Dunántúli Napló, 1980. június (149. évfolyam, 178. szám)
1980-06-12 / 160. szám
s. Dunántúli napló 1M0. június 12., csütörtök „Megismerni a kanasz||.” Népi zenekar Somogyapátiban KEDVTELÉS, NEM HASZONSZERZÉS Próba az ifjúsági klubban A Fiilöp-szigetek nemzeti balettje a Pécsi Nyári Színház műsorában meg: a törzsi és ősi; az arab, Szigetvár környékén még ma is meglepően sok hangszeres együttes, úgynevezett parasztzenekar működik. Nemrég adtunk hírt a merenyeiekről, most a somogyapátiakat mutatjuk be, és úgy hírlik Nagypeterden és Szigetváron is játszik még hagyományos népi zenekar. A „parasztzenekar” minősítés nem foglalkozási megjelölést ta. kar, hiszen a hagyományos felállású — hegedű, kontra, cimbalom, bőgő — zenekarok tag. jai nem kizárólag mezőgazdává, gi dolgozók. Ez az elnevezés egy zenélési stílus kifejezője, s ez vonatkoztatható a tíz év után újjáalakult somogyaipáti együttesre is. Jóllehet ma már népdalokat szinte alig játszanak, s ha igen. azt is „korszerűsített" változatban, mégis az előadásmódjuk, a hangszerkezelésük ahogy a harmóniákat használják sokkal inkább emlékeztet a mór-mór elfeledett paraszti muzsikára, mint a múlt század vége felé kialakult „cí- gányos” előadásmódra, amelyet a cigányzenekarok terjesztenek változatlanul nagy buzgalommal. A zenekar idősebb tagjai a hatvanas években már muzsikáltak együtt más prímás irányi, tása alatt. Ő meghalt, s a zenélés abbamaradt. Néhány hónapja vetődött fel a gondolat, hogy jó lenne ismét összeállni. Hárman közülük — a legidősebbek — somogyhatvaniak. Kiss Ferenc kubikosként dolgo. zik. Magától tanult meg kontrázni még gyermekkorában úgy, hogy az alapokat a cigánytól leste el a mulatságban. Papp Illés az Alföldről, Hajdú- Bihar megyéből került Hárságy. ra. Most a szövetkezet traktorosa, és nagy tréfacsináló. Bőgőn játszik, a hangolásra nem sok ügyet vet, de a feszesen kipön- getett ritmus jó alapot ad a többieknek a játékhoz, a táncosnak a tánchoz. Hegedűs János, a Szigetvári Konzervgyárban dolgozik most, segédmunkás. Gyerekkora óta cimbalmo- zlk, először csak negyedes cimbalmon játszott, amit asztalra téve, vagy térdre fektetve lehet használni, aztán ahogy egy kicsit tehetősebb lett, nagy cimbalmot it tudott vásárolni. Jelenlegi hangszerét a művelődési ház vette. A híres Schun- da-cég készítette valamikor a század elején. Ambrusics Sándor családi hagyomány folytatója, hiszen az édesapja is prímás volt A fiatalember tőle és nem zenetanártól leste el a hangszer fortélyait, s ez meglátszik a játékán : keményen, „rusztikusán” húzza még o nótákat műcsárdásokat is. A foglalkozása halász, a szövetkezetben dolgozik. A hangszer-összeállítást tekintve kissé kilóg a zenekarból, a közösség szempontjából azon. ban feltétlenül az együtteshez tartozik a tangóharmónikás, Molnár József sofőr. Eredetileg falusi „dzsessz-zenekarban” játszott, s barátai kérésére nyergeit át a népies muzsikára. Annak, hogy ez az együttes működik, a nagy közművelődési hasznán túl hagyományőrző, néprajzi értéke is van. Különö. sen, ha megemlítjük, hogy él még a faluban egy idős állat- gondozó, Bíró Imre bácsi, aki egy pohár jó szívvel kínált bor és rövid unszolás után még ma is eljárja a kanásztáncot az egyik ismert kanásznótára. Nyil. vánvalóan nem úgy, mint negyven, vagy ötven évvel ezelőtt, de a keresztbe tett két bot fölött még most is szaporán váltja a lépéseket. A