Dunántúli Napló, 1978. január (35. évfolyam, 1-31. szám)
1978-01-08 / 8. szám
Di 1978. JANUAR 8. ÍRODALOM - MŰVÉSZET DN HÉTVÉGE 9. DÓMJÁN GÁBOR: Versek, a tízemeletes épület körül A versek a tízemeletes épület körül csupa szóke Nap. Belobognak az ablakon és fölgyújtják bent a világot. Sikolt a poros lámpa örömében, leégetik a polcok rossz könyveit, a szekrényeket teljesen, hogy legyen helyünk mozogni, élni, világosodni, igaz kicsikém, te teljesíthetetlen óhaj? Világosodni, villámlani akarunk jámbor szobánk négyszögében. A versek a tízemeletes épület körül körtáncot járnak. Szétrobbanhat fölöttük a Nap, tíz körmükkel akkor is világosságot vájnak. És figyelj oda. Nem csalódhatsz. Muszáj már hinni bennük. A művek és a tettek 40—41 éves korára „koszorúvá váltak" a költő homlokára, ahogy azt Fábián Gábor 1828-ban megjövendölte. Igaz, hogy ezt a koszorút nem a magyar nép, mégcsak nem is a mai értelemben vett olvasóközönség, hanem o nemzetnek meglehetősen kis hányada fonta. Az a néhány száz, talán néhány ezer ember, oki olvassa az Aurórát, az Athenaeumot, a „divatlapok" szépirodalmi mellékleteit, s méginkább az a néhány tucat, aki az ország szellemi életét, ellenzéki politikáját képviseli és irányítja. Ök tudják csak, hogy Vörösmarty micsoda munkát végzett és végez, micsoda szolgálatot tesz a magyarságnak. Egész élete szolgálat. Mindig azt adja, amire a népnek, a felnőtt korba lépő magyar irodalomnak szüksége van. Fiatalon megalkotta a rég óhajtott nemzeti eposzt, a Zalán futását. Balladákat, népdalokat írt, megteremtette a magyar drámai nyelvet, népi hangot szólaltatott meg elbeszéléseiben. Ö a nyelvújítás eredményeit felhasználó, első modern magyar nyelven író költőnk. És ő írja az első, mai értelemben vett színházi kritikákat. Nyelvészre, szótáríróra van szükség? Féltucat ember helyett dolgozik! Lelkesíteni kell Széchenyi, Kossuth, a reformkor eszméi mellett? Hazafias költeményekkel buzdítja tettre a magyarságot. Legalábbis azt a részét, amelyhez szava eljut. Mert hihetetlenül hangzik, de a „koszorús költő" verseit alig olvassák. „Hova lettek a szegény költőnek büszke álmai? Mi lett belőled szép remény? - panaszkodik. — Egypár kötet vers, amelyet már csak névről ismernek, melyet mindenki megdicsér inkább, minthogy elolvasson. Keserű jutalom." x 1841 szeptember 28-án, „Szent Mihály napjának előestéjén", névnapja alkalmából fáklyászenével köszönti a pesti „népsokaság". A színház kórusa a Szózatot, a „nagy nemzeti éneket" adja elő ablaka alatt, „egekre ható éljenzések közepette". Ilyen ünneplés csak a legnagyobbaknak jár, azoknak, akiket sokan szeretnek. De két hét sem telik el, a költő kölcsönt kérő levelet ír Baranyába, Bük- kösdre, régi-régi barátjának, Teslér Lászlónak: „örömmel értettem leveledből, hogy lassanként kigázolsz adósságaidból. Én ellenkezőleg, most vagyok azokban, ho nem is nyakig, de bizonyosan gatyakötésiq és efelett. .. Tavaly könyvkereskedéssel akartam magamon segíteni, újabb munkáim négy kötetével kínálván meg a közönséget. S hiszed-e? híres, decantált ember létemre négyszáz példányt sem tudok eladni. Nem szatíra ez?... (gy élek most minden írói kedv, ösztön és lelkesedés nélkül, lekötve egy drága városhoz, mely minden financiális bölcsességemét kigúnyolja .. . Két- vagy háromszáz pengőforintra volna igen nagy szükségem, melyet azon-. Berták László: így élt Vörösmarty Mihály — Részlet az író most megjelent könyvéből — bon csak három év múlva fizethetnék vissza ..." Újabb munkáinak kiadásával ugyanúgy jár, mint másfél évtizeddel korábban Salamon király c. drámájával. Megkapja ugyan érte az Akadémia 1841. évi 200 aranyos nagyjutalmát, de az eladatlan kötetek évek múlva is ott porosodnak a nyomda raktárában. Vajon á fáklyászenével köszöntő „népsokaság" miért nem veszi meg Körnek már több mint kétszáz tagja van, s lassacskán Kossuth politikájának legfontosabb társadalmi bázisává válik. 