Dunántúli Napló, 1981. június (38. évfolyam, 148-177. szám)
1981-06-23 / 170. szám
Dimöntmt napló 1981. június 23., kedd Szovjet űrhajósküldöttség érkezett hazánkba Kitüntetések átadása a Parlamentben SD ORA A NAGYVILÁGBAN (Folytatás az 1. oldalról) Ezt követően a Parlament nándorfehérvári termében kitüntetések átadásával folytatódtak az események. Losonczi Pál. az- MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke köszöntötte a szovjet kozmonautákat. — Az űrhajózás eredményeit, fejlődését rendkívüli figyelemmel kíséri a magyar nép, és a sikerek tudós alkotóival, bátor végrehajtóival .együtt ünnepli a megannyi új eredményt. A szovjet földről felbocsátott űrhajók küldetése az egyetemes emberi haladást szolgálja, segítségével az egyetemes tudomány korábban nem ismert magaslatokat ér el. Népünk szemében ez a küldetés a béke, a testvériség, az egész világ érdekeit szem előtt tartó nemzetköziség jelképe. — Ezeknek a nemes eszméknek és magasztosan békés céloknak megkülönböztetett jelentőséget és hangsúlyt ad az, hogy a fasiszta Németország ma 40 éve intézte orvtámadását a Szovjetunió békés lakossága A Magyar Szocialista Mun-_ káspárt Központi Bizottsága, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa és Minisztertanácsa este díszvacsorát adott a szovjet űrhajósküldöttség tiszteletére a Parlament vadásztermében. A vacsorán részt vett Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke, Korom Mihály, Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának titkárai, Borbándi János, Katona Imre, Csórni Károly vezérezredes, valamint politikai, társadalmi, gazdasági és tudományos életünk több más vezető személyisége. Ott volt Farkas Bertalan és Magyari Béla. Jelen volt Vlagyimir Pavlov, Nyi- kolaj Szilcsenko vezérezredes, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erői főparancsnokának magyarországi képviselője és Vlagyimir Szive- nok vezérezredes, az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet déli hadseregcsoport parancsnoka. A baráti hangulatú díszvacsorán Lázár György mondott pohárköszöntőt. Emlékeztetett: alig egy év telt el azóta, hogy a bajkonuri űrrepülőtérről Va- lerij Kubászov parancsnokkal és Farkas Bertalannal, az első magyar űrhajóssal a fedélzetén ellen. A szovjet népek történelmi választ adtak a fasiszta kihívásra. A második világháború szörnyű pusztításainak és mérhetetlen gyötrelmeinek nyomasztó emléke örök figyelmeztetés az egész emberiség számára. Ezután külön szólt arról, hogy a hétfőn Budapestre érkezett szovjet vendégeknek nemcsak a magyar űrhajósok felkészítésében volt közvetlen részük, hanem elvtársak és barátok módján egyengették az első magyar űrpilóta világűrbeli útjának sikerét is. — Meggyőződésünk, hogy ez a példás együttérzés, segítőkészség és együttműködés nem csupán az űrhajós-társnak, hanem az egész népünknek szólt, amelyet a barátság meleg, megbonthatatlan szálai fűznek a szovjet néphez — mondotta Losonczi Pál, majd így folytatta: — A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a világűr meghódításában tanúsított hősi helytállásuk, az első szovjet- magyar közös űrrepülés során nyújtott kimagasló tevékenységük elismeréseként Leonyid felbocsátották a Szojuz—36 űrhajót. — A Szovjetunió internacionalista testvéri segítsége a szocialista országok számára is lehetővé tette, hogy bekapcsolódjanak az űrkutatásba — mondotta. — Az Interkozmosz együttműködés nemrég befejezett programja, tíz szocialista ország űrhajósainak kutatómunkája új, nagy jelentőségű eredményeket hozott, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy országainkban a tudomány mindinkább termelőerővé válik. A továbbiakban külön is köszöntötte Valerij Rjumint, az űrben tartózkodás abszolút világrekorderét, aki csaknem egy évet töltött a világűrben. — Köztudott, hogy az űrtechnika — folytatta Lázár György — egyaránt alkalmas az ember békés életének szolgálatára és gyilkos fegyverek