Dunántúli Napló, 1981. április (38. évfolyam, 90-117. szám)
1981-04-11 / 99. szám
a Duncmtűii napló 1981. április 11., szombat Ünnepség az űrhajózás napja alkalmából Korom Mihály beszéde A z emberiség első világűrbeli követe, Jurij Gagarin űrrepülésének 20. évfordulója tiszteletére pénteken délután az MTA dísztermében emlékünnepséget rendezett az MTA Interkozmosz Tanácsa és a Magyar—Szovjet Baráti Társaság országos elnöksége. Pál Lénárd akadémikus nyitotta meg az ünnepséget, amelynek elnökségében foglalt helyet többek között Borbándi János, o Minisztertanács elnökhelyettese, Apró Antal, az MSZBT elnöke továbbá politikai és állami életünk több más vezetője. Ott volt Valerij Muszatov, a Szovjetunió magyarországi nagykövetségének követtanácsosa valamint az Interkozmosz-programban részt vevő szocialista országok nagykövetségeinek képviselői. Részt vett az ünnepségen az első szovjet—magyar űrpáros, Valerij Kubászov és Farkas Bertalan alezredes, valamint Magyari Béla kiképzett űrhajós is. Korom Mihály, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára mondott ünnepi beszédet, méltatva Jurij Gagarin 1961. április 12- én tett 108 perces űrutazásának történelmi jelentőségét. Emlékeztetett arra, hogy a nagy tudományos világszenzáció, az ember első űrrepülése óta mindössze két évtized telt el, s a világűr kutatásában ma már számos ország vesz részt, Gagarin óta nagyon sokan megfordultak a kozmoszban. A továbbiakban kiemelte: — A Szovjetuniónak a világűr meghódításában elért sikerei többet jelentenek, mint a tudomány és a technika magas színvonalának bizonyítékait. A világ első szocialista országa alig négy évtizeddel a Nagy Októberi Szocialista Forradalom után a tudományban, és a technikában is forradalmi jelentőségűt alkotott. A társadalomban bekövetkezett gyökeres változás nélkül elképzelhetetlen lett volna, hogy alig két emberöltő alatt eljusson egy ország a faekétői az űrhajóig. Ehhez el kellett jutnia a félfeudális viszonyoktól a szocializmus, a kommunizmus építéséig. Ezután Korom Mihály szólt a szovjet űrkutatás utóbbi két évtizedben elért eredményeiről, hangsúlyozva, hogy a Szovjetunió sohasem akarta kisajátítani az űrkutatás lehetőségét és hasznát. — A Szovjetunió gyümölcsöző együttműködést valósít meg az űrkutatásban is, mindenekelőtt a testvéri szocialista országokkal. A szocialista országok részvétele az Interkozmosz- bcn, a világűrkutatásban meggyőzően bizonyítja a szocialista társadalomban, a testvéri országok együttműködésében rejlő lehetőségeket — mondotta a KB titkára. Hozzáfűzte: mind- anr.yiunk meggyőződését is kifejezésre juttatta Leonyid lljics Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, amikor a XXVI. kongresszuson arról szólt, hogy a testvéri országok űrhajósai nemcsak a tudomány és a népgazdaság érdekében munkálkodnak, hanem hatalmas jelentőségű politikai küldetést is teliesítenek, A közös űrrepülések valóban szorosabbra fűzték népeink egységét, barátságát, együttműködését, erősítették a szocialista hazafiaságot és internacionalizmust. — A magyar nép néhány hét múlva, május 26-án ünnepíi annak a felejthetetlen napnak első évfordulóját, amikor a baj- konuri űrrepülőtérről felbocsátották a Szojuz—36 űrhajót, fedélzetén Valerij Kubászov parancsnokkal és Farkas Bertalan kutató-űrhajóssal. Az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan és a felkészülésben méltó társa, Magyari Béla kiképzett űrhajós, valamint szovjet társaik helytállásukkal és rokonszenves emberi magatartásukkal példaképpé váltak, szívükbe zártuk őket. De büszkék vagyunk azokra a magyar tudósokra, mérnökökre, munkásokra, katonákra is, akik közreműködésükkel hozzájárultak a magyar űrkutatási tevékenység sikereihez és az űrrepülések során felhasznált magyar műszerek kifejlesztéséhez. Köszönetünket fejezzük ki ezúttal is a tesvéri Szovjetuniónak, hogy a Magyar Nép- köztársaság állampolgára űrrepülést hajthatott végre. Május 26. a magyar és a szovjet nép igaz barátságának kiemelkedő dátuma. A