hozzáértő folklorista minden bizonnyal még sok értéket föl tudna fedezni Imre bácsi táncában csakúgy, mint a zenekar játékában. A környék lakói persze annak örülnek a legjobban, hogy ismét van zenekaruk, amelyre családi estet, bált, lakodalmat lehet bizni. Legutóbb Patapok. losiban és Apátiban játszottak nagy sikerrel. A művelődési Házban próbálnak. Szabó Imre igazgató joggal büszke rájuk és ahol tudja segíti őket. A leírások szerint még e szá. zad elején is majd minden baranyai falunak volt zenekara. Ma már az a ritkaság, ha az emberek a napi munka után hangszert vesznek a kezükbe, egyáltalán: ha kedvtelésből, s nem haszonszerzésből csinálnak valamit. Éppen emiatt örülünk annyira a somogyapáti zenekar újjáalakulásának. Havasi J. Az egzotikus hangzású Ba- yanihan olyasmit jelent, hogy „együttalkotás”. Ezt a nevet viseli a Fülöp-szigetek nemzeti balettegyüttese, amelynek gazdag műsorát, szépséges táncosait Pécs is láthatja 1980 nyarán. Az együttes francia impresz- száriója elmondta, hogy Párizsban, a nemzetek színháza fesztiválján 22 együttes közül a Bayanihan nyerte el a fődíjat. Azóta járják a világot és sikerük egyre fokozódik. A jelenlegi turné Los Angelesben kezdődött és a perui Limában ér véget. A Fülöp-szigetek lakossága az évszázadok folyamán színes és változó képet mutatott: őslakóin kívül különböző népek váltották így egymást, megpihenve egy időre a szigeten, s otthagyva kultúrájuk jegyeit. Ennek eredményeként kialakult egy, a maga nemében egységes kultúra, melyben három jelentős irányzat figyelhető a malaj, a muzulmán és az európai, spanyol kultúra. A Bayanihan együttes műsora két részből, ezen belül öt elkülönülő ciklusból áll. Ezek: a Budong rítusok: Fin del sigh: Vinta; Halinhinén és a Pala- kaya. Az első részben egy ősi himnusz és harci tánc szerepel. Majd spanyolos koreográfia következik gitárzenével, s a tengeri átkelés története táncban, ütőhangszeréit kíséretével. A második rész táncegyveleg a különböző etnikai csoportok anyagából, majcf egy kamara jellegű táncot adnak elő „a leányról és két udvarlójáról". A műsoft vidám, bravúros táncképek zárják mezítlábosan, bambuszbotokkal. A Pécsi Nyári Színház pénztára június közepéig csak megrendelést vesz fel az együttes július 23-i műsorára. A jegyeket június 15. utón adják ki. Péter Anna Közigazgatás, közművelődés II. És hogyan látja a népművelő?... A harmadik nyilatkozat közlése elmarad Sárkány Attila művelődési ház igazgató éppen egy fiatal tanárjelöltet tájékoztat a falu kulturális ügyeiről. Nincs nagy korkülönbség köztük. Tájékoztatni pedig van miről: kiváló amatőr együttesek működnek Somberekén és környékén, elsősorban Palotabozsokon. Arany dolga lehet itt a népművelőnek. — Kétségtelenül jó helyzetben vagyok — mondja Sárkány Attila. — Annak ellenére, hogy a község apraja-nagyja a munka mellett bikahizlalással foglalkozik, van kulturális élet. Ez elsősorban az együttesek tevékenységében mutatkozik meg. A kultúrház közös fenntartású intézmény, évi 295 000 forinttal gazdálkodom, tulajdonképpen teljesen függetlenül. A tanács mindent korrektül biztosít, a termelőszövetkezet is adakozó. — De... — Nincs de. Azt hiszem a népművelő cselekvőkészsége, ötletessége határoz meg mindent. — Nem is emlékezik olyan esetre, hogy a tanácsi vezetők megakadályoztak volna valamit? — A három év alatt, amióta itt vagyok, nem fordult elő. Nagy