Dunántúli Napló, 1979. február (36. évfolyam, 31-58. szám)
1979-02-02 / 32. szám
1979. február 2., péntek Dunantuu napló 5 ÓRA A NAGYVILÁGBAN Befejeződtek a lengyel- bolgár tárgyalások TESTVÉRLAPjAINK ÍRJÁK AbBOBCHan npaeaa Magyarok is tanulnak az uljanovi repülős iskolában. Fennállásának harmadik évtizedéhez közeledik ez a repülős-kiképző intézmény. Szinte ugyanennyi szolgálati időt mondhat magáénak az egyik kiképző, aki egyben alapító-tag is: Pável Alek- szandrovics Bolsakov. A veterán oktatótiszt a legmodernebbnek számító TU 154-es repülőgépen tanítja a pilóta-jelölteket, ö maga eddig 80 ezerszer szállt fel, repült tanítványaival. Ebben a kiképzési időszakban legalább ötszáz pilótával foglalkozik, akik a Szovjetunióból, Ma- gyaroszágról, Lengyelországból, Bulgáriából, Algériából és Vietnamból érkeztek. ß Schweriner H Volkszeitung Több mint 60 ezer látogatója volt a múlt évben a Schwerini Politechnikai Múzeumnak. A 17 évvel ezelőtt megnyitott múzeum, amely a schwerini kastélyban kapott helyet, a leglátogatottabb a megye múzeumai között. Munkások, tanulók, tanárok és egyetemisták keresik fel, de igen jelentős a külföldi delegációk száma is; a múlt évben például szám szerint 178 külföldi csoport kereste fel, többek között a Szovjetunióból, Lengyelországból, Csehszlovákiából és más szocialista országokból. Természetesen kapitalista országokból is fogadtak vendégeket, így Norvégiából, Svédországból és Finnországból. A feltűnő népszerűség oka, hogy a kiállítás anyaga az iskolai oktatási tervekre épül, megismerteti a tanulókat az NDK gazdasági életével. A mintegy 400 kiállított tárgy többsége kísérleti rendszer, oktatógép és dia. „Legnépszerűbb" a méretarányos kombájn, a külfejtési kotrógép és egy hengersor. A schwerini múzeum az egyetlen politechnikai múzeum az NDK-ban. ©SZABAD Szól A temesvári Electrotimis Vállalat dolgozói, az ötéves terv negyedik esztendejére vonatkozó megnövekedett feladataik példás teljesítése érdekében a házi gépgyártás tökéletesítését is célul tűzték. Idén ezáltal másfélmillió lej értékű gépet és felszerelést állítanak elő, ami jelentősen elősegíti a munkakörülmények javítását, a munka termelékenységének növekedését. Az önfelszerelési akció keretében jelenleg egy lemezvágó gép szerelésén dolgoznak. CAMBEHCKO AEAO A „Bulgaroplod” üvegházi kertészet, amely a szliveni gyógyfürdők vizét használja a termesztéshez, januárban 164 tonna korai zöldség átadását vállalta, de már az új év első napjaiban 30 tonna került a hazai és külföldi piacokra. S ezen kívül még 1800 szál szegfűt, a tervezett 1500 helyett. A jó kezdet az itt dolgozók jó munkájának, összefogásának bíztató eredménye. A „Vaszil Kolarov” szliveni üveggyár is jó ütemben kezdte el a munkát az év első hónapjában. Már 4-én útnak indítottak 4 konténert áruval az NDK- val és Magyarországgal kötött 1979. évi szállítási szerződés alapján. Az év folyamán a gyár vékonyfalú magnézium csöveket, csillárokat és más üvegárut szállít a Szovjetunióba, NDK-ba, Magyarországra, NSZK-ba, Svájcba és Olaszországba. 