Dunántúli Napló, 1979. március (36. évfolyam, 59-89. szám)
1979-03-07 / 65. szám
Dunántúli napló 1979. március 7., szerda HÍREK 1979. MÁRCIUS SZERDA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából TAMÁS nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 6.15 — nyug- szik 17.37 órakor. A Hold kél 11.43 — nyugszik 2.17 órakor. hírei Az Opus Pacis és az Orszá* gos Béketanács katolikus bizottsága kedden dr. Ijjas József kalocsai érsek elnökletével együttes ülést tartott, melyen áttekintették a békemozgalmi feladatokat. Az ülés résztvevői kifejezték tiltakozásukat Kína vietnami agressziója ellen. A Budapesten akkreditált külföldi tudósítók, a Kohó- és Gépipari Minisztérium és a Külügyminisztérium szervezésében kedden ellátogattak a Szerszámgépipari Művek Esztergomi Gyárába. A vendégeket Hazai Jenő igazgató tájékoztatta a gyár munkájáról. A tájékoztató után a tudósítók üzemlátogatáson vettek részt, majd megtekintették a város nevezetességeit. A baráti országok fővárosai ifjúsági szervezeteinek képviselői hétfőn és kedden Budapesten konzultáltak arról; hogyan fejlesszék tovább a szocialista fővárosok ifjúsági szervezeteinek hagyományos találkozóját, amelynek legutóbb — két esztendővel ezelőtt — Ulán-Bátor adott otthont. Berlin, Bukarest, Moszkva, Prága* Szófia, Ulán-Bátor, Varsó delegációi, valamint Hanoi és Havanna megbízottjai most örömmel fogadták a Lenini Komszomol moszkvai bizottságának ajánlását: a tervek szerint ez év szeptemberében Moszkva ifjú kommunistái rendezik meg a IX. találkozót. — Díszelőadás. Hernádi Gyula Erőd című regényéből készítette az azonos című filmet Szinetár Miklós. A filmet március 15- én mutatják be a mozik. Ezt megelőzően a Baranya megyei Moziüzemi Vállalat díszelőadást rendez a pécsi Kossuth moziban március 9-én 18 órakor. Az előadás után a klubmoziban az író és a rendező részvételével beszélgetést szerveznek. — Új buszokat kap Komló. Idén huszonkét 211-es, illetve 266-os Ikarusszal bővül a város autóbuszparkja. SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Dundo Ma- roje (este 7 órakor) MOZI Petőfi: A nyomozó dilemmája (f5) Rafferty és a lányok (f7) Balázs Béla filmklub (f9) Kossuth: A nyomozó dilemmája (10, 12) Lolka és Bolka a Föld körül (2, n5) Rafferty és a lányok (7, 9) Tanárképző Főiskola: Pokoli torony (5) FÉK: A delfin napja (7) Komló, Május 1.: Tecum- seh (f5, f7) Komlói, Zrínyi: Az élet és a szerelem ideje (4) Jelenetek egy házasságból (6) Mohács: Filmregény (6) Várható időjárás szerda estig: időnként felszakadozó fel- hozet, elszórtan eső, záporeső. A reggeli órákban helyenként köd. Mérsékelt, változó irányú, majd fokozatosan délnyugatira forduló és megélénkülő szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 1, plusz 4, legmagasabb nappali hőmérséklet 8—13 fok között. Megkezdődtek a felvételik Megkezdődtek a középiskolai felvételi vizsgák. Elsőként a pécsi Művészeti Szakközépiskola tartotta meg a felvételi vizsgákat. A tánctagozatra 48, a zenetagozatra 45, a képző- és iparművészeti tagozatra 116-an jelentkeztek. A vizsgák ma, szerdán fejeződnek be; hetvenen kezdhetik meg majd tanulmányaikat az ősszel. A megye más középfokú intézményei egy hónap múlva, a tavaszi szünidőben tartják meg a felvételi vizsgákat. A jelentkezési lapokat e hónap végéig kell hozzájuk eljuttatni. — Úttörőzenekari fesztivál. A Baranya megyei úttörőzenekari selejtezőn arany oklevéllel a Pécs- gyárvárosi