Dunántúli Napló, 1977. augusztus (34. évfolyam, 210-239. szám)

1977-08-05 / 214. szám

Az NB I. őszi sorsolása Elkészült az 1977/78. évi NB I. osztályú labdarúgó-bajnokság őszi idényének sorsolása. A bajnoki nyi­tány szeptember 3-án lesz és az első félév december 17-én fejeződik be. A tervezet szerint még ekkor sem mennek szabadságra a játékosok, 1978 tavaszáról ugyanis két forduló kerül még az idei műsorba. A baj­noki küzdelmekre szombat, - szer­da, — szombat menetrenddel kerül sor, közben természetesen lesznek UEFA-napok és a műsort még válo­gatott mérkőzések egészítik ki. A Ferencváros, a Bp. Honvéd, a Vasas és az Ú. Dózsa egymás elleni mérkőzéseit -az új bajnoki évben ket­tős mérkőzés keretében a Népsta­dionban játssza le. Ezekre a bajnok­ság elején kerül sor, a dátumok: Szeptember 3. (I. forduló), Szeptem­ber 7. (II. forduló) és szeptember 21. (V. forduló) Az őszi program: Szeptember 3., szombat: I. forduló: Ú. Dózsa—Vasas. Népstadion 17.15. Ferencváros—Bp. Honvéd, Népstadion 19. Rába ETO-Holadás. 17.30. PMSC- Dunaújváros, Székesfehérvári MÁV Előre—Kaposvár, Tatabánya—Videoton, Diósgyőr—Csepel, SZEOL—MTK VM, Békéscsaba-ZTE, a kezdési idő 15.30. December 17., szombat: XVII. for­duló. Csepel—Videoton 15. U. Dózsa— Diósgyőr 15. Békéscsaba—Ferencvá­ros. Kaposvár—Bp. Honvéd. SZEOL —Dunaújváros. PMSC—Haladás. Székesfehérvári MÁV Előre—Rába ETO. ZTE—Vasas. MTK-VM—Tata­bánya, kezdési idő: 13. December 21., szerda: a tavaszi idény első fordulója, sorrendben a XVIII-ik. December 26., hétfő: a tavaszi idény második fordulója. sorrend­ben a XIX-ik. UEFA-napok (egyben MNK és Felszabadulási Kupa napok) szep­tember 14.. szeptember 28.. október 19., november 2., november 23.. de­cember 7. Válogatott mérkőzések: Október 5., Népstadion: Magyar- ország—Jugoszlávia. Október 8., Győr: Magyarország —Burgenland. Október 12., Népstadion: Magyar- ország—Svédország. Október 29., Népstadion: Magyar- ország—'Bolívia, világbajnoki selej­tező. Huszonnégy évvel ezelőtt adták át rendeltetésének legnagyobb sportlétesít­ményünket, c Népstadiont. A lelátók ülőhelyei, a világítótestek az időjárás viszontagságai miatt elöregedtek. Az idén elkezdődött az öt évig tartó, nagy rekonstrukció. A 30 km hosszúságú fapadokat műanyagúra cserélik. Feiúji­Szeptember 7., szerda: II. forduló: Bp. Honvéd-Ü. Dózsa, Népstadion 17.15. Vasas—Ferencváros, Népsta­dion 19. Csepel-PMSC 17.30. Békés­csaba—Diósgyőr, Dunaújváros—Székes- fehérvári MÁV Előre, Haladás—ZTE, Kaposvár—Tatabánya, MTK-VM—Rába ETO, Videoton-SZEOL, kezdési idő: 15.30. Szeptember 10., szombat: III. forduló: Ü. Dózsa—Békéscsaba 17.30. Rába ETO—Videoton 17.30. Diósgyőr-Duna- újváros, Vasas-Csepel, Ferencváros— Kaposvár, ZTE-Bp. Honvéd. Tata­bánya-Haladás, Székesfehérvári MÁV Előre-SZEOL. PMSC-MTK-VM, kez­dési idő 15.30. Szeptember 