1841- ben Nemzeti Körnek nevezik el, alapszabályt készítenek, leszögezik, hogy céljuk a magyar nyelv és irodalom, valamint a művészetek pártolása. De tudjuk már, hogy a reformkor szinte valamennyi intézménye, társulása e szép cél zászlaja alatt politizált. könyveit? Vagy azért, mert versei többségét nem érti, vagy azért, mert éljenezni szívesen elmegy, de verset nem olvas. Barátai, akik a koszorút fonták, vele együtt méltatlankodnak. Bártfay László tíz forintos kölcsönökkel segít rajta. Kossuth Lajos vezércikket ír a Pesti Hírlapba, „botránkoztató ténynek" nevezve a költő helyzetét: „Piruljunk uraim! —... Vörösmarty munkáiból alig kelt el három—négy év alatt a két magyar hazában kétszáz példány! ö a napokban közel volt ahhoz, hogy a nyomtatási költségek miatt bírói foglalás alá kerüljön, mert nem vett be annyit, amennyi csak a költségeket is fedezhetné.” Mindezt tudnunk kell, amikor a „nemzeti költészet elsőrangú képviselőjéről”, a „koszorús költőről" szólunk. „Úgy jártam, mint a tücsök, ki nyáron da- nol, télen koplal" — írja egy fiatal költőnek, és mondja keserűen a Csiga vendéglőben asztalához ülő barátoknak. A „A Kört koszorús költőnk, Vörösmarty sajátos személyessége nélkül elképzelni is alig tudnánk — írja a Pesti Hírlap. — Ö volt ennek alapítója, el- nevezője, ő ügyeinek jelenleg is legbuzgóbb vezetője. Elany- nyira, hogy a mondottakon kívül már csak igen kedves, mulattató, soha senkit nem sértő, mindent magához vonzó, példás társalgása állal is valódi centruma, központja lett a körnek, mely a mi közszeretet- s tiszteletben álló, igénytelen Vö- rösmartynk távollétében mindig hiányosan tűnik fel előttünk." A költőt itt mindenki tiszteli. A költőt mindenekelőtt! Vörösmarty napi politikusként ritkán lép föl, s politikai babérokra nem pályázik. De verseiben folyamatosan politizál. Amit Széchenyi a könyveiben, röp- irataiban, Kossuth vezércikkekben, Kölcsey, Deák és Wesselényi beszédeiben fogalmazott meg, azt ő verssé nemesíti, költeményekben támogatja, népszerűsíti. Még akkor is, ha versével szórakoztatni akar. Évek óta részt vesz Fáy András fóti szüretjein. Együtt a kor számtalan hírességével, művészével, politikusával. Ismerőseink közül rendszerint ott van Barabás Miklós, Bajza József, Bártfay László, Deák Ferenc, Egressy Gábor, Kossuth Lajos, Lendvay Márton, Stettner György, Toldy Ferenc, Wesselényi Miklós. Fáy András valóságos ünnepségeket rendez. Tarackok, mozsárógyúk durrogása köszönti az érkezőket, ebédnél cigányzene szól. Tré- fáznak, anekdotáznok, színészek és költők kiadatlan verseket szavalnak. Régóta kérik Vörösmartyt, hogy írna valami vidám verset a szüretre. Megígéri, de sokáig halogatja. 1842-ben aztán elkészül a költemény, a Fóti dal. A költő maga olvassa fel a szüreti társaságnak: Fölfelé megy borban a gyöngy; lói teszi. Tőle senki e jogát el Nem veszi. Törjön is mind ég felé az Ami gyöngy; Hadd maradjon gyáva földön A göröngy . . . Az első versszakok hallatán a vendégek azt hihetik, hogy szokásos bordal születik, de hamarosan bekövetkezik a fordulat, az alkalmi dal hazafias hittel szárnyal. Vörösmarty először énekel dalban a hazafi- ságról, de dalának lendülete magával ragadja a hallgatóságot. Fáy András hamarosan zenét komponál hozzá, s évtizedeken keresztül a Fóti dal lesz a költő egyik legnépszerűbb verse. Az alkalmi költemény hallgatói közül a legjobb barátok tudják már, hogy Vörösmarty hónapok óta szerelmes. A negyvenkét éves „köpcös termetű" költő, „akinek kissé őszbe csavarodott fekete bajusza s körszakálla, kopaszult homloka s himlőhelyes kerek arca semmi