Úttörőzenekar szerzett jogot az országos úttörőzenekari fesztiválon való részvételre. A fesztiválra a tavaszi szünetben kerül sor Veszprémben. — Borverseny Villányban. Tegnap rendezték meg Villányban a helyi kistermelők borversenyét. A budapesti, pécsi és helybeli szakemberekből álló zsűri összesen 157 bormintát bírált el, s 58- nak arany, 46-nak ezüst, 37-nek pedig bronz minősítést adott. A pálmát a vörös borok vitték el; a 100 mintából 51 arany, 31 ezüst, 12 bronz minősítést kapott. Ezúttal a fehér és a siller borok gyengébben szerepeltek. — OTP-lakások Szederkényben. Szederkény új telepén, a község Pécs felé eső területén 60 OTP lakás építését tervezik, szalagház formában. Az 1981-ben megkezdődő építkezés lakásaira jelentkezett igénylők 96 százaléka 30 éven aluli helybeli, illetve környékbeli lakos. Esküvő FUIOP ERIKA és DEZMA JÁNOS szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1979. március 10-én 15.00 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz.). PAP ZSUZSANNA és MUTH GÉZA szeretettel értesítik kedves ismerőseiket, hogy 1979. március 10-én 15.30 órakor házasságot kötnek a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz.). Változékonyabb idő DUNÁNTÚL X _ max. min. “ T '' ü 77/7/y, '7777; '///// cs Az elmúlt héten tavaszias jellegű volt hazánkban az időjárás. A Dunántúlon a hét végén napos, száraz idő volt. A legmagasabb nappali hőmérsékletek fokozatosan emelkedtek, elsején plusz 7, 10, 5-én már 12, 15 fok közötti értéket mértek a kora délutáni órákban. Az éjszakai lehűlés is mérséklődött, eleinte —3, plusz 2, később 0, plusz 5 fok között volt a hajnali „órákban a hőmérséklet. Számottevő csapadék az elmúlt egy hétben nem hullott. A változékony, csapadékos időjárást okozó ciklonális örvények és frontok hazánk területétől északnyugatra elhelyezGépkocsiátvételi sorszámok Trabant Hycomat Lim. (Budapest) 7614, Trabant Lim. (Győr) 7099, Trabant Lim. (Budapest) 17 680, Trabant Lim. Special {Budapest) 25 462, Trabant Lim Special (Győr) 16 003, Trabant Combi (Budapest) 4312, Trabant Combi (Győr) 1327, Wartburg de Luxe (Budapest) 15 794, Wartburg Lim. (Budapest) 12 957, Wartburg de Luxe tolótetős (Budapest) 4808, Wartburg Lim. tolótetős (Budapest) 2963, Wartburg Tourist (Budapest) 4583, Skoda 105 (Budapest) 4833, Skoda 105 (Debrecen) 1612, Skoda 105 (Győr) 1725, Skoda 120 L (Budapest) 4751, Skoda 120 L (Debrecen) 1881, Skoda 120 L (Győr) 2823, Lada 1200 (Budapest) 99 162, Lada 1200 (Debrecen) 51 027, Lada 1300 (Budapest) 11 688, Lada 1300 (Debrecen) 7387, Lada 1500 (Budapest) 20 444, Lada Combi (Budapest) 12 932, Polski Fiat 126 (Budapest) 14 940, Dacia (Budapest) 12 416, Polski Fiat 1500 (Budapest) 13 927, Zaporozsec (Budapest) 28 227, Moszkvics (Budapest) 4200, Lada 1600 (Budapest) 2749, Lada 1600 (Debrecen) 1146. — Kiállítás. Tegnap nyílt meg Haraszti Pál festőművész kiállítása a Baranyaker Új Tükör klubjában. A kiállítást március 20-ig tekinthetik meg az érdeklődők. — Korszerűsítés. A Sás- di Költségvetési üzem a Mecseki Erdőgazdaságnak a sásdi vasútállomásnál lévő rakodótelepét még ebben az évben korszerűsíti. m HOKZÁS tóm BfflW ESOS t* FELHŐS S7HFS Öü DERŰIT SZÁRAZ ZIVATAR K0D0S pArAs kedő pályán mozogtak az elmúlt időszakban. Az elkövetkezendő egy hét időjárását azonban már ezek a nedves léghullámok fogják döntően meghatározni. Eleinte a Dunántúl északi részét, később az egész területet érintik és nyomukban borult, esős