4- BUDAPEST: Nagy János külügyminiszter-helyettes január 30-án és 31-én látogatást tett Londonban, ahol eszmecserét folytatott Reginaid Hib- bert brit külügyminiszter-helyettessel a magyar—angol kapcsolatokról és nemzetközi kérdésekről. Szófiában csütörtökön befejeződött a lengyel pórt- és kormányküldöttség látogatása. A küldöttség Edward Giereknek, a LEMP KB első titkárának vezetésével a BKP Központi Bizottságának, a bolgár Államtanácsnak és Minisztertanácsnak a meghívására két napig tartózkodott hivatalos, baráti látogatáson Bulgáriában. A látogatásról közös közleményt adtak ki. A közlemény többek között kiemeli, hogy teljes mértékben helyeslik, és határozottan támogatják az SZKP és a Szovjetunió következetes békepolitikáját. — Minden erővel arra törekszem, hogy folytassam a néhai Huari Bumedien elnök életművét, hogy a legteljesebb mértékben megőrizzem nemzeti függetlenségünket, s hogy megszilárduljon és visszafordíthatatlanná váljék az Algéria által választott szocialista irányvonal — jelentette ki megválasztása után adott első nyilatkozatában Bendzsedid Sadli ezredes, az Algériai Nemzeti Felszabadítási Front új főtitkára, aki egyben a ♦ WASHINGTON: Az Egyesült Államokban tartózkodó Teng Hsziao-ping kínai miniszterelnök-helyettes csütörtökön a Georgia állambeli Atlantába érkezett. A kínai vezető ezzel megkezdte körútját az amerikai üzleti, tudományos és műszaki központokban. Georgiái látogatásának befejeztével Teng Texas államba látogat, majd a nyugati parton fekvő Washington államban levő Seattle- ben fejezi be amerikai körútját. ♦ DORTMUND: Csütörtökön Dortmundban megnyílt a DÍVSZ végrehajtó bizottságának ülése. A vendéglátók nevében Wolfgang Gehrcke, a Német Szocialista Munkásifjúság (SDAJ) elnöke köszöntötte a küldötteket. A megnyitón részt vett Herbert Mies, a Német Kommunista Párt elnöke is. A DÍVSZ elnöke megnyitó beszédében rövid áttekintést adott a szövetség egy évvel korábban megtartott 10. kongresszusa óta eltelt időszak legfontosabb nemzetközi eseményeiről, majd a DÍVSZ egyéves tevékenységének mérlegét Barabás Miklós főtitkár vonta meg. Mindkét delegáció úgy foglalt állást, hogy a politikai enyhülést csak a katonai téren is végbemenő enyhüléssel lehet szavatolni. Mindkét fél aggodalmát fejezte kj a kínai vezetés szocialista-ellenes, soviniszta irányvonala miatt, amely a nemzetközi feszültség fokozására, a szocializmus erőinek megosztására, valamint a béke destabili- zálására irányul a világ különböző térségeiben. Csütörtökön este hazaérkezett Szófiából az Edward Gierek vezette lengyel párt- és kormányküldöttség. párt egyetlen jelöltje a közeljövőben tartandó elnökválasztáson. Bendzsedid Sadli felhívást intézett o front valamennyi tagjához, a hazafias erőkhöz, hogy minden eszközzel támogassák az Algéria előtt álló nehéz feladatok megoldásában az ország új vezető szerveit. Algériában már megkezdődtek a február 7-én esedékes elnökválasztás előkészületei. *----------------------,— M ól átél Lengyelországban Lengyelországban ismét nehéz helyzetet teremtett a rendkívüli hóesés. Csütörtökön reggel — több mint tízezer ember és csaknem hétezer gép bevetése ellenére — 53 kilométernyi országos főútvonal, 1376 kilométernyi másod- és több mint 25 ezer kilométernyi harmadrendű út volt járhatatlan. A Beszkidek környékén hóvihar dúl, a szél fákat és telefonpóznákat döntött ki, villanyvezetékeket szakított le. Varsóban egész éjjel dolgoztak a néphadsereg katonáival megerősített hóeltakaritó brigádok. 4- BONN: Hitler még ma is díszpolgára Wuppertalnak, az NSZK egyik nagy iparvárosának. A Német Kommunista Pórt városi szervezete a főpolgármesterhez címzett nyílt levélben követelte, hogy haladéktalanul szüntessék meg a náci diktátor díszpolgárságát — jelentette a párt lapja, az „Unsere Zeit’’. Az eset nem egyedi, hiszen Hitler jelenleg még 180 nyugatnémet város díszpolgára. 