Dunántúli Napló, 1980. június (149. évfolyam, 178. szám)
1980-06-25 / 173. szám
V*- ’ * Elutazott Valerij Kubászov és az A. Jeliszejev vezette szovjet küldöttség Kedden Budapestről elutazott Valerij Kubászov, a Szojuz -36 parancsnoka, a világűrben elsőként járt magyar állampolgár, Farkas Bertalan kutató űrhajós útitársa. Vele együtt elutazott az a szovjet küldöttség, amelyet Alekszej Jeliszejev űrhajós mérnök, a sikeresen végrehajtott szovjet—magyar űrvállalkozás földi repülésirányító parancsnoka vezetett. A Ferihegyi repülőtéren budapestiek ezrei gyűltek össze az ünnepélyes búcsúztatásra. A zászlókkal díszített főépület elé — Farkas Bertalan és Magyari Béla kiképzett űrhajós társaságában — érkezett szovjet vendégeket forró szeretettel, lelkes éljenzéssel köszöntötték. A búcsúztatáson ott voltak: Korom Mihály, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Méhes Lajos, a Budapesti Párt- bizottság első titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Borbándi János, a Minisztertanács elnökhelyettese, Czinege Lajos hadseregtábornok, honvédelmi miniszter, Márta Ferenc akadémikus, az MTA Interkozmosz Tanácsának elnöke, valamint a Külügyminisztérium, a Belügyiminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium több vezetője. Ugyancsak jelen voltak: Velerij Muszatov, a'Szovjetunió budapesti nagy- követségének ideiglenes ügyvivője, Nyikolaj Szilcsenko vezér- ezredes, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erői főparancsnokának magyarországi képviselője, Vlagyimir Szivenok vezérezredes, az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet déli hadseregcsoport parancsnoka, továbbá a Szovjetunió budapesti nagy- követségének diplomatái s kolóniájának tagjai. A búcsúzók és a búcsúztatók baráti kézszorítással köszöntek el egymástól, úttörők virágcsokrokat adtak át nekik. A vendégeket ezután a magyar közéleti vezetők a repülőgéphez kísérték. Az ünnepélyes percekben Farkas Bertalan és Magyari Béla forró öleléssel búcsúzott Valerij Kubászovtól és Alekszej Jeliszejevtől. A repülőgép ajtajából integetve üdvözölték még egyszer a budapestiek ezreit. Nem sokkal ezután fölmorajlottak a hajtóművek és a különgép a magasba emelkedett. Kedden délben visszaérkezett Moszkvába Valerij Kubászov, a Szovjetunió űrhajós-pilótája, a szovjet—magyar közös űrrepülés parancsnoka, aki egyhetes látogatást tett Magyarországon. Vele együtt érkezett haza Alekszej Jeliszejev űrhajós-mérnök, a közös űrutazás repülésvezetője. A repülőtéren Halász Antal vezérőrnagy, moszkvai magyar katonai attasé, valamint a nagykövetség több vezető diplomáciai beosztottja köszöntötte őket. Ott voltak az Interkozmosz Tanács képviselői is. A Szaljut—6 űrállomás, amely hat napon át otthont adott a szovjet—magyar közös űrrepülés két résztvevőjének, Valerij Ku(Fotytatás az 5. oldalon) Ülést tartott az MSZMP Központi Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1980. június 24-én Kádár Jánosnak, a Központi Bizottság első titkárának elnökletével ülést tartott. A Központi Bizottság megvitatta és elfogadta az időszerű nemzetközi kérdésekről, az 1980. évi népgazdasági terv végrehajtásának helyzetéről, valamint az országgyűlési képviselő- és tanácstagválasztásokról szólá jelentéseket. Az ülésről közlemény jelenik meg. Tegnap megkezdődött a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának ülésszaka Kedden délelőtt 11 órakor a Kremlben megkezdődött a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának ülésszaka. A tanácskozáson jelen van Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke, valamint sok más pártós állami vezető is. A megnyitó ülésen az ülésszak résztvevői jóváhagyták a napirendet. Eszerint az első napi együttes ülésen a tanácsok jogkörét rendező törvényjavaslat ismertetését hallgatják meg