Dunántúli Napló, 1981. február (38. évfolyam, 31-58. szám)
1981-02-28 / 58. szám
Heti jegyzetünk Hurrá tavasz! Ma ismét pályára lépnek az NB-s labdarúgócsapatok, tehát végérvényesen megkezdődött a futball-tavas^. önmagában persze ebben semmi szenzáció sincs, hiszen évről évre így zajlik a labdarúgó-bajnokság. Az idei tavasz mégis más. Legalábbis többet várunk tőle, mint a korábbi tavaszoktól. Mindenekelőtt okkal-joggal várjuk, hogy a bajnokság segít majd abban, hogy a válogatottban számításba jövő játéko. sok felkészülése töretlenül foly- tatódhassék, a bajnoki pontokért olyan harc folyik majd, amely ténylegesen megedzi őket, ezzel segítve a vb-selej- tezőkre való készülődésüket. Tartogat a tavasz újdonságot a szurkolók számára is. A széthúzott, péntektől vasárnapig tartó bajnoki mérkőzések kimondottan is a nézők kedvét keresik. Ez mindenekelőtt a fővárosban lehetővé teszi több mérkőzés megtekintését is a hétvégeken. Egyébként a nézők kegyeiért nem csak nálunk igyekeznek sok mindent megtenni. Angliában is sikerült megtalálni annak a kétszáz éves törvénynek a „kiskapuját”, amely megtiltja, hogy vasárnap beléptidíjas tömegszórakoztató rendezvényeket tartsanak. (A futball ilyen.) Kitalálták, hogy a vasárnapi mérkőzésekre ingyenjegyeket adnak ki, amit a megvásárolt műsorfüzet mellé adnak. (Műsorfüzetet természetesen vasárnap is szabad árusítani.) Sőt, az angolok 1981 őszétől bevezetik, hogy a győztes csapat három pontot kap, a döntetlenért továbbra is egy pont jár majd. Hasonló újítás már nálunk is felbukkant, de csak javaslat maradt, olyan nagy volt az ellenzéke, hogy végül minden maradt a régiben. Az angolok most, illetve az ősztől, sokat várnak tőle. Izgalmasabb, támadóbb szellemű játékot, és természetesen több nézőt. Mert a nézőszám náluk Is csökkent. A nézők, a szurkolók természetesen jó mérkőzéseket várnak a tavaszi idénytől. A szurkoló már csak olyan, hogy legyen a bajnoki mérkőzések időpontja széthúzva, vagy legyen minden mérkőzés egyidő- ben, csak igazi jó futballcse- megével hagyja magát kicsábítani a mérkőzésekre. Mit kívánjunk hát a tavaszi idényben az egyesületeknek? Sok olyan mérkőzést, ahol nézőcsúcs születik és nem férnek be az érdeklődők a pályára. A szurkolóknak pedig? Olyan bajnokságot, olyan mérkőzéseket, amelyekről napokig lehet beszélni. A játékosoknak? Soksok győzelmi prémiumot. így mindenki jól járna, és bizonyára sokáig emlékezetes maradna ez a tavaszi idény. —K— Labdarugó IMB I. Csepelen vendégszerepel a PMSC Ferencváros—Videoton mérkőzés a tv-ben is Utoljára a december 21-i, tavalyi utolsó fordulóban esett gól a labdarúgó NB l-ben. Azóta a csapatok túl vannak az alpozáson, a túrákon, az előkészületi mérkőzéseken és szombaton kéthónapos szünet után újra pályára lépnek — ezúttal már „élesben”, a bajnoki pontokért. Az idei első, de az éves műsor 21. fordulójában mindjárt egy rangadóra is sor kerül, az Üllői úton az argentínai portyán jó benyomást keltett Ferencváros a listavezető Videotont fogadja (a találkozót a tv is közvetíti, 