lesz az időjárás. A hét végén lehűlésre lehet számítani, mely 1—2 napig tart. Ezt követően újra felmelegedés várható. A legmagasabb nappali hőmérsékletek általában 7, 12, az időszak közepén plusz 4, plusz 8 fok között várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérsékletek általában —1, plusz 4 fok között alakulnak. A Zöldért mai árai A hegyes, erős zöldpaprika darabja, méretétől függően 8, 7, illetve 6 forint, a tompa típusú ára 8,60 és 7,30 Ft. A még újdonságnak számító jan- csihagyma csomója 3,60. A paradicsom kilója 96 és 80 forint, a fejeskáposzta 7 és 6,20, a kelkáposzta 8,80-ba és 8,20-ba kerül. A karalábé 8,80 és 8,20, a cékla kilója ugyancsak 8,80 és 8,20 Ft. Az első osztályú tojás darabja 1,60, a másod- osztályúé 1,40 Ft. A dióbél kilóját 120 forintért kinálja a Zöldért. — Egészségház Udvaron. A volt iskola épületében egészségházat és tanácsi kirendeltséget létesít Udvaron — a Mojsi közös községi Tanács. Az átalakítást a Nagynyárádi községi Tanács építőbri- gádja végzi. — Új transzformátorállomás és 10 kilovoltos kábel. A mohácsi Felszabadulás úti lakótelepen a DÉDÁSZ 800 ezer forintos költséggel transzformátorállomást és hozzá 10 kilovoltos kábelt épít, mely a lakótelep építéséhez szükséges villamos energiát biztosítja. — Méhlegeltetés. Gyümölcsöseiben ismét biztosít helyet a baranyai méhészeknek a Pécsi Állami Gazdaság. Tavasszal húsz méhész nyolcszáz méhcsaládját helyezheti el a szerződés értelmében Jó- zsef-majorban, Danicz- és Szilágy-pusztán. A tudományos hetek mai programja Március 7-én 8 órakor Komlón, Zobák-bánya- üzemben a ,,SOW—50 önjáró és az SWS—4E típusú széngyalu alkalmazásának tapasztalatai" címmel tapasztalatcserére és szakmai konzultációra kerül sor. Pécsett, a Technika Házában 14 órakor a GTE rendezésében „Építőgépjavítás” címmel Tihanyi Ödön, a Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat gépészmérnöke tart előadást. A Technika Házában 16.00 órakor „Az airbreackeres jövesztési eljárás eredményei és a továbbfejlesztés lehetőségei” címmel Szonntag József, a Mecseki Szénbányák műszaki fejlesztője tart előadást. — OTP-telkek Szalán- tán. A múlt év közepén kezdte meg a szalántai tanács a község szélén a családi házak építésére alkalmas terület parcellázását. 52 telket alakítottak ki, ebből 23-at átvett az OTP. Az érdeklődés nagy: a 400 négyszögöles telkekre nemcsak helybeliek jelentkeztek, hanem pécsiek, beremendiek és a szomszéd megyében élők is. Eddig 15 telek talált gazdára. — Cserjeirtás. A Baranya-csatorna menti Vízgazdálkodási és Talajvédelmi Társulat ebben az évben egymillió-százezer forintot fordít saját erőből a fönntartási munkákra. Ebbe beletartozik a cserjeirtás és a meglévő vízfolyások kaszálása. — Bemutató a nemzetiségi műsorokról. A Magyar Televízió Pécsi Körzeti Stúdiója német nemzetiségi rovatának és a Magyar Rádió Pécsi Stúdiója német nyelvű szerkesztőségének munkatársai, valamint a Neue Zeitung pécsi tudósítója hétfőn a Bács-Kiskun megyei Katymáron tartottak tájékoztatót a nemzetiséqi műsorok szerkesztéséről. Az előadásokat filmvetítéssel illusztrálták. — Vetélkedő. Március 5-én a Megyei Könyvtár olvasótermében rendezték meg a középiskolák idei megyei könyvtárismereti vetélkedőjét. A tíz részt vevő iskola közül az első három helyezést a Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola, a mohácsi Kisfaludy Gimnázium és a szentlőrinci Újhelyi Imre Mezőgazdasági Szakközépiskola két—két fős csapata érte el. •A RÁDIÓÉS TÉLEVlZIÓ ÜSORABŰL RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Szocialista brigádok akadémiája. 