4 ATHÉN: Ismeretlen fegyveresek szerdán este Athénben agyonlőtték Petrosz Babaliszt, akit 1967 és 1974 között a katonai junta idején a titkosrendőrség egyik legismertebb kínzójaként tartottak számon. A támadók revolverből adták le a lövéseket a hazafelé tartó Babáliszra, majd gépkocsin elmenekültek. 4- KUWAIT: Tito jugoszláv államfő csütörtökön négy közel-keleti országot érintő kőrútjának első állomására, Ku- waitba érkezett. A vendéget a repülőtéren Dzsaber al-Ahmed al Dzsaber al-Szabah sejk, ku- waiti emír fogadta. A magasrangú - minisztereket is magában foglaló - jugoszláv küldöttség négy napig lesz Ku- waitban, majd Irakba, Szíriába és Jordániába is ellátogat. 4- KAIRÓ: Az Arab Liga titkársága megkezdte a meghívók szétküldését az Arab Liga miniszteri tanácsának — február 6-án a Szomáliái Moga- dishuban tartandó ülésére. Az előzetes konzultációk után húsz arab állam fogadta el, hogy a bagdadi csúcsértekezlet óta elsőízben miniszteri szinten tanácskozásra üljenek össze a liga tagállamai. llllilli Pham Van Dong, a VKP Politikai Bizottságának tagja, miniszterelnök csütörtökön fogadta Ivan Athipov szovjet miniszterelnök-helyettest, aki a szovjet—vietnami gazdasági, tudományos és műszaki együttműködési kormányközi bizottság ülésére a szovjet delegáció vezetőjeként érkezett Hanoiba. * Az Iráni Tudeh (Kommunista) Párt Központi Bizottságának Végrehajtó Bizottsága csütörtökön felhívást intézett az ország népéhez, sürgetve, hogy „készítsék elő és szervezzék meg az ellenállást és a fegyveres harcot” Sapur Baktiar kormánya ellen. A felhívás Baktiart „árulónak” nevezte. * Megölték a legnagyobb török napilap főszerkesztőjét. Csütörtökön este Istanbul egyik forgalmas utcáján ismeretlen tettesek rálőttek Abdi Ipekcire, a Milliyet istanbuli napilap fő- szerkesztőjére. Az Aranytoll nemzetközi újságíró díjjal kitüntetett neves újságíró a kórházban belehalt sérüléseibe. * Szerdán, 75 éves korában elhunyt Borisz Muzrukov mérnökvezérőrnagy, a szovjet honvédelmi ipar nagy szervezője, a Szocialista Munka kétszeres hőse, aki Lenin-díjat és több állami kitüntetést is kapott. Az ő irányításával kezdődött meg a T—34-es harckocsik sorozat- gyártása. Bumedien életművének folytatása Az Algériai NFF főtitkárának nyilatkozata KÜLGflZDIlSáG Óvatos albán nyitás Albániára, mióta szakított Kínával, időnként odapillantanak a sokkal nagyobb dolgokkal elfoglalt európai tőkésországok. A múlt év végén osztrák kereskedelmi küldöttség és a Francia Munkáltatók Szövetségének vezetői látogattak Tiranába és miniszteri fogadtatásban részesültek, ami állítólag óriási dolog az albán szokásokat tekintve. Mindkét küldöttség egybehangzó véleménye, hogy Albánia autark (önellátó) gazdasági irányvonalat követ és jelentős változásra a közeljövőben sincs kilátás. Lehetőleg mindent maguk akarnak előállítani, akkor is, ha ez nem egyszer kézműves módszerekkel és messze nem rentábilisan történik. Külkereskedelmükben kétoldalú egyensúlyra törekszenek: vásároljanak az államok Albániától, ebben az esetben hajlandók importra, de külföldi kölcsönt nem vesznek fel. Albánia külkereskedelme a nyugati országokkal igen szerény. 