17., szombat: IV. forduló: Csepel—Ferencváros 17. Bp. Hon­véd—Rába ETO 17. MTK-VM-Diós- győr, Dunaújváros—Vasas, Kaposvár— Ü. Dózsa, Békéscsaba-PMSC, Hala­dás-Székesfehérvári MÁV Előre, SZEOL—Tatabánya, Videoton-ZTE, kezdési idő: 15. Szeptember 21., szerda: V. forduló. Vasas—Bp. Honvéd, Népstadion 17.15. Ú. Dózsa—Feren-város. Nép­stadion 19. Rába ETO-Békéscsaba 17. Székesfehérvári MÁV Előre—Cse­pel, Diósgyőr—Haladás, Tatabánya— Dunaújváros. PMSC—Kaposvár, ZTE- SZEOL, MTK-VM—Videoton, kezdési idő 15. Szeptember 24., szombat: VI. forduló: Bp. Honvéd-Tatabánya, 17.. Cse­pel—Rába ETO. 17.. SZEOL-Vasas, Diósgyőr—PMSC, Ferencváros-Székes- fehérvári MÁV Előre, Dunaújváros— Ü. Dózsa, Békéscsaba-MTK VM, Vi­deoton—Haladás, Kaposvár—ZTE, kez­dési idő: 15. Október 1., szombat: VII. forduló: Rába ETO-SZEOL 16., Vasas-Ka- posvár, Dunaújváros-Ferencvóros, Székesfehérvári MÁV Előre-Bp. Hon­véd, Tatabánya-Ú. Dózsa. PMSC— Videoton, Haladás-Békéscsaba, MTK VM—Csepel, ZTE—Diósgyőr, kezdési idő: 14. Október 15., szombat: Vili. forduló: Ú. Dózsa—PMSC, 16., Bp. Honvéd- Haladás 16., Ferencváros—Tatabánya, Diósgyőr—Székesfehérvári MÁV Elő­re, Videoton—Dunaújváros, Kapos- vár—Csepel, ZTE-MTK VM. SZEOL- Békéscsabo, kezdési idő: 14. Október 22., szombat: IX. forduló: Csepel-ZTE 15 30., PMSC-Ferenc- város, Székesfehérvári MÁV Előre— Ú. Dózsa. Békéscsaba—Videoton, Ta- tabánya-Rába ETO, Vasas-Diósgyőr. Dunaújvóros—Kaposvár, Haladás— SZEOL, MTK VM-Bp. Honvéd, kez­dési idő: 13.30. November 5., szombat: X. forduló: Rába ETO—Ferencváros 15., Ü. Dó­zsa—MTK VM 15., Bp. Honvéd-Du- naújváros 15., Csepel-Békéscsaba 15., Videoton-Székesfehérvári MÁV Előre, ZTE-Tatabánya, Diósgyőr-Ka- pcsvár, SZEOL—PMSC, Haladás-Va­sas, kezdési idő 13. November 12., szombat: XI. forduló: Ü. Dózsa-Csepel 15.. Ferencvó- ros-Videoton, Székesfehérvári MÁV Előre—Vasas, MTK VM—Haladás, Du­naújváros—Rába ETO, Békéscsaba— Bp. Honvéd, Tatabánya-Diósgyőr, Kaposvár-SZEOL, PMSC—ZTE, kezdé­si idő: 13.00. November 9., Prága: Csehszlová­kia—Magyarország. November 30., La Paz: Bolívia— Magyarország világbajnoki selejtező. tctták a pálya térvilágítását is. A munkát a Népstadion Építőipari üzeme szakaszosan végzi, s így a fiatalítás alatt is rendeznek sportrendezvénye­ket. Képünkön: Festik a világitó kandellábereket. Jövő év nyarán megszűnik az NB III. Az OTSH csütörtöki sajtóér­tekezletén a Magyar Labda­rúgó Szövetség vezetői szá­moltak be az új idényre való felkészülésről, a válogatott csapattal kapcsolatos kérdé­sekről, az élvonalbeli csapatok előkészületeiről, valamint a játékvezetésről. Krizsán József főtitkár el­mondotta, hogy az átigazolá­sok rendben lezajlottak. Az NB l-ben 86, az NB ll-ben 94 játékos került átigazolásra. Érdekesség, hogy vidékről mindössze 18-an iqazoltak a fővárosba. Vidékről vidékre 125-en, Budapestről