továbbiakban Korom Mihály kitért arra. hogy az űrkutatás felgyorsította, új minőségi szintre emelte a tudomány termelőerővé válásának folyamatát, hangsúlyozva, hogy az űrkutatással új lendületet nyert tudományoknak egyértelműen az emberiség közös gondjai megoldását kell szolgálniok. — A világ ma válaszút elé került: engedik-e a világ népei, hogy a szélsőséges imperialista körök, a fegyverkezésben érdekelt monopóliumok, amelyek ma ismét hidegháborús hangokkal mérgezik a nemzetközi légkört, pusztulásba sodorják az emberiséget, vagy pedig megálljt parancsolnak a két világ- rendszer között fennálló katonai erőegyensúly megbontására, a fegyverkezést hajsza fokozására irányuló imperialista törekvéseknek, és az ember javára, a békés jövő építésére használják fel a korszerű tudomány vívmányait. — Ugyanaz a rakéta, ugyanaz az űrszerkezet egyaránt szolgálhat békés és háborús célokat. Felvihet az űrbe embert pusztító gyilkos eszközöket, atom-, hidrogén-, neutrontöltetet és az ember javát szolgáló tudományos műszereket. Mi amellett vagyunk, hogy a világűr is a békés együttműködés színtere legyen. A szocialista országok külpolitikájának egyik alapvető vonása a különböző társadalmi rendszerű országok egymást gazdagító, népeik javát szolgáló együttmunkálkodá- sának szorgalmazása, az együttműködés fejlesztése különböző területeken. Ez konstruktív gyakorlati lépésekben, tettekben nyilvánul még. A szovjet kommunisták közelmúltban tartott XXVI. kongresszusa meggyőzően kifejezésre juttatta, hogy a szocializmus és a béke ügye elválaszthatatlan. A Magyar Nép- köztársaság helyesli a Szovjetunió új, fontos javaslatait a nemzetközi légkör, az államközi kapcsolatok javítására, a népek együttműködésének fejlesztésére — hangsúlyozta befejezésül a Központi Bizottság titkára. Az emlékünnepség résztvevői — köztük a Tudományos Akadémia, a Magyar Interkozmosz Tat nács tagjai, az Interkozmosz- programban részt vevő kutatók, MSZBT-aktivisták és fővárosi dolgozók — Jurij Gagarin űrrepülésének 20. évfordulója alkalmából üdvözlő táviratot intéztek a Szovjet Tudományos Akadémia Interkozmosz Tanácsához. Robbanás Padovában Erős robbanás rázta meg pénteken Padovában az Olasz Kereszténydemokrata Párt székházát. A pokolgépes merénylet súlyos anyagi károkat okozott, hatalmas pánikot keltett, de személyi sérülésről nem érkezett jelentés. A terrorcselekmény elkövetését egyelőre egyetlen szervezet sem vállalta. Mi ÓRA A NAGYVILÁGBAN Ma kezdődik az NSZEP kongresszusa A magyar pártküldöttség is megérkezett Berlinbe A berlini Köztársasági Palota nagytermében szombat délelőtt 10 árakor megnyílik a Német Szocialista Egységpárt 6 naposra tervezett X. kongresz- szusa. A Központi Bizottság 9 pontból álló napirendet javasol. Megnyitó beszédet Horst Sindermann, a KB Politikai Bizottság tagja, az NDK Népi Kamarája elnökségének elnöke mond. A Központi Bizottság beszámolóját Erich Honecker, a KB főtitkára, a Központi Revíziós Bizottság jelentését pedig Kurt Seibt, a bizottság elnöke terjeszti elő. A két referátum felett együtt nyitnak vitát. A tervek szerint e vitát követően kedden, a nap második felében terjeszti a kongresszus elé Willi Stoph, a KB Politikai Bizottság tagja, a kormány elnöke az 1981—85-ös népgazdaságfejlesztési terv irányelveit. Erről a kongresszus önálló vitát folytat. A határozatok meghozatala után — utolsó napirendi pontként — április 16-ra tervezik az NSZEP új vezető szerveinek megválasztását Pénteken megérkezett Berlinbe a kongresszuson részt vevő külföldi vendégek zöme, köztük a Magyar Szocialista Munkáspárt küldöttsége Németh Károlynak, a Politikai Bizottság tagjának, a KB titkárának vezetésével. A delegációt a berlini keleti pályaudvaron Horst Doh- lus, az NSZEP KB Politikai Bizottságának tagja és Werner Jarowinsky, a PB póttagja, a KB* titkárai üdvözölte. Az NSZEP X. kongresszusán részt vevő szovjet küldöttséget Mihail Szuszlov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára vezeti. A szovjet delegációt Erich Honecker