Dunántúli Napló, 1979. december (36. évfolyam, 329-357. szám)
1979-12-16 / 344. szám
1979. DECEMBER 16. .«■ KULTÚRA DN HÉTVÉGE 7. Csikvári Péter: Halotti beszéd, Brutyó Mária: Faliszőnyeg, Mészáros Géza: Kornélia Ravennában, Szabados Árpád: Kések mukmmwm A Fiatal Képzőművészek Stúdiójának kiállítása Pécsett Múlt évben jubileumi tárlatuk máig gyűrűző vitát kavart. Az idei kiállításnak az évi bemutatkozás fontosságát kellene „modellszerűen reprezentálni". Ehhez tisztázni kéne a célkitűzés lényeges kérdéseit. Miből mit és mennyit? Bármit állítunk ki, kinek az alkotása legyen? Milyen esztétikai mércével mérjük az elgondolást? A mesterségbeli tudást melyik szinten kérjük szómon a megvalósításban? A felmerülő kérdéseket nem egy napilap keretében leihet megnyugtatóan tisztázni. Nem ezen a fórumon vizsgálhatjuk felül a művészképzés problémáit, pedig a tárlatról való véleményalkotás folyamán ez is felvetődik. Aztán a méretek. A látogató legelső benyomása — különösen a festészet esetében — a képek nagysága. Sok a négyzetméternyi vagy nagyobb kép. Hollóm, hogy külföldön ezt elvárják. Pedig nagyon sok buktatója von. A nagy felület minden kis darabját ki kell használni, meg kell munkálni. A vásznat be kell tölteni. Nemcsak festékkel, hanem ötletesen szerkesztett gondolattal. Egyik sem hiányozhat: sem a gondolat, sem az ötlet, amelyik biztosítja az autentikus technikát. Biztosan lesz fórum amelyik elemzi, minden szempontból helyére teszi ezt a tárlatot. Az egyes művészeti ágaknak belülről fakadó törvényszerűség szab határt. Az avantgárd tágított a kereteken, sok oz átjátszás. De a festményeket és plasztikákat maradéktalanul „elmondani" nem lehet, ahogyan a zenét se. Azt hiszem, ezért berzenkedem az iskolás, a didaktikus művek ellen. Hitelüket rontja az egyoldalú konkrétum. (Czene Gábor: Devecserí Gábor emlékére, Szanyi Péter: A nagy konstrukció; Ferk Anna: Évszakok). Tudom, pályakezdők a kiállítók. Fogékonyak. A hatások erősek. Jóindulattal őzt mondom: magukat keresik, az egyéni, a csak rájuk jellemző „kifejezhető!” és eszközeit. Sikeresnek találom az útkeresés tükröződését Brutyó Mária: Faliszőnyeg; Csikvári Péter: Halotti beszéd; Kéri László: Átalakulások — Goya emlékére; Mészáros Géza: Kornélia Ravennában; Lacza Márta: ceruzarajzai; Jávor Piroska tűzzománcai és Szabados Árpád: Kések esetében. Szorgos kereséssel ezeknél is kinyomozható az „előd", de néhány esetben bántó utánérzéssel találkozunk. Kárpáti Tamás nem tud vagy nem is akar szabadulni Chagalltól. Remélem, fölényes mesterségbeli tudását és nem eredetiségét jutalmazták KISZ-dijjal. Zavaró ef. Zám-bó István képein az alakok Miróra emlékeztető lebegése. Egy korszak látásmódját, technikáját menti ót Trischler Ferenc a Festő és modellben, Bállá Margit grafikáiban, Bánkuti István Szkíta szarvasában, Katona Zsuzsa Fiú című faszobrában, Körö- sényi Tamás és Lóránt Zsuzsa festett bronz figuráiban. Ezért a megvalósítás átlagnál magasabb színvonalát értékeljük és nem kutatunk a forrás után. Egyénileg egy tökéletesen beszélt nyelv birtokában esélyesek az önmegvalósításra. Bokos Ildikó In situ sorozata, Mihályi Gábor Régészete, Romvári János Előhívásai, Tóth Juli Mesterségek című reliefjei, Szüts Miklós két képe, Mátrai István Altamira fotójo a modern képzőművészet intellektuális hagyományára épít. Kitűnnek a megmunkálás különös gondosságával. A tárgyválasztáson túl ennek köszönhetik vonzerejüket. Megrogadóak a Babos testvérek képei. Hepp Edit finom lazurjai, Nagy Gábor olajfestményei, Schlosser Béla Töprengője, Tölg-Molnár Zoltán alkotásai. A műgond és az egyéni gondolatvilág emeli ki ezeket. Van mondandójuk. Érdemes rájuk figyelni. Nem tudom, kik és mennyit vásárolnak ezekből a képekből. Műhelyekből. De festé- szetileg ragyogóan megoldott alkotások túlméretezés miatt eladhatatlannak tűnnek. Kövületnek nem elég közérdekű a téma, az egyéni vásárlónak nagy o forma. Zrínyi-falvi Gábor Útban az É-sark felé és a szellemes A struktúra felfedezése című alkotásával, Vá- rády Róbert Kiemelve című olajával a pozitív esztétikai értékelés ellenére nem tud meggyőzni, hogy a kép-nagyság adekvát, egyedül helyes. Hátha még az üresség vagy felesleges extravagancia-taszítja-azembert. (Barabás Márton: Nadrágba bújt felhő, Bu'hály József: Homokvilág és Kocátok, Erdős Júlia: Élősövény, Fábián Pál: Reggel, Fehér László: Gazdátlan temető II., Gábor István két képe, Her- pai Zoltán: Ébredés, M. No- vák András: Ikarosz bukása, Sinikó István: Kora tavasz a Rózsadombon, Szikora Tamás: Varratok, Tiry Péter: Rejtett fények, Topor András két olajtemperája, Trombitás András: Teljes holdfogyatkozás, Wa- horn András három fotóra festett vegyes technikájú képe; (Tamás Noémi két olaja Da- lisan expresszív. Ami a jövő képzőművészetét jelentheti, abból keveset láttunk. Ráadásul kezdetleges elsietett megoldásokat. (Topor András: Dimenziók I—II. Kéri Adóm: Töltények, Gyulavári Pál: Vasvénusz). A sikerültebbek se meggyőzőek. Hiányzik az átütőerő. (Palotás József: Ablakok Pannóniára I—//., Szabó Tamás: Hasáb és Oszlop című üvegplasztikói, Sándor Antal: Rozsdamentes vízió.) Rengeteg lehetőség maradt kihasználatlanul. (Ásztai Csaba tűzzománcai, Bábos László: Női portré, Fi i lenz Istvá n tus-képei, Kun Éva: Ablakok.) Olyan kezdemények ezek, amikben az adott művész esetében van fantázia. Ha már a fantáziát említem, megjegyzem, hogy a kiállítás grafikai anyaga ebből a szempontból is felülmúlta a kisplasztikáit és festészetit. A kivitelezések műfaji skálája s ezek minősége is itt volt a legmagasabb színvonalú. Egykét bronzot: Szeift Béla érmei, Pálffy Katalin: Nikéje, s az ólommal dolgozó Bánkuti István szobrai kivételével a plasztikai rész a legegyenetlenebb. Ide venném a festett bronzokat is. (Körösényi Ju- ditja és Lóránt Látogatója.) A festészeti anyag gyengeségéért az időt lehet a legkönnyebben okolni. S van is benne ráció. Ahogy a regények írásához is több idő kell, mint a vershez. Több megélt idő is. Türelem is. Higgadtság. Ebből az anyagból ez topinthatóan hiányzik. Maradéktalan örömöt csak oz jelent, hogy mindezt első kézből tudtuk megállapítani. . .. Körösi. Pál,*. Faludi Ferenc, „a magyar poéták csudája” Amikor a jó öreg Bőd Péter írói életrajzgyűjteményét Nagyszebenben Magyar Athenás címmel közzétette, az ország másik végében élő Faludi Ferencről úgy véli, hogy költött nevű író, s nem is veszi be oz addig ismert írók közé. Pedig kortársa, Révai Miklós elsőnek ismeri fel nagyságát, s már 1786-ban kiadja életrajzát