vidékre 37-en igazoltak. Jelenleg a vegyes felkészülési időszaknál tartanak az NB l-es csapatok, az NB ll-ben és az NB Ill- ban viszont a hét végén már rajtol a bajnokság. Az NB I. őszi rajtja szeptember 3-án lesz és az idény december 26-án fejeződik be. Az őszi 17 forduló mellett méq két tava­szi fordulót is lejátszanak eb­ben az idényben. Az NB I. ta­vaszi fordulója, amennyiben a magyar válogatott bejut a vi­lágbajnokság 16-os döntőjé­be, február közepén kezdöcfik és április 26-án fejeződik be. Májusban azért nem marad­nak mérkőzés nélkül a csa­patok és a szurkolók. Erre az időszakra tervezik a szomszé­dos országok klubcsapatainak részvételével a Duna Kupát. Szeptemberben folytatód­nak az MNK és megkezdőd­nek a Felszabadulási Kupa küzdelmei. Az MNK-ban a te­rületekről továbbjutott 46 csa­pathoz csatlakozik a 18 NB l-es. A legjobb 16 között 4 csoportra osztják a résztvevő­ket és a 4 csoportelső április 3-án és 4-én dönti el az első­ség kérdését. A Felszabadulá­si Kupában az NB l-esek 21 éven aluli játékosokat szere­peltethetnek. Az NB lll-as bajnokság 1978 nyarán megszűnt és jövő ősztől az NB I. mellett -három- csoportos NB II. lesz. A ma­gyar labdarúgás harmadik vo­nalát a jövő évtől a megye­bajnokságban szereplő csapa­tok alkotják, így a megyei bajnokságokban is komolyabb szakmai munKara lesz szük- séa. Az MLSZ fontosnak tart­ja a gyermek- és ifjúsági lab­darúgásunkat, a jövőben még nagyobb gondot fordít az utánpótlás nevelésére. Augusz­tus 18—31-e között Szolnok megye lesz a színhelye az IBV-nek, UEFA-válogatottunk pedig Svédországgal és Cseh­szlovákiával játszik selejtezőt az ősz folyamán. Baráti Lajos szövetségi ka­pitány elmondotta, hogy a vá­logatott felkészülésének első szakasza lezárult, a játékosok klubjaikban gyakorolnak to­vább. A válogatott augusztus 18-án Torinóban a Juventus együttesével mérkőzik. Szep­temberben két közös edzés lesz, majd októberben világ- bajnoki ritmusban következnek egymás után a válogatott ta­lálkozók. Október 5-én Jugo­szlávia, 8-án Burgenland, 12- én pedig Svédország az ellen­fél .. . Október 29-én lesz a Bolívia elleni első világbajno­ki selejtező Budapesten. A visszavágó főpróbája a cseh­szlovákok ellen lesz novem­ber 9-én. Bolíviába november 26-án utazik a válogatott és 30-án játssza a visszavágót. Az esetleges harmadik mér­kőzés színhelyéül az MLSZ Mexikó, Venezuela vagy az Egyesült Államok egyik váro­sát javasolja. A szövetségi ka­pitány elmondotta, hogy az MLSZ azért választotta az el­ső mérkőzés színhelyéül Buda­pestet, mivel ez helyzeti előnyt jelenthet a magyar válogatott számára. Keszthelyi Mihály, az edző­bizottság elnöke sikeresnek ítélte az NB l-es csapatok őszi idényre való eddigi fel­készülését. Zsolt István, a JB elnöke elmondotta, hogy az NB l-es keretbe két fiatal ke­rült vidékről: