Dunántúli Napló, 1980. június (149. évfolyam, 178. szám)
1980-06-22 / 170. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XXXVII. évfolyam, 170. szám 1980. június 22., vasárnap Ara: 1,60 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja A szovjet-magyar űrpáros Szolnok megyében Látogatás a Tiszamenti Vegyiművekben Rózsatőültetés Tiszaligeten A hetek velencei csúcsértekezlete Amerikai vezetők megbeszélései a Vatikánban Ma kezdődik a kétnapos tanácskozás Carter—Schmidt találkozó Az első szovjet-magyar űrpáros és kísérete szombati napját Szolnok megyében töltötte. A vendégeket: Valerij Kubászo- vot, a Szojuz—36 parancsnokát és Farkas Bertalan kutató űrhajóst, Alekszej Jeliszejevet, a közös űrrepülés földi repülés- irányító parancsnokát, valamint az általa vezetett küldöttséget és Magyari Béla kiképzett űrhajóst elkísérte Czinege Lajos hadseregtábornok, honvédelmi miniszter és Karakas László, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője, az MSZMP KB tagjai. Az érkezőket Szolnok város határánál, az 1919-es tanácsköztársasági emlékműnél Andrikó Miklóssal, a Szolnok megyei Pártbizottság első titkárával az élen a megye és a város párt- és állami vezetői köszöntötték. Az űrhajósok nyitott gépkocsin tették meg az utat az ünnepélyes fogadtatás színhelyéig, a városi tanács épületéig. A zászlókkal díszített utcák mentén szolnokiak ezrei álltak sorfalat, a tenyerek tapsra verődtek, kifejezve örömüket és tiszteletüket a kozmosz hősei iránt. A tanácsháza előtt úttörők virágcsokrokkal köszöntötték a vendégeket, akik ezután a díszteremben tájékoztatót hallgattak meg a megye életéről. Valerij Kubászov és Farkas Bertalan — nagy érdeklődéssel kísért élménybeszámolójuk után — a többi vendéggel együtt, a házigazdák társaságában a Tiszamenti Vegyiművekbe látogatott. A kölcsönös üdvözléseket és a gyári ismertetőt követően a kozmonauták röpgyűlésen találkoztak a vegyiművek munkáskollektívájának képviselőivel, majd a nevüket beírták a brigádnaplókba. Újra egykori iskolájukban Útjuk innen Farkas Bertalan és Magyari Béla egykori iskolájához, a Kilián György Repülő Műszaki Főiskolához vezetett. A vendégeket és az űrhajóssá, valamint kiképzett űrhajóssá lett fiatalembereket forró szeretettel fogadták. Kapuba ér- keztükkór fanfárok szólaltak meg, a tanintézet úgynevezett alakulóteréhez vezető útvonal mentén a főiskola teljes személyi állománya fölsorakozott. Brassói Tivadar vezérőrnagy, a főiskola parancsnoka köszöntötte a vendégeket, majd Alekszej Jeliszejev tolmácsolta a a szovjet űrhajósok üdvözletét, kiemelte Farkas Bertalan és Magyari Béla példás helytállását, emberi magatartását, szakmai felkészültségét, akikre méltán lehet büszke nemcsak a főiskola, hanem minden magyar állampolgár. A bensőséges fogadtatásért, a tanintézetben szerzett tudásért — amelyen megalapozhatták az űrhajózási szakismereteket, s tovább gyarapíthatták tudásukat — Farkas Bertalan mondott köszönetét. Magyari Béla azt hangsúlyozta, hogy a Csillagvárosban töltött évek ki- törölhetetlenek; a Szojuz—36 kilövésének pillanatától az űrhajósok földre érkezéséig szíve együtt dobogott Farkas Bertalanéval. Az ünnepség után fölkeresték a főiskola csapatmúzeumát, ahol ajándékokat adtak át egymásnak, nevüket beírták az emlékkönyvtje, és még egyszer őszinte szívből mondtak köszönetét a főiskola hazafias, internacionalista szellemben nevelő tanárainak. Az itteni látogatás a szabadtéri repülőgép-technikai múzeum megtekintésével ért véget. Ajándékok a szolnokiaktól Ezután Valerij Kubászov, Farkas Bertalan, Alekszej Jeliszejev