16.30-kor). Szombaton a végveszélyben lévő MTK-VM Békéscsabára látogat, az ugyancsak nehéz tavasz elé néző Kaposvár vendége a Tatabánya lesz, míg a többi mérkőzésen a Vasas és a DVTK, a Nyíregyháza és a Dunaújváros, a Rába ETO és a ZTE, a Debrecen és a Bp. Honvéd, a Csepel és a PMSC találkozik. Folytatódik a vasárnapi focimatinék sora, ezúttal a Volán—Ü. Dózsa összecsapással. Emlékeztetőül, ják: innen folytat1. Videoton 20 13 4 3 39-20 30 2. Ferencváros 20 11 7 2 43-18 29 3. Vasas 20 11 6 3 44-22 28 4. Bp. Honvéd 20 12 3 5 35-19 27 5. Tatabánya 20 8 7 5 26-20 23 6. Békéscsaba 20 9 5 6 27-23 23 7. Nyíregyháza 20 8 7 5 18-14 23 8. U. Dózsa 20 7 8 5 37-33 22 9. PMSC 20 6 7 7 23-25 19 10. Debrecen 20 7 4 9 21-23 18 11. Volán SC 20 6 5 9 25-32 17 12. Zalaegerszeg 20 7 3 10 31-39 17 13. Csepel 20 5 6 9 23-24 16 14. Rába ETO 20 4 7 9 22-26 15 15. Diósgyőr 20 4 7 9 15-28 15 16. MTK-VM 20 3 7 10 15-31 13 17. Dunaújváros 20 4 5 11 25-48 1 3 18. Kaposvár 20 4 4 12 22-46 12 A PMSC idegenben startol, akárcsak ősszel. Most Csepelen vendégeskedik. — A felkészülési mérkőzések eredményei biztatóak számunkra — mondta megelégedéssel Szőcs János,, a piros-feketék mestere a péntek délelőtti edzés után. — Bár, igazából csak a bajnoki mérkőzéseken mutatónak bizonyítják, hogy ezek mennyit érnek. Bízom benne: a fiúk a tavaszi rajt tanulságaiból tanultak. Akkor, a Kaposvár elleni találkozó előtt is biztatóan mozogtak a felkészülési időszak során, mégis vereséggel kezdtek. Csepelen legalább döntetlent remélek. Azért sem haragszom majd, ha nem a csatárok, hanem a középpályások lövik a gólokat, mint mostanában. Jó hír: Kardos egészséges, vállalta a játékot. Brezniczky viszont nem jött egészen rendbe, csak a kispadon kap helyet. A kezdő tizenegy: Katzirz - Schulteisz, Torna, Róth, Kincses — Lutz, Dohány, Dárdai - Kardos, Réti, Lörincz. A kispadon Pál, Gallai, Vigh, Brezniczky és Bodnár ül majd. H. L. A labdarúgó NB I. tavaszi műsora 21. forduló. Február 28., szombat: Békéscsaba—MTK-VM, Vasas—DVTK, Nyíregyháza—Dunaújváros, Csepel— PMSC, FTC—Videoton, Rába ETO— ZTE, Kaposvár—Tatabánya, DMVSC— Bp. Honvéd. Március 1., vasárnap: Volán—Ú. Dózsa. 22. forduló. Március 7., szombat: Ü. Dózsa—Vasas, Bp. Honvéd—MTK- VM, DVTK—Csepel SC, PMSC—Volán, Videoton—DMVSC, ZTE—Kaposvár. Március 8., vasárnap: Dunaújváros— Békéscsaba, FTC—Rába ETO, Tatabánya—Nyíregyháza. 23. forduló. Március 13., péntek: Bp. Honvéd—Dunaújváros. Március 14., szombat: Csepel—Ú. Dózsa, ZTE —FTC. Vasas—PMSC. Volán—DVTK, Békéscsaba—Videoton, DMVSC— Nyíregyháza, Kaposvár—Rába ETO. Március 15., vasárnap; MTK-VM—Tatabánya. 24. forduló. Március 21., szombat: FTC—Vasas, Ú. Dózsa—MTK-VM, Rába ETO—Volán, Nyíregyháza—Békéscsaba, DVTK—DMVSC, Videoton— PMSC. Március 22., vasárnap: Tatabánya—Bp. Honvéd, Dunaújváros— Kaposvár, Csepel—ZTE. 25. forduló. Március 25., szerda: PMSC—Ú. Dózsa, Volán—Csepel, Rába ETO—Bp. Honvéd, Vasas—Videoton, DMVSC—FTC, Nyíregyháza—ZTE, MTK-VM—DVTK, Tatabánya—Dunaújváros, Kaposvár—Békéscsaba. 