Urbán Árpád és Tóth László. Az NB ll-es ke­retben 5, az NB lll-asban 16 az újonc. Lázár Lajos 8 | A RÁDIÓ ÉS TELEVlZIöl MŰSORÁBÓL­November 16., szerda: XII. forduló. Csepel—Dunaújváros 15. Rába ETO—Kaposvár 15. Bp. Honvéd— PMSC 15. Videoton— U. Dózsa. ZTE—Székesfehérvári MÁV Előre. Vasas—MTK VM. Haladás—Ferenc­város. SZEOL—Diósgyőr. Békéscsa­ba—Tatabánya, kezdési idő: 13. November 19., szombat: XIII. for­duló. U. Dózsa—ZTE 15. Rába ETO— PMSC 15. Bp. Honvéd—Csepel 15. Diósgyőr—Videoton. Székesfehérvári MÁV Előre—Békéscsaba. Ferencvá­ros—SZEOL. Vasas—Tatabánya. Du­naújváros—Haladás. Kaposvár— MTK-VM, kezdési idő: 13. December 3., szombat: XIV. forduló. U. Dózsa—Haladás 15. Békés­csaba—Vasas. SZEOL—Bp. Honvéd. Tatabánya—Csepel. Ferencváros— Diósgyőr. MTK-VM—Dunaújváros. Vi­deoton—Kaposvár. PMSC—Székes- fehérvári MÁV Előre. ZTE—Rába ETO, kezdési idő: 13. December 10., szombat: XV. for­duló. Csepel—SZEOL 15. Rába ETO—U. Dózsa 15. Bp. Honvéd—Diósqyőr 15. Dunaújváros—Békéscsaba. Haladás —Kaposvár. Vasas—Videoton. Szé­kesfehérvári MÁV Előre—MTK-VM. PMSC—Tatabánya. ZTE—Ferencvá­ros, kezdési idő: 13. December 14., szerda: XVI. forduló. Kaposvár—Békéscsaba. Videoton— Bp. Honvéd. Tatabánya—Székesfe­hérvári MÁV Előre. Haladás—Cse­pel. Vasas—PMSC. SZEOL—U. Dó­zsa. Diósgyőr—Rába ETO. Dunaúj­város—ZTE. Ferencváros—MTK-VM, kezdési idő: 13. RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 8.25: Az ég titkai a földön. Be­szélgetés Ponori T. Auréllal és Schalk Gyulával a budapesti pla­netáriumról. 8.35: Yehudi Menuhin vezényel. 9.34: Kisszekeresi óvodá­sok énekelnek. 10.05: Gyermekek­nek. 10.35: Rajta, vitézi Fazekas Mihály versei. 10.40: Andor Éva énekel. 11.00: Vlagyimir Majakov­szkij. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Magyari Imre népi zenekara ját­szik, Pintér Györgyi és Hollay Ber­talan nótákat énekel. 14.00: Opera­hármasok. 14.25: Utazás a szem­pillám mögött. Csukás István mese­játéka. 15.10: Summásdalok — munkásdalok. 15.31: Vidám operett- kettősök. 16.05: Mi legyen a ma­mával? 17.10: Az Osztrák Rádió szimfonikus zenekarának hangverse­nye a Bécsi Rádióban. 18.18: Mo- sonyi Mihály: Három verbunkos. 19.15: Az urak. Tonai Lajos regé- nyát rádióra alkalmazta Harmath Judit. 20.13: Chopin: b-moll szoná­ta. 20.37: Lazíts és légy egészsé­ges! 21.02: Slágermúzeum. 21.44: Láttuk, hallottuk. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Schubert kórus­műveiből. 22.50: Olvasólámpa. 23.05: Cherubini: D-dúr szimfónia. 23.32: Sárközy István: Y háború. Betükomédia — oratórikus formá­ban. Szövegét Vörösmarty Mihály nyomán Weöres Sándor irta. 0.10: Dzsesszfelvételekből. PETŐFI RADlft 8.05: Maja Krisztalinszkaja és az Ekrán zenekar felvételeiből. 8.33: Szirmai Albert operettjeiből. ^ 9.10: A Válaszolunk hallgatóinknak különki­adása. 9.33: Népek zenéjéből. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 11.50: A moszkvai filmfesztivál után. 12.00: Magyar fúvószene. 12.33: Hangszer­szólók. 13.00: Nőkről — nőknek. 13.33: Zehgö-bongó muzsika. 14.00: Kettőtől ötig . . . 17.00: Ötödik se­besség. 18.00: Barátság sláger- expressz. 18.33: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 19.25: Hilde Güden Johann Strauss, Kreisler, Kálmán, Fall és Lehár müveiből énekel. 19.45: Magnósok, figyelem I 20.33: Trió. A zágrábi, a belgrádi, és a budapesti rádió közös szóra­koztató műsora. 22.08: Ifj. Járóka Sándor népi zenekara játszik, Bus- say Antal nótákat énekel. 22.33: Kellemes pihenést! HARMADIK MŰSOR 14.05: Két concerto grosso. 14.32: Magyar kamaramuzsika. 15.01: Rimszkij-Korszakov: Májusi éj. Há- romfelvonásos opera. 17.26: Dzsessz­felvételekből. 18.05: Nagy mesterek kamarazenéjéből. 19.33: Zenekari muzsika. 21.18: Tallózás. 21.38: Re­né Kolló Wagner operáiból énekel. 22.08: Leonyid Kogan és Karl Rich­ter Bach-felvételeiből. PÉCSI RADIO 17.00: Hírek. 17.05: A Marcipán együttes felvételeiből. 17.15: Mun­kások a munkájukról. A riporter Kovács Péter. 17.25: Zenés esték Szekszárdon. Lányi Péter és Theisz László zongorázik. 17.35: Ot perc közgazdaság. Vállalkozás és kocká­zat. II. rész. Dr. Zeller Gyula elő­adása. 17.40: Ritmus és dallam. 18.00: Dél-dunántúli hiradó. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. Pred- rag Gojkovics énekel. — Utazzon velünk. Vass Béla összeállítása. — Népszerű dalok. — Hírek. 19.00: Német nyelvű műsor. 30 perc nya­ralókkal — nyaralóknak. Hírek, tu­dósítások, rövid útikalauzok, ripor­tok, zenés kívánságok nyaralóknak. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TV 16.28: Hírek. 16.35: Zenés aján­dékkosár. Intervizióátvétel az NDK Televízió szórakoztató műsorából. 17.40: Sumér kultúra és művészet. A bagdadi filmstúdió dokumentum­filmje (színes). 18.00: Ot perc me­teorológia. 18.05: Építőkocka. Épí­tészeti sorozatműsor — V. rész. 18.20: „Én csak rendet akartam.’* Dokumentumfilm (szines). 19.00: Reklámműsor. 19.10: Esti mese (szi­nes). 19.20: Idősebbek is elkezdhe­Egy lépés előre 37 HELYETT 55 OLIMPIAI PONT Az országos ifjúsági úszóbaj­nokságokkal befejeződtek az úszók olimpiai pontszerző ver­senyei. A pécsi úszók sikeresen szerepeltek, a felnőtt, junior, ifjúsági és serdülő bajnoksá­gon 55 olimpiai pontot szerez­tek, 18 ponttal többet, mint az elmúlt évben. Az országos ifjúsági bajnok­ságon Bódis Éva a 100 m-es pillangóúszósban elért bronz érme mellett a 100 m-es mell­úszásban is értékes olimpiai pontot szerzett, mert szoros küz­delemben 1:21.55 mp-es idővel, mely idei legjobbja, 5. lett. A fiatalabb korosztályhoz tarto­zó Jelics Ági és Ragoncsa Fe­renc az országos ifjúsági baj­nokságon is helytálltak. Jelics a 100 és 200 m-es hátúszásban 