a küldöttek, majd a tervezetet a két ház külön-külön vitatja meg. A második plenáris ülésen a tanácsokkal kapcsolatos törvény elfogadása után két környezetvédelmi törvényjavaslat előterjesztésére kerül sor: ezek a vadgazdálkodás és a vadvédelem kérdéseivel, illetve a levegőszennyezés elleni intézkedésekkel foglalkoznak. Végezetül a képviselők jóváhagyják a Legfelsőbb Tanács Elnöksége által az elmúlt ülésszak óta hozott törvényerejű rendeleteket és megválasztják a Legfelsőbb Tanács új alelnö- keit. A területek, körzetek, autonóm területek és autonóm körzetek tanácsainak jogkörével kapcsolatos törvénytervezetet Vaszilij Kuznyecov, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnökhelyettese terjesztette a képviselők elé. A tervezet elsőrendű célja, hogy megnövelje a tanácsok politikai és gazdasági irányító szerepét, jogait és ezzel együtt felelősségét is. A törvényjavaslatot korábban megvizsgálták a szövetségi tanács és a nemzetiségi tanács illetékes bizottságai, valamint a Legfelsőbb Tanács elnöksége is. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Nemzetiségi Tanácsában kedden délután megkezdődött a tanácsok jogkörét rendező tervezetének vitája. A Legfelsőbb Tanács két házának kedd délelőtti együttes ülésén előterjesztett törvényjavaslat megnöveli és a korábbinál pontosabban határozza meg a Szovjetunió életében fontos szerepet játszó területi, körzeti, autonóm területi és autonóm körzeti tanácsok jogkörét, fokozza a helyi néphatalmi szervek politikai és gazdasági irányító szerepét, s lehetővé teszi az állampolgárok nagyobb mérvű bevonását az államigazgatási feladatok végrehajtásába. Mint az első napi vitában felszólalók közül többen is hangsúlyozták, a javaslat törvényerőre emelése tovább fogja fejleszteni és mélyíteni a szovjet demokráciát. Izraeli agresszió Dél-Libanon ellen közi akciót kezdeményez. Al- Hossz ugyancsak bírálta az Egyesült Államokat, az Izraellel szemben tanúsított elnéző magatartásért. — A megszállt palesztin tele. püléseken alkalmazott terrorintézkedésekkel párhuzamosan nagymértékben fokozódtak a Libanon ellen irányuló izraeli agressziói cselekmények. További izraeli csapategységek hatoltak be a dél-libanoni határövezetbe, s újabb előretolt állásokat létesítettek Rad- zsar és Adeisszeh községekben. A kiszemelt határ menti területeket izraeli bulldózerek készítették elő. Egyidejűleg megerősítették a Mardzsajun városban levő állandó izraeli tüzérségi támaszpontot. Mint ismeretes, a határövezet az izraeli támogatást élvező jobboldali milíciák ellenőrzése alatt áll, de mivel Haddad őrnagy fegyveresei képtelenek szavatolni az izraeli határ tökéletes biztonságát, az izraeli hadvezetés előretolt állások kiépítésével, a határövezet közvetlen megszállásával próbálja megelőzni a libanoni területről kiinduló palesztin ge. rillaa kciókat. Szelim Al-Hossz libanoni mi. niszterelnök kedden nyilatkozat, bon ítélte el a Biztonsági Ta- nács dél-libanoni határozatát semmibe vevő izraeli agressziót, s kilátásba helyezte, hogy kormánya — a szükséges adatok birtokában - megfelelő nemzetCarter Belgrádban A jugoszláv államelnökség meghívására Jimmy Carter, az Egyesült Államok elnöke kedden kétnapos hivatalos látogatásra Belgrádba érkezett. Az elnököt a repülőtéren Cvijetin Mijatovics, az államelnökség elnöke, Lazar Kolisevszki, az államelnökség tagja, Dragoszlav Marko- vics, a szövetségi nemzet- gyűlés elnöke, Veszelin Gyuranovics, a szövetségi kormány elnöke és más magasrangú személyiségek fogadták. Carter elnök a repülőtérről egyenesen Joszip Broz Tito sírjához hajtatott, hogy — elkésve ugyan — lerója kegyeletét. Üj-Belgrádban a föderáció palotájában kedden délelőtt megkezdődtek Cvijetin Mijatovics, a jugoszláv államelnökség elnöke és Jimmy Carter, az Egyesült Államok elnöke tárgyalásai