és műveit. Batsányi János is jeles, nagy írónak tortotta, s amikor Faludi műveinek kiadásához arcképét kereste, nem talált rá. Akadtak azonban olyan rohon- ci emberek, okik még emlékeztek rá, s akik szerint a költő „középtermetű, teljes képű, vaskos, kissé kopasz ember volt." Verseit 2 angol, 3 francia, 3 német és egv olasz antológia is közölte. Rájnis, Révai, Verseghy és Horváth Ádám voltok első jelentős tanítványai, de sokat tanult tőle Kisfaludy Sándor, Csokonai és Berzsenyi is. Formai hatása Vörösmartyig kimutatható. 1921-ben Németújvárott hosz- szú ideig tartó kutotás után rátaláltak arra a házra, ahol 275 évvel ezelőtt, 1704. március 25- én született. Amíg atyja, Faludi János, a Batthyány grófok tiszttartójaként a Habsburgok érdekeit szolgálta, addig anyja, Radostics Jusztina családjábon kuruc kapitányok jeleskedtek. 1714 novemberében az öreg Faludi Kőszegre vitte fiát beíratni a gimnáziumba. 1719-ben azonban már o soproni jezsuita kollégium tanulója Faludi Ferenc, majd egy év múltán Bécsben a rend tagja lesz. Grázban Amode Lászlóval együtt szerzi meg a bölcsészet- tudori oklevelet. Majd Pozsony után Pécs következett, ahol Faludi 1728—29-ben két éven ót tanította a retorikát és a poétikát, s egyben a ház történetírója is. Bécsi, grázi, linzi, mojd római, nagyszombati és pozsonyi évek után 1758—59-ben ismét visszatér Pécsre, ahol a kollégiumban két évig az aligazgatói (minister) állást tölti be. Pécsi tartózkodásai emlékét utcanév és emléktábla őrzi. A jezsuita rend eltörlése utón a rohonci szegényházban talált menedéket, s életét újabb iro- dalmi művek olkotására szenteli. Rohoncon, ebben a kies alpesi városkában halt meg kétszáz évvel ezelőtt, 1779. december 18-án. Szerény „vagyonát" elárverezték, és a Batthyány családtól kapott néhány arany- nyol együtt Körmenden élő Klára húgának küldték el. A Magyar Tudományos Akadémia és a Burgenlandi Tartományi Kormányzat november közepén egyhetes emlékülést tartott részben Kőszegen, ahol emléktáblát lepleztek le, részben Németújváron, Rohoncon és Felsőőrön. Foludi Ferenc a magyar rokokó irodalomnak Mikes Kelemen mellett a legjelentékenyebb képviselője, aki prózai, költői, drámai alkotásaival, kivételes formaművészetével, bámulatos stílusérzékével beírta nevét o magyar irodalom történetébe. Valóságos polihisztor volt. A matematikát, a nyomdászatot, a jogot, a filozófiát is magába foglaló ismereteivel, német, olasz, francio, latin és görög nyelvtudásával kora legműveltebb írói közé tartozott. Egyéniségének és írói munkásságának legjellemzőbb sajátossága : emberszeretete. Révai Miklós így ír erről: „El szokott volt a köznép és cselédek közé járogatni, csak ovégett, hogy őket szabadabb beszédre felbátorítván, igazabban kitanulhassa a tulajdonabb magyar szóejtéseket. Amiket észrevett, aztán fel is szokta nagy gonddal írogatni.. Ő az első tudotos népnyelvi gyűjtő, akinek kitűnő érzéke volt a dolformához. Fejlődés- történeti jelentősége abban áll, hogy vele kezdődik a magyar irodalmi népiesség. Horváth János benne a népies irány úttörőjét látja: „Faludi remek magyar prózát fogalmaz, eladdig példátlan stílfegyelemmel, de oly magyarosságra törekedve, minő Pázmánynak sem volt tudatos szándéka, másfelől pedig verseket