és az NDK számos más párt- és állami vezetője fogadta Berlin Schönefeldi repülőterén. + TOKIÓ: A japán parlament alsóháza után a szenátus is egyhangúlag határozatot fogadott el a fegyverexport tilalmáról. A kormányzó liberális demokrata párt némely felsőházi képviselője azonban tüntetőleg nem vett részt a szavazáson, megerősítve a gyanút, hogy érdekkapcsolatok fűzik őket bizonyos hadiipari körökhöz. Ezért az ország legnagyobb ellenzéki pártja, a Japán Szocialista Párt nyilatkozatban hívta fel a figyelmet: fokozott éberségre van szükség, hogy útját állják a közelmúltban leleplezett illegális fegyverkereskedelmi üzelmek megismétlődésének. + BELGRAD: A jugoszláv parlament vendégeként Belg- rádban tartózkodó nicaraguai küldöttség, amelyet Carlos Hu- néz Tellez, a nicaraguai államtanács irányitó tanácsának elnöke vezet, megbeszélést folytatott jugoszláv vezetőkkel a két ország közötti együttműködés elmélyítéséről. ♦ BRIDGETOWN: Egy barbadosi bíró úgy döntött, hogy jóváhagyja Nagy-Britannia kérelmét Ronald Biggs, az 1963- as nagy angliai vonatrablás főszereplőjének kiadatására. Biggsnek 15 napja van a döntés megfellebbezésére. Elhalasztották a Columbia fellövését Washington A Columbia űrrepülőgép fedélzeti komputer-rendszerének meghibásodása miatt vasárnapra, magyar idő szerint 13 óra 50 percre halasztották el az űrrepülőgép indítását. Young és Crippen űrhajósok — mint a Kennedy-űrközpont közölte — kiszálltak a gépből. am.ru semaio I mmk CnyTHHKE. ti Y8HAEA Kttt IIPEKPACHA H Alti A (IflAHf IA MUM. &YAEM XPAHKIb H riPKYMMOmAíb 31 y KPACOlv, A HE PAJPVtUATb ff Az első űrrepülés emlékére, Jurij Gagarin startjának 20. évfordulóján a szovjet postaügyi minisztérium emlékbélyegsort adott ki. + ATLANTA: Az atlantai rendőrség csütörtökön rábukkant a 21 éves, súlyosan szellemi fogyatékos Larry Rogers holttestére. Ezzel 23-ra emelkedett az 1979 júliusa óta tartó rejtélyes gyilkosságsorozat áldozatainak száma, két néger fiatal pedig továbbra is az eltűntek listáján szerepel. Ro- gerst március 30-án látták utoljára egy zöld színű gépkocsiban, azóta nyoma veszett. + LONDON: Két nappal 86. születésnapja előtt elhunyt Lord Edward Russell brit jogász, aki tagja volt a náci háborús bűnösök nürnbergi perében ítéletet hozó nemzetközi bíróságnak. Nevét elsősorban a német fasizmus gaztetteit leleplező könyve révén ismerte meg a világ. ♦ KOPPENHÁGA: A dán parlament a Szocialista Néppárt, a Dán Jogpárt és a Baloldali Szocialista Párt kezde- ményéiésére vitát rendezett a neutronfegyver kérdéséről. A dán kormánynak az a véleménye, hogy a neutronfegyver gyártására vonatkozó döntésnek, nemcsak katonai mérlegelésen kell alapulnia, hanem fel kell mérni hozzá annak következményeit is, hogy mit jelenthet ez a döntés az enyhülés és a leszerelés szempontjából — hangsúlyozta Kjeid Ölesen külügyminiszter. ♦ MANAGUA: A Barricada című managuai lap híradása szerint a sandinista népi hadsereg egységei visszaverték azokat a volt Somoza-gárdis- tákat, akik Honduras területéről kíséreltek meg támadást Nicaragua területe ellen. Az akciót a hondurasi hadsereg egységei gépfegyvertűzzel támogatták. A sandinista határőrség csapatéi visszaszorították a hondurasi határ mögéva betolakodókat. + MILÁNÓ: Az Olaszország, ban végigsöprő sztrájkhullám keretében pénteken az Alitalia légikisérői szüntették be a munkát, hogy nyomatékot adjanak bérköveteléseiknek. Kommentar Nem tudni, vajon a belgiumi flamandok vagy vallonok nyelvén ismerik-e azt a pesti mondást: úgy jön, mintha menne? Ha igen, akkor jószerivel bizonyára ezzel a megjegyzéssel fogadták Mark Eyskens új kormányát. S ezen nem lehet csodálkozni. Belgium históriájának talán legválságosabb időszakát éli. Ma már nemcsak a hagyományos nemzetiségi ellentét: a vallonok és a flamandok szembenállása gyötri, hanem — mint a párizsi Le Monde írta — az elszegényedés kínzó velejáróival kénytelen barátkozni. Egyelőre persze a lakosságnak csak kisebb hányada — a félmillió munkanélküli — birkózik a napi