Dunántúli Napló, 1980. június (149. évfolyam, 178. szám)
1980-06-13 / 161. szám
1980. június 13., péntek Duncmtuli napló 5 Sikerrel teljesített program Nemzetközi sajtókonferencia Moszkvában. A képen Batalov altábornagy, Farkas Bertalan és Valerij Kubászov. Űrhajós sajtó- konferencia Moszkvában (Folytatás az J. oldalról) végzéséhez szükséges adottságokkal” — mondotta, kiemelve, hogy Kubászov és Farkas sikerrel oldotta meg valamennyi feladatát. Az újságírók kérdéseire vá- loszolva Farkas Bertalan felelevenítette a nyolc nap legérdekesebb, legemlékezetesebb pillanatait. „Legnagyobb élményem talán az volt, hogy parancsnokommal és az űrállomás személyzetével valódi kozmikus családot alkottunk, kitűnően, jó hangulatban dolgoztunk együtt. Mint kezdő űrhajósnak, legnagyobb élményem talán a földreszállás volt, de természetesen az űrutazás minden perce felejthetetlenül emlékezetes marad számomra. Sa- kot olvastam minderről a könyvekben, társaim is sokat meséltek élményeikről, mégsem tudtam például elképzelni, milyen nagy élmény a világűrben a napfelkelte, milyen csodálatos érzés letekinteni a Földre'’ — mondotta a többi között. Beszámolt arról is, hogy Magyar- országot mind éjszaka, mind nappal látta. Éjszaka igen jól megfigyelhetők voltak Budapest fényei. Napközben jól látható volt o Duna és a Tisza vonola, a Kárpátok gyűrűje. Terveiről szólva a magyar űrhajós elmondotta, a pihenés utón mindenekelőtt arra készül, hogy a mérnökökkel, tudósokkal, szakértőkkel megbeszélje a kísérletek végrehajtásának tapasztalatait, esetleg javaslatokat is tegyen. „Nem kívánok szakítani a világűrrel, szeretném, ha módom nyílna arra, hogy továbbra is kapcsolatban maradiak a kutatásokkal, örülnék, ha folytathatnám tanulmányaimat" — jelentette ki a többi között. Hasonlóképpen folytatni akarja kapcsolatát az űrkutatással az expedíció parancsnoka, Valerij Kubászov is. A sajtókonferencián az újságírók kérdéseire az űrkutatási program több vezetője is válaszolt. Vlagyimir Satalov altábornagy, az űrhajósok felkészítésének vezetője például elmondotta : a Szovjetunió folytatni kívánja az orbitális űrállomásokkal végzett űrkutatást, hasznosítva az eddig szerzett tapasztalatokat. A közeljövőben az űrállomások lényegében változatlanok maradnak, de a későbbiekben áttérhetnek — a feladatoktól függően — a több részből álló, összeszerelhető orbitális laboratóriumok alkalmazására. Alekszej Jeliszejev űrhajós, a repülési program irányítója megállapította: a Szojuz-űrha- jók útja a nemzetközi személyzetekkel teljesen a kijelölt programnak megfelelően ment végbe. Ezeket az űrhajókat elsősorban a földi központ irányítja, az új, Szojuz—T típusú űrhajókon viszont mind nagyobb szerepet kap a fedélzeti számítógép, az automatika is. A sajtóértekezleten bejelentették, hogy a nemzetközi űrexpedíció tagjait feladatuk sikeres teljesítése alkalmából a többi között üdvözölték a szocialista országok Interkozmosz bizottságai, az eddigi közös űrrepülések résztvevői. Ugyancsak üdvözletét küldte a Nemzetközi Űrkutatási Bizottság, a Cospar jelenleg Budapesten ülésező tanácskozása, valamint a Szojuz—Apolló program három amerikai résztvevője, Stafford, Slayton és Brand. A két űrhajós a sajtókonferencián közölte, hogy a közeli napokban Magyarországra utazik. * Dr. Szűrös Mátyás, Magyar- ország moszkvai nagykövete csütörtökön délután fogadást adott a szovjet-magyar közös űrrepülés sikeres befejezése, az űrhajósok Csillagvárosba történt visszatérte