Dunántúli Napló, 1977. április (34. évfolyam, 90-117. szám)

1977-04-27 / 114. szám

A Dunántúlt napló 1977. április 27., szerda Tegnap szerkesztőségünk társadalombiztosítási telefonügyeletet tartott (új táppénz- rendszer, nyugdíj, családi pótlék stb.). Vendégeink voltak: dr. Temesvári Tibor, az SZMT társadalombiztosítási osztályvezetője, dr. Varga Kovács István, a Tár­sadalombiztosítási Igazgatóság igazgatója, dr. Bédy Gábor osztályvezető, Hru- dimszky Józsefné osztályvezető, dr. Mikes Ferenc osztályvezető, dr. Radnai László osztályvezető-helyettes, dr. Somogyi Árpád csoportvezető. hírek 1977. ÁPRILIS SZERDA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából ZITA nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 4.35 — nyug­szik 18.50 órakor. A Hold kél 11.44 — nyugszik 1.09 órakor. Huber József étszáz évvel ezelőtt, 1777. április 27-én született és 55 éves korá­ban, 1832-ben halt meg Huber József szobrász. A pozsonyi születésű Huber először apja ottani műhelyében, majd pedig Bécsben, F. Reindl mester­nél tanult. 1795-ben ván­dorútra kelt, másfél év után visszatért Becsbe, ahol különböző műhelyek­ben dolgozott. 1800-ban beiratkozott a művészeti akadémiára. Többször járt Párizsban, s részt vett a Louvre építkezésében: az épületre román és korin- thoszi oszloplejeket fara­gott. A művészi kvalitásokat felmutató Huber József 1818-ban Pesten telepe­dett le és önálló műhelyt nyitott. Kezdetben vidéki templomok számára készí­tett szobrokat, majd pesti bérházakra — például a Wurm-udvar épületére — díszítményeket. Több, a korizléshez igazodó sír­emléket is faragott. ♦ — Első kapavágás a Malomvölgyben. A pécsi Széchenyi Gimnázium és Szakközépiskola diákjai tegnap a város kiránduló- helyeit csinosították. A mecseki parkerdő sétaút­jait, tornapályáját rendez­ték, az Égervölgyben 50 fiatal serénykedett. A Ma­lomvölgyben megkezdték a széchenyisták a leendő 200 hektáros parkerdő tereprendezését; megtör­tént az első kapavágás. A 150 diák az egész na­pos társadalmi munka so­rán közel 10 ezer forint értékben szépítette a tu­ristaközpontokat. Ma este SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Requiem (este 7 órakor) Hegedűs bér­let. Kamaraszínház: Szünnap. MOZI Park: A halott asszony vissza­tér (4, 6, 8) Petőfi: A magas, szőke férfi visszatér (f5. hn7, 9) Kossuth: Szerelmem, Moszkva (10, 12, f3, f5) A taxi utasai (f7. f9) PÉK klub: Neveletlenek (7) Rá­kóczi: Az ígéret földje I—II. (5) Komló, Május 1.: Vissza­térés óz földjére (f5, f7) Komló, Zrínyi: A második utca foglyai (4, 6, 8) Mohács: Xovpak előretör (6) Négyszáz csapás (8). Várható időjárás szerda es­tig: változóan felhős idő. Fő­ként a Dunántúlon elszórtan átfutó záporeső, egy-két helyen «setleg zivatar. Eleinte jobbára mérsékelt, változó irányú, majd megélénkülő, a Dunántúlon több felé megerősödő déli szél. A várható legalacsonyabb éj­szakai hőmérséklet 2—7, a leg­magasabb nappali hőmérsék­let szerdán 17—22 fok között. A nők helyzete a szövetkezetekben ülést tartott a Szövet­kezetek Baranya megyei Bizottsága tegnap, április 26-án a KISZÖV székház­ban, ahol többek között megvitatták, hogy hogyan hajtották végre az MSZMP KB nő- és ifjúságpolitikai határozatát az egyes szö­vetkezeti ágazatoknál. Baranya megye 64 ter­melőszövetkezetében kö­zel tízezer nő dolgozik. A tsz-ekben a nők foglal­koztatási igénye változó: a fiatalabb korosztálynál az egész éven át tartó' foglalkoztatás