különöst nem mutat”, egy nálánál huszonöt évvel fiatalabb vidéki lányba szeretett bele. A harmincas évek végétől a Hatvani és a Szép utca sarkán (ma: Kossuth Lajos u. 3.) lakik. Abban a házban, aho'l Bajza Józsefék. Gyakran ebédel náluk. Szinte családtagnak számít, otthoni ruhájában ül asztalukhoz. Egyszer, benyitva Bajzáékhoz, ismeretlen fiatol lányt lát, akit Ízléses öltözete miatt előkelő idegennek gondol. Úgy érzi, hogy kopott kabátjában nem illik bemutatkoznia, elnézést kér, sarkon fordul és visszasiet lakásába. Legszebb zsinóros kabátját veszi fel, abban áll a vendég elé. „A húqom" - mondja Bajzáné. „Csajághy Laura” - rebegi a lány, aki legalább annyira meglepődött a költő távoztán és díszes visszatértén, mint Vörösmarty az ő szépségén. Beszélgetés közben kiderül, hogy a „kedves arcú s szép szemű . . . igen csinos barna leányka" ráadásul értelmes, szellemes társalgó. Amikor Laura elutazik, magával viszi a költő legendás nyugalmát. Hetven éve jelent meg a Nyugat A század irodalmi műhelye 1908. január elsején új szép- irodalmi folyóirat indult Magyarországon Nyugat címmel. Kevesen gondolták ekkor, hogy ez a lap lesz a huszadik századi magyar irodalom vezető műhelye, hogy hatása hosszú évtizedekre kisugárzik és ma már klasszikus írók seregét indítja útnak. Már csak azért sem gondolhatták, mert a századelő nemigen kedvezett az ilyesfajta törekvéseknek, színvonalas, kitűnően szerkesztett irodalmi folyóiratok fejezték be pályafutásukat egy-két év, vagy ennél is rövidebb idő után. Egyedül Kis József lapja, A hét állta a próbát, de egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy ez az orgánum aligha lehet színtere a mind erőteljesebben jelentkező új szellemiségnek. Hiszen már megjelent Ady Új versek című kötete „új időknek új dalaival", s Nagyváradon szervezkedtek a Holnapo- sok. A Nyugatot tehát egy sürgető igény hívta életre, s hogy nem jutott a többi folyóirat sorsára, az ennek az igénynek a felismerésével magyarázható. Elindítói, szerkesztői olyan emberek voltak, akik minden idegszálukkal érezték a kort, tudták, hogy ami az irodalomban készül, forrong, előbb- utóbb diadalra jut, áttöri a megcsontosodott konzervativizmus gátjait s új gondolatokkal árasztja el a művészetet. Élénk figyelemmel kísérték az Európában, elsősorban Franciaországban zajló művészeti forradalmakat, a modern törekvések térhódítását, s mércéjüket ezekhez igazították. A hazai viszonyok és lehetőségek természetesen mások voltak, s ezt sem tévesztették szem elől. A Nyugat minden tekintetben a magyar irodalom, a magyar szellemiség sajátos helyzetének vállalását tűzte ki célul a változtatás, az átalakítás szándékával. A szerkesztők Az első szám címlapján Ignotus Hugo, Fenyő Miksa és Osvát Ernő nevét olvashatjuk. A főszerkesztői tisztet Ignotus látta el, a szerkesztők Fenyő Miksa és Osvát Ernő voltok. A lap Hatvány Lajos anyagi támogatását élvezte. A Nyugat első korszakával elválaszthatatlanul összeforrt a szellemi irányító, Osvát Ernő neve. Alakját legendák övezik, szerkesztői elvei, módszerei irodalomtörténeti jelentőségűek. Csaknem kivétel nélkül ő fedezte fel és indította el pályáján a „nagy nemzedék" tagjait. Megvolt benne minden, ami egy kiváló lapirányító tevékenységéhez elengedhetetlenül szükséges. Nagy műveltséggel, széles látókörrel rendelkezett, finom ítélőképesség jellemezte, s állandóan a felfedezés, az új tehetségek felkutatásának vágya hajtotta. Osvát Ernő mentette ki a válságból a megkeseredett Móricz Zsigmondot, kereste fel levelével az alig ismert írogató fogarasi tanárt, Babits Mihályt, s adott nyilvánosságot a még kezdő fiatal Kosztolányi verseinek. Mindenek előtt Ady Endrét igyekezett megnyerni a lap számára. Ady neve nemcsak rangot jelentett a