8.56: Olvasólámpa. 9.06: Vladimir Horowitz Liszt-műveket zongorázik. 9.40: Dalok a nemzetközi munkás- mozgalomból. 9.50: Tarka mese, kis mese. 10.05: Csiribiri. 10.35: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.50: Zenekari muzsika. 11.30: Operettrészletek. 14.08: Kórusainknak ajánljuk. 14.35: Zenekari muzsika. 15.10: Kettősök Suppé operettjeiből. 15.28: MR 10—14. 16.08: Kritikusok fóruma. 16.18: Sárosi Katalin énekel, Dobsa Sándor zongorázik, Zsoldos Imre trombitál. 16.40: Bemutatjuk új felvételeinket. 17.07: Felvették a kesztyűt . . . Keszthelyi Erzsébet riportja. 17.32: Vörös Sári, Solti Károly és Kalmár Magda nótákat énekel, Kállai Kiss Ernő klarinétozik. 18.15: Hol volt, hol nem volt . . . 19.15: Táj, változó fényben. Balatoni vetélkedő. 20.25: Most érkezett: Táncdalok az NDK- ból, Lengyelországból és Csehszlovákiából. 21.01: Monteverdi: Orfeo. ötfelvonásos opera. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Az operaközvetítés folytatása. 23.37: Perényi Miklós gordonkázik. 0.10: Az RCA szimfonikus zenekar filmzenét játszik. PETŐFI RADIO 8.05: Muzeális felvételeinkből. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Idősebbek hullámhosszán. 9.28: A 04. 05, 07 jelenti Heves megyéből. 10.00: Zenedél- előtt. 11.30: A Szabó család. 12.00: Énekszóval, muzsikával. 12.33: Tánczenei koktél. 13.20: Máriássy Judit jegyzete. 13.30: Labirintus. 14.00: Kettőtől négyig . . . 14.00: Világhírű karmesterek Johann Strauss-felvé- teleiből. 14.25: Néhány perc tudomány. 14.35: Slágermúzeum. 15.30: Kapcsoljuk a 6- os stúdiót. Kertész Lajos zongorázik. 15.45: Politikai dalok fesztiválja Berlinben. 16.00: Mindenki iskolája. 16.35: Egészségünkért! 16.40: Fiataloknak. 17.30: ötödik sebesség. 18.33: Közvetítés a Bp. Honvéd—Duisburg UEFA Kupa labdarúgó-mérkőzés II. félidejéről. 19.20: Nem zavarok? 19.45: A beat kedvelőinek. 20.33: Kíváncsiak Klubja. 21.23: Országtérkép — hangjegyekből. 22.21: Népzenei hangverseny a 6-os stúdióban. HARMADIK MŰSOR 8.08: Vonószenekari muzsika. 9.00: Iskolarádió. 9.30: Falstaff. Részletek Verdi operájából. 10.40: Népdalok, virágénekek. 11.05: A Dunánál. Történelmi figyelő. 11.25: A Budapesti Madrigálkórus Vivaldi vokális műveiből énekel. 11.52: A zeneirodalom remekműveiből. 13.07: Orosz kamaramuzsika. 14.16: írók és irodalom a Magyar Tanácsköztársaságban. 14.36: Gounod operáiból. 15.09: Zenekari muzsika. 16.51: öt földrész zenéje. Mauritius. 17.00: Közösség, társadalom, történelem. 17.30: Meditáció — a művészetek sorsáról. 17.40: Komlóssy Erzsébet és Palócz László operaáriákat énekel. 18.15: A kamarazene kedvelőinek. 19.05: Iskolarádió. 19.35: A Ljubljanai Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye a Zeneakadémia nagytermében. 21.00: Dzsesszfelvételekből. 21.30: 2000 felé. Az Ifjúsági Rádió folyóirata. 22.05: Beethoven: Esz-dúr vonósnégyes. 22.37: Külföldi tudósoké a szó. 22.52: Magyar zeneszerzők. Az MRT szimfonikus zenekara játszik. PÉCSI RADIO 17.00: Hírek. 17.05: Hét közben. Aktuális, zenés magazin. Szerkeszti: László Lajos. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15: Zenés percek. 18.30: Szerb-hor- vát nyelvű műsor. Megyimur- jei népdalok. — Hírek. — Be mutatjuk az MDDSZ országos választmányának új tagjait. — Hanglemeztárunk újdonságai. 