1977-es adatok: Franciaország 8 millió dollár, Olaszország 32 millió, NSZK 22, Görögország 21, Hollandia 11 millió dollár. Jugoszláviával 34 millió dollár értékű volt a külkereskedelem. Albánia fő exportcikkei: vas-, króm-, nikkelére, bitumen, rézdrót, ásványok, dohány, paradicsom, zöldségféle. Albániának az önellátásra való törekvése semmiképpen sem vehető komolyan. Megpróbálták ezt náluknál népesebb, gazdagabb országok, s eddig egynek sem sikerült. Tiranában sem gondolhatják ezt komolyan, legfeljebb a nyilatkozatokban ez a fő vonal. Az óvatos albán nyitás jelei is azt bizonyítják, hogy eladni is akarnak, s egyet s mást vásárolni is, mert egyébként mit keresnek ott osztrák és francia tőkés képviselők. Ez utóbbiak például megállapodtak abban, hogy a Thomson-cég 8 millió frank értékben televíziós készüléket szállít, a Speichim vállalat pedig 6 millió frank értékben salétromsavgyártó üzemet létesít. Kétségtelen, hogy Albániának szüksége van európai gazdasági kapcsolatokra, csakhogy a kínaiakkal történt csalódottság után nem megy egyik napról a másikra a váltás. Az eddigi lépések azt mutatják, hogy a kisebb KGST-országok'ka| kívánják kereskedelmi kapcsolataikat javítani. Magyarországgal 1979-re megkötötték a szerződést, hasonló készül Romániával, Csehszlovákiával. Ezenkívül a skandináv államok, Ausztria, Svájc, a Benelux-államok, Franciaország a fő albán érdeklődési terület, de jelentős ezenkívül Olaszország és Görögország is. Albán küldöttségek is sorra keresik fel a nyugati országokat, ami szintén nem az önellátásra való törekvés bizonyítéka. A Le Monde megkockáztatja: „Albánia nyitása a külföld felé minden bizonnyal másképp megy végbe, mint a kínaiaké.” Nyilván másképpen, mert abból tanultak. K. J. Óvári Miklós látogatása fővárosi oktatási intézményekben Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságnáak tagja, a Központi Bizottság titkára csütörtökön felkeresett több fővárosi közoktatási intézményt. A látogatás a budapesti párt- bizottságon kezdődött, ahol a KB titkárát Méhes Lajos, az MSZMP KB tagja, a budapesti pártbizottság első titkára fogadta. Király Andrásné, a pártbizottság titkára „tájékoztatta a szakoktatás helyzetéről, a művelődési ágazat VI. ötéves tervének előkészítéséről. A továbbiakban Óvári Miklós ellátogatott az újpesti Landler Jenő Gépészeti és Híradástechnikai Szakközépiskolába, ahol Bartos Lívia igazgató ismertette az oktatási feladatokat. Az angyalföldi 21-es számú Katona József Ipari Szakmunkásképző Intézetben Kovács Menyhért igazgató kalauzolásával tájékozódott az intézmény felszereltségéről, az oktatómunkáról. Végül a budapesti pártbizottság oktatási igazgatóságán a fővárosi iskolai pártszervezetek képviselőinek, a közoktatás fővárosi és kerületi vezetőinek kommunista aktívaértekezletén Óvári Miklós időszerű belpolitikai, kulturális és közoktatási kérdésekről tartott előadást. Khomeini bejelentése: A nemzet támogatásával új kormányt nevez ki Felszólította a hadsereget, hogy csatlakozzon a nemzethez (Folytatás az 1. oldalról) Khomeini ajatollah, siita vallási vezető csütörtökön, röviddel Teheránba való hazaérkezése után bejelentette: soha nem fogja megengedni a sah visszatérését és a nemzet támogatásával új kormányt nevez ki. A több milliósra becsült lelkes tömeg örömajjongása közepette hazaérkezett Khomeini a te- heráni Beheste Zahra temetőben mondta el negyven perces, a sah rendszerét élesen bíráló beszédét. Az ajatollah részletesen ecsetelte a sah által életre hívott rendszer törvénytelen voltát. Megkérdőjelezte magának a dinasztiának a törvényességét is, majd illegálisnak bélyegezte a parlamentet csakúgy, mint a kormányt, amelyet a sah nevezett ki. Mint mondta, a sah rezsimje tönkretette az iráni embert, lerombolta