alkalmából. A rendkívül szívélyes, baráti hangulatú fogadáson megjelent az űrexpedíció két tagja: Valerij Kubászov, a Szovjetunió kétszeres hőse, a Szovjetunió űrpilótája és Farkas Bertalan, a Szovjetunió hőse, űrhajós kutató. Ott voltak a második számú páros tagjai, Vlagyimir Dzsanibekov űrhajós pilóta, a Szovjetunió hőse és Magyar/ Béla. Megjelent a fogadáson a Szovjetunió Minisztertanácsának több tagja és Pavel Kuta- hov, a légierők főmarsallja, a Szovjetunió honvédelmi miniszterének helyettese. A vendégek sorában volt Vlagyimir Satalov altábornagy, az űrhajósok kiképzésének vezetője, Ceorgij Beregovoj altábornagy, a Jurij Gagarinról elnevezett űrhajós kiképző központ vezetője, nagy számban jöttek el a fogadásra a világűr hősei, a szovjet űrhajósok. Ott volt az Interkozmosz- program több irányítója, a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Interkozmosz Tanácsának számos tagja, igen sok, az űrhajózási programban résztvevő szovjet tudós. Eljöttek a kiképző központ munkatársai, akik a szovjet-magyar űrrepülés résztvevőit előkészítették feladatukra, ott voltak a földi repülésirányító központ vezetői és munkatársai. Megjelentek a fogadáson az Interkozmosz-programban résztvevő szocialista országok képviselői. Ott volt a magyar társadalmi küldöttség, amely Biró Gyulának, az MSZBT főtitkárának vezetésével az űrhajósok visszatérte alkalmából érkezett Moszkvába. Nagy számban voltak jelen a szovjet sajtó, rádió és televízió munkatársai, akik a szovjet közönséget megismertették a közös űrrepülés eseményeivel. A fogadáson dr. Szűrös Mátyás köszöntötte a sikeres út- jukról visszatért űrhajósokat, és méltatta a szovjet-magyar közös űrrepülés jelentőségét. Vlagyimir Dzsanibekov a fogadáson átnyújtotta a magyar űrhajósoknak azt a nagyméretű színes krétarajzot, amelyet a szovjet-magyar űrexpedíció rajtja alkalmából készített. Dzsanibekov, aki Valerij Kubászov mellett készült fel a közös űrrepülésre, gyermekkora óta igen tehetségesen rajzol és fest. A krétarajz az űrhajó rajtját ábrázolja, a Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság barátságát jelképező díszítéssel. * A szovjet-magyar űrexpedíció tagjai csütörtökön felkeresték a Moszkva közelében levő repülésirányító központot. Meleg szavakkal mondtak köszönetét a központ munkatársainak a nyolcnapos űrutazás során végzett munkájukért, az űrexpedíció munkájának irányításáért, az állandó, meleg és baráti hangulatú kapcsolatért. Elhunyt Obira japán kormányfő ÓRA A NAGYVILÁGBAN Üdvözlő távirat Losonczi Pál, az Elnöki Tandes elnöke táviratban üdvözölte II. Erzsébet angol királynőt születésnapja alkalmából. Undrej Lukanov Budapesten Csütörtökön Budapestre érkezett Andrej Lukanov, a Bolgár Népköztársaság Miniszter- tanácsának elnökhelyettese, a magyar—bolgár gazdasági és .műszaki-tudományos együttműködés bolgár tdgozatának elnöke. Tárgyalásokat folytat Marjai József miniszterelnök-helyettessel, a bizottság magyar tagozatának elnökével, a két ország közötti gazdasági együttműködés időszerű kérdéseiről. A vendéget a Ferihegyi repülőtéren Marjai József és Boncso Pencsev Mitev, Bulgária budapesti nagykövete fogadta. Csütörtökön hajnalban egy újabb szívroham következtében elhunyt a hetvenéves Ohira Maszajosi japán kormányfő, a Liberális Demokrata Párt elnöke, akit május 31-én szívinfarktussal szállítottak be a tokiói Toranomon kórházba. Az alkotmányos előírásoknak megfelelően Ohira váratlanul megüresedett posztját ideiglenesen lto Maszajosi