19.00: Német nyelvű műsor. Hírek. — Tanítási gyakorlat után. IV. éves tanárjelöltekkel beszélget Knipf Erzsébet. — Ifjúsági koktél. Szerkeszti: Hoffmann Antal. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TV 7.59: Tévétorna (ism., sz.). 8.00: Kémia (ált. isk. 7. o.). Az ezerarcú szén 9.05: Del- tácska. Környezetismeret (ált. isk. 1. o.). Az állatok táplálkozása. 10.05: Szó-ra-ka-té- nusz. Magyar nyelv és irodalom (sz.). 10.20: Az Onedin család. Magyarul beszélő angol tévéfilmsorozat. XXVIII/10. rész. Egy nagyon fontos utas (ism., sz.). 11.10: Delta. Tudomáryos híradó (ism.). 11.30: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedő (ism.). 14.05: Szó-ra- ka-té-nusz (ism., sz.). 14.25: Deltácska (ism.). 14.50: Kémia (ism.). 15.10: Ember a felvevőgéppel. Szovjet film (a március 14-i Kamera adáshoz!) 16.28: Hírek. 16.35: A mandarin kacsa. Japán rövidfrlm (ism., sz.). 17.00: Melyiket az ötezerből? Pályaválasztási műsor gyerekeknek: Az olvasztár. 17.10: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 17.15: Reklám. 17.25: Bp. Honvéd—MSV Duisburg. UEFA Kupa labdarúgómérkőzés. Közvetítés a Népstadionból (sz.). A szünetben: Esti mese. 19.20: Tévétorna (sz.). 19.30: Tv-h íradó. 20.00: Megérjük a pénzünket . . . Tévéjáték G. Szabó Judit vidám írásaiból (sz.). 20.45: Lányok, asszonyok üzenete a világból. Dokumentumfilm. 21.15: Verdi: A risorgimento zeneköltője. 22.00: Tv-híradó 3. MÁSODIK MŰSOR 20.00: ,,Száll az ének száj- rul-szájra”. Versek, versrészletek a magyar történelemből. IV/1. rész: A mondák korától 1242-ig (ism.). 20.30: Látogatás Mosva i Varga István festőművésznél (ism., sz.). 20.55: Tv-híradó 2. 21.15: A remény hajnalig ég. Magyarul beszélő román film. JUGOSZLÁV TV 17.10: Magyar nyelvű tv- napló. 17.45 •- Aranyszál — gyermekműsor. 18.15: Műszaki kultúra. 18.45: Népszerű muzsika. 19.15: Rajzfilm. 20.00: Sportszerda: Az. európai labdarúgókupák negyeddöntője. 22.15: Pop-expressz — szórakoztató zene. 23.15: Dokumentumfilm. MÁSODIK MŰSOR 17.30: Rajzfilm. 18.45: Mup- pet show. 19.15: Akciók. 19.55: Egyetlen nap: Az aktivista. 20.00: Egy asszony sorsa — filmsorozat. 21.00: Források — költészeti műsor. 21.30: Huszonnégy óra. 21.50: XX. század tükre. Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek résiére: Pécs város: POTE Gyer53. — A céget nem egy fél, hanem majdnem másfél évig vezettem. Nem tudtam korábban visszalépni, mert nem akartak engedni. Amikor a konszern már a saját lábán állt, megszöktem Alaszkából, vissza az Egyesült Államokba, ahol melegebb az éghajlat. Istenem! Mennyit sóvárogtam én ott, a Yukon folyó partján! Ha télen köpött az ember, hallatszott a csattanása. Mire a nyál leért a földre, jéggé fagyott. Nem sokat segített ott a bunda. Amikor jöttek a nagyobb hidegek, olyan ötven fokosak, a dolgozószobámba vitettem a (leverőmet, és hetekig nem mozdultam ki. A hőséget jól bírom, de a hideghez sohasem- tudtam hozzászokni. — És a céggel az elszámolás? — A vezetőség és a felügyelő bizottság tagjai nagyon becsületes és szolid emberek voltak. Csak kissé balkezesek és nem volt megfelelő tapasztalatuk egy olyan nagy gyár vezetésében. Nagyon rendesen számoltak el velem. Visszatérítettek mindent, amit én fektettem be, saját jószántukból magas fizetést ítéltek n^eg, amíg ott dolgoztam, aztán a megállapodás szerint három évig fizették a magas tantiémet. Amikor elköszöntem tőlük, köszöntő levelet és magas prémiumot