26. forduló. Április 4., szombat: FTC—MTK-VM, Bp. Honvéd—Vasas, Békéscsaba—PMSC, Csepel—Nyíregyháza, ZTE—DVTK, Kaposvár—Volán, DMVSC—Rába ETO. Április 15., vasárnap: Ü. Dózsa—Tatabánya, Videoton—Dunaújváros. 27. forduló. Április 11., szombat: Vasas—DMVSC, DVTK—Tatabánya, Nyíregyháza—Kaposvár, Dunaújváros —ZTE, Rába ETO—Békéscsaba, FTC— Csepel, Videoton—Ű. Dózsa, PMSC— Bp. Honvéd. Április 12., vasárnap: MTK-VM—Volán. 28. forduló. Április 18., szombat: Ű. Dózsa—FTC, Volán—Videoton, Békéscsaba—Vasas. PMSC—DVTK, Kaposvár—Bp. Honvéd, Nyíregyháza— Rába ETO. Április 19., vasárnap: MTK-VM—DMVSC, Dunaújváros—Csepel SC, Tatabánya—ZTE. 29. forduló. Május 1., péntek: Rába ETO—Videoton. Május 2., szombat: DMVSC—Békéscsaba, Bp. Honvéd— FTC, Ú. Dózsa—Kaposvár, DVTK— Dunaújváros. Május 3., vasárnap: ZTE—MTK-VM, Volán—-Nyíregyháza, Tatabánya—PMSC, Csepel—Vasas. 30. forduló. Május 23., szombat: Dunaújváros—Ü. Dózsa, Vasas—Volán, Békéscsaba—Tatabánya, PMSC—MTK- VM, Videoton—DVTK, Csepel—Rába ETO, FTC—Nyíregyháza, DMVSC—Kaposvár, ZTE—Bp. Honved. 31. forduló. Május 27., szerda: Nyíregyháza—Ű. Dózsa, Videoton— ZTE, Rába ETO—PMSC, FTC—Békéscsaba, Dunaújváros—DMVSC, Tatabánya—Volán, Kaposvár—Csepel. Május 28., csütörtök: Bp. Honvéd—DVTK, MTK-VM—Vasas. 32. forduló. Június 10., szerda; Ű. Dózsa—ZTE, Bp. Honvéd—Videoton, DVTK—Kaposvár, Vasas—Rába ETO, Békéscsaba—Csepel, Volán—FTC, DMVSC—Tatabánya. MTK-VM—Nyíregyháza, PMSC—Dunaújváros. 33. forduló. Június 13., szombat: Ü. Dózsa—DVTK, Nyíregyháza—Bp. Honvéd, Rába ETO—Dunaújváros, Videoton—MTK-VM, Csepel—Tatabánya, Kaposvár—Vasas, DMVSC—Volán, FTC— PMSC, ZTE—Békéscsaba. 34. forduló. Június 17., szerda: Bp. Honvéd—Ü. Dózsa, Vasas—Nyíregyháza, DVTK—Rába ETO, Dunaújváros —MTK-VM, Tatabánya—Videoton, Csepel—DMVSC, Kaposvár—FTC, PMSC —ZTE, Volán—Békéscsaba. Hétvége a sportpályákon A múlt heti sikeres rajt után (a négy baranyai együttesből három győzelemmel kezdett, közülük kettő idegenben nyert) nincs megállás a labdarúgó NB ll-ben. A sorsolás most a PVSK-nak és a Mohács-Véméndnek kedvez, mindkét csapat megszokott környezetben, hazai pályán mérkőzhet. Az MVTE a busójárás miatt egy nappal korábban, szombaton játszik, győzelmi esélyekkel várhatja a Tatai Rákóczi 11-ét. A mo- hács-véméndieknek a bábolnai 5:0-ás bravúr után a pontvesztés vereségqel érne fel. A PVSK a ZTE fiókcsaoatát, a Keszthelyt látja vendégül. A vasutasok győzni tudtak Fűzfőn, most újabb két ponttal akarják üldözőbe venni az élbolyt. A Komlóra a papírforma szerint verejtékes 90 perc vár Tapolcán a Bauxitbányász ellen, a Sellye a tabella utolsó helyén tanyázó Pét otthonában próbál szerencsét. Megkezdik a pontvadászatot a megyei I. osztály csapatai is. Szombaton egy, vasárnap hét találkozó lesz (a FEBRUAR 28.. SZOMBAT LABDARÚGÁS. NB les mérkőzés: Csepel—PMSC, Csepel. 14.00. NB I. ifjúxági bajnoksáq: Csepel— PMSC, Csepel, 12.15. NB ll-es mérkőzés: MVTE—Tatai Rákóczi, Mohács. 14.30. Meavebalnokság: PBTC—Mágocs, Bőrgyár-pálya, 13.00. KOSÁRLABDA. NB I. Ráiátszás. Férfiak. Az 1—8. helyért: PVSK— Videoton. városi sportcsarnok. 