célbajuttatá- sóra, az emberiség létének veszélyeztetésére. A Szovjetunió, a szocialista országok a világűr kutatásának eredményeit békés célokra, az emberiség javára használják fel. Vannak azonban erők, amelyek a kozmoszt is a pusztítás Popovnak és Valerij Rjumin- nak, a Szovjetunió űrpilótáinak a Magyar Népköztársaság Hőse kitüntetést és kitüntető címet, továbbá a világűr meghódításában, az Interkozmosz- program megvalósításában, az első szovjet—magyar közös űrrepülés előkészítésében és végrehajtásában szerzett kimagasló érdemei elismeréseként Vlagyimir Satalov altábornagy- nak a Magyar Népköztársaság Gyémántokkal Ékesített Zászlórendje kitüntetést adományozta — mondotta Losonczi Pál, majd az ünnepeltek mellére tűzte a kitüntetéseket. A kitüntetettek nevében Leonyid Popov meleg szavakkal mondott köszönetét az elismerésekért. * Délután a szovjet űrhajósküldöttség katonai díszszakasz tisztelgése mellett koszorút helyezett el a magyar, szovjet és vörös zászlókkal díszített gellérthegyi felszabadulási emlékműnél. Ezt követően a szovjet vendégek megtekintették a Gellérthegyről eléjük táruló fővárosi panorámát. színterévé akarják tenni. Éppen ma 40 esztendeje, hogy a fasiszta Németország csapatai orvul rátörtek a Szovjetunió békés városaira, falvaira. E szörnyű nap mindenki számára, aki felelősséget érez az emberiség sorsáért, tragikus mementó, s egyben figyelmeztetés, hogy a békéért vívott küzdelemben még szorosabbra kell zárni a haladó emberek sorait, hogy útját állhassuk azoknak a kalandoroknak, akik egy nukleáris katasztrófa, egy minden eddiginél szörnyűbb háború kirobbanását kockáztatják. Bízunk benne, hogy a népek képesek lesznek lefogni a háborús uszítok kezét, felülkerekedik a józan ész, és a nemzetközi politikában visszatérhetünk az enyhülés útjára. Pohárköszöntöje után a Minisztertanács elnöke a szovjet— magyar közös tudományos űrprogramban való részvételükért, helytállásukért ajándékként díszserleget adott át a szovjet kozmonautáknak. Lázár György pohárköszöntőjére Vlagyimir Satalov altábornagy válaszolt. Üdvözlő táviratok Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte Ferdinand E. Morcost, a Fülöpszi- getj Köztársaság elnökévé történt megválasztása alkalmából. * Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte luxemburgi Jean nagyherceget, Luxemburg nemzeti ünnepe alkalmából. ♦ A csehszlovák pénzügy- miniszter tárgyalásai Leopold Lér, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság pénzügyminisztere hétfőn hivatalos látogatást tett hazánkban. Ven. déglótójával, Hetényi István pénzügyminiszterrel áttekintették a magyar—csehszlovák gazdasági és pénzügyi kapcsolatok időszerű kérdéseit. A csehszlovák pénzügyminiszter tárgyalt Faluvégi Lajos miniszterelnök-helyettessel, az Országos Tervhivatal elnökével és találkozott Veress Péter külkereskedelmi miniszterrel. A megbeszéléseken jelen volt Václav Móra. vec, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete. Leopold Lér hétfőn elutazott hazánkból. ♦ * WASHINGTON: Cyrus Vance volt amerikai külügyminiszter vasárnap állást foglalt a szovjet-amerikai fegyverzet- korlátozási tárgyalások mielőbbi újrakezdése mellett. Általában „rossznak, veszélyesnek és sajnálatosnak" nevezte, hogy az amerikai kormány különféle szerepekben „tetszeleg, ahelyett, hogy megfelelő politikát alakitana ki" olyan fontos kérdésekben, mint a Szovjetunióhoz fűződő viszony, a fegyverzetkorlátozás ügye, vagy a közel-kelet problémája. Vance-t a napokban választották be az amerikai külpolitikai tanács elnevezésű, mértékadó társadalmi szervezet vezetőségébe.