gondokkal. A Úgy jön,.mintha menne? többség életszínvonala még meglehetősen magas. Ám a jövő nem sok jót ígér. Évi nyolcszázalékos infláció, kiürülő államkassza, a bruttó nemzeti termék tíz százalékát meghaladó államháztartási mérleghiány, újabb és újabb gyárak bezárásáról terjengő hírek - nos, ebben a feszült légkörben állt új politikus a kabinet élére. Mit tehet ebben a helyzetben Eyskens? Az előző kabinet pénzügyminiszteréből kormányfővé előlépett politikusnak mindenekelőtt saját pártjának, a Belga Szocialista Pártnak a berkeiben kell elcsitítani az elégedetlenkedők moraját. Ha ez sikerül. akkor következhet a riasztó jelenségek felületi kezelése. Az ország helyzete ugyanis radikális változtatást nem enged meg. A vállalkozók nagyarányú megadóztatása kivívná a tőkések haragját, s a külföldi beruházók után a hazaiak is sorra bezárnák üzemüket, ami a munkanélküliség gyors növekedésével járna. Kérdés, hogy a jó szakember hírében álló kormányfő fenntartja-e elődjének álláspontját a bérek kétéves befagyasztását illetően. Ha igen, a szakszervezetek folytatják a kormány elleni harcot, s ebben mind nagyobb töme- megekre támaszkodhatnak. Gyapay Dénes Befejeződött a CSKP kongresszusa A főtitkár Ismét Gustáv Husák lőtt A CSKP kongresszusának pénteki záróülésén Gustáv Husák bejelentette: a csütörtök délutáni ülésén újjáválasztott Központi Bizottság, valamint Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottság megtartotta alakuló ülését és ezen megválasztotta tisztségviselőit, a párt vezető testületének tagjait. A jelölteket egyhangúlag vá. lasztották meg. A Központi Bizottság ismét Gustáv Husákot választotta főtitkárává. II szejm tavaszi ülésszaka — Pénteken délelőtt 10 órakor tavaszi ülésszakának első tanácskozására ült össze a lengyel parlament (szejm), hogy meghallgassa a kormány beszá. maláját az ország jelenlegi helyzetéről. A beszámolót Wojciech Jaruzelski, a Minisztertanács elnöke terjesztette elő. Wojciech Jaruzelski hadseregtábornok, a Lengyel Nép- köztársaság miniszterelnöke felszólította a képviselőket: hozzanak olyan törvényerejű rendeletet, amely két hónapra — a szakszervezeti törvény kidolgozásáig és elfogadásáig — felfüggeszti a sztrájkjogot. Hangsúlyozta, hogy a lengyel nép túlnyomó többsége nyugaL mat akar, dolgozni akar. A sztrájkjog felfüggesztése enyhülést hoz, megteremti a stabilizáció alapjait — mondotta, majd hozzátette: hazafias érdekről van szó, a kormány és a szakszervezetek közös érdekéről. LAPZÁRTA Két megye képviselőcsoportja tartott ülést pénteken. A Borsod megyei képviselők Korcsa községben a bodrogközi ár- és belvízrendezésről tárgyaltak. Az ülésen, amelyre meghívták az ár- és belvíz által súlyosan érintett járások párt- és tanácsi vezetőit is, részt vett és felszólalt Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke. A képviselők Sátoraljaújhelyen találkoztak, majd megtekintették a Bodrogköz belvizes területeit, ezt követően került sor a képviselőcsoport ülésére. A Szabolcs-Szatmár megyei képviselőcsoport Nyíregyházán tartott ülésén a tavalyi népszámlálásnak a megyére vonatkozó adatairól tájékozódtak a képviselők. * Pénteken Bécsben befejeződtek az osztrák—szovjet kormányfői tárgyalások. Nyikolaj Tyihonov hivatalos ausztriai látogatásáról és tárgyalásairól pénteken közös közleményt hoztak nyilvánosságra Bécsben. Nyikolaj Tyihonov hivatalos szovjetunióbeli látogatásra hívta meg dr. Bruno Kreisky kancellárt, aki a meghívást elfogadta. A szovjet kormányfő és kísérete pénteken elutazott Bécsből. * Magyar filmnapok kezdődtek a Baranya-háromszög és Szlavónia magyar-lakta falvaiban a Horvátországi Magyarok Szövetsége szervezésében. A rendezvénysorozatot ünnepélyes keretek között Pélmonostoron nyitották meg. * A Niszso Maru japán teherhajó a Kelet-Kínai-tengéren pénteken délelőtt összeütközött egy amerikai atomtengeralattjáróval, majd hamarosan elsüllyedt. A szerencsétlenség következtében a Köbéből Sanghajba tartó japán hajó kapitánya és egy matróz nyomtalanul eltűnt.