4. volt, Ragoncsa fejlődését bi­zonyítja, hogy egyéni csúcsok­kal 200 háton 4. (2:25.13) volt és 100 méter háton pedig 7. helyezést ért el 1 :0,5 84 mp-es idővel. * A váltószámokban bátran küzdöttek a pécsiek. Az ered­mény két új megyei csúcs és két értékes helyezés. A 4x100 m-es gyorsváltó Bódis, Kovács, Jelics, Kelbert összeállításban 4:31.14 mp-es idővel 6., a Gyi- mesi, Bódis, Jelics, Kelbert ösz- szeállítású 4x100 m-es vegyes­váltó 4:57.08 mp-es idővel 5. helyen végzett. Még két kor­osztály országos bajnoksága hátra van, a delfinek és az út­törők eredményeit azonban nem értékelik olimpiai pontokkal. A 9—10 évesek, a delfinek orszá­gos bajnokságát a hét végén tartják Kecskeméten, ezen Oberitter, Koszorús, Krikler és Kamondi éremesélyes. Az utol­só országos bajnokságot az út­törők, a 11—12 évesek nagy se­regszemléjét augusztus köze­pén rendezik Budapesten, me­lyen Pestin kívül Erdősi, Hart­mann, Szabó, Pozsgay és Szon­di érhet el jó eredményt. Az országos vidéki úszóbaj­nokságon régen nyertek 5 aranyérmet a pécsiek. Az edzők munkáját dicséri, hogy a ver­senyzők formaidőzítése jól si­került, július hónapban a nagy országos versenyek idejére ke­rültek o pécsiek csúcsformába. A régi megyei csúcsok közül a lányoknál mór csak Kálmán Katalin 1964-ben elért csúcsa áll fenn a 200 m-es mellúszás­ban. (2:56,4). Bódis Éva mór megközelítette a vidékbajnok­ságon (2:57,8) de nemcsak ő, a 12 éves Pesti Anikó is túl­szárnyalhatja egy éven belül. A fiúknál több régi megyei csúcs állja az ostromot. A hát- és vegyesúszó számokban Ju­hász a mellúszásban Mátrai, a pillangó számokban Rozgo- nyi a csúcstartó 1971—72 óta. A mai versenyzők közül Mórócz tik. — Tévétoma (szines). 19.30: Tv-Hiradó. 20.00: Delta. Tudományos hiradó. 20.25: Jókoi Mór: A lőcsei fehér asszony. Tévéfilm (szines). 21.55: Velemér. Képzőművészeti rö­vidfilm (színes). 22.20: Tv-Hiradó 3. 22.30: Képtelen képes történelem. Rajzfilmsorozat. Heraklész X. MÁSODIK MŰSOR: 20.00: Külföldi vendégművész: Giorgio Casellato Lamberti vendég­játéka Verdi: A trubadúr című ope­rájában. A Zene, zene, zene mel­léklete. 20.25: Sakk-matt. Beszámoló a Portisch—Szpasszkij világbajnok- jelöltek páros mérkőzéséről. 20.40: A kék gyémánt. Magyarul beszélő NSZK tévéfilm. 21.00: Tv-Hiradó 2. 21.20: Ot perc meteorológia (ism.). 21.25: Estancia. Angol rövidfilm. 21.55: Balázs Anna köszöntése — Száz lottószelvény. — Az új lakás. Két tévéjelenet. JUGOSZLÁV TV 17.40: Magyar nyelvű tv-napló. 18.15: Szézám utca — adás gyer­mekeknek. 18.45: Brigádtagok tv- stúdiója. 20.00: Idő és ólmok — nyári szórakoztató műsor. 21.15: A gazdag és a szegény — filmsoro­zat. 22.05: Arcképek. 22.50: Hét tv-nap. MÁSODIK MŰSOR 17.30: Tenisz Európa-bajnokság (felvételről). 18.45: Viking Viki — rajzfilmsorozat. 19.10: Dokumentum­film. 20.00: Dokumentumműsor. 