kabinetfőnök vette át a kormány ügyeinek intézése céljából. A kabinet — ugyancsak az erre az esetre vonatkozó szabályok szerint — együttesen benyújtja lemondását, de ügyvezető minőségben mindaddig hivatalban marad, amíg a június 22-én megtartandó alsóházi és szenátusi választások eredményeképpen meg nem alakul az új kabinet. Ohira temetéséről később intézkednek. A Liberális Demokrata Párt vezetősége korán reggel ülést tartott, s ezen a 86 esztendős Ni- simura Eiicsi alelnököt ideiglenesen megbízták a pártelnöki tisztség ellátásával. A tőkés országok június 22-én és 23-án megtartandó velencei csúcsértekezletén a szigetországot Okita Szaburo külügyminiszter vezetésével gazdasági szakminiszterek fogják képviselni. Ohira Maszajosi halálával a háború utáni japán történelem egyik legbefolyásosabb és legképzettebb konzervatív politikusa távozott. 1978. december 8-o óta állott a kormány és a Liberális Demokrata Párt élén, ám korábban is évtizedeken át . számos felelős tisztséget viselt. A japán tv-állomások a gyászjelentéshez fűzött csütörtök reggeli politikai hírmagyarázataikban egyöntetűen emlékeztetnek, hogy Ohira kül- és A Nemzetek Palotájában csütörtökön megnyílt a genfi lesze. relési bizottság ez évi tanácsko. zás-sorozatának második, nyári ülésszaka. A sorrendben 83. plenáris ülést az ülésszak új elnö. ke dr. Miloslav Ruzak csehszlovák nagykövet nyitotta meg, aki üdvözlő beszédében egyebek között hangsúlyozta: a jelenlegi nemzetközi helyzetre a feszültség veszélyes mértékű kiéleződése jellemző, amely körülmény különös jelentőséget ad a leszerelési bizottság munkájának. Az ENSZ közgyűlés rendkívüli - leszerelési — ülésszakán elfogadott dokumentumból idézve rámutatott, hogy napjaink legfontosabb feladata a világháború, a nukleáris konfrontáció vészé, lyének elkerülése és leküzdése. Az emberiség választhat a fegy. verkezési verseny feltartóztatáMeghalt Ohira Maszajosi japán miniszterelnök belpolitikai vonalvezetését egyre több bírálat érte a parlamentben, s a május 16-ón előterjesztett bizalmatlansági indítvány végül is kormányának leszavaztatására vezetett. Megfigyelők szerint halálával még súlyosabb helyzetbe került a belsőleg amúgy is megha- sonlott és meggyengült Liberá- •is Demokrata Párt. Várhatóan még inkább kiéleződik az utódlási harc korábbi vetélytársai, valamint a miniszterelnöki bársonyszék elnyerésére pályázó fiatalabb konzervatív politikusok között. Mindez sokat árthat az LDP választási esélyeinek. * Ohira Maszajosi japán miniszterelnök elhunyta olkalmá- ból Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke táviratban fejezte ki részvétét lto Maszajosi ügyvezető miniszterelnöknek. sa és a fegyverkezés ütemének csökkentése, illetve a teljes meg- semmisülés alternatívája között. Az elnök a továbbiakban rá. mutatott, hogy a Varsói Szerződés tagországainak legutóbbi javaslatai számos ösztönzést adhatnának a konstruktív tárgyalások folytatásához —min- lenekelőtt a nukleáris leszerelés, valamint az új típusú tömeg- pusztító fegyverek betiltásának kérdésében. A csehszlovák küldöttség vezetője végezetül felszólította a bizottság munkájá. ban résztvevő küldöttségeket, hogy figyelmüket összpontosítsák a genfi leszerelési bizottság alapvető feladataira, hogy ily módon megfeleljenek azon elvárásoknak, melyeket a világ közvéleménye a leszerelés terén támaszt a jelentős nemzet, közi fórummal szemben. ♦ PÁRIZS: Szerda este pokolgép robbant az orlyi repülőtér egyik automata csomag- megőrzőjében. A