a nemzetközi helyzet és a kétoldalú kapcsolatok időszerű kérdéseiről. A tárgyalásokon jugoszláv részről részt vesz Lazar Kolisevszki, az államelnökség tagja, Veszelin Gyuranovics, a szövetségi kormány elnöke és Joszip Vrhovec külügyminiszter, amerikai részről pedig Zbigniew Brzezinski, az elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója és más személyiségek. Megkezdődött a borsó feldolgozása a Szigetvári Konzervgyárban Erb János felvétele Márványszemcsés műkőlapok Pécsváradról Mii gyem avíttal csiszolják a térburkoló termékeket A pécsváradi Építő Ktsz mo- zaiklapgyártó üzeméből kikerülő burkolólapok már az üzem fennállása óta népszerűek az ország minden részén. Az eddig gyártott kisebb méretek mellett a 40x40 centiméteres márványszemcsés térburkoló műkő lap újdonságnak számít. Különösen a Balaton környékén nőtt meg iránta az igény: hétvégi házaik, üdülők járdáinak, teraszainak dekoratív burkolására használják. (A hagyományos beton járdalapokkal azonos méretű, azonban annál olcsóbb, 12 forint darabja.) Híre a határokon túl is átjutott, csehszlovák építőipari vállalatok élénken érdeklődnének, külkereskedelmi kapcsolat azonban még egyelőre nem jött létre. Természetesen értékesítési gondjai a szövetkezetnek nincsenek, hisz a termelt mennyiséget az ország szinte valamennyi TÜZÉP vállalata és számtalan építővállalata úgyszólván korlátlan mennyiségben átveszi. Sikerük titka: a minőség s az, hogy 10 százalékkal olcsóbban adják, mint az ország többi hasonló terméket előállító üzemei. Mivel keresett, országos igényt kielégítő cikkről Szakaszosan újjáépítik az idők folyamán szétmállott, széthullott párkányzatot Pécsett, az alsó- sétatéren a Kertészeti és Parképítő Vállalat kőművesei van szó, természetes, hogy termékváltásra nincs szükség, nem is lenne ésszerű. Azonban a pécsváradiak nem zárkóznak el a termelést gazdaságosabbá tevő megoldások, újítások elől. Jelenleg is ezt célzó kísérletek folynak az üzemben. A lapok csiszolása nyugatnémet importból származó csiszo- lószemcsével történik. Ez évente egymillió 200 000 dollárba kerül. A csiszolókorongakat szinte naponta kell önteni — betonba ágyazva a szemcséket —, hogy mindig legyen tartalék, mert gyorsan kopik. A Kohó- és Gépipari Minisztérium informatív irodája a közelmúltban kapcsolatba lépett a Szovjet Tudományos Akadémia Kijevi Műszaki Kutató Intézetével, ahol műgyémánt csiszolókorongot kísérleteztek ki. Magyarországon a pécsváradi szövetkezet vállalkozott, hogy kipróbálója s aztán alkalmazója legyen az új megoldásnak. Szovjet szakemberek a közelmúltban jártak az üzemben és felmérték, hogy az itt használt anyaghoz körülbelül milyen keménységű ötvözet (műgyémánt és kötőanyag) a legmegfelelőbb. Az egyik gépsorra már rá is szerelték - egyelőre kísérletképpen — az első próbakorongokat. A Stankó moszkvai exportot-importot lebonyolító céggel kötött szerződés szerint a kísérlet alatt elhasznált korongokért nem kell fizetni, csak ha már megtalálják a legmegfelelőbbet. Az új műgyémánl szemcsés csiszoló olcsóbb: csak kéthó- naponként szükséges cserélni (tehát nem pór naponként!), így munkaidő-megtakarítást is jelent, és cserénként 120 000 forintot, nem dollárt! Tehát általa termelékenyebb és olcsóbb lesz Pécsváradon a mozaiklap gyártása. A műgyémánttal főként nők dolgoznak majd, ugyanis a 85 munkás 80 százaléka nő. És ezek a nők, akik háziasszonyok és anyák is, az elmúlt évben 420 000 négyzetméter mozaiklapot gyártottak, aminek 85 százaléka első osztályú volt, továbbá 37 millió forint árbevételt és több mint 5 millió forint nyereséget hoztak a szövetkezetnek. S. Zs. Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúlt naplö XXXVII. évfolyam, 173. szám 1980. június 25., szerda Ara: 1,20 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja