Dunántúli Napló, 1979. október (36. évfolyam, 269-299. szám)
1979-10-28 / 296. szám
1979. OKTOBER 28. TÁRSADALOMPOLITIKA DN HÉTVÉGE 5. ORMÁNSÁG Meszeltfalú, boltíves-veran- dás öreg házban járok. Lakói elmentek még a nyáron — Szent Mihály lován. A földes, döngölt padlójú szobában az ágy bevetetlen: o dunyhát mintha most terítették volna az ágy végibe szellőzni. A falon az esküvői kép, alóla is, mellőle is előtört o salétrom. Le kéne venni, míg magától le nem esik, hiszen odébb már egy festményt ledo- bott magáról a felpúposodó vakolat a kilozult szöggel együtt. A varrógép lábhajtóján két cipő: az asztalon a viaszosvászon majdnem új: a bicska csak egy helyen hasított bele. A kredencben fényképek, igazolványok, levelek és hat doboz szűzdahány. „Is'en tartsa meg magukat sokáia, boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk . . ." Olvashatatlan aláírás. Ormánság. Elhanyagolt, elfelejtett világ. Sehol ennyi üres ház, beszögezett ablak, qazzol felvert udvar, kettétört kútágas. A határt nem Rába-Steigerek járják, a háztájiban nem zakatolnak a rotációs kapák. Nincs fiatal? A magukra maradt öregek összejárnak — már aki tud — és egymást segítik. Egymást segítik átélni még azt a néhány hátralevő esztendőt. . . A sámodi tanácson az előszobában két fiatalasszony dolgozik a népességösszeíráson: a rádióból kívánságműsor szól. A tanácstitkár a községekkel és a saiát életével kínlódik: az osztalon cukroszacskó, de mellette a Fecske is. Pedig átvészelt már egy infarktust. Kisszentmártonban lakott: 64- ben beköltözött a családjával együtt Siklósra. Ott jobb.- Tételezzünk fel egy falugyűlést, amit ma hívnának ösz- sze. Mi lenne az a három dolog, omit legtöbben szóvá tennének? Tollai János: — Legnagyobb gondunk az orvoskérdés — mondja. — Építettünk eijy orvoslakást-rende. lőt — verejtékezve. Jött is orvos, de ahogy jött, úgy ment el. A másik is, a harmadik is. A legutolsó disszidált. A másik dolog a járda, a harmadik pedig az ivóvíz. Hogy miért ez a rangsor, nem indokolta. Sámodhoz több község tartozik: úgy mint Baranyahíd- vég, Kisszentmárton, Adorjás, Kórós, Majláth-puszta. — Hány bölcsődei férőhely van a hat községben? — Egy sincs. — Óvoda? — Az sincs. — Iskola? — Csak alsó tagozat. A felső tagozatosokét körzetesítették. Fejlesztés-fejlődés? Évi 145 000 forintja van a tanácsnak, de abból is hatévnyit elvitt az orvoskérdés. Évente 20 000 forintot adnak — a 145- ből — Vajszlónak sporttámogatás címén. Megmosolyogni való. — Mi volt az utóbbi évek legnagyobb beruházása? — Építettünk buszmegállót. — Más? — A közvilágítás rekonstrukciója is sokba jött. — Mit jelent ez? — Az utcai lámpáknál vagy ötvennél az égőket lecseréltük. , — Hány iparos van a hat községben? — Van egy asztalosunk, női szabónk; meg egy moszek csárdánk. A Mogyorócska. e Kóróson a festett fakazettás gyönyörű templom kapott néhány milliót: felújították. Erdélyi Imre tiszteletes úr nagy szeretettel beszél az Ormánságról, örömmel mutatja a templomot is. Sok-sok látogató fordul meg itt: jelzi ezt egy elnyomott cigaretta a szószék előtt a templom kövén. — Kóróson a 38-as népszámlálás szerint — mondja Erdélyi Imre - 604-en laktak, ebből úgy. négyszázan reformátusok. Mozgalmas, eleven környék volt. Földművelő, igen rendes, szorgalmös emberek éltek itt. Minden embernek volt