ír, nemegyszer idegen ösztönzésre, de a magyar ritmusnak oddig ismeretlen szabatossággal.” Verset ír az 1763. évi komáromi földrengésről: abból az alkalomból, hogy Mária Terézia hazahozotta első királyunk jobbját. Máig is énekelt versei: Szüzek, ifjak sírjatok! és a Ki ragyogni látod élted csillagát kezdetű ének. A Tarka madárban egy fogságba esett, megölt madárka hatstrófás történetét ellentétes refrénekkel, bz egyszerű mese fordulataival mondja el. Talán legismertebb versében, a Forgandó szerencsében arra oktat: „Fortuna szekerén okoson ülj!" Kísérletet tesz az olasz „sonetto” formájában írt verselésre is A pipárul írt versében. Bár magyarságára jelentős hatással volt Pázmány is, de az övé már szándékolt, pedáns magyarosság, amelynek jellegzetessége a velős tömörség, a színes, érzékelhető képekkel teli, választékosabb népiesség. Nézzünk egy-kettőt bölcs mondásaiból I — Aki fullánkját könnyen bocsátja másra, nyilakat várhat helyébe. — A szegény nem látja, hogy sértő tüske a gazdagság, hogy több bú, s gond vagyon o gazdag fejében, hogysem szőrszál nyusztos süvegében. Műveiben nemcsak bölcs mondásokat találunk, hanem gyakran új szavakat is. Néha csak a szó jelentésének megszorításával újít mint például a mindmáig használt hitel (=hívés) szóban; máskor maga alkot új szavakat: az udvariasság, ellenfél, figyelem, napirend, zsebóra stb. Magvas szólásokat jegyez ki Pázmány és Grácián, spanyol prózaíró műveiből, meglesi a nép beszédmodorát, s mindezeket „természetes, kellő, tulajdon magyar nyelven” (Révai Miklós) beépíti nagyarányú prózai műveibe is. Ezekben- o nemességet oktatni, nevelni okaró Faludi a művelt társaságot szórakoztató szépíróvá fejlődött. A Nemes ember, a Nemes asszony és a Nemes úrfi moralizáló művek írásától eljut a Téli éjszakák mulattató világáig. Bőd Péter sajnálatos tévedésétől eltekintve Foludi írói-költői neve már életében nagyra nőtt Legrégibb magyar nyelvemlékünk, a Halotti Beszéd az ő olvasata szerint jelent meg. Gyors, ütemű, magyaros versformáinak egyikét, a Faludi-tizest róla nevezték el. Többen verset írtak „ Faludi nótájára". Nemzeti klasszikussá Batsányi János tette, aki 1824-ben sajtó alá rendezte műveit. Tiszteletére alakult meg 1906. május 21-én Szombathelyen a Faludi Társaság. A későbarokk és a rokokó kiemelkedő művésze két ízben- tartózkodott Pécsett. Városunkban tartózkodása idején irtó azt a tizenkét soros latin nyelvű epigrammát, amelyet Batsányi János mogyar nyelvű verseivel együtt 1824-ben tett közzé. E versében Janus Pannonius- nak és a nagy könyvtáralapítónak, Klimó Györgynek állít emléket. E disztichonos verset magyarra fordítva, az alábbiakban közöljük. A PÉCSI PÜSPÖKI KÖNYVTÁR DICSÉRETE Itt, hol hamvaidat végső nyugalomba helyezte Ó Janus, nagy Korvin, s zengte babérod e hely, A görög és a latin költőket ölébe terelve Váteszek üdvére állt ez a könyvtár itt A sors vasfoga sajnos akarta, hogy egyszer Vad törökök serege végképp tönkre tegye. Visszahívott múzsák, bátran tapsoljatok immár! Új könyvtár épült, szebb ez az egykorinál. Válogatott tudományokkal ma virágzik e könyvtár, Szellemek számára messzire tárva kaput. Püspököm, istenek áldjanak, szerzőjét tudománynak! Hisszük, a kései kor Téged is olvas majd! Dr. Tóth István