Nyugatnak, de költészetében mindaz megtestesült, amit a folyóirat vállalt, amire törekedett. Bár a későbbi években sokszor támadt nézeteltérés a költő és a szerkesztő között — ez elsősorban Ady radikálisabb elveiben, a magyar valóságot komorabban látó és merészebben bíráló felfogásában rejlett — haláláig a Nyugat vezető munkatársa maradt. Osvát a tiszta művészet híve volt, a politikától távol tartotta magát de nem zárkózott el azoktól az íróktól, akik más elveket vallottak, akiknek véleménye nem egyezett az övével. Szélesre tárta a folyóirat kapuit, egyedüli mércéje a tehetség volt, s ehhez mindvégig szigorúan következetes maradt. Osvát irányításának köszönhető, hogy a Nyugat a háború éveiben sem tért le a megkezdett útról, hogy a forradalmakkal szellemi közösséget vállalt és a fehérterror nehéz időszakában sem engedett a gondolatokat devalváló nyomásnak. Több mint két évtizeden át szerkesztette a folyóiratot, alakította profilját. 1929-ben pisztolylövéssel végzett magával leánya halottas ágyánál. A következő években Móricz Zsigmond, Babits Mihály és Gellért Oszkár látták el a szerkesztői gondokat. Egyre inkább Babits vezetői szerepe érvényesült, oki a forradalmak után kiábrándulva, mind szőkébbre vonta a Nyugat érdeklődési körét. A népi írók kibontakozó mozgalmától elzárkózott, s részben ez késztette Móriczot, hogy 1933-ban megváljon a laptól. Ettől kezdve haláláig Babits szerkesztette. A Nyugat utolsó száma 1941. augusztus 1-én jelent meg, később Magyar Csillag néven Illyés Gyula próbálta feltámasztani. Három nemzedék A század lényegét értő és alkotásaikban kifejező írók, költők, esztéták, kritikusok tömörültek a Nyugat köré. Vallották az újat, s tagadták, elutasították a konzervatív iro- dalomfelfogóst. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy már az első számban ott olvashatjuk Ady nevezetes vallomását, A magyar Pimodánt, s Gellért Oszkár éles hangon bírálja a konzervatív irodalom magasztalt költőjének, Sza- bolcska Mihálynak új verseskötetét. De az egymás után sorjázó — havonta kétszer megjelenő — számokból számtalan bizonyító példát említhetnénk. Már maguk a nevek is sokat elmondanak. Hamarosan állandó munkatársai lesznek a Nyugatnak Babits Mihály, Balázs Béla, Füst Milán, Nagy Lajos, Szabó Dezső, Ter- sánszky, Tóth Árpád, a kritikusok közül Hatvány Lajos, Schöpflin Aladár, Lukács György, Szerb Antal. A Nyugat közli Móricz híres Hét krajcár című elbeszélését és néhány nagy regényét, Tóth Árpád Az Új Isten című forradalmi versét, bemutatja a világirodalom jeles alkotóit, többek között Gorkijt. A húszas években újabb nemzedék csoportosul a Nyugat körül. Ez a nemzedék már nem elégszik meg a liberális ellenzékiséggel, többet akar. Sokan közülük mélyről, a falusi, illetve a városi nyomorúságból indulnak, s ez szemléletüket, törekvésüket alapvetően meghatározza. E nemzedék tógáiból verbuválódnak a népi írók, akik bizonyos mértékig szembe kerülnek a Babits szerkesztette Nyugattal. A második nemzedék soraiban találjuk a korszak legtehetségesebb költőjét, József Attilát, akit érdemeihez mérten sajnálatos módon sohasem méltatott a folyóirat. Közismert az irodalomtörténetben Babits és József Attila ellentéte. A Nyugat novellapályázatán tűnt fel Németh László, a második nemzedék kiemelkedő Írója. A Babits-korszak felfedezettjei javarészt a szerkesztő elveit vallják, törekvéseit követik. Hatásuk kisebb az előző nemzedékek hatásánál, számos esetben a tiszta művészet végletekig finomított felfogásában írnak, nagy művészi gonddal, formai tökéletességgel. A harmadik nemzedék soraiban olyan jeles alkotók nőttek fel, mint Radnóti Miklós, Vas István, Weöres Sándor, Rónay György stb. Többen közülük mai irodalmunk élő klasszikusai. Kovács Sándor