-f ATLANTA: A rendőrség vasárnap letartóztatta Wayne Williams 23 éves néger fényképészt, azzal a váddal, hogy ő ölte meg a titokzatos atlantai gyilkosságsorozat legutóbbi, 28. áldozatát. Wgyne Williamst a gyilkosság ügyében folytatott nyomozás során, június' elején már háromszor kihallgatták, de letartóztatási parancsot nem adtak ki ellene. A rendőrség szóvivője szerint — egyelőre — nem hoznak fel újabb vádakat ellene, mert fogvatartásához ez az egy vádpont is elég. + DUBLIN: Vasárnap az Ir Köztársaságban felbukkant Paul McKee, egyike annak a nyolc IRA-tagnak, akik három becsempészett pisztollyal 11 nappal korábban kitörtek az egyik észak-írországi börtönből. McKee egy 18. századi ir forradalmár tiszteletére rendezett emlékünnepségen vett részt a Kildare grófságbeli Bodens- townban. Itt nyilvánosan köszönetét mondott a szökésüket elő- segitőknek, majd autogramokat osztogatott. Bár az ünnepély színhelyéül szolgáló temetőt jelentős rendőri erők vették körül, a szökésben gyakorlott IRA-tag kicsúszott gyűrűjükből. + RÓMA: Olaszországban hétfőn 14 órakor bezárták a szavazóhelyiségeket és hozzáfogtak a voksok összeszámlálá- sához. A részleges helyhatósági választás első adatai szerint a részvételi arány minden eddiginél alacsonyabb volt: 77 százalék körüli — az 1976. évi 87 százalékkal szemben. A szicíliai tartományi választás eredménye a voksok több mint 50 százalékának összeszámlálása után olyan tendenciát mutat, hogy a Szocialista Párt előretört, a kommunisták meggyengültek, a kereszténydemokraták pedig többé-kevésbé megőrizték pozíciójukat. Czinege Lajos Belgrádban Nikola Ljubicsics hadseregtábornok, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság nemzet, védelmi minisztere meghívására Crinege Lajos hadseregtó- bornok, honvédelmi miniszter vezetésével hétfőn magyar katonai küldöttség érkezett hivatalos, baráti látogatásra Belg- rádba. A küldöttség fogadásán a repülőtéren megjelent Nikola Ljubicsics nemzetvédelmi miniszter és a tábornoki kar több tagja. Ott volt Simon Pál, hazánk belgrádi nagykövete és Lukács György ezredes, katonai és légügyi attasé. ♦ + ÚJ-DELHI: A Bangladesi Nacionalista Párt hétfőn Ab- dusz Szattart, az ország ideiglenes köztársasági elnökét jelölte a szeptember 21-én tartandó elnökválasztásokra — jelentette a párt rendkívüli ülését követően a bangladesi rádió. Mint ismeretes, Ziaur Rahman meggyilkolása után, május 30-án Szattar vette át ideiglenesen az államfői teendők intézését. Idős korára való tekintettel azonban ismételten leszögezte, hogy nem pályázik az államfői posztra. Jelöltetése ezért megfigyelők körében meglepetést keltett. ♦ BELGRAD: Szergej Krai- gher, a jugoszláv államelnökség elnöke üzenetet intézett Leonyid Brezsnyevhez, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökéhez, az SZKP KB főtitkárához — közölték Belgrádban. Az üzenetet Marko Orlandics moszkvai jugoszláv nagykövet adta át hétfőn Andrej Gromiko külügyminiszternek. Az üzenet a madridi európai biztonsági és együttműködési találkozó munkájáról és más nemzetközi kérdésekről, valamint a jugoszláv—szovjet baráti együttműködés fejlesztéséről szól. ♦ NEW-YORK: Tizenegy hegymászó lelte halálát lavinaomlás következtében vasárnap reggel az Egyesült Államok észak-nyugati részén húzódó Cascade hegységben. Az alpinisták egy 29 tagú expedícióhoz tartoztak, amely a 4391 méter magas Rainer csúcsot akarta megmászni. Mintegy 3400 méter magasságig jutottak vasárnap reggelig, amikor a lavina maga alá temette a csoport 11 tagját. A rendőrség szerint a halálos áldozatok száma tovább növekedhet, mivel a mentőalakulatok munkáját erős hóvihar és az omlásveszély akadályozza. ♦ Kínai pártplénum Pekingi diplomáciai források szerint kínai illetékes egy nyugatnémet küldöttség előtt a hét végén megerősítette, hogy megkezdődött a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának 6. ülése. Az ülés naoirendjén fontos helyet foglal el a Kínai Nép. köztársaság kikáltása óta eltelt több mint három évtized történelmi tapasztalatait elemző, valamint a Mao Ce-tuna helvét és szerepét meghatározó dokumentum. A kínai főváros diplomáciai és sajtóköreiben nagy érdeklődéssel tekintenek a KB-ülésen foganatosítandó személyi változások elé. Megfigyelők bizonyosra