16.30. Nők. A 9—16. helyért: PVSK TFSE, városi sportcsarnok, 15.00. NB II. mérkőzések. Férfiak: Zalaegerszegi Főiskola- SC—Szigetvári VSZSE. Zalaegerszeg, 18.00. Nők: Komlói Bányász—Bonyhádi Bolond, Komló, 17.30. Szombathelyi Tanárképző—Szigetvári VSZSE, Szombathely. 17.00. BIRKÓZÁS. Az ifiúsági II. korcsoport zzabadfogású országos ver- senve. Tüzér utca. 14.00. TEKE. NB II. férfimérkőzés: Sárvár—P. Kesztyűgyár. Sárvár, 11.00. MÁRCIUS 1.. VASARNAP LABDARÚGÁS. NB II. mérkőzések- PVSK—Keszthelyi Haladás, PVSK-pálya. 14.30. Tapolcai Bauxitbányász—Komlói Bányász. Tapolca, 14.30. Péti MTE—Sellye, Pét. 14.30. Meqyebainoksáa: Boly—Villány, Bóly, 14.30. Vasas! Bányász—U. PEAC. Pécs-Vasas 14.30. Sziqetvár —Siklás, Szigetvár, 14.30. IstvánSteinmetz SE-Beremend mérkőzést április 8-ra halasztották). Slágermérkőzések: Szigetvár-Siklós, Bóly—Villány és a Kinizsi-pályán, Kovácstelepen a vasárnap délelőtti programban a dupla élvezet: Kinizsi-Zsolnay, Kesztyűgyár— Mázaszászvár. A kosárlabdázóknál ismét kettős fordulót bonyolítanak le az NB l-ben a hét végén, bár ezúttal a PVSK-fiúk és lányok megússzák utazás nélkül, hiszen előbbiek szombaton a Videotont, vasárnap a ZTE-t fogadják, utóbbiak ugyanezen a két nappn a TFSE-t és a ZTE-t látják vendégül. Az ifjúsági II. korcsoport részére kétnapos országos birkózóverseny lesz a Tüzér utcai birkózóteremben, és előrehozott mérkőzést játszik a PMSC sakkcsapata. Vasárnap délelőtti látványosság: a po- gányi repülőtéren nem az ejtőernyősök randevúznak majd, hanem az atléták, mert itt rendezik Baranva megye mezei futóbajnokságát. akno—Postás, Pécsszabolcs, 14.30. Drávátok—Vajszló. Drávátok, 14.30. P. Kinizsi—P. Zsoinay. Kovácstelep, 10.00. P. Kesztyűgyár—Mázaszászvár. Ko-ácstelep, 12.00. KOSÁRLABDA. NB I. Ráiátszás. Férfiak. Az 1—8. helyért: PVSK— Zalaegerszegi TE, városi sportcsarnok. 11.00. Nők. A 9—16. helyért: PVSK—Zalaegerszegi TE, városi sportcsarnok, 9.30. NB II. mérkőzések: P. Postás—Péti MTE, városi sportcsarnok, 14.00. Nők: Sabaria —Szigetvári VSZSE, Szombathely, 10.00. SAKK. Országos csapatbajnokság. I. osztály: PMSC—Bp. Honvéd. Hajnóczy út 35., 9.00. RÖPLABDA. Terem Kupa, II. sz. Gyakorló Iskola: Steinmetz Szk.— VM, ifi nők 8.00. U. PEAC ifi— Steinmetz Szk.. ifi nők. 9.00. Stein- me»z SE—Ore-sfiúk. férfi. 10.oo. Kun Béla G— Mohács-Véménd, ifi nők, 11.00 Mohács-Véménd ifi—U. PEAC, •erdü'ő nők. 12.n0. V. Meteor ifi— Kun Béla G.. Hi nők. 13.00. Kun Béla G.—U. PEAC. ifi nők, 14.00. BIRKÓZÁS. Az ifjúsági II. korcsoport szabadfogású országos versenye, Tüzér utca, 9.00. ATLÉTIKA. Baranya megye mezei futóbajnoksága, pogány! repülőtér, 10.00. KÉZILABDA. Mecseki Bányász kézilabda teremtorna. Komló, 6.00. DÜH 1 I1IS 111 '■Fm wJß mm * UP K» Pul s Kapósak a magyar futballbírók Balatonfüreden, a hajógyárban készül a műanyag Kalóz-vitor- láshajó prototípusa. A hajó mindenben megfelel a kategória előírásainak. Előnye, hogy semmiféle karbantartást nem igényel, nem kell évente festeni, csiszolni és a koccanásokat