményt eddig a majsiak érték el, 65 mázsát hektáronként. Az árpaaratás befejezése nem jelent különösebb gondot, hisz iíyenkor még sok a szabad kombájn. Annál nagyobb feladat elé állítja az aratókat a jövő héten kezdődő búzaaratás. Ha az időjárás nem szól közbe, Majson már hétfőn vagy j kedden, Dunaszekcsőn és a Szigetvári Állami Gazdaságban szerdán megkezdik a búza aratását. A megyében az idén 53 148 hektárról kell betakarítani a kenyérnek valót. Ez valamivel kisebb terület a tavalyinál, mégis nagyobb feladat elé állítja a kombájnosokat. Az egyes típusoknál jelentkező súlyos alkatrészhiány miatt a tavalyinál kevesebb kombájn tud munkába állni. A kémesi tsz- ben az 5 darab Bízón Gigant kombájnból csak 3 vesz részt az aratásban, kettőhöz nem kapnak alkatrészt. A jelenség elég általános, s míg korábban már csak 110 hektár gabona jutott egy kombájnra, most 130 hektár jut. A szalmabetakarítást a bálá- r* zó drót-, illetve zsineghiány nehezíti. Alapanyaghiányra hivatkozva a Tiszai Vegyi Kombinát az idén nem gyárt bálázózsineget. Aminek az lehet a következménye, hogy Baranya nem tudja teljesíteni a szalma- cellulózgyórral kötött szerződését. Több helyen súlyos gond a búza szárítósa is. A diósviszlói és csányoszrói tsz-nek például nincs szárítója. Ez a két tsz évek óta a többinél jóval később tudja csak megkezdeni a nagy nyári munkát. Pedig minden nap késedelem veszteség az üzemnek is, az országnak is. — Rné Ösztönzőbb jutalmazási rendszer Nyári KlSZ-építötáborok Baranyai diákok Budapesten, Csepel-szigeten, Békéscsabán és Komárom megyében V asárnap 103 építőtábor nyitja meg kapuit az országban, hogy folytassák a már 24 éves KISZ épitőtábori hagyományokat. Idén a középiskolás tanulóknak az egynegyede, több mint 56 ezer diák dolgozik majd a KISZ központi szervezésű építőtáboraiban, de rajtuk kívül még közel 14 ezer fiatalt várnak a megyei és az egyetemi-főiskolai szervezésű táborok is. Többségük — 54 táborban — a mező- gazdaságban dolgozik, a többiek a konzerviparban, építőiparban, valamint vasút- és közműépítésen. Hétfőn Willy Brandt Moszkvába utazik Bonn: Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának, szovjet államfőnek a meghívására hétfőn, június 29-én Moszkvába utazik Willy Brandt, a Nyugatnémet Szociáldemokrata Párt elnöke. Négynapos látogatása során Brandt előreláthatólag Andrej Gromiko szovjet külügyminiszterrel és az SZKP KB több vezető személyiségével (Arbatovval, Falinnal Zaglagyinnal) fog tárgyalni. Bonni várakozások szerint Brandtot fogadja Leonyid Brezsnyev is. Egyelőre nem ismeretes, hogy melyik szociáldemokrata politikus kiséri el tárgyalásaira Brandtot. Willy Brandtot moszkvai útjára elkíséri Hans-Jürgen Wischnewski, a Német Szociáldemokrata Párt alelnö- ke is. Az eredeti tervek szerint Peter Corterier-nek, az SPD külpolitikai szakértőjének kellett volna utaznia a szovjet fővárosba, ő azonban kénytelen volt lemondani a látogatást, mivel hétfőn veszi át a külügyi államminiszteri posztot a hamburgi polgármesterré megválasztott Klaus Von Dohnanyitól. Idén is bővül a nemzetközi cseretáborozóson részt vevők száma. A magyar diákok közül legtöbben az NDK-ba és Bulgáriába utaznak, hozzánk pedig Jugoszláviából, Bulgáriából, az NDK-ból, Lengyelországból érkeznek fiatalok. Ebben az évben is különös gondot fordítanak a fiatalok munka utáni szabad idejének kulturált eltöltésére. Sportversenyeket, kirándulásokat szerveznek, politikai vitafórumokat tartanak a táborokban. Csak a központilag szervezett programban 349 kulturális műsor és eb. ben 38 együttes, művészeti csoport szerepel. A diáklányok örömére pedig a Magyar Divat Intézet több helyütt tart divat- bemutatót. Az