robbanás következtében négy takarítónő megsebesült, közülük kettő súlyosan. Az anyagi kár egymillió francia frank. A merénylet nem okozott fennakadást a repülőtér csütörtöki forgalmában. ♦ VELENCE: A Velencével szemben fekvő Szent György- szigeten csütörtökön megkezdődött az Európai Gazdasági Közösség kétnapos csúcsértekezlete. A velencei csúcsértekezleten a két legfontosabb téma a Közel-Kelet és a Közös Piac kibővítése. Az utóbbi kérdésnél főleg Spanyolország belépésének elhalasztása lesz a vita tárgya, mert a francia köz- társasági elnök saját mező- gazdaságát félti a spanyol konkurrenciótól. ♦ BERLIN: Sajátos jubileumot ül a drezdai Egon Strauch: 25 év alatt 400 000 viccet gyűjtött össze a világ minden részéből. A rendszerető német „vicc-dokumentátor" 2000 témát felölelő vicceit 136 csoportra osztotta, a tréfákat 900 címszó alatt katalogizálta. Egyedülálló gyűjteményének „ráadása" a karikatúra-összeál- litás, amelyben nagy számban szerepelnek a Ludas Matyiből átvett rajzok. + BEIRUT: Szaad Haddad jobboldali milicistái csütörtökön délelőtt Dél-Libanonban elrabolták az ENSZ-békefenntartó erők húsz katonáját. Közülük 17-et később szabadon engedtek, de három holland kéksisakost továbbra is fogságban tartanak. Az incidenst kisérő lövöldözésnek nem volt áldozata. Az emberrablás közvetlen okairól ellentmondó jelentések érkeztek, de sokat megmagyaráz az, hogy a jobboldali milicis- ták és az ENSZ-katonák már régóta szembenállnak eaymás- sal, s Haddad már többször követelte az ENSZ-erők kivonását Dél -Libanonból. ♦ SIEGEN: Az NSZK-beli Siegen mellett, a Dynamit-Nobel AG üzemében szerda este nitroglicerin hígításakor robbanás történt. Egy munkás eltűnt, egy másik sokkos állapotba került, az anyagi kár nagysága pedig 1 millió márka. A légnyomáshullám 15 kilométeres körzetben ablakokat zúzott be. Az államügyészség vizsgálatot indított a robbanás okának kiderítésére. ♦ ♦ MOSZKVA: Andrej Gromi- ko szovjet külügyminiszter csütörtökön fogadta Thomas Wat- sont, az Egyesült Államok moszkvai nagykövetét. Az amerikai diplomata kérésére létrejött találkozón a szovjet-amerikai kapcsolatok kérdéseit és néhány nemzetközi problémát vitattak meg. + BELGRAD: Belgrádban csütörtökön kibővített ülést tartott a JKSZ Központi Bizottsága. A plénumon a belpolitikai helyzetről és a JKSZ felodatai- lól Dusán Dragoszovac, a párt KB elnökség titkára, a jugoszláv gazdasági stabilizációs politika végrehajtásának időszerű kérdéseiről Veszelin Gyuranovics, a párt KB elnökség tagja, a szövetségi kormány elnöke, o JKSZ szervezeti szabályzatának módosításáról pedig Branko Mikulics, a pórt KB elnökség tagja terjesztett elő beszámolót. Dusán Dia- goszavac referátuma bevezetőiében hangoztatta: a JKSZ szilárd elhatározása, hogy töretlenül folytatja eddigi politikáját. Rámutatott, hogy továbbfejlesztik, erősítik a szocialista ön- igazgatási rendszert, következetesen szilárdítják a párt eszmei politikai egységét és vezető szerepét. LAPZÁRTA A „Közvetlen akció” elnevezésű szélsőséges terrorszervezet vállalta magára az orlyi repülőtér egyik automata csomag- megőrzőjében csütörtökön elkövetett pokolgépes merényletet, amelynek következtében hét személy sérüléseket szenvedett * Hung Hua kínai külügyminiszter csütörtökön háromnapos hivatalos norvégjai látogatásra érkezett. Odvar Nordli kormányfővel és Knut Frydenlund külügyminiszterrel tárgyal nemzetközi kérdésekről * A „forradalmi őrség" csütörtökön Teherán belvárosában tüzet