veszik, hogy Hua Kuo- feng, akit a jelenlegi kínai pártvezetés többsége az elhunyt Mao Ce-tung „balos" hibái, elmélete és gyakorlata folytatójának minősít — távozik a pártelnöki tisztségből. Helyét minden jel szerint a Teng Hsziao- pinghez közelálló Hu Jao-pang, a Kínai Kommunista Párt KB Politikai Bizottsága állandó bizottságának tagja, a Központi Bizottság főtitkára foglalja el. A kínai külügyminisztérium illetékesei hivatalosan nem erősítik meg a KB-ülés tényét, de nem is cáfolják azt. Magyar pártmuBkás- küldöttség varsái megbeszélései A Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának, meghívására Varsóban tartózkodik az MSZMP pártmunkásküldöttsége, élén Berecz Jánossal, a Központi Bizottság tagjával, a KB külügyi osztályának vezetőjével. Mint a PAP lengyel hírügynökség jelentette, Stanislaw Kania, a LEMP KB első titkárai június 22-én fogadta a delegációt. A magyar küldöttség vezetője átadta Kádár János, az MSZMP KB első titkára üdvözletét és üzenetét Stanislaw Kaniának, és tájékoztatást adott az MSZMP KB június 18-i ülésének állásfoglalásairól. A LEMP KB első titkára viszonozta az üdvözletét, és ismertette a lengyel párt központi bizottsága 11. plenáris ülésének határozatait. és a végrehajtásuk érdekében tett intézkedéseket. Stanislaw Kociolek, a varsói pártbizottság első titkára ugyan, csak hétfőn fogadta a magyar küldöttséget. A megbeszéléseken részt vett Garamvölgyi József, hazánk varsói nagykövete és Waclaw Piatkowski, a LEMP KB külügyi osztályának vezetője. Koszorúzás Berlinben és Nyugat- Berlinben A Szovjetunió elleni náci támadás 40. évfordulója alkalmából Berlinben hétfőn koszorú- zási ünnepséget rendeztek a fasizmus feletti győzelmet' jelképező treptowi szovjet hősi emlékműnél. A hitleri fasizmus elleni harcban elesett szovjet hősök emlékművét megkoszorúzták az NDK párt. és állami vezetői, élükön Erich Honecker- rel, az NSZEP KB főtitkárával, az államtanács elnökével, a Szovjetunió nagykövetsége és a németországi szovjet hadsereg- csoport vezető képviselői, s az NDK főváros lakói. Koszorút helyezett el az emlékművön ar NDK-ban működő számos diplomáciai képviselet vezetője, köztük dr. Szalai Béla magyar nagykövet. LAPZÁRTA A PAP lengyel hírügynökség jelentette, újabb nyilatkozatot tett közzé a katowicei pártfórum, omely néhány héttel ezelőtt a többi között a határozott cselekvés hiányát rótta fel a LEMP vezetőségének. A nyilatkozat szerint a fórum ellen a tömegtájékoztatási eszközökben folytatott kampány miatt nem kerülhetett sor érdemi vitára mindorról, amit a fórum korábbi dokumentumai tartalmaztak. Mint az újabb közlemény hangoztatja, ' „a LEMP KB 11. plénumának menete bebizonyította, hogy a katowicei pártfórum által adott helyzetértékelés alapjában véve helyes volt”. A nyilatkozat szerint a Központi Bizottság 11. plénumán — a korábbi sajtójelentésekkel ellentétben — kiderült, hogy a párt politikai bizottsága „nem foglalt állást a fórum tevékenységéről, ezért az követeli, hogy tisztázzák oz ezzel kapcsolatos eltérő sajtójelentéseket”. Az újabb nyilatkozatban a katowicei fórum azt jelöli meg céljául, hogy aktívan bekapcsolódjék a LEMP ki. lencedik, rendkívüli kongresszusát előkészítő vitába, hogy — megőrizve a párt marxista— leninista jellegét — erősítse a LEMP egységét Egyben határozottan elutasítja az összes olyan vádat, amelyek szerint a fórum frakciós tevékenységét folytatná, a párttal szembeni ellenzék létrehozására törekedne, és hogy dogmatikus, balos, szektás nézeteket vollana. Kádár János fogadta a szovjet űrhajósokat Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára a Központi Bizottság székházában fogadta Leonyid Popov és Valerij Rjumin űrhajósokat, valamint Vlagyimir Satalov oltábor- nagyot. A szívélyes, baráti légkörű találkozón részt vett Korom Mihály, Borbándi János, Pál Lénárd, Farkas Bertalan. Jelen volt Vlagyimir Pavlov. Díszvacsora a Parlamentben Lázár György pohárköszöntöje