21.00: Huszonnégy óra. 21.05: Belg­rad, jó éjszakát. a 200 m háton, Ragoncsa 400 m vegyesen és 200 m pillangón készül csúcsjavításra, de Ra­goncsa 200 m gyorson Stámusz rekordját is megpályázta. A csúcsokért folyó versenyzés egészséges rivalizálódást te­remtett a pécsi úszók között. Ennek végeredményben az úszósport látja hasznát. Hogy milyen komolyan veszik ezek a lányok és fiúk a csúcsokat, ar­ra jellemző, hogy Bódis Éva legutóbb az országos ifjúsági bajnokságon elsírta magát, amikor két, reális körülmények között elért megyecsúcsát „el­vették" tőle. A 400 m-es ve­gyesúszásban törölték a ver­senyből, mert az egyik verseny­bíró úgy látta, hogy a mellúszó forduló előtt a víz alá bukott a fej. A gyorsvóltó első embere­ként elért idejét pedig nem rögzítették a jegyzőkönyvben. Kevesen vannak, akik vállal­ják a rendszeres, napi két ed­zést. A pécsiek 55 olimpiai pontjából több mint fele Je­lics Ági nevéhez fűződik, mel­lette Bódis Éva és Ragoncsa Fe­renc szerepelt eredményesen, és olimpiai pontot szereztek a leány váltók is. Hét—nyolc ver­senyző fémjelzi csak jelenleg Pécs úszósportját. A fiatal kor­osztályúaknái népesebb a me­zőny, de a kiugró eredmények­re ott még várni kell. A PMSC úszás szakosztálya az ország hat „A" kategóriás szakosztá­lya mögött ott van az öt „B" kategóriás szakosztály között. A pécsieknek eredményeikkel sikerült megtartaniok a ,,B” ka­tegóriás besorolást, de hogy a vidék úszó csb-n a jelenlegi 4. helyről feljebb tudjanak kerül­ni, Tatabánya, Kecskemét és Zalaegerszeg elé, minden kor­osztályban megfelelően felké­szült versenyzőkkel kell rendel­kezniük. Ezért van még tenni­valójuk bőven az úszósport pé­csi vezetőinek. Hegyi István Atlétika. Szófiában péntektől va­sárnapig rendezték meg a fiatal atléták hagyományos seregszemlé­jét. az Ifjúsági Barátság Versenyt.' A magyar színekben rajthoz állt a PMSC két versenyzője is. Nikolausz a kalapácsvetésben, ötvös a női magasugrásban indult. Teke. Negyedik helyen végzett a Pécsi Gázmű a tekézők Balaton Kupa mérkőzésein. Az egyéni ver­senyben a Gázmű játékosa, Berta a 2. helyet szerezte meg. Kézilabda. Sikerrel szerepelnek Gödöllőn a Tessedik Kupa mérkő­zéseken a PMSC női játékosai. FTC —PMSC 23:12 (12:6), PMSC—Ost­rova 16:9 (9:4) PMSC—KÉV Metró 10:9 (6:4). A pécsiek csoDortjukban az FTC mögött a második helyen végeztek. Dunántúlt nanio Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzlci Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallatna Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kijdó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunyadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda 7630 Pécs, Engel János u. 8. Tel: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 21 Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007

Next

/
Oldalképek
Tartalom