is jobban birja, mint a fából készült. Ornódi László felvétele Santana emelést kér Az argentínai labdarúgó-világbaF nokság óta Tele Santana irányítja a brazil labdarúgó-válogatottat. Es mint ahogy az eredmények mutatják, nem is rosszul. A brazil válogatott bekerült a Mundialitá döntőjébe, és lényegében már a spanyolországi döntőben érezheti magát, hiszen a selejtezők során eddig idegenben Venezuelát és Bolíviát legyőzte, és az otthoni visszavágó már nem okozhat gondot a számukra. Santana is elégedett — mármint a szerepléssel —, járandóságával azonban nem. Jelenleg 220 ezer cruzeiros (3150 dollár) a havi jövedelme, úgy tartja, hogy ez igen kevés, ha más országok hasonló tisztségeiben dolgozó szakemberek fizetését veszi alapul. Fizetésemelési kérelmét már beterjesztette a brazil szövetséghez, és várja a mihamarabbi megoldást, amelyet a hírek szerint játékosai is szeretnének, hiszen már őt ismerik el a válogatott csapat „főnökének”. Tollaslabda. Nyílt versenyt rendeznek március 7-8-án Pécsett, a Dobó I. Gimnázium tornatermében. Két kategóriában számítanak indulókra, az elsőben csak általános iskolai tanulók, a másodikban — általános iskolások kivételével — bárki, korhatár nélkül indulhat. Egy kikötés van: csak pécsi lakhellyel rendelkezők nevezhetnek. A nevezéseket írásban kell megküldeni március 4-ig a Városi Sportfelügyelőség címére: Pécs, Megye u. 21. Sakk. Félidejéhez érkezett a megye legrangosabb versenye, a 22 sakkozót érintő férfi egyéni döntő. Az 5. forduló után az élmezőny sorrendje: 1. Iván (Komló) 4,5 pont, 2—5. Ózdi (Siklós), Krisztián (PMSC), Csűri (Komló), Decsi (PMSC) 3,5— 3,5, 6—8. Mehring (Siklós), Mio- vec (Komló), Lénárt (PMSC) 3-3. Kosárlabda. Dalipagics, a sokszoros válogatott jugoszláv kosárlabdázó most az olasz Venezia Carrera csapatában szerepel. A legutóbbi bajnoki fordulóban 56 pontot dobott, ami kimagaslóan jó teljesítmény. Az olasz pályákon a kosárcsúcsot egyébként Riminucci tartja, az 1962—63-as szezon egyik találkozóján szerzett 77 kosarával. Vívás. Veronában négy ország válogatottjának részvételével bonyolították le a Gaudi- ni Kupa nemzetközi férfi tőrversenyt. A magyar válogatott (Szelei, Orosz, Kovács, Somodi, Rózsavári) a harmadik helyen végzett, mivel mindössze csak egy győzelmet szerzett. Csak a románok ellen nyert, találataránnyal. A végeredmény: 1. Olaszország, 2. Franciaország, 3. Magyarország, 4. Románia. Kézilabda. Török Bódog, a magyar női kézilabda válogatott egykori szövetségi kapitánya vasárnap Komló vendége lesz. Megtekinti a Mecseki Bányász kézilabda-teremtornát, majd fél 4-kor a munkásszálló éttermében (Pécsi út 42.) a szurkolókkal találkozik. „Február atlétái" A Magyar Atlétikai Szövetség vezetősége megválasztotta — az idén bevezetett sorozatot folytatva — „február atlétáit" a férfiaknál és a nőknél, illetve a felnőtteknél, s az után- pótláskorúaknál. Nem volt nehéz a döntés, hiszen minden „kategóriában" akadt kimagasló, "minden vetélytársat felülmúló versenyző. Így a férfiaknál a grenoble-i fedettpályás