iránti igény jelentkezik, az idősebbek a háztáji munka és a csa­lád miatt csak az alap­szabályban rögzített köte­lező számú munkanap le­dolgozására törekszenek. A tsz-ek többsége igyeke­zett javítani a nők munka- feltételein, azonban a nö­vénytermesztésben ma még sok helyütt kedvezőtlen körülmények között dol­goznak. A fiatalok száma örvendetesen nőtt az utób­bi időben a termelőszövet­kezeteknél. A szakmunká­sok 50 százaléka 30 éven aluli. A megye fogyasztási szövetkezetei közül 12 ÁFÉSZ-nál működik válasz­tott testületként nő és ifjú­sági bizottság. Tevékeny­ségüket jellemzi az a tény is, hogy a szövetke­zetek javaslataikat figye­lembe véve az utóbbi idő­ben 12 millió forintot for­dítottak kereskedelmi és vendéglátóipari hálózatuk korszerűsítésére. Az ipari szövetkezetek­ben dolgozók közel 50 százaléka nő és az össz- dolgozók 64 százaléka fiatal. Nagy részük van abban, hogy az ipari szö­vetkezetek eredményesen gazdálkodnak. Fontos fel­adatuknak tartják a nők szakmai képzését. Az el­múlt években kesztyűsza­bász, bőrdíszműves, vil­lanyszerelő, könyvkötő, fényképész és női szabó szakmából indítottak in­tenzív szakmunkásképző tanfolyamokat. ♦ Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügye­letek gyermekbelbetegek ré­siére: Pécs város: POTE Gyer­mekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyer­mekkórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek, egett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: Megyei Gyermek- kórház Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat: Me­gyei Kórház. Sebészet, trau­matológia: Honvéd Kórház. Égési sérülések: Honvéd Kór­ház. Koponya- és agysérülé­sek: Idegsebészet. Felnőtt fül- orr-gégészet: POTE Fül-Orr­Gége Klinika. SOS-ELET telefonszolgálat hívószáma: 12-390, este 7-től reggel 7 óráig. — „Jöjj ifjú társam ...” címmel úttörővetélkedőt tartottak a minap a pécsi Szabó István Úttörőház­ban. A rendezvényen azok az őrsvezetők vettek részt, akik most fejezték be a féléves továbbképzési tan­folyamot. — Az év legjobb taka­rékszövetkezete. A Pénz­ügyminisztérium és a KPVDSZ elnöksége „Az 1976. év legjobb takarék- szövetkezete” kitüntetést adományozta a Boly és Vidéke Takarékszövetke­zetnek. Az évek óta egyenletesen fejlődő pénz­intézet az elmúlt évben 90 millió forintos betéttel rendelkezett és több mint 12 milliót kölcsönzött a tagok részére. — Befejeződött a sikon- dai szanatórium belső át­alakítása. A súlyfürdő résznél kicserélték a bur­kolatokat, az ajtókat, ki­sebb falazásokat végeztek. A munkálatok 300 000 fo­rintba kerültek. ♦ Esküvő STIBI ERZSÉBET és PALFFY TIBOR szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1977. április 30-án 17.00 órakor házasságot kötünk a pé­csi központi házasságkötő te­remben (Hunyadi út 2. sz.). KRIZMANICS MARTA és SZÉKELYHÍDI BÉLA szeretettel értesítik kedves ismerőseiket, hogy 1977. ápri­lis 30-án, 14.30 órakor házas­ságot kötnek a pécsi központi házasságkötő teremben (Hu­nyadi út 2. sz.). BERTUS ZSUZSANNA és BAKSA TIBOR komlói lakosok értesítik ked­ves ismerőseiket, hogy 1977. április 29-én, du. 17 órakor tartják esküvőjüket a komlói Városi Tanács házasságkötési termében. — Heves megyei nép­művelők. 