adtak, amit jótékonysági célra ajándékoztam Alaszkában. — Nagyon szép gesztus volt a részedről. — Sohasem törődtem a pénzzel. Inkább a megszerzése imponált nekem, mint a birtoklása. Amikor megkaptam azt a prémiumot, már elég gazdag voltam, hogy ilyen gesztust megengedhessek magamnak. — Az az ötlet a reklám-jelszóval — tulajdonképpen nem is ötlet, hanem egyszerűen tréfa —, komoly összeget hozhatott neked a konyhára. — Nem panaszkodhatom. Ami a reklámot illeti, Amerikában a jó ötletet, vagy a jó tanácsot könnyen pénzre válthatod. El sem tudod képzelni, milyen hatalom az amerikai reklám. Minden vállalatnál a reklámfőnök a legfontosabb személy a vezérigazgató után. Az óriási, az eszközökben nem válogató konkurrencia mellett a termelés könnyebb, mint az eladás megszervezése. Mivel a reklámra költött összeg adómentes, az ipar néhány ágazatában különféle kampányokra költenek: rádió-, televízió- adásokra, pályázatokra, stb. Egy észrevételemért, amelyet az egyik, nagy New York-i áruházban tettem, húszezer dollárt kaptam. — Észrevételért? — Egyszer ajándékot vettem az ismerősömnek. Valamilyen eredeti parfümöt kerestem. A pult előtt állva észrevettem, hogy a vásárlók között mi, férfiak, óriási többségben vagyunk. Az amerikai nő, ebben biztos vagyok, ugyanúgy, mint a lengyel, ritkán vásárol illatszert. Sokkal gyakrabban kapja ajándékba, a férfitól. Érdekelni kezdett ez az észrevételem. Ellenőriztem más áruházakban, sőt, a szaküzletekben is. Egyedül a Rubinstein Helena Intézetben voltak többségben női vásárlók. Ebben persze, semmi különös nincs — kezelés után az orvos és a kozmetikusnő tanácsára kozmetikai szereket vásároltak az intézetben. Más üzletekben óriási többségben férfiak voltak. — Mégsem értem, hogyan tudtad a te, különben érdekes észrevételedet dollárra váltani. — Nagyon egyszerűen. Az illatszer reklámösszegének négyötödét női lapokban közölt reklámokra költötték, a televízióban is csak a kimondottan nők részére szánt előadás közben hirdettek. Jelentkeztem tehát a legnagyobb illatszer konszernnél azzal az ötlettel, hogy növelem az eladást és a reklámra fordított összeget sokkal hasznosabban használom fel. Ezért a tanácsért húszezer dollárt kértem. — És mit javasoltál nekik? (Folytatjuk) melcklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sely- íyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részéie páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház, Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat, sebészet, baleseti sebészet: Megyei Kórház. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya és agysérülések: Idegsebészet. Felnőtt fül-, orr-, gégészet: POTE Fül-, Orr-, Gégeklinika. SOS-ÉLET telefonszolgálat hívószáma: 12-390, este 7-től reggel 7 óráig. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK I. kér.: Pécs, Vasas II., Bethlen Gábor u. 8. 10 52. sz. gyógyszertár, Pécs-Meszes, Szeptember 6. tér 1. 10/3. sz. gyógyszertár, II. kér.: Pécs, Kossuth Lajos u. 81. 10/8. sz. gyógyszertár, Pécs, Munkácsy M. u. 4. 10/9. sz. gyógyszertár, III. kér., Pécs, Veress Endre u. 2. sz. 10/7. sz. gyógyszertár. — Útlezárás. A Dél- dunántúli Gázgyártó és Szolgáltató Vállalat értesíti a lakosságot, hogy 1979. március 7-én megkezdi az Aradi vértanúk— Landler Jenő utcai csomópont gázvezetékének építését. Az építkezés időtartama alatt az Aradi vértanúk út a csomópontban lezárásra kerül, így a Hunyadi út felől zsákutca lesz.