sikere volt például egy templomi orgonahangversenynek —, pedig az ilyesmit máshol talán még ferde szemmel néznék... A ház most üres. Túlságosan is üresnek tűnik. Igaz, délelőtt van. — Tudom, hogy jó volna áttérni a kötetlen programokra, a „nyitott ház” módszert alkalmazni, de ehhez nincs elég helyiségünk — mondja az igazgató. — Aztán az elmélete sincs még ennek kidolgozva... Gida Tibor kőműves és villanyszerelő szakmáját hagyta ott, hogy Szabadszentkirályon művelődési ház igazgató lehessen. — Klubot vezettem Pécsen, és nagyon megtetszett ez a hivatás. Alig vártam, hogy főállású népművelőnek mehessek valahová — mondja. — Másfél éve vagyok Szabadszentkirályon. — Nem bánta meg, hogy szakmát változtatott? — Nem bántam meg, mert szeretem csinálni. Igaz, hogy valamivel nagyobb erkölcsi támogatásra számítottam. A lakosságtól és a vezetőktől is. A tanács minden segítséget megad, de úgy érzem, ha nem csinálnék semmit, akkor is ugyanolyan jó fiú lennék, mint most, hogy töröm magam. A tsz-ve- zetőség például még sohasem kérdezte meg, hogy mire költőm azt a pénzt, amit adnak: jól használom-e föl, mire lenne még szükségem? A község lakosai is csak nehezen oldódtak föl velem, idegennel szemben. A mai napig sokkal több kezdeményező készséget tapasztalok a társközségekben. A szentkirályiak azt várták tőlem, hogy olyan rendezvényeket szervezzek meg, mint más nagyobb községekben. De hová hozzam a színészeket, a zenészeket? Még egy normális WC sincs, nemhogy öltöző ... Való igaz: nagyon hiányzik Szabadszentkirálynak az az épületszárny, amelyet az egykori erdőbirtokosság által épített kultúrházból ingyen adott át az áfésznek az előző tanácsi vezetés. Bizonyára presszóra is, italboltra is szükség van, de egy ilyen régi kultúrájú község aligha nélkülözhet egy színvonalas művelődési házat. Gida Tibor most nem látszik túlságosan boldognak. — Nem érzem, miért vagyok ott, hogy kellek-e egyáltalán. Mintha a levegőben lógnék... — Kint lakik? — Nem, úgy járok ki. — Mikor van nyitva a művelődési ház? — Amikor valamilyen rendezvényt tartunk, vagy mozivetítés van. A klub azonban rendszeresen nyitva tart. Lehet olvasni is. Hatféle újságot járatok: Dunántúli Naplót, Népszabadságot, Magyar Ifjúságot, Ifjúkommunistát, a Világ Ifjúságát és a Föld és Ég című lapot. Az előző részben három község tanácsi vezetői szólaltak meg. A „három a magyar igazság" elve alapján most is szerettem volna ragaszkodni ahhoz, hogy még egy falu népművelője nyilatkozzon. Két alkalommal is viszonylag hosszasan beszélgettünk, leadásra várt a kész kézirat, amikor váratlanul telefonhívást kaptam: tekintsünk el az interjú közlésétől, mert megváltoztak a körülmények. A megye egyik legtehetségesebb népművelőjét — ezt nem én találtam ki, szakemberektől hallottam — sokáig háttérbe szorította a helyi tanács. Kezdeményezései visszhang nélkül haltak el, s ebben a faluban is a „minek ugrálni, abból csak baj lehet” szemlélet érvényesült. Most úgy tűnik, megmozdult valami — állítja a fiatalember, akinek a községi státuszát illetően is változások várhatók —, nem volna szerencsés a régi sérelmeket ebben a helyzetben fölhánytor- gatni. Indokai ésszerűek, s ezért akármilyen érdekesen egészítené is ki nyilatkozata az eddig kialakult képet, az utolsó oldalakat el kellett hagynom. Hiszen az újságíró célja sem más, mint az, hogy a dolgok minden faluban rendbe jöjjenek a