EB-n a 800-as döntőben ezüstérmet nyert Paróczai András lett „február atlétája", a nőknél pedig Siska Xénia, az 50 méteres női gátdöntő, Gre- noble-ban kétszer is csúcsot javító hatodik helyezettje bizonyult a legjobbnak. Az utánpótlás-kategóriában a férfiaknál Bereczki József, az MVSC középtávfutója szintén nagy fölénnyel érdemelte, ki a címet, hiszen a felnőttek bajnokságán két aranyhoz jutott, Grenoble- ban pedig — igaz nem jutott döntőbe — egyéni csúcsot futott, ifjúsági 1500-as rekordot javított. Gazdag Zsuzsa, az MTK-VM fiatal vágtázója január után újra az utánpótlás női mezőny legjobbja, az elismerést újabb, negyedik és ötödik fedettpályás csúcsával érdemelte ki. Petri Sándor, a JB vezetője elégedetten közölte az MTI-vel a magyar labdarúgó-játékvezetők következő heti nemzetközi foglalkoztatását. Programjukból kiderül, hogy sorozatban nyolc nagy találkozón bíráskodnak. Március 4-én Milánóban az Internazionale—Crvena Zvezda BEK-mérkőzést Palotai vezeti, Jaczina és Mohácsi segédletével. 18-án a Zagreb-Como KK mér. kőzésen Jaczina a vezető bíró. Ugyanezen a napon az NDK— Bulgária 21 éven aluli barátságos mérkőzésen Tátrai fújja a sípot. Újjáalakult a Magyar Kosárlabda Szövetség elnöksége A Magyar Kosárlabda Szövetség pénteken tartotta elnökségének alakuló ülését. Az elnökség névsora: dr. Vilmos Endre (elnök), Horváth Frigyes (főtitkár), dr. Istvánfi Csaba és Kassai Ervin (alelnökök), Bánki Ferenc, Bild Katalin, Cziffra Mihály, Csótai József, Füredi István, dr. Gencsev Plámev (az Ifjúsági Bizottság vezetője), Gyárfás Tamás (a Sajtó- és Propaganda Bizottság vezetője), Haris Ferenc, Horváth Elemér (Szervezési Bizottság vezetője), Kiss Jenő, Menyhárt Lajos, Orosz Ottó, Selyem András, Szabó István (a Játékvezető Bizottság vezetője), Sze- merédi László, Szécsi Szilveszter (a versenybíróság vezetője), Verbényi József (az edzőbizottság vezetője). Az elnökség tiszteletbeli tagjai: Paku Ernő és Szabó János. Az elnökség megbízatása négy évre szól. A magyar szempontból is érdekes március 24-i pozsonyi Csehszlovákia-Svájc barátságos mérkőzés bírói hármasa: Kőrös, Tátrai és Büki. Egy napra rá, 25-én a Tö- rökország-Wales vb-selejtezőr» Kuti a vezető bíró, Győri és Szóvá a két partjelző. Ugyanekkor a Csehszlovákia —Svájc 21 éven aluli összecsapást Komáromban Tátrai vezeti. A nap egy másik programjában, a Jugoszlávia—Bulgária barátságos mérkőzésen Jaczi- náé a főszerep. Április 11-én a Csehszlovákia —Szovjetunió ifjúsági EB-selej- tezőn Pádár kezében lesz a síp. Dunántúli napló ______ Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallania Eresébe« Szerkesztőségi ügyelet 12—19 óráig 10-053, 19 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000, 15-762, 15-852. 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécs, bngel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Pécsi Szikra Nyomda Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díi eqy hóra 34,— Ft neayedévre 102,— Ft fél évre 204,- Ft egy évre 400.— Ft lnrl*x«ómí 25 054 ISSN 0133—2007