idei táborozásnak azonban az új ösztönző jutalmazási rendszer bevezetése lett a,leq- izqalmasabb újdonsága. Az elvégzett munka ellenértékéből a tábort üzemeltető vállalat, üzem az ellátásért 50 forintot vonhat le naponta, a fennmaradó pénzből pedig közös jutalmazási alaoot képeznek és az így összegyűlt pénzt a tábortanócs és a táborvezetőség bevonásával a fiatalok saiát maquk osztják el a teljesítmény alapján s ezt az összeqet nem szabad semmiféle szervezet vagy alapítvány számára átutalni. Baranya megyéből túljelentkezés miatt a tervezett 1215 helyett 1400 középiskolás diák dolgozik majd a központi építőtáborban. Négy turnusban ösz- szesen 550-en a Csepel-halász- teleki „Duna” Mgtsz telepén palántáznak, tulipánhagymát válogatnak. Itt az első turnus számára különleaes lesz a táborozás: ezt ugyanis az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács patronálja, s így a szabad időben a diákok közlekedésbiztonsági kérdésekkel foglalkoznak, és a győztes brigád részt vesz az OKBT versenyének Szolnok-Tiszaligeten megrendezendő országos döntőjében. Két turnusban 430-an a békéscsabai konzervgyárban dolgoznak, a békéscsabai „Május 1.” Mgtsz táborában pedig négy turnusban összesen 320-an öntözőberendezések üzemelteté. sét, illetve telepítését végzik. Ez utóbbi táborban csak fiúk lesznek, a többi koedukált. Nyolcvan szakmunkástanuló szakmai építőtáborba megy: a festők és mázolok a Budapesti Lakásépítő Vállalatnál, a kőművesek és villanyszerelők pedig a Komárom megyei Állami Építőipari Vállalatnál dolgoznak. Rajtuk kívül 1700 baranyai középiskolás diák fog kukoricát címerezni a Bólyi Mezőgazda- sági Kombinát megyei szervezésű táboraiban: Károlymajorban, Békáspusztán, Bárban és Bolyban. Ezenkívül idén is megrendezik a Csongrád és Baranya megyei. középiskolás diákok környezetvédelmi cseretáboro. zását, mintegy 200—200 fővel. Az iskolák javaslatára 55 baranyai középiskolás utazhat idén külföldi építőtáborba, testvérmegyénkben: 20—20-an Jugoszláviába és- Bulgáriába, 15- en pedig az NDK-ba. Csereként ugyanennyien jönnek majd dolgozni fiatalok ezekből az országokból és ők Bolyban kukoricát címereznek. A sok éves hagyománynak megfelelően Baranya megyében is lesznek központi építőtáborok. így a Pécsi Állami Gazdaság szilánvpusztai és a pécsi Geister Eta kollégiumban lévő táborába összesen mintegy 1200 diák jön Szabolcs megyéből, a Villány-Mecsekaljai Borgazdasági Kombinát gréc- pusztai és villányi táborába több mint 800-an Szolnok megyéből, a Bólyi Mezőgazdasági Kombinát károlymajori és sátorhelyi táborába pediq 1000-en Budapestről, 300—300-an Komárom és Tolna meqyéből, 200—200-an Somogy és Győr- Sopron megyéből, A Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat pécsi tábora az Építők munkásszállójában lesz; ide Győr-Sopron megyéből 300, Zala és Komárom megyéből 150— 150 diák jön és dolgozik a június 28-i tábornyitástól augusztus 22-ig, amikor befejeződik az 1981. évi építőtáborozás, D. I. Határőravatás Siklóson Az újonc határőrök tettek ünnepélyes katonai esküt tegnap délelőtt Siklóson. Az avatón Muhi András alezredes, a kiképző bázis parancsnoka adott jelentést Gerencsér József ezredesnek, magasabb egységparancsnoknak. Az ünnepséget Lovász József alezredes, a magasabb egység pártbizottságának titkára nyitotta meg, majd Ku- bovics Antal határőr előszavára az újonc katonák letették az esküt. A fiatal határőröket Gerencsér József ezredes köszöntötte, és társai nevében Győr Zoltán határőr tett ígéretet arra, hogy a szolgálati időben az eskühöz híven teljesítik kötelességüket. Az ünnepélyes újoncavató után o családtagok és ismerősök népes tábora köszöntötte a fiatal határőröket.