45 főhivatású népművelő látogatott Ba­ranyába háromnapos ta­pasztalatcserére Heves megyéből. Főként a műve­lődési otthon jellegű in­tézménytípusok munkáját tanulmányozták, megis­merkedtek Baranya és Pécs közművelődési fel­adataival, amatőr művé­szeti csoportokat látogat­tak és az itt élő nemzeti­ség körében végzett nép­művelési munkát is tanul­mányozták. — Lakásátadások. A Komlói Városgazdálkodási Vállalat újítja fel a komlói Zrínyi téri lakásokat, ez évben 94-et. A lakásokat és lépcsőházakat festik, má­zolják, kicserélik a víz- és villanyvezetékeket. A fürdőt és a konyhát csempézik, a szobákat parkettázzák. Egy lakás felújítási költsé­ge 60 000 forint. A válla­lat a napokban adta át az első 12 lakást. — Hétfőn délután Pé­csett, a MEGYESZER Lyceum utcai központjá­ban ünnepségen emlékez­tek meg a kettős évfordu­lóról: 25 éves a MEGYE­SZER és a HVDSZ. Kele­men György, a vállalat igazgatója száz dolgozó­nak adott át Kiváló Dol­gozó kitüntetést, illetve pénzjutalmat. Az ünnepsé­gen részt vett dr. Heim György, a Baranya megyei Tanács ipari osztályának vezetője és Toller Józsefné, a HVDSZ megyei titkára. 04-05-07 A Mecseki Ércbányászati Vállalat 4. sz. bányaüze­mének negyedik szintjén, a 6-os számú fejtésben áp­rilis 25-én 21.05 órakor baleset történt. Kőzetom­lás következtében Bihari József 31 éves pécsi lakos, műszakvezető vájár halá­los balesetet szenvedett. — TORLES. A Sportfogadási és Lottó Igaigatóság közli, hogy törölte a május 1-i 18. heti totószelvény 15. mérkőzé­sét, az Ikarus—Miskolc találko­zót. — Hangversenyek a Puskinban. A Mecseki Szénbányák Központi Fú­vószenekara tegnap dél­után tartotta koncert so­rozatának „Hangszerbe- mutató-hangszerszólók” cí­mű előadását. — Befejezték a kukori­ca vetését. A pécsváradi Zengőalja Egyesült Dózsa Termelőszövetkezetben, a pécsi járásban első! ént, 511 hektáron befejezték o (kukorica vetését. Tavaly 43 mázsa volt a hektáron kénti átlag, idén 55 má­zsát terveztek. — Jelenkor-vitaest. Ápri­lis 26-án este a Magyar Írók Szövetsége Dél­dunántúli Csoportja és a Jelenkor szerkesztőbizott­sága vitaestet rendezett Alföldy Jenő kritikus veze­tésével a folyóirat ez évi első négy számáról. — Örök barátaink cím­mel író—olvasó találkozót rendeznek Pécsett, a Steinmetz Művelődési Házban április 27-én 18 órakor. A rendezvény ven­dége Baranyi Ferenc Jó­zsef Attila díjas költő. A Szolnok Megyei Biráság dr. Szabó Péter tanácsa ked­den reggel megkezdte a szol­noki gázrobbanás ügyének tárgyalását. A Szolnok Megyei Főügyészség foglalkozás köré­ben elkövetett halált okozó, gondatlan veszélyeztetés bűn­tette miatt négy személy — Mező Balázs építési brigádve­zető, Szabó István gépkezelő, Hessz Jánosné építésvezető és Sztankóczi Pál műszaki csoport- vezető — ellen nyújtott be vádiratot a bírósághoz. Mint annak idején beszámol­tunk róla, 1976. november 2-án Ismét kiváló vállalat a Patyolat Nyolc év óta most nyerte el harmadszor a Kiváló Vállalat címet a Baranya megyei Pa* tyolat Mosoda Vállalat. Az ün* népségét tegnap délután tar* tották a pécsi Olympia étte­remben. A kitüntetést Toller Lászlóné, a HVDSZ elnökségé­nek tagja adta át. A megnyitót Szendrődi Jó­zsefné párttitkár, az elmúlt 25 év fejlődésének értékelését pe­dig Acs Gyula igazgató tartot­ta. Egyúttal ő adta át a válla­lat harminc alkalmazottjának a Kiváló Dolgozó kitüntetést. A Könnyűipar Kiváló Dolgozó­ja címet négyen érték el, s kitüntetéseiket dr. Földvári Já­nos, a Baranya megyei Tanács általános elnökhelyettese nyúj­totta át. A szocialista brigádversenyt is tegnap értékelték. Aranyér­met a Zetkin Klára, a Tyeres- kova, a Petőfi Sándor és az Április 4. brigád