az iráni kultúrát, gazdaságot. A császári rendszer által elfogadott 1906-os alkotmányt is elvetette, mert azt „szuronyokkal kényszerítették ki”. A rendszer politikáját bírálva elítélte a külföldi fegyverek tömeges vásárlását, s azt, hogy imperialista hatalmaknak adott katonai támaszpontokat az ország területén. Ezek után az ellenzék vezéralakja a hadsereghez fordult és felszólította, hogy csatlakozzék a nemzethez, ne fordítsa fegyvereit az ország fiai ellen. „Szabad, büszke, szilárd hadsereget akarunk" — mondta. A párizs—teheráni repülőútón figyelemre méltó nyilatkozatot tett Szadegh Ghotzadeh, az ajatollah .egyik tanácsadója, akinek egyébként nagy esélyt adnak arra, hogy a Khomeini által létrehozandó kormány tagja lesz. Egyebek között közölte, hogy két-három nap múlva kikiáltják a forradalmi kormányt és megismételte, hogy Khomeini nem hajlandó párbeszédet folytatni Sapur Baktiar miniszterelnökkel, míg az le nem mond. Elmondta továbbá, hogy megkezdődött a fegyverek szétosztása a polgári lakosság körében, de hozzátette: a felfegyverzettek egyelőre nem kaptak utasítást fegyvereik használatára, ez azonban bármikor bekövetkezhet. Amerikai— kínai sajtó- közlemény Hivatalos közös közlemény helyett „közös sajtóközleményt” adtak ki csütörtökön Washingtonban Teng Hsziao-ping miniszterelnök-helyettes látogatásáról. A közlemény „barátinak, építőnek és gyümölcsözőnek" minősíti a tárgyalásokat. A két fél áttekintette a nemzetközi helyzetet. Egyetértettek abban. hogy „sok területen közös érdekeik vannak, azonosak a nézetei k”. „Megvitattak olyan kérdéseket is, amelyekben a felek álláspontja különböző" — hangzik tovább a szöveg, elkerülve a bővebb tájékoztatást arról, hogy miben ért egyet Washington és Peking, s miben nem. Nyilvánvaló kínai sikernek tekinthető, hogy ebbe a szövegbe is belekerült a mondat: mindkét fél ellenzi egy ország vagy országcsoport „hegemo- nisztikus, uralmi törekvéseit" másokkal szemben. A pekingi szóhasználat szerint ez a Szovjetunióra és szövetségeseire vonatkozik. Carter Pekingbe, Hua Kuo- feng Washingtonba szóló meghívást fogadott el — jelenti be a közlemény. Az előzetes tervek szerint Carter elnök ősszel látogat Kínába. Tudományos, kulturális egyezmény Kína és az USA között Szerdán tudományos, kulturális együttműködési egyezmény és konzuli megállapodás aláírásával befejeződött Teng Hsziao-ping kínai miniszterelnök-helyettes washingtoni látogatása. A megállapodások alapján jelentős számban cserél diákokat, tudósokat a két ország. Az Egyesült Államok — félmilliárd dollár ellenében — hírközlési műholdat lő fel Kína számára, másik kétszáz millióért nukleáris részecske- gyorsítót szállít Pekingnek. Az új egyezmény keretében Sanghajban és Kantonban amerikai, San Franciscóban és Houstonban kínai főkonzulátus nyílik, ennek időpontjáról azonban még nem állapodtak meg. Szihanuk— Teng találkozó Váratlan találkozóra került sor szerdán este az amerikai kormány vendégházában Norodom Szihanuk herceg, volt kambodzsai államfő és Teng Hsziao-ping kínai miniszterei- nök-helyettes között. Szihanuk nem nyilatkozott a vendégház előtt várakozó újságíróknak« s a találkozó után gépkocsiján ismeretien helyre távozott. Az amerikai külügyminisztérium nem erősítette meg a Teng Hsziao- ping hivatalos látogatási programján nem szereplő találkozó hírét. A kínai miniszterelnök-helyettes egyik szóvivője viszont annyit mondott« hogy a két politikus a kambodzsai helyzetet vitatta meg.