nyitott a mudzsahedinek tömeggyűlésének résztvevőire, miután ez utóbbiak összetűztek a rendezvényt megzavaró szélsőséges iszlám fiatalokkal. Mint ismeretes, a mudzsahedinek magukat iszlám talajon álló marxistáknak tekintik, és jelenleg a legnagyobb — részben fegyveres — muzulmán ellenzéki szervezetet alkotják Iránban. A „forradalmi őrség” az összetűzés után könnygázgránátokkal és sortűzzel próbálta szétoszlatni a több tizezer fős tömeget. A tömegverekedés és a „forradalmi őrség" beavatkozása következtében körülbelül háromszázan megsebesültek, köztük húsz embert ért golyó. * Csütörtökön az olaszországi labdarúgó Európa-bajnokság „B” csoportjának 4 válogatottja is bemutatkozott. E csoport nyitó 90 perce meglepetéssel zárult, hiszen a jóval esélyesebb Anglia pontot veszített Belgium ellen. Eredmények: Anglia-Belgium 1:1 (1:1) (Torino). Spanyolország-Olaszor- szág 0:0 (Milánó). Tájkép Ohira után Kommentár Ohira Maszajosi japán kormányfő hirtelen halála köny- nyen egy politikai korszakváltás mérföldköveként vonulhat be a szigetország leg- újabbkori történetébe. Az 1955 óta megszakítás nélkül kormányon levő Liberális Demokrata Pártot a lehető legrosszabbkor, tíz nappal a rendkívüli választások előtt és a javában dúló belső frakcióharcok közepette hagyta el nagy tapasztalatokkal és tekintéllyel rendelkező elnöke. Ohira kabinetje, miután május közepén a parlament megvonta tőle a bizalmat, már csak ügyvezető kormányként tevékenykedett a június 22-re kiírt választásokig. Ohira kormánya rendhagyó módon bukott meg: egy ártalmatlannak ígérkező bizalmatlansági indítvány váratlan „beérése” következtében és annak ellenére, hogy az 511 tagú alsóházban az LDP 248 mandátummal rendelkezett és kéttucatnyi „független” képviselő támogatását élvezte, vagyis kényelmes többséggel rendelkezett. A bizalmatlansági indítványt a szocialisták kezdeményezték. Ebben személyében is támadták Ohirát, de még inkább a pártját azért, hogy „alkalmatlannak bizonyult az országos ügyek és a külpolitika irányítására", bírálták továbbá Ohirát a kormánypárton belül ismételten elharapódzott korrupciós ügyek miatt. Ilyen, általánosságban mozgó bizalmatlansági indítványokat több tucatnyit nyújtottak már be az ellenzéki pártok az elmúlt negyedszázad alatt, de a kormánytöbbség azokat simán leszavazta. Most azonban másként történt. Ohira ellen ugyanis az ellenzéken kívül saját pártjának több képviselője szavazott, az LDP mintegy 70 tagja pedig bojkottálta a szavazást. így hát Ohira kormányát elsősorban a saját pártja soraiban kitört „belső lázadás” buktatta meg. A párt jónéhány befolyásos vezetője — köztük Tukuda és Takeo Miki volt miniszterelnökök — úgy vélték, hogy az LDP fokozódó hitelvesztésének megállítása érdekében új vezetőre van szükség. Az LDP mandátumainak a száma ugyanis az utóbbi tíz év alatt folyamatosan zsugorodott. Ez jellemezte a tavaly októberben megtartott parlamenti választásokat is. A hatalmi posztokért versengő LDP-frakciók közötti harc semmiképp sem növeli a párt esélyeit a küszöbönálló választásokon. Arra persze nem lenne reális „tippelni”, hogy az összefogást nélkülöző ellenzék kerül ki győztesen az erőpróbából. De nagyon is lehetséges, hogy az LDP elveszti negyedszázados hatalmi monopóliumát és koalíciós kormány alakítására kényszerül. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy lényeges irányváltással is számolni kell Japán bel- és külpolitikájában. Pálfi Viktor A leszerelési bizottság nyári ülésszaka