egy úgynevezett „hegye”, ahol szőlőt művelt, s telente, még színi-darabokat is előadtak. Az asszonyok meg teaestéket rendeztek. Hol van ez már? Erdélyi Imre gondos mozdur lattal beteszi az új ruhába öltöztetett műemléktemplom ajtaját, s a kora őszi napfényben még a kerítésnél elbeszélgetünk. Kevés a templomjáró ember, most már a templomot sem hasznáíják mindig. Különösen télen hideg, így inkább a közeli parókián, a belső szobában jönnek össze páran öregek... — Már nyugdíjas vagyok. Amíg bírom, lesz papja a községnek, de ha már nem megy, végleg műemlékké válik a mi templomunk. o Kiss Jánosné született Be- nyóczky Rozália, a tanácsi ki- rendeltség kulcsosa-takarítónc- je — rendbentartója. Az épülettel átellenben lakik, élettársával, Érti Jqjiossal. — Elköltözik innen mindenki - mondja János bácsi —, Or- mánysáq elpusztul. Szándékosan így mondja: Or- mányság. Átmegyünk egy üres házhoz: az ablak kitörve: a függönyt kézzel félre lehet húzni, s belátni. Pókhálórengetegben egy berendezett „tisztaszoba”. — Miért mennek el? — Korábban a tsz miatt mentek el — gondolom —, most meg már szokásból. Nincs igen megélhetés. Ha fiatal lennék, én is kétszer meggondolnám. Aztán meg az üresen álló házakba jönnek a cigányok: az OTP eladja nekik 25 évre. Persze, nemigen van pénzük tatarozni, rendberakni, s mielőtt a fejükre dűlne, odébbállnak. Sajnálom őket is. Farkas József 24 éve körzeti villanyszerelő, ezt a vidéket járja. Évekig a villanyszámlát is ő szedte. — Tudja, milyen szép lakások vannak belül? Bebútorozva, csu- pb üveg holmik. Ilyen régebben még a legmódosabb gazdáknál sem volt. Aztán mintegy újobb gondolatra, hozzáteszi: — Kipusztul Ormánság. Biztosan kipusztul. Sorolja: menjünk csak nyugodtan akár Adorjásra, Kórósra, Piskőra, Szaporcára. Tésen- fóra, Vejtibe, Monosokorra ... Bizony, amikor a villanyt először bevezették, úgy 57 körül, nemigen gondolta, hogy ez lesz belőlük. Nem minden a villany... Azt hittem, hogy nem lakik itt senki. Bementünk az udvarra: minden lakatra zárva, de ha jobban nekidűlnék a kis vályogház falának, összedűlne az egész. Legalábbis ez az érzésem. Már mennénk kifelé, amikor biciklivel jön a tulajdonos. Középkorú férfi: egyedül él itt — mint mondta később — de kért: a nevét ne írjam ki. — Hol dolgozik? — A baranyohídvégi tsz-nél. Portás vagyok. Most éppen az egyik egyedül élő öregasszonytól jött. Nem tud szegény járni: néha bevásárol neki, készít is valami ha- rapnivalót. ■ — Nem nősült meg? — Nem. Az apámmal éltünk itt ketten, aztán most meg egyedül maradtam. Itt született, ebben a házban: Kórós elején. Nem akar elmenni, nem is fordult meg sose a fejében. — Ismerősök, barátok? — Nincs nekem senkim. Aztán mégis sorolja, azokat a családokat, akik valaha itt laktok, a barátokat, akik együtt gyerekeskedtek vele. Berta Szabó Jenő, Vonyár Sándor, Molnár Lajos ... o A Mogyorócska csárdában találkoztam Kuti Ernővel. A já- tási hivatalnál dolgozott, most éppen leendő utódjának mutatja a vidéket, segíti oz ismerkedést. — Az lehetetlen, hogy ne lehetne valamit tenni azért, hogy az itt élők megtalálják számításukat. jövőjüket — magyarázza Kuti Ernő. — Még o fiatalok sem mennének el. Vagyis, hogy már nemigen mennek el. Megpróbálnak a földből megélni, állatokat tartanak. Úgy tudom, hogy Baranyábon ebben a járásban van a