és Magyari Béla rózsa- töveket ültetett a tiszaligeti fel- szabadulásj emlékmű parkjában. Innen a jubileumi térre mentek, ahol ezrek várták a vendégeket. Andrikó Miklós köszöntője után az űrpáros meleg szavakkal üdvözölte a helybélieket, kívánt nekik további sikereket. A találkozás végén Szolnok városnak átadták a Szojuz-36 kicsinyített modelljét és azt a díszalbumot, amely az űrutazás emlékeit idéző fotókat tartalmazza. A szolnokiak viszonzásul karcagi szűrhímzéses térítőkkel, mezőtúri fazekas népművészeti kerámiákkal kedveskedtek. Carter amerikai elnök szombaton reggel befejezte hivatalos olaszországi látogatását, ünnepélyes külsőségek között elbúcsúzott Sandro Pertini olasz államfőtől a Quirinale palotában, ahol csütörtöki érkezése óta az olasz köztársasági elnök vendége volt. Az elnöki palotából a gépkocsioszlop az amerikai követségre hajtott. Útban a nagy- követség felé az amerikai elnök a programban nem szereplő kitérőt tett a Via Caetano utcába, ahol 1978. május 9-én meg. találták a terroristák által meggyilkolt Aldo Moro keresztény- demokrata politikus, volt miniszterelnök holttestét. Carter koszorút helyezett el Moro emléktáblája alatt. Az amerikai nagykövetségen Carter a diplomáciai képviselet személyzete előtt rövid beszédet mondott, amelyben ismételten kitért az Egyesült Államok és nyugat-európai szövetségesei között fennálló nézeteltérésekre. Mint mondotta, ezek csak egy kis részét képezik a szövetségesek közötti, „együttműködésen, szabadságon és az erőre támaszkodó békén" alapuló kapcsolatoknak. Carter ezután a nagykövetségről helikopteren Vatikánvá- rosba repült, ahol magánkihall, gatáson fogadta őt II. János Pál pápa. Carter és a pápa eszmecseréje mintegy egy óra1 hosz. szat tartott, ezalatt Agostino Casaroli bíboros, vatikáni államtitkár Edmund Muskie amerikai külügyminiszterrel, Zbig. niew Brzezinski nemzetbiztonsá. gi főtanácsadóval és más tisztségviselőkkel folytatott megbe. széléseket. Velencébe, a tőkés világ hét iparilag legfejlettebb országa vasárnap megnyíló kétnapos csúcsértekezletének színhelyére érkezett pénteken az esti órákban Valery Giscard d'Estaing francia államfő. Okita Szaburo japán külügyminiszter szómba, ton reggel érkezett a lagúnák városába, s ugyancsak szombaton érkezett a többi résztvevő is. Pierre Trudeau kanadai miniszterelnök, Margaret Thatcher brit miniszterelnök, Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár, Francesco Cossiga olasz kormányfő és Carter amerikai elnök. A vasárnap megnyíló csúcs- értekezlet előestéjén La Giu- decca szigetén szombaton este találkozott Jimmy Carter amerikai elnök és Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár. A találkozó színhelye az a szálloda volt, amelyben Carter megszállt és röviddel azután megkezdődött, hogy az amerikai elnök Rómából megérkezett Velencébe. Németh Károly fogadta a Holland Munkapárt küldöttségét Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára szombaton a Központi Bizottság székházában fogadta a Holland Munkapárt delegációját, amely dr. S. Joop M. Den Uyl, a Munkapárt parlamenti csoportja vezetőjével az élen az MSZMP meghívására tartózkodik hazánkban. A szívélyes légkörű megbeszélésen véleményt cseréltek a nemzetközi élet kérdéseiről. Kölcsönösen tájékoztatták egymást a magyar, illetve a holland párt helyzetéről, tevékenységéről. A találkozón részt vett Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának titkára és Horn Gyula, a KB külügyi osztályának helyettes vezetője. Baranyai tájak: Nagypostavölgy Fotó: Körtvélyesi László Biró Gyula előadását tartja Erb János felvétele MSZBT-tagcsopartok tapasztalatcseréje Sokoldalú magyar—szovjet testvéri kapcsolatok Ünnepi nagygyűlés Komlón Harmincöt évvel ezelőtt, szinte a felszabadulás pillanatában alakult meg Magyarorszá. gon a Magyar—Szovjet Baráti Társaság. Ma már országszerte 1618 tagcsoport működik, közülük 70 Baranyában. Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága június 21—22-én két. napos tapasztalatcserét, továbbképzést szervezett a Bara. nyában tevékenykedő MSZBT- tagcsoportok ügyvezető elnökeinek részvételével. A tanfolyam, nak a Mecseki Szénbányák adott otthont Komlón, a Juhász Gyula Művelődési Házban. Rajnai József, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának osztályvezetője nyitotta meg tegnap délelőtt az előadóssoroza. tot és köszöntötte a tanácskozás résztvevőit, köztük Bíró Gyulát, az MSZBT főtitkárát és Bocz Józsefet, a Megyei Pártbizottság titkárát. Majd a két újonnan alakult Magyar—Szovjet Baráti Társaság, a rózsafai Egyetértés Termelőszövetkezet, valamint a szentlőrinci Úttörő Tsz tagcsoport ügyvezető elnökének átadta a díszes alapitó- levelet. Az előadássorozat bevezetőjeként Biró Gyula, az MSZBT főtitkára a magyar-szovjet barátsági munka elvi és gyakorlati kérdéseiről tartott előadást. Biró Gyula az elmúlt öt év munkáját értékelve elmondta, hogy jól szolgálták o magyar -szovjet baráti kapcsolat elmé. lyítését a különböző akciók, a „Kell a jó könyv" mozgalom, o barátságvonatok. (Éppen a napokban tért haza Leninqrád- ból egy aktívacsoport.) Nagy szerepet vállaltak a baráti társaságok a különböző szintű orosz nyelvoktatások szervezésé, ben, népszerűsítésében. Szólt a szovjet-magyar és a magyar—szovjet baráti társaságok gyümölcsöző együttműkö. déséről, idei közös programjaikról, melyek keretében megrendezték az olimpiai vetélkedőket, nemzetközi szemináriu. mókát szerveztek, s ősszel előadócserékre kerül sor. A sokoldalú szovjet-magyar testvéri kapcsolatok - amelyek a magas szintű látogatásokon kívül felölelik a tudomány, o műszaki élet és a kultúra szinte valamennyi területét — továbbfejlesztésének soron következő feladatait is felvázolta az előadó. Mindenekelőtt kiemelte: — Mozgalmunk csak úgy lehet élő, fő vonalban tevékenykedő, ha kiforrottak a kapcsolataink a pártszervekkel. A második félévben az MSZBT elnöksége kidolgozza azokat a feladatokat, irányelveket, melyeket a párt XII. kongresszusa határozott meg számunkra. A következő hónapokban nagy feladatot ró ránk a magyar- szovjet űrutazás hőseinek további programja, hiszen számos meghívást kaptak az ország minden részéről. De tovább kell tevékenykednünk a szovjet építőmunka és a szovjet emberek életének reális bemutatásában is. Az előadássorozat keretében a Szovjetunió békepolitikájáról tartott előadást Brenner Péter, az MSZBT Országos Elnökségének főosztályvezetője, majd dr. Schwarcz József, a Mecseki Szénbányák pártbizottságának titkára szólt a szocialista brigádok szerepéről a magyarszovjet barátsági munkában. Majd az ügyvezető elnökök a csoportos konzultációkon gyakorlati tapasztalataikat vitatták meg. Este Komlón, a városi párt- bizottság nagytermében az MSZBT aktivistáinak részvételével ünnepi nagygyűlésen emlékeztek meg a Magyar—Szovjet Baráti Társaság megalakulásának 35. évfordulójáról. Gallusz József, az MSZMP Komló városi Bizottságának első titkára mondott ünnepi beszédet, az ünnepségen részt vett Rajnai József, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának osztályvezetője és dr. Schwarcz József, a Mecseki Szénbányák pártbizottságának titkára. G. M.