kapott, ezüst­érmes lett a Gárdos Mariska és a Május 1. brigád. Az újon­nan alakult Allende brigád pedig elnyerte a szocialista cí­met. Az ünnepség keretében 10 dolgozónak nyújtották át az aranyláncot 20, illetve 25 évi hűséges munkájuk elismerése­képpen. — Ady Endre születésé­nek 100. évfordulója al­kalmából rendezik meg a diákfestők országos tárla­tát Ráckevén, a költő ne­vét viselő gimnáziumban. A pályamunkákat szep­tember 15-ig kell elküldeni a ráckevei gimnázium cí­mére. — Japán fotócikkek! Legrégibb és legnagyobb íkés partnerének, a ja­pán Yashica cégnek a ter­mékeiből nyitott kiállítást kedden Budapesten az Asbóth utcai mintatermé­ben az OFOTÉRT. A japán fotócikk-kiállítás április 28-ig naponta 10—18 óra között tekinthető meg. — A KISZ Baranya me­gyei Bizottsága közli, hogy a Helikonra utazó bara­nyai csoport 1977. április 28-án 13.30 órakor indul különvonattal Keszthelyre a pécsi MÁV főpályaud­varról. Gyülekezés a vasút­állomáson 13.00 órakor. A baranyai középiskolások visszaérkezése Pécsre 1977. május 2-a 20.50 perc. 7 óra S0 perckor Szolnokon, a Tóth Ferenc utcai 1—3. zzam alatti négyszintes lakóépület pincéjében gázrobbanás tör­tént. A robbanás következtében 24 lakás összeomlott, tizenhá­rom személy meghalt, heten súlyos, illetve életveszélyes sé­rülést szenvedtek. Mint a vizs­gálat megállapította, a súlyos tragédiát a szabályok durva megsértése, a felelőtlenség idézte elő. A tárgyalás előre­láthatólag három napig tart, s az ügyben több tucat tanúi is meghallgat a bíróság. Lopes Vieira, a Portu­gál Köztársaság buda­pesti nagykövete hazája nemzeti ünnepe alkalmá­ból kedden fogadást adott a Duna Intercontinental szállóban. A fogadáson részt vett dr. Sághy Vil­mos belkereskedelmi mi­niszter, Rónai Rudolf, a Kulturális Kapcsolatok In­tézetének elnöke, Nagy János külügyminiszter­helyettes, Udvardi Sándor külkereskedelmi miniszter- helyettes. * Gyenes Andrásnak, az MSZMP KB titkárának ve­zetésével küldöttség uta­zott kedden Prágába, hogy részt vegyen a kom­munista és munkáspártok­nak a Béke és "a Szocia­lizmus című folyóirat tevé­kenységével foglalkozó ta­nácskozásán. * Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke Portugália nemzeti ünnepe alkalmá­ból táviratban üdvözölte Antonio Ramalho Eanes-t, a Portugál Köztársaság el­nökét. Lázár György, a Minisztertanács elnöke Mario Soares portugál miniszterelnöknek küldött üdvözlő táviratot. * A közalkalmazotti szak­mák nemzetközi szövetsé­gének egészségügyi mun­kabizottsága Budapesten tartja ülését. A háromna­pos tanácskozáson —, amely kedden kezdődött a SZOT szállóban — a jú­niusi genfi nemzetközi munkaügyi konferencia 63. ülésének előkészítéseként javaslatokat és ajánláso­kat dolgoznak ki a beteg­ápoló személyzet foglal­koztatására, élet- és mun­kakörülményeinek javítá­sára. Lapzárta Kedden délután Isla- mabadban ülést tartott a pakisztáni nemzetgyűlés. A parlamenti képviselők jóváhagytak 15 törvény- erejű rendeletet, amelyek közül néhányat maga a köztársasági elnök adott ki a válság áthidalására és a rögtönítélő bírásko­dás érvényesítésére. * Phenjanban kedden megnyílt a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság legfelsőbb népi gyűlésé­nek ülésszaka. A legfel­sőbb törvényhozási szerv megvitatja a KNDK 1976. évi költségvetésének vég­rehajtását, az 1977. évi állami költségvetés és a földtörvény tervezetét. * Bécsben a jégkorong világbajnokságon kedden délután