tanács és a művelődési ház körül. Havasi János (Következik: Nyitni kell, mondják a szakemberek...) Településtörténeti konferencia Siófokon Feltárni a történeti tényeket Az idén negyedízben ültek össze Dunántúl történészei, szociológusai, hogy ennek a hatalmas, országunk más részeitől elütő sajátosságú területegységnek településtörténetéről tanácskozzanak. A május 22—23-án Siófokon tartott konferenciát a Somogy megyei Tanács V. B. művelődésügyi osztálya, illetve annak levéltára rendezte a Pécsi és Veszprémi Akadémiai Bizottság, a Magyar Történelmi Társulat, négy megye TIT-szervezete és más szervek közreműködésével. A konferencia témaköre: Dunántúl településtörténete az 1867—1900 közötti időszakban. Az értekezletet Bihari Ottó akadémikus, a Pécsi Akadémiai Bizottság elnöke nyitotta meg, hangsúlyozva a jogos igényű feladatot: egy-egy rövidebb időszakban a reális nemzeti önismeret szintézisében feltárni Dunántúl történeti tényeit, minél több fehér foltot eltüntetni a különböző történeti korszakokból. A településtörténeti konferenciára vonatkozó első kezdeményező lépés 1974 májusában Székesfehérvárott történt, s azóta minden évben váltakozó helyeken jönnek össze Dunántúl kutatói, hogy megvitassák egy-egy korszak agrár- és ipartörténeti, település-, igazgatás- és művelődéstörténeti, nemzetiségtörténeti és genealógiai jellegzetességeit. A mostani tudományos értekezés az idézett témakörökben a dualizmus korának felméréséről adott számot. Eddig e korszakot jórészben negatív módon értékelték, de a szorgos levéltári kutató munkát tükröző, most feltárt részeredmények összesítése e korban is — talán csak Sopront kivéve - rendkívüli gazdasági fejlődést igazol. Hanák Péter akadémikus zárószavában kiemelte a 62(1) előadó érdemét: az eredeti források alapján a valóság legmélyéből kibányászott adatokból a tudomány rostáján fenn fog maradni mindaz, ami elfogadható, ami a tőkés társadalmi fejlődés e korszakára jellemző. Nem rehabilitálni kell e kort, hanem jobban megérteni. A szorgos kutató munkával most feltárt részeredmények e tájegység ipari, gazdasági, művelődéspolitikai stb. polgári fejlődésére világítottak rá, de egyúttal kibővítették az országos összmér- legelés lehetőségét is. Felhívta Hanák Péter a figyelmet a témakoncentrációra, néhány terület (így például a munkásművelődés, az életmód, a gondolkodásmód, a pecsét- és címertan stb.) ismertetésének hiányára. A település- és igazgatóstörténeti szekcióban 14, a művelődéstörténetiben 15 előadás hangzott el másfél nap alatt. E szekciókat célszerű volna megosztani, hogy az elhangzottak felett viták, kiegészítések alakulhassanak ki. A siófoki tudományos értekezleten Pécs város történészei közül sokan megjelentek. Az egyik referátumot Csizmadia Andor tartotta: A városi kegyuraság Dél-Du- nántúlon a dualizmus korában címmel. Valamennyi szekcióülésen pécsiek is szerepeltek: Borsy Károly, Erdő- di Gyula, Erdős Ferenc, Füzes Miklós, Iharosy József, Krisztián Béla, Sándor László, Szita János, Szita László, Tegzes Ferenc, T. Mérey Klára és Tóth István. Előadásaik nemcsak elemző, alapos kutatásaikról tanúskodtak, de nagy mértékben elősegítették a reális, de önkritikus nemzeti önismeret kialakíthatását is. A legközelebbi település- történeti konferenciát 1981 tavaszán Székesfehérvárott tartják. Ennek tárgyalandó történeti időszaka 1900-tól a felszabadulás évéig tart.