legtöbb sertés. Minden falu végén ott a konda ... Mondom: könnyen beszél az, aki -Pécsett a Kertvárosban lakik. Nevet: — Nem sokáig lököm ott. Visszamegyek a termelésbe, azért is hagyom ott a tanácsot. Feleségem is egyetért velem, s jön is velem. Én tanyán nőttem fel, az Alföldön. Aztán sokáig éltem — a Pécsett született feleségemmel — itteni, baranyai pusztán, majorban. Visszová- gyunk, búcsút intünk Kertvárosnak. Arról beszél, hogy mostanra mintha megállt volna az elvándorlás erről a vidékről. De még hamarabb megállt volna, ha . . . Szóval annak idején hiányzott valomi, ami a tsz-esítés idején a tsz-szel nem szimpatizálókat itt tartotta volna. Most meg a háztájiban a fantázia, s ahhoz kéne több segítség. Sok okos gondolat: mivel lehetne ezen a földön aranyat termelni. Lehet, hogy az alma itt is megteremne, mint a Nyírségben? Vagy valomi más? . . e Más baranyai vidékeken megállt, lelassult az elköltözés, új házak, házsorok, kerítések, virágágyások beszélik el a messziről jött embernek: itt újraéled a falu. Megint másutt már városiasodó községekről beszélnek... Ormánság még az ötvenes évek idejét éli. Az adorjási faluvégen és tölgyes tövében pihen a konda. Czakó Józsefné a kanász. Éppen tegnop óta, így aztán hiába kérdezem, hpgy hány kocája van. Sok - mondja —, s ózzál el van intézve a dolog. Amennyit a falubeliek reggelente a kiskapun kiengednek. Haza meg mindeqyik hazotalál. — Mennyit kap érte? — Két és fél ezret. Meg a háztájit. Éppen harangoznak:vegy szőke, hosszú hajú kislány kerül elő a fa mögül. Hozza az ebédet. Hadnagy János itt lakik Adorjósban. A tsz-ben dolgozik, s most azért jött haza, hogy megnézze a két göbét. Tegnap vette őket és kíváncsi «volt: befogadja-e őket a konda. Van egy komisz kan, megharapdál- ja a többit. . . — Egy lányom von, most Barcson lakik. Ott jobb. A szakmája borbély. — Abból nem tudnék megélni — mondja -, pedig szép szakma az, Régebben a borbély úr volt a faluban. Kalányos Lajos szintén a termelőszövetkezet munkása. Négy gyereke van, azokat kell eltartani. Mondják, hogy a templom tornyán évek óta gólya fészkel. Az biztos, hogy jövőre is visz- szajön. , Dani Jánosné sámodi születésű. Nem akart ő soha elmenni innen. Négy gyereket nevelt föl: a fiúk kiszolgálták a katonaidőt, de még egyik sem hozott a házhoz asszonyt. A lánya gyesen van. Nyitogatja az öreg ház ajta- ioit: ő az örökös. Rózsa Ferenc utca 32. Szép ház: valaha módos emberek éltek itt. Mi lesz a sorsa? — Szeretném, ha valamelyik fiam ide jönne. Rendbe lehetne hozni, felújítani.. . Szó van arról is — ezt Tollai János tanácstitkár említette -, hogy a tanács megveszi, a me. aye ad hozzá pénzt, s műem- lékháznak-tájháznak felújítják. De én nem hiszem. Van itt több ilyen ház, s nem kell senkinek ... o ' Ormánsáq Dél-Baranya néhány falva. Drávaszabolcstól Drávafokig, Piskótái Okorágig, Bogádmindszenttől Kémesig tart. Ma talán az egész ország legelmaradottabb, legrosszabb állapotban levő falvai vannak itt. Elesett, szegény vidék. Nem a qondos ujjak által kivarrott terítő, nem a faragott szökröny, hanem megélhetésüket kereső, bizonytalan emberek hazája. Házai vajon tényleg csak műemléknek, tájháznak valók? Nem volna-e jobb, ha lakói tartanák rendben, tataroznák, szépítenék? Mi kéne ehhez? Kozma Ferenc Fotó: Cseri László Kórós, faluszéli ház