Finnország válo­gatottja 3:2 (1:1, 0:0, 2:1) arányban győzött az Egye­sült Államok ellen. * Willabald Pahr osztrák külügyminiszter hivatalos lengyelországi látogatása befejeztével kedden el­utazott Varsóból. A ple­náris ülések kedden dél­előtt értek véget. A tár­gyalások befejeztével Emil Wojtaszek lengyel és Pahr osztrák külügyminiszter három évre szóló kulturá­lis és tudományos együtt­működési megállapodást írt alá. * A Szovjetunió Kommu­nista Pártjának küldöttsé­ge kedden Moszkvából el­utazott Prágába, hogy részt vegyen a kommunis­ta- és munkáspártok kép­viselőinek tanácskozásán, amely a „Béke és a szo­cializmus” cimű folyóirat munkájával kapcsolatos kérdéseket vitatja meg. A második világháború befe­jezése után London, hogy meg­őrizze közel-keleti befolyását, az „arab kártyára" tesz. Wa­shington viszont, amely be akar törni a térségbe, a cio­nista erőket támogatja. Rob­bantások, utcai harcok, ember­rablások követik egymást Pa­lesztinában, dúl a terror és ez ellenterror: egyetlen napon, 1945. október 31-én például nyolcvan brit katonai létesít­ményt rohannak meg. A hely­zet olyan mértékben rosszabbo­dik, hogy az angolok egyszerre „felfedezik”: Palesztina nem koronagyarmat, hanem világ­szervezeti mandátumterület. 1947 februárjában — utánunk a vízözön felkiáltással — az egész csődtömeget átutalják a Népszövetség utódjának, az ENSZ-nek. Vizsgálóbizottság a helyszí­nen, hosszas viták, s jóllehet a Szovjetunió és az ENSZ-tagál- lamok többsége egy független, kétnemzetiségű állam létrehozá­sát pártolná: a helyzet elmér­gesedése miatt két külön, füg­getlen állam megalakítása je­lenti a realitást. Az ENSZ-köz- gyűlés 1947. november 29-én úgy dönt, hogy 1948 októberétől 14 100 négyzetkilométeren 498 ezer zsidó és 497 ezer arab la­kossal Létrehozzák Izraelt: Arab-Palesztinának 11 100 négy­zetkilométeren 725 ezer arab és 10 ezer zsidó lakosa lenne; Jeruzsálem és környéke — 170 négyzetkilométeren, 205 ezer la­kossal — semleges zónaként, nemzetközi közigazgatás alatt állna, s összekötő kapcsot je­lentene a két ország között. Az akkori Arab Liga — brit támogatással — elvetette a fel­osztást és „szent háborút” hir­detett meg. Az 1947 decembe­rében kezdődött harcok 1948 májusában — amikor az angol csapatok, szokásuktól eltérően, idő előtt kivonultak — hivata­losan is az első arab—izraeli háború formáját öltötték. (Köz­ben megtörtént a deir—jászini incidens; 1948. április 9-én egy szélsőjobboldali Irgun-kom- mandó behatolt a jeruzsálemi semleges övezethez tartozó fa­luba és 254 arabot lemészá­rolt.) A 15 hónapos háború izraeli sikerekkel ért véget s a tűzszü- neti vonalakat a tényleges ka­tonai helyzetnek megfelelően állapították meg. Az ENSZ-dön- tés semmissé vált, Izrael területe 20 540 négyzetkilométerre nőtt. A palesztin állam nem jöhetett létre: a gázai-övezetben Egyip­tom fennhatósága valósult meg, Ciszjordánia egybeolvadt Transzjordániával, s létrejött Jordánia. A semleges zónát felosztották, Jeruzsálem újváro­sa Izraelhez, óvárosa Jordániá­hoz került. Izraelben mindössze 200 ezer Palesztinái arab maradt — több mint nyolcszázezren váltak földönfutókká, Deir Jászin nevét kiáltották. S az 1967 júniusi, harmadik háború következtében a gázai-övezet és Ciszjordánia is izraeli megszállás alá került, semmi sem maradt az eredeti Arab-Palesztinából. (Folytatjuk) Megkezdődött a szolnoki gázrobbanás vétkeseinek tárgyalása

Next

/
Oldalképek
Tartalom